Törlés (A Tura szócikk vitalapjáról idemozgatva)

szerkesztés

miért kellett kitörölni azokat a dolgokat, amiket éjjel írtam???? Arpadapo vita 2009. június 21., 08:54 (CEST)Válasz

Előre bocsájtom, hogy nem én töröltem, és csak találgatok. De valószínűleg azért törölte Lily, amiket törölt, mert nem egy enciklopédikus szócikkbe valók, hanem idegenforgalmi honlapra. Romos magtár, horgásztó, szelektív hulladékgyűjtő, állatvásár, helyi fesztivál, hőforrás nem igazán passzolnak ide szerintem sem, de erről jobb lenne nálam okosabbakat megkérdezni, én még nagyon kezdő vagyok itt. Mindenesetre, látva, hogy éppen dolgozol a cikken, szerencsésebb lett volna, ha üzenetet hagy neked a kifogásairól, és nem egyből töröl.
Amúgy szépen alakul a cikk, gratula. Pár linket kijavítottam benne, mert átirányításra mutattak, és töröm a fejem, hogy mit kellene csinálni azzal, hogy van a Tura folyón kívül egy egyiptomi hely is Tura néven, ami a rendkívül finom és jó minőségű kőbányájáról volt nevezetes, és annak is kellene egy szócikk. (Szerintem még nincs rá.) Mindenesetre érdekes, hogy a piramisok burkolatához használt turai mészkőnél kattintottam a Tura linkre, és a Nílus jobb partja helyett a Galga mentén kötöttem ki :D – HoremWeb    2009. június 21., 16:53 (CEST)Válasz
Utóirat: a „tégladoboz” kifejezés helyett is szerencsésebb lenne valami könnyebben értelmezhetőbb. Hol árulnak dobozos téglát? :D Persze tudom, hogy az üdítőitalos / tejes TetraPak dobozokról van szó, de ezt valahogy egyértelműsíteni kellene (például „italos, úgynevezett tégladoboz”). – HoremWeb    2009. június 21., 16:59 (CEST)Válasz
Megoldás az egyiptomi Turára: Tura (Egyiptom)Perfectmiss vita 2009. június 21., 20:29 (CEST)Válasz

Azóta megbeszéltük a dolgot Lily15-tel és többekkel, kukkants rá a vitalapomra. Nos, kijavítottam tégla-italoskartonra. A magtár amúgy egy műemlék épület, csak nincs neki jobb neve, ezért mindenki azt hiszi, hogy valami vacak, pedig nem az. Itt megnézheted: http://www.turaikastely.hu/bemutatkozas/tura/latnivalok.html

a horgásztó valóban nem olyan érdekes, de mutass már még egy falut (bocs, már város), ahol abszolút belterületen lehet pecázni, úgy, hogy ugyanaz a település veszi körbe a tavat, minden oldalról beépítve... (hogy a Balatont kizárjuk) Tényleg nem lényeges, de szerintem elfér itt. A szócikkek számát nem gyarapítja, hiszen már úgyis van egy lap Turáról. Informatívnak abszolút informatív, hiszen Gipsz Jakab hobbihorgász eljön hozzánk várost nézni, előtte felmegy a wikire informálódni, és megörül neki, hogy pecázni is tud.

A szelektív hulladékgyűjtő azért érdekes, mert ez volt itthon az első, ráadásul házhoz megy. Elolvastad a linkelt oldalt? Az ország nagy részén csak kitesznek ilyen hulladékszigeteket, aztán ha megtelnek, akkor ürítik őket, közben a jónép nagyrésze ugyanúgy dobálja a szemetesébe vegyesen a cuccost. Nos Turán ez az, amit megakadályoznak azzal, hogy a házadnál kell szelektálnod, különben a el sem viszik. Informatívnak meg azért informatív, mert egyre többen költöznek el Pestről. Ha egy ingatlanhirdetésben meglátják, hogy eladó ház van Turán, de mondjuk életükben nem hallottak a városról, akkor elkezdenek informálódni. Erre jó a Wikipédia. Ha történetesen fontosnak tartják a fenntartható fejlődést, akkor nekik igenis fontos információ, hogy nálunk végre jól meg van oldva a hulladék-szétválasztás.

Az állatvásár talán nem lényeges, de erre is azt mondom, hogy meg lehetne találni azokat, akiknek informatív. Mindenesetre ha ez törlődik, azt nem fájlalom annyira.

