Főmenü megnyitása

Zsolnay porcelángyár

(Zsolnay gyár szócikkből átirányítva)

A pécsi Zsolnay porcelángyár a magyar ipar történetének kiemelkedő, egykor külföldön is jó hírű szereplője. Fénykorát a századfordulón élte, amikor a Kárpát-medence teljes területére szállított építészeti kerámiát,[1][2][3] dísztárgyait és porcelánkészleteit pedig (részben a saját fejlesztésű eozinnak köszönhetően) sorra díjazták a világkiállításokon.

Zsolnay porcelángyár
Zsolnay Vilmos gyáralapító
Zsolnay Vilmos gyáralapító
Típus
  • gyár
  • porcelánmanufaktúra
Alapítva 1853
Megszűnt 1999
Jogutód
Székhely Pécs
Cím 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 37.
Alapító Zsolnay Vilmos
Zsolnay porcelángyár (Magyarország)
Zsolnay porcelángyár
Zsolnay porcelángyár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 04′ 48″, k. h. 18° 15′ 04″Koordináták: é. sz. 46° 04′ 48″, k. h. 18° 15′ 04″
A Zsolnay porcelángyár weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsolnay porcelángyár témájú médiaállományokat.
Eozin máz Apáti Abt Sándor vázáján, a pécsi Zsolnay Múzeumban

A néhai gyár területén a 2010-es Európa kulturális fővárosa évad részeként új városrészt alakítottak ki Zsolnay Kulturális Negyed néven.

A területen működik a Zsolnay védjegyek jelenlegi jogosultja, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. is.

TörténeteSzerkesztés

 
A gyárban készített majolika díszítés a kecskeméti Cifrapalotán

A kezdetekSzerkesztés

Zsolnay Miklós 1852-ben alapította meg a tönkrement lukafai keménycserép manufaktúra berendezéseiből a gyár elődjét, a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amit 1854-ben idősebb fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác 10 évig vezette a kezdetlegesen felszerelt, kézi erőre berendezett üzemet. A csupán helyi piacra termelő, nyolc–tíz, a kereskedelmi tömegáruk versenyétől elszegényedett fazekast foglalkoztató üzem kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A tőkehiánnyal küszködő, fejlesztést és gépesítést nélkülöző műhely nem bírta a piaci versenyt. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben átvette a vezetést Ignác bátyjától. Ő fejlesztette az üzemet világhírű gyárrá.

FelvirágzásSzerkesztés

Zsolnay Vilmos addig kísérletezett különféle agyag- és mázfajtákkal (1866-ban megkezdett jegyzetfüzetében 80 helyi és környékbeli agyagfajtát sorol fel), amíg az ország első művészi kerámiát gyártó üzemévé nem fejlesztette az egykori kisüzemet. A gyár első elismerését az európai kerámia seregszemléjének tekintett 1873-as bécsi világkiállításon érte el. Zsolnay Vilmost az uralkodó Ferenc József-renddel tüntette ki, emellett bronzérmet és elismerő oklevelet nyert. A Zsolnay-porcelánokra szép számú külföldi megrendelés érkezett, például Angliából, Franciaországból, Oroszországból, Amerikából.

1870-es évek közepén a 15–20 munkást foglalkoztató gyár fejlődésében a külföldi szakembereken kívül a Zsolnay család tagjainak is része volt. Mind Vilmos, mind gyerekei: Teréz, Júlia, Miklós folyamatosan részt vettek a termékek minőségének javításában, a kínálat bővítésében, tartották a kapcsolatot vevőikkel. (Az üzem annyira a család életének részévé vált, hogy a gyár területén építtették fel a lakóházaikat is – ezek ma a Zsolnay Kulturális Negyed részeként kiállításoknak adnak otthont.) Zsolnay Vilmos szívós kitartásának eredményeként az elefántcsontszínű máz és a magastüzű díszítés tökéletes technikájával a gyár felzárkózott az európai kerámiagyártó üzemek élvonalához.

