Wikipédia-vita:Zsidóságműhely/Archív01

Legutóbb hozzászólt Gyantusz 12 évvel ezelőtt a(z) aktivitás témában

Segítséget kérek

A nem használt képek között találtam ezt a Commonsba áttöltendőt. A feltöltő nem tett hozzá semmiféle leírást, csak a címe alapján sugallja, hogy ez egy zsinagóga. Ha viszont megnézem a képet, akkor inkább temetőnek tűnik, mögötte talán ravatalozó (másik tippem csillagvizsgáló) vagy nem is tudom mi lehet. Szóval mi ez?
Ja, és mi van a kapuhoz írva? Vallásos szöveg, vagy olyasmi, hogy a "kulcs a gondnoknál"? – Beroesz 2009. május 7., 21:48 (CEST)

Érdekes objektum. (= gőzöm nincs, hogy mi:)) Csillagvizsgáló aligha:) A fehér táblán az áll: Kohanim = papok. A kapu felettit nem látom rendesen. Egyelőre ennyi. Majd gondolkozom még. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. május 8., 01:15 (CEST)

Kis utánanyomozás: a Sa alapján elsőre Sátoraljaújhelyre gondoltam (észak-magyarországi szlengben a gyönyörű Saújhely nevet viseli, kellett nekik ilyen hosszú név...) megnéztem a feltöltő további szerkesztéseit, és egy másik Sa kezdetű képét valóban beillesztette Sátoraljaújhely cikkébe. Google képkereső ezt az épületet nem találja a zsinagóga + Sátoraljaújhely keresőszavakra, de még nézegetek. – Alensha sms 2009. május 8., 01:35 (CEST)

megvan, tényleg temető.Alensha sms 2009. május 8., 01:36 (CEST)

Valóban. Gratula! :-)eLVe kedvesS(z)avak 2009. május 8., 02:09 (CEST)
Külön érdekesség, hogy az Alensha által megtalált kép egy panzió "Partnereink" rovatában található. Sikeres vállalkozás lehet, akinek a temető az üzlettársa :-)
A csillagvizsgálónak látszó épület Teitelbaum Mózes csodatevő rabbi sírja. A kép átröppent a Commonsba. – Beroesz 2009. május 8., 13:24 (CEST)

átszerkesztés

Sziasztok! kicsit átszerkesztettem, hgoy ne legyen ennyi allap. könnyebb megtalálni így mindent. Szajci reci 2009. június 22., 08:15 (CEST)

Kategóriák szerteszét

Nézdegélem már napok óta a létez(het)ő kategóriáinkat. Eléggé szét van szórva mindenfele, meg átfedéses, meg hiányos, némelyik duplum, és általában nem pontosak a címkézések. Nagyjából arra jutottam, hogy ha a meglévők alapján akarjuk sorolni a cikkeket és hozni létre új kategóriákat, az olyan, mint összekötözött kézzel úszni. Kéne egy valós lista, mik azok a területek, amik kategóriaként fontosak és biztos, hogy kellenek. Akár van most olyan cikk (pl. egy Kumrán máris kellene), akár csak majd lesz. Kb. mint egy előre megírt könyvtári katalógus. Aztán hierarchizálni és amentén haladni. Külön téma, hogy minek van sokmindenből egy izrealita meg egy zsidó kategória is. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 3., 21:05 (CEST)

Ennek jó része az én saram, még az ókorból, meg a zsidlexből... Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 3., 21:06 (CEST)
Nem megrovás, csak mondom. De mindjárt átfogalmazom laudációvá. ;))) Viszont akkor neked ismerned is kell őket. Ez jó. • Nézem, milyen gyors a válasz (én még akkor mentettem el). Neked a portál be van kötve vénásan? :)) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 3., 21:10 (CEST)
Pszt, igazából nem is létezem, hanem hiperintelligens bot vagyok :) Ismernem is kell őket??? Túl sokat tételezel fel rólam, barátom, azt se tudom, mit reggeliztem, nem hogy régi kategóriákra emlékezzek. Azért megerőltetem agytekervényeimet :) Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 3., 21:44 (CEST)
Jó öreg és leendő adminkollok figyelmébe: [1] Have fun! VigyorOrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 3., 22:37 (CEST)
Értjük ám a célzást. Úgyhogy van nagy fun. ;-) Ellenben, ami most a legjobban kéne, az egy 60-as égő. A rendes fogalatos, energiaemésztő, nem eukonform. De jó a 40-es is. :-)eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 4., 02:22 (CEST)
Laci bának Vigyor
OrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 4., 08:27 (CEST)
Csúcs! Este majd beszerelem, ne vaksizzak itt. VigyoreLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 4., 09:51 (CEST)
Ok, de ha nem megy ajánlom figyelmedbe a gyertyát! VigyorOrsolyaVirágHardCandy 2009. augusztus 4., 10:43 (CEST)
És ezt csak most mongya? Hogy eltüzeltem a parkettát? :-o ;)) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 4., 11:09 (CEST)
Kedves eLVe! Ha van kedved egy logikus, áttekinthető kategóriafát létrehozni, annak megvitatására használhatod a Wikipédia:Kategóriajavaslatok című oldalt is... Üdv, – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. augusztus 4., 05:37 (CEST)
Köszi! Csak előbb még a durvább részt itt lejátszuk. ;)) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 4., 07:52 (CEST)
Nem t'om. Ha van valami javaslatod, gondolataid, itt írd össze: pölö:
Kategória:Bárányölő emberek
Kategória:Kukor Ica Jancsi
Kategória:Sertep Elek
Meg hason lovak. ;) --Gyantusz vita 2009. augusztus 4., 10:04 (CEST)
Igen, ilyen katonás dolgokra gondoltam. :) • Most a főkategóriákat már összeszedtem tanulmányozhatóan (egyelőre itt, de majd mindjárt beteszem ide is valami allapra és akkor lehet csámcsogni rajta. (mindjárt = ma éjfélig ;)) De lesz még sztem másfele is sok kis aprólék. – eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 4., 10:16 (CEST)

Műhelybillog

Arra nézvést van egyetértés, hogy ha több műhely érdekeltségébe tartozik egy cikk, melyik billogjáé lesz az első hely? Országok tekintetében nagyjából érthető, hogy az ország az első és utána pl. a Hadtudományi, de ilyenkor (a „zsidóság” több mint egy ország, gondolom épp ezért méginkább első hely)? --Gyantusz vita 2009. augusztus 4., 15:46 (CEST)

Nem tudom és őszintén szólva eddig nem is foglalkoztam vele. Eddig úgy csináltam, hogy ami már bent volt, az alá toldottam be. Sztem egyelőre legyen benne, aztán ráér finomítani. Bár természetesen, ha lehet, jó egyfajta hierarchia. (Na most azt csináltam, mint a mesében: jöttem is, nem is, hoztam is, nem is... :))eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 4., 15:56 (CEST)

Ez a műhely sem ússza meg...

...Cassandro sózó körútját: Szerkesztő:Cassandro/Nobel-díjasok <--- több izraeli kitüntetettről nincs szócikk, sőt Menáhem Beginről sincs sok... Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 7., 20:44 (CEST)

Há-háháháhá... Vigyor Na most estem le a székről! :)) Ez volt a mai felavatási kegyelemdöfés. :)) Asszongya: „több ...ről”. :-))) Napok óta bele vagyok bújva a ketagóriákba. Ha te azt tudnád, hogy hány „több”ről nincs még... :))) Begint sztem megírják majd Carlosék, ők a modernesek (már ha befér két bérgyilkosos cikk közé ;))), van is hozzá egy szép sablonjuk. De azért kösz és jöhet még. Feltesszük a megrendelőlistára. ;-)eLVe kedvesS(z)avak 2009. augusztus 7., 21:13 (CEST)

Ok. I begin with Begin:-).Carlos71 vita 2009. szeptember 11., 11:53 (CEST)

Új infobox

Zsinagógák bővítésénél feltétlen tegyétek be a Sablon:Vallási épület-et! Lásd az infoboxot itt: Zsinagóga (Marosvásárhely)Kulja vita 2009. szeptember 2., 21:03 (CEST)

Megelőző csapás :)

A műhely 100-al üzemel, aktív tagok: DD, Carlos71, Gyantusz + én: – eLVe kedvesS(z)avak 2009. szeptember 4., 09:37 (CEST)

Köszi :) Szajci reci 2009. szeptember 4., 09:41 (CEST)

Képek

Azok a képek a címlapon egy sorban vannak? Mert nekem a laptopon Teller lecsúszik a következő sorba. – Alensha sms 2009. szeptember 6., 15:06 (CEST)

Nekem monitoron is. Gondolom direkt ilyen, nem? – eLVe kedvesS(z)avak 2009. szeptember 6., 16:06 (CEST)

Nem direkt ilyen. A laptopom nagy felbontásra van állítva és ott készítettem. Itt a melóhelyen nálam is átcsúszik 1 kép. Nem lehet egyszerre több felbontáshoz belőni a dolgot. Lehet hogy jobb, ha ide berakok még (2-3) néhány képet. Nagy felbontásban vacakul nézne ki, ha a képméretet összenyomnám. Legfeljebb nagy felbontásban is átcsúszik 1-2 kép, itt meg 2 sor kép lesz.Carlos71 vita 2009. szeptember 8., 18:27 (CEST)

