Lápi póc

halfaj

A lápi póc (Umbra krameri) a csontos halak (Osteichthyes) főosztályának a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályába, ezen belül a csukaalakúak (Esociformes) rendjébe, a pócfélék (Umbridae) családjába tartozó védett faj.

Infobox info icon.svg
Lápi póc
Evolúciós időszak: Paleocén–jelen
Umbra krameri Lápi póc.jpg
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
IUCN2.3
Magyarországon fokozottan védett
Természetvédelmi érték: 250 000 Ft[1]
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszósok (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Protacanthopterygii
Rend: Csukaalakúak (Esociformes)
Család: Pócfélék (Umbridae)
Nem: Póchalak (Umbra)
Faj: U. krameri
Tudományos név
Umbra krameri
(Walbaum, 1792)
Szinonimák

  • Umbra canina, (Marsigli, 1726)
  • Gobius caninus (Marsili, 1726)
  • Umbra Kramer (Gronovius, 1763)
  • Aphyra lacustris (Grossinger, 1794)
  • Cyprinodon umbra (Cuvier, 1829)
  • Umbra Crameri (Müller, 1844)
  • Umbla (pro Umbra) Krameri (Bonaparte, 1846)
  • Umbra Nattered (in. lit.) + U. Krameri (Cuvier & Valenciennes, 1846)
  • Umbrina Krameri (Steindachner, 1870)
  • Umbra cartina (Karoli & Hermann, 1882)
  • Umbra canina (Károli, 1882)
  • Umbra lucifuga (Gronow, 1854)
  • Umbra umbra (Berg, 1916)
  • Umbra lacustris (Hankó, 1923)
  • Umbra krameri krameri (Kux & Libosvársky, 1957)
  • Umbra krameri pavlovi (Kux & Libosvársky, 1957)
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Lápi póc témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Lápi póc témájú kategóriát.

A póchalakra jellemzően kis ragadozó hal, melynek egyedüli európai képviselője ez az aránylag rövid életű négy évnél tovább csak ritkán élő Magyarországon fokozottan védett faj. Állományának jelentős csökkenését a mocsarak lecsapolása és újabban a természetes ellenségeként megjelenő ragadozó amurgéb is fenyegeti.

ElnevezéseiSzerkesztés

  • Népies elnevezései: békahal, bobálik, bobály, ebhal, ebihal, kiskutyahal, kutyahal, peczehal, petehal, pócz, póczhal, ribahal, rucahal
  • Más nyelveken: angolul: European mudminnow, csehül: Tmavec hnëdy, Blatnâk tmavy németül: Europäischer Hundsfisch, Ungarischer Hundsfisch, franciául: poisson-chien, lengyelül: Muławka bałkańska, horvátul: Crnka, ukránul: Собача риба, szlovákul: Blatniak tmavý.

Származása, elterjedéseSzerkesztés

Az euroszibériai fajkomplexum termofil csoportjának a Duna vízrendszeréhez tartozó reliktum, endemikus faja. Elterjedésének fő területe a Kárpát-medence. Előfordulásáról Vutskits György a következőket írta 1901-ben:

„Hazánkon kívül Európának aránylag kevés helyéről ismerik. Kimutatták az alsó-ausztriai Moosbrunn mellett, Szerbiában Negotin közelében és Odessza környékén Oroszországban.”

Vutskits György[2]

A nagy (19. századi) folyószabályozásokig általánosan elterjedt, elsősorban az Alföldön és a Kisalföldön. A szabályozások és a mocsarak lecsapolása után megritkult:

„Magyarországon a Fertő lápos helyein, Budapest mellett az Ördög-árokban, a Zala vizében, Zala-Tapolca környékén, Tihanyban, a bihari Sárrétben, a Bodrogközben, nevezetesen az Ecsedi-láp és a Szernye-mocsár világában él, Petényi, Heckel és Kner, dr. Chyzer és Herman Ottó kutatásai szerint. Nekem sikerült újabban megtalálni a keszthelyi Kis-Balatonban és a somogymegyei „Nagyberekben”, a Lengyeltóti melletti Tatárvár hegyközség és Buzsák község között lévő turfás területen … Medic e fajra 1896-ban a Duna kiöntéseiben, Zimony táján akadt rá …”

– Vutskits György[2]

.

