Főmenü megnyitása

Enea Silvio Piccolomini (tábornok)

olasz nemes, császári hadvezér

Enea Silvio Piccolomini (Siena, 1643. – Prizren, Koszovó, 1689. november 9.), sienai arisztokrata családból származó itáliai nemesember, a Habsburg birodalmi haderő tábornoka, német-római császári hadvezér, az Oszmán Birodalom elleni 1688–89-es balkáni hadjáratban a Habsburg-haderő egyik vezénylő tábornoka, elfoglalta Koszovót, Boszniát és betört Makedóniába. Legismertebb „haditette” a járványtól sújtott Szkopje városának felégetése 1689-ben. Ő maga is a fertőzés áldozatául esett. Neve (főleg német forrásokban) néha előfordul németes (Äneas Sylvius Piccolomini) vagy latinos (Aeneas Sylvius Piccolomini) változatokban is. Délszláv nyelvű anyagokban Giovanni Norberto Piccolomini névváltozatban is megtalálható.

Enea Silvio Piccolomini
Született 1643.
Siena Coat of arms of the Grand Duchy of Tuscany (1562-1737).svg Toszkánai Nagyhercegség
Meghalt 1689. november 9.
(46 évesen)
Prizren, Koszovó
Nemzetisége olasz/osztrák
Ország Habsburg Birodalom
Fegyvernem lovasság
Szolgálati ideje 1660 k. – 1689
Rendfokozata altábornagy
Csatái Francia–holland háború
Pfalzi örökösödési háború
Buda ostroma (1684)
Magyarországi törökellenes hadjáratok
Szülei Franz Piccolomini
Rokonai Ottavio Piccolomini

Tartalomjegyzék

ÉletpályájaSzerkesztés

Származása, családjaSzerkesztés

Enea Silvio Piccolomini az ősi sienai Piccolomini arisztokrata családból származott. A család a 14-15. századra már elszegényedett, birtokainak nagy részét elvesztette, a család tagjai maguk gazdálkodtak maradék földjeiken, a fiatal férfiak elvándoroltak, hivatalnoknak, papnak vagy katonának álltak. A 15. században a családból két pápa került ki, II. Piusz (született Enea Silvio Piccolomini, 1405–1464) és annak unokaöccse, III. Piusz (született Francesco Nanni Todeschini Piccolomini, 1439–1503). A 17. században Francesco Piccolomini (1582–1651) a jezsuita rend 8. generálisa (rendfőnöke) lett, Ottavio Piccolomini császári tábornagy (1599–1656) a harmincéves háború hadvezére, Wallenstein herceg testőrgárdájának parancsnoka volt.

Ifjú évei a bécsi udvarbanSzerkesztés

 
A Piccolomini család Modanella-ágának tagjai. Szürkével a német-római birodalmi grófi címet szerzett családtagok (conti d. Sacro Romano Impero), köztük Francesco (*1606) fiai, Enea Silvio (*1643) és Niccolò (*1666), és unokái, ifj. Enea Silvio (*1703) és Antonio (*1709).

1643-ban született. Édesapja Francesco Piccolomini (*1606), német-római birodalmi gróf, anyja Emilia Strozzi grófnő volt.[1] Enea Silvio 1660 februárjában elhagyta szülővárosát, családját. Bécsbe utazott, hogy a császári udvarnál próbáljon szerencsét. Ebben az időben számos fiatal, tanult itáliai nemes fiú választotta ezt az utat. A Habsburg haderőben számos olasz hadvezér teljesített szolgálatot, Bécsben befolyásos olasz lobbi működött, amelynek tagjai álláshoz, jövedelemhez segítették az újonnan érkező fiatalokat a német fejedelemségek vagy a birodalom hadseregében.

Az ifjú Enea Silvio gróf Bécsben élő rokonai gondoskodtak számára szállásról, szolgálattévő inasokról és lovai számára istállófiúról is. A hírneves felmenőkkel rendelkező fiatalember rokonai ajánlásával kilincselt a császári udvarban, kihallgatást keresve I. Lipót császárnál, a császárnénál, a főhercegek és a befolyásos miniszterek körében. Nehéz helyzetben volt, a nemrégen trónra lépett császár több ezredét is feloszlatta, 1660 októberében Piccolomini beosztott tiszti állást nyert a Rabatta-ezredben. (Az ezred tulajdonosa Rudolf von Rabatta gróf volt, Anton von Rabatta grófnak, Gradiska császári helytartójának fia).