Nem kis munka volt, de megoldottam. 2X5 kép, a képek fixek maradnak, akkor is, ha a felbontás változik (vagy a kedvencek sáv be van kapcsolva baloldalon).Carlos71 vita 2009. szeptember 8., 19:24 (CEST)

Szép lett, köszönjük! :-) Ellenben feladod nekünk, alapvetően igen lustáknak ;)), rendesen. Ha ennyit fogsz melózni, lehet, hogy ki kell rúgnunk. Vigyor VigyoreLVe kedvesS(z)avak 2009. szeptember 8., 19:48 (CEST)

Mint gyakorlott államigazgatási vezető: azért várjátok meg, amíg belefárad :) – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. szeptember 8., 19:53 (CEST)
Jaj ne. Más se hiányozna. Ösztönzőleg hat. Fentit csak a lustábbik énem (énünk?) írta. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. szeptember 8., 20:00 (CEST)

Ha akarnék se tudnék sokat szerkeszteni, mert vasárnap óta képtelenek ezek az idióták megjavítani a netünket. Se egy értesítés, se egy bocs, se kompenzáció, amúgy is akadozik a szélessávú net és ez a világhírű Virgin Media!!! Ilyen cégek még Magyarországon is megbuknának. A melóhelyről pedig nem tudok komoly szerkesztést végezni:-(. El se tudjátok képzelni milyen kaki itt a szolgáltató ipar. Ebbe minden szolgáltatást beleértek.Carlos71 vita 2009. szeptember 9., 14:42 (CEST)

Versenyezzünk? :) Nálam lassabb netje sztem senkinek nincs. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2009. szeptember 10., 18:19 (CEST)

Hát ezt nem hiszem, hacsak nem modemmel nyomod, bár rosszabb napokon az enyém sem jobb egy modemnél. Egy szélessávú net ne 20-30 másodpercig töltsön be egy oldalt:-).Carlos71 vita 2009. szeptember 11., 11:18 (CEST)

Modemmel. ;)) És szintén 20-30 mp. De képeknél van hogy 1,5 perc. Egy rendes netes oldal oldal betöltését nem is ecsetelem. :-) Na ki a bátrabb? VigyoreLVe kedvesS(z)avak 2009. szeptember 11., 12:00 (CEST)

Rendben. Nyertél, de az azért szégyen, hogy egy szélessávú net néha ugyanolyan rossz, mint egy modem :-).Carlos71 vita 2009. szeptember 11., 18:15 (CEST)

standard jiddis átírás

Izraeli és palesztin település infoboxok

Üdv néktek! Meg kéne kreálni végre Izrael és a palesztin területek településeinek országspecifikus, egységes település infoboxait. Tavaly ilyenkor óta húzódik a téma (illetve korábbról, de a tavalyi a legrégebbi írásos bizonyítékom), itt vetettem fel Daninak a témát és ő itt válaszolt. Azóta többről nem tudok, de a listában mindenesetre nem szerepel sem Sablon:Izraeli település infobox, sem Sablon:Palesztin település infobox. Meg úgy a közel-keleti országokéi sem (némelyik a település intót, némelyik még azt sem használja). Nekiálltam most, de az én abakuszom képességeit meghaladja egyelőre eme fő-/alsablonrengeteg lényegi kihámozása. => Nemeslelkűen lepasszinzanám Daninak, vagy Razielnek (lévén nekik 10 perc, ami nekem 3 óra - persze ha ráérnek), de addig is kellenének lényegi infók.

Tehát a színek a második linkben (Dani válasza) részben megvannak. Én pl. palesztin esetén lehet a vörösnél maradnék, de mivel van egy Zsidóságműhelyünk is már, döntsük el kártyán, vagy akár sör–virsli versenyen is. Az izraeli kéken is lehet machinálni. Az időzóna lesikálva, kelet-európai, EET/UTC+2 van szinte az összes érintett országban, ez nem gond. Ami inkább lényegi kérdés, az az egyes országok közigazgatási rendszere és nevei (a magyar cikk még kicsit halkan beszél). Na ehhez bevallom némi mélyebb ismeretre lenne szükségem/-ünk (komolyabbra, mint amit összehordtam tavaly Daninál). Most konkrétan Izrael a boncalany, tehát régió/tartomány/körzet/megye/járás/kerület, miket használnak? Illetve egyéb jelképek is jöhetnek (megj.: nem kell mindjárt a tökéletest megcsinálni, mert lehet rajta javítani/bővíteni) (a japán infobox azóta új lett, főként Raziel érdeme) Sz'al, valamit össze kéne hozni, mer' ez a mostani így nagyonnemjólvan. --Gyantusz vita 2010. január 10., 01:14 (CET)

Csak példaként: Debrecen, Stockholm, Berlin, Moszkva, Adzucsi. Utóbbi kettő mint nem latinbetűs nevek. Az eltéréseket érdemes vizslatni. --Gyantusz vita 2010. január 10., 01:19 (CET)

Ööö... Rövid diskurzus után (nála meg nálam) DD-vel arra jutottunk, hogy ezt leginkább csak te érted, te viszont igen! :) És biztos jó lesz, ahogy megcsinálod. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. január 10., 19:08 (CET)
Mivel épp sablonegységesítek, készítek majd egy ilyet, de kell, hogy pontosan kilistázzátok nekem, milyen paraméterekre van szükség. – Timish sablongyári üzenőfal 2010. január 10., 20:26 (CET)

Sablonjavaslat

Nos, közigazgatás:

„Elvileg” 6 körzetre van osztva az ország, ezek nevei a mehozot-ok (מחוזות) és van további 15 alkörzetük, ezek a nafot-ok (נפות). Az alkörzetek további „természetei régiókra” (natural regions - szerintem valami tájkörzetek lehet, vagy mifene) vannak bontva, melyekből 50 van. Lásd ezt: en:Districts of Israel

Körzetek:

  1. Jeruzsálemi körzet (Mehoz Yerushalayim - מחוז ירושלים) →
  2. Északi körzet (Mehoz HaTzafon - מחוז הצפון) →
  3. Haifai körzet (Mehoz Heifa - מחוז חיפה) →
  4. Központi körzet (Mehoz HaMerkaz - מחוז המרכז) →
  5. Tel Avivi körzet (Mehoz Tel Aviv - מחוז תל אביב) →
  6. Déli körzet (Mehoz HaDarom - מחוז הדרום) →
és van egy Júdea és Szamaria terület (Ezor Yehuda VeShomron - מחוז יהודה ושומרון) névre hallgató, →
ami gyakorlatilag Ciszjordánia.

Zárójelben az angol átírás és a héber szócikk címe látható. A helyes magyar átírást a héberül tudókra bízom, mert nekem még a WP:HÉBER-rel is kicsit magas az átírás... :S Ha a → után írnátok, az jó lenne.

Alkörzetekről itt: [2]

  1. talán Kelet-Jeruzsálem maga egy alkörzet...? (1.)
  2. Zefat(2.), Kinneret(3.), Yizre'el(4.), Akko(5.), Golan(6.)
  3. Haifa(7.), Hadera(8.)
  4. Sharon(9.), Petah Tiqwa(10.), Ramla(11.), Rehovot(12.)
  5. A Tel Avivi körzet lehet dettó(13.)
  6. Ashkelon(14.), Be'er Sheva(15.)
Falvak: en:Category:Villages in Israel.

Ami kellhet a sablonba (többnyire az en.wiki településcikkeiből, ill. magyarból összeszedve):

  1. Település neve (a Földrajzinév-bizottság szerinti, vagy ha nincs, akkor magyar átírás héberből - de a cikk címe is ez)
  2. Zárójelben is mellé lehet írni a helyi (többségi) nevét (ld. afgánok esetét korábban). lásd a japán sablonban, az oroszban és a törökben. Talán a „helyi név” lesz a legcélravezetőbb, a japán elég specifikus a maga háromféle írásával.
  3. Kép
  4. Címer/Embléma (inkább előbbi):
  5. Héber neve (mármint a településnek):
  6. Arab neve: vagy Héber/arab neve és egy sor meg van spórolva (remélem a betűk nem lövik le egymást ;) )
  7. Településnév jelentése (vagy egyszerűen csak Jelentése / vagy még jobb talán (előbbi két sor): Héber neve (jelentése); Arab neve (jelentése) és nincs ez a sor):
  8. Alapítás éve:
  9. Közigazgatás
    1. Körzet:
      1. Alkörzet: ha kell, egyelőre nem látom sehol ezen infókat.
    2. Rang: (körzetközpont, város, falu, kibuc, mosáv, akármi)
    3. Polgármester:
    4. Irányítószám:
    5. Körzethívószám:
  10. Népesség:
    1. Teljes népesség:
    2. Népsűrűség:
  11. Földrajzi adatok
    1. Tengerszint feletti magasság:
    2. Terület:
    3. Időzóna: en:Israel Standard Time (IST)=UTC+2 és en:Israel Summer Time (IDT)=UTC+3
  12. Elhelyezkedés
    1. Térkép:
    2. Koordináta:
  13. weblap:
Kellhet még más a településsablonba?
megj.: Ezen „pofakialakítás” alapján fog készülni majd a körzetsablon is. ;) (lásd a magyar Észak-Alföldet)
megj.2.: Ez is egy tök pofás kis sablon (Ciszjordánia), bár ezt másképp is meg lehet csinálni. --Gyantusz vita 2010. január 11., 23:43 (CET)


