2014–2015-ös UEFA-bajnokok ligája (csoportkör)

23. UEFA-bajnokok ligája csoportköre

A 2014–2015-ös UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2014. szeptember 16. és december 10. között játszották le.

Az 1–3-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok dobogós csapatai, a 4–6-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnok és ezüstérmes csapatai, valamint a 7–12-ig rangsorolt nemzeti labdarúgó-bajnokságok bajnokcsapatai a csoportkörben csatlakoztak a bajnokcsapatok rájátszásának, illetve a bajnoki helyezés alapján részt vevő csapatok rájátszásának öt-öt továbbjutójához.

A csoportkörben nyolc, egyaránt négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyen záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik helyezettek a 2014–2015-ös Európa-liga egyenes kieséses szakaszában folytatták, míg az utolsó helyezettek kiestek.

Fordulók és időpontok szerkesztés

Forduló Sorsolás dátuma Játéknapok (A–D csoport) Játéknapok (E–H csoport)
1. mérkőzésnap 2014. augusztus 28.
(Monaco)
2014. szeptember 16. 2014. szeptember 17.
2. mérkőzésnap 2014. október 1. 2014. szeptember 30.
3. mérkőzésnap 2014. október 22. 2014. október 21.
4. mérkőzésnap 2014. november 4. 2014. november 5.
5. mérkőzésnap 2014. november 26. 2014. november 25.
6. mérkőzésnap 2014. december 9. 2014. december 10.

Sorsolás szerkesztés

A sorsolást 2014. augusztus 28-án tartották Monacóban. A sorsolás előtt a csapatokat négy darab nyolccsapatos kalapba sorolták az úgynevezett UEFA-együtthatójuk sorrendjében. A címvédő Real Madrid automatikusan az 1. kalapba került. Minden kalapból minden csoportba egy-egy csapatot sorsoltak. Egy csoportba nem kerülhetett két azonos nemzetiségű csapat.

Csapat Együttható Kalap
  Real Madrid (címvédő) 161,542 1
  FC Barcelona 157,542
  Bayern München 154,328
  Chelsea 140,949
  Benfica 129,459
  Atlético de Madrid 119,542
  Arsenal 112,949
  FC Porto 105,459
  Schalke 04 95,328 2
  Borussia Dortmund 82,328
  Juventus 80,387
  Paris Saint-Germain 80,300
  Sahtar Doneck 78,193
  FC Basel 75,645
  Zenyit 73,899
  Manchester City 72,949
Csapat Együttható Kalap
  Bayer Leverkusen 70,328 3
  Olimbiakósz 67,720
  CSZKA Moszkva 66,899
  Ajax 61,862
  Liverpool FC 58,949
  Sporting CP 58,459
  Galatasaray 55,340
  Athletic Bilbao 54,542
  Anderlecht 50,260 4
  AS Roma 39,887
  APÓEL 37,650
  BATE Bariszav 33,725
  Ludogorec Razgrad 18,125
  NK Maribor 16,200
  AS Monaco 11,300
  Malmö FF 6,265

Csoportok szerkesztés

Sorrend meghatározása szerkesztés

Az UEFA versenyszabályzata alapján, ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, az alábbiak alapján kellett meghatározni a sorrendet:

  1. az azonosan álló csapatok mérkőzésein szerzett több pont
  2. az azonosan álló csapatok mérkőzésein elért jobb gólkülönbség
  3. az azonosan álló csapatok mérkőzésein idegenben szerzett több gól
  4. az összes mérkőzésen elért jobb gólkülönbség
  5. az összes mérkőzésen szerzett több gól
  6. az azonosan álló csapatok és nemzeti szövetségük jobb UEFA-együtthatója az előző öt évben

Az időpontok közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint értendők.

A csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás ATL JUV OLY MAL
1.   Atlético de Madrid 6 4 1 1 14 3 +11 13 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–0 4–0 5–0
2.   Juventus 6 3 1 2 7 4 +3 10 0–0 3–2 2–0
3.   Olimbiakósz 6 3 0 3 10 13 −3 9 Átkerült az Európa-ligába 3–2 1–0 4–2
4.   Malmö FF 6 1 0 5 4 15 −11 3 0–2 0–2 2–0
2014. szeptember 16.
20:45
Juventus   2–0   Malmö FF
Tévez   59'   90' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. október 1.
20:45
Malmö FF   2–0   Olimbiakósz
Rosenberg   42'   82' (1–0)
Jegyzőkönyv

2014. október 1.
20:45
Atlético de Madrid   1–0   Juventus
Turan   75' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. október 22.
20:45
Atlético de Madrid   5–0   Malmö FF
Koke   48'
Mandžukić   61'
Griezmann   63'
Godín   87'
Cerci   90+3'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2014. október 22.
20:45
Olimbiakósz   1–0   Juventus
Kasami   36' (1–0)
Jegyzőkönyv


2014. november 4.
20:45
Malmö FF   0–2   Atlético de Madrid
(0–1)
Jegyzőkönyv
Koke   30'
García   78'

2014. november 4.
20:45
Juventus   3–2   Olimbiakósz
Pirlo   21'
Roberto   65' (öngól)
Pogba   66'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Botía   24'
N'Dinga   61'


2014. november 26.
20:45
Atlético de Madrid   4–0   Olimbiakósz
García   9'
Mandžukić   38'   62'   65'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2014. november 26.
20:45
Malmö FF   0–2   Juventus
(0–0)
Jegyzőkönyv
Llorente   49'
Tevez   88'


2014. december 9.
20:45
Juventus   0–0   Atlético de Madrid
Jegyzőkönyv

B csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás RM BSL LIV LUD
1.   Real Madrid 6 6 0 0 16 2 +14 18 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 5–1 1–0 4–0
2.   FC Basel 6 2 1 3 7 8 −1 7 0–1 1–0 4–0
3.   Liverpool FC 6 1 2 3 5 9 −4 5 Átkerült az Európa-ligába 0–3 1–1 2–1
4.   Ludogorec Razgrad 6 1 1 4 5 14 −9 4 1–2 1–0 2–2
2014. szeptember 16.
20:45
Liverpool FC   2–1   Ludogorec Razgrad
Balotelli   82'
Gerrard   90+3' (11-esből)
(0–0)
Jegyzőkönyv
Abalo   90+1'
Anfield, Liverpool
Játékvezető: Matej Jug (szlovén)

2014. szeptember 16.
20:45
Real Madrid   5–1   FC Basel
Suchý   14' (öngól)
Bale   30'
Ronaldo   31'
Rodríguez   37'
Benzema   79'
(4–1)
Jegyzőkönyv
González   38'


2014. október 1.
20:45
FC Basel   1–0   Liverpool FC
Streller   52' (0–0)
Jegyzőkönyv

2014. október 1.
20:45
Ludogorec Razgrad   1–2   Real Madrid
Marcelinho   6' (1–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo   24' (11-esből)
Benzema   77'


2014. október 22.
20:45
Ludogorec Razgrad   1–0   FC Basel
Minev   90+2' (0–0)
Jegyzőkönyv

2014. október 22.
20:45
Liverpool FC   0–3   Real Madrid
(0–3)
Jegyzőkönyv
Ronaldo   23'
Benzema   30'   41'


2014. november 4.
20:45
FC Basel   4–0   Ludogorec Razgrad
Embolo   34'
González   41'
Gashi   59'
Suchý   65'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2014. november 4.
20:45
Real Madrid   1–0   Liverpool FC
Benzema   27' (1–0)
Jegyzőkönyv


2014. november 26.
20:45
FC Basel   0–1   Real Madrid
(0–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo   35'


2014. december 9.
20:45
Liverpool FC   1–1   FC Basel
Gerrard   81' (0–1)
Jegyzőkönyv
F. Frei   25'

2014. december 9.
20:45
Real Madrid   4–0   Ludogorec Razgrad
Ronaldo   20' (11-esből)
Bale   38'
Arbeloa   80'
Medrán   88'
(2–0)
Jegyzőkönyv

C csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás MON LEV ZEN BEN
1.   AS Monaco 6 3 2 1 4 1 +3 11 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–0 2–0 0–0
2.   Bayer Leverkusen 6 3 1 2 7 4 +3 10 0–1 2–0 3–1
3.   Zenyit 6 2 1 3 4 6 −2 7 Átkerült az Európa-ligába 0–0 1–2 1–0
4.   Benfica 6 1 2 3 2 6 −4 5 1–0 0–0 0–2
2014. szeptember 16.
20:45
AS Monaco   1–0   Bayer Leverkusen
Moutinho   61' (0–0)
Jegyzőkönyv

2014. szeptember 16.
20:45
Benfica   0–2   Zenyit
(0–2)
Jegyzőkönyv
Hulk   5'
Witsel   22'


2014. október 1.
18:00
Zenyit   0–0   AS Monaco
Jegyzőkönyv

2014. október 1.
20:45
Bayer Leverkusen   3–1   Benfica
Kießling   25'
Szon   34'
Çalhanoğlu   64' (11-esből)
(2–0)
Jegyzőkönyv
Salvio   62'


2014. október 22.
20:45
Bayer Leverkusen   2–0   Zenyit
Donati   58'
Papadópulosz   63'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2014. október 22.
20:45
AS Monaco   0–0   Benfica
Jegyzőkönyv


2014. november 4.
18:00
Zenyit   1–2   Bayer Leverkusen
Rondón   89' (0–0)
Jegyzőkönyv
Szon   68'   73'

2014. november 4.
20:45
Benfica   1–0   AS Monaco
Talisca   82' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. november 26.
18:00
Zenyit   1–0   Benfica
Danny   79' (0–0)
Jegyzőkönyv

2014. november 26.
20:45
Bayer Leverkusen   0–1   AS Monaco
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ocampos   72'


2014. december 9.
20:45
AS Monaco   2–0   Zenyit
Abdennour   63'
Fabinho   89'
(0–0)
Jegyzőkönyv

D csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás DOR ARS AND GAL
1.   Borussia Dortmund 6 4 1 1 14 4 +10 13[m 1] Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 2–0 1–1 4–1
2.   Arsenal 6 4 1 1 15 8 +7 13[m 1] 2–0 3–3 4–1
3.   Anderlecht 6 1 3 2 8 10 −2 6 Átkerült az Európa-ligába 0–3 1–2 2–0
4.   Galatasaray 6 0 1 5 4 19 −15 1 0–4 1–4 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
Jegyzetek:
  1. a b Egymás elleni eredmény: Borussia Dortmund 2–0 Arsenal, Arsenal 2–0 Borussia Dortmund (döntetlen, az összesített gólkülönbség döntött).
2014. szeptember 16.
20:45
Galatasaray   1–1   Anderlecht
Yılmaz   90+1' (0–0)
Jegyzőkönyv
Praet   52'

2014. szeptember 16.
20:45
Borussia Dortmund   2–0   Arsenal
Immobile   45'
Aubameyang   48'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. október 1.
20:45
Arsenal   4–1   Galatasaray
Welbeck   22'   30'   52'
Sánchez   41'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Yılmaz   63' (11-esből)


2014. október 22.
20:45
Anderlecht   1–2   Arsenal
Najar   71' (0–0)
Jegyzőkönyv
Gibbs   89'
Podolski   90+1'

2014. október 22.
20:45
Galatasaray   0–4   Borussia Dortmund
(0–3)
Jegyzőkönyv
Aubameyang   6'   18'
Reus   41'
Ramos   83'


2014. november 4.
20:45
Borussia Dortmund   4–1   Galatasaray
Reus   39'
Papastathopoulos   56'
Immobile   74'
Kaya   85' (öngól)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Balta   70'


2014. november 26.
20:45
Anderlecht   2–0   Galatasaray
Mbemba   44'   86' (1–0)
Jegyzőkönyv

2014. november 26.
20:45
Arsenal   2–0   Borussia Dortmund
Sanogo   2'
Sánchez   57'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. december 9.
20:45
Galatasaray   1–4   Arsenal
Sneijder   89' (0–3)
Jegyzőkönyv
Podolski   3'   90+2'
Ramsey   11'   29'

E csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás BAY MC ROM CSKA
1.   Bayern München 6 5 0 1 16 4 +12 15 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–0 2–0 3–0
2.   Manchester City 6 2 2 2 9 8 +1 8 3–2 1–1 1–2
3.   AS Roma 6 1 2 3 8 14 −6 5[m 1] Átkerült az Európa-ligába 1–7 0–2 5–1
4.   CSZKA Moszkva 6 1 2 3 6 13 −7 5[m 1] 0–1 2–2 1–1
Forrás: UEFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása a csoportkörben
Jegyzetek:
  1. a b Egymás elleni eredmény: AS Roma 5–1 CSZKA Moszkva, CSZKA Moszkva 1–1 AS Roma.
2014. szeptember 17.
20:45
AS Roma   5–1   CSZKA Moszkva
Iturbe   6'
Gervinho   10'   31'
Maicon   20'
Ignasevics   50' (öngól)
(4–0)
Jegyzőkönyv
Musa   82'

2014. szeptember 17.
20:45
Bayern München   1–0   Manchester City
Boateng   90' (0–0)
Jegyzőkönyv


2014. szeptember 30.
18:00
CSZKA Moszkva   0–1   Bayern München
(0–1)
Jegyzőkönyv
Müller   22' (11-esből)

2014. szeptember 30.
20:45
Manchester City   1–1   AS Roma
Agüero   4' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Totti   23'


2014. október 21.
18:00
CSZKA Moszkva   2–2   Manchester City
Doumbia   65'
Natkho   86' (11-esből)
(0–2)
Jegyzőkönyv
Agüero   29'
Milner   38'

2014. október 21.
20:45
AS Roma   1–7   Bayern München
Gervinho   66' (0–5)
Jegyzőkönyv
Robben   9'   30'
Götze   23'
Lewandowski   25'
Müller   36' (11-esből)
Ribéry   78'
Shaqiri   80'


2014. november 5.
20:45
Bayern München   2–0   AS Roma
Ribéry   38'
Götze   64'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2014. november 25.
18:00
CSZKA Moszkva   1–1   AS Roma
V. Berezuckij   90+3' (0–1)
Jegyzőkönyv
Totti   43'

2014. november 25.
20:45
Manchester City   3–2   Bayern München
Agüero   22' (11-esből)   85'   90+1' (1–2)
Jegyzőkönyv
Alonso   40'
Lewandowski   45'


2014. december 10.
20:45
AS Roma   0–2   Manchester City
(0–0)
Jegyzőkönyv
Nasri   60'
Zabaleta   86'

2014. december 10.
20:45
Bayern München   3–0   CSZKA Moszkva
Müller   18' (11-esből)
Rode   84'
Götze   90'
(1–0)
Jegyzőkönyv

F csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás BAR PSG AJX APÓ
1.   FC Barcelona 6 5 0 1 15 5 +10 15 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 3–1 3–1 1–0
2.   Paris Saint-Germain 6 4 1 1 10 7 +3 13 3–2 3–1 1–0
3.   Ajax 6 1 2 3 8 10 −2 5 Átkerült az Európa-ligába 0–2 1–1 4–0
4.   APÓEL 6 0 1 5 1 12 −11 1 0–4 0–1 1–1
2014. szeptember 17.
20:45
FC Barcelona   1–0   APÓEL
Piqué   28' (1–0)
Jegyzőkönyv

2014. szeptember 17.
20:45
Ajax   1–1   Paris Saint-Germain
Schöne   74' (0–1)
Jegyzőkönyv
Cavani   14'


2014. szeptember 30.
20:45
Paris Saint-Germain   3–2   FC Barcelona
David Luiz   10'
Verratti   26'
Matuidi   54'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Messi   12'
Neymar   56'

2014. szeptember 30.
20:45
APÓEL   1–1   Ajax
Manduca   31' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Andersen   28'


2014. október 21.
20:45
APÓEL   0–1   Paris Saint-Germain
(0–0)
Jegyzőkönyv
Cavani   87'

2014. október 21.
20:45
FC Barcelona   3–1   Ajax
Neymar   7'
Messi   24'
Ramírez   90+4'
(2–0)
Jegyzőkönyv
El Ghazi   88'


2014. november 5.
20:45
Paris Saint-Germain   1–0   APÓEL
Cavani   1' (1–0)
Jegyzőkönyv

2014. november 5.
20:45
Ajax   0–2   FC Barcelona
(0–1)
Jegyzőkönyv
Messi   36'   76'


2014. november 25.
20:45
APÓEL   0–4   FC Barcelona
(0–2)
Jegyzőkönyv
Suárez   28'
Messi   38'   58'   87'

2014. november 25.
20:45
Paris Saint-Germain   3–1   Ajax
Cavani   33'   83'
Ibrahimović   78'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Klaassen   67'


2014. december 10.
20:45
FC Barcelona   3–1   Paris Saint-Germain
Messi   19'
Neymar   42'
Suárez   77'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Ibrahimović   15'

2014. december 10.
20:45
Ajax   4–0   APÓEL
Schöne   45+1' (11-esből)   50'
Klaassen   53'
Milik   74'
(1–0)
Jegyzőkönyv

G csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás CHL SCH SPO MRB
1.   Chelsea 6 4 2 0 17 3 +14 14 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–1 3–1 6–0
2.   Schalke 04 6 2 2 2 9 14 −5 8 0–5 4–3 1–1
3.   Sporting CP 6 2 1 3 12 12 0 7 Átkerült az Európa-ligába 0–1 4–2 3–1
4.   NK Maribor 6 0 3 3 4 13 −9 3 1–1 0–1 1–1
2014. szeptember 17.
20:45
Chelsea   1–1   Schalke 04
Fàbregas   11' (1–0)
Jegyzőkönyv
Huntelaar   62'