Jelenleg a Duna-deltáig található meg, ide értve a Prut és más, kisebb romániai folyók alsó szakaszát. Emellett a Dnyeszter alsó szakaszán is előfordul. A Duna-delta, a Prut és a Dnyeszter vízgyűjtőjén élő állományt Kux és Libosvársky (1957) külön alfajként, Umbra krameri pavlovi néven írta le néhány morfológiai bélyeg, illetve a hosszabb élete alapján.[3]

Előfordulása MagyarországonSzerkesztés

A felsoroltakon kívül van néhány zárt előfordulása is. Az akvaristák telepítéseinek köszönhetően már a múlt században feltűnt Ausztriában, Németországban és Oroszországban. Az utóbbi időkben a lengyelországi Pogórze tógazdaságban Felső-Szilézia és a Mazuri-tavak vidékén, továbbá Németországban a Peitz környéki tőzeges tavaknál találtak lápi pócokat. A Fertő–Hanság Nemzeti Park és az ausztriai Donau-Auen Nemzeti Park a Fertőzugban (Mosontarcsa) próbálkozik visszatelepítésével.[4][5]

Megjelenése, felépítéseSzerkesztés

Kis, kissé nyújtott, enyhén zömök, oldalról lapított hal. Többnyire 5 centiméter hosszú, de akár 10-ig is megnőhet. Feje középnagy, orra rövid; hossza nagyjából annyi, mint szemámel átmérője. Szája félig felső állású, a szájhasíték enyhén felfelé néz, a felső állkapocs vége a szem alá ér. A fogazata apró fogacskákból álló kefefogazat, mely bevonja a köztes állcsontot (praemaxillare), a fogcsontot (dentale), az ekecsontot (vomer) és a szájpadcsontot (palatinum).[6]

Hátúszója a test hátsó részén helyezkedik el, alatta található a has- és az alsó (farok alatti, anális) úszó. Farokúszója a hazai fajok többségétől eltérően szabályosan lekerekített. A hátúszó 3-4 kemény és 12-13 lágy sugárból áll, a sugarak hossza hátrafelé nem csökken. A kemény és lágy sugarak száma a mellúszóban 1 és 1-2, a hasúszóban 1 és 5, az alsó úszóban 2 és 5-6. A farokúszót 16 lágy sugár feszíti.[6][4]

Kerek, sima szélű (cikloid), nagy, rugalmas (elasmoid) pikkelyei a fejtetőt, az arctájékot és a kopoltyúfedőt is beborítják. Oldalvonala nincs, de a helyén világosabb, aranyszínű sáv húzódik 30-35 pikkellyel. Testének alapszíne vörösesbarna, a fejen és a testen szabálytalanul elszórt fekete foltokkal. Alsó állkapcsa és úszói világosabbak, a hátúszó és a farokúszó tövén sötét foltsor húzódik. A törzsmagasság és törzshossz %-os aránya (Pi): 27, a fej- és törzshosszé (Ci): 27, a faroknyél magasságának és a törzshossznak (Fi) pedig: 13-15. A kopoltyútüskék száma 9.[6][4][2]

Ikrájának átmérője kb. 2 mm. A kikelő lárvák 5–6 mm hosszúak. A teljesen kifejlett úszójú, 4-5 hetes ivadék 14 mm hosszú.[6][7]

Azonosítása határozóképlettelSzerkesztés

A lápi póc határozóképlete[8]

latin név magyar név pikkelyképlet garatfogképlet úszósugár hátúszó úszósugár farok alatti
Umbra krameri,   Lápi póc       30-35           ---       III-IV/12-13            II-III/5-6

Hasonló fajokSzerkesztés

A póchalakra jellemzően kis és jellegzetes küllemű hal, amely a családjának egyedtlen európai képviselője, tehát csak a nagyon felületes szemlélő tévesztheti össze valamely más fajjal. Esetleges a réti csík jöhet szóba hasonlóan barnás és lekerekített farokúszójú miatt, de az sokkal nyúlánkabb, és alsó állású szája körül bajuszszálakat visel. Az olykor ugyancsak barnás csukaivadékkal vagy az amurgébbel is összetéveszthető, de az előbbi orra hosszú és hegyes, a farokúszója pedig villás, az utóbbinak pedig két hátúszója van.[4]

Életmódja, élőhelyeSzerkesztés

ÉlőhelyeSzerkesztés

A hűvös, tiszta vizű mocsarakban, tőzeggödrökben, lápokon, növényzettel sűrűn benőtt alföldi tavakban fordul elő. Kifejezetten kedveli a mocsarakban húzódó keskeny csatornák növényzettel borított oldalát. Botta István 1981-ben a lápi pócok szezonális vándorlását figyelte meg állóvizek és a kisebb vízfolyások között, amit azzal indokolt, hogy a fajnak rendkívüli érzékeny a vízhőmérséklet ingadozására. A megfigyelt egyedek az adott időszakban kiegyenlítettebb hőháztartású helyeket választották.[4][9]

ÉletmódjaSzerkesztés

Gyorsan fejlődő, rövid életű faj. Test már első életévében elérheti a 4–5 centiméter hosszt. Az ivarérettséget kétéves korában éri el. Teljes hosszát harmadik évében éri el, és legkésőbb életének negyedik évében elpusztul.[7]

Ragadozó hal: a fiatalabbak zooplanktonnal, az idősebbek férgekkel, bolharákokkal, rovarlárvákkal és alkalomszerűen apró halivadékkal táplálkoznak. Ez utóbbiról írta Herman Ottó A magyar halászat (1887) című könyvében:

„… de kitűnik itt rabló természete is, mely egészen csukaszerű; nemcsak a vele egy tartóban élő más fajbeli, nálánál kisebb halakat nyeldesi, hanem ráveti magát saját, apróbb véreire is; sőt nálam megtörtént, hogy az egyik akkora vérrokont kapott be, hogy nem bírta lenyelni s így belefult a falatba…”

– Herman Ottó[10]

Rejtőzködő életmódját és a lesből támadást segíti elő testszíne. Vadászat közben a kiszemelt áldozattal egy irányba fordul, majd mellúszójának csavaros mozgatásával, úgyszólván észrevehetetlenül közelíti meg zsákmányát, amelyre hirtelen ráveti magát.[2]

Sajátos felépítésű úszóinak sugarait külön-külön tudja mozgatni. Olyan, mint egy hajócsavar: fejjel felfelé vagy lefelé, 75 fokos szögben, tehát közel függélyesen is lebeg a vízben, miközben csak mellúszója mozog lassan és hátúszójának utolsó sugarai végeznek rezgő, hullámzó mozgást. Johann Jakob Heckel és Rudolf Kner a Fertő és a Balaton körüli lápos és mocsaras területen megfigyelte, hogy a réti csík, a kárász és a kölönte társaságában él elsősorban a mélyebb helyeken tiszta víz alatt. Egy helyen egyszerre legfeljebb 5-6 található. Úszás közben felváltva használja mell- és a hasúszóját, mint a szaladó kutya a lábát.[2]

A mocsári életmódot segíti elő a kiegészítő légzőszervvé alakult úszóhólyag, amelymek sima falát a gázcsere érdekében sűrűn behálózzák a hajszálerek. Ezért az élőhelyén nem ritka oxigénhiányos időszakokban a szükséges oxigént a lvegőbőből, szájon keresztül is fel tudja venni. Ha a vízben elég oxigén van, nem szorul erre a kiegészítésre. és tisztán kopoltyúval lélegzik.[6][7]

SzaporodásaSzerkesztés

Április-májusban ívik. Az ivarérett példányok színezete élénkebbé válik, a párosan ívó halak az előre kialakított fészekbe 5–8 szemenként mintegy 100–200 ikrát raknak 12–18°C hőmérsékletű vízbe. Az ikrás a fészket a lárvák kikeléséig őrzi. Az ikra keléséhez 22°C-on 7 nap, 12–16°C-on 10 nap kell.[6][7]

VédelmeSzerkesztés

A környezeti változásokra érzékeny; a Duna elterelésekor 1992-ben több százezer lápi póc pusztult el a Szigetközben. Osztrák természetvédők 2003 októberében a Fertőzugban demonstrációs jelleggel 100 példány szabadon engedésével igyekeztek javítani a faj helyzetén.[7]

  • Magyarországon fokozottan védett (lásd. A védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V.9.) KöM rendelet 4. sz. melléklete szerint az természetvédelmi értéke 250 000 Ft.[11]
  • Szerepel az IUCN (International Union for Conservation on Nature and Natural Resources – Nemzetközi Természetvédelmi Unió) Vörös Listáján, mint sebezhető (VU – vulnerable) faj. A VU kategóriába történő besorolás indoka A2c, amely azt jelenti, hogy az állomány csökkenés (A) legalább 20%-os lesz előreláthatólag vagy feltételezetten a következő 10 év vagy 3 generáció élettartama alatt (2) az elfoglalt terület, az előfordulási ráta és/vagy az élőhely minőségének romlása (c) miatt.[12]
  • Szerepel az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004. (X.8.) Korm. rendelet 2.A) számú mellékletében, mely alapján élőhelyei védettek a faj megőrzése érdekében.[13]
  • A Balatoni Limnológai Kutatóintézet (BLKI) 2006 óta kiemelten foglalkozik a faj tanulmányozásával (Takács).

