Temetkezési formák története

Az alábbi szócikk a Földön elterjedt temetkezési formák történetét mutatja be.

Általános bevezetés szerkesztés

Egy kutatás szerint évente körülbelül 57 millió (naponta átlagosan 150.000) ember hal meg földön.[1] Legtöbbjüket valamilyen temetésben részesítik.

A különböző korokban, különböző helyeken az idők során számos temetkezési forma alakult ki. Míg egy-egy népre évszázadokon keresztül egyfajta temetkezési mód volt elterjedt, más népeknél ez koronként változott. Az is gyakori hogy egy-egy nép vagy törzs tagjainak egy része által előnyben részesített temetkezési formákat a nép (törzs) más tagjai különféle okokból mellőzték, és más temetkezési formákat gyakoroltak. Ilyen tagolódás alapja lehetett például a nép (törzs) tagjainak életkora, vallása, társadalmi állása, vagyoni helyzete, neme. A fentieknek a fordítottja is előfordult: egymástól távol élő népeknél hasonló temetkezési formákat alakultak ki (konvergens evolúció).[2][3] A halál a modern értelemben vett kórházak (20. század eleje) megjelenéséig az élet természetes része, bejezése volt. Később – elsősorban a nyugati (európai, amerikai) kultúrában – témaköre tabusítódott.

A temetkezések történetét a szorosan vett történettudomány mellett a néprajz (etnológia, kulturális antropológia) kutatja. A temetkezések történetével szorosan összefügg a gyászviseletek változása (divattörténet), a funerális építészet (építészettörténet) és más területek fejlődése is, mindegyiket külön tudomány(ág) vizsgálja.

Kiemelendő, hogy sok régi temetkezési szokás eltűnt az idők során, csak régi utazók feljegyzéseiből ismert.

A temetkezési formák felosztása szerkesztés

A temetkezési formákat röviden a következőképpen lehet felosztani:

  • I. a test tényleges temetése megtörténik:
    • 1. a test földbe való helyezése (elsősorban az európai, zsidó, muszlim kultúrában)
    • 3. a test barlangba való helyezése
    • 2. a test fa odvába való helyezése (természeti népeknél)
    • 3. a test vízbe való helyezése (természeti népeknél, vikingeknél, tengerészeknél)
  • II. a test tényleges temetése nem történik meg:
    • 1. a test szabadon hagyása (a test állatoknak való közvetett odaadása)
    • 2. a test fára való helyezése (természeti népeknél)
    • 3. a test elégetése (hagyományos formában és krematóriumokban) – a hamvak kezelésének ugyancsak többféle szokásával (megőrzés otthon, kolumbáriumokban; hamvak eltemetése, vízbe/szélbe szórása stb).
    • 4. a test nem tudományos célú megőrzése (pl. toradzsák szokásai, mumifikáció)
    • 5. a test tudományos célú megőrzése (kriológiai intézetek, anatómiai csonttárak)
    • 6. a test állatoknak való közvetlen odaadása (pl. keselyűknek, kutyáknak a párszik, tibetiek, mongolok körében stb.)
    • 7. a test emberi elfogyasztása (kannibalizmus)

A különböző formák néhol tiszta, néhol vegyes alakban fordultak elő.

Másodlagos temetés szerkesztés

Nem önálló temetkezési forma, többféle változatban előfordul. Lényege, hogy az elsődleges temetést követi, általában akkor, amikor a holttest lágy részei elpusztultak, és csak a csontok maradtak fenn. A világ különböző részeiből számos példát találtak rá. A csónakokban és fakoporsókba (elsődlegesen) temetkező maorik (Új-Zéland) a csontokat később letisztították, és gyékényszőnyegbe tekerve faodvakban, illetve barlangokban helyezték el ismét. A minkopi nők (Andamán-szigetek) halott férjük állkapcsát a nyakukban hordták. Rubiana-szigetén (Salamon-sziget) az ősök csontjait kőrakás alá helyezték, majd a test 20-30 napig tartó lebomlása után külön épületekben tárolták holttestük lebomlása után. A manuk a koponyákat tűzben kifehérítették, és kókuszolajjal bekenve őrizték.[4]

A mundák halottaikat elégették, majd a csontmaradványokat elásták. 2-3 évvel később kiásták ezeket, ez volt a „száraz temetés”.[5]

Szólna beszámolók arról is, hogy másodlagos temetés egyfajta kannibalisztikus változataként a csontokat megőrölték, és valamilyen folyadékkal összekeverve elfogyasztották a halott rokonai.[6]

Funerális építészet szerkesztés

A különböző temetkezési szokásokhoz (elsősorban a földbe temetéshez) gazdag síremlékállítási szokások alakultak ki. Ezek az egyszerű sírjeltől (pl. kereszt, kopjafa) a bonyolult, szobrokkal, festményekkel, mozaikokkal, festett üvegablakokkal stb. ellátott-díszített, olykor hatalmas funerális építészeti alkotásokig (pl. temetőkápolnák, osszáriumok [csontházak], mauzóleumok, árkádos sírok, piramisok) terjednek.

A fentiek közül a Magyarországon elterjedtekről vázlatos bemutatás:

Más vidéken (Brit-szigetektől Japánig találni rá példákat) földhalmokat (gyakori megnevezéssel „kunhalmok”, kurgánok) építettek a sírra.[7] Kisebb változatuk a Niger-vidéki „vörös dombok”, azaz kunyhó alakú földhányások földszinti és föld alatti (temetkezési) helyiséggel.[8] Kínában nagyobb épületeket, Európa, Ázsia és Afrika egyes vidékén kőkolosszusokat, némely észak-amerikai indiánok totemoszlopokat helyeztek a sírokra.[9]

Előfordul a jelképes (nem valódi holttestet őrző) síremlék állításának a gyakorlata is (konkrét vagy általános céllal pl. xy jelképes írja, vagy az ismeretlen katona sírja stb.). A tengeren vagy idegen földön elhunytak részére ilyen ún. „kenotáfiumokat” már az ókori görögök és rómaiak is emeltek.[10]

A hithű muszlimok nem támogatják a funerális építmények állítását.[11] Hasonlóképpen véledkednek a kérdésről az ortodox zsidók, habár mindkét csoport a földbe temetést részesíti előnyben.[12]

A test tényleges temetése megtörténik szerkesztés

A test földbe való helyezése szerkesztés

A világ egyik, Európában a legelterjedtebb,[13] napjainkban is általánosan gyakorolt temetkezési formája. Régi időktől ismert. Elterjedt volt már az ókori sumérok, babilóniaiak, perzsák, görögök, rómaiak, kínaiak körében.[14]

