Barátság versenyek

a szovjet blokk olimpiai bojkottja idején megrendezett sportverseny

A Barátság versenyek (oroszul Дружба-84 (Druzsba-84)) egy nemzetközi sportesemény volt 1984. július 2. és szeptember 16. között. Az esemény keretei között több sportágban, több helyszínen rendeztek versenyeket a szocialista blokkhoz tartozó államok részvételével, amelyek az 1984-es Los Angelesi olimpiát bojkottálták. Bár a szervezők – hogy elkerüljék a konfliktust a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal – tagadták, hogy a Barátság versenyek egyfajta ellenolimpia lenne, sokan mégis a keleti blokk alternatív olimpiájának tartják.

Barátság versenyek
MottóSport, barátság, béke
Nemzetek49
Sportolókkb. 2300

Előzmények

szerkesztés

Az 1980-as moszkvai olimpiát az amerikai küldöttség bojkottálta Afganisztán szovjet megszállása miatt, amihez végül további 54 ország is csatlakozott. Négy évvel később a következő olimpiai játékokat Los Angelesben rendezték, ami alkalmat adott a szovjet vezetésnek egy hasonló lépésre. 1984. május 8-án, kevesebb mint három hónappal a játékok kezdete előtt a Szovjetunió bejelentette távolmaradását az olimpiától.[1] A szovjetek hivatalosan az amerikában uralkodó velük szemben ellenséges hangulattal magyarázták döntésük okát, illetve azzal, hogy az amerikai kormány nem vállalt írásbeli garanciát sportolóik biztonságának megóvására.[2] A következő napokban a szocialista vezetésű országok sorra jelentették be, hogy csatlakoznak a szovjet döntéshez. Magyarországon az MSZMP Politikai bizottsága május 14-én határozott a távolmaradásról.[3]

Május 24-én a keleti blokk nevében Antonin Himl, a Csehszlovák Olimpiai Bizottság elnöke bejelentette, hogy közvetlenül az olimpia utáni időszakban különböző sportágakban nemzetközi versenyeket rendeznek, hogy sportolóiknak megmérettetési lehetőséget biztosítsanak. Hangsúlyozta, hogy ezek nyitottak azon ország sportolói számára is, amelyek az olimpiai bojkottban nem vesznek részt.[4]

Megnyitó ünnepség

szerkesztés

Habár néhány versenyt már júliusban megtartottak, a hivatalos megnyitó ünnepséget augusztus 18-án rendezték Moszkvában, a Központi Lenin Stadionban. A rendezvényen a SZKP első titkára, Konsztantyin Csernyenko nem vett részt, a legfelsőbb vezetést a Politbüro öt tagja képviselte: Dmitrij Usztyinov, Mihail Gorbacsov, Grigorij Romanov, Vitalij Vorotnyikov és Viktor Grisin.[5]

Résztvevők

szerkesztés

A versenyeken a szocialista országok legjobb sportolói vettek részt. Rajtuk kívül számos nyugati ország is küldött versenyzőket, de többnyire olyanokat, akik az olimpiára nem jutottak ki.[6] De voltak olyan sportolók is, akik egyaránt résztvettek az olimpián és a Barátság játékokon is. Ilyen volt például az olimpiai bajnok Nyugat-Német súlylökő Claudia Losch és az olimpiai ezüstérmes amerikai sprinter Alice Brown.[7][8]

Magyar érmesek

szerkesztés

Az eseményen az alábbi sportolók szereztek érmet:

Aranyérem Ezüstérem Bronzérem
Atlétika
Birkózás
Cselgáncs
Kerékpár
Öttusa
Sportlövészet
Vívás
Atlétika
Birkózás
Kajak-kenu
Ökölvívás
Sportlövészet
Súlyemelés
Tenisz
Torna
Úszás
Vitorlázás
Vívás
Vízilabda
Asztalitenisz
Birkózás
Cselgáncs
Evezés
Kajak-kenu
Ökölvívás
Sportlövészet
Súlyemelés
Tenisz
Torna
Úszás
Vitorlázás
Vívás

