Főmenü megnyitása

Sipos Domokos (Dicsőszentmárton, 1892. augusztus 4. – Dicsőszentmárton, 1927. december 22.) erdélyi magyar költő, író.

Sipos Domokos
Élete
Született 1892. augusztus 4.
Dicsőszentmárton
Elhunyt 1927. december 22. (35 évesen)
Dicsőszentmárton
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers, próza

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanult 1902–10 között, itt a Kemény Zsigmond önképzőkör tagja, a Haladjunk c. diáklap szerkesztője. Érettségi után szülővárosában tisztviselősködött, majd 1912-től joghallgató volt Budapesten, 1913–14-ben újságíró Kassán, patikussegéd Földeákon. 1915-től újra szülővárosában tisztviselő. 1918 őszén, az őszirózsás forradalom idején, a Károlyi-kormány alatt helyettes városi főjegyző, Kis-Küküllő vármegye főispánjelöltje. 1921 őszén megvált helyettes városi főjegyzői állásától, s a helybeli Erzsébet Könyvnyomda igazgatója és a Kisküküllő c. hetilap főszerkesztője lett.

Első novelláival, 1921 áprilisában megnyerte a Zord Idő tárcára és nagynovellára kiírt pályázatait. Írásait ezt követően az Ellenzék, Keleti Újság, Újság, Vasárnapi Újság, Pásztortűz közölte. 1925 nyarán Vajúdó idők küszöbén c. novellája az Ellenzék erdélyi történelmi novellára kiírt pályadíját nyerte el. 1926 tavaszán a KZST tagjává választották, meghívták az első helikoni találkozóra is, de tüdőbetegsége miatt nem mehetett el. 1927-ben a Helikon támogatásával három hónapos kezelésben részesült a budakeszi tüdőszanatóriumban, de nem tudták megmenteni. A helikoni közösség első halottjaként búcsúztatták.

Elbeszéléseinek jó része szülőföldje paraszti-kispolgári-úri társadalmát, annak belső ellentéteit mutatja be (Karácsonyestén, Rettenetes angyal, A csoda). Az enyedi diákévek élményeiből ihletődő novellái hitelesen ábrázolják az első gimnazista kisdiák lelki konfliktusát éppúgy, mint a nyolcadikosok dorbézoló-politizáló életmódját (Szép gyermekkor, jöjj vissza egy szóra!, Boldog idők – utóbbi a Zord Idő pályázatának nyertese). A Bethlen Gábor-i szellem üzenetét egy szép mesenovellában (A székely tölgy és a spanyol gránátalmavirág meséje) örökítette meg.

Budapesten töltött éveinek nagy felfedezése az erotika, ekkori novelláinak főhőse „barátom, a kalandor”, egyben sikeres pesti író. A mindig a napos oldalon fellelhető, szerelmi kalandokat kereső aranyifjak mellett azonban meglátta a szerelem áldozatait, az érzelmeiknek, tapasztalatlanságuknak kiszolgáltatott lányokat is (Barátom és a hercegnő, Egy estém a Violában, Iván régi napjai, Pillanatfelvételek). Felfigyelt a nagyváros nyomorultjaira, egy kórterembe gyűjtötte a világváros elesettjeit (A vízkórságos halála), vagy úgy mutatta be a kolozsvári főtéren éhező-fázó, sőt követelőző nincstelent, hogy már-már felmentjük bűne alól (Templomrabló – a Zord Idő pályázatának nyertese). Ezeken az írásokon érezhető leginkább az expresszionizmus hatása.

A világháború és következményei számos novellájában tükröződnek. A militarizmussal a „sohase ölj!” erkölcsi parancsát helyezi szembe (Éjféli párbaj, Pitymallatkor, Hősi halál). A háború befejezésével kapcsolatos nagy visszhangot keltett novellája a Hazafelé, amelynek székely katonahősei szülőföldjüket tekintik igazi hazájuknak, függetlenül attól, hogy melyik ország határai veszik körül. Tabéry Géza Emlékkönyve szerint e novella körüli vitából született az erdélyi irodalom. A háború alatt otthon maradt asszonyok kiszolgáltatottságát, a hazatérő katonák keltette zűrzavaros forradalmi hangulatot novellában és befejezetlenül maradt regényben is tükrözte (A kastélytető fellángol, Gátszakadás). Az előbbiben még az egyéni bosszú nyilvánul meg inkább, az utóbbi parasztjai már a földosztást is szeretnék megvalósítani. Főleg ezeknek az írásoknak az alapján nevezték „vidéki jakobinus”-nak, baloldalinak; Becsky Andor (Korunk) szerint azonban „a polgári írók megszokott illendőségi határait sohasem haladta túl”.