Jellemző a lebomló fa koporsók (régebben több helyen a kő szarkofágok) használata. Az ókori babilóniaiak, egyes közép- és délamerikai indiánok (például a csané/csiriguano-indiánok)[15] agyagkoporsókat részesítettek előnyben.[16] Manapság az Amazonas-vidéki takunák temetkeznek így.[17] Az agyagkoporsós temetés és az égetés összekapcsolása a hamvak agykoporsóban való elhelyezése, szintén ismert.[18] Érdekesség, hogy típus alfaja Magyarországon is létezett: a palócok a halott csecsemőket a házuk küszöbe alá agyagedényben temették el.[19] Normál, agyagedény használata nélküli ház alá ásást a középkori finneknél volt néhol szokásban, itt az adott család az általa használt templomi pad alá temetkezett.[20] Halott csecsemőket a Római Birodalom területén a lakóházak alá temethettek, erre az úgynevezett Tizenkét táblás törvények adtak engedélyt.[21] Találtak a fentiekre példát (halva született vagy kereszteletlenül elhunyt csecsemőknél) a VI-VII. századból Észak-Afrikában a koptoknál (kerámiákban a házak köszöbe alá), később a középkori Odenwald (Németország) területéről (itt kifejezetten az eresz alá temetés volt szokásos).[22] Tanibaron a szülők lakása mellett, a sikák (Flores, Indonézia) édesanyjuk fekhelye alatt temették el a meghalt csecsemőket.[23] Nias-szigetén (Indonézia) a házak elé temették a csecsemőket.[24]

Az idősebbek holtestét helyezték el vezetőik házában a nupék (Szudán).[25] Az előkelők holttestét elásták, a szegényekét elhagyatott helyeken madarak és kutyák prédájául letették a régi Kambodzsában és Thaiföldön.[26]

Más területeken a csecsemők részére külön temetőket hoztak létre (pl. Írországban, az ázsiai tanaahtoknál stb). Kai szigetén (Maluku-szigetek, Indonézia) ezek a gyerektemetők a keresztutaknál (vagy erdőkben) kerültek kialakításra.[27] Indonézia más területein a halott csecsemőket az adott település nyugati, a felnőtteket keleti végébe temették el.[28] A dajakok (Borneó, Indonézia) dombok tetejére, a basutók (Dél-Afrika) hamuba, a betszileók (Madagaszkár) folyók mellé és villámcsapásnak kitett helyekre temették a csecsemőket.[29] Az idősebb férfiak tetemeit fákra akasztották a koobokkaburrák (Ausztrália). A nőket földbe temették.[30]

Az Engano-szigetiek (Indonézia) felnőtt halottaikat a falu közepén vagy közelében ásták el. A várandós időszak alatt elhunyt nők testét fahácsanyagba burkolva bozótos területen földelték el.[31] A már fentebb említett, közeli Nias-szigeten az egyszerű törzstagokat földelték csak el.[32] Az Új-Guinea északi részén lévő Kire-Puir vidéken csak a felnőtt halottakat hamvasztották el, a gyerekeket elföldelték.[33] Az oszétek (Grúzia) női halottaikat ásták el, a férfiakat kör- vagy bivalybőrbe csavarták, és szentként tisztelt fákra akasztották fel.[34] Csak felnőtt halottaikat temették el a giljákok (Szibéria), a narrinyerik (Óceánia), és az abók (Ausztrália) – gyermekeiket elégették.[35] Az előzővel ellentétben, kizárólag csak gyermek halottaikat ásták el az ihorák (Bengália, India), a kashatiják (Malajzia), az ajmarák (Argentína, Bolivia), a csanák (Argentína), a Paraná-folyó delta vidékének lakói (Argentína) és a szavanna kultúra ősi képviselői.[36]

Felnőtteiket ásták el surarák és a pakidálok (Brazília), gyermekeiket vízbe vetették.[37] Idős halottaikat általában elásták, a fiatalabbakat elégették a Hawaii-szigetek lakói, és több amerikai indán nép.[38] Fiatal halottaikat elégették a malserek (dél-India) is, de itt az idősebbeket a hegyekre vitték.[39] Elásták az elhunytakat a todák és a badjavák (India), de külön a nőket (a településeken), külön a férfiakat (azon kívül).[40] A bamwák (Uganda) a férfiakat házaikban, a nőket azokon kívül temették el.[41] A bantuknál (Dél-Afrika) ez úgy módosult, hogy a férfiakat (megtiszteltetésként) istállóik alá, a nőket a mögé temették el. A gbandék és a tomák (Észak-Libéria) a falvakat környező utak mentén elásták, a nőket és rabszolgákat bokrok közé vetették.[42] Hatalmas kereszttel választották el temetők közepén a férfiakat a nőktől a zuni indiánok.[43] Csak a fiatal nők holttestét égették el a mandzsuk, a többiekét eltemették. Csak a férfiakét a gabadák és a kovik (India), a nőket földbe temették.[44]

A várandós idő alatt elhalt nőket több helyen egyszerűbb temetésben részesítették (állapotukat bizonyos szempontból szégyenletesnek találva). Példa rá Württemberg vidéke (Németország).[45] A várandós nőket, halvaszületett gyerekeket, leprásokat, himlősöket temették el az ihorák és a mundák (India). A többieket elégették. A bondák (India) megfordítva gyakorolták a szokást.[46]

A pápuák (Új-Guinea) gyermekeik és nőik holttestét erdőben ásták el. A férfiakat szabadon hagyták, néhol barlangokban helyezték el. A koponyákat ugyancsak barlangokban (néhol úgynevezett „őrizték házakban”) megőrizték.[47]

Csak a nőket temették földbe egyes kaukázusi népek, a férfiak testét fákra kötözték.[48]

A kő szarkofágokat néhol a föld felszínen hagyták. A fedlap súlya biztosíték volt a koporsó kinyitása ellen.[49] Néhol a föld alatti sír fölött jelképes (üres) szarkofág állítására került sor.