ÚjratelepítésekSzerkesztés

A lápi póc állomány gyérülését elsősorban életterének szűkülése okozta, de az is igaz, hogy korábban nem volt igazi természetes ellensége. A Távol-Keletről származó amurgéb azonban gyorsan terjed európai élőhelyein, és egyéb fajok mellett a lápi pócot is erősen pusztítja.[14]

A gyérülés ellensúlyozására egyes élőhelyein telepítik. Az újratelepítés egyik feltétele, hogy a telepíteni kívánt fajt tömegesen tudják mesterséges körülmények között szaporítani. A lápi póc ivadékait a világon elsőként a Szent István Egyetemen sikerült így előállítani; ez teszi lehetővé az állomány rendszeres frissítését.[15]

A Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke új élőhelyek kialakításával is segíti a faj fennmaradását, így 2010-ben Pest megyében a Szada melletti Illés-tóba helyeztek ki ivadékokat.[16]

  • Lápi póc telepítés a YouTubeon:[2]

FelhasználásaSzerkesztés

A folyamszabályozás előtti tömeges előfordulását jól jellemzi Herman Ottó A magyar halászat (1887) című könyvében:

„Húsát a Szernyevidék szegénysége szükségből eszi. Az Ecsedi-láp környékének népe mérgesnek tartja, az előbbi helyen sertést és rucát is hizlalnak vele, mert rengeteg számmal van, és én láttam Dercen táján öblös csíkkast, mely tömve volt e kis rablóval…”

Herman Ottó[10]

Vutskits György szerint a lápi pócot Marcaliban az 1880-as években még árulták a piacon. Élelmiszernek csak a szegény nép vásárolta, máshol trágyázásra és takarmánynak használták.

JegyzetekSzerkesztés

  1. [1]
  2. a b c d e A csukáról - érdekesen. horgaszklub.eu. [2010. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 23.)
  3. Josef Wanzenböck: Current knowledge on the European mudminnow, Umbra krameri WALBAUM, 1792 (angol nyelven). Naturhistorisches Museum Wien, 1995. november 1. (Hozzáférés: 2010. május 23.)
  4. a b c d e 59. Lápi póc – Umbra krameri Walbaum, 1792. Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár. (Hozzáférés: 2010. május 23.)
  5. Mikics Péter: A lápi póc (Umbra krameri). zoldjatszohaz.hu Tudástár. [2010. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 23.)
  6. a b c d e f Dr. Györe Károly: Magyarország természetesvízi halai - Lápi póc - Umbra krameri Walbaum, 1792. HAKI Halászati és Öntözési Kutatóintézet, 1995 [2011. szeptember 16-i dátummal az póc eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 23.)
  7. a b c d e Lápok ritka hala. Sulinet. [2011. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 23.)
  8. Speciális határozóbélyegek. munkacsyhegyula.uw.hu. (Hozzáférés: 2009. november 6.)
  9. Bota, István. A hazai halakról. Mezőgazd. Kvk Budapest (1985). ISBN 963-231-978-8 
  10. a b Herman Ottó: A magyar halászat könyve. Budapest A K. M. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT, 1887 (Hozzáférés: 2010. május 23.)
  11. 13/2001. (V.9.) KöM rendelet 4. sz. melléklete. complex.hu. (Hozzáférés: 2012. október 1.)
  12. Umbra krameri. iucnredlist.org. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
  13. 275/2004. (X.8.) Korm. rendelet 2.A) számú melléklete. complex.hu. (Hozzáférés: 2010. május 24.)
  14. Harka Ákos, Sallai Zoltán, Ján Cosco: Az amurgéb (Perrcottus glenii) terjedése a Tisza vízrendszerében. nimfea.hu. (Hozzáférés: 2010. június 13.)
  15. Megmentik a Lápi pócot. horgaszok.hu, 2010. június 9. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 19.)
  16. Farkas Csaba. „Lápi pócot a szabad vizekbe!”, Népszabadság, 2010. június 1. 

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Internetes leírások a lápi pócrólSzerkesztés