Andrássy Gyula (politikus, 1823–1890)

Idősebb csíkszentkirályi és krasznahorkai gróf Andrássy Gyula (teljes nevén Andrássy Gyula Károly) (Oláhpatak, Osztrák Császárság, 1823. március 8. – Volosca, Ausztria–Magyarország, 1890. február 18.) az Andrássy családból való magyar arisztokrata politikus, k. u. k. miniszter, szabadkőműves, előbb a Magyar Királyság miniszterelnöke 1867 és 1871 között (ideiglenesen a Monarchia pénzügyminisztere és Magyarország honvédelmi minisztere is), majd az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere 1871 és 1879 között. Jelentős szereppel bírt az 1868-as horvát–magyar kiegyezés létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában, és az önálló Magyar Honvédség megalakításában. Emlékét számos köztéri szobor, emléktábla, intézmény, valamint a róla elnevezett Andrássy Gyula-díj, és a budapesti Andrássy út is őrzi.

Id. Andrássy Gyula
Az Osztrák–Magyar Monarchia 2. közös külügyminisztere
Hivatali idő 1871. november 14. – 1879. október 2.
Uralkodó	I. Ferenc József
Előd	Ferdinand Freiherr von Beust
Utód	Heinrich Karl von Haymerle
A Magyar Királyság 3. miniszterelnöke
Hivatali idő 1867. február 17. – 1871. november 14.
Uralkodó	I. Ferenc József
Előd	Szemere Bertalan
Utód	Lónyay Menyhért
Született	Oláhpatak 1823. március 8.
Elhunyt	Volosca 1890. február 18. (66 évesen)
Sírhely	Andrássy-mauzóleum
Párt	Deák-párt
Szülei	Andrássy Károly Szapáry Etelka
Házastársa	Kendeffy Katinka
Gyermekei	Andrássy Tivadar Andrássy Ilona Ifj. Andrássy Gyula
Foglalkozás	főispán, miniszter
Iskolái	Királyi Katolikus Egyetemi Főgimnázium
Halál oka	húgyvérűség (uremia)
Vallás	római katolikus
Díjak	Aranygyapjas rend lovagja Szent István-rend nagykeresztje
Id. Andrássy Gyula aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Id. Andrássy Gyula témájú médiaállományokat.

Gróf Andrássy Gyula szobra a Parlament előtt 1907-ben, amelyet 1945-ben eltávolítottak, bronzanyagát felhasználták az 1956-ban ledöntött Sztálin-szoborhoz Zala György: Gróf Andrássy Gyula 1906-ban felállított lovas szobra, Kendeffy Katinka grófnő elhalt férje legjobb képmásának tartotta a fedetlen fővel, elgondolkodó arckifejezéssel, póz nélkül megmintázott szobrot Andrássy Gyula lovon, Franz Kollarz metszete

Gróf Andrássy Gyula rekonstruált lovas szobra a Országház előtt, 2015-ben

Élete

Apja gróf Andrássy Károly (1792–1845), anyja Szapáry Etelka grófnő (1798–1876) volt. Születési helyét illetően a források hol Tőketerebest, hol Kassát, hol Oláhpatakot említik. (Tőketerebesen valójában fia, ifj. Andrássy Gyula gróf született, 1860-ban)

Ifjúkora

Hazafias szellemű nevelést kapott, a család hagyományosan ellenzéki szellemű volt. Középiskolai tanulmányait a budai Királyi Katolikus Egyetemi Főgimnáziumban végezte. Ifjúkorában a reformkor pezsgése igen jelentős hatást gyakorolt rá. Jogi tanulmányainak befejezése után a korabeli arisztokrata ifjak szokását követve hosszú külföldi utazást tett. Példaképeként tisztelte Széchenyi Istvánt, akivel a Tisza szabályozása kapcsán személyesen is megismerkedett. A „legnagyobb magyar” felismerte kitűnő képességeit, és nagy jövőt jósolt az akkor politizálni kezdő fiatalembernek: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is”.

1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követe lett, a diétán többször felszólalt, Kossuth Lajos politikájának támogatójaként. Első politikai jellegű felszólalása Zemplén megye 1844. szeptember 25—27-i közgyűlésén hangzott el. „Ha a közjóról van szó — mondta —, akkor nem szabad provinciális szempontoknak hódolni, mert különben lehet ugyan az ember jó zempléni, de sohasem jó hazafi."

A szabadságharc idején

1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánja, Jellasics betörése után a megyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként részt vett a pákozdi csatában, majd harcolt Schwechatnál is. A tavaszi hadjáratban Görgei Artúr segédtisztjeként szolgált. 1849 tavaszán honvéd ezredessé léptették elő. A Szemere-kormány külügyminiszterének, gróf Batthyány Kázmérnak megbízásából Konstantinápolyba utazott diplomáciai küldetésben, a szorongatott magyar szabadságharc számára igyekezett külföldi támogatást szerezni. Többször ment Párizsba és Londonba is. A magyar szabadságharc bukása után nem térhetett haza.

Száműzetésben

1851-ben távollétében halálra ítélték, és jelképesen (in effigie) felakasztották a szabadságharcban való részvételéért. Kisebb megszakításokkal a francia fővárosban élt ezután, ahol élénken részt vett a társasági életben. Kora egyik legszebb férfiának tartották. A párizsi hölgyek a „szép akasztott” (le beau pendu) néven emlegették. Kendeffy Katinka grófnővel az emigrációban kötött házasságot.

A kiegyezés

Andrássy Gyula (1848) Andrássy Gyula, színezett fotó (1867) Székely Bertalan: A király koronázása, 1867. június 8-án Andrássy az esztergomi érsekkel megkoronázza I. Ferenc József magyar királyt (freskó) Andrássy Gyula, 1861-ben A Borsszem Jankó című élclap karikatúrája az 1879. szeptember 23-án megjelent lapszámban Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek Benczúr Gyula: Andrássy, 1884

Anton von Werner: A berlini kongresszus (középen Andrássy Gyula kék egyenruhában, Otto von Bismarck német kancellár fekete ruhában és Suvalov orosz diplomata díszöltözetben)

Andrássy Gyula kormánya megalakulásakor (1867. február 20.) Felül középen: Andrássy Gyula miniszterelnök; felső sor balról: Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, Wenckheim Béla belügyminiszter, Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter ; alsó sor balról: Mikó Imre közmunka- és közlekedésügyi miniszter, Festetics György király személye körüli miniszter, Gorove István földművelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszter (Barabás Miklós kőrajza)

1857-ben hazatérhetett. Azonnal bekapcsolódott a politikába, Deák Ferenc követőjeként. Kegyelmet nem kért, a főispáni tisztséget sem vállalta el újra, meg kívánta várni, míg újra alkotmányos viszonyok jöhetnek létre. Továbbra is kapcsolatban maradt az emigrációval. Sátoraljaújhely követe az 1861-es és az 1865–1868-as országgyűlésen, 1865 és 1867 között a képviselőház alelnöke volt. A kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik vezetője lett, az azt megszövegező, ún. Hatvanhetes bizottság tagjaként. Deák számára fontos volt Andrássy diplomáciai és politikai tehetsége, a bécsi udvar által iránta tanúsított elfogadottságára szükség volt ahhoz, hogy a császár is rugalmasan álljon a kiegyezés kérdéséhez. Ezen kívül az Erzsébet császárné és Andrássy közötti jó viszony is döntő fontosságú volt a kitűzött célok elérése szempontjából.

Deák Ferenc javaslatára 1867. február 17-én Ferenc József miniszterelnökké nevezte ki. Az Andrássy-kormány, Magyarország első kormánya az 1848–49-es forradalom és szabadságharc óta február 20-án tette le hivatali esküjét.

Június 8-án Ferenc József magyar királlyá koronázásakor ő látta el a nádor feladatait a ceremónia során. A miniszterelnöki tisztséget 1871. november 14-ig látta el. Jelentős érdemeket szerzett a dualista államon belül az önálló modern magyar államszervezet megteremtésében. Politikai helyzete kényes volt, mivel miniszterelnökként nem ő, hanem Deák volt a parlamenti többség vezetője, másrészt ekkor még a kiegyezés ellenzőinek tábora is igen erős volt. Andrássynak jelentős szerepe volt a horvát-magyar kiegyezés (1868) létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában és az önálló magyar Honvédség megalakításában. Miniszterelnöksége idején került sor az Állami Számvevőszék felállítására, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztására, a Határőrvidékek feloszlatására.