Az afrikai busongo-baka nép uralkodóit palotájának földjében ásta el, majd a palotát lezárták és magára hagyták.[50]

A kapaukuk (Új-Guinea) az általában kisebb közösségükben nem becsült embereket az Európában ismert módon (teljesen) eltemették. Ellenben szeretett gyermekeket, nőket, öregeket is eltemették, de úgy, hogy a fejük kilátszódjon a sírból. A fej köré kis kunyhót építették, de az arcot egy nyílással szabadon hagyták, hogy a halott szelleme láthassa az élőket, és segíthessen is neki. A kunyhó köré kerítés is épült, hogy védje a halott fejét (arcát) a környék kutyáitól, disznóitól. (A férfiakat fákra helyezték, ld. alább.)[51]


Kripták használata szerkesztés

Falazott oldalú sírok használata széles körben elterjedt az európai kultúrában (főleg a gazdagok között), azonban máshol is találtak rá példákat. A Bismarck-szigeten (Pápuia Új-Guinea) ezt a „nagyon szép” emberekkel tették, hogy testük szépsége az utódok között fennmaradjon. A nuguruk (Polinézia) bátor vadászaikkal tettek így.[52]

A test és a csontok fennmaradásának esélyei földbe való helyezés esetén szerkesztés

A földbe temetésnél gyakran előfordul a spontán, természetes mumifikáció. A holttest rothadásához bizonyos feltételek szükségeltetnek, ahol ez hiányzik, megmaradhat az emberi test. A rothadás általában a halált követő 24-48 óra után indul el, nyáron, testesebb embernél gyorsabban, mint hidegben, sovány emberben. 5 ℃ alatt és 50 ℃ fölött rothadás nem történik, ideális hőmérséklete a 25-40 ℃. Feltétel a hőmérséklet mellett a levegő testhez való jutása és bizonyos mértékű nedvesség. A rothadást a testben lévő baktériumok okozzák, de a lebomlást gyorsíthatják egyes férgek, bogarak; szabadon hagyott testnél varjak, keselyűk, egerek, patkányok, kutyák és sertések közreműködése.[53]

Spontán mumifikáció a világ legkülönbözőbb részén találtak példákat, néhány:

  • fagyott földben: Pazirik-völgy (Szibéria, Oroszország),[54] Ötz-völgyi-Alpok (Ausztria)[55]
  • légmentesség miatt földben: Egyiptom, Toulouse (Franciaország), Imecsfalva, Aylau, Núbia,[56] Anglia, Agrigento (Szicília), Brnó és Kutna Hóra (Csehország), Kijev (Ukrajna),[57] Pápa, Vác,[58] Szőny (Magyarország)[59]
  • légmentesség miatt mocsaras, lápos területen: Belgium, észak-Franciaország, Dánia (pl. Tollundi „germán láphulla”)[60]
  • romolhatatlan szentek[61]

Hasonló igaz az emberi csontokra. Míg egyes földtípusokban akár évezredekig megmaradhat az emberi csontváz, más talajokban feloldódik. Általában a fémeket konzerváló talajfajták őrzik meg rosszul az emberi csontokat, és fordítva. Ha részleges fennmaradás történik, akkor a legerősebb csontok, így hosszú csontok tömör állománya, a koponyatető, és mindenekelőtt a fogak vészelnek át hosszabb időt. Leggyorsabban az arckoponya, a hosszúcsontok vég részei, a szivacsos csontok, a bordák, és a csigolyák pusztulnak el.[62]

A test barlangba való helyezése szerkesztés

Régi időtől ismert temetkezési forma. Míg az ősi időkben a természetes barlangokba való temetés, később a mesterséges barlangok voltak a kedveltebbek. Ilyenre a sémi népeknél (ókori zsidók, szírek) találni példákat. Petra (ma: Jordánia területén) városában egyenesen lakásokat vájtak (temetkezési céllal is) a sziklába.[63]

Onedjo szigetén barlangokba temették a meghaltakat, de külön a nőket a férfiaktól.[64] A pápuák (Új-Guinea) gyermekeik és nőik holttestét erdőben ásták el. A férfiakat szabadon hagyták, néhol barlangokban helyezték el. A koponyákat ugyancsak barlangokban (néhol úgynevezett „őrizték házakban”) megőrizték.[65]

Sziklasírokba a bátor vadászokat helyezték az ovimbunduk (Angola).[66]

A test fa odvába való helyezése szerkesztés

Ritkább temetkezési mód. Példákat találtak rá Tasmania és Ausztrália (alkalmi jelleg), illetve Melanézia és Afrika egyes vidékeiről (kitaszítottak, kis gyermekek) ismerünk. Előfordul csontok fa odvába való helyezése is (másodlagos temetés).[67]

A maszkaládok és a szamojédok (Európai Oroszország) csak újszülötteik holttestét helyezték fák odúiba.[68]

A test vízbe való helyezése szerkesztés

Néhány példa ismert az emberiség kultúrtörténetéből rá. Hagyományosan a középkori vikingek gyakorolták. A holttestet hajójukra tették, majd meggyújtották és elsüllyesztették a hajót.[69] Ausztráliai északi vidékén, a Salamon-szigeteken,[70] és Tibetben is ismert volt. A szokásból ered a tibetiek elutasító hozzáállása a hal-fogyasztással kapcsolatban.[71] Egyes tibeti vidékeken csak a várandós nők holttestét vetették folyóba.[72]

A melanéziai-szigeteken egyes törzsek tengerhez köthető toteme alapján vetettek a tengerbe meghaltakat.[73] Csak gyermekeik holttestét vették a vízbe a surarák és a pakidálok (Brazília), felnőtteiké elásásra került.[74] A tongák halott vezetőiket csónakjukban a nyílt tengeren elsüllyesztették.[75]

Egyes új-írországi (Új-Guinea mellett) törzseknél megfigyelték elhamvasztott testek után maradó csontok vízbe dobásának szokását.[76] Eddystone-szigetén (ma: Simbo, Salamon-szigetek) az asszonyok és a rabszolgák holttestét dobták a tengerbe.[77]

Az európai hajósok a tengeren történt halálesetekkor vették igénybe a szokást. A vízbe dobott holttestet rövid idő alatt elfogyasztották a halak, rákok, férgek és tengeri csillagok.[78] A csontok sekélyebb víznél (főleg hajósüllyedés esetén) megmaradhatnak, a mélytengerek víze azonban kalcium-karbonáttal telített, amely képes feloldani a csontokat. (Ezért nem találtak ilyen maradványokat például a Titanic fedélzetén.)[79]

A test tényleges temetése nem történik meg szerkesztés

A test szabadon hagyása (a test állatoknak való közvetett odaadása) szerkesztés

Ősi temetkezési forma, leginkább vándorló népeknél volt elterjedt. Példákat találtak rá az eszkimóknál és kelet-szibériai csucskoknál. Míg az eszkimók néhány napi élelemmel inkább a beteg öregeket hagyták magukra, a csucskok megvárták a halált, majd egy magaslatra vitték, és ott hagyták a holttestet.[80] Az elhagyott holttest idővel az állatok martalékává válik. Volt rá példa, hogy a 20. században működő, szibériai gulag-táborok parancsnokai „átvették” ezt a temetési gyakorlatot olyan esetekben, amikor az elhunyt rabok holttesteit a fagyott föld miatt nem tudták elásni.[81][82] Elhagyták halottaikat a szemangok, a szemaik (Maláj-félsziget), a busmanok, ausztráliai és tasmaniai csoportok.[83]

