Pietizmus
A pietizmus a 17. és 18. század keresztény vallási megújító mozgalma, amely az evangélikus egyházban bontakozott ki. Elindítójának Philipp Jacob Spener teológust tekintik.[1]
A szó jelentése Szerkesztés
A pietizmus latin eredetű szó, a pietas szóból ered. Szótári alakja: pietas, -atis, f., amelynek jelentései: ájtatosság, istenfélés, vallásosság, Igazság, igazságosság, szelídség, jóság, kegyesség.
A pietizmus története Szerkesztés
A fogalom 1677-ben tűnt fel Németországban, de gyökerei az 1600-as évek elejére nyúlnak vissza. 1605-ben jelent meg Johann Arndt Vom wahren Christenthume című műve, majd 1617-ben Johann Valentin Andreae Invitatio fraternitatis Christi című munkája, valamint a kálvinista Cocceianus irataiban is már megtalálhatóak a pietizmus gyökerei. A 16. század végén élt Jacob Spenernek és barátainak szintén nagy szerepük volt a mozgalom elterjesztésében. Spener Frankfurt am Mainban, a saját házában mint lelkész tartott összejöveteleket, ahol a protestáns egyház és a teológiai nézetek megújulását sürgette.
A pietizmus szó a jámborkodó csúfnévből származik, amely a kezdeti negatív értelmezés után pozitív értelmet nyert. 1689-ben a Lipcsei Egyetem ifjú docensei a hallgatókat és a polgárokat az Újszövetségről kezdték tanítani, és ők maguk szemlélődő életmódot folytattak. Azonban a docenseknek be kellett szüntetniük az előadásokat, sőt, összejöveteleket sem tarthattak a városban. Az ország vezetői a konvektikulumokat (az újjászületettek csoportjait) rendzavaróknak minősítette. August Hermann Francke lipcsei docens Erfurtba távozott, de előadásait ott sem tarthatta meg. Spener közbenjárására az újonnan megalapított Hallei Egyetemen(wd) tanári státuszt kapott, és barátai is a városban telepedtek le, így hallei a pietizmus központja lett.
A mozgalom 1670 és 1750 között terjedt el, és az egyéni jámborságot valamint a protestáns egyház egészét kívánta megújítani. 1750 után a különböző protestáns egyházakban más és más formákban jelent meg. I. Napóleon uralkodása alatt nagymértékben megerősödött a mozgalom. Napóleon sikereit a forradalmi, köztársasági és „hitetlen nézetek” sikerének tekintette. Így a pietizmus megjelent a politikában is, és ezért elvesztette eredeti célját, a vallási tisztaság megőrzését.
A pietizmus nézetei Szerkesztés
A pietizmus feleslegesnek tartja a hitbeli kérdésekről való vitatkozást, a dogmatikát, a gyakorlati keresztény élet fontosságát hangsúlyozza.[2] Nézete szerint a reformáció nem lezárt történés, hanem egy folyamat. Központi témái a bűn és a kegyelem, a régi életből az újba való újjászületés, amely a megtéréskor tanúsított és a tökéletes életre vezető bűnbánatban jelenik meg. Az újjászületettek a nagy csoporton belül külön kis csoportot alkottak, a konventikulumot. Nekik társaik előtt tanúskodniuk kellett annak érdekében, hogy a világ Isten országává váljon. A pietisták magukra mint Isten választottaira tekintettek, a többi emberre pedig mint a világ gyermekeire.
A pietizmus a vakbuzgósággal szöges ellentétben igen komoly hangsúlyt fektetett arra, hogy mindenki pontosan tudhassa és érthesse, hogy miben is hisz. Ezért a buzgó pietisták tanítottak, terjesztették az ismereteket. A pietista korálok szövegei is sokszor szisztematikusan tanító jellegűek.
A pietisták Szerkesztés
Lelkipásztori munkájukat a Biblia népszerűsítése (olvasás és bibliaóra tartása), a személyes kapcsolattartás, a lelki gondozás, a konfirmáció újraélése és a hitoktatás adta. Az egyes személyekre fordított figyelem miatt az újkori individualizmus és a romantika előfutára lett, és a későbbi szekularizációban is nagy szerepe lett. A pietisták célja az volt, hogy az őskeresztények vallási életét éljék. Ezért legfontosabb iratuk a Szentírás volt, a hagyományokat figyelmen kívül hagyták. A vallási gyakorlat fontosabb volt számukra, mint az elméleti teológia, és a biblikus tudomány is előnyt élvezett a dogmatikával szemben. A mozgalom átalakította a protestáns prédikációkat és az énekeket is, bőséges és értékes irodalmat hozott létre. A pietizmus hallei ága nagyban hatott a metodistákra is, és – annak ellenére, hogy a dogmákat és a hivatalos, látható egyházat a háttérbe szorította – összefogta a protestáns egyházakat, és a katolikusokkal is jó viszonyt tartott fenn. A mozgalom tehát nem határolódott el a többi egyháztól, sőt magukra sem úgy tekintettek, mint felekezetre.
Magyar pietisták Szerkesztés
A magyarországi pietista lelkészek a Halléban tanult evangélikus lelkészjelöltek közül kerültek ki. A rózsahegyi zsinat elítélte őket a Felvidéken, de a dunántúli egyházkerületben akadálytalanul terjedhetett a mozgalom. A 18. századi nevesebb képviselők közé tartozott Torkos András, Hegyfalusi György, Bél Mátyás, Bárány György, mindkét Sartorius János, Miletz Illés és Simonides János. Ők honosították meg hazánkban a konfirmációt, nagy gondot fordítottak a hitoktatásra és fejlesztették az egyházi énekeket is. A korabeli magyar evangélikus egyházi irodalom nagy része is tőlük származik.
Források Szerkesztés
- A latin nyelv szótára (összeáll.: Finály Henrik), Budapest, Zeneműkiadó, 1991 [1]
- Magyar katolikus lexikon [2]
- Magyar Országos Közös Katalógus [3]
- Bokor József (szerk.). Pietisták, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 27.
További irodalom Szerkesztés
- Feller, Joachim: Sonnet. In: Luctuosa desideria Quibus […] Martinum Bornium prosequebantur Quidam Patroni, Praeceptores atque Amici. Lipsiae [1689], [2]–[3]. (Faksimile in: Reinhard Breymayer (Hrsg.): Luctuosa desideria. Tübingen 2008, 24 – 25.) – Cf. Martin Brecht: Geschichte des Pietismus, I, 4.
- Csepregi, Zoltán: Magyar pietizmus, 1700–1756 : tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez, Budapest, Teológiai Irodalmi Egyesület, 2000
- Font, Zsuzsa: Erdélyiek Halle és a radikális pietizmus vonzásában, Szeged, József Attila Tudományegyetem, 2001
- Font, Zsuzsa: Halle – pietizmus – Erdély : fejezetek a "moribunda Transylvania" művelődésének német kapcsolataiból, Szeged, JATEPress, 1997
- A pietismus paedagogikája : Spener, Francke és a magyar pietista nevelők / Payr Sándor. Megjelenés: Pozsony : Wigand Ny., 1908.
- A magyar lélek és a pietizmus / Nagy István. Megjelenés: Kisújszállás : Csapp Ny., 1926.
- Nagy, István: A magyar lélek és a pietizmus, Kisújszállás, Csapp Nyomda, 1926
- Szent-Iványi, Béla: A pietizmus Magyarországon, Budapest, Egyetemi Nyomda, 1936
- Wallmann, Johannes: A pietizmus; ford. Szabó Csaba; Kálvin, Bp., 2000
- Csepregi Zoltán: Magyar pietizmus 1700–1756. Tanulmány és forrásgyűjtemény a dunántúli pietizmus történetéhez; Teológiai Irodalmi Egyesület, Bp., 2000 (Adattár XVI-XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez)
- Font Zsuzsa: Erdélyiek Halle és a radikális pietizmus vonzásában; SZTE, Szeged, 2001
- Richly Gábor: A finn ébredési mozgalmak. In: Ablonczy Balázs (szerk.): Hagyomány, közösség, művelődés; Budapest, 2002
- Megújulás és megmaradás. Fabiny Tibor-emlékkönyv; szerk. Korányi András; Luther, Bp., 2009
- Szelestei Nagy László: Eszmék és arcok a 18. századi Magyarországról; Universitas, Bp., 2010 (Historia litteraria)
- Szelestei Nagy László: Tanulmányok a 17-18. századi magyarországi művelődésről; Szt. István Társulat, Bp., 2019
Jegyzetek Szerkesztés
- ↑ Schaff, Philip. Pietism, New Schaff-Herzog Encyclopedia on Religious Knowledge (angol nyelven). Baker Book House (1952). Hozzáférés ideje: 2009. november 29.
- ↑ Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon
