Magyarország az olimpiai játékokon

nemzet az olimpiai játékokon
(Magyarország a téli olimpiai játékokon szócikkből átirányítva)

Magyarország az olimpiai játékokon először az első, 1896-os nyári játékokon vett részt, és majdnem az összes nyári illetve az összes téli olimpián indultak versenyzői. Az 1920. évi nyári olimpiai játékokra nem kapott az ország meghívót, mivel az első világháború vesztesei között volt. Pedig ez lett volna a magyar olimpia: a rendezés jogát Budapest nyerte el, a háborús vereség miatt szállt át a jog később Antwerpenre. Valamint az 1984-es játékokon sem szerepelt: miután az Egyesült Államok és egyes szövetségesei bojkottálták az 1980-as moszkvai olimpiát, Magyarország több más szocialista országgal egyetemben a Szovjetunióhoz csatlakozva nem vett részt a Los Angeles-i olimpián.

Magyarország az olimpiai játékokon
Magyarország zászlaja
Magyarország zászlaja
NOB-országkód: HUN
OOBMagyar Olimpiai Bizottság
HonlapHivatalos honlap
Zászlóvivő
Nyitóünnepségteljes lista
Fogadalomtevőteljes lista
Érmek
Arany
189
Ezüst
163
Bronz
188
Össz.
540

Nyári olimpiai játékok:
Téli olimpiai játékok:
Nem hivatalos olimpiai játékok:

Dr. Kemény Ferenc jóvoltából Magyarország már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (röviden: NOB) 1894-es megalapításában is tevékenyen részt vett, és ennek hatására másfél évvel később, 1895. december 19-én megalapult az ország olimpiai bizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság (röviden: MOB) is.

A MOB hivatalosan is elfogadja az olimpiák művészeti versenyein a magyarok által elért eredményeket – melyekkel együtt a nyári és téli olimpiákon összesen 544 érmet (190 arany, 165 ezüst, 189 bronz) nyertek eddig a magyar sportolók –, ez azonban nem egyezik meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság álláspontjával, ugyanis e szervezet nem számolja bele az érmek számába a szellemi versenyeken elért helyezéseket. A NOB által elfogadott magyar érmek száma emiatt nem azonos a MOB által elfogadottakkal. A NOB szerint a következő számú érmekkel rendelkezik Magyarország a nyári és téli olimpiákon: aranyérem: 189, ezüstérem: 163, bronzérem: 188, összes érem: 540.[1]

A nyári olimpiákon szerzett, a NOB által elfogadott 530 éremmel Magyarország a legeredményesebb olyan nemzet, amely még nem rendezett olimpiát.

Eredmények

szerkesztés

Nyári olimpiai játékok

szerkesztés

Az alábbi táblázatok sorrendben a következő adatokat tartalmazza:

  • Olimpia: az adott nyári olimpia éve és helyszíne
  • Sportolók: az adott olimpián a magyar versenyzők száma
  • Arany: az adott olimpián a magyar versenyzők által szerzett aranyérmek száma
  • Ezüst: az adott olimpián a magyar versenyzők által szerzett ezüstérmek száma
  • Bronz: az adott olimpián a magyar versenyzők által szerzett bronzérmek száma
  • Összes érem: az adott olimpián a magyar versenyzők által szerzett érmek száma
  • Éremtáblázat: Magyarország helyezése a nem hivatalos éremtáblázaton az adott olimpián
  • IV.: az adott olimpián a magyar versenyzők által szerzett negyedik helyezések száma
  • V.: az adott olimpián a magyar versenyzők által szerzett ötödik helyezések száma
  • VI.: az adott olimpián a magyar versenyzők által szerzett hatodik helyezések száma
  • Összes pont: az adott olimpián a magyar versenyzők által szerzett pontok összessége, a következők szerint: arany: 7 pont, ezüst: 5 pont, bronz: 4 pont, negyedik hely: 3 pont, ötödik hely: 2 pont és hatodik hely: 1 pont. Ezt a számítási rendszert a Magyar Olimpiai Bizottság használja. 2014-ben a a MOB nemzetközi igazgatója elmondta, hogy a magyar értékelésekben fontos szerepe van, ezzel összevethetők a különböző sportágak teljesítményei, ahol a versenyzők nem szereznek érmeket. A pontrendszer alapján osztották el a sportági támogatásokat.[2] Az olimpiai pontrendszer az 1920-as években alakult ki, az első helyezettnek 10 pontot adtak, később ez 7 pontra változott. Magyarországon meghonosodott a pontrendszer használata, az olimpiák idején a magyar tudósításokban is rendszerint feltűnik ez a kifejezés.[3][4]
  • Összesen és Átlag: az utolsó sorban az adott oszlop összege illetve átlaga szerepel. Mindenhol a kerekítési szabályoknak megfelelő egész érték szerepel.

A táblázat kizárólag azokat a nyári olimpiákat tartalmazza, melyeken részt vett Magyarország, azaz hiányzik az első és második világháború miatt elmaradt 1916-os, 1940-es és 1944-es olimpia, valamint az 1920-as (Magyarországot, mint az első világháború egyik vesztes nemzetét, nem hívták meg) és az 1984-es (Magyarország a Szovjetunió nyomására csatlakozott a szocialista országok bojkottjához) olimpia.

Olimpia Sportolók Arany Ezüst Bronz Összes
érem
Érem–
táblázat
IV. V. VI. Összes
pont
1896, Athén 7 2 1 3 6 6. 2 0 1 38
1900, Párizs 20 1 2 2 5 10. 3 3 0 40
1904, St. Louis 4 2 1 1 4 5. 1 1 0 28
1908, London 63 3 4 2 9 6. 5 4 1 73
1912, Stockholm 119 3 2 3 8 9. 5 3 2 66
1924, Párizs 89 2 3[a 1] 4 9 13. 3 3 5 65
1928, Amszterdam 109 4[a 1] 5 0 9 9. 3 4 3 73
1932, Los Angeles 58 6 4[a 1] 5 15 6. 4 5 2 106
1936, Berlin 216 10 1 5 16 3. 7 7 4 134
1948, London 128 10 5 12[a 1] 27 4. 10 10 2 195
1952, Helsinki 189 16 10 16 42 3. 6 9 7 269
1956, Melbourne[5] 108 9 10 7 26 4. 10 11 6 199
1960, Róma 184 6 8 7 21 7. 9 7 4 155
1964, Tokió 182 10 7 5 22 6. 7 15 6 182
1968, Mexikóváros 167 10 10 12 32 4. 4 7 2 196
1972, München 232 6 13 16 35 8. 9 8 10 224
1976, Montreal 178 4 5 13 22 10. 10 9 10 163
1980, Moszkva 263 7 10 15 32 6. 13 13 10 234
1988, Szöul 188 11 6 6 23 6. 14 13 12 211
1992, Barcelona 217 11 12 7 30 8. 5 11 9 211
1996, Atlanta 212 7 4 10 21 12. 8 5 8 151
2000, Sydney 178 8 6 3 17 13. 5 9 4 135
2004, Athén 209 8 6 3 17 13. 8 8 6 144
2008, Peking 171 3 5 2 10 21. 8 6 4 94
2012, London 159 8 4 6 18 9. 4 5 7 129
2016, Rio de Janeiro 160 8 3 4 15 12. 4 5 1 110
2020, Tokió 166 6 7 7 20 15. 10 9 3 156
2024, Párizs 178 6 7 6 19 14. 9 7 5 147
Összesen 187 161 182 530 186 197 134 3927
Átlag 7 6 7 19 9. 7 7 5 140
  1. a b c d A művészeti versenyeken elért helyezések nélkül.

Az alábbi táblázatban szerepelnek a művészeti versenyeken elért eredmények. Ezeken a versenyeken elért eredményeket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem tartja olimpiai helyezéseknek. A Magyar Olimpiai Bizottság viszont igen.

Olimpia Arany Ezüst Bronz
1924, Párizs 0 1[b 1] 0
1928, Amszterdam 1[b 2] 0 0
1932, Los Angeles 0 1[b 3] 0
1948, London 0 0 1[b 4]
Összesen 1 2 1
  1. Hajós Alfréd és Lauber Dezső a művészeti versenyek építészet kategóriájában második helyezést ért el.
  2. Mező Ferenc dr. a művészeti versenyek irodalom epikai kategóriájában első helyezést ért el.
  3. Manno Miltiades a művészeti versenyek szobrászat kategóriájában második helyezést ért el.
  4. Földes Éva dr. a művészeti versenyek irodalom epikai kategóriájában harmadik helyezést ért el.

Téli olimpiai játékok

szerkesztés

Magyarország egyike azon tizenkét nemzetnek, amely az eddigi összes téli olimpián szerepelt.
A táblázat kizárólag azokat a téli olimpiákat tartalmazza, melyeken részt vett Magyarország, azaz hiányzik a második világháború miatt elmaradt 1940-es és 1944-es olimpia.

Olimpia Arany Ezüst Bronz Összes
érem
Érem–
táblázat
IV. V. VI. Összes
pont
1924, Chamonix 0 0 0 0 0 0 0 0
1928, St. Moritz 0 0 0 0 0 0 0 0
1932, Lake Placid 0 0 1 1 10. 1 0 0 7
1936, Garmisch-Partenkirchen 0 0 1 1 10. 1 0 0 7
1948, St. Moritz 0 1 0 1 11. 1 1 0 10
1952, Oslo 0 0 1 1 12. 0 0 0 4
1956, Cortina d'Ampezzo 0 0 1 1 12. 0 0 0 4
1960, Squaw Valley 0 0 0 0 0 0 0 0
1964, Innsbruck 0 0 0 0 0 0 0 0
1968, Grenoble 0 0 0 0 0 0 1 1
1972, Szapporó 0 0 0 0 0 1 0 2
1976, Innsbruck 0 0 0 0 0 1 0 2
1980, Lake Placid 0 1 0 1 15. 0 0 0 5
1984, Szarajevó 0 0 0 0 0 0 0 0
1988, Calgary 0 0 0 0 0 0 0 0
1992, Albertville 0 0 0 0 0 0 0 0
1994, Lillehammer 0 0 0 0 0 0 0 0
1998, Nagano 0 0 0 0 0 0 0 0
2002, Salt Lake City 0 0 0 0 0 0 0 0
2006, Torino 0 0 0 0 1 1 0 5
2010, Vancouver 0 0 0 0 0 1 1 3
2014, Szocsi 0 0 0 0 0 0 1 1
2018, Phjongcshang 1 0 0 1 21. 1 2 1 15
2022, Peking 1 0 2 3 20. 1 0 2 20
Összesen 2 2 6 10 6 7 6 86

Sportáganként

szerkesztés

Az alábbi táblázat sportágankénti bontásban tartalmazza a magyarországi sportolók által elért eredményeket.

Nyári olimpiai játékok
Sportág Arany Ezüst Bronz Összes
érem
IV. V. VI. Összes
pont
Vívás 39 25 29 93 27 25 15 660
Úszás 32 28 21 81 31 27 21 616
Kajak-kenu 28 35 30 93 22 14 15 600
Birkózás 20 17 19 56 29 26 14 454
Torna 15 11 14 40 13 11 15 292
Atlétika 10 13 18 41 19 21 13 319
Öttusa 10 8 6 24 4 3 3 154
Ökölvívás 10 2 8 20 2 19 1 157
Vízilabda 9 3 5 17 5 6 2 127
Sportlövészet 7 3 8 18 4 9 11 137
Labdarúgás 3 1 1 5 0 1 0 32
Súlyemelés 2 9 9 20 7 6 15 143
Cselgáncs 1 3 6 10 0 13 0 72
Taekwondo 1 0 0 1 0 2 0 11
Kézilabda 0 1 2 3 7 1 2 38
Evezés 0 1 2 3 2 6 4 35
Vitorlázás 0 1 1 2 1 0 0 12
Lovaglás 0 0 1 1 2 1 1 13
Tenisz 0 0 1 1 0 0 0 4
Karate 0 0 1 1 0 0 0 4
Kerékpározás 0 0 0 0 4 4 1 21
Röplabda 0 0 0 0 2 1 1 9
Asztalitenisz 0 0 0 0 2 0 0 6
Kosárlabda 0 0 0 0 1 0 0 3
Lovaspóló 0 0 0 0 1 0 0 3
Műugrás 0 0 0 0 1 0 0 3
Íjászat 0 0 0 0 0 1 0 2
Összesen 187 161 182 530 186 197 134 3927
Művészeti versenyek 1 2 1 4 0 0 0 21
Összesen 188 163 183 534 186 197 134 3948

A fentieken túl a következő versenyszámokban is volt magyarországi induló, azonban eddig egynek sem sikerült pontot érő helyen végeznie: gyeplabda, szinkronúszás, tollaslabda, triatlon.

Téli olimpiai játékok
Sportág Arany Ezüst Bronz Összes
érem
IV. V. VI. Összes
pont
Rövidpályás gyorskorcsolya 2 0 2 4 3 4 5 44
Műkorcsolya 0 2 4 6 2 3 1 39
Gyorskorcsolya 0 0 0 0 1 0 0 3
Összesen 2 2 6 10 6 7 6 86

A fentieken túl a következő versenyszámokban is volt magyarországi induló, azonban eddig egynek sem sikerült pontot érő helyen végeznie: alpesisí, biatlon, bob, északi összetett, jégkorong, síakrobatika, sífutás, síugrás, snowboard.

Legeredményesebb sportolók

szerkesztés

Az alábbi táblázat tartalmazza minden idők legjobb magyarországi sportolóit a megszerzett arany-, ezüst- és bronzérmeik alapján. Mindannyian nyári olimpiákon szerezték érmeiket, helyezéseiket.

Gerevich Aladár a többszörös olimpiai aranyérmesek listája alapján minden idők tizennyolcadik legeredményesebb olimpiai sportolója a világon. Ugyanezen lista alapján Egerszegi Krisztina minden idők legeredményesebb egyéni női úszója a nyári olimpiák történetében, minden érmét egyéni versenyszámban szerezte.

Név Sportág Olimpiák Arany Ezüst Bronz Összes
érem
IV. V. VI. Összes
pont
Gerevich Aladár Vívás 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960 7 1 2 10 0 1 0 64
Kozák Danuta Kajak-kenu 2008, 2012, 2016, 2020 6 1 1 8 1 0 0 54
Kovács Pál Vívás 1936, 1948, 1952, 1956, 1960 6 0 1 7 0 0 0 46
Kárpáti Rudolf Vívás 1948, 1952, 1956, 1960 6 0 0 6 0 0 0 42
Keleti Ágnes Torna 1952, 1956 5 3 2 10 1 0 1 62
Egerszegi Krisztina Úszás 1988, 1992, 1996 5 1 1 7 0 0 0 44
Kulcsár Győző Vívás 1964, 1968, 1972, 1976 4 0 2 6 1 0 0 39
Darnyi Tamás Úszás 1988, 1992 4 0 0 4 0 0 0 28
Fuchs Jenő Vívás 1908, 1912 4 0 0 4 0 0 0 28
Kovács Katalin Kajak-kenu 2000, 2004, 2008, 2012 3 5 0 8 1 0 0 49
Dusev-Janics Natasa Kajak-kenu 2004, 2008, 2012 3 2 1 6 0 0 0 35
Balczó András Öttusa 1960, 1968, 1972 3 2 0 5 1 0 0 34
Gyarmati Dezső Vízilabda 1948, 1952, 1956, 1960, 1964 3 1 1 5 0 0 0 30
Szilágyi Áron Vívás 2012, 2016, 2020, 2024 3 1 1 5 0 0 0 30
Kammerer Zoltán Kajak-kenu 1996, 2000, 2004, 2008, 2012 3 1 0 4 2 1 0 34
Hosszú Katinka Úszás 2004, 2008, 2012, 2016, 2020 3 1 0 4 1 0 1 30
Szabó Gabriella Kajak-kenu 2008, 2012, 2016 3 1 0 4 0 0 0 26
Berczelly Tibor Vívás 1936, 1948, 1952 3 0 2 5 0 0 0 29
Kárpáti György Vízilabda 1952, 1956, 1960, 1964 3 0 1 4 0 0 0 25
Kabos Endre Vívás 1932, 1936 3 0 1 4 0 0 0 25
Fenyvesi Csaba Vívás 1968, 1972 3 0 0 3 2 0 0 27
Kásás Tamás Vízilabda 1996, 2000, 2004, 2008, 2012 3 0 0 3 1 1 0 26
Benedek Tibor Vízilabda 1992, 1996, 2000, 2004, 2008 3 0 0 3 1 0 1 25
Rajcsányi László Vívás 1936, 1948, 1952 3 0 0 3 1 0 0 24
Biros Péter Vízilabda 2000, 2004, 2008, 2012 3 0 0 3 0 1 0 23
Kiss Gergely Vízilabda 2000, 2004, 2008, 2012 3 0 0 3 0 1 0 23
Storcz Botond Kajak-kenu 2000, 2004 3 0 0 3 0 1 0 23
Szécsi Zoltán Vízilabda 2000, 2004, 2008, 2012 3 0 0 3 0 1 0 23
Molnár Tamás Vízilabda 2000, 2004, 2008 3 0 0 3 0 0 0 21
Papp László Ökölvívás 1948, 1952, 1956 3 0 0 3 0 0 0 21