A hőforrás-projekt pedig már elindult, ez ismét egy távlati információ, ami azoknak lehet fontos, akik pl. befektetni szeretnének. Ha lesz gyógyfürdő, meg kastélyszálló, akkor megéri befektetni Turán. Ennyi az egész. Reklámnak nem reklám, mert pusztán tényt közöl. Arpadapo vita 2009. június 22., 02:12 (CEST)Válasz

Vélemény kívülről (Szintén a Tura vitalapjáról mozgott ide)

szerkesztés

A wiki szelleméből (ld. vitalapok) következne, hogy drasztikus beavatkozást senki sem csinál vita, megbeszélés nélkül. Úgy látom nem csak engem érnek atrocitások. – Kispados vita 2009. június 21., 21:32 (CEST)Válasz

Tura

szerkesztés

Azért töröltem ki, mert nem nevezetesek, vagy másképpen fogalmazva: nem egyediek. Szinte minden településen van hasonló emlékoszlop, van művelődési ház, takarékszövetkezet és idősek otthona. A nevezetes turaiakkal is ez a gondom. Lehet, hogy helyi szinten ismertek, de például a költőnőről nem találtam az interneten egyetlen független forrást sem (kritika, cikk), és népművészet mesterei is léteznek sokan, de legtöbbjük csak helyi szinten ismert (én is meg tudnék nevezni jónéhányat a saját városomból). A WP egyik alapelve a nevezetesség, a másik a független források megléte. Amiket kitöröltem, vagy egyiknek, vagy másiknak nem felelnek meg. Mint ahogyan a szócikk megfogalmazása sem felel meg néhány helyen az enciklopédikus tartalomnak (városunknak). Kérlek, mielőtt tovább szerkeszted a szócikket, nézz meg néhány korábban elkészültet!– Lily15  üzenet 2009. június 21., 09:02 (CEST)Válasz

Ideírsz valamit a lapomra, a tiédre meg nem lehet írni, szánalmas. No, figyelj. A fő bajom az, hogy egészen egyszerűen MOST ÍROM a szócikket, és azért olyan a nyelvezete, amilyen. Majd kijavítom. Viszont: A turai csata a Szabadságharc egyik legvéresebb ütközete volt. Őszintén: miért zavar téged, hogy két sorral több van a "nevezetességek" részben? Azért nem mindenhol vezetett Perczel Mór csatát, és nem mindenhol nyert. Ráadásul az is egyedi, hogy az erdő közepén van egy katonai temető. Légyszíves ne töröld ki.

"Néhány" korábban elkészült szócikket már olvastam, úgyhogy ne légy ilyen beképzelt.

A Cimbaliband együttes lemezeit Franciaországban kiadják, erre te jössz és kitörlöd a hivatkozást... Arpadapo vita 2009. június 21., 09:12 (CEST)Válasz

Ad 1: nem vagyok beképzelt. Ad 2: vandál sem. A lapom félig védett, te még nem tudsz rá írni, nem vagy olyan rég itt. Ehhez képest elég nagy az arcod. Egyébként figyelek. A Cimbaliband OK, van róluk valami, de mitől különleges a Zagyva Banda? – Lily15  üzenet 2009. június 21., 09:17 (CEST)Válasz


"Mitől különleges a Zagyva Banda?" És nekem van nagy arcom? Hallgattad már valaha a zenéjüket? Elolvastad a honlpjukon, hány díjat nyertek és hányszor szerepeltek a Rádióban? Láttad, hogy hány CD-jüket adták ki? Attól, hogy Te nem ismered őket, attól még nem kéne lenézni azokat az embereket, akik a környéken (nem csak Tura környékén, hanem a környező megyékben, Jászebrényi Népzenei fesztivál, stb.) szeretik őket... Arpadapo vita 2009. június 21., 09:20 (CEST)Válasz

Csupán 1300 idézőjelek közötti találat van rájuk a Google-ben... Arpadapo vita 2009. június 21., 09:25 (CEST)Válasz

Köszi, a Google-ban én is tudok keresni. Az 1300 jelentős része vagy saját említés, vagy koncertprogram. [1]: ennyi aránylag független forrást találtam róluk. Láttam a díjaikat, nívódíj és aranyfokozat, ennyit és CD-t nem csak ők tudnak felmutatni, még sincs róluk cikk és említés. A nevezetességet pedig eldönti az idő. Bocs, hogy itt befejezem, de van más dolgom is:). – Lily15  üzenet 2009. június 21., 09:30 (CEST)Válasz

Pont ez a lényeg: az idő dönti el, hogy mi nevezetes. Ha 5 év múlva is ugyanennyi infó lesz róluk, akkor tényleg ki lehet húzni, mert az azt jelenti , hogy nem léptek "szintet", mint pl. a Muzsikás együttes. Ők is így kezdték valaha, mint a Zagyva Banda. De addig, könyörgöm, nem tökmindegy neked, hogy az együttesre büszke turaiak megemlítik-e őket, vagy sem...??? És hadd súgjak valamit: én speciel nem vagyok a rajongójuk, de tudom, hogy Turán, a környező falvakban és a szomszéd megyékben mennyien azok, és ezért írtam bele őket. Amúgy nem minden kis zenekarocska lép fel a Petőfi Csarnokban. Arpadapo vita 2009. június 21., 09:37 (CEST)Válasz

Wikipédia:Mi nem való a Wikipédiába? ezt olvasd el kérlek.   Szajci reci 2009. június 21., 10:18 (CEST)Válasz

Oké, aszongya: 2. Csak olyan kortárs személyekről írj életrajzot, akik közismertek vagy fontos tevékenységet végeznek. Ennek egyik ismérve lehet az, hogy az illetőt számos külső forrás (pl. Google min. 50 találat; vagy az Életrajzi Lexikon, netán a Ki Kicsoda) megemlíti. A Wikipeople kezdeményezés foglalkozhat esetleg azzal, hogy olyan életrajzokat gyűjtsön össze, amelyek csak egy szűk réteg számára fontosak; a Wikipédia csak a területükön ismert személyekre koncentrál.

Node, én NEM ÉLETRAJZOT írtam, csupán megemlítettem 1-2, általatok nem ismert személyt. Ez azért nem ugyanaz. És nem akárkiket említettem meg, hanem olyanokat, akik díjakat kaptak, többet is. Nem értem, hogy ez miért olyan nagy baj. De ha ki akartok utálni, akkor szóljatok most, és akkor elmegyek, többet vissza sem jövök, tojok az egészre... :-((((

Kedves Árpádapó. Ne érezd annak, hogy megszólunk. Mikor kezdő voltam én is kaptam kritikát és most már tudom, hogy mit lehet írni és mit nem. Ez nem az első közlés helye, mint megtanultam. Sok jó dolgot írtál, de ami nem való a wikibe, az nem való. Én azt javaslom, hogy a történetéhez ha tudsz írj még. mert az jó kezdet:)   Szajci reci 2009. június 21., 10:30 (CEST)Válasz

Való igaz, hogy önálló szócikket nem valószínű, hogy érdemelne az együttes, de egy város nevezetességei között megfér (CD-k, fellépések, díjak stb.), szerintem.
Viszont a személyek között nem szabad mindenkit felsorolni, szinte minden településen laknak muzsikusok, mégsem soroljuk őket fel. Nevezetességnek országos hírnévre szert tett személyeket szoktunk megemlíteni. Ugyanígy az emlékoszlopoknál, azért minden emléktáblát, művelődési házat nem sorolunk fel, minden településen van művelődési ház, azon általában van egy emléktábla, ez a szocialista időszak településpolitikájának eredménye. Nem nevezhető azonban a város nevezetességének. Üdv, – Burumbátor A hangom nélkül Te nem tudod, hogy ordítok, vagy éppen ásitok... 2009. június 21., 10:34 (CEST)Válasz


Itt egyik sem első közlés. Az első közlések a Tura Története c. könyvben vannak, meg az állam hivatalos oldalain [2], igen, a hímzőasszonyok, meg Szaszkó József neve is fent van a kormányzati portálon, évek óta... Arpadapo vita 2009. június 21., 10:38 (CEST)Válasz

Egyáltalán nem soroltam fel mindenkit, pl. Frank Sorel, Turáról elszármazott ponyvaírót kihagytam, meg a papokat (pedig apát is van köztük). Oké, felraktam egy költőnőt, de aztán leszedtem. Éppen szerkesztettem az oldalt, amikor jött Lily15 és kitörölte a felét. Ez nagyon rosszul esett, mert még nem volt készen. A turai csatát nem adom, a művházat vigyétek, Bartók neve és a gyűjtése viszont maradjon benne. Arpadapo vita 2009. június 21., 10:38 (CEST)Válasz

Jólvan, mostmár a hímzőasszonyoknak annyi, de akkor legalább Szaszkó maradjon, mert népzenész körökben tényleg az egész ország ismeri. Arpadapo vita 2009. június 21., 10:43 (CEST)Válasz

Szurkolok neked, és amikor kész vagy, majd egyeztessünk! :) – Burumbátor A hangom nélkül Te nem tudod, hogy ordítok, vagy éppen ásitok... 2009. június 21., 10:44 (CEST)Válasz

Oké. Addig is nyomnál rá egy "megtekintett" izét, ha szépen megkérlek? Mert most egy darabig még anyagot gyűjtök, és a végleges változat már nagyban különbözik a megtekintettől (továbbá a mostani megtekintettben még benne vannak azok, amiket kiszedésre javasoltatok, és bele is mentem.) Arpadapo vita 2009. június 21., 11:27 (CEST)Válasz

Nem értem, mi a baja a többieknek a hímzőasszonyokkal.   Na jó, a turai hímzésről szóló cikkben meg vannak említve, (mert megemlítettem benne őket), tehát végül is nem vesztek el. Viszont Arpadapo, arra szeretnélek, kérni, hogyha egy nevet linkesítesz, akkor nézd meg légyszi, hogy hova vezet a link, mert pl. Kovács Lászlóból több is van, és a neve most egy egyértelműsítőlapra vezet, pedig a pedagógusról van szó. Amúgy nem is gondoltam volna, hogy van róla cikk a wikiben, csak kicsit át kell dolgoznom, mert jelenleg egy ömlesztett izé. – Perfectmiss vita 2009. június 21., 13:43 (CEST)Válasz

Helló, igen, láttam az egyértelműsítő lapot, és szándékomban is állt normálisan megcsinálni, csak lassan dolgozok, bocs. Viszont ha voltál ott, akkor láthattad, hogy már majdnem megvalósítottam a normális linkelést, csak még az egyértelműsítő lapon szöszöltem valamit, aztán egy időre megfeledkeztem róla. Viszont mostmár ahogy láttam, nincsenek link-hibák. :-)

Asszem amúgy mára befejezem a szerkesztést, ha valaki ráér, nézze át, lehet javítani, csak ha valamit törölni akar, akkor azt ne baltával tegye, ha egy mód van rá, meg tudjuk beszélni... Üdv. Arpadapo vita 2009. június 21., 13:57 (CEST)Válasz

Tavak a településen belül

szerkesztés

Nekünk három is van Veresegyházon. Erdőkertesen egy, Fóton legalább kettő, de még Gödöllőnek is van. Budapesten is, a Feneketlen-tó egyesületi kezelésű horgásztó. Szóval nem akkora nevezetesség. Az érvek, hogy a horgász és a befektető majd... - éppen ez a fő ismérve a nem ide való információnak. Más kérdés, hogy legfeljebb szóváteszem, de nem állok neki törölni egyeztetés nélkül. Nem bántásból kötekszem, hanem azért, mert igéretes a szócikk, és szeretnék segíteni, hogy még jobb legyen!

Bocs, most le kell szállnom a vonatról. ;) -HoremWeb    2009. június 22., 08:03 (CEST)Válasz

Azért a pesti Feneketlen-tavat összehasonlítani a turai horgásztóval... már bocs, de elég érdekes. Helyi szinten szerintem igenis lehet nevezetesség egy horgásztó vagy egy magtár. Mondjon nekem valaki csak egy olyan falut, ahol országos nevezetességű akármi található. (A jáki templom kivételével). Ezen az alapon a falvakról szóló lapok töküresek lennének. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden falu cikkében meg van említve a templom, mint nevezetesség, de tényleg az? A mi falunkban tuti nem, még helyi szinten sem, mégis meg van említve a wikiben. (Vidékről származom). Az, hogy valami templom, már önmagában ok a nevezetességére, de a műemlék magtár az nem jó?- Perfectmiss vita 2009. június 22., 08:30 (CEST)Válasz
A kérdés úgy szólt, hogy mutassak egy horgásztavat, ami teljes egészében egy település belterületén fekszik. Ennek a kritériumnak megfelel a Feneketlen-tó is.   A magtárral egyetlen gondom van: az, hogy a település sem viselheti annyira szívén, ha romos. Alapvetően az állapota miatt tettem szóvá. Egyébként van néhány országos jelentőségű nevezetesség kisebb településeken is, kezdve a feldebrői altemplomtól a veresegyházi medveotthonon keresztül (hogy hazabeszéljek), meg a zsámbéki templomon keresztül az ugyanott található lámpamúzeumig, vagy akár az etyeki Etyekwoodig, és a méltatlanul kevéssé ismert farkasmályi pincerendszerig - és még sorolhatnám, ha eszembe jutna így kapásból több.   Amúgy az egész megnyilvánulásom lényege nem annyira ez, hanem az, hogy kritikusan kell szemlélni, hogy mi az, ami ezek közül a Wikipédiába való, és mi az, ami egy turisztikai vagy helytörténeti honlap területe. Ez nekünk, kezdőknek elég nehéz (merthogy aktívan én is most kezdtem szerkeszteni), és arra szerettem volna felhívni Árpádapó figyelmét, hogy vizsgálja meg, elég átgondoltan döntötte-e el, mi való ide, és mi nem.
Egyébként önmagában az, hogy valami templom, még nem teszi nevezetességgé szerintem. Valamiféle templom minden faluban akad. Viszont - és ebben nagyon igazad van - valamit azért meg kell említeni, mert hülyén nézne ki egy olyan szócikk, hogy „Ezen a településen nincs semmi.” Bár az is nevezetesség lenne :D Hadd tegyem még hozzá, hogy mindez személyes meglátásom, és legfeljebb elgondolkodtatásnak szántam, és nem valami mindenáron követendő vezérelvnek. Ahhoz még túl friss a Wiki-tojáshéj a „hatosomon”, meg amúgy sem vagyok tévedhetetlen (ezt már bőven megtanultam  HoremWeb    2009. június 22., 09:25 (CEST)Válasz

Üdv! Megnéztem a legújabb változatot, és azt kell mondanom, hogy egyetértek.

- A Kónya-tóról végülis van egy fénykép a lapon, úgyhogy nem kell külön megemlíteni.

- A vásár törléséről már korábban azt mondtam, hogy nem fájlalom annyira

- A Magtárral kapcsolatban valaki kiszedte, hogy romos, és így már nem olyan zavaró, ha benn marad.

- NAGYON TETSZIK, hogy a kastélyról készült egy önálló lap... nekem is eszembe juthatott volna. Így oda nyugodtan kerülhet egyéb infó, pl. további képek, és a hozzá tartozó magtár is külön részletezésre kerülhet ott. (Azt hiszem fogok további képeket csinálni.)

- A hímzőasszonyok szerepelnek a Turai hímzés szócikkben.

Azt kell mondjam, tökjó, ahogy most kinéz.

Engedelmetekkel, a Tura szócikk vitalapján írtakat áthelyezem ide. Arpadapo vita 2009. június 22., 14:29 (CEST)Válasz

viszont akkor a mostasnira megint lehetne egy "megtekintettet" nyomni

Vitalap: Tura

szerkesztés

Kérlek, ne töröld a tartalmát még akkor sem, ha az ott található szöveg egy része dulplikátum. A saját vitalap az személyes tér, de a szócikkek vitalapja nem, az a közösségé. Lehetnek benne olyan információk, észrevételek, amelyeknek ott a helye. Köszönöm. – Lily15  üzenet 2009. június 22., 17:50 (CEST)Válasz


Oké, bocsánat. Azt hittem, hogyha egyértelműen ideirányítom az érdeklődőket, az elég. Viszont így mostmár legalább a saját vitalapomon minden szerepel.

Arpadapo vita 2009. június 22., 19:50 (CEST)Válasz

Továbbra is Turázom...

szerkesztés

Szia! A "romos" még mindig ott van a magtárnál. (Lehet, hogy csak nekem szúrja a szemem, de én valószínűleg inkább PC módon azt írnám oda, hogy "jelenleg felújításra vár". De ez már tényleg csak fényezgetés, ne vedd a szívedre!) A hímzésről szóló rész így most sokkal jobb! Esetleg vissza lehetne csempészni bele a hímzőasszonyokat is egy rövid kis mondattal, mi szerint "a hagyományt ma is gondosan ápolják a helyi hímzőasszonyok." Lehet, hogy a veresi asszonykórus miatt :D de jobban odaillik szerintem, ha őket megemlíted, mint az együtteseket, illetve a "városszerte világhírű" fesztivált. (Légyszi, poénra vedd, tényleg nem bántani akarlak!) Annyit azért elértél ám, hogy magamba néztem: tíz éve itt lakom egy ugrásra, de még egyszer se voltam Turán. Pedig a kastély tutira megér egy misét. Tiszta Loire-mente ;) Látogatható? – HoremWeb    2009. június 22., 21:29 (CEST)Válasz

Szia! Látogatható, minden nap, reggel 9:00-től. Viszont ha mostanában akarnál jönni, akkor arra figyelj, hogy 2009. június június 26-án és 30-án zárva van. Amúgy nézd meg ezt: [3]

Szerintem nem gáz a romos, kifejezés, mert tényleg romos. Nem pusztán felújításra vár, hanem konkrétan romos. Ez tény. :-)) Arpadapo vita 2009. június 22., 21:37 (CEST)Válasz

Szerkesztői lap

szerkesztés

Üdv!

Javítottam a szerkesztői lapodat, most már nem vagy benne a kategóriákban  .

Üdv! – Hunyadym  Vita 2009. június 22., 21:49 (CEST)Válasz

Nagyon szépen köszönöm! Arpadapo vita 2009. június 22., 21:50 (CEST)Válasz

Jobb későn, mint soha

szerkesztés

Az üdvözletet (legfelül), amit általában már néhány hasznos szerkesztés után a vitalapra szoktunk tenni, amikor még nem nagyon van ott semmi. Most ezt a hiányt pótoltam  . Üdv és további jó munkát! Mamirendelő 2009. június 30., 20:50 (CEST)Válasz

Általában mindenki megtartja az üdvözletet (én például az üdvsablon dátumából szoktam megnézni, mikortól lett valaki aktív szerkesztő). A himnuszt megtekintettem, ehhez egy külön jogosultság kell, amit megfelelő Wikipédiás munkásság után adunk meg (nagyon slendriánul fogalmazva az igazoltan megbízható szerkesztőknek). Bővebben itt. Üdv, Mamirendelő 2009. június 30., 20:59 (CEST)Válasz

Ok, átnézem majd, elég sok változás van az utolsó megtekintés óta. Mamirendelő 2009. június 30., 22:02 (CEST)Válasz

Igen, te hétszer, Szalakóta háromszor, plusz egy anon ötször módosított. Lásd be, át kell futnom, a renomém a tét   Mamirendelő 2009. június 30., 22:10 (CEST)Válasz

Akkor már csak azt kéne evidenciaként kezelnem, hogy te megbízható vagy   Mamirendelő 2009. június 30., 22:17 (CEST)Válasz

Figyelem, nézem   Mamirendelő 2009. június 30., 22:19 (CEST)Válasz

megtekintettem   Mamirendelő 2009. július 3., 18:55 (CEST)Válasz

Kész. A vh-s cikk és a Szerbia zászlaja még nem volt egyáltalán megtekintve, az előbbi most sincs, mert most kevés időm van átnézni, a zászlóst megcsináltam. Mamirendelő 2009. július 9., 20:03 (CEST)Válasz

Tura címere

szerkesztés

Kész. Valószínűleg homokszem került a gépezetbe. Üdv, Mamirendelő 2009. december 13., 20:41 (CET)Válasz

Megtekintés

szerkesztés

Készen van. Láttam amúgy annak idején én is a javítást, de mivel nem voltál bejelentkezve, nem mertem megtekinteni. Ha láttam volna a nevedet, egyből megcsinálom. üdv, Mamirendelő 2009. december 17., 15:35 (CET)Válasz

Karácsony

szerkesztés
 
Csillagszóró szórja fényét,

árasztja a szeretetet s a békét.
Angyalka száll házad felett,
hogy átadjon egy üzenetet: BOLDOG KARÁCSONYT!
Istvánka   posta 2009. december 21., 22:33 (CET)Válasz