Ha nem szentségtörő itt ilyet javasolni, úgy az egyes települések arab neveit is kilistáznám (már ha van, mert nem új telep). Végül is hivatalos nyelv... – Μ. D. Fórum 2010. január 14., 15:50 (CET)

Hatos pont Mátéúr :) :P Meg fogom csinálni az infoboxot, kis türelmet kérek :) – Timish sablongyári üzenőfal 2010. január 14., 16:25 (CET)

Az iraeli elkészült: Sablon:Izraeli település infobox, ha módosítani szeretnétek valamit, szóljatok. A palesztínhez is kellenének a paraméternevek :) – Timish sablongyári üzenőfal 2010. január 18., 17:11 (CET)

Jesz-jesz-jesz-jesz-jesssz! Köszönjük! 8-D Hamarosan az is sorra jön. --Gyantusz vita 2010. január 18., 18:00 (CET)

Kukacoskodás. A héber neve helyett jobb lenne héber betűkkel vagy ilyesmi, mert a Tel Aviv éppúgy héberül van, mint a תֵּל־אָבִיב-יָפוֹ, csak más írásrendszerrel. (Folyamatosan javítom az ilyeneket, hogy Siráz, perzsául شیراز, mert a Siráz is ugyanúgy perzsa, csak latin betűkkel írva...) Ahol meg az arab név erősen eltér (pl. Jeruzsálem), ott azt is oda lehetne írni latin betűkkel is. Alensha 2010. március 3., 23:46 (CET)

Kifejthetnéd, mert párszor előkerült már, de nekem még mindig nem világos a különbség. Vagy ez csak erre a sablonra vonatkozna? A héber betűkkel az még nem feltétlen héber. A legjobb lenne az egyszerű héberül, én azt szoktam használni, de már az ellen is volt kifogás. – eLVe kedvesS(z)avak 2010. március 4., 08:39 (CET)
De mi nem világos ebben? Az, hogy Tel Aviv, egy héber nyelvű név, akkor is, ha úgy írjuk le, hogy Tel Aviv, akkor is, ha úgy, hogy תֵּל־אָבִיב-יָפו (remélem, ez tényleg az), meg akkor is, ha úgy, hogy
t
rw
Awiwniwt
t Z1
.

Emiatt kéne a betűkkel megjelölés. Tudom, hogy nem minden héber, ami héber betűkkel van, mert akármit le lehet írni héber betűkkel, de ha egy eleve héber nyelvű név van héber betűkkel, akkor az héber.(na ennyi szóismétlést se követtem még el egy mondatban...) Alensha 2010. március 4., 23:52 (CET)

Én is már több ízben akartam mészárolni ezért. A Gyuri akkor is magyarul van, ha cirill betűkkel írják le, ésatöbbi ésatöbbi. Amikor Glefkosz Kleridesznek megadom görög betűkkel is a nevét, akkor az nem görögül, hanem az ő 1 db nevének görög betűkkel írott formája. Ha valakinek nem világos a különbség, az egyszerűen tartsa be. ;)

Egyedül akkor jogosult a valamilyenül, ha nem azon a nyelven van megadva a félkövér cikkcím. Tehát mondjuk az Egyesült Nemzetek Szervezete az franciául stb. De a Raissza Mihajlovna Gorbacsova nem oroszul van megadva zárójelben, hanem cirill betűkkel az ő egyetlen darab neve, ami történetesen orosz, függetlenül attól, hogy mi milyen szabályok szerint írjuk át egy másik írásrendszerbe. Könnyen belátható, hogy ettől még nem fog megváltozni a neve, sőt a nevének a nyelve se. Az más kérdés, hogy az idegen szavak is így kezdik életüket, csak ott az a különbség, hogy tudatosan idomítjuk a honos írásrendszerhez (és így idővel lesz belőlük jövevényszó az idegen helyett, és már nem rouge-nak írjuk, hanem rúzsnak stb.), a neveket viszont igyekszünk megőrizni intakt formájukban, eltekintve attól a csekélységtől, hogy a számunkra nehezen olvasható írásrendszerűket transkribáljuk. De 1x, és aztán már nem alakítunk rajta. :) Bennófogadó 2010. március 5., 00:05 (CET)

