Matolcsy György (közgazdász)

(1955) magyar politikus

Matolcsy György Huba (Budapest, 1955. július 18. –) magyar közgazdász, publicista, politikus. A rendszerváltás után több privatizációval foglalkozó kutatóintézet vezetője volt. 2000–2002 között gazdasági miniszter, egyben az Országos Atomenergia-bizottság elnöke. 2002-től a Növekedéskutató Intézet igazgatója, 2003-tól a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2006–2013 között a Fidesz országgyűlési képviselője. 2010–2013 között a második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere volt. 2013-tól a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 4. legbefolyásosabb személye.

Matolcsy György
A Magyar Nemzeti Bank 21. elnöke
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2013. március 4.[1]
Előd Simor András
Magyarország nemzetgazdasági minisztere
Hivatali idő
2010. május 29. 2013. március 3.
Előd Varga István (nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterként)
Utód Varga Mihály
A Magyar Köztársaság gazdasági minisztere
Hivatali idő
2000. január 1. 2002. május 27.
Előd Chikán Attila
Utód Csillag István

Született 1955július 18. (68 éves)
Budapest
Párt Fidesz

Foglalkozás közgazdász, politikus
Iskolái Budapesti Corvinus Egyetem (–1977, közgazdaságtan)
A Wikimédia Commons tartalmaz Matolcsy György témájú médiaállományokat.

Életpályája Szerkesztés

Édesapja Matolcsy György (1930–2021), a Pannónia Filmstúdió egykori igazgatója volt.

1973-ban érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban, majd felvették a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipar szakára. Itt 1977-ben közgazdászdiplomát, 1981-ben pedig egyetemi doktori fokozatot szerzett. Diplomázása után egy évig az Iparszervezési Intézet munkatársa, majd 1981-ig a Pénzügyminisztérium ipari főosztálya, illetve 1985-ig a miniszteri titkárság főelőadója, majd osztályvezetője volt. Tagja lett az MSZMP-nek.[2] Ezt követően 1990-ig a Pénzügykutató Intézet (1987-től részvénytársaság) munkatársa, majd tudományos főmunkatársa.[3] Rövid kormányzati kitérő után 1991 januárja és szeptembere között a Privatizációs Kutatóintézet igazgatója volt, ezt követően három éven át a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban (EBRD) a magyar kormány képviselője. 1995 és 1998 között a Tulajdon Alapítvány Privatizációs Kutatóintézet igazgatója. 1998 és 1999 között, illetve 2002-től a Növekedéskutató Intézet igazgatója.

Közéleti pályafutása Szerkesztés

Az Antall-kormány beiktatása után 1990 májusa és decembere között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, illetve 1990 júliusától decemberéig a privatizációért felelős kormánybizottság elnöke volt. Hosszabb szünet után 1999-ben Orbán Viktor akkori miniszterelnök gazdasági tanácsadó testületének lett tagja. 2000-ben Chikán Attila utódjaként gazdasági miniszterré nevezték ki. Nevéhez fűződik többek között a Széchenyi-terv kialakítása. Tisztségét a 2002-es kormányváltásig viselte. Minisztersége alatt az Országos Atomenergia-bizottság elnöke is volt. A Fidesz 2003-as átalakulása során belépett a pártba. Ugyanebben az évben a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke lett. A 2006-os országgyűlési választáson pártja Bács-Kiskun megyei területi listájának vezetőjeként bejutott az Országgyűlésbe. A 2010-ig tartó ciklusban a gazdasági és informatikai bizottság tagja volt. A 2010-es választásokon szintén a Fidesz és a KDNP közös Bács-Kiskun megyei területi listájáról szerzett mandátumot. 2010-től a második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere.

A 2000-es évek második felétől a Heti Válasz állandó publicistája. 2009-ben Kozármisleny városa díszpolgári címet adományozott neki.