Szinbád

szerkesztés

Szia! Nézz rá a kiemeltszavazásra, mert pár hibát mondtak a kollegák!   Szajci reci 2010. január 10., 15:20 (CET)Válasz

Hát, majd a következő évtizedben talán kiemelt lesz :) Arpadapo vita 2010. február 5., 22:49 (CET)Válasz

Torlak

szerkesztés

Szia! A szerb nyelv laptörténetében láttam, hogy te megnézted ma torlaki dialektusról szóló cikket szerbül. Régen írtam szlovénül erről a nyelvjárásról sl:Torlaščina néven, de inkább az angolból fordítottam, mert a szerbre nem próbáltam hagyatkozni. Te, hogy látod, milyen cikket írtak róla? Doncseczvita 2010. február 7., 12:52 (CET)Válasz

Na mondjuk ilyesmivel én is találkoztam. Torlaki szöveget valahol mintha láttam volna, de úgy rémilk, hogy mintha a bolgár és a szerb keveredne benne. Mivel nem néztem jobban utána ezért mást nem tehettem mint a felhasznált források alapján önállósult szerb dialektusnak soroltam be a szlovén wiki sablonjában. Van egyébként Erdélyben, Krassó vidékén egy délszláv csoport amely a torlakot beszéli, de bolgárnak vallja magát, ezt külön meg is említettem a szlovén cikkben. A macedón és a bolgár között valóban alig van különbség, legfeljebb csak úgy, hogy a magyar irodalmi nyelv szerint úgy kell felszólítani: Csukd be az ajtót, de mi Vasban úgy mondjuk Tedd be az ajtót. Tavaly volt nyelvi szemináriumom Ljubljanában, volt egy bolgár lány és közbe beugrott egy macedón lány is, egyszer beszédbe elegyedtek, ugyanazokat a szavakat hallottam, látsszott kicsit, hogy van a makedonkának kiejtése, de tulajdonképpen nagy különbség nem volt. A bánáti bolgárt lehet igazából nyelvnek nevezni, ott valóban vannak számottevő különbségek, de van saját irodalma is, sőt a bolgárok is úgy tekintenek rá, hogy második bolgár nyelvi norma. Nálunk a szlovénnak vannak olyan nyelvjárásai amelyek között és az írott nyelv között alacsony az érthetőség, de tulajdonképpen csak kettő tekinthető külön nyelvi normának, az egyik a vend, amit én is beszélek, a másik a réziai. Ezeknek nemcsak nyelvtani, kiejtésbeni és szókincsbeni eltéréseik vannak, hanem van saját irodalmuk és egyfajta történelmi hátterük is (a vendet sokáig tanították, illetve tovább volt templomban és sajtóban használt nyelv). Egyébként most, hogy már nincs a kommunista Jugoszlávia, azóta nyert ilyen más megvilágítást ezek elemzése, mert korábban a politikai felfogás szerint nem lehetett így felosztani a szlovén nyelvet, másrészről meg attól félnek, hogy külföldi nacionalisták így akarják a szlovénokat megosztani. Minden kétséget kizáróan a torlaki esetében is politika játsszik közre. Azért én is megnézem a szerb cikket (bár horvátul jobban tudok), mert keresni akarok a nyelvi jellegzetességekről adatokat, amelyről a szlovén cikk kevéssé szól. A szlovén szerkesztők is kifejezetten igénylik, hogy ezekről a nyelvjárásokról írjak. Doncseczvita 2010. február 9., 09:52 (CET)Válasz

forrás

szerkesztés

Szia! Amit a szerbekhez beírtál, annak mi a forrása? Kérlek írd meg, mert ez nagyon fontos!   Szajci reci 2010. március 23., 06:19 (CET)Válasz

Sajnos nem tudok egyetérteni. A wiki nem engedheti meg magának, hogy forrás nélküli dolgokat tartalmazzon. Tudod sokszor hallottam, hogy rossz a wikipédia és pont azért, mert nem lehet tudni, hogy honnan vannak az információk.   Szajci reci 2010. április 8., 14:55 (CEST)Válasz


Tamo daleko

szerkesztés

Köszönöm szépen to you, too :) – BokicaK vita 2010. szeptember 12., 05:13 (CEST)Válasz

Karácsony

szerkesztés
 
Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!Kossuthzsuzsa vita 2010. december 26., 12:23 (CET)Válasz

Megerősített szerkesztő

szerkesztés

Szia! Gyakorlatilag azonnal kaphatsz, amint jelentkezel vagy valaki jelöl a WP:BÜRÜ oldal "Megerősített szerkesztők" fejezetében. Javaslom, hogy azonnal jelentkezz, támogatni foglak. A formátumot érdemes az eggyel feljebbiről lekoppintani! :) Üdv, – Burumbátor Speakers’ Corner 2011. február 11., 04:52 (CET)Válasz

Szia!

ne kelljen már napokig várni, amíg egy-egy cikk kijavul.

Szerintem is megkaphatod a megerősített státuszt (tehát a változtatásaid azonnal megjelennek!), de érdekelne, miért rossz az, ha várni kell a változtatás megjelenésére? Nem úgy vagy vele, hogy "elvégeztem a dolgom, a többi nem rám tartozik"? misibacsi*üzenet 2011. február 11., 05:42 (CET)Válasz


Ha megerősített szerkesztő leszel, ez a dolog megoldódik, de azt látnod kell, hogy teljesen más "műfaj" egy enciklopédia és egy blog... A blog ugye akár óránként/percenként is frissülhet, ha a készítője úgy akarja, egy enciklopédia ezzel szemben szerintem szándékosan lassan követi az eseményeket. Én például rühellem az olyan "aktuális sztárokról" szóló szócikkeket, akikre mondjuk 1 év múlva már csak a rajongói emlékeznek, mert addigra eltűnnek a süllyesztőben...

Ezen a helyzeten, amiről írsz, úgy tudsz javítani, ha felméred, hogy téged milyen témák érdekelnek, és azokat a sócikkeket átnézed, javítod, aktualizálod és folyamatosan figyeled. misibacsi*üzenet 2011. február 11., 07:28 (CET)Válasz

Mostantól megerősített szerkesztő vagy. További jó munkát kívánok. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2011. február 11., 11:05 (CET)Válasz

Jogar

szerkesztés

Szia! Ellentmondás nincs, csak egymásnak ellentmondó vélemények. Egyelőre – állítson bárki bármit – a külön készítés éppúgy nem bizonyított, mint a Korona esetében. A lábjegyzetes forrásolás nem kötelezvény, a forrás a források szakaszban adott. Benne van a könyvben, mert nem egyszer olvastam, de most nem veszem elő, hogy épp ezt az állítást bejegyzeteljem. – LA pankuš 2012. március 17., 16:37 (CET)Válasz

Annak természetesen nincs akadálya. Mindenesetre felesleges sumermagyarozni, a jogar és a korona egyben készítésének elmélete épp olyan történelmi elmélet, mint az összeeszkábálás elmélete. Sőt jobb... – LA pankuš 2012. március 17., 16:43 (CET)Válasz

Engem viszont épp ez bosszant leginkább, amikor a hagyományos, bebetonozott elméletektől eltérő álláspontokat rögtön a Badinyi-féle fantáziáláshoz hasonlítják. Ez egy tipikus kútmérgezés, amivel aztán nem is lehet vitázni. Én viszont nagyon szeretem általában az alternatív elméleteket, amik megmozgatnák az állóvizet. Ha hagynák. – LA pankuš 2012. március 17., 16:51 (CET)Válasz

Úgy látom, a dolog már túlhaladt rajtam. :) Üdv  … szalax üzenőlap 2012. március 17., 19:17 (CET)Válasz

Hatalom Kártyái

szerkesztés

Üdv, ugye nem gondolod komolyan, hogy a félkövérítés iróniát fejezhet ki egy enciklopédiában? Inkább javítani kellene az ostobaságot, nem élcelődni a szerkesztési összefoglalóban. --Pagonyfoxhole 2012. május 12., 01:43 (CEST)Válasz

Közben meg rajtam kívül senkinek nem esik le, hogy baromság van a Wikipédián. :) Amit te is szépen benne hagysz. Változatlanul nem értelek. --Pagonyfoxhole 2012. május 12., 12:02 (CEST)Válasz

Legyél szíves és ilyen kifejezéseket, hogy „visszaállítás-nácik” mostantól ne használj! Se viccből, se komolyan. A továbbiakban az ilyen megjegyzések blokkolást eredményezhetnek. Köszönöm a megértésed! Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 12., 12:51 (CEST)Válasz

Rákontrázok Hungarikusz Firkász üzenetére. --Pagonyfoxhole 2012. május 12., 13:21 (CEST)Válasz

A Wikipédia szerkesztése az együttműködésen alapul. Mindenkiről azt feltételezzük, hogy a legjobb tudása szerint járul hozzá az enciklopédia fejlesztéséhez, ami ettől eltér az jobb esetben ügyetlenkedésnek, egyébként vandalizmusnak tekintjük. Ha baromságot látsz a Wikipédián, akkor nem az a helyes megoldás, hogy ironikusan vastagítod, hanem az, hogy javítod, legyél bár anon, vagy regisztrált szerkesztő, és ne adj Isten még egy értelmes szerkesztési összefoglalót is fűzöl hozzá. A visszaállítást én hajtottam végre. Ha figyelmesen megnézted volna a laptörténetet, akkor talán feltűnt volna, hogy anonunk egy ellenőrzött változatba, szerkesztési összefoglaló nélkül szerkesztette bele vastagítását, ami számomra, aki a látszerrel ellenőrzi a lapokat úgy jelent meg, mint egy ellenőrzött lapba történő értelmetlen szerkesztés (v.ö. vandalizmus). Az általad jogosan baromságnak nevezett információ öt éve benne van a szócikkben, hogy első ellenőrzője ezt miért nem javította nem tudom, talán őt kérdezd meg. További jó szerkesztést és kevesebb nácizást! Csigabi itt a házam 2012. május 12., 13:30 (CEST)Válasz

Egyelőre nem látom szükségesnek a blokkolást, mivel a kérést megkaptad, és én bízom benne, hogy nem írsz többet ilyent, vagy hasonlókat. Nem a blokkolás a cél, és még csak nem is az elsődleges elintézési módja a dolgoknak. Hiszem, hogy megérted ezt. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 12., 18:14 (CEST)Válasz

Ez a magyar Wikipédia, ahol magyarul beszélünk, és nem üzenünk tükörfordításokból alkotott sértő hangú szóvirágokkal. Bár magyarul beszélünk, elfogadhatatlannak tartok még olyan magyar kifejezést is, mint például a demonstrálás-buzi (figyelem, nem használom, csak példaként említettem), mondjuk olyan szerkesztőre, aki egy hibás szerkesztést csak azért hagy a szócikkben, hogy megmutassa, hogy ő látja ugyan, de hát igen így működik a Wikipédia. Kár, hogy az üzenetem érdemi részére nem reflektáltál. Nincs semmiféle haraszt, a szócikk megjelölt állapotához képest történt egy érthetetlen szerkesztés, ezt állítottam vissza. Ha nem tetszik, fordulj ahhoz a szerkesztőhöz, aki az eredeti hibát benne hagyta. Csigabi itt a házam 2012. május 13., 10:54 (CEST)Válasz

Csigabi vitalapjára írtam neked, de ide is beteszem: ITT hagyd abba, légy szíves! --Pagonyfoxhole 2012. május 13., 16:35 (CEST)Válasz

Igenis, kérem tisztelettel. A parancs az parancs. Már be is fogtam a szá... Arpadapo vita 2012. május 13., 16:40 (CEST)Válasz

Magyar Wikipédia

szerkesztés

A főemberek és a nyomukban lihegő csorda: belterjes, birkaszellemű, humortalan, hatalmaskodó társaság. Már a legelső alkalommal, amikor szócikket bővítettem (jelentősen, és még további terveim voltak aznapra), valaki egy egyszerű visszaállítással az egészet kikukázta. Pedig abban a pillanatban is épp dolgoztam a cikken, a végeredménytől még messze volt a dolog. Nem baj, a lényeg az, hogy akkor és ott annak a diktátor-hajlamú szerkesztőnek sikerült kellemes perceket szereznem, mivel valószínűleg merevedése is volt, amikor a bővítéseimet egy kattintással visszavonta. Azóta még jó néhány alkalommal értek attrocitások. Legutóbb blokkolással fenyegetett az egyik buzgómócsing, mivel kritikát mertem megfogalmazni a visszaállításokat előnyben részesítő bürokráciájuk ellen. Már eleve ez az "ellenőrzött változat" dolog egy kész vicc, ilyen hülyeség az általam ismert Wikipédiák közül csak a magyar változatban van. Annak idején micsoda köröket kellett futnom, hogy "megerősített szerkesztő" lehessek. És akkor is beszólt valamelyik droid, meg gúnyosan kérdezgetett, hogy tulajdonképpen miért is jó nekem az, ha nem kell mindig másoknál puncsolnom azért, hogy a szerkesztéseim végre láthatóvá váljanak. Egyébként azóta is van olyan szerkesztésem, ami a mai napig nem látható, mert az adott szócikkre hónapok (esetleg évek) óta nem méltóztatik rápillantani egyik "kiválasztott" sem.

A többiek: nekik kuss. Mert különben a blokkolásukat kockáztatják meg, esetleg még ki is tiltják őket. Nem tudom, eddig hány embernek ment el a kedve a Wikipédia szerkesztésétől, de gyanítom, hogy az itteni hatalmaskodók agresszív fellépése nagyban hozzájárult ehhez.

A döntésem: a magyar nyelvű Wikipédia szerkesztésében egy ideig biztosan nem veszek részt. Büszkék lehettek magatokra. Sikerült kiutálni egy újabb szerkesztőt. Arpadapo vita 2012. május 13., 19:44 (CEST)Válasz

Segíts a Wikipédia jobbá tételében egy rövid kérdőív kitöltésével!

szerkesztés

Kedves Arpadapo!

Azért kaptad ezt az üzenetet, mert a magyar Wikipédia aktív szerkesztője voltál, azonban egy ideje már nem szerkesztesz. A Wikimédia Magyarország Egyesület programot indított a Wikipédia szerkesztőinek megtartására. A program hangsúlyos része, hogy megpróbáljuk pontosabban megérteni a szerkesztők Wikipédiával kapcsolatos élményeit, problémáit, és azt, hogy mi vezet a szerkesztők megmaradásához, vagy ahhoz, hogy abbahagyják a szerkesztést.

Adataidat bizalmasan, adatvédelmi irányelveinkkel összhangban kezeljük, azokhoz kizárólag Samat, a kutatással kapcsolatban fér hozzá. A válaszokat nem hozzuk anonimizálás nélkül nyilvánosságra.

Kérjük, szánjál 5-10 percet a kérdőív kitöltésére!

Válaszaid segítenek abban, hogy a magyar Wikipédia a jövőben könnyebben megtarthassa önkéntes közreműködőit. Köszönjük!

Ha nem szeretnél többet ilyen üzenetet kapni, helyezd el a vitalapodon a [[Kategória:Tömeges üzenetküldésből kijelentkezettek]] karaktersort.

Üdvözlettel: Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 4., 00:58 (CEST)Válasz