Szoros emberfogást érzékelek. ;) Szorul a hurok, érzem. Feladom :) Innentől így csinálom akkor és majd szépen mindenütt átírom. Világos meg azért nem volt, mert bennem ezek ennyire nem váltak külön. De ti régebb csináljátok és igazatok van. Úgyhogy egyált nem felesleges a magyarázatotok, amit köszönök is. :) • De ezt, ha már, akkor inkább így, mivel eredetileg Abib:
t
rw
Abibniwt
t Z1
. – eLVe kedvesS(z)avak 2010. március 5., 15:01 (CET)
Nem is ott rontottam el legjobban, hanem ami Egyiptomon kívül van, annak nem város determinatívum jár, hanem idegen pusztaság... :D Alensha 2010. március 11., 19:36 (CET)
Szegények mit is tehettek volna? Kidugták a fejüket a folyamvölgyükből, oszt mit láttak? A nagy semmit, sivatag jobbra-balra. Naná, hogy azt gondolták, rajtuk kívül az egész világ pusztaság. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. május 21., 20:10 (CEST)

Átírási segíccség

Naszongyahogy, ehun itt ni (az első/utolsó szó, Mehoz megyen):

Körzetek:

  1. Jeruzsálemi körzet (Mehoz Yerushalayim - מחוז ירושלים) → Mehoz Jerusalájim
  2. Északi körzet (Mehoz HaTzafon - מחוז הצפון) → Mehoz ha-cáfón
  3. Haifai körzet (Mehoz Heifa - מחוז חיפה) → Mehoz Hajfa
  4. Központi körzet (Mehoz HaMerkaz - מחוז המרכז) → Mehoz ha-merkaz
  5. Tel Avivi körzet (Mehoz Tel Aviv - מחוז תל אביב) → Mehoz Tel-Aviv
  6. Déli körzet (Mehoz HaDarom - מחוז הדרום) → Mehoz ha-dáróm
és van egy Júdea és Szamaria terület (Ezor Yehuda VeShomron - מחוז יהודה ושומרון) névre hallgató, → Ézór Jehuda ve-Somrón (a héberben azonban a Mehoz áll)
ami gyakorlatilag Ciszjordánia.

Előre is kösz. Kis/nagy kezdőbetűvel mikor írnak szót (minden főnév, tul.név, intézményesült stb.)? --Gyantusz vita 2010. március 6., 18:12 (CET)

A tulajdonnevek nagyok. A többi kicsi. Az ilyen esetekben, mint "haDárom" a nagybetűsítés a ha- névelőn és a szó elkülönítése miat szokásos konvenció. Én a kötőjelezést és a kisbetűt választottam, de lehet, hogy nincs igazam, amennyiben ezek önállóan is közigazgatási egységek. – eLVe kedvesS(z)avak 2010. március 6., 19:34 (CET)

Más wikinyelvek felhasználása forrásként

Üdv! Az elmúlt pár napban Szajciék nekiveselkedtek kigyomlálni az érintett cikkekben linkesített más nemzeti wikicikkeket. Nyilván komoly munka lesz, nem tagadom, de az konkrétan nem izgat utánanyomozás tekintetében, hogy honnan is indult ez az egész (elöljáróban: Szerkesztővita:Szajci#Külső linkek és az alatta levő Források kiemelt cikkekben, illetve az én vitalapomon Szerkesztővita:Gyantusz#más wikipédia). Annyi a lényege, hogy a wikipédia mind forrás nem értelmezhető, mert állandóan változik. Ez ugye evidens és nem vitatható (csak a lezárolt cikkekre nem áll). Az más tészta, hogy egy adott cikk mikor változott utoljára és miért... Azaz egy adott cikk alapos lektorálása a cél, amit nyilván a cikkírónak kell lelkiismeretesen elvégeznie. Na ez az, amit rajta kívül senki nem lesz hajlandó megtenni még a kiemelési eljárások során sem.

Figyeljetek arra, hogy a külső wikilinkek olyan helyen szerepeljenek a szócikkben, ahol felhívódik a figyelem arra, hogy nem elsődleges forrásként szerepelnek (pl. a külső hivatkozások között)! Illetve használjátok a Sablon:Fordítás sablont, ha más nincs, pontosan kitöltve! Azaz melyik nemzeti cikk melyik állapotát (oldid) tükrözi a fordítás. Ez utóbbit én úgy nyerem ki, hogy a fordítandó idegennyelvű cikk laptörijéből kiszedem: ezé például 371367798, lásd az URL-cím utolsó részét.

