Főmenü megnyitása
Brassó belvárosa a Cenkről
Building in Brasov downtown.jpg
Beautiful smokeys.jpg
A Zsinór utca
Az egykori gabonaraktár a Rosenangerban
A volt Continental szálló a Csergepiacon
A Lensor
A Jekelius-ház
A Felsővilla utca
Korona szálló
House in Brasov.jpg
A Honterus szülőháza helyén álló ház
Árvaház utca, végén a Bolgárszegi-kapuval
A Redut

A Belváros (románul: Centrul Vechi) Brassó egyik városnegyede. Magába foglalja az egykori várfalak által közrezárt történelmi városmagot (Újbrassó vagy Vár, románul: Cetatea, németül: Innere Stadt) és az ettől északra elterülő részt, egészen a Fellegvárig.

Tartalomjegyzék

FekvéseSzerkesztés

A 15. század elején falakkal és bástyákkal vették körül, amelyek az északkeleti oldal kivételével nagyrészt ma is állnak. Északkeletről az egykori sáncok helyén a 19. század végén kialakított városközpont és park, délkeletről a Cenk, északnyugatról a Bácsél (Raupenberg), délnyugatról a Bolgárszeg határolja.

TörténeteSzerkesztés

Kezdetben egy patak folyt rajta keresztül délnyugat–északkeleti irányban, majd a Főtérnél két ágra szakadt és az egyik ága Óbrassó, a másik Bolonya felé haladt tovább. Elsőként a nyugati–délnyugati része települt be a 13. század elején, Óbrassóval párhuzamosan, legkésőbb az északkeleti, a 14. század végén. 1475-ben a következő négy városnegyedből állt: Quartale Corpus (Vár utca, Halpiac, Felső új utca), Quartale Portica (Kapu utca és Tehénpiac – a mai Coresi diakónus utca), Quartale Catarina (a Klastrom utca északi szakasza és a Lópiac) és Quartale Petri.

Az utcai világítást 1804-ben vezették be, kezdetben a Nagypiacon, a Klastrom utcában és a Lópiacon. Az első kőburkolatot a városháza körül fektették le 1737-ben. A legtöbb utcát a 19. század elejére kikövezték, de a Főteret egészében csak 1854-ben. A vizet 1907-ig tizenhárom forrásból kapta, amelyek bolgárszegi házak pincéiben törtek elő és amelyek vizét a Lópiac alatti tározóban gyűjtötték össze és a talaj természetes esését felhasználva az utcákon kialakított kis „csorgók”-ba gyűjtötték. A vezetékek 1804-ig kifúrt fatörzsekből készültek, amelyeket az ehhez értő cigányok készítettek és tartottak karban. Akkor az elhasználódott vezetékeket kővel kezdték kicserélni.

1965-ben helyezték műemléki védelem alá és kezdődtek meg a műemléki szempontú helyreállítások.

NépességeSzerkesztés

A 18. században még kevés nem szász lakója volt. Elvben legalábbis a falak között éltek az ún. görög kereskedő kompánia tagjai. Az első románok II. József uralkodása idején, az ún. koncivilitási rendelet értelmében költöztek be.

  • 1851-ben 3176 szász, 735 német, 394 magyar, 329 román, 143 görög, 86 cseh, 63 zsidó és 42 örmény lakosa volt.
  • 1910-ben 9301 lakosából 4380 volt magyar, 4169 német és 678 román anyanyelvű. A nem magyar anyanyelvűek 83%-a is beszélt magyarul.

LátnivalókSzerkesztés

A lakóházakból csak kevés részlet vészelte át az 1689. április 21-én a várost elpusztító brassói tűzvészt. A városi tanács rendeletére a belvárosi szászok 1754-ben kezdtek fa helyett téglából és kőből építkezni.[1] A ma látható régi épületek java a 18. és a 19. században épült. Az utcahálózat viszont alapvetően megőrizte a középkori viszonyokat. Utcái a középkorban páratlanul széleseknek számítottak és később sem szélesítettek rajtuk. Nagyszebentől eltérően nem jellemzőek rá a szűk sikátorok; az egyetlen ilyen, a korábban tűzoltók által használt Zsinór utca (Str. Sforii, Schnurgasse) viszont valóban „egy emberes”.[2] Eleve csak gyalogos közlekedésre szolgált még az Alsóvilla utca (Str. Grigoraș Dinicu, Untere Gabelgasse) és a Felsővilla utca (Str. Alecu Russo, Obere Gabelgasse).

