Martonyi (település)

magyarországi község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében

Martonyi község Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az Edelényi járásban.

Martonyi
A római-görög katolikus templom
A római-görög katolikus templom
Martonyi címere
Martonyi címere
Martonyi zászlaja
Martonyi zászlaja
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióÉszak-Magyarország
VármegyeBorsod-Abaúj-Zemplén
JárásEdelényi
Jogállásközség
PolgármesterVécsei István (független)[1]
Irányítószám3755
Körzethívószám48
Népesség
Teljes népesség321 fő (2023. jan. 1.)[2]
Népsűrűség23,28 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület17,57 km²
Földrajzi nagytájÉszak-magyarországi-középhegység[3]
Földrajzi középtájAggtelek–rudabányai-hegyvidék[3]
Földrajzi kistájBódva-völgy[3]
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 48° 28′ 10″, k. h. 20° 46′ 05″48.469431°N 20.768111°EKoordináták: é. sz. 48° 28′ 10″, k. h. 20° 46′ 05″48.469431°N 20.768111°E
Martonyi (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye)
Martonyi
Martonyi
Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye térképén
Martonyi weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Martonyi témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Szendrőtől 10, Miskolctól mintegy 50 kilométerre északra található. Zsáktelepülés, közúton csak a 2613-as útból Szalonna külterületén kiágazó 26 123-as úton érhető el.

Története

szerkesztés
 
A martonyi kolostorrom
 
A kolostor

A terület már az őskorban is lakott volt. Az első írásos adat a településről 1249-ből származik. Ekkor Martonyi Szalonnához tartozó föld volt, amit az Örsúr nembéliek eladtak Tekus sárosi ispánnak és testvéreinek, és ekkor leírták határát. Nevét Szent Mártonról, templomának védőszentjéről kapta (mai jelentése: „Mártoné”).

1293-ban Mile határjárásban már mint falu szerepel. A település leghíresebb építménye a Háromhegyi Pálos templom- és kolostorrom. A Magyar Pálos Rendet az esztergomi Boldog Özséb alapította.

1402-től a Bebek család kezén találjuk a falut. A család egyik ága Mátyás királytól bányászati jogot nyert a falu határának ércbányáira. Az 1940-es évek végéig, működött a falu határában egy vasércbánya, melynek érctelepét - az ott talált tokos balta tanúsága szerint - a bronzkorban is fejthették. A Martonyiban üzemeltetett bányában 1951-ig összesen 166 ezer tonna barnavasércet termeltek ki, a Diósgyőri Vasgyár részére. Bár a törökök elfoglalták a települést, 1577-ben hatalmas jégverés pusztított Martonyiban, így a község lakói annyira elszegényedtek, hogy nem fizettek adót a töröknek, így csak 1641 után voltak kénytelenek meghódolni az egri Darat Izpáhia előtt.

A 19-20. században

szerkesztés

A 19. század közepén több birtokos - így a Vatay, Ragályi, Csiszár, Széky, Pásztor, Koós, Madarassy[1], báró Wesselényi, Kalas, Rókusfalvy, Horváth, és Dobozy családok - kezén találjuk.

A két világháború között egy római katolikus és egy református elemi iskolája volt. Szeszgyára is működött a Tagi tanyán.

Martonyi erdejében található a hármas határ, Borsod-Torna-Abaúj régi vármegyék találkozása. A településnek önálló képviselő-testülete van, Szalonna és Meszes településsel körjegyzőségben működik.

Közélete

szerkesztés

Polgármesterei

szerkesztés
  • 1990–1994: Balogh Miklós (független)[4]
  • 1994–1998: Balogh Miklós (független)[5]
  • 1998–2002: Balogh Miklós (független)[6]
  • 2002–2006: Drencsán Balázs Péter (független)[7]
  • 2006–2009: Drencsán Balázs Péter (független)[8]
  • 2009–2010: Vécsei István (független)[9]
  • 2010–2014: Vécsei István (független)[10]
  • 2014–2019: Vécsei István (független)[11]
  • 2019–2024: Vécsei István (független)[1]
  • 2024– :

