UEFA-kupa-győztesek listája

Az UEFA-kupa egy 1972-ben megalakult, labdarúgócsapatoknak kiírt verseny.[1] Ezt tartják az UEFA-bajnokok ligája után a második legfontosabb nemzetközi labdarúgóversenynek európai csapatok számára. A klubok a nemzeti bajnokságaikban és kupáikban elért teljesítményük alapján indulhatnak a kupában. A verseny első 25 évében a döntőket két mérkőzésen bonyolították le, mindkét részt vevő csapat hazai stadionjában egyet-egyet. 1998-ban az Internazionale már az első egy mérkőzéses döntőben, egy semleges stadionban, a párizsi Parc des Princes-ben győzte le a Lazio csapatát.[2] Az angol Tottenham Hotspur volt a verseny legelső győztese 1972-ben; a döntőben a szintén angol Wolverhampton Wandererst győzte le 3–2-es összesítéssel.[3]

A Juventus, az Internazionale és a Liverpool tartja a legtöbb győzelem rekordját; mindhárom csapat háromszor nyerte meg a kupát.[1] A Real Madrid és a Sevilla az egyedüli csapatok, akik meg tudták védeni címüket a kupában. A Real Madrid 1985-ben és 1986-ban nyerte meg a kiírást, míg a Sevilla 2007-ben védte meg a címét a 2006-os győzelme után. Olasz csapatok nyerték meg a kupát a legtöbbször, összesen kilencszer.[1] A Borussia Mönchengladbach, a Borussia Dortmund, a Marseille és az RCD Espanyol tartja a legtöbb elveszített döntő rekordját, mind a négy csapat kétszer maradt alul a döntőben.[4]

MagyarázatSzerkesztés

A győztes hosszabbítás után nyert
* A győztes büntetőpárbaj során, hosszabbítás után nyert
# A győztes aranygóllal, hosszabbításban nyert
Félkövérrel A győztes a kétmérkőzéses döntőkben