Az 1663–64-es török háború során vértes alezredesként ezredével részt vett Kanizsa sikertelen ostromában,[2] majd 1664 júniusában Pietro Strozzi altábornagy seregében harcolt a törökök által ostromolt Zrínyiújvár védelmében.[3] A Piccolomini- és Rappach-ezredek emberállományának 50%-a elpusztult, Strozzi altábornagy elesett, a törökök június végén bevették és elpusztították a fontos erődítményt. Az ezred maradékát, más csapategységekkel együtt a Dráva és Mura összefolyásához, Légrádhoz rendelték, hogy fedezze Montecuccoli tábornagy Szentgotthárd felé húzódó főseregét.[4]

1675-ben, a francia–holland háborúban Piccolomini tábornok a Birodalom nyugati frontján harcolt Raimondo Montecuccoli tábornagy parancsnoksága alatt. Leveleiben több véres és elkeseredett csatáról ír, amelyeket a Rajna-vidékre betört francia csapatok ellen vívott.

1676-ban elhunyt Klaudia Felicitász császárné, Piccolmini fő patrónája a császári udvarban. Ennek ellenére, a hadjáratból visszatérő ifjú olasz tábornok népszerűsége töretlen maradt. 1677 januárjában kelt levelében arról írt, hogy „a császár és miniszterei nagy ünneplésben részesítenek engem Bécsben, és a jelek szerint egyetlen jóbarátomat sem veszítettem el hosszú távollétem alatt.” Egy 1681 novemberében kelt leveléből kitűnik, hogy már ő maga lépett elő két újonnan Bécsbe érkezett ifjú rokonának protektorává: a levél szerint Enea Silvio az új császárnéval, Pfalz–Neuburgi Eleonórával egyezkedett két újabb Piccolomini státusáról és javadalmazásáról. 1682-ben már egy dragonyos ezred tulajdonosa volt.[5]

Hadjáratok MagyarországonSzerkesztés

Bécs második török ostromának sikeres visszaverése után Lipót császár hadjáratok sorát indította az Oszmán Birodalom ellen, Magyarország, Erdély és a Balkán elhódítására.

1685 augusztusában Piccolomini tábornok Lotaringiai Károly seregében részt vett a Sejtán Ibrahim pasa, magyarországi szeraszker által ostromolt Esztergom felmentésében, az augusztus 16-án Tát mellett vívott győztes csatában.[6]

1686 tavaszán Piccolominit Friedrich von Scherffenberg altábornagy Erdélybe induló hadtestébe osztották be, Veterani tábornokkal együtt, miközben a fősereg, Lotaringiai Károly herceg vezetésével Buda ostromára indult.[7] Augusztusban az erdélyi hadtestet visszarendelték Buda alá. 29-én érkeztek meg, szeptember 2-án részt vettek a vár elleni döntő, sikeres rohamban. Sejtán Ibrahim pasa, szeraszker visszavonuló seregének üldözése során elfoglalták Simontornyát és Pécset.[8]

Az 1687. augusztus 12-én vívott nagyharsányi csatában Piccolomini altábornagy három lovas ezreddel visszaverte a császári balszárnyra támadó, túlerőben lévő szpáhik lovasrohamát, megmentve a bajorokat a felmorzsolástól. Piccolomini ellentámadásba ment át, sikeresen előretolta a császáriak arcvonalát a Karasica-patakig. Később, a Lotaringiai Károly fővezér által elrendelt általános támadásban Piccolomini egy egész dandárt (23 lovas századot) vezetett az ellenséges jobbszárny ellen.[9]

Hadjárat Boszniában (1688)Szerkesztés

 
Zvornik vára a Drina fölött

Az 1688-as hadjáratban a II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem vezette fősereg Belgrádot ostromolta, Badeni Lajos őrgróf hadteste, Piccolomini, Castell és Thüngen tábornok dandárjaival Szlavóniában állta el a felmentő török sereg útját. Eszékről Pozsegán át Bródba vonult, innen Bosznia határán haladva elfoglalta Gradiskát (Ógradiska, Stara Gradiška), Dubicát (Hrvatska Dubica) és Kostajnicát, majd visszatért Bródba, a hadihídon átkelt a Száván, és szeptember 5-én megtámadta Szijávus boszniai pasa Dervent (Derventa) városánál összegyűjtött, többszörös túlerőben lévő hadát. A hegyszorosokon Piccolomini és Castell tábornok lovas dandárjai törtek át, a szpáhi lovasságot elűzték, a janicsár gyalogságot lemészárolták. A győzelem után délkeletnek vonultak, és a Drina folyónál fekvő Zvornik erődjét foglalták el (szeptember 25.), biztosítva a szerbiai és boszniai hódításokat.