Legtöbb olimpiai indulás

szerkesztés

Eddig egy sportoló tudott hét olimpián szerepelni magyar színekben.[6]

Név Sportág Olimpiák
Mohamed Aida Vívás 7 1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016, 2020
Gádorfalvi Áron Vitorlázás 6 1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016
Gerevich Aladár Vívás 6 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960
Bátorfi Csilla Asztalitenisz 5 1988, 1992, 1996, 2000, 2004
Benedek Tibor Vízilabda 5 1992, 1996, 2000, 2004, 2008
Cseh László Úszás 5 2004, 2008, 2012, 2016, 2020
Földi Imre Súlyemelés 5 1960, 1964, 1968, 1972, 1976
Gyarmati Dezső Vízilabda 5 1948, 1952, 1956, 1960, 1964
Hosszú Katinka Úszás 5 2004, 2008, 2012, 2016, 2020
Imre Géza Vívás 5 1996, 2004, 2008, 2012, 2016
Kammerer Zoltán Kajak-kenu 5 1996, 2000, 2004, 2008, 2012
Kamuti Jenő Vívás 5 1960, 1964, 1968, 1972, 1976
Kásás Tamás Vízilabda 5 1996, 2000, 2004, 2008, 2012
Kovács Iván Vívás 5 1992, 1996, 2000, 2004, 2008
Kovács Pál Vívás 5 1936, 1948, 1952, 1956, 1960
Kun Szilárd Sportlövészet 5 1952, 1956, 1964, 1968, 1972
Póta Georgina Asztalitenisz 5 2008, 2012, 2016, 2020, 2024
Rejtő Ildikó Vívás 5 1960, 1964, 1968, 1972, 1976
Sidi Péter Sportlövészet 5 2000, 2004, 2008, 2012, 2016
Szilágyi Áron Vívás 5 2008, 2012, 2016, 2020, 2024
Telegdy-Kapás Boglárka Úszás 5 2008, 2012, 2016, 2020, 2024
Tóth Krisztina Asztalitenisz 5 1996, 2000, 2004, 2008, 2012
Varga Dénes Vízilabda 5 2008, 2012, 2016, 2020, 2024

Zászlóvivők

szerkesztés

1908 óta az olimpia megnyitóünnepségén a nemzeti lobogót a bevonuláskor mindig egy-egy sportoló viszi a küldöttség előtt. Kulcsár Gergely az egyetlen, aki három alkalommal is elsőként léphetett az olimpiai stadionba. Kétszer két-két nyári és téli olimpikon vihette a zászlót: Bácsalmási Péter, Németh Imre, Tóth Attila és Egyed Krisztina (időrendben).

Az alábbi táblázatban megtalálhatók azon személyek nevei, akik ebben a megtiszteltetésben részesülhettek.