Kétmérkőzéses döntőkSzerkesztés

Év Nemzet Hazai csapat Eredmény Vendég csapat Nemzet Stadion Helyszín Jegyzet
1972   Wolverhampton Wanderers 1–2 Tottenham Hotspur   Molineux Wolverhampton, Anglia [5]
  Tottenham Hotspur 1–1 Wolverhampton Wanderers   White Hart Lane London, Anglia
a Tottenham Hotspur nyert 3–2-es összesítéssel
1973   Liverpool 3–0 Borussia Mönchengladbach   Anfield Liverpool, Anglia [6]
  Borussia Mönchengladbach 2–0 Liverpool   Bökelbergstadion Mönchengladbach, NSZK
a Liverpool nyert 3–2-es összesítéssel
1974   Tottenham Hotspur 2–2 Feyenoord Rotterdam   White Hart Lane London, Anglia [7]
  Feyenoord 2–0 Tottenham Hotspur   De Kuip Rotterdam, Hollandia
a Feyenoord nyert 4–2-es összesítéssel
1975   Borussia Mönchengladbach 0–0 Twente   Rheinstadion Düsseldorf, NSZK [8]
  Twente 1–5 Borussia Mönchengladbach   Diekman Stadion Enschede, Hollandia
a Borussia Mönchengladbach nyert 5–1-es összesítéssel
1976   Liverpool 3–2 Club Brugge   Anfield Liverpool, Anglia [6]
  Club Brugge 1–1 Liverpool   Olympiastadion Bruges, Belgium
a Liverpool nyert 4–3-as összesítéssel
1977   Juventus 1–0 Athletic Bilbao   Stadio Comunale Torino, Olaszország [9]
  Athletic Bilbao 2–1 Juventus   San Mamés Bilbao, Spanyolország
Összesítésben 2–2, a Juventus nyert idegenbeli gólokkal
1978   Bastia 0–0 PSV Eindhoven   Stade Armand Cesari Bastia, Franciaország [10]
  PSV Eindhoven 3–0 Bastia   Philips Stadion Eindhoven, Hollandia
a PSV Eindhoven nyert 3–0-s összesítéssel
1979   Crvena Zvezda 1–1 Borussia Mönchengladbach   Stadion Crvena Zvezda Belgrád, Jugoszlávia [8]
  Borussia Mönchengladbach 1–0 Crvena Zvezda   Rheinstadion Düsseldorf, NSZK
a Borussia Mönchengladbach nyert 2–1-es összesítéssel
1980   Borussia Mönchengladbach 3–2 Eintracht Frankfurt   Bökelbergstadion Mönchengladbach, NSZK [11]
  Eintracht Frankfurt 1–0 Borussia Mönchengladbach   Waldstadion Frankfurt, NSZK
Összesítésben 3–3, az Eintracht Frankfurt nyert idegenbeli gólokkal
1981   Ipswich Town 3–0 AZ Alkmaar   Portman Road Ipswich, Anglia [12]
  AZ Alkmaar 4–2 Ipswich Town   Olympisch Stadion Amszterdam, Hollandia
az Ipswich Town nyert 5–4-es összesítéssel
1982   IFK Göteborg 1–0 Hamburg   Nya Ullevi Göteborg, Svédország [13]
  Hamburg 0–3 IFK Göteborg   Volksparkstadion Hamburg, NSZK
az IFK Göteborg nyert 4–0-s összesítéssel
1983   Anderlecht 1–0 Benfica   Heysel Stadion Brüsszel, Belgium [14]
  Benfica 1–1 Anderlecht   Estádio da Luz Lisszabon, Portugália
az Anderlecht nyert 2–1-es összesítéssel
1984   Anderlecht 1–1 Tottenham Hotspur   Constant Vanden Stock Brüsszel, Belgium [15]
  Tottenham Hotspur 1–1 Anderlecht   White Hart Lane London, Anglia
Összesítésben 2–2, a Tottenham Hotspur nyert 4–3-ra büntetőpárbajban *
1985   Videoton 0–3 Real Madrid   Sóstói Stadion Székesfehérvár, Magyarország [16]
  Real Madrid 0–1 Videoton   Santiago Bernabéu Madrid, Spanyolország
a Real Madrid nyert 3–1-es összesítéssel
1986   Real Madrid 5–1 FC Köln   Santiago Bernabéu Madrid, Spanyolország [16]
  FC Köln 2–0 Real Madrid   Olympiastadion Nyugat-Berlin, NSZK
a Real Madrid nyert 5–3-as összesítéssel
1987   IFK Göteborg 1–0 Dundee United   Nya Ullevi Göteborg, Svédország [13]
  Dundee United 1–1 IFK Göteborg   Tannadice Park Dundee, Skócia
az IFK Göteborg nyert 2–1-es összesítéssel
1988   RCD Espanyol 3–0 Bayer Leverkusen   Estadi de Sarrià Barcelona, Spanyolország [17]
  Bayer Leverkusen 3–0 RCD Espanyol   Ulrich Haberland Stadion Leverkusen, NSZK
Összesítésben 3–3, a Bayer Leverkusen nyert 3–2-re tizenegyesekkel *
1989   Napoli 2–1 VfB Stuttgart   Stadio San Paolo Nápoly, Olaszország [18]
  VfB Stuttgart 3–3 Napoli   Neckarstadion Stuttgart, NSZK
a Napoli nyert 5–4-es összesítéssel
1990   Juventus 3–1 Fiorentina   Stadio Comunale Torino, Olaszország [9]
  Fiorentina 0–0 Juventus   Stadio Partenio Avellino, Olaszország
a Juventus nyert 3–1-es összesítéssel
1991   Internazionale 2–0 Roma   San Siro Milánó, Olaszország [19]
  Roma 1–0 Internazionale   Olimpiai Stadion Róma, Olaszország
az Internazionale nyert 2–1-es összesítéssel
1992   Torino 2–2 Ajax   Stadio delle Alpi Torino, Olaszország [20]
  Ajax 0–0 Torino   Olympisch Stadion Amszterdam, Hollandia
Összesítésben 2–2, az Ajax nyert idegenbeli gólokkal
1993   Borussia Dortmund 1–3 Juventus   Westfalenstadion Dortmund, Németország [9]
  Juventus 3–0 Borussia Dortmund   Stadio delle Alpi Torino, Olaszország
a Juventus nyert 6–1-es összesítéssel
1994   Casino Salzburg 0–1 Internazionale   Ernst-Happel-Stadion Bécs, Ausztria [19]
  Internazionale 1–0 Casino Salzburg   San Siro Milánó, Olaszország
az Internazionale nyert 2–0-s összesítéssel
1995   Parma 1–0 Juventus   Stadio Ennio Tardini Parma, Olaszország [21]1
  Juventus 1–1 Parma   San Siro Milánó, Olaszország
a Parma nyert 2–1-es összesítéssel
1996   Bayern München 2–0 Bordeaux   Olympiastadion München, Németország [22]
  Bordeaux 1–3 Bayern München   Parc Lescure Bordeaux, Franciaország
a Bayern München nyert 5–1-es összesítéssel
1997   Schalke 1–0 Internazionale   Parkstadion Gelsenkirchen, Németország [23]
  Internazionale 1–0 Schalke   San Siro Milánó, Olaszország
Összesítésben 1–1, a Schalke nyert 4–1-re tizenegyesekkel *