Ugyanezen a napon azonban XIV. Lajos francia király csapatai 80 000 főnyi sereggel betörtek a Pfalzba, erre Lipót császár leállította a balkáni hadműveleteket, a német birodalmi hadak zömét a Rajna-menti határra küldte. A boszniai hadak parancsnokságát Badeni Lajos őrgróf Piccolomini altábornagynak adta át.[10]

Hadjárat Szerbiában (1689)Szerkesztés

1689. február 14-én Lipót császár hadat üzent XIV. Lajosnak, Lotaringiai Károlyt a francia frontra küldte. Boszniában Piccolomini altábornagy csapatai tartották a frontot, a törökök januárban és márciusban is sikertelenül ostromolták Dubicát és Zvornikot, megtorlásul Piccolomini portyázókat küldött Banja Luka és Kozarac felé. Banja Lukát átmenetileg elfoglalták, de a lakosság felgyújtotta a várost és a Verbász folyó hídját.[11]

Az 1689-es balkáni hadjárat főparancsnoka Badeni Lajos őrgróf lett, Piccolomini és Veterani tábornokot a fősereghez osztották be, Erdélyt Heissler és Herbeville tábornok hadteste biztosította. A fősereg Nissza (Niš) felé indult.[12] A török fősereg Drinápolyból vonult Belgrád felé, az új szeraszker, Arab Redzseb pasa, szófiai beglerbég vezetésével. 1689. augusztus 29-én Nagy-Morava folyó jobb partján, Grabovácnál a császáriak a tatár előhadba ütköztek. A grabováci csatában a magyar könnyűlovasság oldalról, Veterani és Piccolomini nehézlovassága szemből támadta meg és szétverte a tatárokat.[13] Másnap, augusztus 30-án a Nagy-Morava bal partján, Batocsina térségében a szeraszker főseregével megvívott ütközetben Piccolomini és Pálffy Miklós lovassága a török balszárnyát verte szét, a pasa erőit Kragujevácig szorították vissza.[14]

Badeni Lajos ezután Jagodinán át Nissza (Niš) ostromára vonult. Szeptember 24-én a balszárnyat biztosító Csáky huszárezredet erős támadás érte, amelyet Piccolomini altábornagy és Holstein herceg vértes ezredei vertek vissza. Másnap, szeptember 25-én rendkívül nehéz, hegyes terepen folyó csatában a császáriak bevették Nisszát. Az északkelet felé, Szófia irányában rendezetlenül menekülő ellenséget Piccolomini altábornagy ezredei üldözték egészen október 2-áig, a hegyeken át egészen a bolgár határig, Pirot és Dragoman városokig nyomulva. Itt helyőrségeket hagyott, és visszatért a nisszai táborba.[15]

A fővezér ekkor kinevezte Piccolominit Ó-Szerbia (a Nisszai szandzsák) katonai parancsnokává, majd a fősereggel Vidin ostromára vonult, amelyet október 19-én sikererrel be is vett. Ezután hadseregének csaknem felét, 8800 embert Piccolomini parancsnoksága alá rendelte a Balkán-hegység hágóinak védelmére, ő maga a Konstantin Brancoveanu havasalföldi vajdát hódoltatta meg.

Piccolomini hadjárata Ó-Szerbiában (1689)Szerkesztés

 
Szkopje (1594-es metszet)
 
Habsburg hadjárat és törökellenes felkelések a Balkánon (1688-1689)

Piccolomini altábornagy megerősítette Nisszát, biztosította a kelet felé előretolt helyőrségeket (Pirótot és Kumanovót). Ezután hadjáratot vezetett déli irányba, Ó-Szerbia, azaz Koszovó és Makedónia belseje felé. Megszállta Ipeket (Peć), Pristinát és Novi Pazar-t, ezzel biztosította a császári hadsereg helyzetét Dél-Szerbiában.[16]

Lipót császár felszólította a balkáni népek, elsősorban a szerbek, egyházi vezetőit a török elleni harc támogatására. Piccolomini találkozott Csernojevics Arzén ipeki szerb pátriárkával (az ő feljegyzéseiben a tábornok Giovanni Norberto keresztnevekkel szerepel), aki a keresztény szerbeket törökellenes felkelésre szólította fel, a török-párti szerbeket kiátkozta. Sok szerb csatlakozott Piccolomini hadseregéhez. A bizánci ortodox és a római egyház ellentéte miatt azonban sok szerb harcolt a török oldalon is. 1689 októberében a szerb–bolgár határvidéken Kjusztendil, Pirot és Szkopje térségében kitört Petar Karpoš felkelése, amely segítette Piccolomini előrenyomulását.[17] Lipót császár ajándékot küldött a vezérnek, akit „Kumanovó királyának” nevezett. Nincs nyoma, hogy a császáriak ennél komolyabb mértékben segítették volna Karpoš felkelését.[18]

Pristinából Piccolomini Kaçanikba (Kačanik) vonult (október 22.), majd benyomult Makedóniába, és elfoglalta Üszküb (Szkopje) városát. Itt éppen pestis- (más források szerint kolera-) járvány tört ki, ezért az altábornagy október 26-án elrendelte a város felégetését. A város három napig égett, középkori épületei elpusztultak. A tűzvész után a város elnéptelenedett, elvesztette kereskedelmi jelentőségét, 60 000 lakosából csak 10 000 maradt meg.[16] Délszláv források szerint Piccolomini a város felperzselését nem járványveszély miatt, hanem bosszúból rendelte el, Bécs 1683-as török ostromáért.[19] A város felperzselése és más atrocitások miatt miatt sok szerb támogató elfordult a császáriaktól.

Szkopje felégetése után Piccolomini három lovas ezredet, Holstein hercegének parancsnoksága alatt visszaküldött Pristinába, hadának többi részével tovább vonult Prizrenbe. Itt azonban az altábornagy áldozatul esett a (valószínűleg Szkopjében felszedett) betegségnek, és november 9-én meghalt.

Piccolomini grófot Prizren környékén temették el, sírjának pontos helye ismeretlen. A „nagy német katona” egyik állítólagos sírhelyét a helybeliek egyfajta csodatévő búcsújáró helyként kezelik.[20]

Események halála utánSzerkesztés

A Havasalföldön tartózkodó Badeni Lajos őrgróf Piccolomini utódjául Veterani tábornokot küldte Ó-Szerbiába főparancsnoknak, Veterani helyére pedig Heissler altábornagyot helyezte erdélyi és havasalföldi főparancsnoknak.[16]

Veterani azonban Vidin ostrománál megsebesült, és még nem épült fel. Dél-Szerbia tehetséges fővezér nélkül maradt. A törökök már 1689. december végén lerohanták Kaçanikot. A város felmentésére küldött osztrák csapatot 1690. január 2-án felkoncolták. 1690-ben megindult a török ellenoffenzíva, Köprülü Musztafa nagyvezír vezetésével, Giráj tatár kán hadainak támogatásával. A törökök visszavették Pristinát, Mitrovicát.[21] A visszatérő Veterani tábornok Nisszába szorult vissza, de 1690 nyarán azt is fel kellett adnia. A törökök Belgrádot is visszafoglalták.[22] Petar Karpoš felkelését leverték, a vezetőket Szkopjében kivégezték. A visszatérő törökök megtorló akcióitól való félelem beindította a nagy szerb bevándorlást a Magyar Királyságba.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Historical records matching Enea Silvio Piccolomini (geni.com)
  2. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1322. Kanizsa 1664. évi sikertelen ostroma.[halott link]
  3. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1335. Események Zrínyi-Újvár elestéig.[halott link]
  4. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1337. A szentgotthárdi csatához vezető események.[halott link]
  5. No.4. Oberösterreichisch-salzburisches Dragoner-Regiment A 4. sz. felső-ausztriai és salzburgi dragonyos ezred tulajdonosai. [2017. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 25.)
  6. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1398. Lotharingiai Károly herceg hadműveletei Ibrahim Sátán pasa ellen. A tháti csata, 1685. augusztus 16-án.
  7. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1407. Az 1686-os háború előkészítése.
  8. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1423. A horvátországi és délmagyarországi hadműveletek.
  9. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1432. A nagyharsányi csata.
  10. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1442. Badeni Lajos őrgróf boszniai hadjárata.[halott link]
  11. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1449. Kisebb hadműveletek az 1689. év elején.
  12. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1450. A fősereg és az erdély hadtest bevezető hadműveletei.
  13. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1451. A grabováci csata, 1689. augusztus 29.
  14. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1452. A batocsinai csata, 1869. augusztus 30.
  15. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1453. A nisi (nisszai) csata, 1689. szeptember 24.
  16. a b c Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1454. Badeni Lajos dunavölgyi hadműveletei.
  17. Király K. Béla – Günther E. Rothenberg. War and Society in East Central Europe: East Central European Society and War in the Pre-Revolutionary Eighteenth Century. Brooklyn College Press, 319-320. o. (1982) 
  18. Ivan Parvev: Habsburgs and Ottomans between Vienna and Belgrade (1683-1739), 92. old.
  19. Денот што го турна Скопје во двовековен мрак, in: Nova Makedonia, 23596. szám, 2009. október 22.. [2014. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 27.)
  20. Legendary Kosovo. Armies of good fortune (kosovotwopointzero.com)[halott link] (angolul)
  21. Bánlaky J.: A magyar nemzet hadtörténelme (MEK-OSZK), 0017/1459. A törökök téli támadása (1690).
  22. M. Houtsma. First encyclopaedia of Islam: 1913-1936, 927. o. (1993). Hozzáférés ideje: 2011. július 17. 

ForrásokSzerkesztés

További irodalomSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés