M85-ös autóút (Magyarország)

autóút Magyarországon
(M85-ös autópálya (Magyarország) szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. szeptember 7.

Az M85-ös autóút (irányonként két forgalmi sáv elválasztva, leállósáv nélkül) a Győr-Sopron szakaszon fut, a régi 85-ös főútvonalat tehermentesítve. 2008-ban elkezdődött az enesei elkerülőszakasz építése. Az első 7 km-es szakaszt 2011. december 21-én adták át. 2015. június 16-án átadták a KónyGyőr szakaszt, amit szeptemberben a Csorna-kelet – Kóny szakasz követett. Csorna elkerülő I. 12,5 km-es szakaszának engedélyezési és kiviteli tervei 2013-ban készültek el. A Csorna elkerülő első ütem forgalomba helyezése 2015-ben, a második ütemé pedig 2017-ben megtörtént.[1] Az autóút Csornától keletre eső szektora része a Győr-Szombathely között megépült M86-os gyorsforgalmi útnak, amely 2006-2016 között készült el tehermentesítve a 86-os főútvonalat.

M85-ös autóút
Autóút-szakasz Enesénél
Autóút-szakasz Enesénél
Az M85-ös autóút
Az M85-ös autóút
Úttípusautóút
Része ennekaz E65-ös európai út magyarországi szakasza
Építkezés20082024
Hossza
elkészült89 km
épül6 km
OrszágMagyarország
TartományokGyőr-Moson-Sopron vármegye
Az út elejeGyőr (M1)
Az út végeSopron / Ausztria
Időzónaközép-európai idő
A Wikimédia Commons tartalmaz M85-ös autóút témájú médiaállományokat.
Az M85-ös autóút, 85-ös főút, M1-es autópálya csomópontja
Az elkerülő elkészültéig naponta 4000 kamion haladt át Csorna belvárosában
Csorna M85-M86 közös szakasz
Soproni alagút építése
Épülő Soproni alagút 2020 novemberében
Soproni alagút építése
Épülő Soproni alagút 2022 augusztusában
Az M85-ös Nagycenknél
Az autóút a nagycenki csomópont előtt, Győr irányába
Az M85-ös Nagycenknél
Az autóút országhatár előtti utolsó szakasza 2022 augusztusában

A Csorna-nyugat–Sopron szakasz 2020. december 16-án, 11 órakor került átadásra.[2]

A kilométerszámozás az M1 autópályától indul.

Eddig átadott szakaszok

szerkesztés

2011. december 21-én átadták az Enesét elkerülő irányonként két sávos szakaszt, a 6+800-13+800 km szelvények között. A munkák kezdete 2009. július 20-a volt.[3] Az átadása – a pótlólagos régészeti feltárások miatt – késett az eredeti tervekhez képest.[4] Az útépítésen 2 db csomópont és 5 db aluljáró található. A napi 1200 tehergépkocsi és várhatóan a személygépkocsik jelentős része is elkerüli majd a jövőben a települést. Kivitelező: CÉ-LA Enese 2009 Konzorcium volt. A további építések kivitelezési ideje nem tisztázott. A szakaszt az ÁAK Lébényi Autópálya Mérnöksége üzemelteti.

2015. június 16-án átadták a Kóny-Győr 16 km-es összefüggő szakaszt, amely részét képezi a már 2011-ben elkészült 7 km-es Enese elkerülő is. Enese elkerülőt a kivitelezés utolsó két hónapjában lezárták és a forgalmat és azt a településen át vezető 85-ös főútra terelték.[5] A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 241 000 m² terület megelőző régészeti feltárására kötött szerződést Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatóságával. A szerződések alapján a Múzeum a Győr – Enese szakaszon 49 000 m² területen végezte el a kivitelezések megkezdése előtt szükséges régészeti feltárásokat.[6] 2013. január 2-án kiírták a Csorna I. ütem, Csorna-Enese, Enese-Győr szakasz kivitelezési pályázatát, a kivitelezési határidő 2015 első félév vége volt. A munkát 2013. júniusában kezdték és a CC M85. I. Konzorcium és az MK Csorna Konzorcium végezhette el.[7][8] Győrnél új korforgalmi csomópont, míg Kónynál különszintű – ideiglenes végcsomópontként használt – kereszteződés is létesült.[9]