A beduinok és a tuaregek őseit sem tudják kiásni a földből a régészek: a holttestet ők is a szabadban (itt: sivatag) hagyják, azokat a rókák és a farkasok eszik meg.[84] A szokás változata a halott kunyhójában hagyása, esetleg a kunyhó külsejének ágakkal való letakarása a ragadozók elleni védelem céljából. Néhol halásesetkor a kis alkalmi település elhagyására is sor került. A kunyhóba temetésre észak- (egyes algokin törzsek)[85] és dél-amerikai indiánoknál, Hátsó-Indiában, az Indonéz-szigetvilágban és Afrikában találtak a kutatók példákat.[86] Földfelszínen hagyásra egyes ausztráliai törzseknél is találtak példákat.[87] Az Engano-szigetiek (Indonézia) a fertőző betegségben elhaltak tetemeit ruha nélkül a bozótokba vetették.[88] A közeli Nias-szigeten a rabszolgák testét az erdőkbe vetik ki táplálékul a vaddisznóknak.[89] Az itesók (Uganda) halott csecsemőiket tették a bokrok közé.[90] A nandik (Kenya) újszülötteik holttestét a hiénáknak hagyták prédául.[91] A gbandék és a tomák (Észak-Libéria) a falvakat környező utak mentén elásták, a nőket és rabszolgákat bokrok közé vetették.[92]

A kapaukuk (Új-Guinea) a vízbefulladt embereket a test kifogása helyén a parton hagyják, de a test körül kerítést építenek. A többit elvégzik az elemek.[93] A igindiák (Kelet-Afrika) idősebb halottaikat földimalacok telephelyein helyezték el.[94] A krobók (Ghána) terhes női holttestét vetették a bokrok közé.[95]

Az előkelők holttestét elásták, a szegényekét elhagyatott helyeken madarak és kutyák prédájául letették a régi Kambodzsában és Thaiföldön.[96] A fangák és bandák (Gabon) vezetőik holttestét hagyták az erdőben a vadállatoknak.[97]

A férfiak és nők koponyáit külön „koponyahegyekben” gyűjtötték Santa Ana szigetén (Salamon-szigetek).[98]

Újabb, 1987-ben[99] a Tennessee Egyetemen indult kezdeményezés a nyugati világban (Amerikai Egyesült Államok) az úgynevezett „testfarmok” (angolul: body farm[s]) megjelenése. Itt (egy körülhatárolt, védett) természetes helyen, különböző körülmények között a szabadon hagyott test bomlását tanulmányozhatják orvosok, igazságügyi szakértők, rendőrök. Sok ember döntött úgy, hogy ilyen – nem szokványos – tudományos kutatásra ajánlja fel a testét. (A Tennessee Egyetemen például 1972 és 2023 között körülbelül 1800 holttest lebomlását tanulmányozták.)[100] A megmaradt csontok később szintén tudományos célú kutatásokat tesznek lehetővé.

A test fára vagy állványra való helyezése szerkesztés

Több népnél, elszórtan megfigyelhető jelenség. Az ausztráliai abók azzal magyarázták a szokást, hogy a bomló holttest nedvei a fákban felszívódnak, a halott lelke is oda költözik át. Később, a fa gyümölcseinek elfogyasztásakor kerül a nőkbe az őket megtermékenyítő úgynevezett „gyerekmag”.[101] Az abók mellett ismerték, mint temetkezési formát az agák (Bali), nagák (India), a sziúk és más észak-amerikai indián törzsek.[102]

A temetésnek változata az állványra temetés. Mindkettőre (fára és állványra temetés) találtak példákat egyes ausztráliai és észak-amerikai indián törzseknél.[103] Az Engano-szigetiek (Indonézia) a három hónaposnál idősebb gyereket halászhálóba burkolva akasztották fákra.[104] Az Engano-szigettől délre fekvő Mentawai-szigeten a halottakat korábbi kívánságuk szerint elföldelték vagy állványra helyezték. A krokodiltámadás során életüket vesztetteket fák ágai közé helyezik, hogy az ég szellemei könnyen észrevegyék, és bosszút állhassanak a krokodilokon.[105] A közeli Nias-szigeten a törzsfők testét helyezték állványokra haláluk után.[106] Az oszétek (Grúzia) női halottaikat ásták el, a férfiakat kör- vagy bivalybőrbe csavarták, és szentként tisztelt fákra akasztották fel.[107] A kapaukuk (Új-Guinea) a felnőtt férfiakat temették fára guggoló helyzetben. A test köré kis kunyhót is ácsoltak, a fa több ágait a temetés után lenyesegették, hogy sírjelként szolgáljon. A harcban elesett férfiak testét kinyújtóztatva legalább 1,5 m magas állványra tették. Az életükben gyűlölt személyeket és a gyermekszülés során meghalt nőket haláluk után összekötve kunyhójukban helyezték állványra, majd a kunyhót véglegesen lezárták.[108] A jimarok is Ú-Guineában (annak északi részén) élnek. Ők a földbetemetéssel párhuzamosan gyakorolták az állványra temetést.[109]

Az altajiak (Szibéria) halott csecsemőiket birkabőrbe csavarva akasztották fák ágaira.[110] A tanák (Flores, Indonézia) halott csecsemőiket kosarakban helyezték a fákra.[111] Az idősebb férfiak tetemeit fákra akasztották a koobokkaburrák (Ausztrália). A nőket földbe temették.[112]

Csak az idősek holtestét (fejük levágása után) akasztották fára a surarák és a pakirájok (Brazília). A test lebomlása után a csontokat eltemették.[113] Csak a férfiak testét kötözték fákra, a nőket földbe temették egyes kaukázusi népek.[114]

Előkelő halottaik testét tették fára az andamánok (Andamán-sziget) és a szemangok (Malajzia).[115]

Régebben Tibetben is szokás volt, hogy előkelők testét összekötve fákra akasztották azzal a céllal, hogy a madarak lecsipegessék róluk a húst.[116]

Függő koporsók szerkesztés

A fára helyezési gyakorlat változatának tekinthető a Fülöp-szigeteki igorotok (Sagada város környékén) függő koporsói. Itt némely halottak (általában vezetők, tisztelt férfiak) testét sziklafalakra függesztett koporsókba helyezik. Függő koporsós temetésre ismertek korábbi feljegyzések Indonézia és Kína egyes vidékeiről is.[117] Kínában a mai Szecsuán és Jüan tartományban élt, mára már kihalt bo-nép temette halottait koporsókban sziklákra. Az ezen a területen ma is élő ku-nép körében is alkalmilag előfordul a szokás.[118][119] Más kínai tartományokban is találtak példákat a temetési formára (pl. Hupej,[120] Kuanghszi).[121]

A test elégetése szerkesztés

A hagyományos hamvasztása szerkesztés

A földbe temetés mellett talán a leginkább elterjedt temetkezési forma. Két fő formáját lehet megkülönböztetni: a régi időktől létező hagyományos elégetést, és a 19. századtól megjelenő modern, ipari jellegű halotthamvasztást.