A településen 2009. május 10-én időközi polgármester-választást tartottak,[9] az előző polgármester lemondása miatt.[12]

Népesség

szerkesztés

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2023 között
Lakosok száma
423
423
412
319
321
321
201320142015202120222023
Adatok: Wikidata

2001-ben a település lakosságának 98%-a magyar, 2%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.[13]

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 97,7%-a magyarnak, 45,1% cigánynak, 2,7% románnak mondta magát (2,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 58,7%, református 26,8%, görögkatolikus 9,5%, evangélikus 0,2%, felekezeten kívüli 0,9% (3,9% nem válaszolt).[14]

2022-ben a lakosság 86,6%-a vallotta magát magyarnak, 31,5% cigánynak, 0,3% németnek, 0,3% szlovénnek, 0,3% románnak, 0,9% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (13,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 38,3% volt római katolikus, 19,9% református, 12,5% görög katolikus, 7,5% felekezeten kívüli (21,8% nem válaszolt).[15]

Látnivalók

szerkesztés
  • Rakacai-tó. A településtől kb. 2 kilométerre található.
  • A településen több 1900 körül épített falusi ház látható.
  • A pálos kolostort martonyi nemesek, Thekus fiai alapították 1341-ben. 1347-re épült fel gótikus stílusban. A Boldogságos Szűz tiszteletére emelt templom szentélyének három oltárát János egri segédpüspök szentelte fel. A törökökkel vívott háborúk idején, 1550 körül vált lakhatatlanná. A 16. század vége óta romos. A kolostor templomának diadalíve és falai a 2001-es felújítás óta jó állapotban láthatók. A község névtáblájától 4 km-re álló építmény csodálatos környezetben közelíthető meg. Kiváló gyalogtúra azoknak, akik kedvelik a természetet.
  • A római-görög katolikus templom különálló harangtornyával együtt 1988-ban épült Horváth János Ybl-díjas építészmérnök tervei alapján. Egyedi, különleges építészeti megoldásával szépen illeszkedik a község panorámájába.
  • A református templomot 1786-ban emelték a korábbi fatemplom helyén. Ez a templom 1811-ben lett a tűz martaléka, és 1827-re épült újjá a fagalériás toronnyal, melyet 1907-ben alakítottak át a mai formájára. A templom mennyezete sík vakolt berendezéséből csak a copf szószéke eredeti.

Környező települések

szerkesztés

Meszes (6 km), Rakacaszend (12 km), Szalonna (5 km), Tornabarakony, Tornaszentandrás, Perkupa, a legközelebbi város: Szendrő 10 km.

  1. a b Martonyi települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2019. október 13. (Hozzáférés: 2024. május 29.)
  2. Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2023. október 30. (Hozzáférés: 2023. november 5.)
  3. a b c Magyarország kistájainak katasztere. Szerkesztette Dövényi Zoltán. Második, átdolgozott és bővített kiadás. Budapest: MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. 2010. ISBN 978-963-9545-29-8  
  4. Martonyi települési választás eredményei (magyar nyelven) (txt). Nemzeti Választási Iroda, 1990 (Hozzáférés: 2020. február 21.)
  5. Martonyi települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. január 9.)
  6. Martonyi települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1998. október 18. (Hozzáférés: 2020. április 22.)
  7. Martonyi települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2002. október 20. (Hozzáférés: 2020. április 22.)
  8. Martonyi települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2006. október 1. (Hozzáférés: 2020. április 22.)
  9. a b Martonyi települési időközi választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2009. május 10. (Hozzáférés: 2020. június 5.)
  10. Martonyi települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. november 12.)
  11. Martonyi települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2020. április 22.)
  12. 2009. évre kitűzött időközi önkormányzati választások az időközi választás napja szerinti időrendben (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2009 (Hozzáférés: 2020. június 5.)
  13. A nemzetiségi népesség száma településenként
  14. Martonyi Helységnévtár
  15. Martonyi Helységnévtár
  • Hadobás S., 2003: Az Aggteleki Nemzeti Park és környéke kultúrtörténeti értékei I. Építészeti emlékek. 2., javított kiadás. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, p. 10.