Wikipédia:Stilisztikai útmutató

Tudnivalók

Ez az útmutató a szócikkek megfogalmazásával, megszövegezésével kapcsolatban igyekszik segítséget nyújtani a szerkesztőknek.

A Formai útmutató írja le azt, hogy a cikkek külalakja, struktúrája milyen legyen, illetve a hivatkozott személyek, helyek, események, dátumok nevét milyen formában érdemes használni. Hogy egy szócikk tartalmilag és külalakban is minél élvezhetőbb legyen, érdemes mindkét oldal tanácsait megfogadni.

Aranyszabály

Az olvasókat megragadó írásmű három ismérve:

1. A szerző legyen otthon a témában, ismerje alaposan, akkor lesz mélysége vagy „húzása” az írásnak.
2. A szerző tartsa fontosnak, higgyen abban, amiről ír. A muszájból keletkezett művekből árad a kényszer és az unalom.
3. Nagyon fontos az érdekes, az olvasó figyelmét megragadó indítás. A legtöbb írásmű első mondatainak elolvasása után eldől, hogy az olvasó tovább fogja-e azt olvasni.

A stílusról

A szócikkírásra kevés útmutató létezik, azonban van néhány stilisztikai irányelv, amelyet érdemes megfogadni. Négy csoportba sorolhatjuk az irányelveket: stílusrétegre, olvasóra, a kifejezésmódra és nyelvtanra.

Stílusréteg

Az élet különböző területein más és más stílusréteget használunk. A mindennapi életben megszokott a könnyedebb, lazább forma, míg az irodalmi nyelvben a stílus jóval kötöttebb vagy fegyelmezett.

A lexikoncikkek stílusa általában formális és emelkedett, hangnemük nem köznyelvi vagy csevegő. Nyelvtanilag kifogástalanul szerkesztett, és kerüli a szlenget. A formális hangnem nem jelenti azt, hogy bonyolult, hosszú, elvont és „tudományos” szavakat kell használni. Olyan megfogalmazást kell választani, amely a legvilágosabban és legegyértelműbben fejti ki a cikk témáját. Ne írj anekdotát, vagy esszét, és ne használj az olvasó izgalmát fokozandó újságcikkfordulatokat! Ha egy cikk vagy szakasz nem kifejezetten lista jellegű, akkor ne pontokba szedve írd benne az információt, hanem folyószövegként, a kronológiát kerülve.

Kerüld:

• a közhelyeket! A közhelyek stílusosnak szánt, ennek ellenére semmitmondó vagy a közlésre alkalmas stílustól idegen, a mondanivalót félrevivő vagy (túlhasználat miatt) egyenesen idegesítő kifejezések, szópanelek, amelyeket gyakran csak divatból, sznobságból, szenzációhajhászásból, a szabatos és stílusos fogalmazásra szánt idő megtakarítására vagy a képzelet hiányának leplezésére használnak. Például „napvilágot lát” a „megjelenik”, „kiadják” helyett; a fájdalom és a körömgomba, amik az utcasarkon „leselkednek Önre” és „lesújtanak”; az „öregbíti a hírnevét” kifejezés stb.
• a hivataloskodást! Sokszor előfordulnak a médiában is hivatali, hivatalos szavak és ezekkel gyakran a semmitmondás, a mellébeszélés is. Pl. „megyei szinten”, „vállalati szinten”. Ehelyett jóval szebb a „megyében” és a „vállalatnál”. Az ilyen kifejezések használatával homályban marad a gondolat. További tipikus példa erre a „nem történt intézkedés”, vagy „a szabálytalanul parkoló autó elszállításra került”, mindez a pongyolaság, az elkendőzés, a felelősség személytelenné tételének megnyilvánulása.
• a szakszavak túlzott használatát! Vannak szerkesztők, akik egy bizonyos téma szakértői és hozzáértésüket szakszók használatával akarják kifejezni. Ezeket a kifejezéseket ajánlott kerülni, vagy megmagyarázni; mivel az olvasók sokszor nem fogják ezeket érteni. Ha a mondat egy részét homályba burkoljuk, akkor meg fog szakadni a kommunikációs lánc. Példák: árszínvonal (ár), társadalmi időalap (idő), rendszeres végzett szolgáltatásnyújtás (rendszeres szolgáltatásnyújtás).
• az idegen szavakat! Az idegen szavak használatával ugyanaz a gond, mint a szakmai kifejezésekkel, ha túl sokat használunk belőlük egy alfejezeten belül, akkor az olvasó elveszítheti az összefüggéseket. Ha lehet, az idegen szavak helyett a magyar megfelelőket használd. Pl. imázs (kép, énkép), empátia (beleérzés), tender (versenytárgyalás).
• a fórumhozzászólás vagy chat-stílust, mint „király dalai vannak”, „meg egyébként is szuper focista”, „akkora balegyenese van, hogy átrepítette az ellenfelét a termen” stb.
• az ún. zsurnaliszta, (rossz) újságírók által használt eszközöket, mint pl. a feleslegesen használt közhelyek, a nem lexikonba illő bizalmaskodás (pl. jellemző ide tartozó hiba az énekesekről, zenészekről vagy hasonló népszerű közéleti személyekről szóló szócikkekben notóriusan a keresztnevükön szólongatni őket), a szenzációhajhász, bulvárstílusú, a fogalmazási készség vagy a témához való értés hiányát jelző bevett szópanelek, vagy az irodalmi nyelvtől indokolatlanul eltérő megfogalmazások („bombasztikus sikert aratott”, „a párt szóvivője elismerte, hogy erősen benézték az internetadó szükségességét, és a közfelháborodás hatására, úgymond, rövid úton takarodót fújtak”; „ X.Y. korábban olyan zenekarokban játszott, mint a Yes vagy a The Who”). A lexikoncikkekben általában törekedni kell a tartalom objektív, mérhető jellegű, homályosságtól mentes, és hangulatilag semleges megfogalmazására. Ez nem azt jelenti, hogy unalmasan kell írni, viszont az érdekes stílust ne a fent említett olcsó és általában a megértést is zavaró eszközök képviseljék.
• az önhivatkozásokat! A szócikkek szövegét fogalmazd általánosan, ne hivatkozz a Wikipédiára. Írj úgy, hogy a szócikk szövege egy másik (papír vagy elektronikus) műbe bemásolva is értelmes maradjon. Ne használj olyanokat, mint „Ez a Wikipédia cikk az emberi emésztésről szól…”, „A szabad tartalmakat tartalmazó oldalak, mint például ez a weblap…”

