Főmenü megnyitása

Várady Sándor (szobrász)

magyar szobrász

Várady Sándor (Miskolc, 1920. május 29.Budapest, 2000. április 7.) Munkácsy-díjas szobrász, érdemes művész.

Várady Sándor
Született 1920. május 29.
Miskolc
Elhunyt 2000. április 7. (79 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása szobrász
Iskolái Magyar Képzőművészeti Egyetem (1938–1944)
Kitüntetései
Sírhely Fiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Várady Sándor témájú médiaállományokat.
Várady Sándor: Egressy Gábor. Miskolc, 1958

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

Várady Sándor Miskolcon született. Sokoldalú tehetsége korán megmutatkozott: még csak tizenhét éves volt, amikor kiadták Nem ez a sorsunk! című verseskötetét. Miskolci mestere Valek József volt. 1938-ban kezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Sidló Ferenc osztályában tanult, a főiskolán kívül pedig Medgyessy Ferenc volt a mestere. Főiskolai tanulmányait 1944-ben fejezte be, s hazaköltözött Miskolcra. Pogány Ö. Gábor írta: „Sokat köszönhetett Leszih Andornak, aki nagy figyelemmel kísérte a kezdő szobrász első eredményeit. A város és a múzeum anyagilag is pártfogolta őt tanulmányainak elvégzése közben, aminek befejezését követően alkotómunkájának – mind verseinek, mind szobrainak – szülőhelye lett az ihletője.”[1]

A fiatal művész romos állapotban találta a háború előtt virágzó miskolci művésztelepet, néhány jóbaráttal látott neki rendbehozatalának. Itt alapította az Észak-Magyarországi Képzőművészek Szabad Szervezetét, és képzőművészeti szabadiskolát is létrehozott. Várady Sándor egycsapásra a város művészeti életének vezető alakja lett, akinek kezdeményezésére társaival együtt kiállítássorozatok keretén belül mutatkoztak be a Herman Ottó Múzeumban.

Érdekes szobrászati technikával kezdett foglalkozni ebben az időszakban: papírplasztikákat készített. Egyrészt új formák kialakítását kísérletezte ki segítségével, másrészt terveinek megfogalmazására is használta. Munkáiból kiállítást is rendezett. A pezsgő lelkesedésű művész Miskolc művészeti életének élénkítése érdekében még a bábozás területére is kirándult: többekkel megalakította a Miskolci Bábszínházat, amivel bejárták az országot. A bábszínházban ismerkedett meg Szabó Jolánnal, aki később felesége és hű társa lett egész életében. Egy idő után – elsősorban politikai indíttatású – támadások érték, valószínűleg ennek is köszönhetően, meg a viszonylagos művészi elszigeteltség miatt is, 1948-ban Budapestre költözött.

Több országos pályázaton vett részt – sikeresen. Országosan ismert és elismert lett, amit az 1952-ben megkapott Munkácsy-díj is jelez. Ebben az időben készült szobrai közül több ma már nem látható (például a Felszabadulási emlékmű). Az Ady-pályázatra készült remek, de politikai okokból támadásoknak kitett szobrát nem az eredeti helyen állították fel, hanem az Ady Endre gimnáziumban (1952). A pályázat után megfagyott körülötte a levegő, ami miatt anyagilag is nehéz helyzetbe került. Műtermében azonban változatlanul dolgozott, kísérletezett. Erről nyilatkozta: „…ha egy zongoraművészt tíz évben csak egyszer hívnak el koncertet adni, akkor is mindennap kell gyakorolnia. S így kell tennie egy szobrászművésznek is…”.[2] Ebben az időszakban a politikai voluntarizmus az élet minden területére súlyosan kihatott, így a művészek munkásságát, kísérletező kedvét is károsan befolyásolta. Mivel Váradyt mindig is érdekelte az absztrakció (gondoljunk papírplasztikáira), logikusan került a politikailag el nem ismert Kassák Lajos vonzáskörébe, 1953-tól a Kassák Lajos Körhöz kapcsolódott. Ebben az időszakban sok absztrakt jellegű szobra, domborműve és más alkotása készült, amik azonban nem kerülhettek a szélesebb nyilvánosság elé. A tehetséget azonban előbb-utóbb el kellett ismerni, de ehhez az 1956-os forradalom után megváltozott művészetpolitika is kellett: 1971-ben Nívó-díjat kapott. Elismertsége okán 1985-ben meghívták Gundelfingenbe (NSZK), a IV. Nemzetközi Szobrász Szimpóziumra, ahol alumíniumból készített térkompozíciót. Tanulmányutak sorozatán tájékozódott a kortárs szobrászat eredményeiről, az idegen népek művészetével Ausztriától Mexikóig, és nemzetközi alkotótáborokban vett részt. 1989-ben érdemes művész lett. Hosszú betegség után 2000-ben hunyt el.[3]

