Főmenü megnyitása

Császka György (szül. Császtka; az 1860-as években magyarosította, elhagyta belőle a ’t’ betűt) (Nyitraszerdahely, 1826. december 4.Budapest, 1904. augusztus 11.) római katolikus szepesi püspök, majd kalocsai érsek.[1]

Császka György
Császka György 1900-39.JPG
Született Császtka György
1826. december 4.
Nyitraszerdahely
Elhunyt 1904. augusztus 11. (77 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása
  • katolikus pap
  • catholic deacon
Tisztség
  • katolikus érsek
  • megyéspüspök
  • katolikus püspök (1874. július 19. – )
Sírhely Kalocsa
kalocsai érsek
Vallása római katolikus egyház
Pappá szentelés 1850. szeptember 24.
Püspökké szentelés 1874. július 19.
Esztergom
Szentelők

Hivatal szepesi püspök
Hivatali idő 1874–1892
Elődje Samassa József
Utódja Szmrecsányi Pál

Hivatal kalocsai érsek
Hivatali idő 1892–1904
Elődje Haynald Lajos
Utódja Városy Gyula
Szentelt püspökök
Meszlényi Gyula1888. április 29.
Belopotoczky Kálmán1890. október 5.
Ivánkovits János1897. április 25.
Majláth Gusztáv Károly1897. május 1.
Városy Gyula1902. január 19.
Társszentelt püspökök
Dulánszky Nándor1875. december 8.
Tóth Miklós1876. május 21.
Vályi János1883. május 20.
Szele Gábor1888. szeptember 9.
Dessewffy Sándor1890. augusztus 31.
Hetyey Sámuel1898. január 2.
A Wikimédia Commons tartalmaz Császka György témájú médiaállományokat.
Császka György körpecsétje
Császka György címerpecsétje

PályafutásaSzerkesztés

Édesapja, Császtka Jakab építész volt. Először a nyitrai piaristákhoz, majd Tatán és Esztergomban járt gimnáziumba, utóbbi helyen érlelődött meg benne a papi hivatás. Két évet töltött a pozsonyi kisszemináriumban, az Emericanumban. Nagyszombatban tanult bölcsészetet, 1847-től pedig Bécsben folytatta teológiai tanulmányait, mint pázmáneumi növendék.[1] Első levelei és cikkei már ezekben az években napvilágot láttak különböző folyóiratokban, illetve 1846-ban megjelent pályairatát, A dohányzás tilalmáról papnöveldékben címűt jutalmazták is.

1850. szeptember 24-én szentelték pappá.[1] Az Esztergomi főegyházmegyében szolgált, és szeptember 29-étől 1854-ig matematikát tanított Nagyszombatban a főgimnáziumban. Az osztrák tartományokban és a Felső-Olaszországban töltött 3 év után Nagyszombatba, majd Esztergomba hívták, 1853-tól érseki szentszéki jegyző és levéltárnok, 1856-ban érsekhelynöki titkár, 1864-ben pedig a prímási iroda igazgatója lett, majd 1870-ben Simor János prímás kinevezte esztergomi kanonokká.[1] Ebben az időszakban folytatta tudományos tevékenységét is, további — egyházi témájú — cikkeket írt a Religio című folyóiratba, illetve elkezdett egy bölcsészetről szóló tankönyvet is. Kortársai és az esztergomi érsekek is nagyra becsülték jelleme, képességei, tudományos munkássága, a közügyekkel való törődése, segítőkészsége, szorgalma miatt.

Szepesi püspöki tevékenységeSzerkesztés

1874. február 27-én szepesi püspökké nevezte ki[1] Ferenc József császár, július 19-én szentelte fel püspöknek Simor János esztergomi érsek. A szepességi hívek vezetésének ideje alatt támogatta a papság ellátását[1] és nagy figyelmet fordított a magyar nyelv terjesztésére. Püspöksége előtt ezen a vidéken a templomokban magyar szó nem hallatszott, ő azonban bevezette az anyanyelvű prédikációt. Négy nagy leányiskolát alapított (Lőcsén, Rózsahegyen és Turdossinban[1]), ahol apácák tanítottak, és a többi katolikus iskolában is bevezette a magyar nyelvű oktatást. Szepesolasziban leányárvaházat, Szepesváralján nyomdát alapított.[1] Jelentős összeggel támogatta az oktatást, a tanítókat és tanulókat egyaránt. Támogatta a kulturális életet, 1890-ben hetilapot indított Szepesi Közlöny címmel.[1] A szepeshelyi püspöki székesegyház és több régi templom restaurálása neki köszönhetően valósult meg, és támogatta az Akadémia dísztermének festetését is. Alapítója, több évig elnöke és támogatója volt a hazafias, magyar szellemű szlovák közművelődési egyletnek.[1] Érdemeit a császár jutalmazta: valóságos belső titkos tanácsos és a Vaskorona-rend első osztályának tagja lett.

