Wikipédia

Abhidharma

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. december 6.

Az abhidharma (szanszkrit) vagy abhidhamma (páli) ősi (i. e. 3. századi és azutáni) buddhista szövegeket jelöl, amelyek részletes leírást adnak a buddhista szútrákban szereplő tanok skolasztikus és tudományos átdolgozásaként. Az abhidharma vázlatos osztályozásai nem tartalmazzák a rendszerbeágyazott filozófiai értekezéseket, csupán összefoglalókat, kivonatokat és rendszerezett listákat.[1]

Collett Cox szerint az abhidhammát a szutták tanításához dolgozták ki és csak később alakult át független tanításokká.[2]

Nem tisztázott az Abhidharma kifejezés szó szerinti jelentése. Általánosságban két lehetséges magyarázat létezik:

  1. abhi – magasabb vagy speciális + dharma- tanítás, filozófia, azaz "magasabb rendű tanítások"
  2. abhi – ról, -ről + dharma -tanítás, azaz "a tanításról" vagy "metatanítás".

A Nyugaton az abhidhammát általában a buddhista pszichológia lényegének tekintik.[3]

Eredete

szerkesztés

A théraváda hagyomány szerint

szerkesztés

A théraváda buddhizmus szövegmagyarázatai alapján úgy tartják, hogy az abhidhamma nem egy később hozzáadott hagyomány, hanem az Gautama Buddha megvilágosodása után négy héttel keletkezett. Miután három héten át meditált Buddha, eltávolítva a hitetlenség zavaró tényezőjét, derűlátó dévák létrehoztak számára egy gyönyörű ékszerekkel díszített termet, amelyben – a később "magasabb rendű tanítások" néven híressé vált – későbbi tanításokon meditált. Tudata és teste oly mértékben megtisztult, hogy hatszínű sugarat bocsátott ki testéből – kék, sárga, vörös, narancssárga és ennek az ötnek a keveréke. A keverékszín jelentette ezen nemes tulajdonságok egészét. Később elutazott a Trájasztrimsa mennyországba és az ott élő isteni lényeknek tanította az abhidhammát, köztük néhai édesanyjának is, Májának, aki isteni lényként született újjá. A hagyományokban úgy tartják, hogy Buddha a mennyei bhikkhu Száriputta (Száriputta szerzetes) számára összefoglaló tanításokat adott, aki később azokat adta tovább.[4]

Az abhidhammát emiatt tiszta és hígítatlan tanításnak tekintik, amely megértése túl bonyolult volt a Buddha korában élő gyakorlók többsége számára. Ehelyett a Buddha a különböző szuttákban szereplő módszereket tanította, az éppen felmerülő szituációknak megfelelően. Emiatt hasonlóság van az abhidhamma hagyományai és a mahájána buddhizmus között, amely szintén azon az állásponton van, hogy az túl bonyolult volt a Buddha korában élő emberek számára.

A tudósok szerint

szerkesztés

A tudósok általánosan egyetértenek abban, hogy az abhidharma Buddha halála után jelent meg az i. e. 3. század környékén. Emiatt a hét abhidhamma művet nem tekintik Buddha szavainak, hanem az ő tanítványainak és egyéb tudósoknak.[1] A kialakulásához a kolostor központok kibővítései, a buddhista szangha (közösség) megnövekedett támogatottsága és az egyéb vallásos csoport külső befolyása vezethetett.

A kánon legutolsó fő részeként az abhidhamma műveinek kacifántos története van. A mahászánghika[1][5] és egyéb szekták nem fogadták el azt a kánon részeként.[6] Egy másik szekta az Abhidhamma-pitaka részeként ismerte el a teljes Khuddaka-nikáját.[1] Az abhidhamma páli verziója szigorúan théraváda gyűjtemény és kevésbé egyezik a többi buddhista iskola által elfogadott abhidhamma művekkel.[7] A théraváda abhidhamma bizonyos szempontból sokkal inkább vázlatos, mivel a részletekre nem annyira tér ki. Azonban Rupert Gethin szerint ez szándékos volt.[8]

A különböző korai iskolák eltérő abhidhamma filozófiái nem értenek egyet a tanításokban.[9] Ezt az időszakot nevezik 'megosztott buddhizmusnak',[9] az azt megelőző megosztatlan buddhizmussal szemben. A páli kánon legkorábbi szövegei (a Szutta-nipáta, a Dzsátaka mesék bizonyos részei és a Szutta-pitaka első négy nikájája) nem tesz említést az abhidhamma-pitakáról.[10] Szintén nem említették az abhidhammát a Buddha halála után közvetlenül tartott első buddhista tanácskozáson. A zsinatról készült beszámoló megemlíti viszont a vinaját és az öt nikáját (a Szutta-pitaka részei).[11][12]

L. S. Cousins szerint a szutták következményekkel és folyamatokkal foglalkoznak, míg az abhidhamma eseményeket és történéseket ír le.[13]

Az abhidhamma tanítások és könyvek különböző változatai

szerkesztés

Az i. e. 2-3. század és az i. sz. 5. század között számos látszólag egymástól független abhidharma hagyomány keletkezett Indiában. A 7. században a kínai Hszüan-cang zarándok állítólag hét különböző hagyományból származó abhidharma-szövegeket gyűjtött össze. Ezek alapvetően ellentmondanak egymásnak és a különböző vinaják eltéréseinek is köszönhetően történt számos szakadás az egyházi közösségeken (szanghák) belül. Így alakult ki egy erősen fragmentált buddhizmus és 18 korai buddhista iskola.

Időszámításunk kezdete után csupán a szarvásztiváda és a théraváda abhidharmas maradt fenn érintetlenül. Mindkettő hét könyvből áll, amelyhez hozzájött később a száriputra abhidharma. A théraváda abhidharma, az abhidhamma-pitaka (lásd lentebb), páli nyelven íródott, míg a szarvásztiváda abhidharma javarészt kínai nyelven – az (valószínűség szerint szanszkrit) eredeti szövegek elvesztek, bár maradt fent sok szöveg tibeti nyelven is.

Ismeretlen eredetű abhiharma szövegek is maradtak fenn kis számban. Ezek fordításait a kínai buddhista kánon tartalmazza. Ezek a különböző hagyományok hasonlóságot mutatnak, amelyből arra következtetnek, hogy a csoportok között vagy volt valamilyen kommunikáció vagy egy közös korábbi iskolából váltak szét.[14]

Théraváda abhidhamma

szerkesztés

Tartalma

szerkesztés

Az Abhidhamma-pitaka a Tipitaka (szanszkrit: Tripitaka) harmadik pitakája (vagy kosara), amely a théraváda iskolához tartozik. Hét könyvet tartalmaz.

A négy oszlop

szerkesztés

A théraváda abhidharma négy oszlopa (a négy nem konvencionális tárgy):

  1. Csitta — vidzsnyána (tudat, elme)
  2. Csetasziká — Szankhára (cselekedet, tett, karma)
  3. Rúpa — (tárgy, anyag, elem)
  4. Nibbána — (nyugodtság)

A théraváda abhidhamma – a Tipitaka többi részeihez hasonlóan – legelőször szájról szájra hagyományozódott az i. e. 1. századig. Az éhínségek és háborúk következtében a szerzetesek attól tartottak, hogy a kánon bizonyos részei elvesznek, ezért leírták a kánon szövegeit, köztük az abhidhammát is.

Az összes bekerült a páli kánonba, amelyet az i. e. 1. században írtak le legelőször a Srí Lanka-i Alu Vihára templomban. Némely tudós a páli abhidhamma könyveinek megjelenését az i. e. 400 – i. e. 250 közé teszi. Az első könyv volt a legelső és az ötödik volt a legutolsó. Az ezt követő poszt-kanonikus szövegek a következő évszázadokból további magyarázatként szolgáltak az abhidhamma elemzéseihez. Ezek közül a legismertebbek a Viszuddhimagga és az Abhidhammattha-szangaha.

