Főmenü megnyitása

A Szent Rókus Kórház Budapest és egyben Európa legrégebbi közkórházainak egyike a Józsefvárosban működik. A fekvőbeteg osztályokon, 300 ágyon, kardiológiai-gasztroenterológiai-neurológiai-belgyógyászati, nőgyógyászati rehabilitációs, krónikus belgyógyászati ellátás történik. Az intézmény oktatókórház, így részt vesz az egészségügyi szakdolgozók, logopédustanárok, a főiskolai és egyetemi hallgatók és a végzett orvosok posztgraduális elméleti- és gyakorlati képzésében. Ápolónőik a kórház megalakulásakor a Kékkeresztes Márta Betegápoló Egyesület nővérei, a „Márták” voltak, akik máig ható erkölcsi tartást hagytak utódaikra. A gyógyító, rehabilitációs és krónikus ellátást mind biztosítással rendelkező, mind fizető betegek igénybe vehetik.

Szent Rókus Kórház
1961-ben
1961-ben

Alapítva 1808
Tevékenység fekvőbeteg és szakorvosi ellátás
Székhely 1085 Budapest, Gyulay Pál utca 2-4.
Vezető Dr. Göböl Zsolt
Működési régió VIII. ker.

Elhelyezkedése
Szent Rókus Kórház (Budapest)
Szent Rókus Kórház
Szent Rókus Kórház
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 29′ 44″, k. h. 19° 04′ 03″Koordináták: é. sz. 47° 29′ 44″, k. h. 19° 04′ 03″
A Szent Rókus Kórház weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Rókus Kórház témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

A 18. század elején az osztrák császár ajánlotta a magyar rendeknek, hogy létesítsenek kórházakat. 1724-ben a Helytartótanács elrendelte, hogy a településeknek kell gondoskodniuk a szegény betegekről. 1701 körül Pesten is emeltek egy kis kórházat, a mai Kossuth Lajos és Semmelweis utca sarkán. A közel 30 ezres városnak eleinte összesen 72 betegágya volt. A város tanácsának határozata alapján a Rókus szegényházat kibővítették, és kórházzá alakították. Az építkezés 1795. augusztus 30-án indult meg. A főhomlokzat 1796-ban, a teljes épületegyüttes 1798. május 28-án nyílt meg ünnepélyesen. Akkori főbejárata a mai Rókus-plébánia copf stílusú, kőkeretű bejárata volt, fölötte a ma is olvasható szöveg: Pestanum Calamitosorum Domicilium. Az új kórház neve „Pesti Polgári köz Ispotály” volt.

A szegényházban három szinten 60 főt, a kórházban „minden osztály béli személyek számára 237 külön ágyak rendeltettek”. Ebből 100 ingyenes volt, a többiért napi 12 krajcárt kellett fizetni. A gazdagoknak 12 külön szoba volt napi 50 krajcár és egy forint közötti áron fenntartva. A személyi állomány igazgatótól a kapusig húsz fő, a javadalmazás összesen évi 3070 forint, az első igazgató Haffner Mihály volt. Az első évben felvett betegek száma 1200, de 1805-től már 2000 körül mozgott. Itt vezette be 1847-ben dietil-éterrel és kloroformmal altatásos módszerét Flór Ferenc sebész főorvos, akit 1848-ban Pest város tiszti főorvosává és a Szent Rókus Kórház igazgatójává választottak. 1851. május 20-án, a 33 éves Semmelweis Ignác átvette az önállósult szülészeti osztály vezetését, aki itt is bevezette a klórvizes kézmosást, és a rendszeres takarítást, tiszta ágyneműhúzást, ezzel a gyermekágyi lázat 1% alá csökkentette. 1857-ben a kórház hivatalosan is közkórház lett, majd 1860–1862 között a kórházi ágyak száma 678-ra emelkedett. 1875-ben a kórház átvette a régi dologházi épületet, és megkezdték a fertőző betegek elkülönítését. 1876. január 19-én I. Ferenc József magyar király személyesen is megelégedését fejezte ki a rend és tisztaság miatt. 1877-ben új orvosi pályázati rend, új kórházi alapszabály és házirend készült, megszüntették a különszobákat, így lehetővé téve az egyre több elmebeteg elhelyezését. A toloncosztályt felszámolták, a rabok betegségüknek megfelelő elhelyezést kaptak. tek helyébe az ún. Pavilonrendszer lépett.

Budapest nagyszabású kórházépítés programját 1884-ben Gebhardt Lajosnak, a Rókus Kórház igazgatójának vezetésével egy szakbizottság dolgozta ki. Ennek értelmében még abban az évben megépült a Magyar Vöröskereszt Erzsébet Királyné Kórháza (a mai Sportkórház), a Szent István Kórház (1885), a Szent László Kórház (1895), az új Szent János Kórház (1897), és ekkor bővítették a Szent Rókus Kórházat is.

1898-ban, két évvel Wilhelm Conrad Röntgen találmányát követően itt nyílt meg Európa első központi röntgenlaboratóriuma Donáth Gyula, majd Stein Adolf vezetésével. 1919-ben, a kommün alatt az intézményt Központi Kórháznak nevezték el. 1928–29-re az egyre nagyobb ágyszámigény miatt időszerűvé vált a kórház kibővítése, azonban csak kisebb épületeket tudtak átalakítani a nagy gazdasági világválság alatt. 1933 szeptemberében fogászati rendelő nyílt, majd 1938 januárjában fog- és szájsebészeti fekvőbeteg osztályt is létrehoztak kezelővel és két ötágyas szobával. A második világháború alatt egyre szigorúbb takarékossági intézkedéseket voltak kénytelenek bevezetni. Az állandósult légiriadók miatt 1941-ben, az alagsorban öt szükségóvóhelyet létesítettek. Budapest ostroma alatt a Szent Rókus-kápolna és a kórház 40%-os rombolást szenvedett. A 650–700 beteg fűtés nélkül maradt. Az alagsorba szükségműtőt és kötözőt telepítettek. A Rókus Kórházat 1952. július 1-jén átvette a Pest megyei Tanács, majd a Pest megyei Tanács Semmelweis Kórháza lett. 1956. január 1-jétől rendszeres orvostovábbképzés, majd szakdolgozóképzés folyt itt. 1956 elején földrengés és árvíz pusztított a megyében. Az illető községek körzeti orvosainak a kórház másodorvosai segítettek a betegellátásban. Október 23-án, az 1956-os forradalom kitörése után a kórház dolgozói demokratikus szavazással 10 tagú (5 orvos, 5 nem orvos) munkástanácsot választottak 4 póttaggal (3 orvos, 1 nem orvos). A sebesültek felvétele és orvosi ellátása rendben ment. A betegek és dolgozók közül senki sem sebesült meg, bár a környéken harcok folytak. 313 beteget vettek fel és 287 sebesültet elláttak. A dolgozók, orvostanhallgatók és önkéntes segéderők fáradságot nem ismerve, lelkesen kivették részüket a sebesültek és betegek ellátásában. A kórház helyreállítása 1957-ben már csaknem teljesen befejeződött. Az év első felében már ugyanannyi beteget vettek fel, mint egy évvel korábban. A következő húsz év a lassú fejlődésé volt. 1978–1991 között „rekonstrukció” címszó alatt teljes át- és újjáépítés folyt. A statikai vizsgálatok alapján az egész Rókust fel kellett újítani, így 1978-ban a „Corvin szárnyon” két évig tartó munka következett. A „Rákóczi úti szárny”-ra később került sor. A Stáhly utcai, hatszintes épület 1985-ben, majd a Gyulai Pál utcai front lett „beköltözhető”. 1990 decemberében átadták a Stáhly utcai főépülettel zárt híddal összekötött Rendelőintézetet.[1]

Aktív és krónikus betegeit ma 627 ágyon látja el. A tradicionális „nagy” szakmákon belül az orvostudomány és a műszerezettség fejlődése a szakosodás irányába hatnak.

SzakterületeiSzerkesztés

  • Belgyógyászat: nefrológiai, gasztroenterológiai, kardiológiai, diabetológiai, hematológiai profilú osztályok és részlegek
  • Sebészeti osztály
  • Szülészeti-nőgyógyászati osztály
  • Szemészeti osztály ma is a Kórház egyik legnagyobb forgalmú részlege a hályogsebészet és műlencse-implantáció révén. Az 1990-es évek eleje óta itt működik az ország első cornealaboratóriuma, ahol konzervált emberi szaruhártyák készülnek műtéti felhasználásra.
  • Fül-orr-gége, fej-nyaksebészeti osztály. Már 1887-től működött a belgyógyászati osztály fiókjaként. 1970-ben bevezették a modern mikrokirurgiai és arcideg sebészeti eljárásokat, amelyeket kiegészítenek a klasszikus fülműtétek mellett a hallásjavító műtétek. Itt alkalmazták elsőként az országban a hangprotézis implantációt.
  • Fog- és szájsebészeti osztály, amely már nemcsak a szájüregi és fogászati betegségek gyógyításával foglalkozik, hanem az arcsebészeti szakterület teljes spektrumával is.

Híres orvosaiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Dr. Hollán Henrik: A Rókus Kórház története, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1967, 234 oldal