Főmenü megnyitása

2015-ös WTA-szezon

A női teniszszövetség (WTA) 2015-ös versenysorozata

A 2015-ös WTA-szezon a WTA, azaz a női profi teniszezők nemzetközi szövetsége által megszervezett versenysorozat 2015-ös évada volt. A szezon magába foglalta a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) által felügyelt Grand Slam-tornákat, a Premier tornákat, az International tornákat, az ITF által szervezett Fed-kupát, s a két év végi versenyt, a világbajnokságot és a bajnokok tornáját. 2015-ben a versenynaptár része volt az ITF által szervezett Hopman-kupa is, amelyért azonban ranglistapontok nem jártak.[1]

Tartalomjegyzék

Az év kiemelkedő magyar eredményeiSzerkesztés

Babos Tímea egyéniben döntőt játszott Marrákesben, párosban győzött Dubajban, Marrákesben és Rómában, vegyes párosban döntőt játszott Wimbledonban.

VersenynaptárSzerkesztés

Grand Slam-tornák
WTA Premier Mandatory
WTA Premier 5
WTA Premier
WTA International
WTA Finals
WTA Elite Trophy
Csapatversenyek

JanuárSzerkesztés

Kezdés Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Január 5 Hopman-kupa
Perth, Ausztrália
ITF Vegyes csapatok bajnoksága
$1,000,000 – Kemény (f) – 8 csapat (Körmérkőzés)
  Lengyelország
2–1
  Amerikai Egyesült Államok
Körmérkőzés (A csoport)
  Kanada
  Csehország
  Olaszország
Körmérkőzés (B csoport)
  Ausztrália
  Franciaország
  Nagy-Britannia
Brisbane International
Brisbane, Ausztrália
WTA Premier
$1,000,000 – Kemény – 30S/32Q/16D
  Marija Sarapova
6–7(4–7), 6–3, 6–3
  Ana Ivanović   Elina Szvitolina
  Varvara Lepchenko
  Carla Suárez Navarro
  Angelique Kerber
  Alla Kudrjavceva
  Kaia Kanepi
  Martina Hingis
  Sabine Lisicki
6–2, 7–5
  Caroline Garcia
  Katarina Srebotnik
Shenzhen Open
Sencsen, Kína
WTA International
$500,000 – Kemény – 32S/16Q/16D
  Simona Halep
6–2, 6–2
  Bacsinszky Tímea   Cseng Szaj-szaj
  Petra Kvitová
  Aleksandra Krunić
  Zarina Diyas
  Vera Zvonarjova
  Tereza Smitková
  Ljudmila Kicsenok
  Nagyija Kicsenok
6–4, 7–6(8–6)
  Liang Csen
  Vang Ja-fan
ASB Classic
Auckland, Új-Zéland
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/32Q/16D
  Venus Williams
2–6, 6–3, 6–3
  Caroline Wozniacki   Barbora Strýcová
  Lauren Davis
  Julia Görges
  Coco Vandeweghe
  Jelena Vesznyina
  Urszula Radwańska
  Sara Errani
  Roberta Vinci
6–2, 6–1
  Aojama Suko
  Renata Voráčová
Január 12 Apia International Sydney
Sydney, Ausztrália
WTA Premier
$731,000 – Kemény – 30S/32Q/16D
  Petra Kvitová
7–6(7–5), 7–6(8–6)
  Karolína Plíšková   Angelique Kerber
  Cvetana Pironkova
  Carla Suárez Navarro
  Garbiñe Muguruza
  Barbora Strýcová
  Jarmila Gajdošová
  Bethanie Mattek-Sands
  Szánija Mirza
6–3, 6–3
  Raquel Kops-Jones
  Abigail Spears
Hobart International
Hobart, Ausztrália
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/32Q/16D
  Heather Watson
6–3, 6–4
  Madison Brengle   Nara Kurumi
  Alison Riske
  Karin Knapp
  Camila Giorgi
  Roberta Vinci
  Zarina Diyas
  Kiki Bertens
  Johanna Larsson
7–5, 6–3
  Vitalija Gyjacsenko
  Monica Niculescu
Január 19
Január 26
2015-ös Australian Open
Melbourne, Ausztrália
Grand Slam
$12,122,762 – Kemény
128S/96Q/64D/32X
  Serena Williams
6–3, 7–6(7–5)
  Marija Sarapova   Madison Keys
  Jekatyerina Makarova
  Dominika Cibulková
  Venus Williams
  Simona Halep
  Eugenie Bouchard
  Bethanie Mattek-Sands
  Lucie Šafářová
6–4, 7–6(7–5)
  Csan Jung-zsan
  Cseng Csie
  Martina Hingis
  Lijendar Pedzs
6–4, 6–3
  Kristina Mladenovic
  Daniel Nestor

