Jakab Csaba (színművész)
Jakab Csaba (Csorna, 1953. szeptember 1.) magyar színész.
Jakab Csaba | |
Született |
1953. szeptember 1. (70 éves)[1] Csorna |
Állampolgársága | magyar |
Gyermekei | Jakab Márk |
Foglalkozása | színész |
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Főiskola (1975–1979) |
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 1979– |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája Szerkesztés
Csornán született, középiskoláit Algírban, egy francia nyelvű iskolában végezte. Édesapja Algériában dolgozott építészmérnökként, kiküldetésben. Lakóházakat, iskolákat, színházakat, sportpályákat tervezett. Jakab Csaba kiválóan beszél franciául. Édesapja azt szerette volna, ha fia is építész vagy közgazdász lesz. "Én viszont úgy éreztem: az egyetlen pálya, amelyben ki tudok teljesedni, amelyben azt csinálhatom, amit igazán szeretek – az a színészet."
1975–1979 között a Színház és Filmművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, a Vígszínházban gyakornokoskodott. 1978-ban játszott először tévében, a Nincs visszaút című tévéjátékban. Diplomás színészként először vidékre szerződött. 1979–1982 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1981-ben szerepelt először játékfilmben, Szurdi András: A transzport című filmjében. Sokoldalú színész, bár főiskolás korában és kezdőként főleg hősszerepeket osztottak rá. Azóta karakterszerepek is megtalálták – drámai, zenés és prózai darabokban vígjátékokban egyaránt.1983-tól a Népszínház (Józsefvárosi Színház) és a Budapesti Kamaraszínház tagja volt 2000-ig. Azóta játszott többek között a Pécsi Harmadik Színházban, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a budapesti József Attila Színházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban is. A hazai színészek közül ő az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronhang, leggyakrabban Chuck Norrisnak kölcsönözte hangját. Fia: Jakab Márk televíziós műsorvezető. 2007-2011-ig a Movies 24, 2013-2017-ig az AXN Black és 2017 óta a Sony Movie Channel csatorna hangja.
Színpadi szerepei Szerkesztés
|
|
Filmjei Szerkesztés
Játékfilmek Szerkesztés
|
|
Tévéfilmek Szerkesztés
|
|
Szinkronszerepei Szerkesztés
akiket szinkronizált: (legalább 2 alkalommal)
|
|
Filmekben Szerkesztés
Alain Delon – Zorro
Sorozatbeli szinkronszerepek Szerkesztés
Filmbeli szinkronszerepek Szerkesztés
Cím | Szerep | Színész |
---|---|---|
Ki vagy, doki? (film, 1996) | A Mester/Bruce | Eric Roberts |
Anime/Rajzfilmbeli szinkronok Szerkesztés
Cím | Karakter | Szinkronhang |
---|---|---|
A jó, a rossz és Foxi Maxi (1988) | Pinky Dalton | Charles Adler |
Batman: A bátor és a vakmerő (2008) | Batman | Diedrich Bader |
Batman: A rajzfilmsorozat (Viasat 6) (1992) | Bruce Wayne / Batman | Kevin Conroy |
Batman of the Future (1999) | Bruce Wayne | Kevin Conroy |
Bionicle 2. – Metru Nui legendája (2004) | További szinkronhang | |
Bleach (3. évad) | Aikava Love | Inada Tecu |
Bleach: Elveszett emlékek (2006) | Ganrju | Maszasi Ebara |
D, a vámpírvadász – Vérszomj (2000)– | Borgoff | Matt McKenzie |
Jaj, a szörnyek! | Gromble | |
LEGO: Az igazság ligája – Harc a légióval | Bűvész | Mark Hamill |
Csillag kontra Gonosz Erők | Toffe | Michael C. Hall |
Naruto (Jetix-változat) | Ucsiha Itacsi | Isikava Hideo |
Porco Rosso – A mesterpilóta (1992) | Marco Pagot (Porco Rosso) | Shuichiro Moriyama |
Scooby-Doo és a múmia átka (2005) | Amahl Ali Aklar | Oded Fehr |
Scooby-Doo! Rejtély a bajnokságon | Mr. McMahon | Vince McMahon |
Star Wars: Lázadók | Wullf Yularen Ezredes Fenn Rau |
Tom Kane Kevin McKidd (2. évad) |
Tini nindzsa teknőcök | Tatsu mester | Michael McConnohie |
Verdák | Buzz Lightyear-autó | Tim Allen |
Lego Ninjago: A Spinjitzu mesterei | Ray Smith | Vincent Tong |
Videojáték Szerkesztés
- League of legends - Braum, Vel'Koz
Jegyzetek Szerkesztés
- ↑ Česko-Slovenská filmová databáze (cseh nyelven), 2001
Források Szerkesztés
- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4
- MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
További információk Szerkesztés
- Jakab Csaba a PORT.hu-n (magyarul)
- Jakab Csaba az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)
- Jakab Csaba az Internet Movie Database-ben (angolul)
- Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet