Németh László és a romániai magyar irodalom

Németh László és a romániai magyar irodalom – A Nagybányán 1901. április 18-án született Németh László írót mindig élő kapcsolatok fűzték Erdélyhez.

Németh László Nagybányán szerkesztés

Apja, Németh József 1903-ig a nagybányai főgimnázium tanára volt, a család később is gyakran visszatért a városba. A későbbi író itt töltötte a nyarat 1918-ban, ekkor ismerte meg Ady néhány versét. Ez késztette 1919-ben a Nagybánya c. verses dráma megírására. Bár szülővárosába többé nem tért vissza, Nagybánya belopta magát életműve jó néhány darabjába, részletesen utalva a városra, Alsóbányára és Verespatakra.

Németh és az erdélyi magyar irodalom a két világháború közt szerkesztés

Ha szülővárosát nem is, Romániát, Erdélyt felkereste. Boldizsár Ivánnal, Keresztury Dezsővel és Szabó Zoltánnal 1935 augusztusában háromhetes utazást tett, ennek tapasztalatai nyomán született a Tanú c. egyszemélyes folyóiratban megjelentetett Magyarok Romániában c. útinaplója. Az író 1940 és 1944 között többször is megfordult Nagyváradon, Kolozsvárt. Az utolsó romániai utazását 1970 februárjában tette, amikor a Marosvásárhelyi Állami Színház magyar tagozatának meghívására részt vett A két Bolyai, Sepsiszentgyörgyön a Papucshős, Nagyváradon a temesvári színi-együttes által színpadra állított Villámfénynél bemutatásán. Az utazásról Veress Dániel közölt riportot. Kettejük baráti kapcsolatának bizonysága az az 50 levél, amelyet Németh László 1959 és 1974 között hozzá írt – "benned rovom erdélyi adómat" –, igazolva vonzalmát az itteni szellemi értékek iránt. (Az irodalomtörténetileg fontos levélanyagot a kecskeméti Forrás 1993/11. száma közölte.)

Az életrajzi kötődéseknél is fontosabb a szellemi kapcsolat. Egy 1926-ban írott tanulmányában (Az erdélyi irodalom) így vall: „”Aki ismeri Erdély kultúrhistóriáját, vár innét valamit. Aki ismeri az erdélyi magyarságot, rendkívülit vár.” A Protestáns Szemlében 1927-ben közölt tíz írói arcképe közül hat – Áprily Lajos, Tamási Áron, Berde Mária, Reményik Sándor, Gyallay Pap Domokos, Gulácsy Irén – az erdélyi alkotók műhelyébe nyújt betekintést. Németh László erdélyi érdeklődését mutatja Tamási Áron öt, Nyirő József és Bartalis János két-két kötetének ismertetése is a magyarországi sajtóban.

Erdély története ihletforrásként jelen volt a Németh-életműben. A Bethlen Kata (1939), az Eklézsia-megkövetés (1946), az Apáczai (1955), az Apai dicsőség (1960), A két Bolyai (1961) híven példázza: élete során sokszor keresett választ a kor és a saját sorsa által felvetődő kérdésekre abban a szellemi régióban, amit Erdély nyújtott számára. Erdély is odafigyelt az 1920-30-as évek fordulóján kibontakozó íróra. Az Erdélyi Helikon programjának megbeszélésére küldött bizottságnak a harmadik marosvécsi találkozón (1928. július 5-7.) előterjesztett jelentésében olvashatjuk: „Javasoljuk, hogy [...] a jelenleg élő magyar irodalom termékeit és életét szélsőségektől mentes magyarországi kritikai íróval ismertesse.” Jelöltjük: Németh László. A kapcsolatfelvétel eredményét már az induló lap első számában észrevehetjük: a Magyar líra 1928-ban c. tanulmányt, s ezt a későbbiekben még két esszé, s irodalomkritikai írás követi.

A Tanú megjelenése újabb fordulatot jelentett a kiépülő kapcsolatrendszerben. A Pásztortűz, az Erdélyi Helikon, az Erdélyi Fiatalok elismeréssel köszöntötték a nem mindennapi írói vállalkozást. Nem így a Korunk, amely keményen fellépett a Tanúban megfogalmazott gondolatokkal szemben, s szokatlan minősítéssel „az irodalom fasisztájá”-nak bélyegezte az írót. Sőt Jeszenszky Erik (Molnár Erik) Nyílt levél Németh Lászlóhoz, a „Tanú” szerkesztőjéhez c. írásában leckéztette az írót marxizmusból. A megtámadott író válaszlevelében erélyes hangnemben állt ki a gondolkodás szabadságáért, védte azt a tételfacsarókkal, dogmatikusokkal szemben. Ugyanez a Korunk azonban a romániai útirajz megjelenésekor az író védelmére kelt, sőt a Tanú megszűntekor Szabó Imre elismerte: „állásfoglalásra késztetett és megbecsülést követelt.”