A hagyományos elégetés a legrégebbi idők óta ismert az emberiség körében. Napjainkban néhány természeti nép mellett a hindu és buddhista vallású országokban gyakorolják. Találtak rá példákat Új-Írországban,[122] az afrikai soeréknél, egyes ausztráliai és észak-amerikai indián törzseknél is.[123] Az Engano-szigetiek (Indonézia) a három hónaposnál fiatalabb gyereket hamvasztották el.[124] Az észak-amerikai algokin indiánoknál törzsenként néhány család, a batakoknál (Szumátra) egyetlen nemzetség privilegizálta ki magának a hamvasztás lehetőségét.[125] Az Új-Guinea északi részén lévő Kire-Puir vidéken csak a felnőtt halottakat hamvasztották el, a gyerekeket elföldelték.[126] Csak csecsemő halottaikat égették el a giljákok (Szibéria), a narrinyerik (Óceánia), és az abók (Ausztrália).[127] Az előzővel ellentétben, kizárólag csak felnőtt halottaikat égették el az ihorák (Bengália, India), a kashatiják (Malajzia), az ajmarák (Argentína, Bolivia), a csanák (Argentína), a Paraná-folyó delta vidékének lakói (Argentína) és a szavanna kultúra ősi képviselői.[128] Csak a fiatal nők holttestét égették el a mandzsuk, a többiekét eltemették. Csak a férfiakét a gabadák és a kovik (India), a nőket földbe temették.[129] A várandós nőket, halvaszületett gyerekeket, leprásokat, himlősöket temették el az ihorák és a mundák (India). A többieket elégették. A bondák (India) megfordítva gyakorolták a szokást.[130]

Elégették germániai szálláshelyükön halottaikat a longobárdok. Később a Kárpát-medencébe költözve tértek át a helyi népek hatására a földbe temetésre.[131]

Az aikanák (Brazília) gyermekeik holttestét eltemették, majd két hónap múlva ismét kiásták. Az ekkora már csontváz szintre bomlott maradványokat elégették, majd a hamvakat a gyermek édesapjának házában kiakasztották.[132] Idős halottaikat általában elásták, a fiatalabbakat elégették a Hawaii-szigetek lakói, és több amerikai indán nép.[133] Fiatal halottaikat égették el a malserek (dél-India), de itt az idősebbeket a hegyekre vitték.[134] Elégették a várandós állapotban vagy szülés során meghalt nőket a kínaiak és a jaók (Kvangtung, Kína).[135] Csak a szegények holttestét égették el a mismik (India) és a leók (Mekong-vidéke, Vietnam), csak az előkelőkét a kalmükök (Oroszország), a lepcsák, és a torgutok (Mongólia).[136]

Az 50 évnél idősebbeket égették csak el a gondok, a kudumik (India), a szanok, a koinok (Dél-Afrika).[137]

Tibetben általában a lámáknak jutott osztályrészül a hamvasztás.[138]

A hamvasztóüzemek szerkesztés

A nagyüzemi halotthamvasztás gondolata az ipari forradalom idején merült fel. Közvetlen első felvetője valószínűleg a népmesegyűjtés kapcsán ismert Jacob Grimm német nyelvész és irodalomtudós volt a 19. század első felében. A technikai feltételek megalkotása 1874-ben a Siemens-vállalathoz köthető. Az első, modern értelemben vett hamvasztóüzem Milánó városában nyílt meg 1876-ban, majd nem sokkal később a német Gotha területén is megépült a következő.[139] A századfordulóra a krematóriumok fokozatosan elterjedtek Európában és Amerikai Egyesült Államok területén. A keresztény egyházak (különösen a római katolikus egyház) kezdetben igen erősen tiltakoztak az emberi test elhamvasztása ellen. Később megértőbbekké váltak, és napjainkban már nincs (egyházi szempontból sincs) akadálya annak, hogy egy vallásos katolikus embert elhamvasszanak a halála után.

Magyarországon 1903-ban, majd 1915-ben tervpályázatot írtak ki egy budapesti krematórium építésére. Az épület magas építési költsége és a vallási tiltakozások miatt nem épült fel.[140][141] A Magyar Királyság területén 1915-ben épült fel az első krematórium az 1920-as Trianoni békediktátum miatt ma már szlovák városnak számító Zsolna városában.[142] A mai (csonka) Magyarország első hamvasztóüzeme végül 1932-re épült fel, ez volt debreceni krematórium. A létesítmény 19 éven át csak ravatalozóként működött, krematóriumi minőségben csak 1951-ben helyezték üzembe.[143] Érdekesség, hogy a fentiekkel szemben a fővárosban Budapesten nem is létesült hosszú időn át hamvasztóüzem. Csak jóval a második világháború után (és 65 évvel az 1903-as első tervpályázat után), 1968-ra épült meg Pomsár János tervei szerint[140] az Új köztemetőben az első budapesti krematórium.[144]

A test elégetését hithű muszlim[145] és zsidó nem kérheti.[146]

A hamvak kezelésének sokféle módja létezik. Ezek a földbetemetéstől az égbe/vízbe szóráson át az otthon való megőrzésig terjednek. 1998-tól igen gazdag emberek számára a hamvak űrbe juttatásának lehetősége is megnyílt.[147]

Fontos kiemelni, hogy bűncselekményeknél az áldozat elhavasztása törvényszéki okokból általában nem megengedett.