2015. szeptember 9-én átadták a Kóny-Csorna és Csorna elkerülő szakaszokat, amellyel az autóút hossza 27,1 km-re nőtt. A GyőrCsorna kelet + Csorna elkerülő között tervezett irányonként két sávos gyorsforgalmi út 5 fő szakaszra volt bontható. Ez magába foglalta a részütemek közül a 2015. június 16-án átadott 1-es főút (Magyarország) és M1 autópálya közötti főút négynyomúsítását ~2,0 km hosszban, és az M1 autópálya – Csorna kelet (elkerülőig) tartó irányonként két sávos gyorsforgalmi építését (Enese elkerülő nélkül) kb. 12,7 km hosszban, valamint az autóúttal párhuzamosan haladó 85. sz. főút útkorrekcióit. A kivitelezés első ütemben Kónyig készült el. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 241 000 m² terület megelőző régészeti feltárására kötött szerződést Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatóságával. A szerződések alapján a Múzeum a Győr – Enese szakaszon 49.000, az Enese – Csorna szakaszon 105.000 a Csorna elkerülő I. ütemnél 87 000 m² területen végezte el a kivitelezések megkezdése előtt szükséges régészeti feltárásokat.[6] 2013. január 2-án kiírták a Csorna I. ütem, Csorna-Enese, Enese-Győr szakasz kivitelezési pályázatát, a kivitelezési határidő 2015 első félév vége volt. A munkát a CC M85. I. Konzorcium és az MK Csorna Konzorcium végezhette el.[7] A szakasz összesen 24 km új gyorsforgalmi utat foglalt magába.[1]

Csorna elkerülő I. ütem

szerkesztés

A gyorsforgalmi út legkritikusabb része Csorna városon átvezető 85-ös főút és 86-os főút közös, irányonként két sávos városközponti – Soproni úti – szakasza. A forgalom nagysága mellett ki kell emelni, hogy a nehézgépjárművek aránya igen magas. A 2010-es forgalom számlások alapján 85-ös főút forgalma 19.256 jármű/nap ebből 1574 a tehergépkocsi, amihez hozzájön a 86-os főúton 7856 jármű/nap, ebből teher 2374 jármű terhelése (ez 30%-a a forgalomnak).[10] A csornai képviselő-testület 1998-ban döntötte el, hogy a 85-ös főút délről, a 86-os keletről kerülje el a várost. Ezt 1999 nyarán ismét megerősítették. Ezután tanulmánytervek és hatástanulmányok készültek a főutak fejlesztésére. 2001 júniusában a környezetvédelmi felügyelőség részletes környezeti hatástanulmány készítését írta elő. Az M85-ös gyorsforgalmi útra 2002. május 13-án adták ki a környezetvédelmi engedélyt. Az M86-os gyorsforgalmi út keleti elkerülő nyomvonalára viszont a részletes környezeti hatástanulmány elkészítése elmaradt. Az M85-ös végül is 2006. szeptember 29-én kapott építési engedélyt, azonban nem jelölte ki az M86-os csatlakozását.[11] Időközben eldőlt, hogy a várost az M85-ös és M86-os utak fonódó majd elváló közös pályával kerülik el keletről, 3,5 km hosszan, irányonként három forgalmi sávos közös szakasszal. A közös szakasznak 17 műtárgya lett és keresztezi a Győr–Sopron és Pápa–Csorna-vasútvonalat is. A kivitelezést 30 milliárd forintért végezték el a 12,5 km-es szakaszon. Átadására 2015. szeptember 9-én került sor.[1]

