Andrássy Gyula (politikus, 1823–1890)
Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (teljes nevén Andrássy Gyula Károly; Oláhpatak, Osztrák Császárság, 1823. március 8. – Volosca, Ausztria–Magyarország, 1890. február 18.),[1] az Andrássy családból való magyar arisztokrata politikus, k. u. k. miniszter, szabadkőműves, előbb a Magyar Királyság miniszterelnöke 1867 és 1871 között (ideiglenesen a Monarchia pénzügyminisztere és Magyarország honvédelmi minisztere is), majd az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere 1871 és 1879 között. Jelentős szereppel bírt a horvát–magyar kiegyezés (1868) létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában és az önálló Magyar Honvédség megalakításában. Emlékét számos köztéri szobor, emléktábla és a róla elnevezett budapesti Andrássy út is őrzi.
| Id. Andrássy Gyula | |
 | |
| Osztrák–Magyar Monarchia 2. közös külügyminisztere | |
| Hivatali idő 1871. november 14. – 1879. október 2. | |
| Uralkodó | I. Ferenc József |
| Előd | Ferdinand Freiherr von Beust |
| Utód | Heinrich Karl von Haymerle |
| Magyar Királyság 3. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1867. február 17. – 1871. november 14. | |
| Uralkodó | I. Ferenc József |
| Előd | Szemere Bertalan |
| Utód | Lónyay Menyhért |
| Született |
Oláhpatak 1823. március 8. |
| Elhunyt | Volosca 1890. február 18.[1] (66 évesen) |
| Sírhely | Andrássy-mauzóleum |
| Párt | Deák-párt |
| Szülei |
Andrássy Károly Szapáry Etelka |
| Házastársa | Kendeffy Katinka |
| Gyermekei |
Andrássy Tivadar Andrássy Ilona Ifj. Andrássy Gyula |
| Foglalkozás | főispán, miniszter |
| Iskolái | Királyi Katolikus Egyetemi Főgimnázium |
| Halál oka | húgyvérűség (uremia) |
| Vallás | római katolikus |
| Díjak |
Aranygyapjas rend lovagja Szent István-rend nagykeresztje |
 | |
| Id. Andrássy Gyula aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Id. Andrássy Gyula témájú médiaállományokat. | |
 Zala György: Gróf Andrássy Gyula 1906-ban felállított lovas szobra, Kendeffy Katinka grófnő elhalt férje legjobb képmásának tartotta a fedetlen fővel, elgondolkodó arckifejezéssel, póz nélkül megmintázott szobrot[3] |
.jpg)
.JPG)
Tartalomjegyzék
ÉleteSzerkesztés
Apja gróf Andrássy Károly (1792–1845), anyja Szapáry Etelka grófnő (1798–1876) volt. Születési helyét illetően a források hol Tőketerebest, hol Kassát, hol Oláhpatakot említik. (Tőketerebesen valójában fia, ifj. Andrássy Gyula gróf született, 1860-ban)
IfjúkoraSzerkesztés
Hazafias szellemű nevelést kapott, a család hagyományosan ellenzéki szellemű volt. Középiskolai tanulmányait a budai Királyi Katolikus Egyetemi Főgimnáziumban végezte. Ifjúkorában a reformkor pezsgése igen jelentős hatást gyakorolt rá. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett. Példaképeként tisztelte Széchenyi Istvánt, akivel a Tisza szabályozása kapcsán személyesen is megismerkedett. A „legnagyobb magyar” felismerte kitűnő képességeit, és nagy jövőt jósolt az akkor politizálni kezdő fiatalembernek: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”.
1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követe lett, a diétán többször felszólalt, Kossuth Lajos politikájának támogatójaként.
A szabadságharc idejénSzerkesztés
1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánja, Jellasics betörése után a megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként részt vett a pákozdi csatában, majd harcolt Schwechatnál is. A tavaszi hadjáratban Görgei Artúr segédtisztjeként szolgált. 1849 tavaszán honvéd ezredessé léptették elő. A Szemere-kormány külügyminiszterének gróf Batthyány Kázmérnak megbízásából Konstantinápolyba utazott diplomáciai küldetésben, a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. Többször ment Párizsba és Londonba is. A magyar szabadságharc bukása után nem térhetett haza.
SzáműzetésbenSzerkesztés
1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen (in effigie) felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Kisebb megszakításokkal a francia fővárosban élt ezután, ahol élénken részt vett a társasági életben. Kora egyik legszebb férfiának tartották. A párizsi hölgyek a „szép akasztott” (le beau pendu) néven emlegették. Kendeffy Katinka grófnővel az emigrációban kötött házasságot...
A kiegyezésSzerkesztés
 Székely Bertalan: A király koronázása, 1867. június 8-án Andrássy az esztergomi érsekkel megkoronázza I. Ferenc József magyar királyt (freskó)  A Borsszem Jankó című élclap karikatúrája az 1879. szeptember 23-án megjelent lapszámban  Benczúr Gyula: Andrássy, 1884 |
1857-ben hazatérhetett. Azonnal bekapcsolódott a politikába, Deák Ferenc követőjeként. Kegyelmet nem kért, a főispáni tisztséget sem vállalta el újra, meg kívánta várni, míg újra alkotmányos viszonyok jöhetnek létre. Továbbra is kapcsolatban maradt az emigrációval. Sátoraljaújhely követe az 1861-es és az 1865–1868-as országgyűlésen, 1865 és 1867 között a képviselőház alelnöke volt. A kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője lett, az azt megszövegező, ún. Hatvanhetes bizottság tagjaként. Deák számára fontos volt Andrássy diplomáciai és politikai tehetsége, a bécsi udvar által iránta tanúsított elfogadottságára szükség volt ahhoz, hogy a császár is rugalmasan álljon a kiegyezés kérdéséhez. Ezen kívül az Erzsébet császárné és Andrássy közötti jó viszony is döntő fontosságú volt a kitűzött célok elérése szempontjából.[4]
Deák Ferenc javaslatára 1867. február 17-én Ferenc József miniszterelnökké nevezte ki. Az Andrássy-kormány, Magyarország első kormánya az 1848–49-es forradalom és szabadságharc óta február 20-án tette le hivatali esküjét.
