Önkény ellen hova fordulhat az ember?!Szerkesztés

Groteszk dolog, hogy ezt a kérdést a Wikiszótárra vonatkozóan a Wikipédiában teszem fel, ahol, mióta most már majdnem két évvel ezelőtt jelentkeztem egy szöveggel, még soha olyan vitám nem támadt, amelyet ne tudtunk volna értelmes civilizált eszközökkel eldönteni.

Ezzel szemben amikor a Wikiszótárban megírtam (tkp. kompilláltam megjelölt forrásból) a Gazdaságpszichológia címszót, Szajci ezt fogta és anélkül, hogy előzetesen kérdőre vont volna, ha erre felhatalmazása van, vagy figyelmeztetett volna, vagy akár csak utólag motiválta volna ezt: kitörölte a szótári definíciómat. Kérdésemre, amellyel ennek okát tudakoltam, olyan választ kaptam, amelyből csak annyit lehetett megtudni, hogy szótáron olyasmit kell értenem, ami egy másik nyelv szótárából vesz egy címszót és ezt lefordítja magyarra. Ezt a magyarázatot azért veszem önkényesnek, mert nem látom azt a fórumot, ahol megkérdezhetem, hogy ha a szótár ez és nem más, akkor az értelmező szótárak mi jogon nevezik magukat szótárnak, s még azt is, hogy ha az értelmező szótár nem szótár, akkor annak a másik nyelvnek a szótárába hogyan került bele az a szöveg, amit nekünk fordító gépek gyanánt csak le kellene fordítanunk magyarra.

Van egy további érdekessége annak, amit bátorkodok önkénynek nevezni: Szajci már olvashatta a "Gazdaságpszichológia" szócikkemet, amikor megtisztelt azzal (lásd itt alább), hogy meghívott a Wikiszótár munkatársai közé - ezt nem tehette más alapon, mint azon egyetlen szótári szövegemet véve, amelyet azután kiirtott.

Szalagloria üzenőlapja  2008. november 4., 07:42‎ (CEST) (A hozzászóló azonosítóját és a megjegyzés időbélyegét egy másik szerkesztő pótolta. Lásd: Wikipédia:Aláírás)

Sikerült megoldanom (az előzőt viszont nem!)Szerkesztés

vita 2008. december 29., 17:34 (CET)– 2008. december 29., 17:34 (CET)==Garai László kép== Halihó! Valahol az vitában azt olvastam, hogy a képet Te magad készítetted. Ha ez így van, akkor természetesen jogosult vagy saját alkotásként feltölteni az angol Wikipediara. Csak arra kérlek, hogy pontosan add meg a forrásokat és töltsd ki a kép információs rubrikáit, mert egy vehemensebb szerkesztő ott is törlésre jelöli!

Garay professzor úrral történt tűzoltásjellegű levélváltásom csak azért volt szükséges, mert a képet egy olyan kategóriában találtam, amelyikből bármely pillanatban törölhető. Régebben többször is láttam őt „Szegedében”, ezért szúrtam ki a törlésre jelölt képek között. Beroesz   2008. október 4., 17:19 (CEST)

Sikerült megoldanom (az előzőt viszont nem!!).Szalagloria

HelpmeSzerkesztés

Valahogyan elrontottam a kép szövegét és nem tudom megcsinálni. Meg tudnád-e csinálni, hogy

1., a szöveg ez legyen: Garai László kutatópszichológus, egyetemi tanár

2., ugyanez a kép szerepeljen a Laszlo Garai / Garai Laszlo http://en.wikipedia.org/wiki/Garai_Laszlo megfelelő helyén is ezzel a szöveggel: Laszlo Garai Hungarian scholar of theoretical, social and economic psychology– Szalagloria vita 2008. október 20., 07:45 (CEST)

wikiszótárSzerkesztés

Szia! Volna kedved csatlakozni a wikiszótár közösségéhez? htt://hu.wiktionary.org   Szajci reci 2008. október 20., 07:07 (CEST)

Volna. Csak az a baj, hogy NAGYON kevés az időm. A "gazdaságpszichológia" definiciójával szerencsém volt, mert emlékeztem rá Garai László "Identitásgazdaságtan" c. könyvéből és onnan egyszerűen kiírtam (természetesen, megjelölve aezt a forrást). Ehhez hasonló feltétellel máskor is szívesen működök.– Szalagloria vita 2008. október 20., 07:24 (CEST)