1874-től az 1880-as évek végéig a Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia által tervezett magyaros és perzsa stílusú díszítmények voltak a Zsolnay legjellegzetesebb mintái. Az 1878-as párizsi világkiállítás a tőkeszerzés mellett egyben a megméretés lehetőségét is kínálta. A siker hatalmas volt: a Zsolnay-kerámiák elnyerték a kiállítás aranyérmét, a „Grand Prix”-t, Zsolnay Vilmos pedig megkapta a Francia Becsületrendet. A sikert a gyár új kerámiája, a porcelánfajansz hozta meg. A kiállításnak köszönheti a gyár első, rendszeressé vált külföldi üzleti kapcsolatát. Itthon a korszak legkiválóbb építészeivel dolgoztak együtt: időtálló, olcsó és nemes anyagot az úgynevezett pirogránit kerámiát szállítottak a legjelentősebb építkezések épületdíszítéshez, tetőfedéshez (mint például a budavári Mátyás-templom, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet, a kecskeméti Városháza, az Országház, az új Műcsarnok).

1885-ben a Budapesti Általános Országos Kiállításon Zsolnay Vilmos összegző jelleggel felvonultatta addigi munkásságának minden eredményét:

  • különböző máztechnikákkal készült kerámiákat,
  • népi motívumokkal díszített fazekasárukat,
  • finom mívű díszkerámiákat,
  • majolikaképeket
  • bútorbetétnek gyártott csempéket,
  • falburkoló és egyéb, építészeti kerámiákat.

A gyár jellegzetes termékének számító eozin mázat gubbioi kerámiák mázát elemezve, azt rekonstruálva állították elő. Az első ilyen termékeket 1891-ben, a Budapesti Agyagipari Tárlaton mutatták be, majd 1893-tól gyártották üzemszerűen – elsősorban a szecessziós stílusú kerámiák bevonataként.

1900 márciusában, apja halálakor Zsolnay Miklós vette át a gyár vezetését. A képzett, több nyelven beszélő, művelt üzletember a kapacitás maximális kihasználtságát és az elérhető legnagyobb nyereséget célozta meg. Miklós irányításával az ipari termelés került túlsúlyba. Míg 18801894 között a Zsolnay a melbourne-i, kolumbiai, chicagói, San Franciscó-i világkiállításon is nagy feltűnést keltett historizáló dísztárgyaival, a 20. század első két évtizedében tengerentúli kiállításon csupán egyszer, Saint Louisban szerepelt. Megrendelései a már meglévő kapcsolataira épültek; főleg Párizsba, Szentpétervárra, Milánóba, Londonba, Faenzába, Torinóba és Brüsszelbe szállítottak.

A világháborúk okozta nehézségek és átalakításokSzerkesztés

 
Magyar címer a pécsi Postapalota homlokzatán. A Zsolnay-gyárban készült alkotás Apáti Abt Sándor (1870–1916) és Mack Lajos (1876–1963) munkája

Az első világháború alatt a díszáru- és az építészeti kerámiagyártás szinte teljesen megszűnt; helyette csak a hadi célokat szolgáló ipari porcelánt, főként elektromos szigetelőket gyártottak. A háború utáni általános válság és elszegényedés, a nyersanyagforrások elvesztése, az új politikai és vámhatárok meghúzása a Zsolnay-gyárat is nagyon rosszul érintette. Mindezt tetézte Zsolnay Miklós folyamatosan elhatalmasodó betegsége.

1922-ben, Miklós halála után örökösök vették át a gyárat. A háború utáni lassú kibontakozás teljes átszervezéssel, a villamosítás tervszerű kiépülésével és a porcelánfajansz gyártásának megszüntetésével, illetve a porcelángyártás bevezetésével kezdődött. Mivel a fennmaradás kulcsa a porcelánra átállás volt, a porcelán szigetelők mellett az étkezési porcelánedények gyártását is megkezdték.