Csorna elkerülő II. ütem

szerkesztés

A 4,5 km hosszú út szakasz Csorna dél és Csorna nyugat között halad (27+100-31+855 km szelvények között), érintve Jobaháza község igazgatási területét is. Az M85-ös szakasz építésének célja, hogy a 2015-ben átadásra került, Csornát csak délről és keletről elkerülő úthoz csatlakozzon, ezáltal 85-ös főút forgalmától is mentesítse Farád és Csorna településeket. Csorna nyugat csomóponttól új átkötő út épült északi irányba Farádtól nyugatra. Ez az M85 és 85-ös főút közötti új út felüljáróval keresztezi a Győr–Sopron-vasútvonalat és körforgalmi csomóponttal éri el a 85-ös főutat.[12] Átadására 2017. december 15-én került sor.[13] A kivitelezésre és a kivitelező kiválasztására 2015. októberében közbeszerzési eljárást hirdettek, amelynek nyertese 2016. április 14-én a ST-M85-II konzorcium lett (STR Építő Kft., TRSZ Kft. tagokból). A beruházást 2016. május 19-től nettó 13,845 milliárdból valósították meg.[14]

Csorna-nyugat – Sopron-kelet

szerkesztés

A Csorna és Sopron-kelet közötti 57,9 km-es szakasz kivitelezésére 4 szakaszra osztott tendert írtak ki 2017-ben. A 2017. december 1-én ismertetettek szerint a Csorna és Fertőd-Endrédmajor csomópont között 20,05 kilométeres pályát a Strabag Építő Kft., a Strabag AG és a Belfry PE Kft. konzorciuma építheti meg nettó 51,9 milliárd forintért. A Fertőd-Endrédmajor csomópont és Nagylózs között 15,6 kilométeres utat az EuroaAszfalt Kft., a Swietelsky Magyarország Kft. és a Betonútépítő Zrt. alkotta konzorciumot kivitelezheti nettó 48,1 milliárd forintért. A Nagylózs és Sopron-kelet között 15,4 kilométeren a Dömper Kft. és a Subterra-Raab Kft. ajánlatát fogadták el 53,09 milliárdért. 2018. február 26-án a Sopron-kelet csomópontnál a kivitelező megkezdte a felvonulást a munkaterületre.[15] A hivatalos alapkő letételre 2018. március 6-án került sor.[16] Átadása 2020. december 16-án megtörtént.[17]

Sopron-kelet – Balfi csomópont

szerkesztés

A szakasz kivitelezése a Fertőrákos csomópontig tartó szakasz része volt, amelynek átadása a forgalmi igények alapján – a Pozsonyi út átépítése és a Mély út kialakítása miatt – 2021 decemberéig csúszott. A Sopron Kelet forgalmi csomópont – Balfi csomópontok közötti 2,5 km-es szakasz forgalom alá helyezése 2021. június 9-én megtörtént.[18]

Balfi csomópont – Fertőrákos csomópont

szerkesztés

A Dömper Kft. és a Subterra-Raab Kft. cégcsoport nyerte a Sopron-kelet és a fertőrákosi csomópont között 6,4 kilométeres autóutat nettó 17,7 milliárd forintért.[19] 2018. február 26-án a Sopron-kelet csomópontnál a kivitelező megkezdte a felvonulást a munkaterületre.[15] A hivatalos alapkő letételre 2018. március 6-án került sor.[16] A Sopron-kelet és Fertőrákos szakasz kivitelezése várhatóan 2020-ban befejeződik, átadására mégis 2021. évvégéig várni kell, mivel a temető melletti kis átmérőjű körforgalom várhatóan nem lesz képes a fertőrákosi csomópontra terelődő forgalom levezetésére. 2020. szeptember 16-án ezért közzétették a temető területét északról elkerülő Mély út új közút kialakításának környezetvédelmi engedélyére irányuló eljárás közleményét. A közút szakasz kiváltja a "Körzős körforgalom" szűk keresztmetszetét. Az elkerülő útszakasz kivitelezése viszont 2021 évvége előtt nem fog befejeződni, így az autóút átadása várhatóan csúszni fog.[20][21] A Pozsonyi út felújítása miatt az autóút Fertőrákosi csomópont felé tartó pályája 2021. június 14-étől északi irányba ideiglenesen – terelő útként – megnyitásra kerül egy sávban 60 km/h sebességkorlátozás mellett.[22] A Fertőrákos csomóponttól a bal pálya – déli irányban is – sebességkorlátozás mellett 2021. július 22-én megnyitásra került.[23] A Mély út és az M85-ös Fertőrákos csomópontig tartó szakasz végleges átadására 2021. december 10-én került sor.[24]