A brassóiak praktikusan építkeztek, nem hivalkodtak házaikkal. A 18. században a legtöbb ház még földszintes volt, egyedül a Főtér és a Klastrom utca állt főként emeletes házakból, sőt a Búzasoron 1786-ban megépült a város első kétemeletes háza. Amikor emeletet építettek, a konyhát az emeleten, a műhelyt pedig a földszinten rendezték be – de a műhely sokszor az udvarban kapott helyet. A tető gyakran szögben megtört, az utca felé ereszt hagytak. Valószínűleg a tűzvész emléke miatt Brassóban már akkor is cseréppel fedték a tetőket, amikor máshol még zsindellyel, ezért „vörös város”-nak is nevezték. Mivel kocsibejárót a hely szűkössége miatt ritkán tudtak kialakítani, a szekereket az utcán, a ház előtt állították meg és ott rakodtak fel vagy le. A 19. század második felében boltokat a Főtéren, a Hirscher, a Kapu, a Klastrom utcában és a Lópiacon lehetett találni.

Furcsa módon a kémény volt a házak azon részlete, amelynél a szász építtetők szabadon engedték képzeletüket. Valóságos divatirányzatok alakultak ki a kéménykürtők kiképzését illetően.

A Klastrom utcát (Vám utca, románul Strada Mureșenilor, korábban Ulița Vămii, a két világháború közt Str. Regele Mihai, németül Klostergasse). A múltban előkelő patríciusok lakták. A Vám utcai kapun keresztül Moldvába indultak a kereskedők. 1891-től lóvasút, majd benzinüzemű városi vasút járt rajta.

Szent János utca (Str. Sfântul Ioan, Johannesgasse)

A Főtér (Piața Sfatului, Rathausplatz) közepén áll a régi brassói városháza. A tér oldalait egykor külön nevekkel illették, amelyek a pénteki hetivásárok jellemző termékeire utaltak. Az északkeleti volt a Búzasor (Kornzeile, Târgul Grâului – ahol jellemzően bolgárszegi és hegyvidéki románok vásároltak gabonát a barcasági szász földművesektől, de korzóként is használták), a délkeleti a Virágsor (Blumenzeile, Târgul Florilor vagy Șirul Fructelor), a délnyugati a Kádársor (Böttcherzeile, Șirul Botelor), az északnyugati pedig a Lensor (Flachzeile, Șirul Inului).

A Rosenanger (Piața George Enescu, korábban Târgul Peștelui, még korábban Sub Bucium) volt a Hirscher Apollónia utca után a halpiac, ahol rákot és csigát is árultak. A 19. században rajta keresztül lehetett megközelíteni a búzasori ortodox templomot.

Weisz Mihály utca (régi nevén Apáca-utca vagy Széles utca, Str. Michael Weiss, Michael Weiss gasse, 1887-ig Nonnegasse)

  • 22. (a Kapu utca sarkán) az egykori Szász Nemzeti Bank épülete (Albert Schuller tervezte, 1908-ban épült). Később elektromos üzemként, majd ismét bankként használták.

A Kapu utca (jelenleg Str. Republicii, egykor Str. Porții, németül Purzengasse) a Főtér keleti sarkából kiindulva északkeleti irányban húzódik. Északi részén volt a város egyik legrégebbi kapuja, mely a 14. század második felétől 1857-ig állt. A város egyik fő turisztikai látványossága, 13 épület műemléknek van nyilvánítva.

A Kórház utca (Str. Postăvarului, egykor Str. Spitalului) párhuzamos a Kapu utcával. Itt volt a Szent Antal kórház.

A Csizmadia utca (Str. Politehnicii, egykor Str. Cizmarilor, Schustergasse) a 19. század második felében alakult ki, az északkeleti városfal helyén.

A Fekete utcában (Str. Nicolae Bălcescu, korábban Ulița Neagră, Schwarzgasse) a 19. században sok takács-, tímár- és gubacsapóműhely üzemelt. A termelési műveletekhez felhasználták az utcán végigfolyó csatornát, amelyet deszkák fedtek. A munkások főként székely lányok és legények voltak. Az ekkor már főként Kárpátokon túli nyersanyagot feldolgozó vállalkozások a század közepétől lassanként alulmaradtak az osztrák és cseh gyáriparral szemben.

A Vár utcában (Str. Castelului, 1887-ig Ulița Fânarilor, Burggasse) a 19. században kötélverők dolgoztak. A segéderőt náluk is, akár a Fekete utcai takácsoknál, főként székely lányok alkották és itt is felhasználták az utca alatt folyó csatornát. Termékeiket a román fejedelemségekbe szállították.

A Csergepiacot az Apollonia Hirscher utca (korábban Halpiac, Str. Apollonia Hirscher, 1887-ig Str. Teatrului, Hirschergasse, a 19. század második felében Theatergasse, korábban Fischmarkt) köti össze a Főtérrel.

  • 3. Itt létesült 1822-ben a város első állandó református istentiszteleti helye.
  • 8. A Redut Christian Kertsch városi főépítész tervei szerint 18931894-ben épült, a régi, 18. századi Redut helyére. Főként német nyelvű színielőadásokat és bálokat tartottak benne.

Az Árvaház utca (1887-ig Szentlélek utca, Str. Poarta Șchei, egykor Ulița Șcheilor vagy Ulița Orfanilor, Waisenhausgasse, 1887-ig Heiligleichnamsgasse vagy Wallachergasse) régi 'Corpus Christi utca' nevét az itt állt Krisztus teste templomról kapta. Egykor a mészárosok utcája volt.

  • 3. Az ún. Tretschkes-házban működött 1845-ös alapításától 1851-ig, majd 1854 és 1885 között a brassói román kaszinó. Első tagjai kereskedők voltak, nemcsak románok, de görögök és örmények is. Később értelmiségiek és mesteremberek is beléphettek, titkári posztját az első években George Bariț töltötte be. 18851909-ben a Hirscher utca sarkán, a Roth-féle Medve-patika fölött, majd a Főtéren működött. 1848-ban itt tartották gyűléseiket a Moldvából menekült ifjú forradalmár bojárok, Alexandru Ioan Cuza, Vasile Alecsandri, Alecu Russo, Gheorghe Sion és mások. Ugyanitt készítették elő április 23-án az első balázsfalvi gyűlés programját.[4]
  • 14. Az ún. Tartler-árvaházról kapta nevét az utca. Az épület 1806-ból való, de az árvaház csak 1875-ben nyílt meg benne. Ma óvoda.
  • 27. Neológ zsinagóga.
  • 39. A Bolgárszegi-kapu mellett található sportlíceumot evangélikus tornaiskolaként hozták létre 1853-ban. A mai Románia legrégibb sportiskolája. Kertjéhez tartozott az egykori védelmi rendszer maradványa, egy tó, amelyet csak 1894-ben töltöttek fel.

Lópiac (Str. George Barițiu, korábban Târgul Cailor, Roßmarkt)

A jelenlegi közigazgatási felosztás szerint a Belváros-negyedhez tartozik néhány, a régi várfalon kívül eső utca és hely:

  • Rezső-körút (régi román nevén Str. Regele Ferdinand, jelenlegi nevén Str. Eroilor, német nevén Rudolfsring), a Cenk aljától a Bácsélig vezető útvonal
  • Rezső-park (Parcul Nicolae Titulescu), helyén egykor a városi fapiac volt
  • Postarét (Șirul Livezii - Livada Poștei), egykoron itt volt a postakocsisok lovainak legelője, jelenleg több városi buszjárat végmegállója és fontos közlekedési csomópont
  • Cenkalji sétány (Aleea Tiberiu Brediceanu) és a Graft menti sétány (După Ziduri)

ForrásokSzerkesztés

  1. Nicolae Dunăre: Gospodăria cu curte închisă și întărîtă. In Nicolae Dunăre (Red.): Țara Bîrsei. 2. București, 1974, 125. o.
  2. Zsinór utca
  3. Honterus-ház
  4. Ion Colan: Casina română din Brașov 1835–1935. Brașov, 1935