Főmenü megnyitása

Szerkesztővita:Szekelyga

Active discussions

Komolyzenei műhelySzerkesztés

Látom, hogy írtál Szerkesztő:Joe Hope-nak erről a kezdeményezésedről. Ő azonban már nagyon régen nem szerkesztett, ez úgy lehet megnézni, ha rákattintasz a vitalapja mellett arra az eszközre, hogy „Szerkesztő közreműködései”. Azt javasolom, hogy itt szóljál a kezdeményezésedről: Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok). Lehet, hogy az is bejön, ha a neked tetsző komolyzenei cikkek vitalapján ugyancsak üzenetet hagysz.

Ha esetleg javítani szeretnéd vagy teljesen átépíteni a Zeneportált is, akkor szólj, mert az bizony még abban az állapotban van, ahogyan hét éve, kezdő wikipédistaként összebarkácsoltam. A portál vitalapján is érdemes üzenetet hagyni a kezdeményezésedről!

Más: A vitalapodon alkalmazott kísérleti üzenettechnika bevezetését időközben lefújták, vagy be lesz vezetve valaha is, vagy sem, és az is kérdéses, hogy nem tűnnek-e el egy szép napon az ilyen módon hagyott eddigi üzenetek. Ezért azt ajánlom, hogy kapcsold ki ezt a metódust, hiszen meg is nehezíti az üzenethagyást a számodra. --Karmela posta

Válasz nálam: Szerkesztővita:Karmela#Re: Komolyzenei műhely --Karmela posta 2014. január 8., 09:24 (CET)

Köszönöm a megkeresést, jelentkeztem! Üdv  … szalax üzenő 2014. január 11., 17:08 (CET)

re JárőrSzerkesztés

Szívesen! Láttam, hogy írtál Istvánkának (aki sajnos már egy jó ideje nem szerkeszt), és ismerősnek tűnt a nicked. Rövid nézelődés után megtaláltam, hogy annak idején váltottunk is pár szót . --Hkoala   2014. január 7., 20:28 (CET)

JárőrSzerkesztés

Szia! Megvan. Az olvasmány hozzá:

--eLVe abcdefg 2014. január 8., 16:59 (CET)

JárőrözésSzerkesztés

Szia!

Furcsállom, hogy nem fedezted fel a bal oldali menüben a "Szerkesztő közreműködései" linket és nem nyomtad meg Istvánka vitalapján. Akkor láthattad volna, hogy 2012 óta nem szerkeszt (persze megköszönni nem volt kár, de a támogatását kérni valakinek, aki 1,5 év óta nem aktív, nem sok értelme van). Remélem ennél figyelmesebb leszel járőrként.

"pár napja figyelgetek néhány lapot, és látom, hogy vannak viszonlylag hosszabb ideig (1-2 napig) ellenőrizetlen szerkesztések rajtuk."

Az 1-2 nap az nagyon is rövid idő, amíg ellenőrizetlen egy lap. A hosszabb idők 30 nap fölött kezdődnek! misibacsi*üzenet 2014. január 8., 18:23 (CET)

Paleolit diétaSzerkesztés

Szia, Kérlek ne hagyj jóvá olyan változtatást, ami egyrészt hivatkozási hibát tartalmaz, másrészt forrásolatlan tartalom. --Szente vita 2014. január 8., 23:50 (CET)

Általában - ha nem ismered a témát - érdemes várni a jóváhagyással 1-2 napot hátha reagál egy a témával foglalkozó szerkesztő kolléga (akinek figyelő listáján van a lap), főleg ha gyanús a tartalom. --Szente vita 2014. január 9., 02:25 (CET)

Köszi, átirányítás lett belőle. 90%-ban az volt benne, ami az alap szócikkben. Az utolsó mondat volt új információ, de rákeresve a google nem adott ki értelmes találatot. Ha lesz elfogadható forrás akkor majd a fő szócikkbe bekerülhet. --Szente vita 2014. január 9., 22:25 (CET)

Re: Komolyzenei műhelySzerkesztés

Kedves Szekelyga!

Régi vágyam valósul meg a műhely létrejöttével. A Komolyzenei műhely önállóan is teljesen életképes lenne, ugyanez a színházas és a táncművészetes csapatról már nem mondható el, ezért terveztük meg a közös műhelyet, hogy támogassuk őket. Ezért azt javaslom, hogy kezdésnek maradjunk a közös műhelynél. Igyekszem majd aktív tagja lenni a csapatnak, de a műhelykoordinátorságot rád hagyom. Színházi és komolyzenei műhely című allapomon láthatod, hogy melyik az az öt alműhely amelyet össze kívánunk fogni. Javaslom továbbá, hogy nézd meg más műhelyek lapjait, nem feltétlenül kell egy az egyben átvenni a Középkorműhely lapjának kinézetét. A műhely végső elnevezésére is kéne valami frappáns ötlet, egyszer felmerült, hogy legyen Wikipédia:Színpadi műhely, de ebből nem derül ki, hogy elsősorban zenével foglalkozunk. Jövő héten többnyire ráérek, úgyhogy majd aktivizálom magam.

Baráti üdvözlettel: Hirannor Postaláda 2014. január 10., 17:21 (CET)

Ui.: A műhelylap (ami az allapodon van) jelenlegi formájában nehezen szerkeszthető és túl sok # (szakaszlink másolása opcióval) jelenik meg, ott is, ahol nincs semmi értelme. A tagok résznél én kiegészíteném a táblázatot a csatlakozás dátumával és legfőképp a szerkesztői ranggal, hogy tudjuk, hogy kinek van járőr, esetleg admin joga a csapatból. A táblázatokat inkább a széptáblázat sablonnal oldanám meg, a klasszikus wikitable helyett. Nem kötekedés, csak szerény javaslat. - Hirannor Postaláda 2014. január 10., 17:43 (CET)

PADSzerkesztés

Kedves Szekelyga!

PAD-ot fejből ír mindenki, nincs rá etalon. Illetve van, minden PV-nél a sajátja. A kérdés az, hogy ilyen esetben hogyan lehet forrásdokumentumot találni?

Üdv, Ákos --IQFight vita 2014. január 10., 19:36 (CET)

TippSzerkesztés

Szia! Szerintem sokat nyerne a komolyzene műhely, ha meghívnád Szalaxot; nyisd ki a szerkesztőlapján a "Szerkesztéseim" dobozt, és nézd meg benne a zenei részt. Hkoala   2014. január 11., 10:11 (CET)

JavaslatSzerkesztés

Szia! Lehet, hogy rossz helyre írtam az imént a jelentkezésemet a műhelybe, ezért itt is megismétlem. Első nekibuzdulásban javaslom, hogy a műhely feladatai közül vegyük ki a cikkértékelést, mert több ellentmondást hordoz magában, és éppen folyik is egy vita a cikkértékelési rendszer megszüntetéséről. A másik javaslatom, hogy a meglévő Zeneportált vagy dolgozzuk át gyökeresen, a könnyűzenét ne szerepeltessük benne, a vitalapját takarítsuk ki, vagy pedig nyissunk egy teljesen új Komolyzenei portált. Utóbbi talán egyszerűbb lenne, de akkor a meglévő szócikkek portáljelzését sorra és egyenként kellene javítani (mondjuk én vállalnám – ha nem is túl szoros határidővel). Üdv  … szalax üzenő 2014. január 11., 17:26 (CET)

Kimaradt: Könnyűzenei portál amúgy is van.  … szalax üzenő 2014. január 11., 17:31 (CET)

Portáljelzést lehet bottal is javítani; fel kell írni a botgazdák üzenőfalára, hogy pontosan mit, mire cseréljenek. --Hkoala   2014. január 11., 17:33 (CET)

Re:PADSzerkesztés

Kedves Szekelyga! 14 éve csinálom és a nemzetközi módszertanoknak köze nincs a hazai gyakorlathoz (és egyébként a nemzetközi gyakorlatokhoz sincs túl sok). A kérésed jogos, de az általam írtak tartalmazzák a valóságot. Nyugodtan töröld.

Üdv, Ákos --IQFight vita 2014. január 13., 08:08 (CET)

OrgonaregiszterekSzerkesztés

Szia! Én örülnék, ha valami lenne ezekkel a cikkekkel, mert csak így idedobálva nem látom sok értelmüket. Esetleg össze lehetne vonni őket egy orgonaregiszterek cikkbe, és az egyes regiszterek nevei átirányíthatnának oda. Ha a leendő műhely tudna velük valahogy foglalkozni, az igencsak örvendetes lenne. Szerintem erre hivatkozással már most is átmozgathatod azokat, amik még megvannak (egy párat már korábban szubcsonkra raktam, de ha összeszeded, szívesem visszaállítom őket a törlésből). Én amondó vagyok, inkább kerüljenek minél hamarabb ki a cikknévtérből. – Laci.d   vita 2014. január 24., 07:37 (CET)

A szerkesztői laprólSzerkesztés

Én ezt a lépést csakis kizárólag azért tartottam logikusnak és ésszerűnek, mivel a cikk már kategorizálást is kapott, ahol már egy ugyanilyen írás már volt, de a tanácsod megfogadom. --Zenei szerkesztő  Üzenj! 2014. március 15., 21:11 (CET)