Június 8-án Ferenc József magyar királlyá koronázásakor ő látta el a nádor feladatait a ceremónia során. A miniszterelnöki tisztséget 1871. november 14-ig látta el. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében. Politikai helyzete kényes volt, mivel miniszterelnökként nem ő, hanem Deák volt a parlamenti többség vezetője, másrészt ekkor még a kiegyezés ellenzőinek tábora is igen erős volt. Andrássynak jelentős szerepe volt a horvát-magyar kiegyezés (1868) létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában és az önálló magyar Honvédség megalakításában. Miniszterelnöksége idején került sor az Állami Számvevőszék felállítására, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztására, a Határőrvidékek feloszlatására.
Közös külügyminiszterkéntSzerkesztés
1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere volt, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának addigi irányvonalát, megszüntette az ország elszigeteltségét, közeledett a Német Császársághoz, az Orosz Birodalomhoz és Olaszországhoz is. Bismarck kancellárral baráti viszonyt ápolt. Később főleg a magyar közvélemény nyomására szakított az oroszbarát politikával, és a Monarchia semleges maradt az 1877–78-as orosz–török háborúban. Külügyminiszterségének legnagyobb eredménye az 1878-ban megtartott berlini kongresszus volt, amely gátat vetett a háború következtében a Balkán felé megindult orosz térfoglalásnak. A Balkán helyzetét rendező nagyhatalmi konferencia során az Osztrák–Magyar Monarchia lehetőséget kapott Bosznia-Hercegovina megszállására. Ennek kapcsán főleg a nagy költségek és az elrendelt mozgósítás miatt számos bírálatot kapott. Ezek hatására lemondott, ami előtt még sikerült megkötnie a Német Birodalommal azt az alapszerződést, amelyet a kiegyezés mellett élete másik fő művének tekintett.
| „ | Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferencz a magyar paraszt inkarnácziója, azoknak összes bölcsesége egy fejben, Andrássy a magyar úr finomsága, charme-ja és szeretetreméltósága desztilált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék. | ” |
| – Mikszáth Kálmán | ||
| „ | … e kiváló férfiút, aki úgy Magyarország politikai életének, valamint a monarchia külügyi politikájának ma fennálló új alapját megteremtette, a jövendő nemzedékek is eszményképül fogják tekinteni. | ” |
| – Széll Kálmán 1906. december 6. | ||
Utolsó éveiSzerkesztés
Élete utolsó éveit elhatalmasodó betegsége miatt tőketerebesi kastélyába visszavonulva töltötte, továbbra is figyelemmel kísérve a közéleti eseményeket. A pesti állami temetési szertartás után az ottani kastélyparkban álló mauzóleumában helyezték örök nyugalomra, ahol feleségével együtt nyugszik. Halálának helyén, a horvátországi Voloskón, gróf Andrássy Gyula miniszterelnök utolsó lakhelyét emléktábla jelöli.[5]
CsaládjaSzerkesztés
Kendeffy Katalin grófnőt (1830–1896) 1856. július 9-én vette feleségül, Párizsban. Három gyermekük született:
- Andrássy Tivadar (Párizs, 1857. július 10. – Budapest, 1905. május 13.) feleségétől, Zichy Eleonóra grófnőtől (1867–1945) négy lánya született, köztük Katalin (Katinka, Katus, a „vörös grófnő”), aki nagykárolyi gróf Károlyi Mihály miniszterelnök, köztársasági elnök felesége lett. Tivadar halála után Eleonóra feleségül ment férje öccséhez, az ifjabb Andrássy Gyulához, aki így a lányok mostohaapja lett.
- Ilona (1858–1952), ifj. gróf Batthyány Lajos (1860–1951) felesége
- Ifj. Andrássy Gyula (1860–1929), a Magyar Királyság bel- és külügyminisztere
MűveiSzerkesztés
- A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai, Budapest, 1901
IrodalomSzerkesztés
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ a b Halálesete bejegyezve a voloscai rk. halotti akv. 15/1890. fsz. alatt
- ↑ Felállították Andrássy Gyula lovas szobrát a Kossuth téren, mno.hu
- ↑ Gróf Andrássy Gyula lovasszobra, zalagyorgy.info
- ↑ Andrássy Gyula gróf élete - Az „akasztott ember”, akiből miniszterelnök lett, andrassygyula.org
- ↑ Határtalanul 2017 - Kosztolányisok Horvátországban, kdaltisk.hu
ForrásokSzerkesztés
Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés
További információkSzerkesztés
- Hetven év után: újra Andrássy-szobor a Kossuth téren
- Sebestény Sándor: Emlékképek gr. Andrássy Gyula életéből – Polgári Szemle, 2014. október – 10. évfolyam, 3-6. szám – Hozzáférés: 2016. április 10.
| Elődje: Szemere Bertalan |
|
Utódja: Lónyay Menyhért |
| Elődje: Friedrich Ferdinand von Beust |
|
Utódja: Heinrich Haymerle |
| Elődje: Lónyay Menyhért |
|
Utódja: Ludwig von Holzgethan |
| Elődje: Aulich Lajos |
|
Utódja: Lónyay Menyhért |
