Főmenü megnyitása

A szinkrónia a nyelvtudományban az a vizsgálati módszer, amely valamely adott nyelv vonatkozásában az egyidejű nyelvi tényeket és e tények összefüggéseit kutatja. A nyelv egyidejű állapota; egy bizonyos időben érvényben lévő nyelvi rendszer vizsgálata, a nyelvtörténeti vizsgálat végső láncszeme a jelen.[1] A szó a görög szün 'együtt' és chronosz 'idő' szavakból származik.

Tartalomjegyzék

Szinkrón és diakrón nyelvvizsgálatSzerkesztés

A nyelv időben és térben változó jelrendszer. A diakrón változások a nyelv történetiségében, míg a szinkrón változások a nyelv területi és társadalmi rétegződésében keresendők. A nyelv változó állapota a diakrónia. A diakrónia magyarázza a mindenkori szinkrón nyelvállapotot. A nyelvi tényeket fejlődésükben, történetiségükben vizsgálja.

A diakrón nyelvvizsgálat mutatja be például a magánhangzók rendszerének változását. Az egész magyar magánhangzórendszert érintette a nyíltabbá válási tendencia; a legtöbb rövid magánhangzó egy fokkal nyíltabb, azaz alacsonyabb nyelvállású lett. Ez a jelenség megközelítőleg a 14. század közepéig hatott. Mennyiségi változások is érték a magánhangzókat. Ilyen volt a nyúlás, melynek egyes esetei a tővégi magánhangzók lekopásával kapcsolatosak. A tővégi magánhangzó eltűnésével csökkent a szó időtartama, ezt pótolta a tőbeli magánhangzó megnyúlása. Ezért nevezik ezt a hangváltozást pótlónyúlásnak.

A nyelv egyidejű jelenségeit szinkrón jelenségeknek nevezzük, a nyelv egyidejű állapota a szinkrónia. A szinkrón vizsgálat a nyelv egy adott állapotát tárja fel, a nyelvi rendszer egyidejű elemeinek egymáshoz való viszonyában, ezért is nevezhetjük leíró nyelvvizsgálatnak. A szinkrón nyelvvizsgálat éppen ezért szemben áll a diakróniával.

A nyelvi változatok vetületei a szinkróniábanSzerkesztés

Szinkrón variációk: előzmény (archaizmus) és következmény (neologizmus) egyidejű szembenállása, együttélése → a variációk küzdelme: dinamikus szinkrónia → többnyire a neologizmus kerül fölénybe (pl. óm. hadl /vö. HB.: Hadlaua/ > mai hall)

  • Alakvariációk → a teljes szinonimitás megszüntetése:

közhasználat – periféria (pl. csoda ~ csuda)

értékkülönbség (pl. hagyd ~ hagyjad)

szóhasadás (pl. vicsorog ~ vigyorog)

  • Funkcionális variációk → jól tűrik egymást (nyelvi gazdaságosság, kontextus) – pl. toll ’szárnyas tolla’ ~ ’íróeszköz’; korlátok: ősmagyar házat ’házat’ ~ ’házad’ → grammatikai hasadás > általában a ritkábban használt változik

A változás szintjeiSzerkesztés

HangváltozásokSzerkesztés

- a magánhangzók nyíltabbá válása, pl. homu > hamu, pur > por

- szóvégi mgh-k lekopása, pl. utu > út, kezi > kéz

- egyes hangok kivesznek vagy átalakulnak, esetleg felcserélődnek, pl. miloszt > malaszt (HBK), kedég>pedig, kohnyán>konyhán (Margit-legenda)

- hangváltozatok közül az egyik dominánssá válik, pl. ser/ sör, perkelt /pörkölt

Nyelvtani rendszerbeli változásSzerkesztés

- toldalékok helye és egyszerűsödése, pl. utu rea > útra

- igeragozás egyszerűsödése, pl. múlt idő régi fajtáiból egy maradt meg befejezett: adtam (elbeszélő: adám, régmúlt: adtam volt / adtam vala, folyamatos: adok vala)

- napjainkban megfigyelhető az ikes igeragozás sorvadása, pl. válik, múlik, bújik (az igék csak E/3.-ben ikesek)

- szenvedő igék kiveszése, pl. közhírré tétetik, adatik

- új névutók jönnek létre, pl. nyomán, segítségével, érdekében, céljából

JelentésváltozásSzerkesztés

- szavak jelentése, pl. marha régen ’kincs’, ma 1.’szarvasmarha’, 2.’oktalan’

- toldalékok jelentése, pl. (eszik a) gyimilcsektul> gyümölcsökből (HBK)

Szókészletbeli változásSzerkesztés

BővülésSzerkesztés

Szókölcsönzéssel (jövevényszavak, pl. árpa, szalma, búza; idegen szavak pl. laptop, tomográf, blog) belső keletkezéssel (szóképzés, pl. néz > nézet; szóösszetétel, pl. doppingbotrány; hangutánzó szavak, pl. bang; hangulatfestő szavak, pl. krach; mozaikszók MAHART)

SzűkülésSzerkesztés

Pl. heon ’csupán’, isa ’bizony’ (HBK) szavaink kihaltak.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Berei Andor (szerk.) 1962. Új magyar lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest.

ForrásokSzerkesztés

  • Berei Andor (szerk.) 1962. Új magyar lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest.
  • Crytal, David 1998. A nyelv enciklopédiája. Osiris Kiadó, Budapest.
  • Kiefer Ferenc (szerk.) 2003. A magyar nyelv kézikönyve. Akadémiai Kiadó, Budapest.
  • Benkő Loránd 1988. A történeti nyelvtudomány alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest.