Szent Rókus Kórház

A Szent Rókus Kórház Budapest és egyben Európa legrégebbi közkórházainak egyike a Józsefvárosban működik. A fekvőbeteg osztályokon, 300 ágyon, kardiológiai-gasztroenterológiai-neurológiai-belgyógyászati, nőgyógyászati rehabilitációs, krónikus belgyógyászati ellátás történik. Az intézmény oktatókórház, így részt vesz az egészségügyi szakdolgozók, logopédustanárok, a főiskolai és egyetemi hallgatók és a végzett orvosok posztgraduális elméleti- és gyakorlati képzésében. Ápolónőik a kórház megalakulásakor a Kékkeresztes Márta Betegápoló Egyesület nővérei, a „Márták” voltak, akik máig ható erkölcsi tartást hagytak utódaikra. A gyógyító, rehabilitációs és krónikus ellátást mind biztosítással rendelkező, mind fizető betegek igénybe vehetik.

Szent Rókus Kórház
Along Rákóczi út. Saint Roch Hospital in Budapest2.jpg

Alapítva 1808
Tevékenység fekvőbeteg és szakorvosi ellátás
Székhely 1085 Budapest, Gyulay Pál utca 2-4.
Vezető Dr. Göböl Zsolt
Működési régió VIII. ker.

Elhelyezkedése
Szent Rókus Kórház (Budapest)
Szent Rókus Kórház
Szent Rókus Kórház
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 29′ 44″, k. h. 19° 04′ 03″Koordináták: é. sz. 47° 29′ 44″, k. h. 19° 04′ 03″
A Szent Rókus Kórház weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Rókus Kórház témájú médiaállományokat.

TörténeteSzerkesztés

A 18. század elején az osztrák császár ajánlotta a magyar rendeknek, hogy létesítsenek kórházakat. 1724-ben a Helytartótanács elrendelte, hogy a településeknek kell gondoskodniuk a szegény betegekről. 1701 körül Pesten is emeltek egy kis kórházat, a mai Kossuth Lajos és Semmelweis utca sarkán. A közel 30 ezres városnak eleinte összesen 72 betegágya volt. A város tanácsának határozata alapján a Rókus szegényházat kibővítették, és kórházzá alakították. Az építkezés 1795. augusztus 30-án indult meg. A főhomlokzat 1796-ban, a teljes épületegyüttes 1798. május 28-án nyílt meg ünnepélyesen. Akkori főbejárata a mai Rókus-plébánia copf stílusú, kőkeretű bejárata volt, fölötte a ma is olvasható szöveg: Pestanum Calamitosorum Domicilium. Az új kórház neve „Pesti Polgári köz Ispotály” volt.

A szegényházban három szinten 60 főt, a kórházban „minden osztály béli személyek számára 237 külön ágyak rendeltettek”. Ebből 100 ingyenes volt, a többiért napi 12 krajcárt kellett fizetni. A gazdagoknak 12 külön szoba volt napi 50 krajcár és egy forint közötti áron fenntartva. A személyi állomány igazgatótól a kapusig húsz fő, a javadalmazás összesen évi 3070 forint, az első igazgató Haffner Mihály volt. Az első évben felvett betegek száma 1200, de 1805-től már 2000 körül mozgott. Itt vezette be 1847-ben dietil-éterrel és kloroformmal altatásos módszerét Flór Ferenc sebész főorvos, akit 1848-ban Pest város tiszti főorvosává és a Szent Rókus Kórház igazgatójává választottak. 1851. május 20-án, a 33 éves Semmelweis Ignác átvette az önállósult szülészeti osztály vezetését, aki itt is bevezette a klórvizes kézmosást, és a rendszeres takarítást, tiszta ágyneműhúzást, ezzel a gyermekágyi lázat 1% alá csökkentette. 1857-ben a kórház hivatalosan is közkórház lett, majd 1860–1862 között a kórházi ágyak száma 678-ra emelkedett. 1875-ben a kórház átvette a régi dologházi épületet, és megkezdték a fertőző betegek elkülönítését. 1876. január 19-én I. Ferenc József magyar király személyesen is megelégedését fejezte ki a rend és tisztaság miatt. 1877-ben új orvosi pályázati rend, új kórházi alapszabály és házirend készült, megszüntették a különszobákat, így lehetővé téve az egyre több elmebeteg elhelyezését. A toloncosztályt felszámolták, a rabok betegségüknek megfelelő elhelyezést kaptak. tek helyébe az ún. Pavilonrendszer lépett.