Egymérkőzéses döntőkSzerkesztés

Év Győztes Eredmény Ezüstérmes Stadion Helyszín Jegyzet
1998 Internazionale   3–0   Lazio Parc des Princes Párizs, Franciaország [24]
1999 Parma FC   3–0   Olympique Marseille Luzsnyiki Stadion Moszkva, Oroszország [25]
2000 Galatasaray    †0–0 *   Arsenal Parken Stadion Koppenhága, Dánia [26]2
2001 Liverpool FC    †5–4 #   Deportivo Alavés Westfalenstadion Dortmund, Németország [27]
2002 Feyenoord   3–2   Borussia Dortmund De Kuip Rotterdam, Hollandia [28]
2003 FC Porto    †3–2 †   Celtic Estadio Olímpico de Sevilla Sevilla, Spanyolország [29]
2004 Valencia CF   2–0   Marseille Nya Ullevi Göteborg, Svédország [30]
2005 CSZKA Moszkva   3–1   Sporting Estádio José Alvalade Lisszabon, Portugália [31]
2006 Sevilla FC   4–0   Middlesbrough Philips Stadion Eindhoven, Hollandia [32]
2007 Sevilla FC    †2–2 *   Espanyol Hampden Park Glasgow, Skócia [33]3
2008 Zenyit   2–0   Rangers City of Manchester Stadion Manchester, Anglia [34]
2009 Sahtar Doneck    †2–1 †   Werder Bremen Şükrü Saracoğlu Stadion Isztambul, Törökország [35]
2010 Atletico Madrid
2011 FC Porto
2012 Atletico Madrid
2013 Chelsea FC
2014 Sevilla FC
2015 Sevilla FC
2016 Sevilla FC
2017 Manchester United
2018 Atletico Madrid
2019 Chelsea FC
2020

Eredmények klubok szerintSzerkesztés

Csapat Győzelem Ezüstérem Győztes év Ezüstérmes év
Sevilla 5 0 2006, 2007, 2014, 2015, 2016
Juventus 3 1 1977, 1990, 1993 1995
Internazionale 3 1 1991, 1994, 1998 1997
Liverpool 3 1 1973, 1976, 2001 2016
Atletico Madrid 3 0 2010, 2012, 2018
Chelsea FC 2 0 2013, 2019
Borussia Mönchengladbach 2 2 1975, 1979 1973, 1980
Tottenham Hotspur 2 1 1972, 1984 1974
Porto 2 0 2003, 2011
Real Madrid 2 0 1985, 1986
IFK Göteborg 2 0 1982, 1987
Parma 2 0 1995, 1999
Feyenoord 2 0 1974, 2002
Ajax 1 1 1992 2017
Anderlecht 1 1 1983 1984
PSV Eindhoven 1 0 1978
Eintracht Frankfurt 1 0 1980
Ipswich Town 1 0 1981
Bayer Leverkusen 1 0 1988
Napoli 1 0 1989
Bayern München 1 0 1996
Schalke 1 0 1997
Galatasaray 1 0 2000
Valencia 1 0 2004
CSZKA Moszkva 1 0 2005
Zenyit Szankt-Petyerburg 1 0 2008
Manchester United 1 0 2017
FK Shakhtar Donetsk 1 0 2009
Benfica 0 3 1983, 2014, 2013
Marseille 0 3 1999, 2004, 2018
Borussia Dortmund 0 2 1993, 2002
RCD Espanyol 0 2 1988, 2007
Arsenal 0 2 2000, 2019
Athletic Bilbao 0 2 1977, 2012
Wolverhampton Wanderers 0 1 1972
Twente 0 1 1975
Club Brugge 0 1 1976
Bastia 0 1 1978
FK Crvena Zvezda 0 1 1979
AZ Alkmaar 0 1 1981
Hamburg 0 1 1982
Videoton 0 1 1985
1. FC Köln 0 1 1986
Dundee United 0 1 1987
Stuttgart 0 1 1989
Fiorentina 0 1 1990
AS Roma 0 1 1991
Torino 0 1 1992
Casino Salzburg 0 1 1994
Bordeaux 0 1 1996
Lazio 0 1 1998
Alavés 0 1 2001
Celtic 0 1 2003
Sporting CP 0 1 2005
Middlesbrough 0 1 2006
Rangers 0 1 2008
FC Fulham 0 1 - 2010
SC Braga 0 1 - 2011
Dnipro Dnepropetrovsk 0 1 - 2015
Werder Bremen 0 1 - 2009

Győztesek ország szerintSzerkesztés

Nemzet Győzelem Ezüstérem
  ESP 11 5
  ITA 9 6
  ENG 9 6
  GER 6 8
  NED 4 3
  POR 2 5
  RUS 2 0
  SWE 2 0
  BEL 1 2
UA 1 1
  TUR 1 0
  FRA 0 5
  SCT 0 3
  AUT 0 1
  YUG 0 1
  HUN 0 1

Lásd mégSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  • 1 A Juventus a hazai mérkőzését a San Siro-ban játszotta hazai stadionjuk, a Stadio delle Alpi tulajdonosával kapcsolatos problémák miatt.[21]
  • 2 A Galatasaray nyert 4–1-re büntetőpárbajban.
  • 3 A Sevilla nyert 3–1-re büntetőpárbajban.

ForrásokSzerkesztés

  1. a b c Competition format. UEFA, 2005. július 13. (Hozzáférés: 2008. július 9.)
  2. 2009 final: Istanbul. UEFA, 2008. május 31. (Hozzáférés: 2008. július 9.)
  3. Spurs keep Wolves at bay. UEFA, 2006. január 2. (Hozzáférés: 2008. június 29.)
  4. UEFA Cup: All-time finals. UEFA, 2005. június 30. (Hozzáférés: 2008. március 15.)
  5. Tottenham legend Nicholson dies. BBC Sport, 2004. október 23. (Hozzáférés: 2008. március 4.)
  6. a b Anfield giants never walk alone. FIFA, 2008. június 18. (Hozzáférés: 2008. július 29.)
  7. Classic club: Feyenoord. FIFA. (Hozzáférés: 2008. július 28.)
  8. a b Borussia at a glance. Borussia Mönchengladbach. (Hozzáférés: 2008. július 30.)
  9. a b c Classic club: Juventus. FIFA. (Hozzáférés: 2008. július 28.)
  10. Success savoured in Eindhoven. FIFA, 2008. április 10. (Hozzáférés: 2008. július 29.)
  11. Schaub fist for Frankfurt. UEFA, 2006. január 2. (Hozzáférés: 2008. július 3.)
  12. Ipswich thankful for Thijssen. UEFA, 2006. január 2. (Hozzáférés: 2008. július 3.)
  13. a b Jönsson, Ingemar: IFK Göteborg: 1977-89. IFK Göteborg, 2003 [2007. október 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 13.) (svédül)
  14. Anderlecht shine in Stadium of Light. UEFA, 2006. január 2. (Hozzáférés: 2008. július 3.)
  15. Roberts keeps Anderlecht at bay. UEFA, 2006. január 2. (Hozzáférés: 2008. július 3.)
  16. a b Classic club: Real Madrid. FIFA. (Hozzáférés: 2008. július 28.)
  17. Resurgent Leverkusen hold their nerve. UEFA, 2006. január 2. (Hozzáférés: 2008. július 3.)
  18. Maradona leads the way for Napoli”, UEFA, 2006. január 2. (Hozzáférés ideje: 2008. augusztus 3.) 
  19. a b Classic club: Inter Milan. FIFA. (Hozzáférés: 2008. július 28.)
  20. Classic club: Ajax Amsterdam. FIFA. (Hozzáférés: 2008. július 28.)
  21. a b Results Plus. New York Times, 1995. május 18. (Hozzáférés: 2008. július 29.)
  22. Results Plus. New York Times, 1996. május 16. (Hozzáférés: 2008. július 29.)
  23. Ince and Hodgson suffer as Schalke lift Uefa Cup. The Independent, 1997. május 22. (Hozzáférés: 2008. augusztus 29.)
  24. Inter Milan tops Lazio for Title. The New York Times, 1998. május 7. (Hozzáférés: 2008. július 29.)
  25. Three's a charm for Parma. Sports Illustrated, 1999. május 12. [2010. szeptember 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 29.)
  26. Penalty heartbreak for Arsenal. BBC Sport, 2000. május 17. (Hozzáférés: 2008. július 29.)
  27. So who's boring now?. BBC Sport, 2001. május 16. (Hozzáférés: 2008. július 29.)
  28. Feyenoord seal Uefa Cup win. BBC Sport, 2002. május 8. (Hozzáférés: 2008. július 29.)
  29. Celtic despair after cruel defeat. The Daily Telegraph, 2003. március 9. (Hozzáférés: 2008. július 9.)
  30. Valencia profit from Barthez lapse. The Daily Telegraph, 2004. július 28. (Hozzáférés: 2008. július 9.)
  31. CSKA go into record books. The Daily Telegraph, 2005. május 18. (Hozzáférés: 2008. július 9.)
  32. Unhappy ending for McClaren. The Daily Telegraph, 2006. május 11. (Hozzáférés: 2008. július 9.)
  33. Sevilla retain trophy after thrilling shoot-out. The Daily Telegraph, 2007. május 23. (Hozzáférés: 2008. július 9.)
  34. Rangers run out of steam as Zenit lift Uefa Cup. The Daily Telegraph, 2008. május 15. (Hozzáférés: 2008. július 9.)
  35. S Donetsk 2-1 W Bremen (aet), 2009. május 20. (Hozzáférés: 2009. május 21.)

További információkSzerkesztés