Így fog kinézni a sablon: {{Fordítás|en|Curtiss P-40 Warhawk|oldid=371367798}}

Nézzétek/-zzük át a műhelycikkeket, amikből kikerültek ezek a linkek és döntsétek/-ük el, hogy tényleg kellenek-e beléjük, vagy sem. A továbbiakban pedig legyünk figyelmesek erre! --Gyantusz vita 2010. július 12., 22:16 (CEST)

Aham. %SeLVe kedvesS(z)avak 2010. július 13., 12:44 (CEST)

Átírási segítség

Üdv! Jó ideje kódorog ez a táblázat a vinyómon, úgyhogy idejét látom közkinccsé tenni, segítségkérés címén. Van jópár harceszköz, aminek jelenleg nem ismert (általam) a korrekt magyar átírása (némelyeknek az angolja sem ismert, ill. olyan is, ahol csak az angol ismert). A táblázat bőven nem teljeskörű, de ha ezek megvannak, remélem rájövök az átírási eljárásra. A magyar cikk neve nincs eldöntve, de valamit kezdni kell majd velük (majdan önálló cikkek lesznek). Tehát segítséget kérnék az átírás oszlop helyes kitöltésében, illetve a magyarra fordításban (pl. az Ofra hadművelet átírása érdekes, ahogy a Golán/Galilea is).

Gyorslink: WP:HÉBER
en.wikicikk eredeti név átírás magyar cikknév („fordítása”)
en:Achzarit; he:אכזרית אכזרית Achzarít merkává "Cruel" harckocsi
en:Namer (vehicle); he:נגמ"ש מרכבה נמ"ש מרכבה Námér merkává Párduc harckocsi
en:Merkava; he:מרכבה (טנק) מרכבה Merkává Merkava = harckocsi
en:Magach; he:מגח מגח Magah merkává Kos harckocsi
en:Sho't שוט Sót merkává Ostor harckocsi (csapás is lehet)
en:Puma (IDF); he:פומ"ה פומ"ה Pumá „Puma (=? megfejtendő)”
en:Nagmachon Nagmachón „?”
en:Nakpadon Nakpadón „?”
en:Machbet, he:מחבט (נשק) Machbet (Nesek) Machbet (Sas)
he:F-4 קורנס Kurnasz F–4E („Pöröly?”)
he:F-15 בז Bz? F–15A („Sólyom”)
רעם Raam F–15I Raam Mennydörgés
he:F-16 F–16A/B Néc Nyíl
F–16C/D Bárák Villám(lás)
סופה Szúfá F–16I Soufa („Vihar”)
hadműveletek
en:Operation Orchard מבצע בוסתן Mivca busztán „Gyümölcsöskert” hadművelet
en:Operation Opera מבצע אופרה Mivca opera Opera hadművelet
en:Operation Focus מבצע Mivca mókéd „Fókusz” hadművelet
en:Operation Moses מבצע משה Mivca Móse Mózes hadművelet
en:1982 Lebanon War מבצע של"ג, vagy מבצע שלום הגליל Mivca sálóm ha-Galíl A Golán(?) békéje hadművelet
en:Operation Wooden Leg מבצע רגל עץ Mivca regel éc Faláb hadművelet
en:Gaza War מבצע עופרת יצוקה Mivca óferet jecúká Öntött ólom hadművelet

Másrészt nem kéne az államfők és miniszterelnökök neveit átnézni, jól vannak-e átírva magyarra? Sablon:Izraeli államfők és miniszterelnökök. Vannak egyáltalán „meghonosodott” nyugati névátírások? Pl. Weizman kontra Vei/j/cman (Háim Weizman; ha az egyik tag átírt, a másik miért nem?), Peresz/Péresz/Perez, Jicak/Jichak/Jichák stb. --Gyantusz vita 2010. november 7., 12:16 (CET)

Ugyanez esedékes az izraeli pártok listájában is (és volt/jelenlegi vezetőiknél, aztán nevesebb újságok, kultúrális témák stb.), szóval nem egyedi esettel állunk szemben. --Gyantusz vita 2010. november 9., 23:25 (CET)

Jelzem, ezt a táblát nehéz javítani. Jobb lenne valami egyszerűbb módszer. Valamint: "Aki dudás akar lenni..." - vagyis a precíz átírásra nincs más mód, mint megtanulni némileg a nyelvet. :) – eLVe kedvesS(z)avak 2010. november 23., 17:13 (CET)

Lejárt kérdés a helyesírásin

Áve! Találtam egy kérdést a helyesírási archívumában: Wikipédia:Kocsmafal (helyesírás)/Archív54#Jom-Jóm vagy az archívban kéne rá válaszolni, vagy az aktívban és majd a válaszlinket beteni a most ide linkelt archívba is. --Gyantusz vita 2011. április 9., 15:57 (CEST)