Az író 1935-ös romániai útirajza hatalmas vihart kavart mind az anyaországban, mind Erdélyben. Nagy Géza az Erdélyi Helikonban, László Dezső a Pásztortűzben, Jancsó Béla az Erdélyi Fiatalokban, Gaál Gábor a Korunkban, Vita Zsigmond az Ellenzékben, Szentimrei Jenő a Brassói Lapokban, Krenner Miklós a Független Újságban, Gyárfás Elemér az Erdélyi Lapokban, Hegedűs Nándor a Keleti Újságban, Nagy Sándor bukaresti református lelkész az Egyházi Újságban, román részről Alexandru Olteanu (a valamikori Keresztury Sándor) a Familiában, Isaia Toian a Piatra de Hotar c. lapban írt az útinaplóról, védve vagy támadva annak szerzőjét, számon kérve egyfelől a tárgyilagosságot, másfelől beismerve azt, hogy „szabaddá tette az utat az erdélyi szellemi átértékelések számára.” Kacsó Sándor a Brassói Lapokban épp az útirajz nyomán hirdetett új programot: öntudatos feltámadást.

Ezek után a Németh-regények s az író magyar sorskérdéseket boncolgató esszéi, tanulmányai sorra megtalálták a maguk kritikusát, vitafelét Erdélyben. Leginkább az ideológus szerzőre figyeltek oda. A Magyarság és Európa, A minőség forradalma, a Kisebbségben mind a jobb-, mind a baloldali beállítottságú sajtóban visszhangot támasztott. Az utolsó hullámverést, mely az író körül kibontakozott, az 1943-ban Balatonszárszón elhangzott beszéde indította, melyet Nagy István úgy minősített, hogy általa „a konferenciára bevonult a halálhangulat.”

Németh és az erdélyi magyar irodalom a második világháború után szerkesztés

A második világháborút követően Erdélyben is hallgatás övezte az írót, akiről jó tíz éven át szinte szó sem esett. Ha netán említik nevét, az csak elmarasztaló. Ebben a szellemben ismertette az Előre 1955-ben a Petőfi Mezőberényben c. Németh-dráma körül Budapesten támadt vitát. Az 1957-ben Kossuth-díjjal kitüntetett író a Korunk az évi 9. számában kapott nyilvánosságot, itt Békési Ágnes az Égető Eszter c. regényt ismertette. Ezután újabb pár évet kellett várnunk. A Korunk 1962/9. számában az Iszony c. regényről ír Veress Dániel, aki az 1965-ös és 1967-es évfolyam számaiban közölt pár soros ismertetőket az újabb Németh-művek megjelenése alkalmából is.

Az áttörést a Bűn 1967-es romániai megjelenése váltotta ki. Jordáky Lajos terjedelmes pályaképe időt álló értékelést nyújtott az íróról és alkotóművészetéről. Ezt követően sorra jelentek meg romániai kiadásban Németh László művei: Iszony (1967), Gyász (1976), VII. Gergely (1979), Pedagógiai írások (1980), Égető Eszter (1984), s román fordítások is (Repulsie, 1968; Îndurare, 1986-87). Mindenik megjelenés, nemkülönben a megindult életmű-sorozat kötetei, újabb s újabb lehetőséget kínáltak az értékelésre a romániai magyar sajtóban. Veress Dániel, Fábián Ernő, Gáll Ernő, Rácz Győző, Lőrinczi László, Marosi Péter közölt méltatást az egyes művekről.

Gazdag az erdélyi színpadokon bemutatott Németh-drámákhoz kötődő irodalom is: a színikritikák sorra követték az előadásokat. Szőcs István, Kántor Lajos, Zsehránszky István, Páll Árpád, Szekernyés János, Pongrácz P. Mária, Nagy Béla, Kacsir Mária szavaiból szinte egyöntetűen elismerés csendült ki.

Ünneplések, megemlékezések szerkesztés

Sajátos kiindulópontnak számítanak az író 70. születésnapja s 1975-ben bekövetkezett halála, továbbá a születése 80., ill. 90. évfordulójához kötődő megemlékezések. Szülővárosában a Bányavidéki Fáklya c. hetilapban 1971. április 17-én jelent meg az első tisztelgés Máriás József tollából. 1991-ben a Híd utcai református templomban emlékünnepséget tartottak, amelyen részt vettek a Németh család tagjai s a magyarországi Németh László Társaság személyiségei. Együtt leplezték le a templom előterében lévő emléktáblát, amelyet a nagybányai RMDSZ és a református egyház állíttatott. Ez alkalomra készült Tőrös Gábor plakettje is Németh Lászlóról. A szülővárosban tartott megemlékezések sorába tartozott az 1995 márciusában lezajlott ünnepség is az író halálának évfordulója alkalmából. Az elhangzott előadások teljes szövegét könyv alakban is megjelentette a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület Nagybányán, függelékként Németh László romániai bibliográfiájával. A városban létesített RMDSZ-könyvtár Németh László nevét viseli.