FebruárSzerkesztés

Kezdőnap Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Február 2 Fed-kupa negyeddöntők
Québec, Kanada – Kemény (f)
Genova, Olaszország – Salak (f)
Krakkó, Lengyelország – Kemény (f)
Stuttgart, Németország – Kemény (f)
Negyeddöntők nyertesei
  Csehország 4–0
  Franciaország 3–2
  Oroszország 4–0
  Németország 4–1
Negyeddöntők vesztesei
  Kanada
  Olaszország
  Lengyelország
  Ausztrália
Február 9 BNP Paribas Fortis Diamond Games
Antwerpen, Belgium
WTA Premier
$731,000 – Kemény (f) – 28S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Andrea Petković
Ellenfél nélkül
  Carla Suárez Navarro   Barbora Strýcová
  Karolína Plíšková
  Mona Barthel
  Dominika Cibulková
  Lucie Šafářová
  Francesca Schiavone
  Anabel Medina Garrigues
  Arantxa Parra Santonja
6–4, 3–6, [10–5]
  An-Sophie Mestach
  Alison Van Uytvanck
PTT Thailand Open
Pattaja, Thaiföld
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/16Q/16D
Egyéni – Páros
  Daniela Hantuchová
3–6, 6–3, 6–4
  Ajla Tomljanović   Mónica Puig
  Marina Eraković
  Doi Miszaki
  Jevgenyija Rogyina
  Tuan Jing-jing
  Vera Zvonarjova
  Csan Hao-csing
  Csan Jung-zsan
2–6, 6–4, [10–3]
  Aojama Suko
  Tamarine Tanasugarn
Február 16 Dubai Tennis Championships
Dubaj, Egyesült Aram Emírségek
WTA Premier 5
$2,513,000 – Kemény – 54S/32Q/28D
Egyéni – Páros
  Simona Halep
6–4, 7–6(7–4)
  Karolína Plíšková   Caroline Wozniacki
  Garbiñe Muguruza
  Jekatyerina Makarova
  Flavia Pennetta
  Lucie Šafářová
  Carla Suárez Navarro
  Babos Tímea
  Kristina Mladenovic
6–3, 6–2
  Garbiñe Muguruza
  Carla Suárez Navarro
Rio Open
Rio de Janeiro, Brazília
WTA International
$250,000 – Salak (Vörös) – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Sara Errani
7–6(7–2), 6–1
  Anna Karolína Schmiedlová   Johanna Larsson
  Irina-Camelia Begu
  Beatriz Haddad Maia
  Dinah Pfizenmaier
  Verónica Cepede Royg
  Julia Glushko
  Ysaline Bonaventure
  Rebecca Peterson
3–0, retired
  Irina-Camelia Begu
  María Irigoyen
Február 23 Qatar Total Open
Doha, Qatar
WTA Premier
$731,000 – Kemény – 28S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Lucie Šafářová
6–4, 6–3
  Viktorija Azaranka   Carla Suárez Navarro
  Venus Williams
  Petra Kvitová
  Andrea Petković
  Agnieszka Radwańska
  Caroline Wozniacki
  Raquel Kops-Jones
  Abigail Spears
6–4, 6–4
  Hszie Su-vej
  Szánija Mirza
Abierto Mexicano Telcel
Acapulco, Mexikó
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Bacsinszky Tímea
6–3, 6–0
  Caroline Garcia   Marija Sarapova
  Szeszil Karatancseva
  Magdaléna Rybáriková
  Mirjana Lučić-Baroni
  Johanna Larsson
  Mónica Puig
  Lara Arruabarrena Vecino
  María Teresa Torró Flor
7–6(7–2), 5–7, [13–11]
  Andrea Hlaváčková
  Lucie Hradecká

MárciusSzerkesztés

Kezdőnap Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Március 2 Monterrey Open
Monterrey, Mexikó
WTA International
$500,000 – Kemény – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Bacsinszky Tímea
4–6, 6–2, 6–4
  Caroline Garcia   Ana Ivanović
  Sara Errani
  Kristina Mladenovic
  Magdaléna Rybáriková
  Urszula Radwańska
  Anasztaszija Pavljucsenkova
  Gabriela Dabrowski
  Alicja Rosolska
6–3, 2–6, [10–3]
  Anastasia Rodionova
  Arina Rodionova
Malaysian Open
Kuala Lumpur, Malájzia
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Caroline Wozniacki
4–6, 6–2, 6–1
  Alexandra Dulgheru   Hszie Su-vej
  Jarmila Gajdošová
  Carina Witthöft
  Jelizaveta Kulicskova
  Nara Kurumi
  Julia Görges
  Liang Csen
  Vang Ja-fan
4–6, 6–3, [10–4]
  Julija Bejhelzimer
  Olha Szavcsuk
Március 9
Március 16
BNP Paribas Open
Indian Wells, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier Mandatory
$6,157,160 – Kemény – 96S/48Q/32D
Egyéni – Páros
  Simona Halep
2–6, 7–5, 6–4
  Jelena Janković   Serena Williams
  Sabine Lisicki
  Bacsinszky Tímea
  Carla Suárez Navarro
  Leszija Curenko
  Flavia Pennetta
  Martina Hingis
  Szánija Mirza
6–3, 6–4
  Jekatyerina Makarova
  Jelena Vesznyina
Március 23
Március 30
Miami Open
Miami, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier Mandatory
$6,157,160 – Kemény – 96S/48Q/32D
Egyéni – Páros
  Serena Williams
6–2, 6–0
  Carla Suárez Navarro   Simona Halep
  Andrea Petković
  Sabine Lisicki
  Sloane Stephens
  Venus Williams
  Karolína Plíšková
  Martina Hingis
  Szánija Mirza
7–5, 6–1
  Jekatyerina Makarova
  Jelena Vesznyina

ÁprilisSzerkesztés

Kezdőnap Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Április 6 Family Circle Cup
Charleston, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier
$731,000 – Salak (Zöld) – 56S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Angelique Kerber
6–2, 4–6, 7–5
  Madison Keys   Lucie Hradecká
  Andrea Petković
  Lauren Davis
  Sara Errani
  Danka Kovinić
  Irina-Camelia Begu
  Martina Hingis
  Szánija Mirza
6–0, 6–4
  Casey Dellacqua
  Darija Jurak
Katowice Open
Katowice, Lengyelország
WTA International
$250,000 – Kemény (f) – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Anna Karolína Schmiedlová
6–4, 6–3
  Camila Giorgi   Agnieszka Radwańska
  Alison Van Uytvanck
  Klára Koukalová
  Jelizaveta Kulicskova
  Kirsten Flipkens
  Alizé Cornet
  Ysaline Bonaventure
  Demi Schuurs
7–5, 4–6, [10–6]
  Gioia Barbieri
  Karin Knapp
Április 13 Fed-kupa elődöntők
Ostrava, Csehország – Kemény (f)
Szocsi, Oroszország – Salak (f)
Az elődöntők győztesei
  Csehország 3–1
  Oroszország 3–2
Az elődöntők vesztesei
  Franciaország
  Németország
Copa Colsanitas
Bogotá, Kolumbia
WTA International
$250,000 – Salak (Vörös) – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Teliana Pereira
7–6(7–2), 6–1
  Jaroszlava Svedova   Elina Szvitolina
  Mariana Duque Mariño
  Irina Falconi
  Lourdes Domínguez Lino
  Julia Glushko
  Mónica Puig
  Paula Cristina Gonçalves
  Beatriz Haddad Maia
6–3, 3–6, [10–6]
  Irina Falconi
  Shelby Rogers
Április 20 Porsche Tennis Grand Prix
Stuttgart, Németország
WTA Premier
$731,000 – Salak (Vörös) (f) – 28S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Angelique Kerber
3–6, 6–1, 7–5
  Caroline Wozniacki   Madison Brengle
  Simona Halep
  Jekatyerina Makarova
  Caroline Garcia
  Carla Suárez Navarro
  Sara Errani
  Bethanie Mattek-Sands
  Lucie Šafářová
6–4, 6–3
  Caroline Garcia
  Katarina Srebotnik
Április 27 Marrakech Grand Prix
Marrákes, Marokkó
WTA International
$250,000 – Salak (Vörös) – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Elina Szvitolina
7–5, 7–6(7–3)
  Babos Tímea   Kristina Mladenovic
  Anna Karolína Schmiedlová
  Lara Arruabarrena Vecino
  Flavia Pennetta
  Karin Knapp
  Bacsinszky Tímea
  Babos Tímea
  Kristina Mladenovic
6–1, 7–6(7–5)
  Laura Siegemund
  Maryna Zanevska
Prague Open
Prága, Csehország
WTA International
$250,000 – Salak (Vörös) – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Karolína Plíšková
4–6, 7–5, 6–3
  Lucie Hradecká   Yanina Wickmayer
  Kateřina Siniaková
  Denisa Allertová
  Danka Kovinić
  Barbora Strýcová
  Klára Koukalová
  Belinda Bencic
  Kateřina Siniaková
6–2, 6–2
  Katerina Bondarenko
  Eva Hrdinová

MájusSzerkesztés

Kezdőnap Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Május 4 Madrid Masters
Madrid, Spain
WTA Premier Mandatory
€4,185,405 – Salak (Vörös) – 64S/32Q/28D
Egyéni – Páros
  Petra Kvitová
6–1, 6–2
  Szvetlana Kuznyecova   Serena Williams
  Marija Sarapova
  Carla Suárez Navarro
  Irina-Camelia Begu
  Caroline Wozniacki
  Lucie Šafářová
  Casey Dellacqua
  Jaroszlava Svedova
6–3, 6–7(4–7), [10–5]
  Garbiñe Muguruza
  Carla Suárez Navarro
Május 11 Internazionali BNL d'Italia
Róma, Olaszország
WTA Premier 5
$2,183,600 – Salak (Vörös) – 56S/32Q/28D
Egyéni – Páros
  Marija Sarapova
4–6, 7–5, 6–1
  Carla Suárez Navarro   Darija Gavrilova
  Simona Halep
  Christina McHale
  Viktorija Azaranka
  Petra Kvitová
  Alexandra Dulgheru
  Babos Tímea
  Kristina Mladenovic
6–4, 6–3
  Martina Hingis
  Szánija Mirza
Május 18 Internationaux de Strasbourg
Strasbourg, Franciaország
WTA International
$250,000 – Salak (Vörös) – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Samantha Stosur
3–6, 6–2, 6–3
  Kristina Mladenovic   Virginie Razzano
  Sloane Stephens
  Madison Keys
  Jelena Vesznyina
  Ajla Tomljanović
  Jelena Janković
  Csuang Csia-zsung
  Liang Csen
4–6, 6–4, [12–10]
  Nagyija Kicsenok
  Cseng Szaj-szaj
Nuremberg Cup
Nürnberg, Németország
WTA International
$250,000 – Salak (Vörös) – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Karin Knapp
7–6(7–5), 4–6, 6–1
  Roberta Vinci   Lara Arruabarrena Vecino
  Angelique Kerber
  Julija Putyinceva
  Carina Witthöft
  Nara Kurumi
  Doi Miszaki
  Csan Hao-csing
  Anabel Medina Garrigues
6–2, 7–6(7–5)
  Lara Arruabarrena Vecino
  Raluca Olaru
Május 25
Június 1
Roland Garros
Párizs, Franciaország
Grand Slam
$11,315,740 – Salak (Vörös)
128S/96Q/64D/32X
Egyéni – Páros – Vegyes páros
  Serena Williams
6–3, 6–7(2–7), 6–2
  Lucie Šafářová   Bacsinszky Tímea
  Ana Ivanović
  Sara Errani
  Alison Van Uytvanck
  Elina Szvitolina
  Garbiñe Muguruza
  Bethanie Mattek-Sands
  Lucie Šafářová
3–6, 6–4, 6–2
  Casey Dellacqua
  Jaroszlava Svedova
  Bethanie Mattek-Sands
  Mike Bryan
7–6(7–3), 6–1
  Lucie Hradecká
  Marcin Matkowski

JúniusSzerkesztés

Kezdőnap Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Június 8 Nottingham Open
Nottingham, Nagy-Britannia
WTA International
$250,000 – Fű – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Ana Konjuh
1–6, 6–4, 6–2
  Monica Niculescu   Agnieszka Radwańska
  Alison Riske
  Lauren Davis
  Konta Johanna
  Yanina Wickmayer
  Sachia Vickery
  Raquel Kops-Jones
  Abigail Spears
3–6, 6–3, [11–9]
  Jocelyn Rae
  Anna Smith
Topshelf Open
Rosmalen, Hollandia
WTA International
$250,000 – Fű – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Camila Giorgi
7–5, 6–3
  Belinda Bencic   Kiki Bertens
  Jelena Janković
  Jaroszlava Svedova
  Coco Vandeweghe
  Kristina Mladenovic
  Annika Beck
  Asia Muhammad
  Laura Siegemund
6–3, 7–5
  Jelena Janković
  Anasztaszija Pavljucsenkova
Június 15 AEGON Classic
Birmingham, Nagy-Britannia
WTA Premier
$731,000 – Fű – 56S/32Q/16D
EgyéniPáros
  Angelique Kerber
6–7(5–7), 6–3, 7–6(7–4)
  Karolína Plíšková   Kristina Mladenovic
  Sabine Lisicki
  Simona Halep
  Carla Suárez Navarro
  Kateřina Siniaková
  Daniela Hantuchová
  Garbiñe Muguruza
  Carla Suárez Navarro
6–4, 6–4
  Andrea Hlaváčková
  Lucie Hradecká
Június 22 AEGON International
Eastbourne, Nagy-Britannia
WTA Premier
$731,000 – Fű – 48S/32Q/16D
EgyéniPáros
  Belinda Bencic
6–4, 4–6, 6–0
  Agnieszka Radwańska   Sloane Stephens
  Caroline Wozniacki
  Darija Gavrilova
  Cvetana Pironkova
  Konta Johanna
  Andrea Petković
  Caroline Garcia
  Katarina Srebotnik
7–6(7–5), 6–2
  Csan Jung-zsan
  Cseng Csie
Június 29
Július 6
Wimbledon
London, Nagy-Britannia
Grand Slam
$11,174,883 – Fű
128S/96Q/64D/16Q/48X
Egyéni – Páros – Vegyes páros
  Serena Williams
6–4, 6–4
  Garbiñe Muguruza   Marija Sarapova
  Agnieszka Radwańska
  Viktorija Azaranka
  Coco Vandeweghe
  Bacsinszky Tímea
  Madison Keys
  Martina Hingis
  Szánija Mirza

5–7, 7–6(7–4), 7–5
  Jekatyerina Makarova
  Jelena Vesznyina
  Lijendar Pedzs
  Martina Hingis

6–1, 6–1
  Alexander Peya
  Babos Tímea

JúliusSzerkesztés

Kezdőnap Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Július 13 BRD Bucharest Open
Bukarest, Románia
WTA International
$250,000 – Salak (Vörös) – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Anna Karolína Schmiedlová
7–6(7–3), 6–3
  Sara Errani   Monica Niculescu
  Polona Hercog
  Ana Tatisvili
  Andreea Mitu
  Danka Kovinić
  Aleksandra Krunić
  Okszana Kalasnikova
  Demi Schuurs
6–2, 6–2
  Andreea Mitu
  Patricia Maria Țig
Swedish Open
Båstad, Svédország
WTA International
$250,000 – Salak (Vörös) – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Johanna Larsson
6–3, 7–6(7–2)
  Mona Barthel   Julija Putyinceva
  Lara Arruabarrena Vecino
  Klára Koukalová
  Barbora Strýcová
  Rebecca Peterson
  Jana Čepelová
  Kiki Bertens
  Johanna Larsson
7–5, 6–4
  Tatjana Maria
  Olha Szavcsuk
Július 20 Istanbul Cup
Isztambul, Törökország
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Leszija Curenko
7–5, 6–1
  Urszula Radwańska   Kirsten Flipkens
  Magdaléna Rybáriková
  Katerina Bondarenko
  Francesca Schiavone
  Cvetana Pironkova
  Roberta Vinci
  Darija Gavrilova
  Elina Szvitolina
5–7, 6–1, [10–4]
  Çağla Büyükakçay
  Jelena Janković
Gastein Ladies
Bad Gastein, Ausztria
WTA International
$250,000 – Salak (Vörös) – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Samantha Stosur
3–6, 7–6(7–3), 6–2
  Karin Knapp   Sara Errani
  Anna Karolína Schmiedlová
  Darja Kaszatkina
  Polona Hercog
  Annika Beck
  Danka Kovinić
  Danka Kovinić
  Stephanie Vogt
4–6, 6–4, [10–3]
  Lara Arruabarrena Vecino
  Lucie Hradecká
Július 27 Baku Cup
Baku, Azerbajdzsán
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Margarita Gaszparjan
6–3, 5–7, 6–0
  Patricia Maria Țig   Anasztaszija Pavljucsenkova
  Karin Knapp
  Kirsten Flipkens
  Donna Vekić
  Jevgenyija Rogyina
  Alekszandra Panova
  Margarita Gaszparjan
  Alekszandra Panova
6–3, 7–5
  Vitalija Gyjacsenko
  Olha Szavcsuk
Brasil Tennis Cup
Florianópolis, Brazília
WTA International
$250,000 – Salak – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Teliana Pereira
6–4, 4–6, 6–1
  Annika Beck   Anastasija Sevastova
  Bethanie Mattek-Sands
  María Teresa Torró Flor
  Laura Siegemund
  Gabriela Cé
  Tereza Martincová
  Annika Beck
  Laura Siegemund
6–3, 7–6(7–1)
  María Irigoyen
  Paula Kania

AugusztusSzerkesztés

Kezdőnap Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Augusztus 3 Bank of the West Classic
Stanford, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier
$731,000 – Kemény – 28S/16Q/16D
Egyéni – Páros
  Angelique Kerber
6–3, 5–7, 6–4
  Karolína Plíšková   Varvara Lepchenko
  Elina Szvitolina
  Mona Barthel
  Ajla Tomljanović
  Alison Riske
  Agnieszka Radwańska
  Hszü Ji-fan
  Cseng Szaj-szaj
6–1, 6–3
  Anabel Medina Garrigues
  Arantxa Parra Santonja
Citi Open
Washington, Amerikai Egyesült Államok
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/16Q/16D
Egyéni – Páros
  Sloane Stephens
6–1, 6–2
  Anasztaszija Pavljucsenkova   Jekatyerina Makarova
  Samantha Stosur
  Irina-Camelia Begu
  Christina McHale
  Louisa Chirico
  Monica Niculescu
  Belinda Bencic
  Kristina Mladenovic
7–5, 7–6(9–7)
  Lara Arruabarrena Vecino
  Andreja Klepač
Augusztus 10 Rogers Cup
Toronto, Kanada
WTA Premier 5
$2,513,000 – Kemény – 56S/48Q/28D
Egyéni – Páros
  Belinda Bencic
7–6(7–5), 6–7(4–7), 3–0 ret.
  Simona Halep   Serena Williams
  Sara Errani
  Roberta Vinci
  Ana Ivanović
  Leszija Curenko
  Agnieszka Radwańska
  Bethanie Mattek-Sands
  Lucie Šafářová
6–1, 6–2
  Caroline Garcia
  Katarina Srebotnik
Augusztus 17 Western & Southern Open
Cincinnati, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier 5
$2,701,240 – Kemény – 56S/48Q/28D
Egyéni – Páros
  Serena Williams
6–3, 7–6(7–5)
  Simona Halep   Elina Szvitolina
  Jelena Janković
  Ana Ivanović
  Lucie Šafářová
  Anasztaszija Pavljucsenkova
  Anna Karolína Schmiedlová
  Csan Hao-csing
  Csan Jung-zsan
7–5, 6–4
  Casey Dellacqua
  Jaroszlava Svedova
Augusztus 24 Connecticut Open
New Haven, Amerikai Egyesült Államok
WTA Premier
$731,000 – Kemény – 30S/48Q/16D
Egyéni – Páros
  Petra Kvitová
6–7(6–8), 6–2, 6–2
  Lucie Šafářová   Leszija Curenko
  Caroline Wozniacki
  Karolína Plíšková
  Dominika Cibulková
  Caroline Garcia
  Agnieszka Radwańska
  Julia Görges
  Lucie Hradecká
6–3, 6–1
  Csuang Csia-zsung
  Liang Csen
Augusztus 31
Szeptember 7
US Open (teniszbajnokság)
New York, Amerikai Egyesült Államok
Grand Slam
$11,517,008 – Hard
128S/128Q/64D/32X
Egyéni – Páros – Vegyes páros
  Flavia Pennetta
7–6(7–4), 6–2
  Roberta Vinci   Serena Williams
  Simona Halep
  Venus Williams
  Kristina Mladenovic
  Petra Kvitová
  Viktorija Azaranka
  Martina Hingis
  Szánija Mirza

6–3, 6–3
  Casey Dellacqua
  Jaroszlava Svedova
  Martina Hingis
  Lijendar Pedzs
6–4, 3–6, [10–7]
  Bethanie Mattek-Sands
  Sam Querrey

SzeptemberSzerkesztés

Kezdőnap Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Szeptember 14 Coupe Banque Nationale
Québec, Kanada
WTA International
$250,000 – Kemény (f) – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Annika Beck
6–2, 6–2
  Jeļena Ostapenko   Naomi Broady
  Mirjana Lučić-Baroni
  Ana Tatisvili
  Paula Kania
  Lucie Hradecká
  Samantha Crawford
  Barbora Krejčíková
  An-Sophie Mestach
4–6, 6–3, [12–10]
  María Irigoyen
  Paula Kania
Japan Women's Open
Tokió, Japan
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Yanina Wickmayer
4–6, 6–3, 6–3
  Magda Linette   Ajla Tomljanović
  Christina McHale
  Katerina Bondarenko
  Madison Brengle
  Cseng Szaj-szaj
  Hszie Su-vej
  Csan Hao-csing
  Csan Jung-zsan
6–1, 6–2
  Doi Miszaki
  Nara Kurumi
Szeptember 21 Toray Pan Pacific Open
Tokió, Japan
WTA Premier
$1,000,000 – Kemény – 28S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Agnieszka Radwańska
6–2, 6–2
  Belinda Bencic   Caroline Wozniacki
  Dominika Cibulková
  Angelique Kerber
  Garbiñe Muguruza
  Karolína Plíšková
  Ana Ivanović
  Garbiñe Muguruza
  Carla Suárez Navarro
7–5, 6–1
  Csan Hao-csing
  Csan Jung-zsan
Kia Korea Open
Szöul, Dél-Korea
WTA International
$500,000 – Kemény – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Irina-Camelia Begu
6–3, 6–1
  Aljakszandra Szasznovics   Alison Van Uytvanck
  Anna Karolína Schmiedlová
  Johanna Larsson
  Jelizaveta Kulicskova
  Sloane Stephens
  Mona Barthel
  Lara Arruabarrena Vecino
  Andreja Klepač
2–6, 6–3, [10–6]
  Kiki Bertens
  Johanna Larsson
Guangzhou International Women’s Open
Kanton, Kína
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/24Q/16D
Egyéni  – Páros
  Jelena Janković
6–2, 6–0
  Denisa Allertová   Sara Errani
  Yanina Wickmayer
  Simona Halep
  Cseng Szaj-szaj
  Szvetlana Kuznyecova
  Monica Niculescu
  Martina Hingis
  Szánija Mirza
6–3, 6–1
  Hszü Si-Lin
  Ju Hsziao-ti
Szeptember 28 Wuhan Open
Vuhan, China
WTA Premier 5
$2,513,000 – Kemény – 56S/32Q/28D
Egyéni  – Páros
  Venus Williams
6–3, 3–0 ret.
  Garbiñe Muguruza   Roberta Vinci
  Angelique Kerber
  Konta Johanna
  Karolína Plíšková
  Anna Karolína Schmiedlová
  Coco Vandeweghe
  Martina Hingis
  Szánija Mirza
6–2, 6–3
  Irina-Camelia Begu
  Monica Niculescu
Tashkent Open
Taskent, Üzbegisztán
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/16Q/16D
Egyéni – Páros
  Hibino Nao
6–2, 6–2
  Donna Vekić   Bojana Jovanovski
  Jevgenyija Rogyina
  Annika Beck
  Katerina Kozlova
  Johanna Larsson
  Anna-Lena Friedsam
  Margarita Gaszparjan
  Alekszandra Panova
6–1, 3–6, [10–3]
  Vera Dusevina
  Kateřina Siniaková

OktóberSzerkesztés

Kezdőnap Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Negyeddöntősök
Október 5 China Open
Peking, China
WTA Premier Mandatory
$6,157,160 – Kemény – 60S/32Q/28D
Egyéni – Páros
  Garbiñe Muguruza
7–5, 6–4
  Bacsinszky Tímea   Agnieszka Radwańska
  Ana Ivanović
  Bethanie Mattek-Sands
  Angelique Kerber
  Anasztaszija Pavljucsenkova
  Sara Errani
  Martina Hingis
  Szánija Mirza
6–7(9–11), 6–1, [10–8]
  Csan Hao-csing
  Csan Jung-zsan
Október 12 Tianjin Open
Tiencsin, China
WTA International
$500,000 – Kemény – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Agnieszka Radwańska
6–1, 6–2
  Danka Kovinić   Bojana Jovanovski
  Karolína Plíšková
  Tuan Jing-jing
  Kristina Mladenovic
  Babos Tímea
  Jelizaveta Kulicskova
  Hszü Ji-fan
  Cseng Szaj-szaj
6–2, 3–6, [10–8]
  Darija Jurak
  Nicole Melichar
Hong Kong Open
Hongkong
WTA International
$250,000 – Kemény – 32S/24Q/16D
Egyéni – Páros
  Jelena Janković
3–6, 7–6(7–4), 6–1
  Angelique Kerber   Venus Williams
  Samantha Stosur
  Alizé Cornet
  Darija Gavrilova
  Heather Watson
  Caroline Garcia
  Alizé Cornet
  Jaroszlava Svedova
7–5, 6–4
  Lara Arruabarrena Vecino
  Andreja Klepač
Generali Ladies Linz
Linz, Ausztria
WTA International
$250,000 – Kemény (f) – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Anasztaszija Pavljucsenkova
6–4, 6–3
  Anna-Lena Friedsam   Johanna Larsson
  Kirsten Flipkens
  Margarita Gaszparjan
  Madison Brengle
  Aleksandra Krunić
  Denisa Allertová
  Raquel Kops-Jones
  Abigail Spears
6–3, 7–5
  Andrea Hlaváčková
  Lucie Hradecká
Október 19 Kreml Kupa
Moszkva, Oroszország
WTA Premier
$768,000 – Kemény (f) – 28S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Szvetlana Kuznyecova
6–2, 6–1
  Anasztaszija Pavljucsenkova   Leszija Curenko
  Darja Kaszatkina
  Flavia Pennetta
  Anastasija Sevastova
  Carla Suárez Navarro
  Margarita Gaszparjan
  Darja Kaszatkina
  Jelena Vesznyina
6–3, 6–7(7–9), [10–5]
  Irina-Camelia Begu
  Monica Niculescu
BGL Luxembourg Open
Kockelscheuer, Luxemburg
WTA International
$250,000 – Kemény (f) – 32S/32Q/16D
Egyéni – Páros
  Doi Miszaki
6–4, 6–7(7–9), 6–0
  Mona Barthel   Stefanie Vögele
  Alison Van Uytvanck
  Laura Siegemund
  Mirjana Lučić-Baroni
  Jelena Janković
  Barbora Strýcová
  Mona Barthel
  Laura Siegemund
6–2, 7–6(7–2)
  Anabel Medina Garrigues
  Arantxa Parra Santonja
Október 26 WTA Finals
Szingapúr
Évvégi világbajnokság
$7,000,000 – Kemény (f) – 8S (RR)/8D (RR)
Egyéni – >Páros
  Agnieszka Radwańska
6–2, 4–6, 6–3
  Petra Kvitová   Marija Sarapova
  Garbiñe Muguruza
Csoportmérkőzések
  Simona Halep
  Flavia Pennetta
  Angelique Kerber
  Lucie Šafářová
  Martina Hingis
  Szánija Mirza
6–0, 6–3
  Garbiñe Muguruza
  Carla Suárez Navarro

NovemberSzerkesztés

Kezdőnap Torna Győztesek Ellenfelek a döntőben Elődöntősök Round Robin
November 2 WTA Elite Trophy
Csuhaj, Kína
Évvégi bajnoki torna
$2,150,000 – Kemény (f) – 12S (RR)/6D (RR)
Egyéni – Páros 
  Venus Williams
7–5, 7–6(8–6)
  Karolína Plíšková   Roberta Vinci
  Elina Szvitolina
  Madison Keys
  Cseng Szaj-szaj
  Carla Suárez Navarro
  Andrea Petković
  Jelena Janković
  Sara Errani
  Szvetlana Kuznyecova
  Anna Karolína Schmiedlová (Tartalék)
  Caroline Wozniacki
  Liang Csen
  Vang Ja-fan
6–4, 6–3
  Anabel Medina Garrigues
  Arantxa Parra Santonja
November 14-15 Fed-kupa döntő
Prága, Csehország  – Kemény (f)
  Csehország
3–2
  Oroszország

StatisztikaSzerkesztés

Az alábbi táblázat az egyéniben (E), párosban (P) és vegyes párosban (V) elért győzelmek számát mutatja játékosonként, illetve országonként. Az oszlopokban a feltüntetett színekkel vannak elkülönítve egymástól a Grand Slam-tornák, az év végi bajnokságok (WTA Finals és WTA Elite Trophy), a Premier tornák (Premier Mandatory, Premier 5, Premier) és az International tornák.

A játékosok/országok sorrendjét a következők határozzák meg: 1. győzelmek száma (azonos nemzetbeliek által megszerzett páros győzelem csak egyszer számít); 2. torna rangja (a táblázat szerinti sorrendben); 3. versenyszám (egyéni – páros – vegyes páros); 4. ábécésorrend.

Grand Slam-tornák
WTA Finals
WTA Elite Trophy
WTA Premier Mandatory
WTA Premier 5
WTA Premier
WTA International