A páli kánon korai nyugati fordítói a legkevésbé izgalmasnak az abhidhamma-pitakát találták a Tipitaka három része közül. Ennek eredményeképpen az abhidhammáról kevés tanulmány készült egészen a 20. század végéig.

A théraváda hagyományon belül is az országtól függően erősen különböző mértékű fontosságot tulajdonítanak az abhidhammának. Az országok közül Burmában helyezik a legnagyobb hangsúlyt az abhidhamma tanulmányozására.

Théraváda szövegmagyarázatok

szerkesztés

A kanonikus abhidharma mellett számos szövegmagyarázatot és kézikönyvet készítettek az abhidharma segédleteként. Ezek közül a legismertebbek:[15]

Mahászanghika abhidharma

szerkesztés

Egyes források szerint a mahászánghika iskola nem fogadta el az abhidharmát a kánon részeként.[1] Például a théraváda Dípavamsza szövegében az szerepel, hogy a mahászanghika szektának nem létezett abhidharmája.[16] Más források szerint azonban a kínai Fa-hszien utazó szerzetes egy kolostorban talált egy mahászanghika abhidharma gyűjteményt a mai Patna, indiai város közelében.[16] Amikor Hszüan-cang ellátogatott egy Dhányakataka nevű településbe, azt írta, hogy a térség szerzetesei a mahászanghika iskolához tartoztak.[17] A település mellett találkozott két mahászanghika bhikkhuval, akikkel együtt tanulmányozták a mahászanghika abhidharmát hónapokon keresztül.[16][17] A rendelkezésre álló szövegmaradványok és a Nágárdzsunakondában található falfeliratok alapján Joseph Walser arra következtet, hogy néhány mahászanghika szektának kellett lenni abhidharma gyűjteménye, amely feltehetően öt vagy hat könyvet tartalmazhatott.[18]

Dharmaguptaka abhidharma

szerkesztés

A Sáriputra Abhidharma-sásztra (舍利弗阿毘曇論 Shèlìfú Āpítán Lùn) (1548) egy teljes abhidharma szöveg, amelyről úgy tartják, hogy a dharmaguptaka szektától való. Ennek a szövegnek az egyetlen teljes változata kínai fordításban létezik. Találtak szanszkrit nyelvű töredékeket is Bámiján tartományban (Afganisztán területén). Ezek jelenleg a Schoyen-gyűjtemény (MS 2375/08) részét képezik. Az előkerült kéziratokról úgy vélik, hogy a mahászanghika Lokottaraváda szekta egyik kolostorának könyvtárához tartoztak.

Szarvásztiváda Abhidharma

szerkesztés

Áttekintés

szerkesztés

A théraváda abhidharmához hasonlóan a szarvásztiváda abhidharma is hét könyvből áll. Azonban a két irányzat azonos szövegeinek összevetése után a tudósok nem tartják valószínűnek, hogy az egyik a másikból eredne. A théraváda abhidharmában van például két olyan szöveg (a Kathá-vatthu és a Puggala-pannyatti), amelyet sokan nem tartanak az abhidharma gyűjteménybe valónak.

A szövegek

szerkesztés

A szarvásztiváda abhidharma szövegei következőkből állnak:

Vaibhásika szövegek

szerkesztés

A következő szövegeket a Vaibhásika szektához szokták sorolni:

A Mahávibhásával kapcsolatban nem állnak rendelkezésre nagy terjedelmű kutatások. A legtöbb ismeretet a nyugati világ részére a részletes Indiai filozófiák enciklopédiája (Encyclopedia of Indian Philosophies, 7. kötet: Abhidharma Buddhism) jelenti.[19]

Egyéb szarvásztiváda szövegek

szerkesztés

A kanonikus szarvásztiváda abhidharma szövegein felül számos szövegmagyarázatot készítettek. Ezek közül a legismertebbek a következők:[15]