Fogadalomtevők

szerkesztés

A magyar sportolók a nyári olimpiák előtt 1936 óta, a téli olimpiák előtt pedig 1988 óta tesznek fogadalmat. Az 1948-as londoni olimpia kivételével ezt mindig megtették. Kezdetben az olimpiai csapat nevében egy fő tette ezt, azonban 1992 óta mindkét nem egy-egy képviselője megteszi. A fogadalom szövege arra szólítja fel a sportolókat, hogy mindig mindent tegyenek meg a győzelemért, de ezt csakis sportszerű eszközökkel tegyék.

Összesen négy olyan magyar sportoló van, aki két alkalommal is elmondhatta az olimpiai fogadalmat: Kulcsár Gergely, Engi Klára, Czakó Krisztina és Sebestyén Júlia (időrendben). Az alábbi táblázat tartalmazza az olimpiai fogadalmat tevő személyek névsorát.

  1. Hungary - National Olympic Committee (NOC) (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. augusztus 4.)
  2. A magyarokon kívül számolgatja bárki az olimpiai pontokat?. 444.hu, 2014. február 21. (Hozzáférés: 2022. február 18.)
  3. Hogyan alakult ki az olimpiai pontszerző kifejezés?. telex.hu, 2021. augusztus 8. (Hozzáférés: 2022. február 18.)
  4. Nem hivatalos és nem magyar találmány az olimpiai pontszámítás. 24.hu, 2020. május 3. (Hozzáférés: 2022. február 18.)
  5. a b c Az akkori ausztrál törvények értelmében élő állat bevitele a szigetre tilos volt, emiatt a lovasversenyeket Stockholmban rendezték meg.
  6. Kicsik, nagyok, testvérek és egyéb rekorderek. www.origo.hu (2016. július 31.) (Hozzáférés: 2020. március 2.)
  7. Biros viszi a magyar zászlót a londoni megnyitón. Origo.hu, 2012. június 16. (Hozzáférés: 2012. június 16.)
  8. Szocsi 2014: Megválasztották a Magyar Csapat zászlóvivőjét! http://www.mob.hu (2014. február 2.) (Hozzáférés: 2014. február 3.) arch
  9. Tokió 2020: Cseh László és Mohamed Aida viszi a magyar zászlót a megnyitón. www.nemzetisport.hu (2021. július 4.) (Hozzáférés: 2021. július 4.)
  10. Téli olimpia: Kékesi Márton és Tóth Zita viszi a magyar zászlót. www.nemzetisport.hu (2022. február 2.) (Hozzáférés: 2022. február 2.)
  11. London 2012: letette az esküt a magyar olimpiai csapat. nemzetisport.hu, 2012. június 22. (Hozzáférés: 2012. június 22.)
  12. Szocsi 2014: Közgyűlés után fogadalmat tett a Magyar Olimpiai Csapat. http://www.mob.hu (2014. január 27.) (Hozzáférés: 2014. február 3.) arch
  13. Rio 2016: Letették az esküt a magyar olimpikonok. nemzetisport.hu, 2016. július 7. (Hozzáférés: 2016. augusztus 3.)
  14. Pjongcsang 2018: letette az esküt a magyar csapat. http://www.nemzetisport.hu (2018. január 22.) (Hozzáférés: 2018. január 22.)
  15. MOB: Késely Ajna és Péni István mondja az olimpiai esküt. www.nemzetisport.hu (2021. június 29.) (Hozzáférés: 2021. június 29.)
  16. Letették az esküt a magyar olimpikonok. sportal.blikk.hu (2024. július 8.) (Hozzáférés: 2024. július 8.)
  • Rózsaligeti László: Magyar olimpiai lexikon 1896–2002. Budapest: Helikon. 2004. ISBN 963 208 835 2  
  • dr. Hencsei Pál, Ivanics Tibor, dr. Takács Ferenc, Vad Dezső. Magyarok az olimpiai játékokon 1896 - 2000. IQ Press Lapkiadó, 328. o.. ISBN 963-86101-0-7 
  • Hungary (angol nyelven). olympics.com. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
  • Hungary (HUN) (angol nyelven). olympedia.org. (Hozzáférés: 2021. július 31.)

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

További információk

szerkesztés
  • Állambiztonság és olimpia, 1956–1988; dokumentumvál., bev., jegyz. Krahulcsán Zsolt, Müller Rolf, Takács Tibor; Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–L'Harmattan, Bp., 2008