Az olvasó

Mindenekelőtt az olvasót tekintsd értelmes lénynek! Ne írj szájbarágósan! Az egyes definíciókat ne az adott szócikkben fejtsd ki, hanem hozd létre őket külön lapon! Természetesen a cikkben röviden visszautalhatsz rájuk, lásd: Wikipédia:Összefoglaló stílus. Az olvasóval szemben fogalmazz általánosan, ne használj tegezést vagy magázást! Ne írj olyat, hogy „én”, „mi”, „te”, „ti”, „ön” vagy „önök”, kivéve az idézeteket.

Kifejezésmód

A megfelelő stílus kulcsa a világos fogalmazás. Már a szócikk bevezetőjéből derüljön ki, hogy miről van szó: ha személy, miért fontos; ha fogalom, akkor milyen témához kapcsolódik. (Hogy még érthetőbbé tedd a cikked, hivatkozz más cikkekre belső linkkel, és helyezd el őket a megfelelő kategóriában is.)

Mindenekelőtt úgy kell megpróbálnod fogalmazni, hogy pontosan azt írd, amit írni akarsz és ne az olvasónak kelljen azt kikövetkeztetnie. A világos kifejezésmód alapja a világos gondolkodás. A cikk kusza lesz, ha nem dolgozod ki eléggé, és így semmit sem fog jelenteni vagy képtelenséget fog állítani. Példa: „a refrén a dal pozitív életérzését hangsúlyozza”.

A világosság mellett a tömörségre is törekedni kell. Lehetőség szerint a legrövidebb úton térj a tárgyra. Kerüld a fölösleges szavakat és frázisokat!

A felfújás szintén komoly hibának számít. Fölösleges valamit felfújni, ha arról egy egyszerűbb, tömörebb alakban kiderülne, hogy jelentéktelen.

A zavarosság és a felfújás kiszűrésére a legjobb módszer az, ha fölolvasod a cikkedet hangosan. Még jobb, ha másnak olvasod fel. Általában könnyebb meghallani, ha valaki kusza, terjengős vagy fellengzős. Ha például elfogy a levegő olvasás közben, akkor a mondat túl hosszú.

Nyelvtan

Szócikk íráskor érdemes a legegyszerűbb mondatszerkesztésre törekedni. Használj rövid mondatokat! A hosszú, összetett mondatok sokszor lebonthatók kisebb egységekre. Két vagy több állítást önálló mondatokban jobban el lehet különíteni. Az olvasóktól nem várható el, hogy kétszer olvassanak el egy mondatot azért, hogy megértsék a gondolatot.

Központozás

Írásjeleink nagyon is összefüggnek a gondolkodással, így kitételüket vagy elhagyásukat alaposan meg kell fontolni. Pl. egy mondatban a vessző elhagyása vagy felesleges kitétele megzavarja az olvasót. Ha hiányzik, továbbmegy, és később jön rá, hogy más viszonylatban jár; ha felesleges, megáll, szünetet tart, és csak később veszi észre, hogy megtévesztették.

A mondatok tagolására, könnyebb megértésére egyéb írásjelek is szolgálnak: a pontosvessző, kettőspont, gondolatjel, zárójel. A pontosvessző nagyobb gondolati egységeket vagy csoportokat különít el, amelyek bizonyos mértékben mégis összetartoznak; a kettőspont idézetet, felsorolást, részletezést is bevezethet; a gondolatjel, a zárójel a mellékes részleteket segít elkülöníteni.

Igeidő

Jelen időt használunk

• Az évekről, évtizedekről, évszázadokról stb. szóló lapokon (pl. 1458 – Hunyadi Mátyást királlyá választják)
• Felsorolásban, kronológiákban
• Az életrajzi szócikkekben az illetővel kapcsolatban ma is fennálló tényekről, állapotokról (pl. 1999 óta a bizottság elnöke)

Múlt időt használunk

• Az életrajzi szócikkekben minden múltbeli cselekménynél, történésnél, amely ma már nincs folyamatban (tehát „1998-ban meghal” helyett „1998-ban meghalt”.)
• Kivételesen az évekről, évtizedekről, évszázadokról stb. szóló lapokon, ha egy későbbi cselekmény, történés is szerepel ugyanabban a mondatban (pl. Miután királlyá választották, hamarosan meghal)

Aktualitás

Fontos szempont még az is, hogy ne légy túl aktuális! A Wikipédia nem napilap. Egyes adatok, információk gyorsan változnak. Ne használj olyan kifejezéseket, mint „jelenleg”, „tavaly”, „nemrégiben”, „hamarosan”, „néhány éven belül”, „novemberben” (melyik novemberben?). Ha jó a cikked, még sok év múltán is olvasni fogják, és kevés embernek lesz kedve kibogarászni a laptörténetből, mikor írtad ezt, és aktuális-e még. Helyette használj dátumokat és viszonyításokat. Például: „2008-ban”, „a kinevezését követő években”, „várhatóan 2027-re készül el”.

Öt tiltás

A következő öt tiltást érdemes megfogadni, hogy elkerüld a szócikkeknél felmerülő leggyakoribb hibákat. Természetesen kivételek bármikor felléphetnek.

I. Ne általánosíts!

Az általánosítások gyakran olyan keveset mondanak, hogy majdnem semmit sem jelentenek. Az olyan fogalmakra tett utalások, mint „a legtöbb ember”, az „irodalom”, semmi különöset nem fognak közölni az olvasókkal és nem is lehet őket igazolni. Azokat az általánosításokat különösen el kell kerülni, amelyek valamit feltételeznek valakiről. Pl: „Senki sem vonja kétségbe”.

II. Ne túlozz!

A túlzás azt eredményezheti, hogy kétségessé válik a gondolat. Túlzással nem érdemes kiemelni egy tényt, ezzel ugyanis nem erősítjük, hanem gyengítjük az állítást. Ha úgy kezdesz egy mondatot, hogy „kétségtelen”, akkor úgy tűnhet, hogy egy gyenge érvet próbálsz megerősíteni.

III. Ne moralizálj!

A moralizálást, vagyis a személyes értékek és vélemények alapján való ítélkezést el kell kerülni. A moralizálás nem árul el semmit a cikkről, és a cikk alapján nem lehet megítélni az ítélet érvényességét, vagy érvénytelenségét.

A moralizálás sokszor az irodalmi cikkekben fordul elő, azonban egy fiktív szereplőt nem lehet jóként vagy rosszként kezelni és elutasítani, illetve piedesztálra emelni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az egyes karakterek személyiségéről ne lehetne hivatkozással alátámasztott irodalomkritikát megfogalmazni.

IV. Ne fejts ki magánvéleményt!

Egy lexikoncikknek mindenekelőtt tárgyilagosnak kell lennie, így írója nem fejtheti ki személyes véleményét, erkölcsi értékrendjét, vagy politikai beállítottságát. Kerülendő az olyan kifejezések használata, mint a „véleményem szerint” vagy az „azt gondolom”. Ezeket nem is lehet alátámasztani hivatkozásokkal. A szócikk alanyának értékelését, megítélését támaszd alá forrással és fogalmazd meg, ki mondta és milyen körülmények között! Például: Gipsz Jakab zenekritikus szerint a Példaegyüttes Magyarország egyik legkiválóbb punk bandája.<ref>Gipsz Jakab: Zenekritika. Zenei magazin, XII. évfolyam 28. szám, 12. o.</ref>. Ügyelj arra, hogy az egyes vélemények egyensúlyban legyenek, tehát ne csak a pozitív vagy a negatív oldal jelenjen meg, hanem mindkettő, valós reprezentációjuknak megfelelő mértékben.

V. Ne ismételj!

Ismétléssel nem lehet elismerést kivívni. Inkább legyen a cikk rövidebb, tömören és világosan megfogalmazva. A sok ismétléstől unalmas lesz az írás, és gondolati szegénységről tesz tanúbizonyságot.

Az ismétlés egyik formája a hasonló értelmű szavak megkettőzése. Példa: „Michael Jackson már gyermekkorában nagyon tehetséges és ügyes táncos volt.”

A megkettőzött szavak valójában nem érnek többet a töltelékszavaknál. Ha ezek nélkül a mondat nem értelmes, akkor a mondattal van probléma.

Felhasznált irodalom

• Bencédy József: Sajtónyelv. (hely nélkül): Sajtóház. ISBN 963-9309-00-1  
• Stílus. In Richard Aczel: Hogyan írjunk esszét? (hely nélkül): Osiris. = Osiris Diákkönyvtár, ISBN 963-389-693-2  

Kapcsolódó szócikkek

• Wikipédia:Formai útmutató