A test nem tudományos célú megőrzése (kiszárítás) szerkesztés

A halál után megörződött emberi test múmiának nevezik. A természetes módon megőrzött testeket a szócikk fentebbi része („A test földbe való helyezése”) említi. A mesterséges megőrzést régi időktől fogva ismerték, és különféle sikerességgel gyakorolták az egyes kultúrák.[148]

A legismertebbek az egyiptomi múmiák. A szokást Egyiptomban Kr. e. 3000 körültől az arab korig (Kr. u. 7. század), egyes távoli vidékeken még tovább több-kevesebb változtatással követték magasabb rangú személyek, elsősorban fáraók esetében.[149] Balzsamozták halottaik egy részét a szkíták (Kr. e. 600 k.), füsttel az asszámi (India) nágák, mézzel a khásik (szintén India).[150] Túróval, sáfránnyal és kámforral kezelték, majd pólyába csomagolták halottaikat egyes indán törzsek. Más indiánok (Alaszka, Virginia, Montana, és Mexico területén) a halott bőrét lefejtve kikészítették, majd a lágyrészek lebomlása után száraz fű alárakással visszahelyezték a csontokra. A celebeszi toradzsák és a fülöp-szigeteki aéták gyantával itatták át halottaikat.[151] Ismerték a mumifikálást a Kanári-szigetek őslakosai, a guancsok,[152] némely ausztráliai bennszülött törzsek,[153] a maorik Új-Zélandon,[154] az Új-Hebridák (ma: Vanutatu) népei,[155] és maradtak fenn múmiák az Inka Birodalomból is Peruban.[156] Magyarország területén Aquincumból és Dunaújvárosból találtak kőszarkofágokban balzsamozott római holttest-maradványokat.[157]

Az algokin indiánok (USA) vezetőik holttestét kipreparálták, majd közszemlére helyezték.[158]

A toradzsák mumifikálási eljárásaikon túl egy, a világ népeinek temetési szokásaitól merőben eltérő dologról is ismertek. Halottaikat a költséges temetési szertartási (bivalyáldozás) időpontjáig, illetve az arra való pénz összeszedéséig az élők között (például lakásukban) tartják, és úgy is bánnak velük, mint az élőkkel.[159][160] A szegényebb halottak koporsóit sziklahajlatokban, a gazdagabbakét kőbe vájt sírokban helyezik el. Érdekes szokásuk, hogy utóbbi esetben a sír bejáratához a halottat ábrázoló szobrot helyeznek emlékeztetőül.[161]

Érdekesség, hogy az Új-Guineai kukukukuk is füstölést használtak az emberi testek megőrzésére, majd azokat (egy utazó leírása szerint) egy magasabb dombtetőn helyezték el. Az eljárás az utazó leírása szerint hosszadalmas, és hosszú távon sikertelen is volt, mert több régebbi múmiát végül is felfaltak a kisebb bogarak.[162] A füsttel való tartósítást korábban az ugyancsak új-guineai danik is gyakorolták.[163]

A szokást egyes európai királyi családok, így a Habsburg-ház uralkodói (és a családból származó magyar nádorok) is követték.[164] Vlagyimir Iljics Lenin orosz kommunista politikus holttestét 1924-es halála után szintén tartósították. Összevetésként a „szinte tökéletes” állapotban fennmaradt egyiptomi fáraók múmiáival szemben Lenin maradványait folyamatosan kezelés alatt kell tartani, évi költsége 2016-os adat szerint 13 millió rubel (átszámítva kb. 54 millió Forint).[165]

Sokáig úgy gondolták, hogy arzénnal mérgezték meg, és ez tartósította Széchenyi Pál (1645–1710) kalocsai érsek testét. Az újabb kutatásokból kiderült, hogy testét mesterségesen tartósították (eredetileg feltehetően a temetés időpontjáig számítva).[166]

A test tudományos célú megőrzése szerkesztés

Előfordul, főleg a modern világban, hogy emberek holttesteit tudományos célból részben vagy egészben megőrzik különböző intézetekben. Ilyenek lehetnek anatómiai intézetek, de (régészeti kutatások után) különböző múzeumok embertárai is. Néhol a csontok, múmiák mellett közvetlenül a halál után végzik el a test intézetbe helyezését. Jeremy Bentham (1748–1832) angol filozófus teste (fejét leszámítva) konzerválva bárki által megtekinthető.

A 2010-es években megjelentek az orvostudomány fejlődésébe, és az esetleges mesterséges feltámasztásba vetett várakozások kapcsán a kriolónikai intézetek, ahol a holttesteket szárazjégbe fagyasztva őrzik. Az első ilyen holttest-eltevésre – egy 1967-es kísérletet leszámítva – 2017-ben került sor.[167]

A test állatoknak való közvetlen odaadása szerkesztés

Európai szemmel meglehetősen szokatlan a holttest állatoknak való közvetlen odaadása. A jelenséget a buddhista-sámánista Tibet és Mongólia lakóinál napjainkban is meg lehet figyelni. Elsősorban keselyűk, sasok, hollók („égi temetés”), és kutyák fogyasztották el a maradványokat. Arra is van példa, hogy a holttestet darabokra vágják és így adják a keselyűknek. A megmaradt csontokat néhol megőrlik és a halott agyvelejével összegyúrva kis adagokban megetették ugyancsak a keselyűkkel.[168][169] Más feljegyzések szerint az összetört csontokat növényi liszttel keverve ajánlották fel a vidék madarainak. Előfordult egyébként a csontok elégetése, azok földbeásása is.[170]

Ismeretes ez a fajta temetési mód a zoroasztrizmus hívei körében is. Az ókori eredetű, ma már csak kevesek által Irán és India területén követett vallás hívei a szent föld, víz, tűz és levegő tiszteletben tartása miatt választották a különös temetkezési módot.[171] Külön építményeket is emeltek erre a célra. A kör alakú „Hallgatás tornyai” (dakhma) a nemkívánatos tekintetektől elzáró magas falukon belül teraszos kiképzést nyertek. Az ide helyezett, levetkőztetett holttesteket nemek szerint, és életkor szerint (férfiak, nők, gyerekek) különítették el, majd a környék keselyűivel fogyasztatták el azokat. A jellemzően néhány óra alatt[172] lerágott csontokat a torony közepében lévő, meszes kútba kotorták utána.

A szokás alformáját találták meg az arubóknál (Délafrika), ahol a halott csecsemők testét hangyabolyba helyezték.[173]

A test emberi elfogyasztása szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. https://novekedes.hu/elemzesek/hany-ember-hal-meg-a-vilagon-es-miben
  2. Vö.: Bodrogi, i. m., 15-18. o.
  3. Hankó–Kiszely, i. m., 627-628. o.
  4. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  5. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  6. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  7. Hankó–Kiszely, i. m., 612. o.
  8. Hankó–Kiszely, i. m., 612. o.
  9. Hankó–Kiszely, i. m., 615. o.
  10. Hankó–Kiszely, i. m., 612. o.
  11. https://bti.budapestikozmuvek.hu/hirek/temetkezesi-szokasok-iszlam
  12. https://mult-kor.hu/cikk.php?id=8718&pIdx=5
  13. Hankó–Kiszely, i. m., 615. o.
  14. Hankó–Kiszely, i. m., 612. o.
  15. Hankó–Kiszely, i. m., 614. o.
  16. Hankó–Kiszely, i. m., 612. o.
  17. Hankó–Kiszely, i. m., 612. o.
  18. Hankó–Kiszely, i. m., 612. o.
  19. Hankó–Kiszely, i. m., 614. o.
  20. Hankó–Kiszely, i. m., 614. o.
  21. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  22. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  23. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  24. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  25. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  26. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  27. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  28. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  29. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  30. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  31. Bodrogi, i. m., 16. o.
  32. Bodrogi, i. m., 16. o.
  33. Bodrogi, i. m., 16. o.
  34. Bodrogi, i. m., 17. o.
  35. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  36. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  37. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  38. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  39. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  40. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  41. Hankó–Kiszely, i. m., 627-628. o.
  42. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  43. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  44. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  45. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  46. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  47. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  48. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  49. Hankó–Kiszely, i. m., 613. o.
  50. Hankó–Kiszely, i. m., 612. o.
  51. Bodrogi, i. m., 17. o.
  52. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  53. Belky János: Törvényszéki orvostan. Budapest, 1895. (A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára), 660-662. o.
  54. Hankó–Kiszely, i. m., 615. o.
  55. Hankó–Kiszely, i. m., 626. o.
  56. Hankó–Kiszely, i. m., 625. o.
  57. Hankó–Kiszely, i. m., 626. o.
  58. Hankó–Kiszely, i. m., 626. o.
  59. Hankó–Kiszely, i. m., 615. o.
  60. Hankó–Kiszely, i. m., 625. o.
  61. Bővebben: Joan Caroll Cruz: The Incorruptibles: A Study of the Incorruption of the Bodies of Various Catholic Saints and Beati, TAN Books & Publishers, 1977 ISBN 0-89555-066-0
  62. Hankó–Kiszely, i. m., 626. o.
  63. Hankó–Kiszely, i. m., 611-612. o.
  64. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  65. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  66. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  67. Bodrogi, i. m., 46. o.
  68. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  69. Hankó–Kiszely, i. m., 613. o.
  70. https://www.britannica.com/topic/burial-death-rite#ref110702
  71. https://1000ut.hu/magazin/tibeti-temetkezesi-szokasok/7488
  72. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  73. Bodrogi, i. m., 16. o.
  74. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  75. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  76. Bodrogi, i. m., 21. o.
  77. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  78. Helmut Hanke: A hetedik földrész, Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1966
  79. https://metropol.hu/aktualis/2024/01/titanic-holttest-szakerto-igazsag
  80. Hankó–Kiszely, i. m., 613. o.
  81. https://m.mult-kor.hu/hosszu-tanulmanyuton-voltam-gulag-tulelok-elbeszelesei-a-csaladi-emlekezetben-20230223?pIdx=2
  82. https://www.teol.hu/helyi-kozelet/2021/12/nem-hagyhatjuk-feledesbe-merulni-a-gulag-rettenetet
  83. Bodrogi, i. m., 41. o.
  84. Hankó–Kiszely, i. m., 614. o.
  85. Bodrogi, i. m., 41. o.
  86. Hankó–Kiszely, i. m., 615. o.
  87. Bodrogi, i. m., 16. o.
  88. Bodrogi, i. m., 16. o.
  89. Bodrogi, i. m., 16. o.
  90. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  91. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  92. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  93. Bodrogi, i. m., 17. o.
  94. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  95. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  96. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  97. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  98. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  99. https://themobmuseum-org.translate.goog/blog/body-farms-unravel-mysteries-of-human-decomposition/?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=sc
  100. https://raketa.hu/mik-azok-a-rettenetes-holttestfarmok-ahol-emberi-tetemek-bomlanak-a-szabad-eg-alatt
  101. Hankó–Kiszely, i. m., 613. o.
  102. https://www.britannica.com/topic/burial-death-rite#ref110702
  103. Bodrogi, i. m., 16. o.
  104. Bodrogi, i. m., 16. o.
  105. Bodrogi, i. m., 16. o.
  106. Bodrogi, i. m., 16. o.
  107. Bodrogi, i. m., 17. o.
  108. Bodrogi, i. m., 17. o.
  109. Bodrogi, i. m., 23. o.
  110. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  111. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  112. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  113. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  114. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  115. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  116. Bodrogi, i. m., 16. o.
  117. https://www.discovermagazine.com/the-sciences/how-these-5-death-rituals-from-around-the-world-honor-the-dead
  118. Man, Wong How (1991. április 21.). „Hanging Coffins of the Bo People”. Archeology 44 (5), 64–67. o.  
  119. China's Hanging Coffins & The Forgotten Genocide of the Bo People. Paths Unwritten . [2020. november 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. október 29.)
  120. 131 Ancient Chinese 'Hanging' Coffins Found on Side of 100m Cliff Near Three Gorges Dam”, South China Morning Post, 2015. december 15.. [2015. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  121. Holm, David: Killing a Buffalo for the Ancestors: A Zhuang Cosmological Text from Southwest China. Southeast Asia Publications, Center for Southeast Asian Studies, Northern Illinois University, 2003 [2018. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
  122. Bodrogi, i. m., 21. o.
  123. Bodrogi, i. m., 16. o.
  124. Bodrogi, i. m., 16. o.
  125. Bodrogi, i. m., 16. o.
  126. Bodrogi, i. m., 16. o.
  127. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  128. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  129. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  130. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  131. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  132. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  133. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  134. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  135. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  136. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  137. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.
  138. Bodrogi, i. m., 16. o.
  139. http://ekor-lap.hu/informacio/2023/10/23/a_halotthamvasztas_historiaja
  140. a b Archivált másolat. [2021. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 12.)
  141. Magyar pályázatok – A Magyar-Mérnök és Építész-Egylet 1903/4. évi építészeti nagypályázata, 1904. augusztus (2. évfolyam, 8. szám)
  142. http://misc.bibl.u-szeged.hu/16512/1/hamvasztas_009_001_003.pdf
  143. http://www.epa.hu/00800/00861/00073/pdf/EPA00861_aetas_2016-02_083-103.pdf
  144. https://szellemvarosok.blog.hu/2021/05/23/elhagyatva_fovarosi_hamvasztouzem_krematorium
  145. https://bti.budapestikozmuvek.hu/hirek/temetkezesi-szokasok-iszlam
  146. https://index.hu/belfold/2011/11/30/nyomozas_a_budapesti_zsido_hitkozsegben/
  147. https://svabhegyicsillagvizsgalo.hu/hirek/blog/temetes-az-urben-immar-25-eve
  148. Tudományos ismertetés: Howard Reid: Halhatatlanok nyomában. Múmiák, halál és túlvilági élet, Gold Book Kft., Debrecen, 1999, ISBN 963-9437-59-x; népszerű-ismeretterjesztő, képes áttekintés: Wolfgang Tarnowski: Múmiák, Tessloff és Babilon Kiadó, Budapest, 1991, ISBN 963-7937-04-8
  149. Hankó–Kiszely, i. m., 616-622. o.
  150. Hankó–Kiszely, i. m., 622-623. o.
  151. Hankó–Kiszely, i. m., 625. o.
  152. https://mult-kor.hu/cikk.php?id=14584
  153. Bodrogi, i. m., 16. o.
  154. https://mult-kor.hu/cikk.php?id=9044
  155. Martin Johnson: A kannibálok szigetén, Dante Kiadás, Budapest, 1931
  156. https://index.hu/tudomany/2024/01/13/peru-lima-mumia-csont-repuloter/
  157. Hankó–Kiszely, i. m., 623. o.
  158. Hankó–Kiszely, i. m., 628. o.
  159. https://telex.hu/eszkombajn/2021/07/11/toraja-temetkezes-indonezia-holttest-mumia-mumifikalas-toradzsa
  160. https://wanderers.hu/toraja-a-holtak-birodalma/
  161. Bodrogi, i. m., 27-28. o.
  162. Jens Bjerre: Az utolsó kannibálok, Gondolat Kiadó, Budapest, 1962, 82-89. o.
  163. https://24.hu/elet-stilus/2016/08/18/a-papua-uj-guineai-torzs-amely-evszazadokon-at-fustolt-mumiat-csinalt-a-halottaibol/
  164. Hankó–Kiszely, i. m., 623. o.
  165. https://index.hu/mindekozben/poszt/2016/04/12/54_millio_forintba_kerul_lenin_mumiajanak_folyamatos_tartositasa/
  166. https://www.origo.hu/tudomany/2015/05/nincs-tobb-titok-szechenyi-pal-ersek-halala-korul
  167. https://divany.hu/vilagom/2019/08/08/fagyasztas/
  168. Hankó–Kiszely, i. m., 614. o.
  169. Egyéb irodalom: Henry S. Landor: Utazás a rejtelmes Tibetben, Kelet Kiadó, Budapest, 2008, 286-288. o., Roy Chapman Andrews: A sarkoktól az egyenlitőig, Dante Kiadás, Budapest, 1932.; Forbáth László: A megújhodott Mongólia, Franklin-Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1934, 143. o. [1]
  170. https://1000ut.hu/magazin/tibeti-temetkezesi-szokasok/7488
  171. Hankó–Kiszely, i. m., 614. o.
  172. https://www.britannica.com/topic/burial-death-rite#ref110702
  173. Hankó–Kiszely, i. m., 627. o.