Versenyszámok

szerkesztés

A Barátság versenyeken a labdarúgást és a szinkronúszást leszámítva az összes olimpiai sportágban rendeztek versenyeket. Ezeken kívül asztalitenisz, tenisz és szambó szerepelt még a versenyprogramban. A versenyszámok programjai néhány esetben eltértek az olimpiai programtól. Néhány eseményt az olimpia előtt rendeztek július 2–22 között, a többségét pedig az olimpia után augusztus 16. és szeptember 16. között. Egyedül a lovaglás zajlott a másik világverseny alatt.

Sportág Dátum Helyszín
Asztalitenisz július 2–10.   Észak-Korea, Phenjan
Atlétika augusztus 17–18.   Szovjetunió, Moszkva (férfi)
augusztus 16–18.   Csehszlovákia, Prága (női)
június 20.   NDK, Berlin (olimpia napja)
június 21.   NDK, Potsdam (olimpia napja)
Birkózás július 13–15.   Magyarország, Budapest (kötöttfogás)
július 20–22.   Bulgária, Szófia (szabadfogás)
szeptember 1–2.   Mongólia, Ulánbátor (szambó)
Cselgáncs augusztus 24–26.   Lengyelország, Varsó
Evezés augusztus 23–25.   Szovjetunió, Moszkva
Gyeplabda augusztus 19–21   Szovjetunió, Moszkva
augusztus 28–30.   Lengyelország, Poznań
Íjászat augusztus 23–26.   Csehszlovákia, Plzeň
Kajak-kenu július 21–22.   NDK, Berlin
Kerékpározás augusztus 18–22.   Szovjetunió, Moszkva (pálya)
augusztus 23–26.   NDK, ForstSchlaitz (országúti)
Kézilabda július 17–21.   NDK, Rostock, Magdeburg (férfi)
augusztus 21–25.   Csehszlovákia, Trencsén
Kosárlabda augusztus 22–30.   Szovjetunió, Moszkva
Lovaglás június 6–10.   Lengyelország, Sopot
Műugrás augusztus 16–19.   Magyarország, Budapest
Ökölvívás augusztus 19–24.   Kuba, Havanna
Öttusa szeptember 5–9.   Lengyelország, Varsó
Röplabda augusztus 19–26.   Kuba, Havanna (férfi)
július 5–15.   Bulgária, Várna (női)
Sportlövészet augusztus 19–25.   Szovjetunió, Moszkva
Súlyemelés szeptember 12–16.   Bulgária, Várna
Torna augusztus 20–26.   Csehszlovákia, Olomouc (sport)
augusztus 17–19.   Bulgária, Szófia (ritmikus)
Tenisz augusztus 20–26.   Lengyelország, Katowice
Úszás augusztus 19–25   Szovjetunió, Moszkva
Vitorlázás augusztus 18–26.   Szovjetunió, Tallinn
  Magyarország, Balaton
Vívás július 15–20.   Magyarország, Budapest
Vízilabda augusztus 19–26.   Kuba, Havanna

Éremtáblázat

szerkesztés
A Barátság versenyek éremtáblázata  
Ország   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
1.   Szovjetunió 126 87 69 282
2.   NDK 50 45 43 138
3.   Bulgária 21 25 29 75
4.   Kuba 15 11 12 38
5.   Magyarország 10 17 24 51
6.   Lengyelország 7 17 34 58
7.   Észak-Korea 5 5 10 20
8.   Csehszlovákia 2 18 28 48
9.   Kína 2 1 4 7
10.   Etiópia 1 2 2 5
11.   NSZK 1 1 1 3
12.   Olaszország 1 1 0 2
13.   Japán 1 0 0 1
14.   Mongólia 0 2 5 7
15.   Kanada 0 1 0 1
16.   Venezuela 0 0 2 2
17.   Kanada 0 0 1 1
17.   Svédország 0 0 1 1
17.   Zimbabwe 0 0 1 1
Összesen 242 233 266 741