MunkásságaSzerkesztés

 
Várady Sándor sírja Budapesten. Kerepesi temető: 42/1-A-32.

Várady Sándor szobrászművészi tevékenységére a nyitottság és a sokrétűség a jellemző. Egyaránt alkotott figuratív és absztrakt, mobil alkotásokat, egyaránt készített szobrokat papírból, vörösrézlemezből, bronzból, alumíniumból, kőből, pirogránitból, műanyagból, egyaránt művelte a körbejárható szobrok, a domborművek, a plakett és az érem műfaját, és egyaránt készített nagy méretű alkotásokat és kisplasztikákat.

Erőteljesen érdeklődött a repülés iránt, ezért tanulmányozta a madarak szárnyalását, mozgását. Sok alkotása készült ebben a témában, például a Felröppenő madár, a Sasok, a Viaskodó madarak, a Madárvonulás, a Kerepesi temetőben lévő síremlékét is madár őrzi. Sok portrét készített a történelem, az irodalom, a zene nevezetes személyiségeiről és híres kortársakról (Egressy Gábor, Csokonay, Szent László, Gulácsy, Bizet, Muszorgszkij, László Gyula, Ady Endre). Műtermi kísérletei között megemlítendőek absztrakt kisplasztikái, domborművei vagy mobiljai (Hommage à Kassák, Vertikális variációk). Köztéri nonfigurális alkotásaként a székesfehérvári Kettős kapcsolódást és a hajdúszoboszlói krómacél Díszkutat lehet megemlíteni. Természetszeretetét „madaras” alkotásainak sora, de a Megsebzett szavas és a Teknősbékás lány is igazolja.[4]

Számos alkotása található meg hazai közgyűjteményekben: Herman Ottó Múzeum (Miskolc), Miskolci Galéria (Miskolc), Déri Múzeum (Debrecen), Magyar Nemzeti Galéria (Budapest), Városi Képtár (Ráckeve), Hatvani Galéria (Hatvan), Sárospataki Képtár (Sárospatak).[5][6]

Egyéni kiállításaiSzerkesztés

Válogatott csoportos kiállításaiSzerkesztés

  • 1946 – Észak-magyarországi Művészek Szabadszervezete csoporttárlata
  • 1947 – Észak-magyarországi Művészek Szabadszervezete csoporttárlata
  • 1950-től – Országos Képzőművészeti kiállítások, Műcsarnok, Budapest
  • 1969 – II. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs
  • 1971 – Új művek, Műcsarnok, Budapest
  • 1975 – Jubileumi Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
  • 1984 – 40 év a magyar képzőművészetben, BM Művelődési Ház, Budapest
  • 1985 – IX. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs
  • 1985 – Alumínium gyár – szabadtéri kiállítás, Gundelfingen (Német Szövetségi Köztársaság)
  • 1985 – Tamási városban felállított köztéri szobrok alkotóinak közös tárlata, Tamási Galéria, Tamási
  • 1987 – X. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs
  • 1988 – VIII. Dante Biennále, Ravenna
  • 1997 – Szobrok, Pataky Galéria, Budapest[6][8]