2011 januárjában indult el a nevéhez fűződő Új Széchenyi Terv, amelynek a KKV-knak nyújtott pályázható forrásokkal a vállalkozások megerősítése és a munkahelyteremtés volt a célja.[4]

2012-ben sokat emlegetett nyilatkozata volt, mikor ez év november 16-án egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon kérdésre, miszerint Bajnai Gordon szerint a Fidesz-szavazók ázsiai törzset alkotnak, azt találta mondani: „Az ázsiai származásra büszkének kell lennünk. Gyermekeink fenekén az első hat hétben százból harminc esetben kis piros pont van. Pont, mint a japán gyermekeknek. Ezt nekem japán tudósok mondták.”, majd elhangzott az is tőle, hogy „Kistigrisek leszünk újra, aranyosak, játékosak, de látszik a fogunk.”, mellyel a magyar gazdaságra utalt.[5]

2013 márciusától hat évre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökévé nevezték ki.[6][7] Kinevezése után egy hónappal, 2013 áprilisában hirdette meg az MNB a Növekedési Hitelprogramot, melynek célja a kis- és középvállalkozások forint alapú hitelhez jutásának elősegítése volt. A program keretében a jegybank ingyenes forint forrással látja el a bankszektort, amely e forrásokat legfeljebb 2,5%-os kamatlábbal továbbadja KKV partnereinek. Az NHP eddigi szakaszainak köszönhetően 2020-ig több mint 57 ezer vállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz, mintegy 3400 milliárd forint értékben.[8]

2013-as jegybankelnöki kinevezésétől kezdődően az MNB Monetáris Tanácsa fenntartotta kamatcsökkentési ciklusát, és 2016 óta 1 százalék alatt tartja a jegybanki alapkamatot.[9]

2014-ben hozták létre vezetésével az MNB Pallasz Athénéről elnevezett alapítványait 260 milliárd forintból, melyek különféle pályázati lehetőségeket kínálnak,[10] de a bírálatok szerint a közpénzből működő alapítványok számos „luxusberuházásra” költöttek, úgy mint műkincsekre és nagy értékű ingatlanokra, ennek kapcsán pedig Matolcsy személye is támadások céltáblájává vált.[11][12] Az alapítványok rokonokat is támogattak, 2016-ban például több mint 600 milliós támogatást kapott az a New Wave Production Kft., amely mögött Szemerey Tamás, Matolcsy unokatestvére áll.[13]

2014 tavaszán a vezetésével indult el az MNB önfinanszírozási programja, aminek segítségével az államadósság devizaaránya közel 50 százalékról 20 százalékra csökkent, így a magyar gazdaság külső sérülékenysége jelentősen mérséklődött.[14]

2014-ben Matolcsy volt kabinetfőnöke, Wiedermann Helga Sakk és Póker – Krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról címmel könyvet írt Matolcsy miniszterségének időszakáról, mely az adóforintokból működő Pallas Athéné Domus Animae alapítvány támogatott. Kritikusai szerint a könyvben Matolcsy bizonyos viselkedése felveti a bennfentes kereskedés gyanúját.[15]

2014 novemberében a vezetése alatt álló MNB, a kormány és a bankszövetség egyeztetéseinek eredményeként döntöttek a jelzáloghiteleknek az akkori piaci árfolyam közelében történő forintosításáról. Matolcsy jelentős szerepet vállalt a deviza- és a deviza alapú fogyasztói jelzáloghitelek forintra váltásában azzal, hogy a jegybank biztosította a bankok számára a forintosításhoz szükséges deviza teljes mennyiségét.[16]

2015. március 5-én a jegybank új, közgazdasági és monetáris politikai szakmai könyvsorozatot indított útjára, a könyvsorozat első kötetét, az Egyensúly és növekedést, Matolcsy György jegyzi. A könyv 2015 végén angolul is megjelent.[17] A kötet második, átdolgozott kiadását 2020. december 10-én mutatták be.[18]

2016 végén nyilvánosságra került, hogy Matolcsy egy Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnökének tulajdonában lévő ingatlant bérel, ami felvetette az összeférhetetlenség gyanúját, mert Patai az UniCredit Bank igazgatójaként a banki felügyeletet is ellátó jegybank elnökével nem lehet üzleti viszonyban.[19] Matolcsy rendre kitért a válaszadás alól és csak balatonakarattyai állandó lakcímét ismételgette, egy ízben pedig pikírt stílusban beszélt a karácsonyi ünnepek fontosságáról a riportereknek válaszadás helyett.[20] Patai később cáfolta, hogy Matolcsy az ingatlanában lakott volna.[21]

2018-ban már fia, Matolcsy Ádám egy cégének tulajdonában álló, 400 millió forintos luxusvillába költözött, amelynek megvásárlásához a Matolcsy unokatestvérének, Szemerey Tamásnak érdekeltségébe tartozó Növekedési Hitel Bank adott kölcsönt Matolcsy fiának. Matolcsy Ádám szerint apja bérleti díj fejében használja az ingatlant, amit a cégének fizet.[22]

Elnöksége alatt, 2018 márciusában a jegybank hazaszállíttatta Londonból a magyar aranytartalékot, októberben pedig 3,1 tonnáról 31,5 tonnára, azaz tízszeresére növelte Magyarország aranytartalékát.[23][24]

Bírálták amiatt is, hogy túl szoros viszonyt ápol Polt Péter főügyésszel,[25] akinek felesége, Polt-Palásthy Marianna az MNB személyügyekért felelős vezetője, emellett több MNB-alapítvány felügyelőbizottságában is tevékenykedik,[26] ráadásul személyügyi vezetőként ő vette fel a férje korábbi házasságából származó lányát, Polt Petrát az MNB jogi osztályára 2017 januárjától,[27] amely a bank közlése alapján Matolcsy jóváhagyásával történt.[25] Az összefonódások miatt az ellenzéki pártok képviselői lemondásra szólították fel Polt feleségét és lányát, az MNB-t pedig a „Fidesz magánbankjának” nevezték.[28]

2014-ben jelentkezett PhD-fokozat megszerzésére a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, azonban ez 2017-re meghiúsult, mert nem rendelkezett második középfokú nyelvvizsgával a meglévő középfokú angol mellett. Az MNB szerint Matolcsy későbbre halasztotta a tanulmányai befejezését,[29] témavezetője, Lentner Csaba közgazdász – aki egyébként Matolcsy beosztottja a jegybank alapítványainál – pedig azzal magyarázta ezt, hogy „Matolcsy György több mint egy PhD tudományos fokozat”, emellett karaktergyilkosságként sommázta a tényeket.[30]

2018-ban az keltett feltűnést vele kapcsolatban, hogy az MNB épületeinek közeléből eltűntek a 8-as és a 13-as számok, amit kritikusai Matolcsy számmisztikai vonzalmával és ezen számoktól való rettegésével magyarázták, miután sokáig hiányoztak az ilyen sorszámú parkolóhelyek az MNB épülete mellől, de az épület és a PADA alapítványoknak otthont adó épület eredetileg 8-as házszámmal rendelkező címeit is utólag megváltoztatták a 8-as kihagyásával. Az MNB cáfolt mindenféle „rettegésre” vonatkozó híresztelést.[31]

2019 márciusában a Debreceni Egyetem díszdoktori címet (doctor honoris causa) adományozott neki.[32]

2019 július 1-jén 300 milliárd forintos keretösszeggel a Matolcsy vezette MNB elindította vállalati kötvényvásárlási programját, ami élénkíti a versenyt a bankok között, ezáltal hozzájárul a forrásköltségek csökkenéséhez. [33]

2020 tavaszán Matolcsy bejelentette, hogy az új típusú koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében összesen 3000 milliárd forint új forrást biztosítanak a gazdaságnak, ami az éves várható GDP 6 százaléka.[34]

Matolcsy György a Magyarország újraindul című konferencián adott interjúban 2021. június 9-én megosztotta a Magyar Nemzeti Bank tervét egy digitális jegybankpénz (CBDC) bevezetéséről. Matolcsy az interjúban azt is kifejtette, hogy miért hasznos a gazdaság és a magyar emberek számára a magyar CBDC fejlesztése. A központi bankok több mint 400 éve léteznek, és Matolcsy szerint “nem működhetnek úgy, mint 400, 300 vagy 200 évvel ezelőtt”.[35]

2022. december 5-én több szokatlanul éles kritikai megjegyzés hangzott el tőle a parlament Gazdasági Bizottságának aktuális ülésén, amikkel a kormány gazdaságpolitikáját bírálta. Itt egyebek mellett arról beszélt, hogy a magyar gazdaság válságközeli helyzetben van, és ha a gazdaságpolitika nem változik Magyarország súlyos gazdasági nehézségek elé néz, ezen kívül felrótta, hogy az elmúlt tíz évben Magyarország nem állt át hangsúlyosabban a megújuló energiaforrásokra.[36] Felmerült, hogy a kritikus véleményekre azután került sor, hogy a kormánypártok elutasították azt az MNB féle kezdeményezést, amivel Matolcsyt élete végéig, de legalábbis 2031-ig jegybankelnöknek akarták megtartani. Az MNB tagadta ezt az értesülést, de Kocsis Máté fideszes frakcióvezető szerint volt ilyen szándék. Kritikusok, mint Surányi György korábbi jegybankelnök szerint Matolcsy a saját korábbi jegybankelnöki és gazdasagi miniszteri kudarcairól beszélt, hisz ilyen minőségében ő is felelős volt az általa kritizált helyzetért.[37][38][39]

Családja Szerkesztés

Édesapja id. Matolcsy György (1930–2021), animációsfilm-producer és filmtörténész, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója, stúdióvezetője volt.