Mahájána Jógácsára Abhidharma

szerkesztés

A théraváda és szarvásztiváda abhidharma-hagyományai mellett létezik egy harmadik teljes abhidharma elméletrendszer, amelyet a mahájána jógácsára hagyományának bizonyos műveiben dolgoztak ki – legfőképpen a következő szövegmagyarázatokban:[20]

A jogácsára abhidharma a szarvásztiváda rendszerre épül, viszont más abhidharma rendszereket is beleépít. Így egy teljesebb abhidharmát mutat be, amely szerint csak a tudat (Vijñapti) egyedül az, ami ténylegesen "valóságos".[20]

A jógácsára iskola kifejlesztett egy abhidharma irodalmat a mahájána irányzat keretein belül.[21]

Kelet-ázsiai és tibeti Abhidharma

szerkesztés

Aszanga és Vaszubandhu Abhidharmái

szerkesztés

A szanszkrit buddhizmusból származó irányzatoknál, mint például a tibeti, kínai és japán hagyományoknál, a két legfőbb szövegmagyarázat a következő:

Mindkét művet a 4-5. századi Indiában írták. A szanszkrit mellett fennmaradt a művek kínai, japán és tibeti fordítása is.

Szatjasziddhi-sásztra

szerkesztés

A Szatjasziddhi-sásztra, vagy más néven Tattvasziddhi-sásztra, létező abhidharma szöveg a mahászanghika alá tartozó Bahusrutíja iskolától. Ez a szöveg népszerű volt a kínai buddhizmusban és a kínai buddhista kánon részét képezi.[23] A szerzőről úgy tartják, hogy egy 3. századi Közép-Indiából származó szerzetes volt, akit Harivarman-nak hívtak. Paramártha úgy említi ezt a szöveget, mint amely a hínajána és a mahájána kombinációja. Ezzel egyetért Joseph Walser[24] és Ian Charles Harris is.[25] A Szatjasziddhi-sásztra olyan népszerűségnek örvendett Kínában, hogy egy időben saját iskola is alakult belőle (Szatjasziddhi iskola vagy csengsi conng – 成實宗) 412-ben.[26]

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés
Buddhista szövegek
Buddhista koncepciók

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ a b c d e "Abhidhamma Pitaka." Encyclopædia Britannica. Ultimate Reference Suite. Chicago: Encyclopædia Britannica, 2008.
  2. ↑ Cox 2003, pp. 1-7
  3. ↑ See, for instance, Rhys Davids (1900), Trungpa (1975) and Goleman (2004).
  4. ↑ Pine 2004, pg. 12
  5. ↑ Dutt 1978, p. 58
  6. ↑ Macmillan Encyclopedia of Buddhism (2004), 2. oldal (hasonló állítások hangzanak el a 112. és a 756. oldalon)
  7. ↑ "Buddhism." Encyclopædia Britannica. Ultimate Reference Suite. Chicago: Encyclopædia Britannica, 2008.
  8. ↑ Rupert Gethin in Paul Williams ed., "Buddhism: Critical Concepts in Religious Studies." Taylor and Francis 2005, page 171.
  9. ↑ a b Kanai Lal Hazra, Pali Language and Literature - A Systematic Survey and Historical Survey, 1994, Vol. 1, page 415
  10. ↑ Kanai Lal Hazra, Pali Language and Literature - A Systematic Survey and Historical Survey, 1994, Vol. 1, page 412
  11. ↑ Horner 1963, p. 398
  12. ↑ The Mahisasaka Account of the First Council mentions the four agamas here. see http://santifm1.0.googlepages.com/thefirstcouncil[halott link] (mahisasakaversion)
  13. ↑ "Pali oral literature", in Buddhist Studies, ed Denwood and Piatigorski, Curzon, London, 1982/3
  14. ↑ Cox 2003, p. 2
  15. ↑ a b Gethin 1998, 205. o.
  16. ↑ a b c Walser, Joseph. Nāgārjuna in Context: Mahāyāna Buddhism and Early Indian Culture. 2005. p. 213
  17. ↑ a b Baruah, Bibhuti. Buddhist Sects and Sectarianism. 2008. p. 437
  18. ↑ Walser, Joseph. Nāgārjuna in Context: Mahāyāna Buddhism and Early Indian Culture. 2005. pp. 212-213
  19. ↑ Encyclopedia of Indian Philosophies, Vol. VII: Abhidharma Buddhism. Karl H. Potter, editor. Motilal Banarsidarass, 1996. ISBN 81-208-0895-9
  20. ↑ a b Gethin 1998, 207. o.
  21. ↑ Peter Harvey, "An Introduction to Buddhism." Cambridge University Press, 1993, page 106.
  22. ↑ Goleman (2004), pp. 382-383, n. 12.
  23. ↑ The Korean Buddhist Canon: A Descriptive Catalog (K 966), <http://www.acmuller.net/descriptive_catalogue/files/k0966.html>
  24. ↑ Walser, Joseph. Nāgārjuna in Context: Mahāyāna Buddhism and Early Indian Culture. 2005. p. 52
  25. ↑ Harris, Ian Charles. The Continuity of Madhyamaka and Yogacara in Indian Mahayana Buddhism. 1991. p. 99
  26. ↑ Nan, Huai-Chin. Basic Buddhism: Exploring Buddhism and Zen. 1997. p. 91