Értem. Csak azért, mert láttam, hogy jól tudsz franciául és oroszul és ezeket a szótárakat tudnád akkor bővíteni. Ha esetleg lesz időd kérlek nézz rá.   Szajci reci 2008. október 20., 07:28 (CEST)

Szivesen, de ott is csak a mondott feltétellel tudok ilyesmit csinálni. Szerencsére mindkét nyelven ismerek ilyen lehetséges forrást - csak nem tudom, mennyire megengedett a wikiszótárban az ilyen forráskezelés.– Szalagloria vita 2008. október 20., 07:53 (CEST)

A wikiszótárban elég egyszerű szerkeszteni. Ha van az alma szó, annak csak oda kell írni a francia alakját például és utána a francia alakot vissza kell linkelni a magyarra. Gyere át és ott megbeszéljük a részleteket. üdv   Szajci reci 2008. október 20., 07:55 (CEST)

LexikonszükségletSzerkesztés

Egy lexikon felvállalt célja, hogy olyanoknak magyarázzon meg valamit, amit azok nem ismernek, nem értenek.
Ha példákkal dolgoznád fel Garai professzor elméletét, talán segítene ebben másoknak.--Linkoman vita 2008. október 28., 09:58 (CET)


Lexikon-cikk (Wikipedia) esetében így is szoktam eljárni. Rosszul tudom-e, hogy a "szótárszükséglet" eltér a "lexikonszükséglettől"? Úgy tudom, hogy a szótár nem magyaráz, csak definiál; példákkal pedig csak akkor operál, ha a címszó különböző előfordulásairól van szó - de ez itt nem az az eset. Szerintem én itt egy jó definiciót kompiláltam, ezért szeretném, ha a szócikk visszakerülne. Viszont megígérem, hogy ha egyszer megírom a Wikipédiába a "Gazdaságpszichológia" szócikket, akkor úgy fogok eljárni, ahogy itt ajánlod.– Szalagloria vita 2008. október 28., 10:29 (CET)

ÜzenetetSzerkesztés

hagytam a Wikiforrás-ban. üdv. Zlajos vita 2009. augusztus 15., 07:13 (CEST)

Ez ugye tévedés? Nem látok sehol semmit.

Vajda MihálySzerkesztés

Köszi a kiegészítéseket! Cassandro   Ħelyi vita 2009. szeptember 6., 10:51 (CEST)

ModernizációSzerkesztés

Szia, ez így kicsit egyoldalú szerintem. A modernizáció kifejezésről szerintem senkinek nem garai elmélete jut az eszébe elsőre. Vagy át kell tenni az egészet az illető szócikkébe, vagy rendesen meg kell írni a szócikket más elméletek bemutatásával is. Ajánlom figyelmedbe az angol szócikket: en:Modernization. – Timish   sablongyári üzenőfal 2010. február 13., 18:30 (CET)

Ebben teljesen igazad van. Nekem a "Második modernizáció" szócikkhez kellett volna hivatkozási alapként egy "Modernizáció" szócikknek a gazdaságpszichológiai szegmense, de nemcsak ez a szegmens hiányzott, hamem egészében a "M.". Ebben az enyhén módosított mostani szövegezésben szerintem az kiderül, hogy itt nem a referencia egészéről van szó, amely ráadásul maga is csak egy derivátuma a "Modernitás"-nak, ezért ez a módosított szöveg is csak úgy kap megfelelő értelmet, ha előtte ott van(nak) a megfelelő szöveg(ek). --Szalagloria vita 2010. február 14., 03:32 (CET)
Így viszont ez szubcsonk, pár nap, és ha nem bővül, töröljük. Bár ha ehhez van kedved, nyilván ezt csinálod, de érdemes nem egy ember gondolatvilágára, elméleteire korlátozni a wikipédiás közreműködést, hanem tágabban szemlélni a dolgokat. A modernizáció pl. annyira nagy (és szak-) fogalom, hogy nem véletlenül nem írta meg eddig senki. Ezért is lenne jó, ha valaki foglalkozna vele. Ha érzel hozzá kedvet, hagyd törlődni a mostani változatot, és kezdd el az userlapod egy aloldalán (pl: Szerkesztő:Szalagloria/Modernizáció kidolgozni a szócikket. Ha már olyan állapotban van, hogy megáll a saját lábán, van számos elmélet és forrás benne, beteheted a (vélhetően) törölt mostani helyére. Csonkot, pláne szubcsonkot viszont nem érdemes gyártani, nem lesz tőle gazdagabb se a Wiki, se az, aki információért jön ide. Szerintem. Jó munkát! Szia December vita 2010. február 17., 09:46 (CET)

KiemelésSzerkesztés

Szia! Olvastam a Garai László (pszichológus) kiemelésével kapcsolatos kérdésedet. A probléma ott van, hogy a kiemelésnek nem ez a menete, hogy a szócikk vitalapjára felteszed azt a sablont. Az itt található útmutató alapján az oldal aljára várólistára kell helyezni a szócikket. Az előtte lévők fogyásával előbb-utóbb felkerül a munkapadra, ahol bizonyos kritériumok szerint ellenőrzésre kerül. Ha a kritériumoknak megfelel, vagyis 3-5 szerkesztő tanúsította, hogy rendben van, akkor kap kiemelt státuszt.

Mielőtt a szócikket elindítanád az eljáráson, ajánlom, hogy olvasd el mindenképpen az eljárás jelenlegi menetét itt, mert januárban változott. Ha bármi kérdésed van, keress bátran. - RepliCarter   Wormhole 2010. február 19., 18:01 (CET)

Ha kiemelésre szeretnéd jelölni a szócikket, előtte mindenképp egyeztessünk, mert jó pár átalakítanivaló akad benne. - RepliCarter   Wormhole 2010. február 19., 18:04 (CET)

Az én véleményem az, hogy ez nem kapná meg a kiemeltséget. Nekem hiányzik a családjáról információ ill. rövid nekem, bár nagyon sok információt tartalmaz.   Szajci reci 2010. február 22., 06:54 (CET)

ModernizációSzerkesztés

Ebben teljesen igazad van. Nekem a "Második modernizáció" szócikkhez kellett volna hivatkozási alapként egy "Modernizáció" szócikknek a gazdaságpszichológiai szegmense, de nemcsak ez a szegmens hiányzott, hamem egészében a "M.". Ebben az enyhén módosított mostani szövegezésben szerintem az kiderül, hogy itt nem a referencia egészéről van szó, amely ráadásul maga is csak egy derivátuma a "Modernitás"-nak, ezért ez a módosított szöveg is csak úgy kap megfelelő értelmet, ha előtte ott van(nak) a megfelelő szöveg(ek). --Szalagloria vita 2010. február 14., 03:32 (CET)

Így viszont ez szubcsonk, pár nap, és ha nem bővül, töröljük. Bár ha ehhez van kedved, nyilván ezt csinálod, de érdemes nem egy ember gondolatvilágára, elméleteire korlátozni a wikipédiás közreműködést, hanem tágabban szemlélni a dolgokat. A modernizáció pl. annyira nagy (és szak-) fogalom, hogy nem véletlenül nem írta meg eddig senki. Ezért is lenne jó, ha valaki foglalkozna vele. Ha érzel hozzá kedvet, hagyd törlődni a mostani változatot, és kezdd el az userlapod egy aloldalán (pl: Szerkesztő:Szalagloria/Modernizáció kidolgozni a szócikket. Ha már olyan állapotban van, hogy megáll a saját lábán, van számos elmélet és forrás benne, beteheted a (vélhetően) törölt mostani helyére. Csonkot, pláne szubcsonkot viszont nem érdemes gyártani, nem lesz tőle gazdagabb se a Wiki, se az, aki információért jön ide. Szerintem. Jó munkát! Szia December vita 2010. február 17., 09:46 (CET)

Ebben megint nagymértékben igazad van. Azért nem "teljesen", mert nem "egy ember gondolatvilágára, elméleteire korlátozom" amit írok, hanem egy tudományéra, a Magyarországon (és Franciaországban is) igen kevéssé ismert gazdaságpszichológiáéra. Más kérdés, hogy - amint egy angol Wikipedia-szócikkban olvasható - "there appeared an economic psychology in works of the French Gabriel Tarde[2] the American George Katona[3] and the Hungarian Laszlo Garai. Így aztán ha magyarul van szó valami gazdaságpszichológiairól, akkor az többnyire GL. Minthogy pedig én gp-szövegeken kívül másra nem tudok vállalkozni, ezért van, hogy gyakran hivatkozom GL-re. Ez történik itt is. Mivel a "Modernizáció" címszónak is csak gp-vonatkozásait tudom (remélem, hogy tudom) kezelni, ezért itt kényszerűen azt csináltam, hogy ezeket beépítettem a "Második modernizáció" címszóba, ennek első - a továbbiakat megalapozó - mondataként. Űgy hogy a továbbiakban a "Modernizáció" szócikk-csonkot én magam törölhetném. Ha tudnám, hogy hogyan kell. De ennél sokkal jobb lenne, ha valaki, aki ért hozzá, megírná a "Modernizáció"-t (előtte meg még a "Modernitás"-t is), beleépítené az én mondatomat a M. gp-i vonatkozásairól, és akkor a "Második modernizáció" szócikkben a hosszú és óhatatlanul nehézkes nyitómondatot fel lehetne váltani egy hivatkozással M-re.

Kiemelés újraSzerkesztés

Szia! Talán elkerülte a figyelmedet, de pár napja itt egy kicsivel följebb én már válaszoltam az üzenőfalon feltett kérdésedre Kiemelés szakaszcímmel. Leírtam a kiemelés folyamatát neked, illetve azt is, hogy ha kiemelésre szeretnéd vinni, jó pár formai teendő van még vele, illetve ha Szajci hozzáfűznivalóját olvasod, még tartalmilag is hiányzik valami. - RepliCarter   Wormhole 2010. február 22., 07:44 (CET)

Hű, van itt nagyon probléma is! Az életrajzát bemásoltad az illető honlapjáról!!! Ez a szerző engedélye nélkül nem történhet meg, igazából szerencséd van, hogy nem vette észre egy járőr és nem törölte az egész szócikket. Ez itt a jogsértő sablonunk szövege, nézd csak:

„A Wikipédia előírásai az ilyen másolást többnyire nem engedélyezik. Ez alól egyik kivétel, ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ilyen esetben a pontos adatokkal, url megjelöléssel, stb. küldj egy e-mailt a permissions-hu@wikimedia.org e-mail címre, melyben hozzájárulsz az oldal tartalmának {{cc-by-sa-3.0}} licenc alatti felhasználásához, a válaszként kapott OTRS sablont pedig helyezd el a kérdéses szócikk vitalapján. Másik kivétel, ha a szöveg szabadon felhasználható. Kérlek, hogy mindkét esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el.”

Tehát vagy át kéne fogalmazni a szócikket, hogy ne egyezzen meg az ő weboldalának tartalmával, vagy pedig engedélyt kell kérni a szerzőtől a fent leírtak alapján (WP:OTRS), és az e-mailre válaszként kapott otrs sablont a szócikk vitalapjára elhelyezni. Ez a legfontosabb feladat most. Üdv. - RepliCarter   Wormhole 2010. február 22., 07:53 (CET)

Szia! Nem mintha az e-mailcímemet nem akarnám elküldeni (a userlapomon rajta van  ), de levélben hiába engedélyezte neked az úr a weboldala tartalmának használatát, ennek akkor is van egy eljárása, hogyan működik a Wikipédián. Ha a levélváltás az engedélyt tartalmazza, akkor küldd tovább a permissions-hu@wikimedia.org címre. Ha nem pont erről szól vagy nem tartalmaz licencet, akkor Garai László küldjön egy e-mailt a fenti mailcímre, hogy hozzájárul az oldal tartalmának {{cc-by-sa-3.0}} licenc alatti felhasználásához (url megjelöléssel együtt). - RepliCarter   Wormhole 2010. február 23., 10:28 (CET)
Akkor az lenne a legegyszerűbb, ha Garai L. a honlapja alján valahol feltüntetné, hogy forrás a Wikipédia, illetve a szócikkének vitalapján tüntesd ezt fel. - RepliCarter   Wormhole 2010. február 24., 18:53 (CET)
Közben a szócikkben neki kéne állnod és kivenni a szavakból való linkelést. A szövegben nem linkelünk, erre szolgál a cite web sablon, amit használtál is néhányszor. Ezt beteheted bármely mondat, szó után, ahova szükséges, úgyhogy ne legyenek weboldal hivatkozások a szavakból. Ezen kívül Szajci hiányol további információkat a családi háttérről, ezt is bővíteni kéne, ha tudsz információt szerezni. - RepliCarter   Wormhole 2010. február 24., 18:55 (CET)
Nem szükséges, ez így teljesen jó, a weboldalon látható, hogy a Wikipédia forrás. - RepliCarter   Wormhole 2010. február 26., 09:24 (CET)
Szia! Már válaszoltam, hogy jó lesz így, hogy látható a Garai L. weboldalán, hogy a Wiki a forrás! - RepliCarter   Wormhole 2010. február 26., 18:36 (CET)

Szia! Ki lett téve a lap. Kérlek figyeld a kiemelési eljárást.   Szajci reci 2010. március 22., 06:17 (CET)

Szia! Vannak kérdések, tennivalók a kiemeléssel kapcsolatban, nem ártana aktívan részt venned benne, ha már jelölni akartad. Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Garai László (pszichológus) - RepliCarter   Wormhole 2010. március 25., 22:54 (CET)

AnagrammaSzerkesztés

Szia! Ha jól sejtem, te magad vagy Garai László, legalábbis az anagrammás júzernév erre utal. Válaszolni nem kell persze, az inkognitó mindenkinek jár, csak a kiemelésre vitt szócikk témájába vágó kérdések megfogalmazásánál nem mindegy, hogy kivel beszél az ember. Pasztilla 2010. március 25., 23:00 (CET)

Idemásolom, amit egy hasonló alkalommal az angol Wikipedia számára írtam:
It is about a really stupid idea of mine. When I joined the university departement of Laszlo Garai there worked already a friend of mine who called my attention to the funny circonstance that my name was almost an anagramma from the professor's name. Then I decided I would change two letters (well, my real name is Széll Glória in the Hungarian manner [since I am Hungarian although I live in France] and, thus, I create a complete anagramma and the name Szála Glória may be for me a pen name. It seemed to me funny but it turned out to be a stupid idea because, given that László Garai (sic!) is a well-known name (in Hungary and in France)and mine is not, some people think it is LG's pen name and not mine.

GaraiSzerkesztés

Szia! Mivel a szócikk lekerült a kiemelési eljárásról, ezért itt válaszolok. A kiemelési munkalapon arra próbáltam utalni, hogy a Wikipédia szócikkei sosem felsorolásból állnak, mindent megpróbálunk szöveges formába önteni. Ezért nem megfelelő az, hogy a munkássága fejezet pontokba van szedve, és erre írtam az, hogy nem lexikonszöveg, hanem iskolai tanagyag. Tehát nem helycserére van szükség, hanem szövegszerű megfogalmazásra. Remélem, így érthető, mire gondolok. - RepliCarter   Wormhole 2010. április 3., 15:50 (CEST)

Én értem az indokaidat, hogy miért akartad így megoldani, ettől függetlenül a megoldás nem jó. Nem véletlenül vannak olyan sablonjaink, mint a {{jegyzetszerű}} vagy a {{kronológia}}(?), melyek mind arra mutatnak, hogy a felsorolásszerű szövegek nem megfelelőek egy enciklopédiában. Amúgy meg az adott szócikkre vonatkozóan úgy gondolom, hogy az, hogy ez logikai sorrendben van, senkinek nem fog feltűnni, kivéve, aki esetleg mélyebben szakmai szemmel tudja nézni. És még egy amúgy: a felsoroláshoz használt csillagok helyett vesszőkkel vagy pontosvesszőkkel elválasztva folyószöveget írsz, tökéletesen megfelel, és annak aki érti, a logikai felépítés is tiszta marad. - RepliCarter   Wormhole 2010. április 4., 00:03 (CEST)

A komolyabb gond, amit már párszor írtam, de nem reagáltál rá semmit: a szövegben nem linkelünk weboldalakat!!! Ez pont erre a fejezetre vonatkozik leginkább, illetve a Publikációi fejezetre, hiszen szinte minden sorban van egy-egy ilyen. Erre szolgálnak a cite web sablonok, illetve könyvek esetében a cite book sablon, ezeket kellene használni. - RepliCarter   Wormhole 2010. április 4., 00:03 (CEST)

És még egy gond: a kiemelési munkalapra is írtam vagy négy belinkelt oldalt, ami nem elérhető, halott link, illetve a képek között is van ilyen, ezeket azóta sem javítottad. - RepliCarter   Wormhole 2010. április 4., 00:07 (CEST)

Kösz! Ezeket mindet - köszönettel vett észrevételeid nyomán - azóta javítottam. Azért nem előbb, mert az egyetemi - ahogy odahaza mondták valamikor - "kicsi robot" nagyon igénybe vett és így nem vettem észre, hogy már van reagálás az ajánlatomra. Ezt annál is inkább sajnálom, mert így most a "kiemelt szócikk" sorsának szempontjából hiába dolgoztam, mert időközben levettétek a dolgot a munkapadról. Persze, magának a cikknek, ha nem is lesz kiemelt, a hasznára vált ez a munka. Szalagloria vita 2010. április 4., 03:28 (CEST)

Ne haragudj, de úgy érzem, elbeszélünk egymás mellett. Azt írod, javítottad az észrevételeimet, mégis a két említett fejezet ugyanúgy tele van linkekkel, és a Munkássága fejezet még mindig pontokból áll. De végül is részemről mindegy, én a kiemelés miatt adtam ezeket a tanácsokat. - RepliCarter   Wormhole 2010. április 6., 17:53 (CEST)

Sajnálom, hogy ezekben a napokban oly mértékben elfoglalta minden időmet az egyetemi munka,hogy nem tudtam a Garai-szócikkel foglalkozni. Utoljára annyit csináltam, hogy az általad és Szajci által írottak közül mindazt végrehajtottam, ami nem túl időigényesen végrehajtható volt. Maradt három feladat:
A nagyon időigényes feladathoz, hogy GL egyes tudományos felfedezéseit ne csak közvetve, az egyes tételek forrásaira hivatkozva ismertessem, hanem a dolog érdeméről szólva is a szócikk megfelelő helyén, visszatérek, amint egy kis szabadidőt hagy az egyetemi munka, de ez rettenetesen időigényews feladat.
Az a feladat, hogy a linkeket alakítsam át lábjegyzetté, szerintem megvalósíthatatlan: a már meglévő jegyzetekkel együtt negyven körül lenne a jegyzetek száma, ami a szócikket az olvasó számára teljesen kezelhetetlenné tenné.
Nemcsak tudomásul veszem mint adott feltételt azt az előírást, hogy a szócikk ne leltárszerű felsorolást tartalmazzon, de egyíet is értek vele. Ám itt egy interdiszciplináris tudományos teljesítmény bemutatásáról van szó, s egy ilyen teljesítmény értékét az adja meg, hogy szerteágazó jelenségvilágot tud a hivatkozott Kurt Lewin ajánlása mentén "Galilei-féle gondolkodással" egyetlen elvre visszavezetni. Ráadásul a szócikk világának szertefutó ágait nem csak felsorolom, hohe a későbbi tételt mindig ráépítem logikailag a korábbira.
Ezt, hogy a három tennivalóból csak egyet tudok teljesíteni, csak úgy tudom kezelni, ha ezt az egyet anélkül realizálom majd, hogy valaha is előállnék a jövőben a "kiemelt szócikk" rangjának ismételt megpályázásával. Szalagloria vita 2010. április 17., 17:49 (CEST)

Érdemben csak a jegyzetekkel kapcsolatban tudok már hozzászólni a témához. Ha megnézed a többi kiemelésen lévő vagy már kiemelt szócikket, rengeteg jegyzet van benne, és ez nem hátrány, hanem előny, mert az olvasó bármit képes ellenőrizni. - RepliCarter   Wormhole 2010. április 18., 19:26 (CEST)

Csak szerintem itt nem az a lényeg, hogy hova kell klikkelnie az olvasónak - mert aki kíváncsi valamire, az megkeresi, hova kell klikkelni, - hanem hogy vannak a Wikipédiának olyan formai "előírásai", amik egységessé teszik a szócikkeket. Ha az egyik szócikkben is lentre kell kattintani, akkor a többiben is úgy kéne. De igazából teljesen fölösleges dolgon vitatkozunk, mert a kiemelési eljárás miatt kezdtem átnézni a szempontokat, és ha nem megy kiemelésre, akkor számomra teljesen mindegy, hogy néz ki. - RepliCarter   Wormhole 2010. április 19., 10:07 (CEST)

RepliCarter, remélem nem veszed rossz néven, hogy a szövegedben átjavítottam a {{jegyzet}}(?)-et új nevére: {{jegyzetszerű}}
 Karmelaüzenőlap 2010. október 16., 19:23 (CEST)

WikiszótárSzerkesztés

Idetévedtem, és láttam a kérdésedet a wikt:hu:Gazdaságpszichológia témában. A Tudakozóban is feltett már valaki hasonló kérdést: Miért tér el a Wikiszótár a többi nyelv szótáraitól?. Úgy látom egyébként Szajci ottani bemutatkozólapjából, hogy ő a Wikiszótárban formálisan ugyan nem, de ténylegesen visszavonult az adminisztrátorságból. Annak idején a Wikiszótár társalgójában kérhettél volna "jogorvoslatot". Itt, a Wikipédiában a "Kocsmafalak" töltenek be hasonló szerepet.  Karmelaüzenőlap 2010. április 19., 16:25 (CEST)

Kösz! Nagyon érdekes nekem, amit itt írsz. Viszont mi a teendő most? – Szalagloria vita 2010. április 21., 05:43 (CEST)

Válasz nálam: Szerkesztővita:Karmela#re Wikiszótár 2010. április 21., 08:51 (CEST)

  • Egy tipp, ráadásnak:

Ha vitalapon vagy közösségi oldalon új témát kezdesz, akkor az a legjobb, ha a lap tetején arra a fülre kattintasz, amiben egy + jel található. Ezzel

  • egy új szakaszt nyitsz a lap alján, ahova az itteni szokások szerint a legújabb hozzászólás való,
  • megelőzhető a szerkesztési ütközés, és
  • a szoftver által generált szerkesztési összefoglaló sem fog senkit összezavarni.