Győzelmek játékosonkéntSzerkesztés

Össz Játékos  E   P   V   E   P   E   P   E   P   E   P   E   P   E   P   V 
13   Hingis, MartinaMartina Hingis (SUI) 0 10 3
10   Mirza, SzánijaSzánija Mirza (IND) 0 10 0
6   Mattek-Sands, BethanieBethanie Mattek-Sands (USA) 0 5 1
5   Williams, SerenaSerena Williams (USA) 5 0 0
5   Šafářová, LucieLucie Šafářová (CZE) 1 4 0
4   Bencic, BelindaBelinda Bencic (SUI) 2 2 0
4   Mladenovic, KristinaKristina Mladenovic (FRA) 0 4 0
4   Hao-csing, CsanCsan Hao-csing (TPE) 0 4 0
4   Kerber, AngeliqueAngelique Kerber (GER) 4 0 0
3   Williams, VenusVenus Williams (USA) 3 0 0
3   Radwańska, AgnieszkaAgnieszka Radwańska (POL) 3 0 0
3   Halep, SimonaSimona Halep (ROU) 3 0 0
3   Kvitová, PetraPetra Kvitová (CZE) 3 0 0
3   Babos, TímeaTímea Babos (HUN) 0 3 0
3   Jung-zsan, CsanCsan Jung-zsan (TPE) 0 3 0
3   Muguruza, GarbiñeGarbiñe Muguruza (ESP) 1 2 0
3   Kops-Jones, RaquelRaquel Kops-Jones (USA) 0 3 0
3   Spears, AbigailAbigail Spears (USA) 0 3 0
3   Larsson, JohannaJohanna Larsson (SWE) 1 2 0
3   Gaszparjan, MargaritaMargarita Gaszparjan (RUS) 1 2 0
3   Siegemund, LauraLaura Siegemund (GER) 0 3 0
2   Svedova, JaroszlavaJaroszlava Svedova (KAZ) 0 2 0
2   Sarapova, MarijaMarija Sarapova (RUS) 2 0 0
2   Suárez Navarro, CarlaCarla Suárez Navarro (ESP) 0 2 0
2   Medina Garrigues, AnabelAnabel Medina Garrigues (ESP) 0 2 0
2   Ji-fan, HszüHszü Ji-fan (CHN) 0 2 0
2   Szaj-szaj, CsengCseng Szaj-szaj (CHN) 0 2 0
2   Bacsinszky, TimeaTimea Bacsinszky (SUI) 2 0 0
2   Janković, JelenaJelena Janković (SRB) 2 0 0
2   Pereira, TelianaTeliana Pereira (BRA) 2 0 0
2   Schmiedlová, Anna KarolínaAnna Karolína Schmiedlová (SVK) 2 0 0
2   Stosur, SamanthaSamantha Stosur (AUS) 2 0 0
2   Beck, AnnikaAnnika Beck (GER) 1 1 0
2   Errani, SaraSara Errani (ITA) 1 1 0
2   Szvitolina, ElinaElina Szvitolina (UKR) 1 1 0
2   Arruabarrena Vecino, LaraLara Arruabarrena Vecino (ESP) 0 2 0
2   Bertens, KikiKiki Bertens (NED) 0 2 0
2   Bonaventure, YsalineYsaline Bonaventure (BEL) 0 2 0
2   Csen, LiangLiang Csen (CHN) 0 2 0
2   Panova, AlekszandraAlekszandra Panova (RUS) 0 2 0
2   Schuurs, DemiDemi Schuurs (NED) 0 2 0
1   Pennetta, FlaviaFlavia Pennetta (ITA) 1 0 0
1   Dellacqua, CaseyCasey Dellacqua (AUS) 0 1 0
1   Kuznyecova, SzvetlanaSzvetlana Kuznyecova (RUS) 1 0 0
1   Petković, AndreaAndrea Petković (GER) 1 0 0
1   Hradecká, LucieLucie Hradecká (CZE) 0 1 0
1   Garcia, CarolineCaroline Garcia (FRA) 0 1 0
1   Görges, JuliaJulia Görges (GER) 0 1 0
1   Kaszatkina, DarjaDarja Kaszatkina (RUS) 0 1 0
1   Lisicki, SabineSabine Lisicki (GER) 0 1 0
1   Parra Santonja, ArantxaArantxa Parra Santonja (ESP) 0 1 0
1   Srebotnik, KatarinaKatarina Srebotnik (SLO) 0 1 0
1   Vesznyina, JelenaJelena Vesznyina (RUS) 0 1 0
1   Begu, Irina-CameliaIrina-Camelia Begu (ROU) 1 0 0
1   Doi, MiszakiMiszaki Doi (JPN) 1 0 0
1   Giorgi, CamilaCamila Giorgi (ITA) 1 0 0
1   Hantuchová, DanielaDaniela Hantuchová (SVK) 1 0 0
1   Hibino, NaoNao Hibino (JPN) 1 0 0
1   Knapp, KarinKarin Knapp (ITA) 1 0 0
1   Konjuh, AnaAna Konjuh (CRO) 1 0 0
1   Pavljucsenkova, AnasztaszijaAnasztaszija Pavljucsenkova (RUS) 1 0 0
1   Plíšková, KarolínaKarolína Plíšková (CZE) 1 0 0
1   Stephens, SloaneSloane Stephens (USA) 1 0 0
1   Curenko, LeszjaLeszja Curenko (UKR) 1 0 0
1   Watson, HeatherHeather Watson (GBR) 1 0 0
1   Wickmayer, YaninaYanina Wickmayer (BEL) 1 0 0
1   Wozniacki, CarolineCaroline Wozniacki (DNK) 1 0 0
1   Barthel, MonaMona Barthel (GER) 0 1 0
1   Csia-zsung, CsuangCsuang Csia-zsung (TPE) 0 1 0
1   Cornet, AlizéAlizé Cornet (FRA) 0 1 0
1   Dabrowski, GabrielaGabriela Dabrowski (CAN) 0 1 0
1   Gavrilova, DarijaDarija Gavrilova (RUS) 0 1 0
1   Gonçalves, Paula CristinaPaula Cristina Gonçalves (BRA) 0 1 0
1   Haddad Maia, BeatrizBeatriz Haddad Maia (BRA) 0 1 0
1   Kalasnikova, OkszanaOkszana Kalasnikova (GEO) 0 1 0
1   Kicsenok, LjudmilaLjudmila Kicsenok (UKR) 0 1 0
1   Kicsenok, NagyijaNagyija Kicsenok (UKR) 0 1 0
1   Klepač, AndrejaAndreja Klepač (SLO) 0 1 0
1   Kovinić, DankaDanka Kovinić (MNE) 0 1 0
1   Krejčíková, BarboraBarbora Krejčíková (CZE) 0 1 0
1   Mestach, An-SophieAn-Sophie Mestach (BEL) 0 1 0
1   Muhammad, AsiaAsia Muhammad (USA) 0 1 0
1   Peterson, RebeccaRebecca Peterson (SWE) 0 1 0
1   Rosolska, AlicjaAlicja Rosolska (POL) 0 1 0
1   Siniaková, KateřinaKateřina Siniaková (CZE) 0 1 0
1   Torró Flor, María TeresaMaría Teresa Torró Flor (ESP) 0 1 0
1   Vinci, RobertaRoberta Vinci (ITA) 0 1 0
1   Vogt, StephanieStephanie Vogt (LIE) 0 1 0
1   Ja-fan, VangVang Ja-fan (CHN) 0 1 0

Győzelmek országonkéntSzerkesztés

Össz Ország  E   P   V   E   P   E   P   E   P   E   P   E   P   E   P   V 
19   Svájc 2 3 1 3 1 1 1 2 2 3 4 12 3
19   Amerikai Egyesült Államok 3 2 1 1 1 2 1 3 2 3 9 9 1
12   Csehország 2 1 1 3 2 1 2 5 7 0
11   Németország 5 2 1 3 6 5 0
10   India 2 1 3 1 2 1 0 10 0
9   Oroszország 1 2 1 2 3 5 4 0
7   Spanyolország 1 3 3 1 6 0
6   Franciaország 2 1 3 0 6 0
5   Olaszország 1 3 1 5 1 0
5   Tajvan 1 4 0 5 0
4   Lengyelország 1 1 1 1 3 1 0
4   Románia 1 1 2 4 0 0
4   Kína 1 3 0 4 0
4   Ukrajna 2 2 2 2 0
4   Belgium 1 3 1 3 0
4   Svédország 1 3 1 3 0
4   Hollandia 4 0 4 0
3   Ausztrália 1 2 2 1 0
3   Magyarország 2 1 0 3 0
3   Szlovákia 3 3 0 0
3   Brazília 2 1 2 1 0
2   Kazahsztán 1 1 0 2 0
2   Szlovénia 1 1 0 2 0
2   Japán 2 2 0 0
2   Szerbia 2 2 0 0
1   Horvátország 1 1 0 0
1   Dánia 1 1 0 0
1   Nagy-Britannia 1 1 0 0
1   Kanada 1 0 1 0
1   Grúzia 1 0 1 0
1   Liechtenstein 1 0 1 0
1   Montenegró 1 0 1 0

Első győzelmekSzerkesztés

Az alábbi játékosok pályafutásuk első WTA-győzelmét szerezték az adott versenyszámban 2015-ben:

Egyéni
Páros