Jegercsik Csaba

(1977–) magyar színész
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. június 22.

Jegercsik Csaba (Zenta, 1977. június 26. –) Farkas–Ratkó-díjas magyar színész.

Jegercsik Csaba
2015-ben Vas Gergely portréján az Almássy téren
2015-ben
Vas Gergely portréján az Almássy téren
Született1977. június 26. (47 éves)[1]
Zenta
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem (–2001)
Kitüntetései
Színészi pályafutása
Híres szerepeiZerkón
Attila, Isten kardja (Szegedi Szabadtéri Játékok, 1999)
Asztrik
István, a király (Nemzeti Színház, 2000)

A Wikimédia Commons tartalmaz Jegercsik Csaba témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája

szerkesztés

Gyerekkorát Csókán töltötte, ahol önálló Petőfi-műsora is volt. Hatéves korától 10 éven át gitározott. Feltűnő muzikalitására és táncművészi adottságaira igen korán felfigyeltek már. 1991-ben 13 éves korában, miután Nagy József látta táncolni a zánkai nyári táborban, Párizsba hívta tanulni, az általa létrehozott mozgásszínházba (Jel Színház). Ám ezzel a nagyszerű lehetőséggel nem tudott élni, ráadásul aztán – táncpartner híján – csak jóval később, számtalan verseny megnyerése után folytathatta ez irányú tanulmányait Budapesten. Bár a tánc vonzotta Magyarországra is, de a szakközépiskolában csak néptánc és balett-tagozat volt, míg ő versenytáncos. 1992–1996 között a szegedi Széchenyi István Gimnázium pedagógia szakos hallgatója volt, majd 1997-ben a Gyógypedagógiai Főiskola gyógypedagógiai asszisztens szakán, C típusú felsőfokú képzettséget szerzett.

1996-ban már a Színház- és Filmművészeti Egyetemet képviselte a – 2011-től Metz-ben, korábban Nancy-ban székelő[2] – nemzetközi Passages színházi fesztiválon osztálytársával, Sándor Dáviddal együtt. A felvételire Galkó Bence – a Szegedi Nemzeti Színház művésze és Galkó Balázs testvére – készítette fel. Másodéves főiskolásként az Attila, Isten kardja című rockopera – melynek rendezője Iglódi István volt – meghallgatásán Bagó Gizella biztatására jelentkezett Zerkón (Attila törpe udvari bolondja) szerepére. A címszerepet Vikidál Gyula játszotta, akinél bár kb. két fejjel magasabb volt, végül nem is kis sikerrel alakította mellette a törpét. A Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán 2001-ben végzett, Szirtes Tamás osztályában.

Bár Szirtes Tamás is csábította a Madách Színházba, a kiváló ének-, tánctudással és prózai színészi képességekkel egyaránt rendelkező fiatal művész 2001-ben Iglódi Istvánhoz és a Pesti Magyar Színház társulatához szerződött, ahol rendkívül sok műfajban próbálhatja ki magát. Vendégszerepel a Miskolci Nemzeti Színházban és a tatabányai Jászai Mari Színházban.

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház tagja.[3]

Díjai, elismerései

szerkesztés

Versenytáncban

szerkesztés
  • Az Országos verseny második helyezettje (1994)
  • A Nemzetközi verseny ötödik helyezettje (1995)

