Növényzeti övek
A Föld növényzeti övei (a zonobiomok) az éghajlati öveknek megfelelően kialakult fitocönológiai formációcsoportok.[1]
Minden éghajlati övnek megvan a maga sajátos növényzete. Az éghajlati és növényzeti övek elvileg párhuzamosak az Egyenlítővel, a valóság azonban jócskán különbözik ettől az elvi képtől. Az eltérés két fő oka:
- a tengerek és a szárazföldek egyenlőtlen területi megoszlása és
- a domborzat.
Főként ezek alakítják ki azokat a légkörzési rendszereket és tengeráramlatokat, amelyek jelentősen módosítják a szárazföldek klímáját. Az egyes éghajlati öveknek megfelelően alakulnak ki a Föld növényzeti övei.
A domborzat hatására a növényzetnek vertikális zonalitása is kialakul. Ezek az úgynevezett orografikus növénytársulások egy-egy növényzeti övön belül, intrazonális helyzetben fejlődnek ki a hegyvidék speciális éghajlati viszonyainak hatására. Ugyancsak intrazonálisak a különböző speciális élőhelyeken (zömmel különleges talajokon) létrejött edafikus társulások.
Az egyes éghajlati öveket számos szerző jellemző növényzetük alapján nevezi meg, emiatt a kétféle terminológia gyakran keveredik.
| Örök jég |
A globális éghajlati öveket az egyes kontinensek sajátosságai, az éghajlat kisebb különbségei szerint kisebb egységekre osztják. Az egyes övek határain átmeneti zónák alakultak ki — ilyen például a füves puszták és a lombhullató erdők között az erdős sztyepp; ebbe az átmeneti zónába tartozik Magyarország területének nagyobb része.
Minden éghajlati övnek (és persze minden átmeneti zónának) megvannak a maga jellemző haszonnövényei, emiatt az egyes növényzeti övekben más-más, az adott övre jellemző mezőgazdasági kultúra alakult ki.
A trópusi éghajlati öv növényzeti övei szerkesztés
Trópusi esőerdő szerkesztés
A trópusi esőerdők (Kevey), más néven sík- és dombvidéki esőerdők (TAMOP) formációcsoportja az Egyenlítő mentén, a kontinensek belsejében kb. a 10. szélességi fokig, azok partvidékein és az óceáni szigeteken jóval északabbra, illetve délebbre húzódik.
- Dél-Amerikában ilyen az
- Amazonas-medence,
- az Andok északi részének csapadékosabb keleti lejtői és
- Északkelet-Brazília (ami az Orinoco és több kisebb folyó vízgyűjtőjéhez tartozik);
- Közép-Amerikában
- a Kordillerák alacsonyabb részei és
- az Antillák hegyvidékei;
- Afrikában:
- a Guineai-öböl partvidéke,
- a Kongó-medence,
- a kelet-afrikai szigethegyek és vulkánok;
- Ázsiában:
- a Nyugati-Ghátok,
- a Himalája középső és keleti részének déli lejtői,
- Asszám,
- Hátsó-India és az indonéz szigetvilág csapadékosabb területei;
- ÉK-Ausztrália; valamint
- Óceánia szigetvilága.
A nagy esőerdők közül a legősibbek a hátsó-indiaiak. Az Amazonas-medence trópusi esőerdei a pleisztocén eljegesedések alatt 19 viszonylag kis refúgiummá zsugorodtak össze; ezek napjainkban kiugróan nagy biodiverzitásukról ismerhetők fel.
Trópusi lombhullató zárt erdők szerkesztés
A trópusi lombhullató zárt erdők (TÁMOP) a trópusi és szubtrópusi lombhullató erdők (Kevey) (Hiemilignosa) formációcsoportjának trópusi tagjai. Legnagyobb területet borító képviselőik a monszunerdők és a száraz trópusi erdők:
- Elő- és Hátsó-Indiában nagy összefüggő területeken,
- a Maláj-szigetvilágban, Afrika DK-i és Ny-i tájain, ÉK-Ausztráliában és Brazília K-i részén a tengerpartokon
terjedtek el.