A Kalocsai érsekség élénSzerkesztés

1891. október 27-én nevezték ki Kalocsára,[1] Haynald Lajos utódaként 1892. február 27-én foglalta el ünnepélyesen az érseki széket. Kalocsai érseksége idején a budapesti (II. kerületi) katolikus főgimnázium Ferenc József-nevelőintézetében több támogató között ő is biztosította egy tanuló helyét, az 1896-os millenniumi ünnepségek szervezésében részt vett, a Magyar Iparművészeti Múzeum országos kiállítására sok, kiváló minőségű egyházi emléket adományozott. Értékes műtárgyakkal vette magát körül, például a dunaszekcsői Herrmann Antal[2] által faragott és festett szobrokkal. Kalocsán az érseknek köszönhetően felépült a Tanítók háza, a Katolikus Kör székháza és a Szegények háza, épületet kaptak a Legényegylet tagjai.[1] Bővítette a nagyszemináriumot, így az épületnek lett kápolnája és könyvtára is. Természetesen az érseki könyvtár állományát is gyarapította könyveivel, illetve 1896-ban ő nevezte ki Winkler Pál áldozópapot könyvtárosnak. Az érseket a történelem, a genealógia (származástan) és a heraldika (címertan) érdekelte, Kalocsán fennmaradt könyvei erről tanúskodnak. A 19. század végére a könyvtár állománya már 60 000 kötetes volt, ezért az érsek külön könyvtárépületet terveztetett, mely végül nem épülhetett fel. Az 1899-ben megjelent Klasszikus aranybiblia második kötetének előszavát is Császka György írta.

Egyházmegyéjében több templom építéséhez is hozzájárult, például Zomborban; templomot és plébániát épített többek között Gyulafalva, Szilágyi és Wekerlefalva új telepítésű községekben, valamint plébániákat szervezett Cservenkán, Csengődön, Rémen, Felsőhegyesen és Tornyoson; Zentán és Óbecsén a második plébánia megalapítása fűződik a nevéhez.[1] A kalocsai iskolanővéreknek a hódsági és az adai zárda létrejöttéhez, valamint a szentfülöpi iskola kibővítéséhez is támogatást adott. Az érsek jótékonykodását kitüntetésekkel, oklevelekkel köszönték meg, melyek ma a Kalocsai Érseki Levéltárban, az újkori érseki „perszonális oklevelek” között találhatóak (pl. szepesi püspöki kinevezése, Vaskorona-rend lovagja, kalocsai érseki kinevezése). Díszpolgára lett 1892-ben Szabadkának, 1901-ben Újvidéknek, 1902-ben Zombornak, 1903-ban Zentának stb.

Budán halt meg 1904. augusztus 11-én, temetése augusztus 16-án volt Kalocsán. Utóda 1905-ben a zombori születésű Városy Gyula lett, aki 1887-től az érseki könyvtár prefektusa, 1892-től pedig Császka György oldalkanonokja volt.

MűveiSzerkesztés

  • A dohányzás tilalmáról papnöveldékben. Megjutalmazott pályairat. Nagyszombat, 1846. (Császtka névvel.)[1]
  • Viszonyszámi táblák. Tanítványai számára. U. ott, 1853.[1]
  • Oratio panegyrica in honorem angelici doctoris S. Thomae Aquinatis. Strigonii, 1874.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f g h i j k l m n o Magyar katolikus lexikon II. (Bor–Éhe). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 1996.  
  2. Halász Ferenc: Dunaszekcső az őskortól napjainkig (első rész). http://www.lugio.hu/regi/torten/helso.htm Archiválva 2011. december 31-i dátummal a Wayback Machine-ben

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Előde:
Samassa József
Szepesi katolikus püspök
1874–1891
 
Utóda:
Szmrecsányi Pál
Előde:
Haynald Lajos
kalocsai érsek
1891–1904
Utóda:
Városy Gyula