Épülő szakaszok

szerkesztés

Fertőrákos csomópont-országhatár

szerkesztés

2019. június 11-én bejelentették, hogy nettó 49,9 milliárd forintért a Dömper Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. és a Subterra-Raab Kft. Konzorciuma építi meg a fertőrákosi csomópont és a soproni országhatár közötti 3,95 kilométer hosszú, irányonként két forgalmi sávos pályát (89+000 kilométertől és 92+950 kilométer között), egy 780 méter hosszú közúti alagutat és két közúti hidat, a 92+950 kilométertől egy ideiglenes, irányonként két sávos visszakötést a 84. főútig 725 méter hosszan. A projekt részeként elkészül Sopron északnyugati elkerülője 3,6 kilométer újépítésű út és felújítják a 84-es főút már eddig is használt irányonként két sávos szakaszát egészen a határátkelőig és annak területén is dolgoznak majd.[25] A terület előkészítési munkák 2019. telén elkezdődtek a régészeti feltárással az alagút északnyugati bejáratánál és az ott tervezett forgalmi csomópontnál. 2020. márciusától előkészületek kezdődtek az alagút építéshez szükséges földmunka elvégzésével, az oda vezető nyomvonal humuszolásával. Az alagút építése 2020. október 26-án megkezdődött.[26]

Tervezési előzmények

szerkesztés

Pereszteg-Sopron-kelet

szerkesztés

A PeresztegSopron-országhatár közötti 27 km-es szakasz előkészítése a 2000-es évek elején kezdődött. A korábbi tanulmányterveket és nyomvonalat időközben a NATURA 2000 területek miatt módosítani és kiegészíteni kellett. Az új megvalósíthatósági hatástanulmány és kiegészítő környezetvédelmi dokumentáció elkészítésére az M85 Konzorcium (UTIBER Közúti Beruházó Kft., UVATERV Zrt.) nyert el nettó 138,7 millió forintért megbízást. Kivitelezése 2017 és 2020 között várható.[27] Az autóút Pereszteg, Nagycenk és Kópháza déli oldalán a Sopron–Szombathely-vasútvonallal párhuzamosan fog futni,, aztán Balf felé kanyarodik. Sopronba a Pihenőkereszt felett ér be, a volt katonai lőtéren keresztül, a Pozsonyi utat keresztezve elfordul a Virágvölgy felé és eléri a Bécsi dombot. A 84-es főút alatt jön ki a Wabitól ötven méterre és az Arcusnál csatlakozik be a jelenlegi útba. Az irányonként két sávos autóút 110 km/h sebesség lesz megengedett, hasonlóan a Bécsi dombnál lévő 780 méter hosszú alagútban is, amely a Dudlesz alatt tör át.[28] Az alagút hossza 2017. márciusi tervek alapján hosszabbodott meg 490 m-ről 780 m-re, így kedvezőbb környezetvédelmi hatást érve el.[29] A Pereszteg-országhatár szakasz 2015. októberében környezetvédelmi engedélyt kapott.[30]

