Főmenü megnyitása

Zoran Đinđić (magyar átírással Zoran Gyingyics, cirill írással Зоран Ђинђић, Loudspeaker.svg kiejtése, IPA: ˈzorɑn ˈdʑɪndʑɪtɕ, Bosanski Šamac, 1952. augusztus 1.Belgrád, 2003. március 12.) Szerbia miniszterelnöke, Belgrád polgármestere, hosszú időn át ellenzéki politikus. Eredeti foglalkozása szerint filozófus.

Zoran Đinđić
(Зоран Ђинђић)
Zoran Gyingyics
Zoran Gyingyics
Született 1952. augusztus 1.[1][2][3]
Šamac
Elhunyt 2003. március 12. (50 évesen)[1][3]
Belgrád
Állampolgársága Szerbia és Montenegró-i
Házastársa Ružica Đinđić (1988 – 2003. március 12.)[4]
Gyermekei két gyermek
Foglalkozása
Tisztség
  • Mayor of Belgrade (1997. február 21. – 1997. szeptember 30.)
  • Szerbia miniszterelnöke (2001. január 25. – 2003. március 12.)
Iskolái
  • Ninth Belgrade Gymnasium
  • Belgrádi Egyetem Filozófiai Kar (1970–1974)
  • University of Konstanz (–1979, PhD, filozófia)
Halál okalőtt seb
Sírhely Újtemető (Aleji Velikana, tree-lined Path of Giants)[5]

Zoran Đinđić aláírása
Zoran Đinđić aláírása

A Wikimédia Commons tartalmaz Zoran Đinđić témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

Korai pályafutásaSzerkesztés

Bosznia-Hercegovina északi részén, a Száva folyó partjai mentén elterülő Bosanski Šamac városában született. Középiskolai éveit már a IX. számú gimnáziumban töltötte Belgrádban, ahová tisztviselőnek küldte édesapját, Dragomir Gyingyicset a Jugoszláv Néphadsereg. Édesanyja, Mile Gyingyics háztartásbeli volt. Egy nővére volt, Gordana. A Belgrádi Egyetem filozófia szakos hallgatójaként érdeklődött a politika iránt.

Az akkor reformpárti szocialistaként Gyingyics Frankfurt városában folytatta tanulmányait (többek között Jürgen Habermas hallgatójaként). Azért kellett Németországba mennie, mert a kommunista rendszer és médiája megtámadta amiatt, hogy egy független politikai mozgalom szervezkedésébe kezdett a jugoszláv fiatalok körében. Azt mondják, hogy németországi tartózkodása alatt gyakran látogatta a város legnagyobb baloldali könyvesboltját, az Opera téren lévő „Libresso”-t, ahol Joschka Fischer dolgozott akkor. Ez akkor adott spekulációra okot, amikor Fischer azt a népszerűtlen döntését hozta, hogy közreműködik a NATO szerbiai támadásaiban, miközben korábban pacifistának vallotta magát. Azonban sem politikai, sem személyes kapcsolat nem volt a két ember között.

1979-ben a Konstanzi Egyetemen doktorált filozófiából. Németül anyanyelvi szinten beszélt. Az angol nyelvtudása szerényebb volt, ezért tanult naponta angolul, amikor szerb miniszterelnök volt.

A jugoszláv politikai színterénSzerkesztés

1989-ben tért vissza Jugoszláviába, amikor az Újvidéki Egyetemen órákat kezdett előadni, és több szakadár szerb honfitársával megalapította a Demokrata Pártot. 1990-ben a párt Végrehajtó Bizottságának elnöke lett, és ugyanebben az évben beválasztották a szerb parlamentbe. 1993-ban a párt elnöke lett.

A kormányon lévő Szlobodan Milosevics által 1996/1997 telén érvénytelenített választást követő nagyméretű tiltakozássorozat után Belgrád polgármestere lett, és személyében a második világháború óta először került nem kommunista jelölt e posztra. Az akkori „Zajedno” (Együtt) névre hallgató – csupán a közös ellenség miatt létrejött – koalíciója a Szerb Megújhodási Mozgalommal és Szerb Demokrata Párttal a győzelmük után négy hónappal összeomlott. Gyingyicset a Szerbiai Szocialista Párt és Szerb Radikális Párt leváltotta a polgármesteri posztjáról.

Montenegróba kényszerült száműzetésbe, miután az ortodox húsvét idején (ekkor bombázták Szerbiát a NATO gépei) Szlatko Curuvija rendszerellenes újságírót és könyvkiadót meggyilkolták, és az akkori elnök Szlobodan Milosevics titkosszolgálatának állítólagos „megsemmisítési” listáján ő következett. Hamarosan Nyugatra menekült, ahol olyan politikusok tekintették „politikai barátjukként”, mint Gerhard Schröder és Bill Clinton. 1999 szeptemberében a Time magazin Gyingyicset a 21. század hajnalának egyik legfontosabb politikusaként nevezte meg.

Milošević propagandájának részeként – a hazaárulás vádjának megalapozása végett – a szerbiai bombázások idején megjelent egy fénykép, amin Gyingyics kezet fog Clintonnal. Egy időben az ellenzék is felhasználta a fényképet abból a célból, hogy bemutassa Gyingyicsnek és következésképpen Belgrádnak is a lehetséges nemzetközi (f)elismerését. Miután 1999 júniusában visszatért hazájába, az állambiztonság veszélyeztetésével vádolták egy zártkörű bírósági tárgyaláson, amit utána manipuláltnak tekintettek.

Gyingyicsnek kiemelkedő szerepe volt 2000 szeptemberében a Szerb Szövetségi Köztársaság választásakor és október 5-én a Milosevics-rendszer elleni felkelésnél. 2000 decemberében győzelemre vezette a széles tömegbázissal rendelkező 18 párt koalíciójaként alakult Szerbiai Demokratikus Ellenzéket. 2001. január 25-én Szerbia miniszterelnöke lett.

2001-ben kulcsszerepe volt abban, hogy Milosevics a háborús bűnökben ítélkező Hágai Nemzetközi Törvényszék elé került. Később azt nyilatkozta, hogy kiábrándult lett Milosevics késleltetett bűnpere miatt, sőt később még meg is támadta a bíróságot azzal, hogy egy költséges „cirkuszt” rendez. Gyingyics szerint a hágai bíróság könnyen hagyta, hogy Milosevics demagóg magatartása irányítsa a pert.

HalálaSzerkesztés

2003-ban kétszer is merényletet kíséreltek meg ellene. Először autóját próbálták meg letéríteni az útról, eredménytelenül. A második kísérlet sikeresnek bizonyult: 2003. március 12-én a szerb kormány székházának a bejárata előtt lelőtték.[6][7] Temetésén a világ állami vezetői jelentős számban vettek részt. Medgyessy Péter a március 15-i nemzeti ünnep miatti kormányfői kötelezettségei miatt nem volt jelen. A Magyar Köztársaságot Lamperth Mónika akkori belügyminiszter képviselte, valamint jelen volt még Orbán Viktor pártelnök is.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Find A Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. http://www.zorandjindjic.org/en/timeline
  5. 7256571
  6. Steven Erlanger. „The World: Murder in Belgrade; Did Serbia's Leader Do the West's Bidding Too Well?”, New York Times, 2003. március 16. (Hozzáférés ideje: 2010. január 15.) 
  7. 2 Suspects in Murder Of Serbian Premier Are Killed by Police”, New York Times, 2003. március 28. (Hozzáférés ideje: 2010. január 15.)