Budapest nagyszabású kórházépítés programját 1884-ben Gebhardt Lajosnak, a Rókus Kórház igazgatójának vezetésével egy szakbizottság dolgozta ki. Ennek értelmében még abban az évben megépült a Magyar Vöröskereszt Erzsébet Királyné Kórháza (a mai Sportkórház), a Szent István Kórház (1885), a Szent László Kórház (1895), az új Szent János Kórház (1897), és ekkor bővítették a Szent Rókus Kórházat is.

1898-ban, két évvel Wilhelm Conrad Röntgen találmányát követően itt nyílt meg Európa első központi röntgenlaboratóriuma Donáth Gyula, majd Stein Adolf vezetésével. 1919-ben, a kommün alatt az intézményt Központi Kórháznak nevezték el. 1928–29-re az egyre nagyobb ágyszámigény miatt időszerűvé vált a kórház kibővítése, azonban csak kisebb épületeket tudtak átalakítani a nagy gazdasági világválság alatt. 1933 szeptemberében fogászati rendelő nyílt, majd 1938 januárjában fog- és szájsebészeti fekvőbeteg osztályt is létrehoztak kezelővel és két ötágyas szobával. A második világháború alatt egyre szigorúbb takarékossági intézkedéseket voltak kénytelenek bevezetni. Az állandósult légiriadók miatt 1941-ben, az alagsorban öt szükségóvóhelyet létesítettek. Budapest ostroma alatt a Szent Rókus-kápolna és a kórház 40%-os rombolást szenvedett. A 650–700 beteg fűtés nélkül maradt. Az alagsorba szükségműtőt és kötözőt telepítettek. A Rókus Kórházat 1952. július 1-jén átvette a Pest megyei Tanács, majd a Pest megyei Tanács Semmelweis Kórháza lett. 1956. január 1-jétől rendszeres orvostovábbképzés, majd szakdolgozóképzés folyt itt. 1956 elején földrengés és árvíz pusztított a megyében. Az illető községek körzeti orvosainak a kórház másodorvosai segítettek a betegellátásban. Október 23-án, az 1956-os forradalom kitörése után a kórház dolgozói demokratikus szavazással 10 tagú (5 orvos, 5 nem orvos) munkástanácsot választottak 4 póttaggal (3 orvos, 1 nem orvos). A sebesültek felvétele és orvosi ellátása rendben ment. A betegek és dolgozók közül senki sem sebesült meg, bár a környéken harcok folytak. 313 beteget vettek fel és 287 sebesültet elláttak. A dolgozók, orvostanhallgatók és önkéntes segéderők fáradságot nem ismerve, lelkesen kivették részüket a sebesültek és betegek ellátásában. A kórház helyreállítása 1957-ben már csaknem teljesen befejeződött. Az év első felében már ugyanannyi beteget vettek fel, mint egy évvel korábban. A következő húsz év a lassú fejlődésé volt. 1978–1991 között „rekonstrukció” címszó alatt teljes át- és újjáépítés folyt. A statikai vizsgálatok alapján az egész Rókust fel kellett újítani, így 1978-ban a „Corvin szárnyon” két évig tartó munka következett. A „Rákóczi úti szárny”-ra később került sor. A Stáhly utcai, hatszintes épület 1985-ben, majd a Gyulai Pál utcai front lett „beköltözhető”. 1990 decemberében átadták a Stáhly utcai főépülettel zárt híddal összekötött Rendelőintézetet.[1]

Aktív és krónikus betegeit ma 627 ágyon látja el. A tradicionális „nagy” szakmákon belül az orvostudomány és a műszerezettség fejlődése a szakosodás irányába hatnak.

SzakterületeiSzerkesztés

  • Belgyógyászat: nefrológiai, gasztroenterológiai, kardiológiai, diabetológiai, hematológiai profilú osztályok és részlegek
  • Sebészeti osztály
  • Szülészeti-nőgyógyászati osztály
  • Szemészeti osztály ma is a Kórház egyik legnagyobb forgalmú részlege a hályogsebészet és műlencse-implantáció révén. Az 1990-es évek eleje óta itt működik az ország első cornealaboratóriuma, ahol konzervált emberi szaruhártyák készülnek műtéti felhasználásra.
  • Fül-orr-gége, fej-nyaksebészeti osztály. Már 1887-től működött a belgyógyászati osztály fiókjaként. 1970-ben bevezették a modern mikrokirurgiai és arcideg sebészeti eljárásokat, amelyeket kiegészítenek a klasszikus fülműtétek mellett a hallásjavító műtétek. Itt alkalmazták elsőként az országban a hangprotézis implantációt.
  • Fog- és szájsebészeti osztály, amely már nemcsak a szájüregi és fogászati betegségek gyógyításával foglalkozik, hanem az arcsebészeti szakterület teljes spektrumával is.

Híres orvosaiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Dr. Hollán Henrik: A Rókus Kórház története, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1967, 234 oldal