Arthur Wellesley
Arthur Wellesley, Wellington hercege (Dublin, Írország, 1769. május 1. – Walmer kastély, Kent grófság, 1852. szeptember 14.), ír származású tábornok és államférfi. Az egyik legjelentősebb brit katonai vezető a napóleoni háborúkban, később az Egyesült Királyság külügyminisztere és miniszterelnöke lett. A waterlooi csatában Wellesley vezette a Napóleont legyőző szövetséges csapatokat. Életében, de halála után is sokan csak Wellington hercegeként említik, de ez egy cím, így mások is viselték. Politikusként a reformokkal szembeni fellépése miatt azonban az angolok a Vasherceg melléknévvel, valamint hadvezérként Európa Felszabadítója és a Nemzetek Megváltója névvel is illették.
Arthur Wellesley | |
![]() | |
Wellington első hercege Indiában, vezérőrnagyi egyenruhájában. Robert Home festménye. | |
Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága miniszterelnöke | |
Hivatali idő 1828. január 22. – 1830. november 16. | |
Uralkodó |
IV. György IV. Vilmos |
Előd | Frederick John Robinson, Ripon első bárója |
Utód | Charles Grey, Grey második bárója |
Hivatali idő 1834. november 14. – 1834. december 10. | |
Előd | William Lamb, Melbourne második vikomtja |
Utód | Robert Peel |
Katonai pályafutása | |
Csatái |
|
Születési név | Arthur Colley Wellesley |
Született |
1769. május 1. Dublin, Írország |
Elhunyt | 1852. november 14. (83 évesen) Walmer, Kent grófság, Nagy-Britannia |
Sírhely | Szent Pál-székesegyház |
Párt | Tory |
Szülei |
Anne Wellesley, Countess of Mornington Garret Wesley |
Házastársa | Catherine Wellesley, Duchess of Wellington (1806. április 10. – ) |
Gyermekei |
|
Foglalkozás |
|
Iskolái | Eton College[1] |
Halál oka | agyi érkatasztrófa |
Díjak |
|
![]() | |
Arthur Wellesley aláírása | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Arthur Wellesley témájú médiaállományokat. |
ÉleteSzerkesztés
Ifjú éveiSzerkesztés
Wellesley az írországi Dublinban született Mornington gróf kilenc gyermeke közül a hatodikként. Az Etonban folytatott tanulmányait az apja halála miatti anyagi nehézségek miatt nem fejezte be, édesanyjával 1785-ben Brüsszelbe költözött. Egy évvel később Franciaországba, az angers-i katonai iskolába küldték tanulni. 18 évesen édesanyja segítségével bekerült a brit hadseregbe és néhány hónappal később már tiszti rendfokozatot viselhetett. 1790–97-ben az ír törvényhozás alsóházában volt képviselő. Wellesley gyorsan haladt felfelé a katonai ranglétrán is, hiszen 1793-ban ezredes lett a 33. gyalogosezred élén.
HadvezérkéntSzerkesztés
Három év elteltével, 1796-ban, az indiai Kalkuttába vezényelték. India főkormányzója ebben az időben bátyja, Richard volt. Az 1798-ban ismét kitört a háború Brit India és a Maiszúri Királyság között. Wellesley és gyalogosezrede is részt vett a harcokban, a győztes háború után Maiszúr kormányzójává nevezték ki. 1802-ben vezérőrnaggyá léptették elő és még ebben az évben kitört marathák elleni háborúban a brit erők főparancsnoka lett. A britek győzelmei után Wellesley maga is részt vett a béketárgyalásokon. 1805-ben tért vissza az Egyesült Királyságba. 1806-ban feleségül vette Kitty Pakenhamet, aki 1793-ban egyszer már elutasította Wellesley házassági ajánlatát. 1808-ban, amikor a portugálok fellázadtak I. Napóleon francia császár uralma ellen, az újonnan kinevezett Wellesley altábornagyot az Ibériai-félszigetre vezényelték a megsegítésükre.
1809-től mint a szövetségesek főparancsnoka küzdött a franciák ellen a félszigeti háborúban. 1812. július 22-én a salamancai csatában vereséget mért Napóleon seregére. Bár a háború nem fejeződött be, a csata mindazonáltal fordulópontot jelentett. Az 1813. június 21-i vitoriai csatában aratott diadala után kapta meg a Wellington hercege címet. Az 1815-ös waterlooi csatában az angol és a szövetséges hadsereg parancsnokaként, a porosz hadsereg támogatásával legyőzte Napóleont és bekerült a történelem nagy hadvezérei közé. Wellesley 1818-ban tért vissza Angliába.
PolitikuskéntSzerkesztés
1818-tól politikai pályát kezdett és 1828-ban miniszterelnök lett. Megszavazta a katolikusok egyenjogúságát biztosító törvényt. Konzervatív politikus volt, nehezen nyitott a demokrácia irányába, harcolt Írország függetlenedése ellen. Kormánya 1830-ban megbukott, amikor fellépett a választójog kiterjesztése ellen. Később azonban 1834–1835-ben külügyminiszter, majd 1841–1846 között tárca nélküli miniszter volt Sir Robert Peel kormányában. 1842-től haláláig a brit haderő főparancsnoka volt.
GyőzelmeiSzerkesztés
- 1803. szeptember 23. Assaye,
- 1803. november 29. Argaum,
- 1807. augusztus 26. Köge,
- 1808. augusztus 17. Roliça,
- 1808. augusztus 21. Vimerió,
- 1809. május 12. Oportó,
- 1809. július 27–28. Talavera,
- 1810. szeptember 27. Busacó,
- 1811. május 3–5. Fuentes de Onoro,
- 1812. július 22. Salamanca,
- 1813. június 21. Vitoria,
- 1813. november 10. Nivelle,
- 1813. december 9–13. Nive,
- 1814. február 27. Orthez,
- 1814. március 20. Tarbes,
- 1814. április 10. Toulouse,
- 1815. június 16–18. Waterloo.
ForrásokSzerkesztés
- Arthur Wellesley Wellington (magyar nyelven). mult-kor.hu, 2007. augusztus 10. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
- Duke of Wellington (angol nyelven). number10.gov.uk. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
További információkSzerkesztés
- Arthur Wellesley, first Duke of Wellington (1769-1852) (angol nyelven). historyhome.co.uk. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
- Duke of Wellington (1769 - 1852) (angol nyelven). bbc.co.uk. (Hozzáférés: 2011. augusztus 23.)
Elődje: William Lamb |
|
Utódja: Robert Peel |