Néhány novellája és egyfelvonásosa a romániai magyarság sorskérdéseire irányítja a figyelmet: a megmaradás, a túlélés lehetőségét példázza. Az elbocsátott hivatalnok élete nem egy esetben alkoholizmusba torkollt (Édes jó Istenem, hol vagy?), de volt, aki mégis megtalálta a kiutat, vállalta a megélhetésért folytatott harcot (Diadal, Zokog a porszem). Pályáját záró két nagyobb elbeszélése áttételesen, a múltból, illetve a földrajzi távolból merített témával közvetít üzenetet a kortársaknak. A Vajúdó idők küszöbén a Budai Nagy Antal-féle felkelést idézve egy új világ, a társadalmi szabadság perspektíváit ígéri, a Két zsoldos pedig az Erdélyhez sokban hasonlító Elzászból indítva cselekményét, a jelen felé fordulást, az alkotó munkát szorgalmazza.

Költészetéről jóformán csak halála után, a Szentimrei Jenő összeállította kötetből vett tudomást a kritika. A bírálók véleménye nagyon megoszlott: Szentimrei, Reményik Sándor, Jancsó Béla túlértékelte, Németh László szerint „…talán csak Ácsolj keresztet c. költeménye éri el a nagy vers határait”. Gaál Gábor a szeretet himnuszát hirdető Bárányka c. költeményét emelte ki, s költészetét csak mellékterméknek tartotta prózája mellett.

Publicisztikája élénk visszhangot váltott ki a maga korában, s gyakran provokált vitákat szerzőjük radikális nézeteivel. Az általa szerkesztett Kisküküllő hiányosan fennmaradt lapkollekciójából csak egy részét ismerjük vezércikkeinek, politikai tudósításainak, amelyekben a helyi eseményekből kiindulva foglalkozott országos témákkal: az iskolaüggyel, a román–magyar kapcsolatokkal, a politikai élet konfliktusaival, irodalompolitikával. Gyakran közölt a Keleti Újságban is.

Halálakor Tompa László versben búcsúztatta (Halálbamenők üdvözlete. Ellenzék, 1928/15); hagyatékát Szentimrei Jenő rendezte sajtó alá és adta ki, szegénységben, adósságoktól terhelten maradt özvegye és kisfia javára. Sírjának gondozását és emléke ápolását a KZST vállalta magára; művét késői gyűjteményes kiadások és egykori munkatársa, Kovács István monográfiája is segítették megóvni a feledéstől.

Novelláiból román fordításban nem sokkal halála után az Adevărul Literar şi Artistic, a Boabe de Grâu és a Ioan Lupu szerkesztette Povestitori unguri ardeleni (Bukarest, 1929) közölt.

KöteteiSzerkesztés

  • Istenem, hol vagy? Novellák; Kaláka, Cluj-Kolozsvár, 1922
  • Vágtat a halál (versek, Szentimrei Jenő bevezető tanulmányával, Kolozsvár, 1927);
  • Vajúdó idők (elbeszélések, Kolozsvár–Budapest, 1928. Erdélyi írók művei);
  • A csoda (elbeszélések, Molter Károly válogatásában, Marosvásárhely, 1958);
  • Vajúdó idők küszöbén (elbeszélések, versek, Bernáth Ernő gondozásában, Nagy Pál bevezető tanulmányával, Bukarest, 1973. Romániai Magyar Írók);
  • Pillanatfelvételek (novellák, Marosvásárhely, 1991)
  • Két zsoldos. Elbeszélések; vál., utószó Szávai Géza; Pont, Bp., 2015 (Conflux)

EmlékezeteSzerkesztés

Munkásságának tiszteletére a dicsőszentmártoni művelődési egyesület az ő nevét viseli, 1990-ben alapították a Sipos Domokos Művelődési Egyesületet, amely irodalommal, néprajzkutatással, helytörténettel és a hagyományok ápolásával foglalkozik.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Jelentés a Zord Idő vers- és tárcanovella-pályázatáról. Zord Idő 1921/5.
  • Benedek Elek: Istenem, hol vagy? (Sipos Domokos könyve). Keleti Újság, 1923. febr. 23.
  • Pálos István: Széljegyzetek egy könyv margójára (Sipos Domokos: Istenem, hol vagy?). Pásztortűz 1923/5.
  • Hartmann János: Novellák. Napkelet (Budapest) 1923/9.
  • Borbély István: Erdélyi magyar novellaírók és novellák. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1924/3–4.
  • A bírálóbizottság jelentése az Ellenzék történeti novellapályázatának eredményéről. Ellenzék, 1925/185.
  • Kovács Ferenc: Az Ellenzék történeti novellapályázata. Erdélyi Irodalmi Szemle, 1925/8.
  • Nyírő József: Sipos Domokos meghalt. Keleti Újság, 1927/292.
  • Kuncz Aladár: Sipos Domokos. Ellenzék, 1927/293.
  • Szentimrei Jenő: Írásainak jellemzője: drámai erő, transzilvanizmus és progresszív világnézet. Ellenzék, 1928/6;
  • Szentimrei Jenő: Sipos Domokos irodalmi hagyatéka. Ellenzék 1928/12;
  • Szentimrei Jenő: A bába fia. Korunk, 1928/1;
  • Szentimrei Jenő: Sipos Domokos. Pásztortűz, 1928/1.
  • Kovács László: Boldog idők (Sipos Domokos, az enyedi diák). Ellenzék, 1928/6;
  • Kovács László: Vajúdó idők (Sipos Domokos novellái). Erdélyi Helikon, 1928/7;
  • Kovács László: Sipos Domokos. Keleti Újság, 1928/7.
  • Molter Károly: Erdélyi ember (Emlékezés Sipos Domokosra). Ellenzék, 1928/6;
  • Molter Károly: Istenem, hol vagy? (Előszó). Bukarest, 1968.
  • Gaál Gábor: Ácsolj keresztet (Sipos Domokos: Vágtat a halál). Keleti Újság, 1928/44;
  • Gaál Gábor: Néphangszer. Pásztortűz, 1934/21;
  • Molter Károly: Sipos Domokos. Igaz Szó, 1957/6.
  • R. Berde Mária: Koszorú. Ellenzék 1928/6.
  • Jancsó Béla: Egy kérdés mindazokhoz, akik nem jöttek el a Sipos Domokos-emlékünnepélyre. Ellenzék 1928/13;
  • Jancsó Béla: Sipos Domokos., a költő. Ellenzék 1928/34.
  • Dsida Jenő: Az EIT Sipos Domokos-ünnepélye. Pásztortűz, 1928/2.
  • Reményik Sándor: Sipos Domokos: Vágtat a halál. Pásztortűz 1928/3.
  • Szentgyörgyi Anna [Gaál Gábor]: Sipos Domokos „halál-versei”. Korunk 1928/4.
  • Jancsó Elemér: Sipos Domokos. Ifjú Erdély 1928/3;
  • Jancsó Elemér: Kortársaim. Bukarest, 1976.
  • Németh László: Sipos Domokos: Vágtat a halál. Protestáns Szemle, 1928/6.
  • Becsky Andor: Sipos Domokos. Korunk, 1929/3.
  • Horváth Béla: Vágtat a halál. Széphalom 1929/5–6.
  • Sárközi György: Vajúdó idők (Sipos Domokos elbeszélései). Nyugat 1930/1.
  • Nógrády Zoltán: Sipos Domokos: Vajúdó idők. Magyar Kultúra, 1930/13–14.
  • Ion Chinezu: Un solitar. In: Aspecte din literatura maghiară ardeleană. Kolozsvár, 1930.
  • Tolnai Gábor: Egy torzóban maradt erdélyi elbeszélő: Sipos Domokos. Debreceni Szemle, 1932/1. *Fölállították Sipos Domokos síremlékét. Keleti Újság, 1934/226.
  • Solymossy Olivér: Egyedül. Öt elbeszélés. Pásztortűz, 1937/13–14.
  • Szent­imrei Jenő: Vallomások. Marosvásárhely, 1956.
  • Márki Zoltán: Sipos Domokos: A csoda. Igaz Szó, 1958/7–8.
  • Kozma Dezső: Sipos Domokos. Igaz Szó, 1965/11;
  • Kozma Dezső: Alkotó együttélés. A Hét, 1991/7.
  • Vita Zsigmond: Sipos Domokos levelei Áprily Lajoshoz és Kuncz Aladárhoz. NyIrK, 1968/2;
  • Vita Zsigmond: Oh, vén kollégium! Előre, 1970/183;
  • Vita Zsigmond: Az enyedi „boldog idők”. A Hét, 1974/8.
  • Sőni Pál: Sipos Domokos. In: A romániai magyar irodalom története. Bukarest, 1969.
  • Kicsi Antal: Ahogy az író látta saját alkotását. Utunk, 1970/52.
  • Nagy Pál: Talán két sort… (Sipos Domokos nyolcvanadik születésnapjára). A Hét, 1972/31;
  • Nagy Pál: Érzelmes vallomás Sipos Domokosról. Látó, 1990/11.
  • Kovács István: Sipos Domokos írói indulásáról. Igaz Szó, 1986/3;
  • Kovács István: Sipos Domokos. Monográfia. Bukarest, 1990;
  • Kovács István: Száz éve született Sipos Domokos. Látó, 1992/8.
  • Gaal György: Sipos Domokos novelláinak élményrétegei. NyIrK, 1989/2.
  • Nagy Pál: Érzelmes vallomás Sipos Domokosról. Látó, 1990/11.
  • Dávid Gyula: Száz éve született Sipos Domokos. Művelődés, 1992/12.