Csorna–Vitnyéd-Pereszteg

szerkesztés

2014. március 12-én kiírta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a közbeszerzési eljárást a 38 km hosszú, irányonként két sávosra tervezett autóút Csorna-Pereszteg közötti szakaszának megvalósíthatósági tanulmány, közúti biztonsági hatásvizsgálat, illetve a Natura 2000 területek vizsgálata, a részletes környezetvédelmi hatásvizsgálati dokumentáció elkészítése és engedélyeztetésére. A kivitelezés biztosított finanszírozás esetén 2020-ban kezdődhet és 2022-ben – utolsó szakaszaként az autóútnak – készülhet el.[31] Időközben úgy módosult volna a tervezet, hogy egy kormányhatározat alapján, hogy 2020-ig csak Vitnyédig készülhetett volna el az irányonként egy sávos útként, míg a további 20 km-es szakasz építése ezen európai uniós ciklusban nem volt várható.[32] Az építési engedélyek alapján – az eredeti tervek szerint – a kivitelezés irányonként két sávos autóútként zajlik.

Ha teljes szakasz átadásra kerül, akkor az M1-es autópálya mellett újabb gyorsforgalmi kapcsolat jön létre Bécsújhely és Bécs felé Sopron érintésével.

Csomópontok és pihenőhelyek

szerkesztés
Csomópontok, pihenőhelyek és hidak
  0          
  0 Autóút kezdete
  3 84 125
  5  
  7 Rábapatona   84 128
  10 Enese / Bezi / Lébény / Tét 8417
  13   8502
  16 Kóny / Rábcakapi 8509
  20 8511
  21 Csorna-kelet / Dör / Csorna  
  21  
  22 Csorna-észak / Bősárkány / Jánossomorja / Mosonmagyaróvár    
  Közös szakasz kezdete az M86-os autóúttal    
  23 Győr–Sopron-vasútvonal
  25 Pápa–Csorna-vasútvonal
  Közös szakasz vége az M86-os autóúttal    
    27 Csorna-dél / Szombathely / Körmend      
  28  
  28 Hegyeshalom–Szombathely-vasútvonal
  31 Csorna-nyugat / Farád / Jobaháza 8603
  32 8604
  35 8601
  40 Babóti pihenőhely (benzinkúttal kibővítve a jövőben)
  44 Kapuvár / Hövej / Beled 8611
  52 Fertőendréd / Fertőd  
  55 Széchenyi pihenőhely
  60 Fertőszentmiklós / Röjtökmuzsaj 8627
  70 Sopron–Szombathely-vasútvonal felüljáró
  72 Nagycenk / Kőszeg / Sárvár / BALATON  
  78 Hutbájd pihenőhely
  79  
  79 Sopron–Szombathely-vasútvonal felüljáró
  81 Sopron-kelet, Kópháza, Harka   8645
  83 Győr–Sopron-vasútvonal felüljáró
  84 Sopron–Pihenőkereszt / Sopron–Balf 8518
  89 Sopron-észak, Fertőrákos 8527
      90 Soproni alagút (780 m)
    92 Sopron-Centrum, Sopron-nyugat, Ágfalva  
    93  
  (terv.) 94 Scarbantia pihenőhely
  (terv.) 95 Országhatár Sopron (H) – Kelénpatak (Klingenbach) (A)
  (terv.)   Ausztria  

Forgalmi adatok

szerkesztés
Átlagos napi forgalom az M85-ös autóúton
Merőpont Kilométerszelvény Útszélesség Forgalmi adatok (egységjármű/nap) Változás (%)
2018[33] 2022[34] 2018–2022
Győr-nyugat 0+558   19 786 23 517 style="text-align:right;"|19 786 23 517 −15,87%
Csorna elkerülő 25+247 2x3 sáv 18 833 21 663 style="text-align:right;"|18 833 21 663 −13,06%
Csorna-nyugat 30+800   4 955 9 439 style="text-align:right;"|4 955 9 439 −47,51%
Kapuvár 42+504 / 7 284 /
Nagycenk 64+800 / 9 298 /
Sopron-kelet 82+858 / 8 906 /
M85-ös autóút (átlag) 16 232 12 754 16 232 12 754 +27,27%