2014. szeptember 17.
20:45
NK Maribor   1–1   Sporting CP
Zahovič   90+2' (0–0)
Jegyzőkönyv
Nani   80'


2014. szeptember 30.
20:45
Sporting CP   0–1   Chelsea
(0–1)
Jegyzőkönyv
Matić   34'

2014. szeptember 30.
20:45
Schalke 04   1–1   NK Maribor
Huntelaar   56' (0–1)
Jegyzőkönyv
Bohar   37'


2014. október 21.
20:45
Schalke 04   4–3   Sporting CP
Obasi   34'
Huntelaar   51'
Höwedes   60'
Choupo-Moting   90+3' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Nani   16'
Silva   64' (11-esből)   78'

2014. október 21.
20:45
Chelsea   6–0   NK Maribor
Rémy   13'
Drogba   23' (11-esből)
Terry   31'
Viler   54' (öngól)
Hazard   77' (11-esből)   90'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2014. november 5.
20:45
Sporting CP   4–2   Schalke 04
Sarr   26'
Jefferson   52'
Nani   72'
Slimani   90+1'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Slimani   17' (öngól)
Aogo   88'

2014. november 5.
20:45
NK Maribor   1–1   Chelsea
Ibraimi   50' (0–0)
Jegyzőkönyv
Matić   73'


2014. november 25.
20:45
Schalke 04   0–5   Chelsea
(0–3)
Jegyzőkönyv
Terry   2'
Willian   29'
Kirchhoff   44' (öngól)
Drogba   76'
Ramires   78'

2014. november 25.
20:45
Sporting CP   3–1   NK Maribor
Mané   10'
Nani   35'
Slimani   65'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Jefferson   42' (öngól)


2014. december 10.
20:45
Chelsea   3–1   Sporting CP
Fàbregas   8' (11-esből)
Schürrle   16'
Mikel   56'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Silva   50'

2014. december 10.
20:45
NK Maribor   0–1   Schalke 04
(0–0)
Jegyzőkönyv
Meyer   62'

H csoport szerkesztés

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás POR SHK ATH BATE
1.   FC Porto 6 4 2 0 16 4 +12 14 Továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba 1–1 2–1 6–0
2.   Sahtar Doneck 6 2 3 1 15 4 +11 9 2–2 0–1 5–0
3.   Athletic Bilbao 6 2 1 3 5 6 −1 7 Átkerült az Európa-ligába 0–2 0–0 2–0
4.   BATE Bariszav 6 1 0 5 2 24 −22 3 0–3 0–7 2–1
2014. szeptember 17.
20:45
FC Porto   6–0   BATE Bariszav
Brahimi   5'   32'   57'
Martínez   37'
Adrián   61'
Aboubakar   76'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2014. szeptember 30.
20:45
Sahtar Doneck   2–2   FC Porto
Alex Teixeira   52'
Luiz Adriano   85'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Martínez   89' (11-esből)   90+4'

2014. szeptember 30.
18:00
BATE Bariszav   2–1   Athletic Bilbao
Palyakow   19'
Karnitsky   41'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Aduriz   45'


2014. október 21.
18:00
BATE Bariszav   0–7   Sahtar Doneck
(0–6)
Jegyzőkönyv
Alex Teixeira   11'
Luiz Adriano   28' (11-esből)   36'   40'   44'   82' (11-esből)
Douglas Costa   35'

2014. október 21.
20:45
FC Porto   2–1   Athletic Bilbao
Herrera   45'
Quaresma   75'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Guillermo   58'


2014. november 5.
20:45
Sahtar Doneck   5–0   BATE Bariszav
Srna   19'
Alex Teixeira   48'
Luiz Adriano   58' (11-esből)   83'   90+3'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Arena Lviv, Lviv
Játékvezető: Wolfgang Stark (német)

2014. november 5.
20:45
Athletic Bilbao   0–2   FC Porto
(0–0)
Jegyzőkönyv
Martínez   56'
Brahimi   73'


2014. november 25.
18:00
BATE Bariszav   0–3   FC Porto
(0–0)
Jegyzőkönyv
Herrera   56'
Martínez   65'
Tello   89'

2014. november 25.
20:45
Sahtar Doneck   0–1   Athletic Bilbao
(0–0)
Jegyzőkönyv
San José   68'


2014. december 10.
20:45
FC Porto   1–1   Sahtar Doneck
Aboubakar   87' (0–0)
Jegyzőkönyv
Stepanenko   50'

2014. december 10.
20:45
Athletic Bilbao   2–0   BATE Bariszav
San José   47'
Susaeta   88'
(0–0)
Jegyzőkönyv

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés