Szerkesztővita:Tgr/Archív7

Legutóbb hozzászólt Bdamokos 17 évvel ezelőtt a(z) Interwiki nélküli cikkek témában

Combobox bővítése (ha lehet) szerkesztés

Szia!

Nem tudom, lehet-e, de ha igen, két dolgot kérnék még a comboboxba: az egyik egy kacsacsőrpár: <> (úgy működne, mint az idézőjel, tehát ha egy kijelölt karaktersorozatra teszem rá, akkor a két végére illeszti be), a másik pedig egy nem törhető kötőjel: – ha ugyanis szó elejére teszek kötőjelet (pl. a -közeli utótagról vagy a -val/-vel ragról írok), vagy egy táblázat formázásához lenne szükség rá, hogy ne essen szét egy sor (mint az {{msh}} sablonban), akkor lehetőleg ne menjen át a szó a következő sorba úgy, hogy a kötőjelet hátrahagyja az előző sor végén. Az utóbbit a nbsp után lehetne tenni mint másik nem törhető objektumot, az előbbit pedig Rád bízom, de lehetőleg szintén az Alapba. Köszi előre is. Adam78 2007. január 3., 13:23 (CET)Válasz

Köszi szépen, kipróbáltam: a nem törhető kötőjel is működik! Adam78 2007. január 3., 14:38 (CET)Válasz

Hejes sablon szerkesztés

nagyon hejes de nem helyes inkább? :D --Timiş postaláda 2007. január 4., 10:12 (CET)Válasz

Ha majd működik, látni fogod, hogy miért nem. --Tgrvita 2007. január 4., 10:17 (CET)Válasz

CommonsTicker: Ticker Trouble szerkesztés

Hello

As you may have noticed, there have been some problems with CommonsTicker lately:

  • first, the toolserver was down. After it was back up, we had to wait for fresh database dumps.
  • also, many updates where failing because ticker pages where growing too large. Updates that went through half-way somtimes also caused entries to be posted multiple times, making the problem worse.
  • when I tried to improve performance, I introduced a bug that caused the ticker to post trash sometimes. I disabled the ticker again when I was told about it, and I have fixed all effected pages yesterday (I hope I didn't miss any).

To sort this out completely, I have to rewrite parts of CommonsTicker. For now, I will enable the ticker again for most wikis, but not for the ones that where having most trouble - namely de-wikipedia, en-wikinews, eo-wikipedia, es-wikipedia, fr-wikipedia, ja-wikipedia, ru-wikipedia, simple-wikipedia and zh-wikipedia. I'll have to investigate those more closely.

So please keep an eye on CommonsTicker in the next days - if there is any more trouble, please tell me, preferrably on meta:User_talk:Duesentrieb/CommonsTicker.

Regards -- meta:User:Duesentrieb 2007. január 5., 14:41 (CET)Válasz


This message was posted automatically by the CommonsTicker bot. For feedback and discussion, please go to meta:User talk:Duesentrieb/CommonsTicker -- CommonsTicker 2007. január 5., 14:41 (CET)Válasz

Keress! szerkesztés

A megjegyzéseid jók, de szavazhatnál is :) – Alensha   üzi 2007. január 6., 18:33 (CET)Válasz

Palma szerkesztés

Kérhetném ezen az úton a Palma szócikk törlését, hogy ide mozgathassam át a Palma szócikket, mielőtt szinte vadi új , alig használt szerkesztőtársunk újra össze nem kavar mindent. --Lily15 üzenet 2007. január 6., 20:33 (CET)Válasz

Ha jól sejtem, ez már elavult? --Tgrvita 2007. január 6., 20:46 (CET)Válasz

Felelevenítés szerkesztés

Szia! Sajnos elhanyagoltam a kérésemre adott reakciók figyelését, és eddig csak az arabkifejezésben tett módosításodat vettem észre. A másik római kategóriával még mindig problémám van, és szerintem a minden latin ábécé minden speciális karakterével kibővített "latin" elnevezése nem a legjobb (lehetne "bővített latin"), de nekem még az is elég lenne, ha a rómait beolvasztanánk ebbe.

Az arab betűk esetében a { ṯ ǧ ḥ ẖ ḏ š ṣ ḍ ṭ ẓ ġ ā ī ū } betűkre és kapitális párjaikra lenne szükségem, meg a { ʿ } betűre. Az a baj, hogy a kapitálisokat nem tudom itt bemutatni, mert ami az én otthoni News Serif Arab betűkészletben nagy alulponzotott H, az itt è-ként jelenik meg és így tovább... nem tudom, honnan lehetne előteremteni őket.--Mathae قل 2007. január 7., 19:14 (CET)Válasz

Nagybetűk: Ṯ Ǧ Ḥ H̱ Ḏ Š Ṣ Ḍ Ṭ Ẓ Ġ Ā Ī Ū Talán nem Unicode-kompatibilis fontot használsz. --Tgrvita 2007. január 9., 00:48 (CET)Válasz

Köszi!--Mathae قلني 2007. január 14., 11:42 (CET)Válasz

Boldogasszonyfa szerkesztés

Kedves Tgr! Én a cikk vitalapjára azt írtam, hogy "át kellene fogalmazni" nem pedig azt, hogy jogsértő. Azért kell átfogalmazni, mert az általam idézett mondat, nekem kicsit furcsán, (félreérthetően, viccesen hat).

A Gugli-ban sorba bevittem a mondatokat, de egyezőséget sehol nem találtam, a lap alján lévő linkre kattintva is csak mondanivalójában vannak hasonlatosságok. Lehet, hogy a cikk írója innen vette az információit, de átfogalmazta azokat, így már nem lehet jogsértő. Ezért visszaállítottam. Ha továbbra is vannak kifogásaid, tiszteljmeg azzal, hogy leírod a vitalapomra. Köszönöm. - Üdv. » KeFe « * vitalapom 2007. január 11., 10:40 (CET)Válasz

Elolvastam, igazad volt, elnézést kérek. Ábár nem bántani akartalak, kár volt megsértődnöd, csupán azt nem értettem, hogy miért nem írtál valami konkrétumot az összefoglalóban, vagy a cikk vitalapjára. A "feltehetően jogsértő" - nem konkrétum, csak feltevés, -ezért írtam a fentieket. - Üdv. » KeFe « * vitalapom 2007. január 11., 15:13 (CET)Válasz

Sortörés szerkesztés

Hello Mester, azért kereslek, mert a sortörés sablont te készítetted; a kérdésem az, hogy tudsz-e olyan megoldást csinálni, ami Explorer alatt is működik? Pupika   Vita 2007. január 12., 22:55 (CET)Válasz

Ezek:

Pupika   Vita 2007. január 13., 22:54 (CET)Válasz

Kösz, már megoldottam kézzel. Pupika   Vita 2007. január 18., 17:44 (CET)Válasz

Redirect unlist szerkesztés

Ha van időd és kedved, és még nem történt meg, vesd már fel légyszi valahol a fejlesztőknek, hogy a MediaWiki következő verzióiban az összes lap listájából részint kihagyhatóak, részint külön listázhatóak legyenek a redirectlapok.

Köszönettel: Gubb     2007. január 18., 15:21 (CET)Válasz

off szerkesztés

Szia.

Pénteken írtam neked egy emailt a freemailes címedre, aztán pedig egyet a wikipédián keresztül (az nem tudom hova megy). Félek, hogy nem értek célba. Mit tudsz a dologról. Volt néhány nem idevágó kérdésem, amikre nagyon szívesen választ kapnék tőled, mert szakértőnek tartalak. Péter 2007. január 22., 20:18 (CET)Válasz

Abbe_pierre.jpg szerkesztés

Szia! Gond egy szál se... Eddig xsak ez a régi volt, viszont most már VAN MÁÁ--Fekist 2007. január 24., 19:36 (CET)ÁSIK!!! Üdv:Válasz

Sablon nem linkel szerkesztés

Szia! Játszadoztam a s.homokozóban, és az van, hogy ha paraméter van a zárójelben (tehát [[{{{1}}}]] vagy ilyesmi), akkor nem akar linkelni. :-( Mit szúrhattam el? Bináris ide 2007. január 24., 20:42 (CET)Válasz

Ezt a megölést nem egészen értem -- ilyennel még programozásban nem találkoztam. Kipróbáltam s.homokozó + homokozó párosításban is, tehát a homokozóban adtam neki paramétert, és úgy sem linkelt. Mondjuk paraméterként megadok egy usernevet, és akkor ki kellene dobnia egy userlap linkjét, ez a cél. Csak gondoltam, hogy meg tudom csinálni LEGO alapon. :-( Bináris ide 2007. január 24., 21:02 (CET)Válasz

Hüm-hüm, pedig emléékeim szerint próbáltam a homokozóban létező usernévvel is. Kipróbálom megint. Köszi! Bináris ide 2007. január 24., 21:19 (CET)Válasz

Azt hiszem, az a függőleges vonal zavart be neki, amivel a névteret akartam eltüntetni, [[user:{{{1}}}|]] alakban. Bináris ide 2007. január 25., 08:46 (CET)Válasz

És ha nem? szerkesztés

Fenyegeti-e bármi jogi következmény Magyarországon azt az "elkövetőt", aki GFDL alatt publikált dokumentumot úgy másol, használ, terjeszt, hogy levakarja róla a GFDL-t? Magyarán: ha kiemeli a "hasznos" részt, és "megfeledkezik" a laptörténetről, licenszről, egyéb kellékekről, akkor a "dolgozó nép megvetésén" túl kell-e számolnia egyéb hátrányokkal?--Godson Benjámin fóruma 2007. január 25., 15:38 (CET)Válasz

Elvben fenyegeti, a dokumentum bármely szerzője beperelheti. Ha jelentős hasznot szerez vagy kárt okoz, akkor büntetőfeljelentést is lehet tenni ellene. Ilyen szempontból nincs különbség a GFDL és a (C) jelű művek között. --Tgrvita 2007. január 25., 15:44 (CET)Válasz

Már bocs, Tgr, minden tiszteletem mellett, ki tesz feljelentést? Burumbátor? vagy Tgr? Csak mert nem értem... --Burumbátor társalgó 2007. január 25., 15:46 (CET)Válasz

Kösz, Tgr! (Hogy vajon miféle és mekkora kárértéket jelöl meg a potenciális felperes, azzal egyelőre békén hagylak. A masik ötletemet meg már elsütötte Burumbátor:))--Godson Benjámin fóruma 2007. január 25., 15:52 (CET)Válasz

Bárki tehet, aki jelentős mértékben szerkesztette a cikket. Ha csak anonok szerkesztették, akkor nem tudom, mi van, de az olyan cikkeinket aligha akarják ellopni :-) --Tgrvita 2007. január 25., 15:55 (CET)Válasz

Itt nem értettük egymást! Egy nick nem tehet feljelentést, mert nem jogalany... Érted? --Burumbátor társalgó 2007. január 25., 16:04 (CET)Válasz

Szerk. ütk. után:

Sejtem, Godson mire gondol: van-e a nickeknek önérzete illetve felelőssége?
Az biztos, hogy a Wikipédia egészének (Alapítvány stb.) van.
Azt is természetesenek tartom, hogy bármely jogosnak elismert reklamációnak megfelelő tartalmat eltávolítunk.
A konkrét user (vagy nick) pedig ismétlődő esetben (akár pl. visszaállítja a reklamáció miatt történt változatás előtti állapotot, akár több esetben az ő általa felküldött szerkesztésre vezethető vissza a reklamáció) akár blokkolható is.
Nem hétköznapi dolog - szerencsére, hogy bárki perrel fenyegetőzik. Ha mégis megtörténik, a legutóbbi esetben követett gyakorlat jó, már ki is próbáltuk.
És nem "feljelentés" az, ha bárki ilyen fenyegetést lát bármely oldalon, akkor azt az adminisztrátorok tudomására hozza.
Külső szervhez normálils esetben semmiféle feljelentést senkinek nem kell tennie, sőt, nagy felelőtlenség lenne az ilyesmi.
A felelősség ugyanis csak akkor merülhet fel, ha a Wikipédia közössége ragaszkodik olyan tartalom fennmaradásához, amit az illető ilyen súlyosan nehezményez.
Ebből a szempontból mintaéertékű volt, hogy és ahogy Burum a figyelmeztetést intézte egyik szerkesztőtársunkhoz (itt nem a név a fontos).--Linkoman 2007. január 25., 16:10 (CET)Válasz

Egy nick nem is lehet szerző. A szerző egy valódi személy, aki vagy beazonosítható a nick alapján, vagy nem. Utóbbi esetben pl. a jelszó ismeretével bizonyíthatja a bíróságon a szerzőségét.

(Linkoman: a kérdés eredete a WP:FF lap, vagyis most kivételesen a fordított irányról van szó.)

--Tgrvita 2007. január 25., 16:15 (CET)Válasz

Akkor a (rész)szerzőség bizonyításának kérdése megoldódni látszik:
"aki szerző akar lenni, account-ra kell annak menni"   :-)
(Marad a létező szerző kára létének kérdése - de tartom az ígéretemet, ezt tegyük félre jobb napokra.)--Godson Benjámin fóruma 2007. január 25., 17:28 (CET)Válasz

Akkor is beperelheti, ha nincs kár, csak akkor a Ptk és nem a Btk hatálya alá tartozik. --Tgrvita 2007. január 25., 17:51 (CET)Válasz

Te akartad!...:) Ha nincs nevesíthető hátrány, akkor mit perel? A legtöbb, amit elérhet, hogy a lopót a bíró megdorgálja, és eltiltja a cselekmény folytatásától. Hát nem tudom, melyikünk alkotott eddig olyat (én aztán tutira nem!:), ami megérne egy pert ezzel a maximális kimenettel.--Godson Benjámin fóruma 2007. január 25., 18:15 (CET)Válasz

Meg a perköltségek megfizetésére kötelezi, esetleg arra, hogy fizessen méltányos licencdíjat a szerzőnek. (Ez független a GFDL-től, mert azzal a közzétevő nem élt; persze ha sok szerző van, az bonyolítja a dolgot.) --Tgrvita 2007. január 25., 18:42 (CET)Válasz

A perköltség megfizettetésének tudata bizonyára lehet jóleső érzés, de talán ott azért még nem tartunk, hogy ezt természetszerűleg mindenki mentális nyereségnek könyvelje el:) A licencdíjat viszont nem biztos, hogy értem: arra gondolsz, hogy a tolvajjal szemben az alanyi szerzői jogomat érvényesítem, függetlenül attól, hogy a szellemi termékemet már valahol GFDL alá (is) tettem-e?--Godson Benjámin fóruma 2007. január 25., 19:27 (CET)Válasz

Arra. Nem nagyon értek a szerzői joghoz, de az Szjt általában lehetőséget ad ilyesmire; miért ne élhetne vele a szerző attól, hogy GFDL alatt is licencelte a művét (amivel a felhasználó nem élt)? --Tgrvita 2007. január 25., 19:40 (CET)Válasz

kép, már megint nem tudom mit kell csinálni. szerkesztés

Szia.

Mindig elkavarodom a képekkel kapcsolatos lehetőségek témában. Ami a commonst illeti, ott már járatos vagyok valamennyire. Most a német wikiben találtam egy képet, amiről úgy látom, hogy nyugodtan lehetne a commonsban és akkor mi is használhatnánk. De nem tudom, hogy ilyenkor át lehet-e tenni, illetve, hogy mi a módja ennek. Ez persze az enwikinél és egy csomó más wikinél is felmerülhet. Tudsz segíteni? Konkrétan a de:Bild:Struve.jpg-ről van szó. Péter 2007. január 26., 11:57 (CET)Válasz

Köszi, hülye vagyok, csak a liszenszt néztem. Ennyire értek egyébként németül. De a kérdésem továbbra is él, és nem a robotokra gondolok. Tegyük fel, hogy a bahasa wikiben találok egy képet, amin látom, hogy mondjuk GFDL van rajta. Onnan nem érem el, mert mostani gondolatkísérletünkben ez nincs benne a commons-ban. Akkor mit illik tenni? Nem technikailag érdekel a dolog, azt értem: letöltöm, feltöltöm. Hanem, hogy milyen liszenszt adok, ki lesz a szerző, hogy fog ez menni. Péter 2007. január 26., 13:13 (CET)Válasz

Tiszaeszlár szerkesztés

Örömmel látom, hogy nekiláttál egy alapos, részletes verziónak. Abból, ami eddig megvan, igen jónak ígérkezik (világos koncepció, tömör stílus, jól használt és feltüntetett források). Ha megvan a fejedben az egész vázlata, kíváncsi lennék rá.

Néhány apróság:

Szócikk

1. A bevezető teljesen rendben van, de szerintem hasznos lenne egy hasonló terjedelmű további bekezdést szentelni a perre vonatkozó konkrétumok összefoglalásának (vád - koncepciós jellegű per - Eötvös - felmentés).

2. Április 1-je 1882-ben „Sabbat Hagadol”, a pészahot megelőző szombat volt. A pészah első napja 3-ra esett. Szombaton az istentiszteletre és a tervezett kántor- és metszőválasztás miatt mentek a zsinagógába.

3. A nevek írásmódja nagyon eltérő, ügyelni kellene rá, hogy a különböző forrásokból származó különböző változatok helyett egységes legyen (most Hermann Wollner-Wollner Hermann, Grosz-Grósz, Junger-Jünger, Smilovits Jakab-Smilovics Jankel szerepel pl.). Szerintem a Kövér-féle írásmódot kellene alkalmazni (én az Eötvös-félét alkalmaztam a korhűség kedvéért); ő egy másik tanulmányában kifejezetten kitér erre és egységesíti.

4. Helység, nem helyiség :-) [1]

Források

Kubinszky könyvének címében most nagybetűs az „antiszemitizmus” szó; a részlethez a tiszaeszlári fejezetnél hiányoznak a források (én ezért nem linkeltem be).

Vélhetőleg tudsz róla, ha mégsem: Hegedűs Sándor: A tiszaeszlári vérvád (Kossuth Kiadó, 1966)

Kende Tamás könyvének csak egy fejezete fogalkozik konkrétan a tiszaeszlári vérváddal (ettől persze még hasznos és releváns).

Üdv: Pendragon 2007. január 28., 22:31 (CET)Válasz


1. Persze, összefoglalóra szükség van, hagytam is ott egy kommentet, hogy jelezzem (meg hogy hátha megírja helyettem valaki :). De könnyebb a kész cikk alapján megírni, mint előre.

2. Kösz, javítom majd. Nincs kedved esetleg megírni a Pészah cikket? :-)

3-4. Elírásokat és egyéb apróságokat majd a végén. :)

5. Nekem is feltűnt, hogy hiányos a szöveg, írtam is a webmesternek, de eddig nem válaszolt. Mindenesetre nálam van a könyv, ha esetleg kellene valamelyik hivatkozás, szólj. A Hegedűs-könyvhöz még nem jutottam hozzá, de remélhetőleg arra is sor kerül majd (csak legyen időm az eddigieket elolvasni :).

--Tgrvita 2007. február 2., 20:29 (CET)Válasz

A Hegedűssel valószínűleg nem sokat vesztesz, mert inkább regény, mint tanulmány, és számos részletben pontatlan. De hozzátartozik a téma irodalmához, így valamilyen formában érdemes lenne majd feltüntetni. Van viszont még néhány másik, nagyon is használható forrás; ha lesz egy kis időm, kikeresgélem és megadom őket. Minden jót addig is: Pendragon 2007. február 3., 20:57 (CET)Válasz

A kért kép szerkesztés

Szia, feltettem a Boldog Özsébss szobrot a commonsba, amit kértél: kép:Statue_-_Eusebius_of_Esztergom.JPG Ha jónak találod, tedd be a cikkbe, de ha felújítják a szobrot csinálok róla új képet, és felülírom ezt. Amúgy ha a googleba beírom, hogy user vita, a te lapod jön ki rá elsőnek :) Villy/Üzenet 2007. január 29., 18:02 (CET)Válasz

Köszi. --Tgrvita 2007. február 1., 13:26 (CET)Válasz

Sablon be s ki szerkesztés

Mit vélsz: van-e valaminő támpontunk arra nézvést, hogy a figyelmeztető-fikázó sablonok be és kipakolását apró változtatásnak jelöljük-e? Magán a szócikken ugyanis semmit se módosít, viszont a "közösség" lelkivilágára nagyon is hathat egy-egy ilyen lépés (figyelőlista és tsai), meg a külső szemlélőre is bírhat némi befolyással a tornyosuló sablonhegy látványa. Vélemény, "írott forrás", precedens?--Godson Benjámin fóruma 2007. január 31., 09:17 (CET)Válasz

Köszi. A kapott linket úgy összegeztem magamban, hogy apró az, ami a cikk értelmi állapotán mit se változtat. És a bejelölés legfőbb szerepe pedig az, hogy a többi szerkesztőt fölöslegesen ne bolondítsa oda cikket kukkolni, ahol semmise történt. (Az "Adding links" vélhetőleg meglevő szó hivatkozássá alakítására vonatkozik, és nem a külső hivatkozások telespammelésére.) Ehhez képest mi egy kicsit félreértjük a helyzetet, mert nekem úgy tűnik, hogy egyik főszempont a "munkamennyiség" (pl. katpakolászás=apró), szoros összefüggésben a "kimekkora szerkesztő" kérdéskörrel; a másik meg a summantás ("nincs is itt semmi látnivaló").
A fentiek fényében az értékelősablonok fölrakását semmi szín alatt nem tekinteném apró szerkesztésnek, és a levételüket is csak akkor, ha tutiegyértelműen simán ottfelejtette a társaság. (Mint a törléssablonokat a minapában a szavazáslezáró kollégák...:).
Mindennek persze akkor lenne jelentősége, ha az "apró" tévhasználata bárminő hátránnyal járna a tévhasználóra nézvést. Mert most alapvetően a tévedés észlelőjére hat(hat) negatíve. Meg az összhatékonyságra. (Nem ideszámítva persze az egymás szerkesztéseinek megfigyeléséből kiábrázolódó mentális profilok orientáló erejét...).--Godson Benjámin fóruma 2007. február 1., 14:22 (CET)Válasz

CommonsTicker: CommonsTicker, The Next Generation szerkesztés

I am currently testing a new version of CommonsTicker (dubbed CommonsTicker NG) on the german Wikipedia - problems with ticker pages growing too large made a partial rewrite necessary. Most changes are "under the hood", the larges change for users is in the way the ticker page is structured and updated:

CommonsTicker will now create a subpage for each day, and include this as a template on the ticker page. New entries for a given day are added to the respective subpage without modifying existing entries on that subpage. Old subpages (sections) are removed automatically from the main ticker page - per default, 7 sections are kept (days for which there are no entries are not counted). Please check that your ticker page has both start- and end-markers for the region where CommonsTicker should post (see m:User:Duesentrieb/CommonsTicker#Ticker_Page); everything between the markers will be replaced. If the markers are missing, the entire page is replaced.