Első felesége Matolcsy Gyöngyi, 2014 óta Balatonakarattya polgármestere.[40] 2016-ban elváltak. Két fiúgyermekük van: Matolcsy Ádám (1986) vállalkozó (Magyar Stratégiai Zrt., Glamorous Kft., Balaton Bútorgyár), és Matolcsy Máté Huba (az MKB Bank stratégiai és üzletpolitikai területének elemzője, majd a Mém Műhely Kft. tulajdonosa és ügyvezetője).[41][42]

2017-ben feleségül vette Vajda Zita (Matolcsy Zita) közgazdászt, akivel egy közös gyermekük született. Kapcsolatuk kezdetben szintén jelentős közéleti polémia tárgya volt.

Könyvei Szerkesztés

  • Az a bizonyos harmincöt százalék; Magvető, Budapest, 1978 (Gyorsuló idő)
  • Hogyan alapítsunk társulást? Tanulmány; szerk. Matolcsy György; Economix Közgazdász Egyetemi Kisszövetkezet, Budapest, 1987
  • A magyar privatizáció. Trendek, tények, privatizációs példák; Tulajdon Alapítvány–Privatizációs Kutatóintézet, Budapest, 1991 (Lábadozásunk évei)
  • Sokk (vagy kevés?); Kairosz, Budapest, 1998
  • Növekedés és globalizáció. Válogatott tanulmányok; szerk. Matolcsy György, előszó Bogár László; Kairosz–Növekedéskutató Intézet, Szentendre–Budapest, 1999 (Miénk a 21. század)
  • Élő emlékeink. A Széchenyi-terv világa; Válasz, Budapest, 2002
  • Amerikai birodalom. A jövő forgatókönyvei; Válasz, Budapest, 2004
  • Éllovasból sereghajtó. Elveszett évek krónikája; Éghajlat, Budapest, 2008
  • Jövőkép. Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon; szerk. Cséfalvay Zoltán, Matolcsy György; MGFI, Budapest, 2009 (Jövőkép sorozat)
  • 2002–2013. Válogatás Matolcsy György Heti válaszban megjelent írásaiból; s.n., s.l., 2013
  • Egyensúly és növekedés. Konszolidáció és stabilizáció Magyarországon, 2010–2014; Kairosz, Budapest, 2015 (Magyar Nemzeti Bank könyvsorozata) (angolul is)
  • Amerikai Birodalom vs. Európai Álom. Az euró kudarca; Pallas Athéné, Budapest, 2020 (angolul is)
  • Egyensúly és növekedés. Sereghajtóból újra éllovas. 2010–2019; 2. átdolg. kiad.; MNB, Budapest, 2020 (Magyar Nemzeti Bank könyvsorozata)
  • On the Edge of Times. The Return of the 1940s and the 1970s; Pallas Athéné, Budapest, 2022

Díjai, elismerései Szerkesztés

  • Barankovics Emlékérem kitüntetés (2013)
  • Figyelő – Az év embere (2017)