Színházi szerepei

szerkesztés
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 56.[m 1][5]
Szerző A darab címe
Bemutató dátuma
S z í n h á z Játszott szerep
Nemeskürty István Atilla – Isten kardja 1999 Szegedi Szabadtéri Játékok Zerkón, a bohóc
Hubay Miklós Hová lett a Rózsa lelke ? (Nizsinszki) 1999 Nemzeti Színház A 'Ballerino', némaszereplő, táncos (Serge Lifar)
Boldizsár Miklós, Bródy János István, a király 2000 Nemzeti Színház Asztrik főpap
Alan Ayckbourn Mese habbal 2000 Szentendrei Teátrum, Budaörsi Játékszín Greg
Maurine Dallas Watkins, Fred Ebb, Bob Fosse Chicago 2000 Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpad
Miguel de Cervantes Saavedra, Dale Wasserman La Mancha lovagja 2000 Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpad Don Quijote
Ingmar Bergman, Hugh Wheeler Egy kis éji zene 2001 Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpad
Miguel de Cervantes Saavedra, Dale Wasserman La Mancha lovagja 2001 Magyar Színház Dr. Carrasco (A Herceg)
Nemeskürty István Atilla – Isten kardja 2001 Szegedi Szabadtéri Játékok Zerkón
Boldizsár Miklós, Bródy János István, a király 2001. Szegedi Szabadtéri Játékok Asztrik
William Shakespeare Téli rege 2001 Magyar Színház Kobzos
John-Michael Tebelak Godspell 2002 Magyar Színház Patika
Szép Ernő Patika 2002 Magyar Színház Provizor
Martos Ferenc Lili bárónő 2002 soproni Petőfi Színház Illésházy László gróf
William Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok 2002 Magyar Színház Nemes Keszeg András
Csukás István Utazás a szempillám mögött 2003 Magyar Színház Hangya
Martos Ferenc, Bakonyi Károly Bob herceg 2003 Magyar Színház Lord Lancaster, gárdakapitány
Edmond Rostand, Tom Jones A fantasztikusok 2004 Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad Matt
William Shakespeare A windsori víg nők 2004 Magyar Színház Fenton
Hector Crémieux, Ludovic Halévy Orfeusz az alvilágban 2005 Magyar Színház Merkur
Nick Dear Hatalom 2005 Magyar Színház Fülöp, Lajos öccse, a Monsieur
Rejtő Jenő, Salamon Béla, László Miklós, Váradi Eszter Sára Látta-e már Budapestet éjjel? 2006] Magyar Színház
Valla Attila, Szikora Róbert, (rajzfilm: Nepp József, Ternovszky Béla) Macskafogó 2006 Magyar Színház Billy
Alexandre Dumas, Peter Raby A 3 testőr 2006 Budapest Kongresszusi Központ Lakáj; Komédiás
Tamási Áron, Pozsgai Zsolt Ábel 2007 Magyar Színház Márkus pap
Martos Ferenc Lili bárónő 2005 Bal Négyes Páholy – Klebelsberg Kuno Kulturális és Művészeti Központ Illésházy László gróf
Michael Kunze, Roman Polański, Jim Steinmann Vámpírok bálja (musical) 2007 PS Produkció – Magyar Színház Professzor Abronsius
Szigligeti Ede Liliomfi 2007 Magyar Színház Swartz Adolf, a pesti fogadós fia
Lars von Trier (film), Guelmino Sándor, Gecsényi Györgyi Hullámtörés 2008 Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad Jack; Halász; Ápoló
Georges Feydeau Fel is út, le is út 2008 Magyar Színház Bouzin
Bertolt Brecht A szecsuáni jó ember 2009 Magyar Színház Vang
Füst Milán Máli néni 2008 Magyar Színház Horváth úr, egy könyvelő
Guy Bolton, P.G. Woodhouse, Howard Lindsay, Russel Crouse, Cole Porter, Timothy Crouse, John Weidman Mi jöhet még?! 2008 Ferencvárosi Nyári Játékok; Magyar Színház Lord Evely Oakleigh, dúsgazdag angol
Anton Pavlovics Csehov Cseresznyéskert 2009 Vörösmarty Színház Trofimov, Pjotr Szergejovics, diák
Joseph Kesselring Arzén és levendula 2010 Magyar Színház Dr. Einstein
Molnár Ferenc Liliom 2010 Pesti Magyar Színház Hugó
Federico Fellini (filmforgatókönyv), Neil Simon, Ennio Flaiano, Tullio Pinelli, Zöldi Gergely, Cy Coleman, Dorothy Fields Sweet Charity 2010 Pesti Magyar Színház Oscar Lindquist
Füst Milán A feleségem története 2010 Pesti Magyar Színház Tannenbaum
Alexandre Dumas, Kiss Csaba A kaméliás hölgy 2010 Magyar Színház Jeanot
Georges Feydeau Osztrigás Mici 2011 Magyar Színház Chanteau, abbé
Szép Ernő Lila ákác 2010 Pesti Magyar Színház Minusz; Józsi
Mark Twain Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai 2012 Pest Magyar Színház Finn, csavargó, Huck apja; Király, hajdani komédiás, szélhámos
I love musical 2012 Budaörsi Játékszín
Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről 2012 Budaörsi Játékszín Balogh Sándor
Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok 2012 Pesti Magyar Színház Apa, Peti apukája
Janikovszky Éva, Szabó Borbála Égigérő fű 2013 Pesti Magyar Színház A fiatalok
Kosztolányi Dezső, Réczei Tamás Nero, a véres költő 2013 Magyar Színház Simon mágus; Phaon
Martos Ferenc Lili bárónő 2013 Miskolci Nemzeti Színház Frédi
Miguel de Cervantes, Dale Wasserman La Mancha lovagja 2013 Jászai Mari Színház, Népház Don Quijote (Cervantes)
Federico García Lorca Vérnász 2013 Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad Vőlegény
Ivanyos Ambrus[m 2] Vonalhúzás 2014 Magyar Színház Sinkovits Imre Színpad Barát
Jeney Zoltán Rév Fülöp 2014 Magyar Színház Monosz
William Shakespeare, Kállay Géza Macbeth 2014 Magyar Színház Banquo, skót thán, Macbeth parancsnoktársa a skót hadseregben
Astrid Lindgren, Tótfalusi István Harisnyás Pippi 2015 Magyar Színház Rendőr; Rabló; Matróz
Arnold Wesker, Lőrinczy Attila A konyha 2015 Magyar Színház Magi

Jelenleg játszott szerepei

szerkesztés
 
2012-ben (P. Szabó István portréja)

 Az utolsó módosítás ebben a szakaszban: 2016. december 22., 03:34 (CET)

Televíziós szerepei

szerkesztés
  • 2024, Gólkirályságtelevíziós sorozat
  • 2022, A mi kis falunktelevíziós sorozat
  • 2021, Doktor Balatontelevíziós sorozat
  • 2020, Mintaapáktelevíziós sorozat
  • 2017, Tóth Jánostelevíziós sorozat
  • Fa leszek, ha fának vagy virága... – Nóták Petőfi Sándor verseire
  • 2007, Húzzátok, cigányok! – Szilveszteri nótaszó[11]

Szinkronszerepei

szerkesztés

Megjegyzések

szerkesztés
  1. 2016. június 19-i lekérdezés
  2. Ivanyos Ambrus: (1991) Színházi dramaturg hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2010 óta, drámaíró. Fiatal kora ellenére már több színháznál dolgozott.[6][7][8]

Hivatkozások

szerkesztés
  1. 102271, https://port.hu/jump/person-102271, 2020. július 3.
  2. Festival Passages - à l’est de l’Europe et ailleurs
  3. Bartók Kamaraszínház (magyar nyelven). Bartók Kamaraszínház Dunaújváros. (Hozzáférés: 2022. szeptember 23.)
  4. Évadzárás színházunkban Archiválva 2014. november 29-i dátummal a Wayback Machine-ben 2013/14-es évad
  5. Színházi adattár: Előadások adatbázis Archiválva 2014. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
  6. Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtára (Ivanyos Ambrus)'. [2014. december 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 4.)
  7. Kovács Bálint: Ivanyos Ambrus: Lángolj! (2013)
  8. jegy.hu (Ivanyos Ambrus)
  9. A két Lotti Archiválva 2016. december 22-i dátummal a Wayback Machine-ben színlap, latinovitsszinhaz.eu (hozzáférés: 2016. dec. 22.)
  10. Rák Jóska, dán királyfi Archiválva 2016. december 22-i dátummal a Wayback Machine-ben színlap, bartokszinhaz.hu (hozzáférés: 2016. december 22.)
  11. Szilveszter a Magyar Televízióval[halott link]

További információk

szerkesztés