Szavanna szerkesztés
A szavanna a trópusi erdők övét szegélyezi vagy nagy területen helyettesíti. Kialakulásuk feltétele a hosszú és határozott száraz évszak, az erdő életéhez szükségesnél kevesebb csapadék(<1000mm/év) és nagyobb napi, illetve éves hőingás.
- Legnagyobb kiterjedését Afrikában éri el, ahol széles sávként szegélyezi
- a Kongó-medence és
- Nyugat-Afrika erdeit; emellett
- Ázsiában (Elő- és Hátsó-India, Kelet-Jáva),
- Amerikában:
- Orinoco vízgyűjtője,
- Kelet-Brazília,
- a közép-amerikai földhíd szárazabb Ny-i fele,
- az Antillák esőárnyékos tájai és
- Észak-Ausztráliában is előfordul.
Intrazonális növénytársulások szerkesztés
Helyi okok miatt a trópusi éghajlati övben (is) többféle, a növényzeti övben dominálótól eltérő előforduló növénytársulás tűnik fel szigetszerűen. Közülük a legáltalánosabbak az orografikus növénytársulások, amelyeket a növényzet vertikális zonalitása cím alatt ismertetünk részletesebben.
A további intrazonális társulások többnyire edafikus jellegűek, tehát talajtani okok miatt alakultak ki. A trópusok legjellemzőbb ilyen társulásai:
- a mangroveerdő,
- a trópusi sziklanövényzet,
- a keranga (trópusi fenyérerdő),
- a folyóparti mocsárerdő,
- a várzeaerdő,
- a szudd és a
- a tengerparti pálmaliget.
Mangroveerdő szerkesztés
A mangroveerdők a trópusi folyók torkolataiban és az egyéb, a hullámtöréstől védett tengerpartokon alakulnak ki. Fafajaik többsége elevenszülő, azaz nem magokat, hanem félig fejlett csíranövényeket potyogtatnak el, és azok a puha iszapba fúródva rögtön meggyökeresednek. Hogy az iszapból ki ne forduljanak, a fákat többnyire rugalmas horgonygyökérzet rögzíti. Az időszakos elöntések miatt a törzseket az iszapszint fölött szellőzőgyökerek (pneumatofórák) sokasága veszi körül. A mangrove (Rhizophora spp., Avicennia spp.) fajok előfordulása függ az árapály erejétől és a száraz évszak hosszától is. Legnagyobb magasságukat (35–40 m) a nedves trópusokon érik el. Gazdasági jelentőségük főként a szénégetés alapanyagaként van.[2]
Trópusi sziklanövényzet szerkesztés
A trópusi sziklanövényzet fő növénytársulásai a legfeljebb embermagas cserjések (bozótok) és a sziklagyepek. Karakterfajai többnyire:
- kemény levelű pozsgás vagy félszukkulens növények,
- kúszónövények,
- bambuszok és
- üstökösfák.
Sok növényfaj endemikus.
Keranga szerkesztés
A keranga (trópusi fenyérerdő) az ásványi tápanyagok – elsősorban a nitrogén – szűkössége miatt limitált növekedésű,, erdő jellegű életközösség. A fák satnyák, lombkoronájuk letörpült. Többnyire savanyú homoktalajon jelenik meg.
Folyóparti mocsárerdő szerkesztés
A folyóparti mocsárerdő a trópusi fenyérerdő nagyon nedves, vízben bővelkedő, tőzeges változata. Talaját az év nagy részében víz borítja. Aljnövényzetében sok a páfrány.
Várzeaerdő szerkesztés
A várzeaerdők a sok üledéket és tápanyagot szállító, ún. fehér vizű folyók (például Rio Blanco, Amazonas) ártéri lagúnáinak periodikusan elárasztott peremén alakultak ki.