Az üzemelő M85-ös szakaszon 15 híd, 4 különszintű és 10 körforgalmú csomópont épült. A csornai elkerülő szakaszon pedig 17 híd, 3 különszintű és 3 körforgalmú csomópont létesült. Kópháza mellett a szakasz legnagyobb szabadnyílású műtárgyai létesültek: egy közúti felüljáró és tőle nem messze egy vadátjáró. Mindkettő öszvér szerkezetű acéltartós műtárgy: felüljáró az autóutat és a GYSEV vasútvonalat is áthidalva és ugyancsak az autóútat és vele párhuzamos vasutat egyszerre keresztező vadátjáró, melyeknek a legnagyobb szabadnyílása 29,62 m, támaszköze: 11,46+40,95+33,85+10,17 m.[35] Nagycenknél az M85 autóút felett a Sopron–Szombathely-vasútvonalon rácsos főtartós acél szerkezetű vasúti híd épült.

2016.09.16. 04.45 | 13. km szelvény Álló kamionba rohant az autós – 1 halott Archiválva 2020. február 29-i dátummal a Wayback Machine-ben

2017.05.18. 18.58 | 8. km szelvény Jobbról előzött és 150 km/h sebességgel haladt – 2 halott Archiválva 2020. március 1-i dátummal a Wayback Machine-ben

2020.02.29. 20.48. | 17. km szelvény Halálos gyalogos gázolás Kónynál – 1 halott

2020.03.14. 18.45 | 22. km szelvény Csornánál, Szombathely felé vezető oldal Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M85-ösön Csornánál Archiválva 2020. március 16-i dátummal a Wayback Machine-ben

2020.05.29. 07.30 | 7. km szelvény Rábapatona Súlyos baleset az M85-ön, Rábapatonánál: két sérültet kórházba vittek Archiválva 2020. június 15-i dátummal a Wayback Machine-ben

2021.06.02. 14.51 | 65. km szelvény Nagylózs https://index.hu/belfold/2021/06/04/forgalommal-szemben-m85-nagylozs-magyar-kozut-autout-kozlekedes-baleset/

2022.10.27. 05.00 | 1. km szelvény Ikrény Felborult egy autó Győrnél, egy ember meghalt

Díjfizetés

szerkesztés

Az M85-ös autóút használata – az eddig átadott teljes hosszában – díjköteles; országos vagy Győr-Moson-Sopron vármegyei e-matricával vehető igénybe.