When I have finished testing CommonsTicker NG, I will activate the new version on the wikis where CommonsTicker is currently disabled due to problems with page size (the large projects I mentioned in the last announcement). When all goes well, I will start to switch other wikis to NG one by one, as seems convenient. If you want the new version soon, or you don't want it yet for some reason, please tell me about it on m:User:Duesentrieb/CommonsTicker#Change_Requests.


This message was posted automatically by the CommonsTicker bot. For feedback and discussion, please go to meta:User talk:Duesentrieb/CommonsTicker -- CommonsTicker 2007. február 6., 15:47 (CET)Válasz

Kérés szerkesztés

Szia, kérlek, ha tudsz, nézz rá a Tisza István, Károlyi Mihály, Pogány József szóccikkekre. Egyedül biztos nem bírok a bíborossal, időm sincs valami sok. Kösz Pendragon 2007. február 9., 13:32 (CET)Válasz

Köszönöm. Hát épp ez az: tapasztalataim szerint nem sok köze van a szócikk minőségének és forrásokkal megalapozott voltának ahhoz, hogy kialakul-e szerkesztési háború (illetve elkezdik-e úgy átalakítani, ami az általad említett egy helyben toporgáshoz vezet). Ld. épp ezt a cikket: hiába nyilvánvaló, hogy alapos munkába kezdtél, hiába semleges a megközelítésmód, hiába vannak ott az aprólékos források, előbb Hanzelj, majd most Mazarin ugyanúgy nekiesnek. Akkor pedig marad a vita (amire kérdéses, hogy van-e ideje és türelme az embernek), a teljesen értelmetlen visszaállítósdi, vagy a remény, hogy néhányan még beszállnak és jobb belátásra bírják az illető(ke)t (végső esetben szavazással, ami szerintem jószerivel kivihetetlenül nehézkes). Vagy a romhalmaz, az esetek 99 százalékában. Pendragon 2007. február 9., 21:01 (CET)Válasz

Sopron help szerkesztés

Hi Tgr, Burumbátor told me that you live in Sopron. Maybe you could help me with a question that I have for the German Wikipedia? I'm looking for "any" information about the "Lumpenglocke" or "Lumpenharang" which is (or was?) supposedly in Sopron:

Now I wonder...

  • still exists? If so, in which church?
  • If this bell really has a German name? (Why? Just because there used to be many German-speaking inhabitants when it got its name?) Does it also have a Hungarian name, and if so, what does it mean?
  • When was the bell made? Probably already before 1523?
  • When did it get its name?
  • Until when was it used as a "Lumpenglocke"/ bell that tolls for pubs to close? - And until then, was it always at 8pm??
  • Do people in Sopron actually know about this bell?
  • ...
  • (And just out of curiosity: As "Lumpenglocke" is translated to "Lumpenharang" in one of the texts - does the "German" word "Lumpen" (criminal and/or lazy people though the old meaning may have been different) also exist in Hunagarian?

Well, if you should know an answer to any of these questions (or know someone who could), I'd really appreciate it! Thanks a lot, Ibn Battuta 2007. február 11., 07:25 (CET)Válasz

Oh, I thought you live in Sopron (right now). Anyway, thanks a lot for your help! --Ibn Battuta 2007. február 11., 18:43 (CET)Válasz

Kommunikációs mediáció szerkesztés

Nem, becsszóra nem meditáció!...:)

Aszondod, hogy a patkóösszerúgások jelentős hányada kölcsönös értetlenségből fakad. Megkérlek, hogy tekintsd meg Janus ívét, és segíts azt kideríteni, hogy mit kellett volna másképp tennem azon szent cél érdekében, hogy Pasztillát rávegyem a méretek alaposabb átgondolására? Megnéztem én vagy kéttucat ákombákom honlapot, de vagy hallgatnak a méretről, vagy ezt a tótágast álló méretezést mantrázzák. (Forrás: ?????) Ha találtam volna adatot, sitysutty átírnám, de most csak annyi van, hogy látom, hogy így nem jó, de nem tudom, hogyan jó.--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 13., 09:08 (CET)Válasz

Mire akarod még rávenni? Elsőre elismerte, hogy gond lehet a mérettel; de nyilván ő se tudja, hogyan lenne jó. Amíg nem kerít valaki alaposabb forrást, nem sok mindent lehet vele kezdeni. Az angoloknak van az ilyen esetekre egy ellentmondás sablonuk; azt esetleg le lehetne magyarítani és kirakni a cikkre, hogy az olvasó is lássa, hogy nem stimmel valami. --Tgrvita 2007. február 13., 10:40 (CET)Válasz

Tgr! Én akkorát buktam Miskolcon matekból (algebra), mint egy ház (min. 12 méter!:), de ábrisból meg géprajzból összejött az ötös... Nézd már meg pontosan, mi a bánat a bánatom...--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 13., 11:35 (CET)Válasz
(Persze aki a matekot csak hobbiként tünteti fel a wikiszakértők listáján...:)--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 13., 11:37 (CET)Válasz

Értem én, hogy mi a bánatod (vagy legalábbis érteni vélem, de minden kétséget kizáróan csak akkor derül ki, ha megmondod), csak azt nem értem, hogy mit kéne ezen mediálni. Pasztilla sem vitatta, hogy a cikkben szereplő méret és a kép ellentmond egymásnak. --Tgrvita 2007. február 13., 11:48 (CET)Válasz

Megmondom: a képen (képeken) egyértelműen hosszabb a négyzet alapú hasáb oldalának alappal közös éle, mint az oldalak közös élei. A cikkben meg egy másféle alakú négyzet alapú hasáb van leírva. Tökmindegy, hogy milyen abszolút méretekkel. Ez látszólagos dilemma: az a (obszcén jelző) kapu egyszerűen nem olyan, mint ami a szövegben van. Gondolod, hogy az alak leírásában a képek rosszak, és a szöveg a jó??
Vélhető ok: valami derék wikiszerkesztő valahol a világban fölcserélte a két méretet (16x12-ből 12x16-ot csinált), Pasztilla meg megtoldotta a szöveget annyival, hogy négyzet (12x12 alap, 16 magas). Mindkettő bocsánatos (megtettem). De az kezd egyre kevésbé megbocsáthatóvá válni, hogy ezen egy napot kelljen magyarázni. Ugyanis magyarul benne volt az első két mondatomban, amiknek eszerint még fél wikit odacsődítve se sikerült még értő olvasásnak alávetődni.--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 13., 12:07 (CET)Válasz
Ja és a megoldás: bizonytalan adat ki. Nem???--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 13., 12:09 (CET)Válasz

Még mindig nem értem, miért kell egyáltalán odacsődíteni a fél wikit. Leírtad, igazad volt, Pasztilla elismerte. Hol itt a gond? Vedd ki, szólj az olasz wikin, hogy járjanak utána és probléma lezárva. --Tgrvita 2007. február 13., 12:55 (CET)Válasz

Már nem csak figyelmetlen vagy, de csúsztatsz is, úgyhogy tényleg jobb lezárnunk. Egyedül téged megkértelek, hogy segíts, de Pasztilla bölcsen megelőzött. Burum meg kíváncsian odadugta az orrát. Ez a félwiki odacsődítése. Mindenre választ kaptam, csak arra nem, hogy én mit rontottam el az elején, és mit kellett volna másképpen tennem. Tanuljak meg én is először ütni, aztán kérdezni? Vagy inkább írjak tízöles szakértői kérvényeket, ahol pontról-pontra részletesen kifejtem, hogy ki mit hol mért cseszett el (konkrétan...) a nagy gyerünkgyerünk, osszuk az ingyentudást kétmarékra kapkodásban? Vagy hagyjam a francba: ugyan kit érdekel, hogy (konkrétan) melyik cikkben (konkrétan) mekkora baromságok vannak : a lényeg a méret, meg az imidzs, meg a net negyedik legnagyobb márkája? Mi lesz itt, ha már te is bedobod a gyeplőt?--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 13., 13:50 (CET)Válasz

Általában sokat segítene, ha konkrétan és sallangoktól mentesen leírnád, hogy mikor mit akarsz. Egyrészt, mint az eset is mutatja, van akit idegesít, másrészt a hosszú esszékkel pazarlod az olvasók idejét, harmadrészt néha félreértésekhez vezetnek. (Például leírod, hogy a fél wikit odacsődítetted már; én erre megkérdezem, hogy miért kellett a fél wikit odacsődíteni, mire te megsértődsz, hogy nem is csődítetted oda a fél wikit...) Tízöles kérvény nem kell, csak a szellemeskedést és a wiki állapotán való rendszeres lamentálást hagyd ki; a kocsmafalon semmi gond nincs az ilyesmivel (sőt!), de minden alkalommal, amikor találsz egy cikkben egy elírást, nem kéne elismételni, mert a cikk írója nem erre kíváncsi, hanem arra, hogy ő hol hibázott a cikkben.

A konkrét esetben szerintem nem rontottad el, Pasztilla kicsit túlérzékeny volt; ezzel együtt rögtön elismerte, hogy igazad van, úgyhogy még mindig nem tudom, mi az, amit el szerettél volna érni nála, de nem sikerült. Nem lehet, hogy már feltételes reflexszé vált nálad, hogy nem értenek meg, és észre sem veszed, ha egyszer véletlenül igen? :-) --Tgrvita 2007. február 13., 14:09 (CET)Válasz

OK: száraz leszek, mint a tapló... Nem tapló leszek, értem?:) Ja: no vicc...:-( Sz*r ügy...--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 13., 14:25 (CET)Válasz
Bocsánat, eső után köpönyeg, és talán kár is felmelegíteni a helyzetet, de ezt itt fent csak most vettem észre. Röviden a helyzet az, hogy igen, az bármikor jó, ha hibára hívják fel a figyelmem. Ha úgy érzem, hogy nem rontottam el semmit, feltámad bennem az anyatigris, és talán túl makacsul védem a magam elgondolását (erre Linkoman lehet tanú, meg mások is). Ha elismerem, hogy hiba, akkor is berzenkedem egyet, mert ilyen vagyok, de aztán két perc elteltével belátom és javítom (misibacsi stb.). Ehhez azonban elsősorban értenem kell a problémát, és Godson számomra mindig túl körülményesen fogalmaz (vagy én vagyok túl egyszerű). Elég lett volna egy mondat, hogy Pasztilla, a szövegben 12x12 + 16 métert írtál, de nézd csak meg a fényképeken a valós arányokat. Ehelyett volt számomra ködös magyarázat és egy belinkelt Nyenyec-allap allúzió gyanánt, hogy aki hülye hozzá, az ne szerkesszen Wikipédiát. És akkor ömlött ki belőlem a sok csúnyaság, amiért egyébként már bocsánatot kértem. Azóta egyébként javítottam is az ominózus mondatot, most megjegyzem mégis, hogy „költeni” nem szokásom, azaz nem én találtam ki a 12x12 + 16-ot, ahogy fentebb Godson sugallja, hanem a kevés általam ismert forrásban így szerepelt, így csak arra tudok gondolni, hogy valamikor (a lebontás előtt) ezek voltak a méretek, és azóta mindenki vette át kritikátlanul az eredeti forrást. Pasztilla 2007. február 16., 23:14 (CET)Válasz

Rugdosás szerkesztés

Nem Godsont rugdosom (ha ez lenne a kifejezett célom, egész nap tehetném), mindössze a nagyon kiemelkedő "közreműködéseit" nyirbálom, amilyen pl. a minapi készséges jelentkezése Linkoman jogi szócikkeinek besablonozására. Juhász kolléga vitalapján pedig meg lettem szólítva ezügyben, ezért ki kellett fejtenem az álláspontom. Jegyzem meg, ott is név nélkül tettem, az, hogy magára ismer belőle valaki, csak azt bizonyítja, hogy nem volt túl pontatlan a leírásom. Data Destroyer 2007. február 16., 20:08 (CET)Válasz

Tegnap délután ezt egy hang nélkül végignéztem. Vedd a fáradságot, Tgr, olvass bele, és döntsd el, helyesen tettem-e, hogy nem szóltam. De nincs tovább.--Mihaszna Godson fóruma 2007. február 16., 20:13 (CET)Válasz

Jó lett volna ezt a figyelmeztetést kétirányúsítani, nem gondolod? Data Destroyer 2007. február 16., 22:18 (CET)Válasz

Bocs Tgr, hogy itt, de itt van szó róla. DD, hol lettél megszólítva a vitalapomon, amikor hozzászóltál? Mert elolvastam ami előtte van, de nevet nem látok, hogy említve lettél volna. Vagy az, hogy magára ismer belőle valaki, csak azt bizonyítja, hogy nem volt túl pontatlan a leírás? Nem kekeckedni akarok, csak tényleg érdekel. Péter 2007. február 16., 22:24 (CET)Válasz

Godson első megszólalásában említett engem is, arra értettem. Data Destroyer 2007. február 16., 22:32 (CET)Válasz

Értem. Kétségtelenül szerepel a neved, bár ezt a típusú említést nem nevezném megszólításnak. De tényleg nincs jelentősége. Péter 2007. február 17., 12:45 (CET)Válasz

HTML kódok szerkesztés

Köszönöm, align="center" aktuális problémámat megoldotta, sajnos azonban nem ismerem a HTML kódokat. Mik azok és hol találom "őket"?--Wegyor 2007. február 17., 19:20 (CET)Válasz

Diskurzus szerkesztés

Szia.

Mivel részt vettél a vitalapomon a Rémtetteim fejezetben kibontakozott vitában, így meghívlak az allapomra, hogy az ott felmerült témákat megvitassuk. Kérlek, hogy olvasd el a lap tetjén lévő pár sort, hogy könnyebb legyen a megbeszélést követni. Ha úgy gondolod, hogy az eredeti vitában egyéb megvitatásra érdemes téma is felmerült, akkor nyugodtan bővítsd ezt az oldalt. Tartsd meg az eredeti szerkezetet, tehát a Probléma részben írd le a problémát és a Vélemények részben a saját véleményedet. Előre is köszönöm, ha megtisztelsz a részvétellel. (Ez egy sablon szöveg, amit sok ember vitalapjára kiteszek, ezért ne vedd zokon, hogy nem lett túl személyes.) Péter 2007. február 19., 14:55 (CET) ==Köszike!==--Wegyor 2007. február 19., 20:46 (CET)Válasz

Szakértő+vitakultúra szerkesztés

"Hány szócikket tudtok mondani, amit egy lelkes laikus némi könyvtárazással (vagy szótárazással) ne tudna lényegesen fejleszteni? Nekem így kapásból csak Ktam cikkei jutnak eszembe. A magyar Wikipédia nincs még azon a szinten, hogy komoly szüksége lenne szakértőkre."

Kedves Tgr! Igazán csak a megértés vágya vezérelt ide: melyik szerkesztőre gondoltál a Ktam karaktersor beépelésekor? User:Ktam ugyanis magyar–finnugor szakos nyelvész, a debreceni egyetemen nyelvészetet tanít, és a Wikipédián olyasféle cikkeket ír, mint tolvajnyelv, szleng, lingvicizmus. Ő most akkor "lelkes laikus némi könyvtárazással" - vagy szakértő? Vagy arra gondolsz, hogy amit Ktam összehozott eddig itt a Wikipédián, ahhoz igazán nem volt szükség pont őrá meg a szakértelmére, azt egy "lelkes laikus némi könyvtárazással" is minden további nélkül összedobta volna?

Vagy csak összekevertél valakit-valamit?:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 20., 09:18 (CET)Válasz

Szerintem fuss neki mégegyszer az olvasásnak. :) -- nyenyec  2007. február 20., 09:54 (CET)Válasz
Mettől meddig?:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 20., 10:10 (CET)Válasz
Segítség a megfejtéshez:
"Hány szócikket tudtok mondani, amire igaz, hogy X?"
"Nekem így kapásból csak Ktam cikkei jutnak eszembe." (amire igaz, hogy X)
X = egy lelkes laikus némi könyvtárazással (vagy szótárazással) nem tudna lényegesen fejleszteni
Tehát... :)
-- nyenyec  2007. február 20., 10:15 (CET)Válasz

Ach so! Arra célzol, hogy Tgr elméjében egyedül Ktam cikkei merültek fel, mint amik már elérik a perfekció azon szintjét, ahonnan már csak szakember tudja még magasabb polcra tuszkolni a cikket. Ez az olvasat bennem is felmerült, de enyire nem akartam Tgr kollégát kitenni a közvélemény ítéletének!:) (Merthogy: 1. Tgr alig olvas magyar Wikipédiát?? 2. Olvas ugyan, de Ktam összes művein túl minden más szócikket olyan színvonalúnak ítél, amit lelkes könyvtárazó amatőrök is játszva kiránthatnak a kátyúból??)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 20., 10:28 (CET)Válasz

Godson, te tudsz olyan szócikkekre példát, amit egy lelkes laikus némi könyvtárazással (vagy szótárazással) ne tudna lényegesen fejleszteni? -- nyenyec  2007. február 20., 10:31 (CET)Válasz
Úgy hirtelen: Down-szindróma. És amíg kotorászok, addig plíz definiálni lényeges.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 20., 10:47 (CET)Válasz
Független külső szemlélő azt mondja rá, hogy "A változat lényegesen jobb, mint B". Akarsz velem fogadni egy Wikipédia pólóban, hogy én, mint lelkes laikus némi szótárazással nem tudom a Down-szindróma cikket lényegesen fejleszteni? :) -- nyenyec  2007. február 20., 10:56 (CET)Válasz
Hozd a függetlent, meg a lényeges definícióját! Addig nincs fogadás!:)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 20., 11:00 (CET)Válasz
Ha jól értem, Godson a Tgr gondolatmenetében valóban meglévő ellentmondásra hívja fel a figyelmet. Ha Ktam cikkei azok, amin lelkes laikusok már nem tudnának javítani, mert Ktam szakértő, akkor nem az az igaz, hogy a magyar WP-nek egyelőre(?) nincs szüksége szakértőkre, hanem az, hogy csak szakértőkre lenne szüksége, a többi meg teljesen fölösleges. Ez az apróság az egész WP-koncepció velejét is érinti egyébiránt. :-) Pendragon 2007. február 20., 10:34 (CET)Válasz
Amíg kevés olyan cikkünk van, aminek a fejlesztéséhez mindenképpen szakértő kell, addig kevés szakértőre van szükség. (Ez nem azt jelenti, hogy baj, ha vannak, sőt; csak egyelőre a magyar Wikipédiának szakértők nélkül is bőven van hova fejlődnie.) Hol itt az ellentmondás? --Tgrvita 2007. február 20., 10:46 (CET)Válasz
Szerintem ott, hogy - némileg leegyszerűsítve - a végcél az a minőségű szócikk, amit már csak szakértők tudnak továbbfejleszteni, innen nézve pedig merőben fölösleges az a stádium, amelyben „még” laikusok is meg tudják ezt tenni. Hacsak nem maga a folyamat az öncél, de ha jól értem, nem az. Pendragon 2007. február 20., 10:54 (CET)Válasz

Hol itt az ellentmondás? A fölösleges akadékoskodásban. A szakértő (lásd: igazságügyi szakértő) az a pofa, aki segél a laikus bírónak a kölcsönösen ellenérdekelt amatőrök zavaros és fondorlatos mesterkedéseinek tisztába tételénél. Nálunk fordítva működ: leír valaki egy értelmes, szakszerű mondatot, majd nekiáll nyolc értetlen kibic okvetetlenkedését kivédeni. Minden "szakértői" mondathoz bonus jár egy általános iskolai óra megtartásának lehetősége.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 20., 10:56 (CET)Válasz

Tudsz példákat? -- nyenyec  2007. február 20., 10:59 (CET)Válasz
Pl: Pendragon munkásságának tetemes hányada! (De jó lenne, ha vissztérnénk a vitukultúrához: te látsz itt bírót, aki dönt a jelenlegi huzivonijainkban is?)--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 20., 11:06 (CET)Válasz

Off: az igazságügyi szakértő nem azt csinálja. Onnan tudom ilyen biztosan, mert magam is az vagyok. Data Destroyer 2007. február 20., 11:01 (CET)Válasz

Nem azt csinálod? Rá is érsz wikizni.--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 20., 11:07 (CET)Válasz

Az igazságügyi szakértő nem reggeltől-estig dolgozik, hanem amikor a bíróság/ügyészség erre felkéri, tehát a szaktudására szükség van valamely büntetőügyben. Nyugodtan dobálózz olyan fogalmakkal, amelyek pontos tartalmáról a jelek szerint kevés fogalmad van, tudod, hogy én mindig segítek ismereteid gyarapításában. Data Destroyer 2007. február 20., 11:10 (CET)Válasz

Polgári ügyszakon nem? Fejlesszééél, plíííz...--Mihasznay-Kibitz Godson fóruma 2007. február 20., 11:16 (CET)Válasz

Én nem, engem büntetőügyeknél hívnak. De polgári peres ügyekben is a bíróság/ügyészség rendel ki szakértőt, tudod, ez már a nevében is benne van: igazságügyi szakértő. Ha valamit még nem értesz, bátran kérdezz, szeretek tanítani. Data Destroyer 2007. február 20., 11:20 (CET)Válasz

Szerintem félreértettétek nálam a szakértő szót. Én egy másodéves matematikus hallgatót már szakértőnek nevezek, mert egy a saját területén mérhetetlenül többet tud, mint az átlagpolgár. Vagyis ő meg tudja írni, le tudja fordítani mondjuk a Rothberger-tételt, míg ezt azért enwiki fordítással, utánaolvasással nem lesz könnyű. Nem kell hozzá akadémikus, tehát messze nem így értetem a szakértőt. Szerintem messze nem igaz, hogy Ktam az egyetlen fenti definíciónak megfelelő szerkesztő. Csak a saját érdeklődésemet nézve Mozo és Gubb is ide tartozik. És ebből arra következtetek, hogy ha máshoz is konyítanék kicsit, akkor ott is találnék ilyen embereket. Péter 2007. február 20., 11:11 (CET)Válasz