Csak akkor kattints a szakaszcím melletti szerkesztés felíratra, ha tényleg abba a szakaszba való a hozzászólásod.

Megjegyzés:

Firefox-on a Ctrl Shift + billentyűkombináció is új szakaszt nyit a lap alján.

 Karmelaüzenőlap 2010. április 21., 08:51 (CEST)

Kösz!Szerkesztés

Kösz! Erről tényleg mit sem tudtam. A kérdés (számomra) már csak az, hogy ha ezek után az én saját vitalapomon megjelenik egy új szakasz, erről a címzett hogy szerez tudomást? – Szalagloria 2010. április 25., 09:59 (CEST)

Félreérted! Ez arról szól, ha Te írsz valakinek a vitalapjára! Ha a téma olyan, hogy jobban áttekinthető, ha a saját vitalapodon válaszolsz, akkor írsz a vitalapjára: válasz nálam szöveggel. Más: a szócikkek kivételével mindent alá kell írni, azt viszont NEM! A szerkesztési összefoglalót sem. Ha megnézi valaki a laptörténetet úgyis látja, ki szerkesztette. Tambo vita 2010. április 28., 13:28 (CEST)

LicencSzerkesztés

Szia! A Commonsra feltöltött File:Laszlo Garai Hungarian psychologist (scholar of theoretical, social and economic psychology).jpg képre nem tettél licencet. Ha saját kép, akkor a közkincs vagy a kettős licencsablon kéne rá ({{PD-self}} vagy {{Kettős-GFDL-cc-by-sa-3.0}}(?)). Üdv. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2010. október 26., 11:34 (CEST)

Annyit kell tenned, hogy a két sablont, amit belinkeltem neked, olvasd el, akkor láthatod, hogy mire adod az engedélyt. A képnél pedig az Engedély sorban jelenleg azt írtad, "lásd lent", annak a helyére kell beírnod vagy a {{PD-self}} vagy a {{Kettős-GFDL-cc-by-sa-3.0}} sablont és kész. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2010. október 28., 12:09 (CEST)

Akkor csak mondd meg, hogy közkinccsé teszed a képet, vagy kettős licenc alatt teszed fel a Wikire, és én beírom a sablont.

  • Ha közkincs, akkor "A mű szerzője az alábbi nyilatkozatot teszi: „Én, a szerző, ezt a művemet ezennel közkinccsé nyilvánítom. Ez a világ minden részén érvényes.” Ezzel a szerző véglegesen lemond a szerzői jogi törvény által biztosított jogairól; más szóval olyan licencfeltételeket állapít meg, melyek a szerzői jogi törvény megkötései alól felmentést adnak."
  • Ha kettős licenc, akkor a képed ezután bárki által szabadon másolható, terjeszthető, bemutatható, abból származékos művek (feldolgozások) hozhatók létre. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2010. november 5., 20:15 (CET)

Hát sajnos egyik sem. Ezek mind szabad licencek, vagyis csak a forrásmegjelölést írják elő. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2010. november 9., 09:47 (CET)

A közkincset mindenféle korlátozás nélkül az univerzum rendelkezésére bocsájtod ( ), a kettős licencnél annyi a kikötés, hogy forrásmegjelöléssel használhatja más. Vagyis ha a képet valahol felhasználják, akkor meg kell jelölnie az eredeti szerzőt forrásként. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2010. november 10., 15:45 (CET)

Elme-elmenésSzerkesztés

Üdv! Az általad létrehozott Elme-elmenés szócikket törlésre jelölték. A törlési megbeszélés a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Elme-elmenés oldalon folyik, ha részt kívánsz venni a megbeszélésben, nem tartod indokoltnak a jelölést, vagy megjegyzést szeretnél tenni, erre a lapra írj. Ha úgy érzed, segítségre szorulsz a Wikipédia szerkesztésében (pl. annak eldöntésében, hogy mi való a Wikipédiába és hogy egy cikknek milyen formai követelményeknek kell megfelelnie), akkor javaslom, hogy olvasd át a fenti üdvözlődobozban lévő hasznos linkeket, és ha akarsz, kérj segítséget a mentorműhelyen keresztül; így egy tapasztalt szerkesztőt (mentort) kapsz magad mellé, aki kezdetben segít neked eligazodni. Köszönöm. Tündi vita 2012. december 12., 11:48 (CET)

GazdaságpszichológiaSzerkesztés

Nem tudom, hogy észreveszed-e, ezért külön szólok, hogy egy üzenetet hagytam neked a Vita:Gazdaságpszichológia lapon. Veitsberger (vita | szerk. | törölt szerk. | log | blokk log | jogok | blokk | statisztika | CentralAuth)-nek is felhívtam rá a figyelmét, és kértem, hogy a cikkről nekem megírt koncepcióját ott fejtse ki.

Szeretnélek megkérni arra, hogy anélkül, hogy a véleményedet eltitkolnád vagy torzítanád, de mégis olyan módon fejtsd ki a véleményedet a cikk eddigi alakulásáról, ami a kollegiális közös munkát nem lehetetleníti el. Gondold meg kérlek, esetleg módosíthatnál az eddigi megfogalmazáson is, ha jónak látod.

--Karmela posta 2013. április 10., 13:05 (CEST)

Abraham MaslowSzerkesztés

Ilyet, ha lehet ne csinálj. Az, hogy "a mai napig az ötlépcsős piramis a legszélesebb körben ismert szükségletrendszer", tény, amire a szövegben forrás is van. Ezt arra átírni, hogy "bírált szükségletrendszer", finoman szólva is visszás, főleg, hogy a forrásmegjelölést benne hagytad. Garai László kritikájának a belinkelése sem illett oda, ahova írtad. Én értem, hogy nem szereted a Maslow-piramist (szerintem sem tökéletes) és reklámozni akarod Garai elméletét, de ennek nem ez a módja. - Tündi vita 2013. október 11., 13:59 (CEST)

A módozatra nézve, ahogy írtam, amit írtam, igazad van - sajnálom, ami történt. Viszont attól, hogy valami "a legszélesebb körben ismert szükségletrendszer", ez valószínűleg csak úgy igaz, ha "legszélesebb" annyit tesz, hogy nagyon széles. S hogy reklámozni akarom Garai elméletét? Erre valószínűleg nincs szüksége ennek az elméletnek. Van olyan elmélete G-nak (pl. az, amelyiket a szociálpszichológiai jelenségek agyi mechanizmusáról mutat be), de a szükségletelmélete, amelyet kandidátusi védése után azonnal, 1969-ben megjelentetett az Akadémiai Kiadó, majd 40 évvel később a "Magyar Tudomány" c. folyóirat kért a professzortól egy "revisited"-típusú áttekintést az elmélet azóta való történetéről, éppen nem ilyen. Csak éppen most írok erről egy ún. "these d'érat"-t (ez kb. a magyarországi nagydoktori disszertációnak felel meg), és gondoltam akkor egyúttal ezt használom arra, hogy megírjam, hogy a nagyhírű Maslow téved. De teljesen igazad van: ezt nem így kellett volna. --Szalagloria vita 2013. október 13., 05:41 (CEST)

re Emlékeztetés kéréseSzerkesztés

Válasz itt: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Emlékeztetés kérése. --Karmela posta 2013. október 12., 10:29 (CEST)

Кривизна пространства-времениSzerkesztés

Szia! Az általad létrehozott Кривизна пространства-времени szócikk szövege részben, vagy egészben értelmetlen zagyvaság, valószínűleg fordítógép segítségével készült. Mivel a nem megfelelő szövegű cikkek nem maradhatnak fenn a Wikipédiában, a gépi fordításokat minden esetben töröljük, vagy visszavonjuk. Ez a sors vár a fenti cikkre is. Arra kérünk, hogy a továbbiakban ne hozz létre ilyen cikkeket, hanem ha valamit fontosnak gondolsz, akkor azt fordítsd le te magad, vagy hagyd rá egy olyan szerkesztőre, aki képes erre. Ha hiányolsz egy cikket a Wikipédiából, akkor azt jelezheted az erre a célra létrehozott oldalon. További jó szerkesztést, és ha segítségre van szükséged, írj bátran a vitalapomra! – Pagony foxhole 2018. március 21., 23:44 (CET)