Források

szerkesztés
  • Cox, Collett (2003). "Abidharma", in: Buswell, Robert E. ed. Encyclopedia of Buddhism, New York: Macmillan Reference Lib. ISBN 0028657187; pp. 1–7.
  • Dutt, Nalinaksha (1978). Buddhist Sects in India, Delhi: Motilal Banarsidass
  • Gethin, Rupert. Foundations of Buddhism. Oxford University Press (1998) 
  • Goleman, Daniel (2004). Destructive Emotions: A Scientific Dialogue with the Dalai Lama. NY: Bantam Dell. ISBN 0-553-38105-9
  • Horner, I.B. (1963). The book of discipline Vol. V (Cullavagga), London Luzac
  • Red Pine (2004). The Heart Sutra: The Womb of the Buddhas, Shoemaker 7 Hoard. ISBN 1-59376-009-4
  • Rhys Davids, Caroline A. F. ([1900], 2003). Buddhist Manual of Psychological Ethics, of the Fourth Century B.C., Az eredeti páli nyelvű szöveg fordítása, amelynek a címe Dhamma-Sangaṇi (a jelenségek állapotának rövid összefoglalója). Kessinger Publishing. ISBN 0-7661-4702-9. Internet Archívum
  • Rhys Davids, Caroline A. F. (1914). Buddhist Psychology: An Inquiry into the Analysis and Theory of Mind in Pali Literature, London: G. Bell and Sons.
  • Takakusu, J. (1905). "On the Abhidhamma books of the Sarvastivadins", Journal of the Pali Text Society, 67-146. o.
  • Trungpa, Chogyam (1975, 2001). Glimpses of Abhidharma: From a Seminar on Buddhist Psychology. Boston, MA: Shambhala Publications. ISBN 1-57062-764-9

További olvasmányok

szerkesztés
  • Anālayo, Bhikkhu, The Dawn of Abhidharma, Hamburg Buddhist Studies 2, Hamburg: Hamburg University Press, 2014
  • Kongtrul, Jamgon. Indo-Tibetan Classical Learning and Buddhist Phenomenology, The Treasury of Knowledge (hatodik dobor, 1. és 2. rész). Ithaca: Snow Lion, 441-613, 849-874. o. (2013). ISBN 1559393890 

Magyarul

szerkesztés
  • láma Anagarika Govinda: A korai buddhista filozófia lélektani attitűdje és annak szisztematikus bemutatása az Abhidhamma hagyománya alapján; ford. Takács László; Orient Press, Budapest, 1992
  • Dzsamgön Kongtrul Lodrö Tayé: Milliárd világ. Buddhista világkép az abhidharmában, a kálacsakrában és a dzogcsenben; Farkas Lőrinc Imre, Budapest, 2005

További információk

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Abhidharma&oldid=25571883”