Szerintem ez nem változtat a probléma lényegén (én egyébként hozzád hasonlóan értem a szakértőt: olyan személy, aki az adott témakörhöz ért, függetlenül az akadémiai státuszától vagy az ismertségétől). Ettől még fennáll az, hogy kérdéses: ha olyan fejlődési folyamatként képzeljük el a cikkek történetét, ami Tgr gondolatmenetéből kirajzolódik, akkor mi értelme van a „korai” stádiumoknak? (Attól itt most tekintsünk el, hogy az is kérdéses, valójában működik-e az ilyen folyamat a WP-n.) Vagyis, másképpen: miért az a következtetés, hogy egyelőre nem kellenek szakértők (hanem csináljuk végig a folyamat fölöslegesnek tűnő részét is)? Pendragon 2007. február 20., 11:24 (CET)Válasz

Juhasz peter +1 Data Destroyer 2007. február 20., 11:11 (CET)Válasz

Ajánlom, ezt témát végre kimerítően beszéljük meg, lehetne pl. TGr allapja, egyesítve azzal, amit Nyenyec a témáról összeszedett.
Igazságügyi szakértő: tipikus offtopik itt, ráadásul a "laikus" jeléző a bíróságokra kifejezetten sértő, mivel az igazságszolgáltatásban a laikus alatt a jogi végzettséggel nem rendelkező személyeket értik (pl. népi ülnök, az angolszász jogrendszerben a zsüri stb.) Az igazságügyi szakértő feladata a tényállás bizonyos elemeinek a szakértelmet igénylő feltárása, annak érdekében, hogy a bizonyítás után(ennek egy része a szakértő véleményének benyújtása, adott esetben tanúként valló meghallgatás) a bíróság hozza meg a jogi következtetáseket. Az igazságügyi szakértőnek lehet véleménye, de az ítélkezés a bíróság dolga. (Ezt a kérdést sem így, vitalapon kellene taglalni, hanem szócikket kellene róla írni...)
A kérdés lényege: egy főszerkesztő nélküli lexikont bárki szerkeszthet. Adott témában jártas, abban szakértőnek számító és laikus is.
A szerkesztők nem kötelesek közölni szakmai végzettségüket és - láthatóan - a többiek nem kötelesek ezt a szakismeretet respektálni. Én jelenleg így látom a helyzetet.
A lexikont folyamatosan bővíteni kell (inkluzionizmus) és a meglevő szócikk szakmai színvonalát folyamatosan emelni kell (delecionizmus).
Szleng és címerek - én tiszteletben tartom szorgalmas, önzetlen szerkesztőinket - de nincs külön "szakértő" kategória, aki pl. elvárhatná, hogy az ő szerkesztéseit más ne módosíthassa, pl. formai okokból.
A Wikipédia alapvetően nem új eszmék, felfogások, inkább a világ tényeinek a bemutatására való.
Minden szakértőt óva intek attól, hogy publikációit idehozza, a GFDL licenc alá. Az utólagos módosítás jogát még "szakértők" sem tilthatják le.
Az anonimitás a Wikipédia nagy erénye. Ez viszont azzal is jár, hogy a szamai tekintélyét bárkinek máshol ajánlatos ápolnia - publikáljon máshol, jó lesz itt egy külső hivatkozásnak.
Számos gyakorlott szerkesztőnk van. Őket próbáljuk megbecsülni, ahelyett, hogy külső tekintélyek után vágyakozunk.--Linkoman 2007. február 20., 11:37 (CET)Válasz

Úgy érzem teljes a félreértés. Senki nem beszél tekintélyekről. Én legalábbis eredetileg semmi ilyenre nem gondoltam. Arra sem, hogy valaki idejön, és ő per definíció szakértő. Hanem olyan embereket megnyerni, akik pont ugyanolyan szerkesztők, mint mi, de bizonyos dolgokhoz nagyon értenek. Mondok egy példát. Kope ilyen. Személyesen ismerem, tudom, hogy nagyon ért a matematikához. De ő is egy mezei user, aki írja a cikkeket. Nincs a userlapján, hogy ki ő, miért ért hozzá. Nincs különleges státusza, és ebből fakadó tekintélye. A tekintélye a szerkesztéseiből fog fakadni a szakértőnek.

Az is természetes szerintem, hogy senki ne publikáljon itt, és az is, hogy a tények bemutatása a cél. Azt viszont nem tudom, hogy az anonimitás mitől erény. Tény, amit mindenki elfogad, de nem tudom miért lenne rosszabb, ha netán nem lenne. Péter 2007. február 20., 11:44 (CET)Válasz

A Wikipédia nem anonim, hanem pszeudonim. Ennek egy csomó haszna van, pl. sokkal kevésbé hat rá a politikai, társadalmi nyomás. (Képzeld el a kínai wikipédiát valódi nevekkel...) Valódi anonimitásra nem lehet semmilyen komolyabb közösséget építeni. --Tgrvita 2007. február 20., 11:49 (CET)Válasz

Az anonimitás (tök mindegy, pszeudonimitás) erény, csak ezzel valósítható meg, hogy Nem az a fontos, ki mondja, hanem az, hogy mit mond. hogy ne tekintélyek által diktált, hanem szabad lexikon legyen.
Egyben nagyobb mozgásteret ad a vitáknak, mintha X professzor és Y professzor vitázna itt, névvel. Csak egy példa: ha valaki X jogász véleményét úgy minősíti, hogy X "törvénytelenségre hív fel" - nos, ez felvetné a rágalmazás, de legalábbis a becsületsértés kérdését. Nagy offtopikművészünk amúgyis vitatja, hogy egy nicknek lehet becsülete.--Linkoman 2007. február 20., 12:00 (CET)Válasz


Sokszoros szerkütk.
Godson: ide lehet sorolni a példákat: User:Nyenyec/Példák olyan esetekre, amikor szakértőknek problémájuk volt a Wikipédiában
Vannak olyan területek pl. a matematika, természettudományok stb. ahol tényleg ismerni kell a területet, mert mondjuk egy angol-magyar szakos bölcsész igencsak megizzadna, ha azt mondanánk neki, hogy mostantól fordítson gráfelméleti, vagy félvezetőtechnológiákról szóló szócikkeket.
Vannak más témák, ahol viszont nem kell se diploma, se tanszékvezetői pozíció ahhoz, hogy informatív szócikkek szülessenek. Ilyen pl. szinte az összes popkultúráról, országról írt cikk, az életrajzok nagy része, a történelem egy jelentős hányada (pl. a vietnami háborút szerintem még nem szerkesztette történész, de a kapcsolódó szócikkeivel együtt már most is a legjobb forrás a magyar weben), földrajz, sok biológiai témájú cikk (pl zsiráf) vagy vérmérséklettől függően pl. pszichológia, szociológia, társadalom, környezet, étel, ital stb. Én pl. azt hiszem magamról a Down-szindróma lapot simán fel tudnám turbózni az angol Wikipédia cikkei + a Google alapján ha lenne hozzá energiám, vagy motivációm, pedig laikus vagyok.
Ha átdefiniáljuk a szakértőt arra, hogy "alapjáraton érdekli és nem kell neki magyarázni alapvető dolgokat a témával kapcsolatban", akkor viszont teljesen más a probléma. Hiszen akkor a "lelkes amatőr" ami eddig szembe volt állítva a "szakértővel" gyakorlatilag szakértő lesz.
Két külön kérdés van:
1) hogyan csalogassunk ide mégtöbb lelkes amatőrt/szakembert (Péter)
2) hogyan biztosítsuk, hogy egy nem amatőr, hanem igazi szakember számára ne legyen frusztráló a Wikipédiában végzett munka (Godson)
Röviden: 1) érjük el, hogy a magyar Wikipédia az angol változathoz hasonlóan ismert és elismert legyen magyar nyelvterületen és akkor maguktól fognak jönni a szakértők.
2) ez szerintem jobbára mítosz illetve félreértés, emiatt kezdtem el a fenti lapot, ahol a példákat ki lehet elemezni.
-- nyenyec  2007. február 20., 12:10 (CET)Válasz
Szerintem ez nem két külön kérdés. :-) Persze hogy nem a tekintélyelvűen értelmezett szakértőről van szó, hanem a hozzáértőről (is), számukra pedig ugyanúgy és ugyanazokból az okokból lehet frusztráló a WP-n végzett munka. Valóban az látszik a mögöttes filozófiai alapkérdésnek, hogy olyan folyamatként működik-e a WP és benne a cikkek alakulása, ahogy azt Tgr feltételezi, vagy ez csak utópia; illetve hogyan – azokkal a lépésekkel, amiket Tgr felvázolt? –- lehet erre optimalizáló működési modellt realizálni, azaz garanciát teremteni arra, hogy a szakszerűbb verzió marad életben a szócikkek szövegváltozatai közül? (Mi működik, mitől és hogyan, illetve mi az, ami ennek – akár közvetve, ld. offtopic vita+viselkedéskultúra – ellene hat? Mi működik: az érvek+források – az utóbbi egyébként a tekintélyelv közvetett működtetése nem egy esetben - vagy az időmilliomosok diktatúrája?) :-) Pendragon 2007. február 20., 13:08 (CET)Válasz

Az időmilliomosok diktatúrája egy valós veszély, de időmilliomosok rendszerint egy idológiai/világnézeti ellentét mindkét oldalán vannak. Vagyis az érveknek, forrásoknak nem az időmilliomosok ellensúlyát kell képezniük, csak a mérleg nyelvét. Vagyis ha egy álláspont alaposan alá van támasztva, akkor már egy véleménykéréssel oda lehetne csődíteni a témához nem értő wikipédistákat is, hogy ugyan már nézzék meg, kinek van igaza, és ki az, aki csak szerkeszt bele a világba.

Ami a kultúrát illeti, szerintem két dolgot kéne elterjeszteni. Az egyik, hogy fogalmazzunk tömören, ne offoljunk, ne raboljuk mások idejét abból kiindulva, hogy nekünk sok van. A másik, hogy a wiki lassú. Ha valami szerkesztési vita van, írjunk le az álláspontunkat, és egy napig foglalkozzunk mással. (Ezt persze nagyon nehéz betartani, de sokkal tömörebb vitákat tud eredményezni. Amikor pörögnek a hozzászólások, az ember hajlamos kétszáz pontos cáfolatot írni a másik százötven pontos cáfolatára. Ilyenkor lesznek a meta-viták: amikor te azt mondtad, hogy én azt mondtam, hogy azt montad, hogy nincs forrásom, akkor csúsztattál, mert valójában azt mondtam, hogy te mondtad, hogy én mondtam, hogy neked nincs forrásod. Ugyanaz adrenalinmentesen tíz pontból is kijönne. Egy vita hossza egyébként is fordítottan arányos szokott lenni a benne szereplő érvek erősségével.) Ez a wikis és a fórumos kultúra ellentéte: a fórumon azelőtt "meg kell nyerni" a vitát, hogy elsüllyednének a hozzászólások egy másik szál miatt; a wikin nincs nagy jelentősége, hogy egy napig vagy egy hétig van kinn a vitatott sablon, ahhoz képest, hogy utána évekig a helyes adat lesz kint. --Tgrvita 2007. február 20., 13:51 (CET)Válasz

Ha így lenne, nem lenne valós veszély az időmilliomosok diktatúrája. Ha mindkét oldalon ott vannak, akkor mindkét oldalon érvelnek is, és elvben ugyanúgy lehetséges, hogy nem az érvek képezik a mérleg nyelvét, hanem az dönt, hogy ki akarja tovább bírni. :-) (Kapcsolódó kérdéskör: mi a helyzet a főnixekkel (azokkal a szócikkekkel, amelyeket egyszer már töröltek, mivel a többség úgy vélte, a koncepciójuk miatt eleve nem kezelhető a WP-elveknek megfelelően a tartalmuk, mégis újra megírják őket, némileg finomítva, de hasonló szellemben - ld. Magyarellenesség)?)
Kultúraügyben elvben egyetértek; abban itt sem látok tisztán, hogy ez mitől fog megvalósulni. A „példamutatás”, rászólás stb. majdnem annyi ellenhatást vált ki - és elvi kifogások is támaszthatók vele szemben -, mint amennyi haszna lehet. Saját tapasztalatom pedig azt mutatja, hogy bár valóban nem az az érdekes hosszú távon, hogy mennyi ideig tart egy vita, egyáltalán nem törvényszerű, hogy a végeredmény a „helyes adat” lenne. (Egyébként valószínűleg más típusúak - és talán egyszerűbben eldönthetőek - az ún. egzakt tudományokkal kapcsolatos viták, mint a politikai és történelmi tárgyúak.) Szerintem a vitakultúra jó irányba terelgetése csak abban az esetben kecsegtet sikerrel, ha nem is a természeti törvények erejével, de láthatóan és tendenciaszerűen érvényesül, hogy a tárgyra koncentráló érvelés működik. Ezt kellene elérni: a kérdés, hogy lehet-e és hogyan. Pendragon 2007. február 20., 17:06 (CET)Válasz

Írtam egy összefoglalófélét részben ehhez kapcsolódó támákról ide: User vita:Nyenyec/Offtopic#Mi lehetne az Agorán és miért? Pendragon 2007. február 20., 18:23 (CET)Válasz

Találtam egy érdekes posztot a Wikipédia és a szakértők viszonyáról, ami részben ezzel is foglalkozik. A tárgyra koncentráló érvelést elvileg az ellenőrizhetőségi irányelv és társai hivatottak érvényesíteni, a főnixeket meg újra törölni kell és kész. (Még jobb, de sokkal energiaigényesebb, ha írsz egy cikket ugyanazon a néven, mondjuk bemutatod, mit értenek a nacionalisták magyarellenességen.) És igen, született optimista vagyok :) A Wikipédiában külön szó is van erre, eventualizmusnak hívják. --Tgrvita 2007. február 21., 23:47 (CET)Válasz

Tényleg jó poszt. És mire alapozod az optimizmusodat? :-) Úgy értem, miben látsz objektív garanciát arra jelen feltételek mellett, hogy a cikk „jó” irányba fejlődik (rendben, engedjük meg, hogy időtartamtól függetlenül, bár ez nézetem szerint korántsem elhanyagolható tényező)? Pendragon 2007. február 23., 12:07 (CET)Válasz

Nekem nem kell alap, született optimista vagyok :-) A sablonválasz egyébként erre az szokott lenni, hogy ha az alapítók objektív garanciát akartak volna arra, hogy a Wikipédia valaha is több lesz pár tucat túlzottan ráérő informatikus és filozófus játékszerénél, akkor soha nem álltak volna neki.

De azért ha megnézed az enwikit, látod, hogy az alapvető témákról szóló cikkeik nagyrésze egész jól néz ki, a vitatottak is. És ha nekik sikerült, nálunk miért lenne máshogy?

Illetve szerintem a létszámnövekedéssel egy csomó minőségi változás is fog járni. Például egyszemélyes "műhelyek" helyett kialakulnak a valódi mikroközösségek, és sokkal kevésbé frusztráló hárman védekezni tíz pov-pusher ellen, mint egyedül három ellen. Meg egyre több lesz a szakértő, és egy szakértőnek sokkal kisebb energia egy ilyen vita, mert sokkal több tényt ismer, és csuklóból tud forrást hozni. (Én azt tapasztaltam, hogy a viták hossza és hőfoka rendszerint fordítottan arányos a résztvevők hozzáértésével.) Főleg ha a közösség átveszi és betartatja az offra, forrásra, npovra vonatkozó irányelveket. (Ezek mindegyike objektív, tehát viszonylag könnyen alkalmazható nagy vitákban is.)

Két dolog, amit kifelejtettem a kultúra és az elterjesztendő minták kapcsán: az egyik a BOLD, revert, discuss cycle, ami egy szép, érthető leírása annak, ahogy a wiki folyamat (jó esetben) működik, a másik, hogy mindig törekedni kell, hogy konstruktív legyél (ez annyira fontos, hogy egy külön irányelvet is megérdemelne). Konkrét példa: ha valaki beleírja egy cikkbe, hogy zsidó politikus, akkor ne csak revertáld azzal a megjegyzéssel, hogy ez így nem való a cikkbe, hanem gondolkozz el rajta, hogy hogyan lehetne az információt vagy annak egy részét úgy bevenni, hogy már ne legyen problémás. Ez a hozzáállás nagyon el tudja venni a szerkesztési háborúk élét. (És persze borzasztó nehéz, mert ilyenkor a másik szerkesztő helyett saját magával kell küzdenie az embernek. De azért nem lehetetlen.) --Tgrvita 2007. február 23., 20:38 (CET)Válasz

Legyen neked igazad. Ha nem if, hanem when, akkor maybe :-) - de egyelőre mintha kicsit túl sok lenne az if.
(Természetesen értem, mit akarsz mondani a konkrét példával, és magam is alkalmaztam ezt nem egyszer. De talán az is szimptomatikus, amit én tehetek hozzá: nem azért nem gondolkoztam el rajta, mert nem jutott eszembe, hanem mert annyira evidensnek tűnt számomra, hogy az életrajzába való beírással kell megoldani. Ezért feltételeztem, hogy aki majd kiegészíti a cikket, az ezt fogja tenni (így is lett egyébként), nekem viszont sem időm, sem kedvem nem volt hosszabban foglalkozni vele. És az sem utolsó - enyhén szólva megkérdőjelezi a konstruktív megoldás működőképességét éppen a vitatott ponttal kapcsolatban –, hogy az érvek, az immáron kiegészített szócikk és a sokak általi visszaállítások után most azt a megoldást találta ki, hogy a bevezetőben a „magyar politikus”-ból kiveszi a „magyar”-t. Szerintem ez röhejes.) Pendragon 2007. február 24., 23:52 (CET)Válasz

Ambrosianus-Iliász szerkesztés

Egyzerűen így: Ambrosianus-Iliász. A teljes neve valahogy így hangzana: "A milánói Bibliotheca Ambrosianában őrzött 5. századi Iliász-kézirat", de ez túl hosszú, ezért a szakirodalom így rövidíti. Data Destroyer 2007. február 20., 11:00 (CET)Válasz

Galéria helyett szerkesztés

Tényleg szép így a galária nélkül is, de tkp. miért nem fért el ottan a galéria? Viszont az Ambrozián Iliászodat muszáj voltam átnevezni, egyrészt a kódexeket nem szoktuk magyarítani, ha a nmezetközi szakirodalom így hivatkozik rájuk, másrészt mert az Iliász mint eposz nőnemű, tehát Ambrosianus sose lehetne szegénykém. :o) A kódexek illusztrációjának szakkifejezése az illumináció, nem használatos erre más (megkülönböztetendő a miniátor munkáját a képfestőétől, mai szemmel mindkettő illusztr., az előbbi a tipográfus, az utóbbi a grafikus-könyvillusztrátor szakma őse :o). Üdv! | Bennó   idemondjad/mitművelt 2007. február 20., 12:41 (CET)Válasz

Ja, most látom, hogy DD koll. volt az értelmi szerző, mindjárt megyek, és fejét veszem. :o) | Bennó   idemondjad/mitművelt 2007. február 20., 12:43 (CET)Válasz
DD-nek feje véve, most már tudja, hogy az eposzok nőneműek, sőt veszedelmes donnák :o). Értem én, de igazából ám a 4 képen csak a történet ábrázolásai vannak, egyik sem mutatja magát a kéziratot, mert persze ha mondjuk 30 kép volna, benne a kódex lapjainak felvételei, az más eset. Ezt persze csak elvi okokból írom ide, szerintem is jó úgy, ahogy van. | Bennó   idemondjad/mitművelt 2007. február 20., 13:06 (CET)Válasz

Számláló szerkesztés

Belekontárkodtam a számláló allapodba. Bocs, ha ezt még nem kellett volna. Törölj bátran, ha valami nem odaillőt csináltam. (Kérdést tettem fel, azt lehet,hogy a vitalapon kellett volna.) Péter 2007. február 20., 13:48 (CET)Válasz

Kategória számláló szerkesztés

Szia.

Lehet, hogy már mások is kérdezték, de el lehet érni valahol azt az információt, hogy egy kategóriában összesen hány szócikk van? Tudom, hogy a kategória oldalon megjelenik, hogy közvetlenül abban hány van, de nekem az kéne, ami ezt szummálja az alkategóriákkal együtt. Péter 2007. február 21., 10:54 (CET)Válasz

Pl. CatScan, ha nincs benne több 1000 cikknél. --Tgrvita 2007. február 21., 16:07 (CET)Válasz

Köszi. Sajnos több, mint 1000 van a kategóriában, de már ez is információ. Péter 2007. február 21., 19:03 (CET)Válasz

Közgáz szerkesztés

Szia.

Először grinnek írtam a témában, de úgy látom ő nem nagyon kukkant ma ide. Ezt írtam neki: Most hívott fel valaki, hogy épp beszélt a Közgáz egyik dékánjával, akik szeretnék kezükbe venni a közgazdaságtannal kapcsolatos szócikkeinket. A szó jó értelmében persze, vagyis hogy gondoznák. De vajmi keveset tudnak a dologról, és kéne nekik valami elindulás. Első körben rád gondoltam, hogy biztos lenne jó ötleted. Valakinek kéne beszélnie a dékánnal a dologról. Én is szívesen elmegyek, de a közgazdaságtanhoz baromira nem értek, és a wikiről is lényegesen kevesebbet tudok, mint te. Élnünk kéne a lehetőséggel, örülnék ha lenne valami építő javaslatod.

Azt ígértem, hogy holnapra mondok valamit, hogy hogy induljunk el. Ha van ötleted örülnék neki. Egyébként vicces, hogy pont erről a szkértő témáról kezdtünk pár napja komolyabban beszélni, és én épp ma voltam a Műegyetemen, hogy a matematikus hallgatókat vonjuk be a matematikai szócikkek gyártásába egy kredites tárgy féléves feladata keretében. Szóval ez a dolog úgy tűnik kezd megérni, és van rá fogadókészség. Ha két ilyen egyetemen lenne komolyan működő példánk, akkor az sok mindent be tudna indítani, azt remélem. Péter 2007. február 21., 19:06 (CET)Válasz

A dékán nyilván nem túl tájékozott wiki ügyben, de fontosnak tartja, hogy ha ez egy elterjedt forrás lesz, akkor itt színvonalas anyag legyen. Ebben a témában kellene valakinek beszélnie vele, ennyi. Vagyis egy első lökés kellene nekik, hogy a közgázos cikkeket valamilyen szervezett formában tartsák karban. A linket köszi, akkor igyekszem majd én intézni a dolgot. Péter 2007. február 22., 09:55 (CET)Válasz

Kísérleti Agora szerkesztés

Itt: [2]. :-) Pendragon 2007. február 22., 17:38 (CET)Válasz

Elnézésedet kérem szerkesztés

Az érettségis vicc rossz vissz volt, csak aznap már te voltál az ötödik, aki fel akarta mondani a főnév–melléknév megkülönböztetésével kapcsolatos évszázados konszenzust. :o) Bocsánat! | Bennó   idemondjad/mitművelt 2007. február 23., 15:11 (CET)Válasz


Élő sablon szerkesztés

látom, "rendet csinálsz" utánam.
Ennyi az egész válaszod?--Linkoman 2007. február 27., 11:55 (CET)Válasz

Próbálom egy helyen tartani a vitát, hogy két hét múlva ne kelljen majd archívumokban turkálni, ha valaki vissza akar olvasni. Választ majd ott (bár szívesen venném, ha valaki világosan leírná, mi is a kérdés), sok újdonság nem lesz benne az eddigiekhez képest. --Tgrvita 2007. február 27., 12:02 (CET)Válasz

LMBT szerkesztés

Légy szíves, olvasd el a kerüld a személyes támadásokat irányelvet! A tartalmat véleményezd, ne a szerkesztőket. A személyes támadások megnehezítik a konstruktív vitát, gyengítik a közösség összetartását és elriasztják a felhasználókat. Légy szíves, őrizd meg a hidegvéred szerkesztés közben. Köszönöm, Feanor 2007. február 28., 15:37 (CET)Válasz

Ezek szerint mégis tudsz, mert reagáltál rá, jobb esetben el is gondolkodtál róla. :)
Az érvek hiányát én épp hogy nálad és Chery-nél látom: márpedig a wbdizájn egy szakma, ti nem értetek hozzá, úgyhogy csönd legyen. És amikor erre fel nem lesz csönd, akkor jön a buzipárhuzam. Ezt én nem találom ízlésesnek. Alkalomadtán számold össze a vitában a tieddel ellentétes nézőpont alátámasztásra felhozott, és azóta is ignorált érveket. Feanor 2007. február 28., 16:13 (CET)Válasz

"Tényleg segítene, ha elmagyaráznád, hogy mit érzel sértésnek ebben." -- Leírtam a Kocsmafalon: céltévesztettnek tartom a párhuzamot. Meg is indokoltam: tartalmi kérdést állítottál párhuzamba formai kérdéssel. Elhiszem mindazonáltal, hogy nem volt benned bántó szándék.

"Azt mondtam, hogy a designelemeknek funkciója van, ezért igenis meg lehet vitatni, hogy melyik a jobb, nem egyszerűen ízlés kérdése." -- Én is ezt mondom. Azzal kiegészítve, hogy az, hogy egy bizonyos funkció hatékony-e vagy sem, az nagyon is ízlés kérdése, vagy ha jobban tetszik: egyéni prediszpozíciók és szokások függvénye. Nem uniformizálható. Azt meg lehet mondani objektíven (gondolom én), hogy ha adott hőmérsékleten, adott nyomás mellett mielőbb fel akarsz forralni egy bödön vizet, akkor melyik tüzelőanyag a legalkalmasabb erre. És ha a személyes ízlésemmel/intuíciómmal szemben a hozzáértő tudós azt mondaná, hogy "erre a célra bizony a betonvas a leghatékonyabb", akkor, ha fejcsóválva is, tudomásul venném. Akkor is, ha száz másik laikus is csóválná a fejét velem együtt.

Az emberi figyelem és (és figyelemirányítás) kérdése azonban nem ilyen objektív dolog. Léteznek ugyan statisztikai törvényszerűségek, de nem törvények, mint a fizikában. A "márpedig így van" jellegű tekintélyi érvelésnél pszichológiai kérdésekben (merthogy ez épp az) hatékonyabb a felmérés. És ha száz megkérdezett szerkesztőből a szignifikáns többség azt mondja, hogy számára ez vagy az a megoldás tűnik kedvezőbbnek (átláthatóbbnak, az olvasást, megértést segítőnek stb.), akkor ennek igenis van relevanciája, hiszen itt a száz megkérdezett szerkesztő tetszése a milliónyi névtelen olvasó tetszését modellezi. (Hacsak nem vesszük fel premisszának azt, hogy a szerkesztőnek mint önálló állatfajtának az információfeldolgozási tevékenysége minőségileg eltér a nemszerkesztő-populáció tagjaiéitól.)

"Kicsit fura, hogy egyszerre kritizálsz azért, hogy nem veszem figyelembe az ellenéreket, és azért, hogy azt mondom, hogy érvelni kellene" -- Szerintem ez nem fura, hanem teljesen koherens kritika. Igen, kritizállak azért, hogy nem veszed figyelembe az ellenérveket, és eközben azt mondod -- másnak, aki érvel --, hogy érvelni kellene (miközben te magad továbbra sem veszed figyelembe az ellenérveket). Feanor 2007. február 28., 17:10 (CET)Válasz

Akasztott ember háza szerkesztés

Azt kérdezed, mire vigyázz. Erre általánosan azt a közhelyet tudom idézni tanácsként, hogy akasztott ember házában ne beszéljünk kötélről. Konkrétabban: ha egy kisebbséghez tartozó valakivel beszélsz éppen, ráadásul olyasvalakivel, aki nem közeli jó barátod (tehát nem tud az eleve adott, bizalmas, emberi kapcsolatotokra építve figyelni rád, csak magukra a kimondott/leírt szavaidra), akkor háromszor is gondold meg, hogy tematizálod-e akár komolyan, akár poénból azt a bizonyos kisebbségi létet. Mármint akkor, ha el akarod kerülni, hogy esetleg akaratodon kívül megbántsd. (Én úgy látom, hogy el akarod kerülni, és ezt nagyon respektálom nálad. Amit fentebb írtam, remélem, nem kerülte el a figyelmedet: elhiszem, hogy nem volt benned bántó szándék. Azért hiszem el, mert a parázs véleménykülönbség közepette is meggyőztél róla.)

Az általad hozott fiktív szituáció az volt, hogy mit szólnék ahhoz, ha az LMBT-témát mint olyat, egyéni ízlésekre hivatkozva száműznék a Wikipédiáról. És ezt olyan párhuzamként hoztad fel, ahol szó sem volt arról, hogy bárkit vagy bármilyen tartalmat szűműzzenek bárhonnan. A példában az egyetlen közös pont az „ízlésre hivatkozva” kitétel volt. S eközben valószínűleg azt nem vetted figyelembe, hogy az általad felhozott példa nem is olyan fiktív, mint gondolnád: az LMBT-kisebbségnek talán a legsúlyosabb átka a láthatatlanság: az, hogy az ilyen-olyan médiákból, küözbeszédből, fórumból, közösségekből, családokból képletesen vagy nagyon is konkrétan száműzik őket, és a létezésnek egy teljesen rétegzett, megkérdőjelezhető méltóságú terébe szorulnak (az éjszakába, a szórakoztató iparba, a parkokba, a Zs-kategóriás kereskedelmi csatornákra stb.). Ez nagyon sokunknak közös tapasztalata. Az, amire ezt a nagyon is súlyos valóságot példának felhoztad, ehhez képest teljesen banális volt: hogy legyen-e az a rohadt kék háromszög vagy ne legyen. Olyan jellegű tapintatlanságnak érzem ezt (ismétlem: elhiszem, hogy akartlan volt!), mint ha én azt mondanám valakinek: "Igazán lehetnél emparikusabb velem, most, hogy elvesztettem a sliccgombomat, elvégre te meg a gyerekedet vesztetted el."

Nem tudom, sikerült-e érthetően kifejezni magam. Ha nem világos így sem, kérdezz bátran! :) Feanor 2007. február 28., 18:36 (CET)Válasz

WP:T-n szerkesztés

az imént dr. Steller kérésével együtt Linkoman előző törléshez fűzött indoklását is törölted. Mielőtt baj lenne belőle. :o) | Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 2., 19:48 (CET)Válasz

Nem töröltem, csak a helyére tettem. --Tgrvita 2007. március 2., 19:50 (CET)Válasz

Pardon, én néztem el. | Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 2., 19:52 (CET)Válasz

IRC bot szerkesztés

Szia. Ez mennyire érint: http://lists.wikimedia.org/pipermail/foundation-l/2007-March/028152.html ? --Dami reci 2007. március 4., 18:59 (CET)Válasz

Nem egészen világos, mit akar, de majdcsak megkérdezi valaki a listán is... --Tgrvita 2007. március 4., 23:45 (CET)Válasz

CommonsTicker szerkesztés

Miután megoldottad a problémát, kérlek azt jelezd itt az üzenetet létrehozó sablon „|status=” sorábanÜdv! A képet maga az eredeti szerző cserélte le nálunk is, de a státuszsort azt nem javította, én meg nem találom, ez nekem magas. Hol kell átírni és mit? Előre is. | Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 5., 15:31 (CET)Válasz

Bocs, hogy itt válaszolok, de valamiféle kötődést érzek a Tickerhez..:) Az átírás már nem igazán fontos, mert 4 óránként újraíródik az egész oldal, és elfelejtődik akármit írsz bele, egyedül a szócikk vitalapján érdemes jelezni, ha valamit csináltál a képpel. Ha szerkesztésre megynyitod a vitalapot, akkor látni fogod, hogy a figyelmeztetést valójában egy sablon írja ki, ha ehhez írsz egy status paramétert, akkor még a figyelmeztetés részeként írja ki azt,hogy mit tettél a képpel; de a vitalapon ez csak formaság, hogy helyben vagy két sorral lejjebb reagálsz egy képfigyelmeztetésre...--Dami reci 2007. március 5., 15:39 (CET)Válasz

Szerintem ki is lehetne törölni ezt a sablonból. Régen se nagyon tartotta be senki, most meg végképp értelmetlenné vált. --Tgrvita 2007. március 5., 15:40 (CET)Válasz

Ezek szerint a vitalapon hagyott figyelmeztetést megnézi valaki? Akkor odaírom, hogy mi történt. Kiszedem én szívesen a sablonból. Aszittem, hogy hülye vagyok, és csak én nem találom a státuszsort. Ezek szerint mégse vagyok hülye, vagy nem ezért. | Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 5., 15:47 (CET)Válasz
Igen, így pontos. Nem ezért... --Burumbátor Burum kerekasztala 2007. március 5., 15:55 (CET)Válasz

Károlyi szerkesztés

A vitalapomon válaszoltam. Üdv: Pendragon 2007. március 5., 23:19 (CET)Válasz

Tényleg javíthatatlan optimista vagy :-) Pendragon 2007. március 6., 20:24 (CET)Válasz

Én szóltam... szerkesztés

Nem hagyta abba. [3] --Loldi 2007. március 7., 11:32 (CET)Válasz

Köszönet szerkesztés

 
Egészségére!

