Viosz Ferenc
Nemesvitai Viosz Ferenc Lajos (Andráshida, Zala vármegye, 1861. október 4. – Nagykanizsa, Zala vármegye, 1918. június 11.) jogász, a nagykanizsai járás főszolgabírája 1896 és 1918 között, a zalamegyei alkoholellenes mozgalomnak a lelkes előharcosa, megyebizottsági tag, a zalamegyei nemesi pénztár választmányának tagja, a Polgári Hadi Érdemkereszt II. osztály tulajdonosa, a Zalamegyei Gazdasági Egyesület tagja, földbirtokos.[1]
nemesvitai Viosz Ferenc | |
nemesvitai Viosz Ferenc | |
Született | 1861. október 4. Andráshida, Zala vármegye |
Elhunyt | 1918. június 11. (56 évesen) Nagykanizsa, Zala vármegye |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Házastársa | egyházasbüki Dervarics Irma (1878–1958) |
Foglalkozása | jogász, főszolgabíró |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Családja és származása
szerkesztésA Zala vármegyei nemesi származású nemesvitai Viosz családban született. Édesapja nemesvitai Viosz Lajos (1836–1869), andráshidai földbirtokos, a "Zalamegyei Gazdasági Egyesület" alapító tagja, édesanyja a nemesnépi Marton családból való nemesnépi Marton Zsófia (1842–1900) volt. Apai nagyszülei nemesvitai Viosz Imre (1787 – ? 1850 után, 1856 előtt) táblabíró, földbirtokos, és a miskei és monostori Thassy család sarja, miskei és monostori Thassy Mária (1797–1873) voltak. Anyai nagyszülei nemesnépi Marton József (1797–1858) jogász, táblabíró, alszolgabíró, andráshidai birtokos, és verbói Szluha Rozália (1816–1883) voltak.[2] Viosz Ferenc keresztszülei zokoli és illyefalvi Csutor Imre (1813–1891) Zala vármegye alispánja, és felesége hottói Nagy Johanna (1818–1902) voltak. Egyik apai nagybátyja nemesvitai Viosz Pál (1818–1882) andráshidai földbirtokos, akinek a neje szarvaskendi és óvári Sibrik Irén (1832–1879), Deák Ferencnek, a haza Bölcsének az elsőfokú unokatestvére; a másik nagybátyja nemesvitai Viosz László (1819–1868), gelsei földbirtokos, valamint a két nagynénje nemesvitai Viosz Kunigunda (1817–1865), nemes Vida Lajos (1821–1874) lukafai földbirtokosnak a hitvese, és nemesvitai Viosz Ilona (1830–1860), akinek a férje hottói Nagy Károly (1816–1911) zalaegerszegi alszolgabíró, ügyvéd, országgyűlési írnok, földbirtokos. Viosz Ferenc egyetlen édestestvére nemesvitai Viosz Mária (1863–1935), akinek a férje boldogfai Farkas Imre (1860–1895), hagyárosi földbirtokos volt.[3]
Viosz Ferenc már 8 évesen elvesztette az édesapját; édesanyja, nemesnépi Marton Zsófia, apja saját férje kérésére, férjhez ment annak a legjobb barátjához, a boldogfai Farkas családból származó, boldogfai Farkas Ferenc (1838–1908) boldogfai birtokoshoz, aki később a vármegye számvevője és pénzügyi számellenőre lett. Édesanyja második házassága révén, féltestvére volt boldogfai dr. Farkas Istvánnak (1875–1921), Sümeg város főszolgabírájának, illetve vitéz boldogfai Farkas Sándor (1880–1946) ezredesnek, a Zala megyei vitézi rend székkapitányának is. Farkas Ferenc (1838–1908) Viosz Ferenc mostohaapja lett, valamint egyben gyámja és nevelője; habár nem vér szerinti, a saját apjának tekintette.
Élete
szerkesztésKözépiskoláit Veszprémben és Győrött, az egyetemet Budapesten végezte. Pályafutását Zala vármegye szolgálatában kezdte, 1887. január 1-je és 1888. január 15-e között a letenyei járás szolgabírája lett.[4] 1888. január 15-étől 1892. december 11-éig a pacsai szolgabíró volt.[5]
Az 1890. május 4-én Zalaegerszegen zajlott „Zalamegyei Gazdasági Egyesület" évi közgyűlésén, Viosz Ferenc pacsai lakós kérvényezte, hogy néhai édesatyja Viosz Lajos úr után az alapító tagságot rá átruházni. A közgyűlés a kérelemnek helyet adott és az alapító tagságot néhai Viosz Lajosról, annak utódára, Viosz Ferenc úrra átruházta.[6]
1892. december 11-én 30 éves korában már a novai járás főszolgabírája volt, tisztségét 1896. május 12-éig töltötte be.[7] Ezután, 1896. május 12-én, a nagykanizsai járási főszolgabírói hivatal élére választották meg és ezt a hivatalt látta el haláláig, amely 1918. június 11-én következett be. Édesanyja végrendelete szerint, Viosz Ferenc örökölte meg a Marton kastélyt, amely Andráshidán volt, és onnantól fogva Viosz-kastélyként ismerték.
1901. augusztus elején Jozsef főherceg gyorsvonattal Nagykanizsára érkezett hivatalos látogatósban; az állomáson fogadására megjelentek a többi kozt Jankovich László dr, gróf zalai főispán, Vécsey Zsigmond nagykanizsai polgármester a városi hatóság élén; Tóth László királyi törvényszéki elnök, nemesvitai Viosz Ferenc főszolgabíró, valamint Csertán Károly zalai alispán; számos beszéd után, a főherceg távozott másnap. A látogatása szervezését nagy részben Viosz Ferenc főszolgabíró intézte.[8] 1906. május 26-án Igen szép ünnepeltetetésben volt része Viosz Ferenc nagykanizsai főszolgabírónak; e napon töltötte be főszolgabírói működésének tizedik évét, mely alkalmat tisztelői és barátai felhasználtak ahhoz, hogy örömüknek és nagyrabecsülésüknek kifejezést adjanak. A járás tisztikara előbb tisztelgett a főszolgabírónál, majd egy társas-vacsora keretén belül számos pohárköszöntő üdvözölte a jubilánst. A bankett a legjobb hangulatban a késő esti órákig tartott.[9] A 20. század elején zajlott alkoholellenes mozgalomnak lelkes előharcosa volt a vármegyében és ezen a téren emiatt nagy jelentőségű érdemeket szerzett. 1907. július 9-én Viosz Ferenc főszolgabíró a nagykanizsai járás „alkoholellenes bizottság“ megalakítására hívta össze járásbeli jegyzőket és más egyéb alkoholellenes mozgalombeli személyegeket, akik az "Alkoholellenes Szövetséget" képviselték, a zalai alispán rendeletével élve; Viosz Ferenc azt jelentette ki, hogy: "magam személyesen is, úgy hivatalos utón, mint társadalmi utón teljes készséggel nyújtok segédkezet, ezen egész nemzedéket a vagyoni romlás és erkölcsi veszélylyel fenyegető alkoholismus megtörésére".[10] Hosszas reklám kampányok után, Viosznak a mértéktelen alkoholfogyasztást jelentősen sikerült lecsökkenteni a járásán belül. Amikor Csány László szobrát kívánták felállítani Zalaegerszegen és nagy lelkesedéssel kezdtek pénzt gyűjteni, a vármegye főszolgabirai erősen munkálkodtak, ahhoz, hogy több társasági rendezvényen szerezzenek pénzt: nemesvitai Viosz Ferenc, nagykanizsai, Mayer István, novai, pálfiszeghi Pálffy László pacsai és főleg Karácsony Kálmán, tapolcai főszolgabirak mulatságokat valamint ünnepélyeket szerveztek járásukon az 1910-es években.[11]
Légrád zalamegyei község most egy minden elismerésre 1913. februárjában méltó mozgalmat indított meg. Szobrot akarnak emelni Légrád végvára volt vitézi kapitányának, a hőskatonának és költőnek Zrínyi Miklósnak, és Viosz Ferenc volt légrádi szolgabíró elnöklésével országos mozgalmat indítottak, hogy egybegyűjtsék a szerénynek tervezett szobor költségeit.[12]
Az első világháború nagy káosza alatt sikeresen kormányozta a járást; 1917. augusztus 2-án mivel Nagykanizsa lakossága hosszú ideje nem fért hozzá a liszthez cirka 400 főből álló tömeg a főszolgabírói hivatal elé vonult, ahol egy pár percig lármásan tüntetett; négy-öt tégladarabot a nyitott ablakon át bedobálhattak, mire a katonaság jött, és a tömeget az utcából kiszorította. Az élelmiszerhiányt hamarosan Viosz főszolgabíró megoldotta, és a rendet helyreállította a városban.[13]
Viosz Ferenc igen szorgalmas és tevékeny egyénisége után vármegye szerte ismert volt és fel is szólították az alispáni szék pályázatára, amelyet azonban elhárított magától. Tagja volt a magyar nemesi pénztárnak, a vármegyei Gazdasági Egyesületnek, valamint elnöke volt a nagykanizsai Kaszinónak is.[14]
Viosz Ferenc egészen haláláig viselte a nagykanizsai főszolgabírói tisztséget: 1918. június 11-én, Nagykanizsán hunyt el a Batthyány utcai 14.-es szám alatti nyolc szobás házban Nagykanizsán. A ingatlan 1903-ban Viosz Ferenc főszolgabíró birtokába került, aminek eredményeként ide költözhetett a főszolgabírói hivatal (halála után a család eladta a házat, és a vármegye csak 1927-ben vásárolta meg magán tulajdontól. 1918. szeptember 9-én az újonnan megválasztott nagykanizsai főszolgabíró nagymányai Koller István vette át a hivatalt.
Felesége és gyermekei
szerkesztés1899 decemberében Viosz Ferenc eljegyezte a zalai nemesi egyházasbüki Dervarics családnak a sarját, egyházasbüki Dervarics Irmát;[15] 1900. január 21-én Zalatárnokon oltárhoz vezette egyházasbüki Dervarics Mária Anna Rozáliát (Zalaegerszeg, 1878. augusztus 5.–Budapest, 1958. június 15.),[16] egyházasbüki Dervarics János (1845–1905) szentkozmadombjai földbirtokos, és Tivolt Vilma (1854–1898) lányát.[17] Násznagyok voltak: a vőlegény részéről miskei és monostori Thassy Lajos (1857–1925), a zalaegerszegi járás főszolgabirája; a menyasszony részéről egyházasbüki Dervarics Imre (1842–1910) kilimáni nagybirtokos. Koszorús lányok voltak: koppányi Háry Klarissze (1882–1931), a majdani dr. garamszeghi Géczy Imréné; egyházasbüki Dervarics Gyöngyi (1878–1969), a majdani kopacseli Boér Sándorné; egyházasbüki Dervarics Gizella (1884–†?), a majdani koppányi Háry Dezsőné; és boldogfai Farkas Margit (1888–1972), a majdani dr. udvardi és básthi Udvardy Jenőné.[18] Az egyházi esketést Töreky Árpád, udvari pap végezte. Viosz Ferenc és Dervarics Irma házasságából született:
- nemesvitai Viosz Györgyi Mária Vilma (Nagykanizsa, 1901. augusztus 15. – Budapest, 1999. október 28.).[19] Férje: Sebestyén-Kováts István (Sopron, 1895. január 1.–Külsővat, 1959. május 26.)
- nemesvitai Viosz Ferenc Lajos Imre (Nagykanizsa, 1904. október 30. – Badacsony, 1983. szeptember 1.) okleveles gazda. Felesége: nemesnépi Marthon Erzsébet Mária Magdolna (Zalaegerszeg, 1903. május 23. – Badacsony, 1984. október 22.).
Származása
szerkesztésnemesvitai Viosz Ferenc Lajos (Andráshida, Zala vármegye, 1861. október 4. – Nagykanizsa, 1918. június 11.) jogász, a nagykanizsai járás főszolgabírája, földbirtokos. |
Apja: nemesvitai Viosz Lajos (Andráshida, 1836 június 1.– Andráshida, 1869. június 29.) "Zalamegyei Gazdasági Egyesület" alapító tagja, andráshidai földbirtokos |
Apai nagyapja: nemesvitai Viosz Imre (Nemesvita, 1787. november 10. – ? 1850 után, 1856 előtt) táblabíró, földbirtokos |
Apai nagyapai dédapja: nemesvitai Viosz József (Nemesvita, 1733– Nemesvita, 1803. február 5.) táblabíró, szántói járás alszolgabírája, földbirtokos. (Szülei: nemesvitai Viosz Tamás, a szántói járás alszolgabírája, földbirtokos) |
Apai nagyapai dédanyja: sidi Sidy Katalin (Salomvár, 1749. október 21. – Salomvár, 1796. május 16.) (Szülei: sidi Sidy Pál, földbirtokos, az egerszegi járás alszolgabíraja és salomvári László Borbála) | |||
Apai nagyanyja: miskei és monostori Thassy Mária (Zalalövő, 1797. július 25.– Nemesvid, 1873. február 15.) |
Apai nagyanyai dédapja: miskei és monostori Thassy Mihály (Zalalövő, 1767. február 23.– Nemesvid, 1804. március 7.) zalalövői földbirtokos. (Szülei: miskei és monostori Thassy László, földbirtokos és dávodi Bakó Rozália) | ||
Apai nagyanyai dédanyja: csengeri Háczky Anna (Kemeneshőgyész, 1776. május 14.– Nemesvid, 1871. szeptember 19.). (Szülei: csengeri Háczky József, Vas vármegyei táblabíró, földbirtokos és salfai Szita Zsuzsanna) | |||
