Zolnai Béla

irodalomtörténész, nyelvesztéta, egyetemi tanár, az MTA tagja, 1890-1969

Zolnai Béla (Székesfehérvár, 1890. március 10. – Budapest, 1969. május 26.) irodalomtörténész, nyelvesztéta, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező: 1940, rendes: 1948–1949), az irodalomtudományok doktora (1955). Apja Zolnai Gyula nyelvész (1862–1949).

Zolnai Béla
Született 1890. március 10.
Székesfehérvár
Elhunyt 1969. május 26. (79 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása irodalomtörténész,
nyelvesztéta,
egyetemi tanár

Kutatási területe: összehasonlító irodalomtörténet; a magyar és a francia irodalom története a 18–20. században; nyelvesztétika.

ÉletpályájaSzerkesztés

Eötvös-kollégistaként a budapesti egyetemen magyar-német-francia szakon tanult. Többször volt tanulmányi úton nyugat- és közép-európai országokban. 2 hónapot töltött Franciaországban 1912-ben, 1912-13-ban egy tanévig a berlini egyetemen volt, később (1922-23-ban) szintén egy egész tanévet töltött a párizsi egyetemen. Rövidebb tanulmányutakat tett Ausztriába, Csehszlovákiába, Lengyelországba, Svájcba. 1914–1923 között Budapesten volt gimnáziumi tanári állásban. 1923-ban a budapesti egyetemen habilitálták magántanárrá „Összehasonlító irodalomtörténet és a magyar-francia érintkezések” témakörből. 1924-től Pécsett, a Pozsonyból áttelepített Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen nyilvános rendes tanár, majd 1925-1940 között a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen a Francia Filológiai Intézet vezetője volt. 1940-1945 között a Kolozsvárra visszaköltözött Magyar Kir. Ferenc József Tudományegyetem Francia Filológiai Intézetét vezette. Alkotói periódusának fénykora a szegedi és a kolozsvári egyetemen töltött évekre (1925-1948) esett.

A Szellem és Életben az egy éve elhunyt Reményik Sándorról közölt esszét (1942. 230–232), a Magyar Nemzetben pedig Kritikai echó c. sorozatában foglalkozott a költő életműve java részét felölelő összes versekkel (1942. október 30.), ugyanitt Kuncz Aladár, Molter Károly és Nyirő József önéletrajzi fogantatású műveivel (1943. február 7.), a Kolozsvár c. folyóiratban pedig Áprily Lajos Peer Gynt-fordításával (1941/8). Tanulmányt közölt a 48-as Erdély c. gyűjteményes kötetben is (Kolozsvár, 1943). Az 1946-ban induló Utunk is munkatársai között tarthatta számon: Vesztett tanítványok nyomában címmel Radnóti Miklósra emlékezett (1947/11), kritikát közölt Szerb Antal Gondolatok a könyvtárban c. posztumusz könyvéről (1947/1). 1948-1950 között Budapesten dolgozott, utóbb az MTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa volt.

1950-ben nyugdíjazták, MTA-tagságától is megfosztották (melyet post mortem 1989-ben visszakapott), de kutatási területe, a nyelvészet és a stilisztika révén, nem szorult ki a tudományos közéletből. Halála alkalmából számos jeles nyelvész, irodalmár, stiliszta méltatta munkásságát vezető szakfolyóiratokban, köztük Gáldi László;[1] Gyergyai Albert;[2] Németh G. Béla;[3] Szathmári István.[4]

MunkásságaSzerkesztés

Szegeden barátságot kötött Juhász Gyula költővel. Segítette Radnóti Miklós indulását, és ő tette lehetővé Szerb Antal magántanári habilitációját. 1927–1942 között alapította és szerkesztette a Széphalom című szellemtörténeti folyóiratot. A Széphalomnak jeles munkatársai voltak, köztük Szerb Antal, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós.

Szerkesztette az Études Françaises disszertációsorozatot 1927–1945 között, e sorozatnak 23 kötete jelent meg és még három kötete a sorozaton kívül, a Zolnai által szervezett doktori iskola fiatal tudósai adhatták itt közre tudományos dolgozataikat. Munkatársa volt a párizsi Revue des Études Hongroisesnak, az Encyclopaedia Britannicának (1922) és a Magyar Nyelv Értelmező Szótárának (1959). Több írását Garázda Péter álnéven adta közre.

A magyar irodalomtörténet területén főleg Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen életútjával és munkásságával foglalkozott, s Chateaubriand magyar hatásaival. Ez irányú kutatásai nyomán születtek a janzenizmusról szóló művei: A janzenizmus európai útja (Budapest, 1933); A janzenizmus kutatása Közép-Európában (Kolozsvár, 1944). Ezekre a munkáira Nyugat-Európában is felfigyeltek, konferenciák szívesen látott vendége volt.[5] 1940-ben írta meg könyvét a Magyar biedermeierről, melyet 1993-ban hasonmás kiadásban újra megjelentettek.[6]

Kedvelt kutatási területe volt a stilisztika, a szavak hangulatának tanulmányozása. Számos tanulmányában foglalkozott e témákkal: A látható nyelv (1926); Szóhangulat és morfológia (Budapest, 1936); Szavak sorsa (Budapest, 1939); Nyelv és stílus (Budapest, 1957); Nyelv és hangulat (Budapest, 1964). A második világháború idején Kolozsvárott Zolnainál tanult Fónagy Iván, aki Zolnai irányítása mellett kezdett foglalkozni a költői nyelv hangtanával.

Számottevő műfordítói tevékenysége, franca nyelvről fordított magyarra, többek közt Benjamin Constant, Gustave Flaubert, Paul Bourget, Maurice Maeterlinck, Romain Rolland műveiből.

Művei (válogatás)Szerkesztés

 
Biedermeier szobabelső (Otthon-múzeum, Eversberg)

Műfordításai (válogatás)Szerkesztés

Díjak, elismerések (válogatás)Szerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. ↑ Magyar Nyelvőr, 1969/3. sz.
  2. ↑ Nagyvilág, 1969/8. sz.
  3. ↑ Irodalomtörténeti Közlemények, 1969/4. sz.
  4. ↑ Magyar Nyelv, 1969/3. sz.
  5. ↑ Bernáth Árpád i. m. 140. p.
  6. ↑ Zolnai Béla: Magyar biedermeier. Budapest, Holnap. 1993. 198 p. [4] t. ill.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Zolnai_Béla&oldid=22775004”