Köztéri műveiSzerkesztés

  • 1943 – Hősi emlékmű (erdőbényei kő, Tokaj)
  • 1952 – Felszabadulási emlékmű (bronz, Eger)
  • 1952 – Ady Endre (bronz, Budapest, Ady Endre Iskola, Budapest, 1990-től Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest)
  • 1954 – Leány tavaszi ággal (alumínium, Lovászi)
  • 1957 – Szuronyvívás (bronz, Népstadion)
  • 1958 – Pelikán (alumínium, Budapest, IX. kerület, Üllői úti lakótelep)
  • 1958 – Egressy Gábor (bronz, Miskolc)
  • 1958 – Csokonai (kő, Debrecen)
  • 1960 – Vasvári Pál (samott portré, Szeged)
  • 1962 – Tiszaszederkényi Vénusz (bronz, Tiszaújváros)
  • 1963 – Ifjúság (vörösréz domborítás, díszkút, Budapest)
  • 1963 – Díszkút (vörösréz domborítás, Veszprém)
  • 1964 – Vízbenyúló fiú (bronz medenceszobor, Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem)
  • 1967 – Csokonai Vitéz Mihály (süttői mészkő, Debrecen, Csokonai Színház)
  • 1967 – Muszorgszkij (bolgár mészkő, Budapest, Operaház)
  • 1967 – Bizet (bolgár mészkő, Budapest, Operaház)
  • 1969 – Teknős és leány (vörösréz domborítás, Heves)
  • 1969 – Sebzett szarvas (vörösréz domborítás, Tata)
  • 1970 – Sebzett szarvas (vörösréz domborítás, Sopron, Erdészeti Egyetem)
  • 1970 – Rendőr mártírok emlékműve (vörösréz, Szeged, Csongrád megyei Rendőrkapitányság, 1990-ben eltávolítva)
  • 1971 – Sas (vörösréz domborítás, Tamási)
  • 1971 – Dámvad (vörösréz domborítás, Tamási)
  • 1972 – Dámvad (vörösréz domborítás, Kecskemét, Állatkert)
  • 1973 – Díszkút (rozsdamentes acél plasztika, Hajdúszoboszló)
  • 1975 – Géniusz (vörösréz domborítás, Gyula)
  • 1977 – Két világító test (vörösréz domborítás, Hajdúszoboszló)
  • 1977 – Kettős kapcsolódás (alumínium plasztika, Székesfehérvár)
  • 1979 – Madarak a levegőben (vörösréz domborítás, Tamási)
  • 1983 – Népek barátsága (vörösréz domborítás, Horvátzsidány)
  • 1985 – Repülés és Lebegő formák (alumínium szobor plasztikák, Gundelfingen)
  • 1987 – Petőfi Sándor (süttői mészkő portré, Tata)
  • 1988 – Pávás díszkút (vörösréz domborítás, Mezőkövesd)
  • 1988 – Turul (vörösréz domborítás, Mezőberény)
  • 1989 – Summás emlékmű (süttői mészkő, Mezőkövesd)
  • 1989 – Madárfészek (pirogránit, Ráckevei Képtár)
  • 1989 – A három kedves (süttői mészkő, Mezőberény)
  • 1989 – Második világháborús emlékmű (vörösréz domborítás, Gánt)
  • 1990 – Hősi emlékmű (bronz, kő, Csákvár)
  • 1996 – Második világháborús emlékmű (vörösréz domborítás, Szalkszentmárton)
  • 1996 – A két lator (bronz dombormű, Gyulafirátót)
  • 1997 – Ambrus Miklós (bronz, Budapest-Népliget, FTC Sportcentrum)[6][9]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Tibor Enikő: Várady Sándor. 7. old.
  2. Tibor Enikő: Várady Sándor. 8. old.
  3. Tibor Enikő: Várady Sándor. 7–9. old.
  4. Tibor Enikő: Várady Sándor. 9–16. old.
  5. Tibor Enikő: Várady Sándor. 60. old.
  6. a b c d SzoborLap – Várady Sándor szobrai. [2009. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 23.)
  7. Tibor Enikő: Várady Sándor. 23. old.
  8. Tibor Enikő: Várady Sándor. 24. old.
  9. Tibor Enikő: Várady Sándor. 61. old.

ForrásokSzerkesztés