Az 192933-as világgazdasági válság következtében a gyár termelése a felére esett vissza (200 dolgozót bocsátottak el, a heti munkaidőt 3 napra csökkentették). Az üzem csak az 1930-as évek második felében érte el azt a szintet, amivel a hazai és a külföldi kereskedelemben is versenyképessé vált. A második világháború alatt a termelés ismét visszaesett, majd szünetelt, a pesti gyárat bombatalálat érte. A romok eltakarítása, az újbóli üzembe állítás után a gyárat 1948-ban államosították.

Az államosított gyár és a név visszaszerzéseSzerkesztés

Az állami vezetés első éveiben a háború alatt üzemen kívül helyezett épületek felújítását és a termelés folyamatosságának biztosítását célozták meg. Az első ötéves terv idején főleg ipari porcelánt gyártott az akkori nevén Pécsi „Zsolnay” Porcelángyár Nemzeti Vállalat. A villamosítás és iparfejlesztés igényeinek kielégítésével 1953-ban újra megkezdték a használati edény- és díszmű porcelán gyártását, illetve hozzáfogtak a pirogránit modern stílusának kialakításához. 1955-ben újraindult a kályha- és épületkerámia gyártás. A gyár 1963-ban elvesztette önállóságát. Finomkerámia-ipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára elnevezés mellett közvetlenül irányított gyáregységgé minősült vissza. A Zsolnay nevet és márkát a gyár 1974-től Mattyasovszky-Zsolnay Margittal történt megállapodás alapján használta ismét. Az önállóságát 1982-ben visszanyerő gyár a fejlesztés fontos lépéseként növelte az edénygyártás mennyiségét. A díszáruk iránti hazai kereslet fokozatos növekedésével párhuzamosan nyíltak meg a vidéki márkaboltok és a Zsolnay gyár exportügyletei egyre több országra (Anglia, Ausztria, Olaszország, NSZK, Dánia, Finnország, Svédország, Görögország, Japán, Dél-Korea, Irak, Irán) terjedtek ki. 1986-ban tervezőkollektíváját SZOT-díjjal jutalmazták. Az 1990-es években mind a hazai, mind a nemzetközi piac beszűkült. Az ország súlyos gazdasági helyzete, a piacorientáció fokozódó szerepe a gyár életében is bizonytalanságot okozott.

Privatizáció, tulajdonosváltásokSzerkesztés

Az 1991 végén részvénytársasággá alakult gyárat 1995-ben privatizálták, fő tulajdonosa a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) lett. Az új tulajdonos célul tűzte ki a történelmileg is jelentős, nagy hagyományokkal rendelkező gyár nyereségessé tételét a termékszerkezet megváltoztatása nélkül.

1999. szeptemberében a Zsolnay Porcelángyár Rt. három különálló céggé vált szét.

  1. A Zsolnay Porcelángyár Rt. feladata a tulajdonában lévő épületek bérbeadása, alapanyag- és energiaellátás lett.
  2. A porcelánedény és -díszáru, az eozin és a pirogránit tárgyak a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt.-ben készültek.
  3. A Zsolnay Örökség Kezelő Kht. a gyár területén található műemlékek és műemlék jellegű ingatlanok kezeléséért és felújíttatásáért felelt.

Mindhárom társaság a volt Zsolnay Porcelángyár Rt. telephelyén kezdte meg működését, az ÁPV Rt. tulajdonában.

A kétezres években a rossz anyagi helyzetben lévő Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt. tulajdonosváltások során esett át; a tulajdonjog 2006 elején az ÁPV Zrt.-től térítésmentesen, de másfél milliárd forintos hitelállománnyal került a pécsi önkormányzat tulajdonában levő Pécs Holding Zrt.-hez.[4][5][6]

Jelen és jövőSzerkesztés

A Zsolnay-gyár a pécsi önkormányzat tulajdonába került, területén a 2010-es Európa kulturális fővárosa egyik kulcsprojektjeként kulturális negyedet alakított ki. A tervezésre kiírt nyílt, nemzetközi tervpályázatot az MCXVI Építészműterem nyerte meg, Csaba Katalin, Herczeg László és Pintér Tamás János felelős tervezők vezetésével.[7][8] A terület nagysága és a feladat komplexitása miatt a negyeden 12 építésziroda dolgozott. Magyarország legnagyobb alapterületű iparműemlék-felújítása szakaszosan készült el, az átadások 2010-től 2012-ig húzódtak. A Zsolnay Kulturális Negyed területén megnyílt több kiállítás, ide költözött a Bóbita Bábszínház, a Pécsi Galéria és a Pécsi Tudományegyetem több tanszéke, valamint látványmanufaktúrát, planetáriumot és vendégházat is kialakítottak.

Az addigi egyetlen szakmúzeum, a Káptalan utcában működő Zsolnay Múzeum mellett a kulturális negyed területén álló Sikorski-házban nyílt meg Gyugyi László, az Amerikai Egyesült Államokban élő műgyűjtő kollekcióját bemutató tárlat, „Gyugyi-gyűjtemény - A Zsolnay Aranykora” címmel. Emellett 2011-ben Winkler Barnabás budapesti építész-műgyűjtő kollekciója is idekerült a gyár korai korszakából származó rózsaszínű porcelántárgyakkal.[9] 2012 áprilisában pedig ugyancsak a kulturális negyed területén, a beruházás záróelemeként megnyitott a család- és gyártörténeti kiállítás is.[10]

Az évtized iparművészeti szenzációjaként szerepelt a Virág Judit Galéria 2013. december 15-ei árverésén az 1906-os milánói világkiállítás egyik sztárdarabja, az egyméteres Zsolnay-váza, amely több mint száz év után bukkant fel ismét a műtárgypiacon. A nagyméretű, eozinmázas vázát Apáti Abt Sándor, a Zsolnay-gyár egyik leghíresebb kerámiaművésze tervezte azzal a céllal, hogy a gyár bemutathassa: a durva, nehezen formázható anyagnak tartott pirogránitból is tud reprezentatív műtárgyakat készíteni. A váza egyike az 1906. augusztus 3-án a magyar pavilonban kitört tűzvészt túlélt kevés magyar műtárgynak.[11] A vázát a Zsolnay Múzeum 19 millióért vette meg.[12]

KépgalériaSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. hg: Zsolnayval születhet újjá a szarajevói városháza (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2012. augusztus 17. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  2. Merényi György: Zsolnay a császárvárosban (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2010. január 22. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  3. Merényi György: A Zsolnay Bécsben: tündöklés és bukás (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2010. január 25. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  4. 2289/2005. (XII. 22.) Korm. határozat (Határozatok Tára): A Kormány határozatában döntött a Zsolnay cégcsoport állami tulajdonú részesedéseinek térítésmentes önkormányzati tulajdonba adásáról, valamint az állam vállalkozói vagyonába tartozó egyes ingatlanok kincstári vagyonkörbe történő átcsoportosításáról.
  5. Törvénymódosítási előterjesztés
  6. Pécsé lesz a Zsolnay porcelángyár
  7. Ongrádi Melinda: Kultúrnegyed sufnipályázatból (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2012. május 23. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  8. A Zsolnay Kulturális Negyed tervezési munkájának bemutatása a tervező MCXVI Építészműterem Kft. oldalán (magyar nyelven) (html). MCXVI Építészműterem Kft.. (Hozzáférés: 2019. október 2.)
  9. Merényi György: A Zsolnay pink titka (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2011. december 23. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  10. Fintha Mátyás: Újra csillog a Zsolnay-negyed (magyar nyelven) (html). hg.hu, 2012. április 23. (Hozzáférés: 2013. április 5.)
  11. (2013. december 19.) 100 évig nem tudtak róla, most szenzáció. volksgruppen.orf.at. (Hozzáférés ideje: 2013. november 29.)  
  12. Bóka Máté: Hazatért a rekordáron vásárolt Zsolnay-váza (magyar nyelven) (html). mno.hu, 2014. január 8. (Hozzáférés: 2014. január 13.)

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Zsolnay porcelángyár témájú médiaállományokat.