M85-ös kivitelezésének életképei Csorna-Nyugat – Sopron szakaszon

szerkesztés
  1. a b c GYORSFORGALMI ÚTON GYŐR ÉS CSORNA KÖZÖTT. [2015. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 10.)
  2. https://magyarepitok.hu/utepites/2020/12/sopron-is-bekapcsolodott-a-gyorsforgalmi-halozatba
  3. Útépítés favágással, cserjeirtással[halott link]
  4. Régészeti feltárás miatt késik az Enesét elkerülő út építése. Nemzeti Infrastruktúra ZRt. honlapja. [2011. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 5.)
  5. Magyarország legújabb gyorsforgalmi útjának, az M85 Győrtől Kónyig tartó 16 km hosszú szakaszának ünnepélyes átadása. (Hozzáférés: 2015. június 16.)
  6. a b Újabb lépéshez ért az M85 gyorsforgalmi út Győr – Csorna közötti szakaszának előkészítése. Nemzeti Infrastruktúra ZRt. honlapja. [2011. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 7.)
  7. a b JÚNIUSBAN MEGKEZDŐDIK AZ M85-ÖS GYORSFORGALMI ÚT ÉPÍTÉSE. Nemzeti Infrastruktúra ZRt. honlapja. [2013. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 21.)
  8. M85-86 - Győrtől Csornáig kétszer két sávon autózhatunk júniusra. Kisalföld honlapja. [2014. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 6.)
  9. MTeszteltük az M85-öst Enese és Csorna között: 15 perc lesz az út a két település között! - videó, fotók. Kisalföld honlapja. [2015. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 29.)
  10. "Évi átlagos napi forgalom 2010" Archiválva 2014. április 1-i dátummal a Wayback Machine-ben – közút.hu, 2012. 05. 17.
  11. Kovács Attila (2008. október 28.). A városvezetők csak véleményt mondhattak a nyomvonalakról. Kisalföld. [2016. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 17.)  
  12. M85 gyorsforgalmi út, Csorna elkerülő II. ütem - kapcsolódó úthálózat. [2021. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 10.)
  13. M85: pénteken átadják a csornai elkerülőt - Áder János is ott lesz. Kisalföld honlapja, 2017. december 14. [2017. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 15.)
  14. Indulhat az M85-ös második ütemének építése Csornánál. [2016. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 21.)
  15. a b Pompás időzítéssel települtek munkagépek az M85-ös tervezett nyomvonalára Sopronnál
  16. a b M85-ös útépítés: letették az alapkövet Sopronnál. [2018. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 8.)
  17. KORONAÉLEN BELÜL VEHETIK BIRTOKBA AZ AUTÓSOK AZ M85 GYORSFORGALMI ÚT 51 KILOMÉTERES SZAKASZÁT CSORNA ÉS SOPRON KÖZÖTT
  18. Átadták az M85 autóút legújabb szakaszát. (Hozzáférés: 2021. június 9.)
  19. Ezek a cégek vihetik el Sopronig az M85-öst
  20. M85 – Épül a IV. ütem és az alagút is a Bécsi-domb alatt Sopronnál. [2021. január 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 4.)
  21. Ez a fejlesztés lehet a megoldása a Pozsonyi út tehermentesítésének!
  22. Így változik a forgalmi rend a Pozsonyi út környékén az útfelújítás miatt!
  23. Tájkoztatás forgalmikönnyítésről és forgalmi rend változásról
  24. DM85: hivatalosan is megnyílt az autóút Balf és Fertőrákos között
  25. Kiderült, kik építik meg az M85-ös alagútját
  26. Előkészítő munkák az M85-ös soproni alagútjánál!
  27. FOLYTATÓDIK PERESZTEG-SOPRON-ORSZÁGHATÁR KÖZÖTTI SZAKASZ KIVITELEZÉSÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSE. Nemzeti Infrastruktúra ZRt. honlapja. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. október 24.)
  28. Karnyújtásnyira az M85-ös: néhány soproninak nem fog tetszeni a gyorsforgalmi, de a városnak nagy szüksége van rá. [2015. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 14.)
  29. Miből áll az M85-ös? A meghosszabbított alagút
  30. Egy engedély megvan - M85-ös: tisztul a pálya Sopronnál. [2019. március 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 26.)
  31. Megkezdődik az M85 gyorsforgalmi út Csorna II. ütem – Pereszteg közötti szakasz előkészítése. Nemzeti Infrastruktúra ZRt. honlapja. [2014. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 14.)
  32. M85 kétszer egy sávon?. [2014. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 2.)
  33. Az országos közutak 2018. évre vonatkozó keresztmetszeti forgalma (magyar nyelven). Magyar Közút Nonprofit Zrt.. (Hozzáférés: 2019. január 1.)
  34. AZ ORSZÁGOS KÖZUTAK 2022. ÉVRE VONATKOZÓ KERESZTMETSZETI FORGALMA (magyar nyelven). Magyar Közút Nonprofit Zrt.. (Hozzáférés: 2023. július 13.)
  35. [file:///C:/Users/Peter/Downloads/K%C3%89150%20teljes.pdf KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ M85]

További információk

szerkesztés