Az író születésének centenáriumán – az ilyenkor szokásos megemlékezéseken, alkalmi cikkeken túl – két jelentős kiadvánnyal gazdagodott a romániai magyar Németh László-irodalom: Veress Dániel sajtó alá rendezte több mint másfél évtizedet (1959-75) átfogó, 95 levélből álló levelezésüket („Benned rovom erdélyi adómat.” Csíkszereda, 2001), Nagy Pál pedig a Magyarok Romániában körüli vita és az utóhangok legfontosabb darabjaiból állított össze egy vaskos kötetet[1] 2001-ben.

Az elhallgattatások hosszú csöndje alatt a Németh László-életmű nyújtott lehetőséget arra, hogy segítségével egy szabadabb szellemi világ eljövetelében bízhassunk, s a megjelent bibliográfia jelzi, hogy az erdélyi értelmiség élt is ezzel a lehetőséggel.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Németh László: Magyarok Romániában : az útirajz és a vita / egybegyűjt., a szövegeket rendszerezte, az előszót írta és a jegyzeteket összeáll. Nagy Pál. Marosvásárhely : Mentor, 2001. 421 p.

Források szerkesztés

Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés IV. (N–R). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2002. ISBN 973-26-0698-3  

További információk szerkesztés

  • Gaál Gábor: A "Tanú"-tól a "Bűn"-ig. Korunk, 1937/4.
  • Balogh László: Németh László, a tanulmányíró. Termés, 1943. Tél.
  • Jordáky Lajos: Németh László A Bűn 1967-es kiadásának előszava. Újraközölve: Irodalom és világnézet. 1973. 159-89.
  • Veress Dániel: Műhely, modell, mű. Korunk, 1968/1;
  • Veress Dániel: Németh László színpada. Utunk, 1969/17;
  • Veress Dániel: Németh László, az esszéíró. A Hét, 1971/16.
  • Marosi Péter: A minőség forradalma – tegnap és ma. Utunk, 1978/50. *Fábián Ernő: A példaadás erkölcse. A Hét, 1980/46. Újraközölve A példaadás erkölcse. 1984. 258-64.
  • Fábián Ernő: Németh László értelmiségi társadalma. Korunk, 1991/9.
  • Németh László: Utolsó kitekintés. Budapest, 1980. [Közli Fábián Ernő és M. Implon Irén Németh Lászlóval készített interjúit.]
  • Németh László egy levele Áprily Lajoshoz. NyIrK, 1980/2 (Közli Marosi Ildikó). *Németh László levele a Népfőiskola alapításáról Móricz Zsigmondhoz. Napjaink, 1981/5 (Közli Fábián Ernő).
  • Sütő András: A szellem Odüsszeusza. Németh László halálára. Közli Évek – hazajáró lelkek. 1981.
  • Gáll Ernő: A kelet-európai „tejtestvériség”: adottság és vízió. Közli Az erkölcs dilemmái. Kolozsvár, 1981. 132-40;
  • Gáll Ernő: Németh László és Nagy István. Helikon, 1993/19.
  • Erdélyi K. Mihály (Kiss Mihály): Németh László romániai útirajza, különös tekintettel annak romániai sajtóvisszhangjára. Közli Németh László életműve. Tud. ülésszak, 1981. november 26-27. Literatura 1982.
  • Kereskényi Sándor: A moralista szépségeszménye. Közli Irodalomtudományi és stilisztikai tanulmányok. 1984. 66-84.
  • Grezsa Ferenc: Magyarok Romániában. Fejezet Németh László és az erdélyi irodalom kapcsolattörténetéből. Délsziget, 1986/6.
  • Kiss Gy. Csaba: A kelet-közép-európai nemzetfogalom és Németh László. Látó 1990/10.
  • Cseke Péter: A metaforától az élet felé. Korunk 1992/9.
  • Németh László élete levelekben. 1914-1948 [szerk. és sajtó alá rendezte Németh Ágnes], Budapest, 1993.
  • Máriás József szerk.: In memoriam Németh László. EMKE Füzetek 5-6. (Függelékül Németh László romániai bibliográfiája. Összeáll. Máriás József. Nb. 1995.)