Anyja: nemesnépi Marton Zsófia (Nemesnép, 1842. augusztus 18. – Andráshida, 1900. április 19.) |
Anyai nagyapja: nemesnépi Marton József (Andráshida, 1797. április 5.- †Andráshida, 1858. július 16.) jogász, táblabíró, egerszegi, majd zalalövői alszolgabíró, földbirtokos. |
Anyai nagyapai dédapja: nemesnépi Marton György (Nemesnép 1767. június 16. – Andráshida, 1843. április 1.) táblabíró, zalalövői alszolgabíró, földbirtokos. (Szülei: nemesnépi Marton György, táblabíró, zalalövői főszolgabíró, földbirtokos és bocföldi Visy Anna) | |
Anyai nagyapai dédanyja: petrikeresztúri Patay Rozália (Söjtör, 1779– Andráshida, 1845. január 5.) (Szülei: petrikeresztúri Patay László, földbirtokos és baranyavári Baranyay Anna) | |||
Anyai nagyanyja: verbói Szluha Rozália (Nemesnép, 1816. február 22.– Andráshida, 1883. július 9.) |
Anyai nagyanyai dédapja: verbói Szluha János (1789– Szentgyörgyvölgy, 1829. február 1.) seborvos, kisszegi földbirtokos | ||
Anyai nagyanyai dédanyja: nemes Kováts Zsuzsanna (1791.– –Szentgyörgyvölgy, 1847. május 26.) |
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Országos Széchényi Könyvtár - gyászjelentések - nemesvitai Viosz Ferenc
- ↑ Boldogfai Farkas Ákos András. A Marton (nemesnépi) család. (In: Szerk: Gudenus János József. Nobilitas 2018. XIV. Évfolyam. Budapest. 123. o.)
- ↑ Boldogfai Farkas Ákos András. A Viosz család (nemesvitai). (In: Szerk: Gudenus János József. Nobilitas 2023. XIX. 240.o.)
- ↑ Molnár András: Zala megye archontológiája 1138–2000. Zalai Gyűjtemény 50. Zalaegerszeg, 2000. 340. o.
- ↑ Molnár András: Zala megye archontológiája 1138–2000. Zalai Gyűjtemény 50. Zalaegerszeg, 2000. 341. o.
- ↑ Zalamegye, 1890 (9. évfolyam, 1–26. szám)1890-05-25 / 21. szám
- ↑ Molnár András: Zala megye archontológiája 1138–2000. Zalai Gyűjtemény 50. Zalaegerszeg, 2000. 342. o.
- ↑ Zalamegye, 1901 (20. évfolyam, 27-52. szám)1901-08-04 / 31. szám
- ↑ Balatonvidék, 1906 (10. évfolyam, 1-25. szám)1906-05-27 / 21. szám
- ↑ Az Élet, 1907 (2. évfolyam, 1-12. szám)1907-07-20 / 7. szám
- ↑ Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)1910-03-10 / 10. szám
- ↑ Pécsi Napló, 1913. február (22. évfolyam, 26-49. szám) 1913-02-21 / 43. szám
- ↑ Riválisok polgárosodása. Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez 1867–1918 – Zalai gyűjtemény 70. (Zalaegerszeg, 2011) Források Zalaegerszeg és Nagykanizsa történetéhez, 1867–1918
- ↑ Békássy Jenő: Zala Vármegye feltámadása Trianon után : Zalai fejek (Hungária Hirlapnyomda Részvénytársaság kiadása 1930)
- ↑ Magyarország, 1899. december (6. évfolyam, 332–360. szám) 1899-12-22 / 353. szám
- ↑ familysearch.org Viosz Ferencné Dervarics Irma gyászjelentése
- ↑ Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)1900-01-28 / 4. szám
- ↑ Magyarország, 1900. január (7. évfolyam, 1-30. szám)1900-01-25 / 24. szám
- ↑ familysearch.org Sebestyén-Kováts Istvánné Viosz Györgyi gyászjelentése