A nyomós indok megszűnt. Köszönöm. --Zenei szerkesztő  Üzenj! 2014. március 16., 07:55 (CET)

Komolyzenei műhelySzerkesztés

Ez év januárjában hallottam a kezdeményezésedről, miszerint egy komolyzenei műhely alapításán fáradozol. Hol tart az ügy? Kíváncsi, és abszolúte támogatom az ötleted. -- Zenei szerkesztő  Üzenj! 2014. október 21., 18:48 (CEST)

Kedves Szekelyga! Úgy látom, hogy lépéseket tettél korábban egy komolyzenei műhely létrehozására. Érdeklődöm, hogy most mi a helyzet ezzel. Van aktivitás, fejlemény? Van valami feladat, amibe bele lehet kapcsolódni? Például épp azon gondolkoztam, hogy miért is nincs {{szimfonikus zenekar infobox}}, mert a nemrég megírt Budapesti Fesztiválzenekar cikkre nincs szívem berakni a sima {{együttes infobox}}(?)-ot, nem nagyon passzol. Ami pedig a műhelymunkát illeti, mostanában eléggé rám jött a wiki-megszállottság, ami talán hasznára lehet egy új műhelynek. Bármi visszajelzésnek örülök. Cvbncv vita 2016. február 1., 10:28 (CET)

Kedves @Szekelyga: hozzájárulsz, hogy átrakjuk a Komolyzenei műhely allapodat Wikipédia névtérbe? Egyre nő az igény a Komolyzenei műhely beindítására, de mivel szerkesztői allapot nem szokás az adott szerkesztő kifejezett hozzájárulása nélkül mozgatni, törölni, így a segítséged vagy a felhatalmazásod nélkül nem akarunk lépni. – EniPort   eszmecsere 2016. június 10., 19:49 (CEST)

Szenilla nyomábanSzerkesztés

Szia Szekelyga! Közben utána tudtál nézni, hogy Menszátor Magdolna, hogy került a képbe, akit javítani akartál? – Vakondka vita 2016. június 19., 16:28 (CEST)

nein problem: Hogy először nem a pontos kérdésre válaszoltál. ; De ez a mese még nagyon új, érdekes lenne már ennyi idő alatt, legyen még egy változata. :) – Vakondka vita 2016. június 19., 19:37 (CEST)

WPM:KZENESzerkesztés

Komolyzenei műhely
 

Kedves Szekelyga!

Szeretnénk felhívni a figyelmedet, hogy SzékelyGa szerkesztőtársunk kezdeményezése nyomán, több évi előkészítő munka után nemrég megalakult az önálló Komolyzenei műhely.

A műhely célja a klasszikus zenével kapcsolatos témák iránt nyitott szerkesztők összefogása. A műhely működést nem kívánjuk túlszabályozni, az elsődleges cél egy közös felület biztosítása a témával kapcsolatos kérdések megbeszélésére, egymás kölcsönös segítése, illetve a komolyzenével kapcsolatos tennivalók, megoldandó problémák számbavétele.

Kérjük, a műhely tagjaként illeszd be a {{Userbox/Komolyzenei műhely}} sablont a szerkesztői lapodra. A műhelytagság pusztán a téma iránti nyitottság, érdeklődés, szimpátia kimutatása, semmilyen kötelezettséggel nem jár.

Amennyiben bármilyen ötleted, javaslatod, esetleg kérdésed, problémád van, kérjük vesd fel a műhely vitalapján.

További jó szerkesztést kívánunk.

(Figyelmedbe ajánljuk továbbá a klasszikus zene után érdeklődő látogatók számára kialakított Komolyzeneportált is.)

Share your experience and feedback as a Wikimedian in this global surveySzerkesztés

  1. This survey is primarily meant to get feedback on the Wikimedia Foundation's current work, not long-term strategy.
  2. Legal stuff: No purchase necessary. Must be the age of majority to participate. Sponsored by the Wikimedia Foundation located at 149 New Montgomery, San Francisco, CA, USA, 94105. Ends January 31, 2017. Void where prohibited. Click here for contest rules.

7. wikiszületésnapSzerkesztés

Sok boldog wikiszületésnapot kívánok! Apród vita 2017. január 14., 02:26 (CET)

Your feedback matters: Final reminder to take the global Wikimedia surveySzerkesztés

(Sorry to write in English)

9.Szerkesztés

Boldog 9. Wikiszületésnapot kívánok! Subicemaster 🍪 kekszgyár 2019. január 14., 21:16 (CET) Subicemaster vita 2019. január 14., 21:16 (CET)

Visszatérés Szekelyga felhasználói lapjához.