A helyes válasz: jóm. Tkp. a kippúrt is hosszan kéne írni. --eLVe kedvesS(z)avak 2011. május 9., 01:29 (CEST)

neológia szócikk

Sziasztok. Hosszú idő után nekiveselkedtem, utánaolvastam, és megírtam a Neológia szócikket (a korábbi, gyengén hivatkozott csonkot - ami szintén az én kontármunkám volt - kibővítettem). Kérlek, ha ráértek, vessetek rá egy pillantást. Amint a bemutatkozó szövegemben is írtam, nem vagyok szakavatott ismerője a zsidóságnak (akkor tanulom a dolgokat, amikor egy-egy szócikk megírására készülök). Rám fér a felülbírálás, ellenőrzés. Köszönöm. --Iegeb 2011. május 8., 14:59 (CEST)

Érdeklődéssel olvastam szép cikkedet, sokat tanultam belőle.
Jó lenne, ha megkülönböztetnéd, hogy milyen forrásokat használtál fel a cikk írásakor, és melyek azok, amiket további tájékozódáshoz ajánlasz ugyan, de nem dolgoztál bele a cikkbe. Ha akarod, szívesen segítek ennek megvalósításában.
Egy további ajánlható információforrás például: Magyar-Zsidó Szemle 24. évf. 1. sz. (1907. január)
Karmelaüzenőlap 2011. május 9., 12:02 (CEST)
Szia, köszönöm szépen a visszajelzést (nagyon örültem neki). A forrásokat szívesen elkülönítem. Szerinted hogy volna célszerű? Esetleg négy részre oszthatom a hivatkozásokat: Jegyzetek, Források és felhasznált irodalom, Külső hivatkozások, Ajánlott irodalom. Vagy mást javasolsz (nem tudom, mi a gyakorlat, én általában ilyen "slamposan" szoktam)? A segítségedet, javaslataidat szívesen veszem. Köszönettel, --Iegeb vita 2011. május 9., 22:42 (CEST)
Erősen úgy néz ki, hogy ez lesz az egységesített forma:
Jegyzetek – Felhasznált források – Ajánlott források – Kapcsolódó szócikkek
Bővebben erről →itt olvashatsz, de tulajdonképpen elég, ha megnézed például ezt a cikket.
Ezzel a témával azonban jobb ha elvonulunk innen vagy a cikk vitalapjára, vagy a mi sajátunkra, mert nem műhelyspecifikus kérdés.
Karmelaüzenőlap 2011. május 9., 23:28 (CEST)

Bauer-Márkfi Herman / Bauer Marcussohn Herman

A műhely érdeklődési körébe tartozhat, kérlek Benneteket, hogy segítsetek megoldani ezt a problémát. --Burrows vita 2011. július 5., 13:37 (CEST)

Megoldva: összevonva Bauer-Márkfi Herman alá, másikból redir lett. --eLVe kedvesS(z)avak 2011. július 21., 15:23 (CEST)

Donna Donna

A fenti szócikk vitalapján kérdést tett fel egy anonim szerkesztő. Arra jöttem rá, hogy a dalszövegnek két angol fordítása van, és ő a frissebb és népszerűbb változatot hiányolja. Álláspontom szerint azt kell alapvetőként elfogadnunk, amelyet maga az eredeti dalszerző készített. Ám, ha tud valamelyiktek jiddisül (én nem tudok), kérem, nézze meg: melyik fordítás fedi jobban az eredetit. Esetleg revideálni kell a magyar (teljesen amatőr) fordítást. MZ/X vita 2011. szeptember 18., 21:47 (CEST)

A kérést közvetítettem a Wikipédia:Fordítási segítség falra. --eLVe kedvesS(z)avak 2011. szeptember 18., 22:28 (CEST)

Kezdőlapon szereplő évfordulók

Már többször is az adott napon derült ki, hogy az aktuális zsidó ünnep a zsidó naptár szerinti számítás miatt, nem minden évben ugyanarra a napra esik. Megkérem a műhely tagjait, hogy figyeljetek erre oda, mert komolyságunkat ássa alá, ha a kezdőlapon megjelenő infókra nem figyelünk. Köszönettel: Andrew69. 2011. október 1., 19:47 (CEST)

aktivitás

Sziasztok! Érdeklődnék, hogy aktív-e még a műhely, vagy inaktívvá lehet nyilvánítani? Szajci pošta 2012. január 30., 19:09 (CET)

Szia! Szerény mértékben ugyan, de aktív. --eLVe kedvesS(z)avak 2012. január 30., 20:01 (CET)
Köszönöm a válaszod :D Szajci pošta 2012. január 30., 20:03 (CET)
Bezony. --Gyantusz vita 2012. március 1., 22:28 (CET)
Visszatérés a(z) „Zsidóságműhely/Archív01” projektlaphoz.