Jegyzetek Szerkesztés

  1. Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank elnöke Archiválva 2013. március 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, Kisalföld, 2013. 03. 04.
  2. 168 óra Archiválva 2010. május 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
  3. Dr. Matolcsy György életrajza, kormany.hu Archiválva 2013. január 17-i dátummal a Wayback Machine-ben
  4. Matolcsy György: a Széchenyi Terv 4-6%-ra emeli a gazdasági növekedést (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2020. december 11.)
  5. Matolcsy: Az adósság a pogácsa sorsára jut Index, 2012. november 16.
  6. Matolcsy lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke Archiválva 2013. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, mno.hu
  7. Matolcsy György az MNB új elnöke, Index, 2013. március 1.
  8. Növekedési Hitelprogram (NHP). www.mnb.hu. (Hozzáférés: 2021. március 22.)
  9. MNB.hu. www.mnb.hu. (Hozzáférés: 2021. március 22.)
  10. Kell havi 200 ezer fix négy évig? Forduljon Matolcsyékhoz! hvg, 2014. szeptember 2.
  11. Ezt a birodalmat akarta eldugni előlünk Matolcsy 444.hu, 2016. április 21.
  12. A 10 legelképesztőbb dolog, amit pénzeltek Matolcsy alapítványai 24.hu, 2016. április 25.
  13. És akkor megtudtuk, hogyan dőlt a közpénz haverokhoz, rokonokhoz Index, 2016. április 24.
  14. Szükség van még az MNB kamatcsere-eszközére? (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2020. december 11.)
  15. Közpénzből készült a Sakk és Póker Archiválva 2017. április 9-i dátummal a Wayback Machine-ben Népszava, 2014. április 29.
  16. Bejelentették: ezen az árfolyamon forintosítják a devizahiteleket! (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2020. december 11.)
  17. A Magyar Nemzeti Bank új, közgazdasági és monetáris politikai szakmai könyvsorozatot indít, 2015. március 5., mnb.hu
  18. Megjelent Matolcsy György Egyensúly és Növekedés c. könyvének új kiadása. www.mnb.hu. (Hozzáférés: 2020. december 11.)
  19. Matolcsy az ország egyik legdrágább luxuslakását használja, nem is akárkiét nol.hu, 2016. október 6.
  20. Matolcsy: Lesz-e bejgli? rtl.hu, 2016. december 12.
  21. Patai: Matolcsy soha nem lakott a lakásomban Index, 2017. március 16.
  22. 400 milliós luxusvillába vette be magát Matolcsy és családja 24.hu, 2018. március 13.
  23. Hazahozta az aranyat az MNB (magyar nyelven). Világgazdaság. [2018. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 22.)
  24. Egy új aranykor kezdete? Hazatért a tízszeresére növelt aranytartalék (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2021. március 22.)
  25. a b Matolcsy döntött arról, hogy felvegyék Polt Péter lányát a jegybankba 24.hu, 2017. augusztus 17.
  26. Polt feleségének tudnia kellett az óriási botrányról nol.hu, 2016. április 25.
  27. Polt Péter ötmilliót kereső felesége felvette Polt lányát is a jegybankba 24.hu, 2017. május 25.
  28. “Polt hátán Polt” – lemondatnák a főügyész feleségét 24.hu, 2017. május 25.
  29. Matolcsy nem tett le a doktori címről: csak épp később folytatja tanulmányait 24.hu, 2017. március 31.
  30. Lentner Csaba: Matolcsy György több, mint egy PhD fokozat 24.hu, 2017. április 1.
  31. Eluralkodott a 8-as fóbia: a Matolcsy-alapítványok otthonáról is eltűnt a nyolcas 24.hu, 2018. augusztus 31.
  32. Zrt, HVG Kiadó: Díszdoktori címet kapott a Debreceni Egyetemtől Matolcsy György (magyar nyelven). eduline.hu, 2019. március 14. (Hozzáférés: 2021. március 22.)
  33. Növekedési Kötvényprogram (NKP). www.mnb.hu. (Hozzáférés: 2021. március 22.)
  34. Matolcsy György: Az MNB 3000 milliárd forint új forrást adott a gazdaságnak (magyar nyelven). 24.hu, 2020. április 7. (Hozzáférés: 2020. december 11.)
  35. Andrea: A Magyar Nemzeti Bank digitális valutát fejleszthet (magyar nyelven). BitcoinBázis, 2021. június 21. (Hozzáférés: 2021. június 21.)
  36. Matolcsy György: Ha Magyarország folytatja ezt a gazdaságpolitikát, elveszíti ezt az évtizedet rtl.hu, 2022. december 5.
  37. Élete végéig jegybankelnök akart maradni Matolcsy György vg.hu, 2022. december 6.
  38. Szakonyi Péter: Matolcsy György felelőssége megkérdőjelezhetetlen Hír TV, 2022. december 6.
  39. Surányi György: az ezermilliárdok megmozgatásáról, avagy mit jelent Matolcsy György ötlete? Portfolio, 2022. december 12.
  40. Bemutatjuk a városok polgármester jelöltjeit. Matolcsi Gyöngyi Archiválva 2014. november 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, Veol.hu, 2014. október 3.
  41. Matolcsy fiából gyártulajdonos lett, Index, 2015. december 22.
  42. Mi történt Matolcsy fiával?, Napi.hu, 2016. május 19.

Források Szerkesztés

További információk Szerkesztés

Interjúk Szerkesztés


Elődje:
Simor András
A Magyar Nemzeti Bank elnöke
2013
Utódja:
hivatalban