Kedves Tgr Mester! Engedje meg, hogy kifejezzem hálámat, amiért folyamatosan segített botladozásaim közepette, immár sokadszor! Remélem kedveli e remek itókát. PiPi vita 2007. március 8., 00:12 (CET)Válasz

Szervusz Kedves Tgr! Emlékszel még a rendszertani ábrákkal való ügyködéseimre? Megint a segítségedet kérném. Átvettem angol wikiről egy egymásba ágyazott táblázatokat használó sablont, de az Opera és Konqueror böngészők nem jelenítik meg korrektül. A sablon az egyik allapomon parkol. A táblázat border attributumát 1-re állítottam, hogy látszódjon a probléma. Tudsz segíteni (alkalmasint)? PiPi69e vita 2007. március 23., 17:17 (CET)Válasz

Interwiki nélküli cikkek szerkesztés

Szia. Tudnád frissíteni ezt a listát is? --Dami reci 2007. március 8., 01:31 (CET)Válasz

Köszi a lista frissítését. Üdv--Dami reci 2007. március 25., 00:06 (CET)Válasz

Jogi kérdés: Hivatalos törvénytár szkennelve szerkesztés

Szia. Mit gondolsz, mi a válasz erre a kérdésre? Lehet azt mondani rá, hogy közkincs?--Dami reci 2007. március 11., 21:30 (CET)Válasz

Konkrétan: az 1949. évi jogszabályok 549. oldala. Felirata:
"Tájékoztató a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 4343/1949(259) M.T. sz. rendeletéhez"
Nem a jogszabály rendelkező része (az előírások a szövegben vannak), de a jogszabályszöveg része. (Kb. mint egy indokolás?)
--Peyerk 2007. március 12., 08:55 (CET)Válasz
Ez itten a kérdés tárgya. Nem mellékletnek nevezi, hanem "tájékoztatónak", de egyértelműen a jogszabály közreadott szövegének a része.
Amit idéztél, aszerint szabad kell legyen.
--Peyerk 2007. március 12., 15:08 (CET)Válasz

Könnyen lehet szerkesztés

Csak ne feledd, hogy szegény újonc kollégának Loldival is meg kell mérkőznie, hadd kapjon egy kis támogatást. :o) – Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 17., 13:52 (CET)Válasz

Parsifal igazából nem arrogáns, csak valóban tapasztalatlan. De Loldi majd csiszol rajta. :o) – Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 17., 14:08 (CET)Válasz
Megjegyzem, az "újonc" kolléga majdnem egy éve itt van... --Loldi 2007. március 17., 14:27 (CET)Válasz
Épp most próbálunk szót érteni egy másik régi harcossal, KT-vel, aki semmit se tanult mindeddig még (bár most mintha kezdené pedzegetni, hogy miről van szó :o). A puszta eltelt idő még sokat nem jelent, ha valaki nem nyitott szemmel jön-megy. :o) – Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 17., 14:31 (CET)Válasz

Csak ne hívjuk újoncnak. Inkább csukottszeműnek akkor. --Loldi 2007. március 17., 14:33 (CET)Válasz

Scanner vagy szkenner? szerkesztés

Heló, kisb92 vagyok, és mostanában a scanner szócikket pakoltam (szerintem) egy jobb formába. Írtad, hogy inkább a magyar szkenner kifejezést használjam. Elismerem, hogy manapság sok angol szakkifejezést magyarítunk, de ennek szvsz semmi értelme. Hamost a CPU-t cépéju-nak fogom hívni akkor annak mi értelme? A A CPU az Central Processing Unit, ez oké, de a Cépéju az mi? Gondolom érted, mire gondolok. Szóval én már régebben kijavítottam minden szkenner-t scannerre, ne mondd, hogy javítsam vissza :) ! Várom véleményedet!

Kedves kisb92, a tendencia egyértelműen a magyarosítás felé halad, mindig csak az a kérdés, hogy mikor következik be. Nagyanyáink még lasernek írták a lézert, rechaud-nak a rezsót és így tovább. Az éppen aktuális helyzetre nézvést irányadó a helyesírási szótár, illetve az Osiris-féle Helyesírás, ami a Magyar Szövegtár alapján mindig a kortárs korpuszt feltérképezve javasol magyarítani vagy nemmmagyarítani valamit. A szkenner ebben a szótárban már szkenner, míg a show-biznisz például még ilyen felemás, de már a biznisz az biznisz. Tehát a tendencia egyértelmű, a konkrét esetekben pedig az OH-t követjük. Üdv! – Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 17., 18:35 (CET)Válasz

Signpost updated for March 20th, 2007. szerkesztés

 
The Wikipedia Signpost
Weekly Delivery



Volume 3, Issue 12 20 March 2007 About the Signpost

WikiWorld comic: "Wilhelm Scream" News and notes: Bad sin, milestones
Features and admins Bugs, Repairs, and Internal Operational News
The Report on Lengthy Litigation

Home  |  Archives  |  Newsroom  |  Tip Line  |  Single-Page View Shortcut : en:WP:POST

You are receiving this message because you have signed up for the Signpost spamlist. If you wish to stop receiving these messages, simply remove your name from the list. Ral315 2007. március 21., 08:06 (CET)Válasz

IRC szerkesztés

Szia! Firefoxból nem tudok belépni a wikirc-re. Ez karbantartás, vagy valami bogár (bug), vagy elég volt belőlem? :) --Vince blabla :-) 2007. március 21., 13:36 (CET)Válasz

Nem lépett be. Mostmár igen. --Vince blabla :-) 2007. március 22., 19:03 (CET)Válasz

idő van szerkesztés

"Ha ez ezen lap létrehozásától számított 48 órán belül nem következik be, a lap törlésre kerül."

Nem következett be. Tégy eleget a mondatnak. Elég ideig vártam. --Loldi 2007. március 22., 21:14 (CET)Válasz

Ebben az esetben beleírom a levélbe, hogy te teljesen tudatosan szeged meg a szabályt és vállalod az összes következményt. Rendben. --Loldi 2007. március 22., 21:48 (CET)Válasz

Ellenben egy teljes közösséget veszel semmibe te, amikor nem aszerint jársz el, amit igérsz. Erre vagy ilyen kivagyi? Nem, szó sincs formai hibáról. Arról van szó, hogy nem sikerült 48 óra alatt azt a primitív semmit összehoznotok, ami alapján egyáltalán bármit is csinálhattatok volna velem. Megértelek, jó sok indulatodat beleölted már ebbe az ügybe. Ellenben van egy szabály. Nem én tehetek róla, hogy ilyen rossz szabályok között kezdtétek el az egészet. Miért nem gondoltál erre korábban? Mondjuk egy nappal. Átírod és mehet az ügy. De nem tetted. Most meg magyarázkodsz, csűröd-csavarod és "jogászkodsz". És azt sem veszed észre, hogy eddig se sokakat érdekelt az ügy, de napok óta végképp senkit. Neked meg fel kéne mutatni végre legalább egy icipici véres húsdarabot.

Egy dolgot tehetsz: törlöd a lapokat a szabály szerint és az ígéretetek szerint. E kettő kötelez erre. Utána olyan szabályok keretei között indíthatsz eljárást ellenem, amilyen között akarsz. De ebben az esetben nem járhatsz el másképpen. --Loldi 2007. március 22., 22:07 (CET)Válasz

Viva la en:Wikipedia:Wikilawyering: [4]
Nem tudom, ez mire jó, de ha Loldinak ez fontos volt, ezen már ne múljon. -- nyenyec  2007. március 22., 22:18 (CET)Válasz

Egyrészt:"It is not a policy or guideline, it simply reflects some opinions of its authors." - ha meá ennyire hivatkozol rá. Másrészt [5] ez tipikusan a visszaélés kategóriája. Oké, levél megy. --Loldi 2007. március 22., 22:22 (CET)Válasz

Milyen levél? -- nyenyec  2007. március 22., 22:31 (CET)Válasz

Re: Aláírásod Loldi véleménykérésén szerkesztés

Loldi valótlant állít: mutattam rá példát, csak átvitted a vitalapra Data Destroyer (kétséges érvényű) kifogása nyomán. Részletesen válaszoltam a Wikipédia:Adminisztrátorok üzenőfala oldalon. Kontribútor 2007. március 23., 05:54 (CET)Válasz

Szia szerkesztés

Miért húztad ki az eredeti címét a zsoltárnak? Hmm? Csak azért kérdezném, mivel a mellette szereplő képen a gót betűs szövegben ez az igazi cím (amit kidobtál), míg a mai címe a kezdősor. Kata 2007. március 23., 19:58 (CET)Válasz

És még annyi: József Attila művei most tulképp már jogvédettek vagy nem? Csak azért, mivel azt olvastam, hogy Makai le szeretné szedni J.A. összes művét a netről. Jókat kérdezek? Kata 2007. március 23., 20:01 (CET)Válasz

Hogy mi felesleges és mi zavaró szerkesztés

Carissime, a fordításokról szóló egymondatot, ha a bevezetőből kiszedted, akkor lehet neki külön szakaszt csinálni, de nem törölni. Azért szerepelt az idézet olyan előkelő helyen, mert az ének az egész középkor során ismert volt a Vulgátából származó nevén, és a lutheri fordítás is inkább azon alapszik, nem pedig a zsoltár szoros szövegén. Abban sem vagyok biztos, hogy ez nem fér el a bevezetőben, amikor nincs külön szakasza a szövegtörténetnek, de ha szerinted nem való oda, ám nyiss neki külön szakaszt, és légy oly jó, máskor kérdezz vagy tájékozódj törlés előtt. Üdv. – Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 23., 20:13 (CET)Válasz

Szép dolog, kiveszek egy mondatot, és mindenki nekem ugrik, nem hagyjátok dolgozni az embert :-) Azt azért ugye látod, hogy amit itt írtál, az eddig se derült ki a bevezetőből? Abban a formában értelmetlen volt a megjegyzés, és egyébként sem a bevezetőbe való. Na de vitatkozás helyett inkább megírom. --Tgr vita / IRC 2007. március 23., 20:18 (CET)Válasz

Nem, valóban nem derült ki, én csak egy picit továbbfejlesztettem Kata zárójelét, bocs az iménti lerohanásért, bár tudhattad, mibe fogsz. :o) Változatosság kedvéért épp nagyon csinálnom kell valami mást, ha megírod, hála. Amúgy szégyen, hogy nincs Vulgata-cikk, és hogy a Gallicum/Hebraicum zsoltárszövegről hülyeség volt állítva éveken át a szócikkükben, noch dazu a Katolikus lexikonra hivatkozva, és ezzel rossz hírét keltjük szegénynek. Piha. Máskor vigyázz a szerkesztési összefoglalókkal, a felesleges és a zavaró együtt kiverte a biztosítékot. :o) – Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 23., 20:23 (CET)Válasz
Az angol cikkben egyébként tisztességesen le van írva a helyzet, mer' nem olyan eccerű. Az első nyomtatott megjelénsekor a himnuszt még a Vulgata-zsoltár kezdősorával címezték. Tudni kell, hogy a zsoltárokat a szerzetesek (Luther maga is), különféle liturgikus okokból kívülről tudták első szótól (Boldog ember az...) a 150. végéig, és énekelték is. Luther fordítása amúgy is nagyban támaszkodik a Vulgátára, de a himnusz születése idején az még nem volt készen. Így hát annyit tudhatunk, hogy a napi gyakorlatból ismert szöveg és dallam volt az ihletője. – Bennó   (idemondjad)/(mitművelt) 2007. március 23., 20:28 (CET)Válasz
Visszatérés Tgr/Archív7 felhasználói lapjához.