Források, egyéb irodalom szerkesztés

Magyar nyelvű irodalom szerkesztés

A témakör magyar nyelvű teljes, könyvszerű feldolgozása még nem született meg. Talán a két legrészletesebb összefoglaló:

  • Bodrogi Tibor: Temetés–vallás–társadalom. In: Hajdú-Bihar Temetőművészete, Hajdú-Bihar Megyei Tanács Műemléki, Debrecen, 1980, 9-73. o.
  • Hankó Ildikó – Kiszely István: A halottkultusz In: Szokatlan szokások. Testdíszítések és más biológiai és társadalmi furcsaságok, Püski Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 978-963-062-189-2, 611-652. o.

Egyéb könyvek adatokkal:

  • A tisztességes temetés In: A Műveltség Útja, II. kötet, Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest, 1929/1933, 224-250. o.
  • A halottégetés In: A Műveltség Útja, VI. kötet, Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest, 1929/1933, 219-241. o.
  • A modern halotthamvasztás In: A Műveltség Útja, VIII. kötet, Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat Rt., Budapest, 1929/1933, 87-106. o.
  • Régészet. The Times Atlasz, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991, ISBN 963-05-6739-3
  • Adolphus Peter Elkin: Ausztrália őslakói, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1986, ISBN 963-281-628-5;
  • Sven Hedin: A rejtelmes India felé I-II. Sven Hedin utazása Perzsia sivatagain keresztül, Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap- és Könyvkiadó-vállalat, Budapest, 1914
  • William Graham Summer: Népszokások. Szokások, erkölcsök, viselkedésmódok szociológiai jelentősége, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1978 (Társadalomtudományi Könyvtár)
  • Hellwald Frigyes: A föld és népei – Föld és népismei kézikönyv I–III., Mehner Vilmos Kiadása, Budapest, 1879–1881 → újraírt kiadás: (szerk.) György Aladár: A Föld és népei. Népszerű földrajzi és népismereti kézikönyv, Franklin-Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1904–1906
  • Hankó Ildikó – Kiszely István: A Föld népei, Gondolat Könyvkiadó – Püski Kiadó Kft. – Magyar Ház Kft., Budapest, 1979–2009
  • Sir John Lubbock: A történelem előtti idők megvilágitva a régi maradványok s az ujabbkori vadnépek életmódja és szokásai által. Az eredeti 3. kiad. után ford. Öreg János. A forditást átvizsgálta és bevezetést irt hozzá Pulszky Ferencz. Királyi Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, 1876. (Természettudományi Könyvkiadó Vállalat)
  • Julius Lips: A dolgok eredete, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1962
  • Petr Jahoda: Az őskor utolsó tanúi. Afrika – Új-Guinea – Ázsia/A világ legvadabb vidékei az utóbbi évek expedíciói nyomán, Helikon Kiadó Kft., Budapest, 2003, ISBN 963-208-837-9
  • számos temetkezésekre vonatkozó adat található elszórtan a földrajzi könyvsorozatokban. Legismertebbek:

Számos egyéb nép szokásairól (benne a temetkezési szokásairól) könyveket a Természeti népek szócikk ajánl.

Idegen nyelvű irodalom szerkesztés

Elektronikus hivatkozások szerkesztés