Cérium

kémiai elem, rendszáma 58, vegyjele Ce
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2022. január 2.

A cérium a lantanoidák közül a földkéregben leggyakrabban előforduló és legnagyobb reakcióképességű, Ce vegyjelű, 58-as rendszámú, ezüstfehér színű nehézfém. A prazeodímium, neodímium, prométium, szamárium, európium és gadolínium oxidjaival együtt a lantanoidák csoportján belül a certiföldek alcsoportját alkotják. Martin Heinrich Klaproth fedezte fel 1803-ban és a Ceres törpebolygóról nevezte.[1] Elemi állapotban először 1875-ben sikerült előállítani.[2] A 19. század közepén a cérium magyar neve cereny volt.[3]

58 lantáncériumprazeodímium
-

Ce

Th
   
               
               
                                   
                                   
                                                             
                                                               
   
58
Ce
Általános
Név, vegyjel, rendszám cérium, Ce, 58
Latin megnevezés cerium
Elemi sorozat lantanoidák
Csoport, periódus, mező ?, 6, f
Megjelenés ezüstfehér
Atomtömeg 140,116(1) g/mol
Elektronszerkezet [Xe] 4f1 5d1 6s²
Elektronok héjanként 2, 8, 18, 19, 9, 2
Fizikai tulajdonságok
Halmazállapot szilárd
Sűrűség (szobahőm.) 6,770 g/cm³
Sűrűség (folyadék) az o.p.-on 6,55 g/cm³
Olvadáspont 1068 K
(795 °C, 1463 °F)
Forráspont 3716 K
(3443 °C, 6229 °F)
Olvadáshő 5,46 kJ/mol
Párolgáshő 398 kJ/mol
Moláris hőkapacitás (25 °C) 26,94 J/(mol·K)
Gőznyomás
P/Pa 1 10 100 1 k 10 k 100 k
T/K 1992 2194 2442 2754 3159 3705
Atomi tulajdonságok
Kristályszerkezet köbös lapközéppontos
Oxidációs szám 3, 4
(enyhén bázikus oxid)
Elektronegativitás 1,12 (Pauling-skála)
Ionizációs energia 1.: 534,4 kJ/mol
2.: 1050 kJ/mol
3.: 1949 kJ/mol
Atomsugár 185 pm
Egyebek
Mágnesség nincs adat
Elektromos ellenállás (sz.h.) (β, poly) 828 nΩ·m
Hővezetési tényező (300 K) 11,3W/(m·K)
Hőtágulási tényező (sz.h.) (γ, poly)
6,3 µm/(m·K)
Hangsebesség (vékony rúd) (20 °C) 2100 m/s
Young-modulus (γ módosulat) 33,6 GPa
Nyírási modulus (γ módosulat) 13,5 GPa
Kompressziós modulus (γ módosulat) 21,5 GPa
Poisson-tényező (γ módosulat) 0,24
Mohs-keménység 2,5
Vickers-keménység 270 MPa
Brinell-keménység 412 HB
CAS-szám 7440-45-1
Fontosabb izotópok
Fő cikk: A cérium izotópjai
izotóp természetes előfordulás felezési idő bomlás
mód energia (MeV) termék
134Ce mest. 3,16 nap ε 0,500 134La
136Ce 0,19% Ce stabil 78 neutronnal
138Ce 0,25% Ce stabil 80 neutronnal
139Ce mest. 137,640 nap ε 0,278 139La
140Ce 88,48% Ce stabil 82 neutronnal
141Ce mest. 32,501 nap β- 0,581 141Pr
142Ce 11,08% > 5 x1016 év β- ismeretlen 142Nd
144Ce mest. 284,893 nap β- 0,319 144Pr
Hivatkozások
Commons:Category:Cerium
A Wikimédia Commons tartalmaz Cérium témájú médiaállományokat.

Fizikai, kémiai tulajdonságai

szerkesztés

Fizikai tulajdonságait tekintve szilárd halmazállapotú, 6,773 sűrűségű, 798  °C olvadáspontú, 3426  °C forráspontú, fémes rácsban 0,1825 nm atom- és 0,1034 ionsugarú, 6,54 eV ionizációs potenciállal rendelkező elem.[2]

Élettani hatása

szerkesztés

A többi ritkaföldfémhez hasonlóan alacsony-közepes szintűen mérgező hatású. Sejtekre való hatása kutatásának eredményei szerint füstje a tüdő szövetére mérgező hatású.[4]

Előfordulása, gyakorisága

szerkesztés

A cérium a lantanoidák közül a földkéregben leggyakrabban, 4,3*10−3 részarányban, leginkább Skandináviában, Indiában, az Egyesült Államokban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Afrikában előforduló elem. Fontos ásványai a monacit és a basztnezit.[2]

Felhasználása

szerkesztés

Oxidjai az öntisztító olajok és a gázizzótestek alkotórészei. A cérium adalékanyaga a vas-alumínium-ötvözeteknek, szerkezetei anyaga az atomreaktoroknak, továbbá katalizátor, üvegcsiszolóanyag és ívfényadalék is.[2]

Vasötvözete, a ferrocérium öngyújtókban és túlélőkészletekben használatos, a tűzcsiholáshoz használt kovakő modern helyettesítője.

  1. Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998. 32. o. ISBN 963 8334 96 7  
  2. a b c d Hans Breuer: SH Atlasz - Kémia, Springer Verlag, Budapest, Berlin, Heidleberg stb. (1995)
  3. Szőkefalvi-Nagy Zoltán; Szabadváry Ferenc: A magyar kémiai szaknyelv kialakulása. A kémia története Magyarországon. Akadémiai Kiadó, 1972. (Hozzáférés: 2010. december 3.)
  4. Environmental Research Volume 43, Issue 1, June 1987, Pages 142-156, via ScienceDirect. (Hozzáférés: 2010. március 30.)[halott link]