Szudd szerkesztés
A szudd avagy trópusi ingóláp az álló vagy lassan folyású vizekben, különösen ez utóbbiak kiterjedt mocsaras deltáiban alakult ki nagy területeken összefüggő, rendkívül sűrű növényközösségekkel. Legjellemzőbb képviselője a társuláscsoport nevét is adó Szudd Dél-Szudánban[3]
Tengerparti pálmaliget szerkesztés
A tengerparti pálmaligetek nyílt, homokos tengerpartokon, illetve trópusi homokpadkákon tűnnek fel.
Másodlagos növénytársulások szerkesztés
A másodlagos növénytársulások az emberi tevékenység következményei. A letarolt síkvidéki és hegyi trópusi esőerdők helyén alakulnak ki a másodlagos esőerdők — ezek fajdiverzitása korábbinál jóval kisebb. A síkvidékeken másodlagos szavannák alakulnak ki vagy olyan, óriás füvek dominálta társulások, mint például az indomaláj alang-alang.
A szubtrópusi éghajlati öv növényzeti övei szerkesztés
A trópusi és mérsékelt öv széles határzónájában átmeneti (trópusi és mérsékelt) klímahatások érvényesülnek. E területeket összefoglalóan szubtrópusoknak nevezzük, és közös jellemzőjük, hogy a meleg éghajlat ellenére enyhe fagyok előfordulhatnak. Három élesen eltérő típusa az állandóan száraz éghajlatú sivatag, az esős nyarú szubtrópusi monszun és az esős telű mediterrán terület.
A szubtrópusok növényföldrajzi formációcsoportjai:
- a Ráktérítő és a Baktérítő mentén, az állandóan száraz területeken
- (zonális) sivatag,
- (zonális) félsivatag;
- az esős nyarú (szubtrópusi monszun) területek fitocönológiai formációcsoportjai
- az esős telű mediterrán területek természetes növényzete
- a keménylombú erdő;
- az ennek degradálása után kialakult másodlagos növényzet a macchia; szélsőséges esetben a garrigue.
A mérsékelt éghajlati öv formációcsoportjai szerkesztés
A mérsékelt éghajlati és egyben növényzeti övek két oldalról széles sávban szegélyezik a szubtrópusi öveket. A kontinensek úgy helyezkednek el, hogy az északi féltekén a mérsékelt öv sokkal nagyobb, mint a délin.
A trópusi és a szubtrópusi övben a hőmérséklet lehetővé teszi, hogy a vegetáció folyamatosan fejlődjön, a mérsékelt övben azonban a fagyponthoz közeli vagy az alatti hőmérséklet téli nyugalomba (dormancia) kényszeríti a növényeket. Ez hasonlít a trópusi területek száraz évszakához, hiszen a fagy éppen úgy a folyékony vizet veszi el a növényektől, mint a szárazság. A növények áttelelő szerveket fejlesztettek ki a kedvezőtlen időszakra. Életfolyamataik ilyenkor sem állnak meg, csak lelassulnak. Az északi mérsékelt öv négy fő növényzeti zónája:
- sztyepp (mérsékelt övi füves puszta),
- mérsékelt övi lombhullató erdő,
- tajga (a tűlevelű erdők, azaz fenyvesek zónája),
- kontinentális (mérsékelt övi) sivatag.
A déli mérsékelt övben kiterjedt tűlevelű erdőzóna nincsen, mert az ennek megfelelő földrajzi szélességeken jelenleg nincs kontinens.
A hideg éghajlati öv növényzete szerkesztés
A hideg éghajlati öv növényzeti öve a tundra; azon túl már a sarki jégsivatag következik.
További információk szerkesztés
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Tuba Z., Szerdahelyi T., Engloner A., Nagy J. (2007): Botanika III. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 527-551.
- ↑ Erdészeti ökológia. [2019. augusztus 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. augusztus 30.)
- ↑ érdekes világ.hu: Szudd — a legnagyobb mocsár a világon
Források szerkesztés
- Kevey: Kevey Balázs: Növényföldrajz és társulástan
- Magyar nagylexikon XVIII. (Unh–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 302. o. ISBN 963-9257-19-2
- TAMOP: TAMOP 4.2.5 Pályázat könyvei > … > Növénytan. Botanika: 3. A Föld növényzeti övei