Közös külügyminiszterként

1871 és 1879 között az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere volt, egy ideig a közös pénzügyeket is felügyelte. E tisztségében átalakította a Monarchia külpolitikájának addigi irányvonalát, megszüntette az ország elszigeteltségét, közeledett a Német Császársághoz, az Orosz Birodalomhoz és Olaszországhoz is. Bismarck kancellárral baráti viszonyt ápolt. Később főleg a magyar közvélemény nyomására szakított az oroszbarát politikával, és a Monarchia semleges maradt az 1877–78-as orosz–török háborúban. Külügyminiszterségének legnagyobb eredménye az 1878-ban megtartott berlini kongresszus volt, amely gátat vetett a háború következtében a Balkán felé megindult orosz térfoglalásnak. A Balkán helyzetét rendező nagyhatalmi konferencia során az Osztrák–Magyar Monarchia lehetőséget kapott Bosznia-Hercegovina megszállására. Ennek kapcsán főleg a nagy költségek és az elrendelt mozgósítás miatt számos bírálatot kapott. Ezek hatására lemondott, ami előtt még sikerült megkötnie a Német Birodalommal azt az alapszerződést, amelyet a kiegyezés mellett élete másik fő művének tekintett.

„	Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferencz a magyar paraszt inkarnácziója, azoknak összes bölcsesége egy fejben, Andrássy a magyar úr finomsága, charme-ja és szeretetreméltósága desztilált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.	”
– Mikszáth Kálmán

„	… e kiváló férfiút, aki úgy Magyarország politikai életének, valamint a monarchia külügyi politikájának ma fennálló új alapját megteremtette, a jövendő nemzedékek is eszményképül fogják tekinteni.	”
– Széll Kálmán 1906. december 6.

Utolsó évei

Élete utolsó éveit elhatalmasodó betegsége miatt tőketerebesi kastélyába visszavonulva töltötte, továbbra is figyelemmel kísérve a közéleti eseményeket. A pesti állami temetési szertartásán sokan részt vettek, többek között Erzsébet magyar királyné is. Sisi leánya, Mária Valéria főhercegnő, így ír Andrássy temetéséről naplójában: "Február 21. Ma temetik Andrássyt. Mama özvegyéhez utazott – én később mentem utána. – Amikor a Mama elment, biztosította Andrássy özvegyét hűségéről, odaadásáról, szeretetéről, és arra kérte, hogy ő és fiai minden helyzetben támaszkodjanak rá. Mama azt mondta nekem, hogy csak most jött rá, mi volt számára Andrássy: először érzi magát egészen elhagyatva tanácsadó és barát nélkül.” A temetés után a grófot, az ottani kastélyparkban álló mauzóleumában helyezték örök nyugalomra, ahol feleségével együtt nyugszik. Halálának helyén, a horvátországi Voloskón utolsó lakhelyét emléktábla jelöli.

Családja

Kendeffy Katalin grófnőt (1830–1896) 1856. július 9-én vette feleségül, Párizsban. Három gyermekük született:

• Andrássy Tivadar (Párizs, 1857. július 10. – Budapest, 1905. május 13.) feleségétől, Zichy Eleonóra grófnőtől (1867–1945) négy lánya született, köztük Katalin (Katinka, Katus, a „vörös grófnő”), aki nagykárolyi gróf Károlyi Mihály miniszterelnök, köztársasági elnök felesége lett. Tivadar halála után Eleonóra feleségül ment férje öccséhez, az ifjabb Andrássy Gyulához, aki így a lányok mostohaapja lett.
• Ilona (1858–1952), ifj. gróf Batthyány Lajos (1860–1951) felesége
• Ifj. Andrássy Gyula (1860–1929), a Magyar Királyság bel- és külügyminisztere

Művei

• A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai, Budapest, 1901

Irodalom

• Angyal Dávid 1941: Gróf Andrássy Gyula (1823–1890). Értekezések a Történeti Tudományok köréből XXV.
• Kozári Monika: Andrássy Gyula. Budapest, Gondolat (2018) ISBN 9789636938284

Források

• Tőkéczki László: id. €gróf Andrássy Gyula politikai irányeszméi, edit.elte.hu
• Életrajz
• A csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy család nyomában
• az Andrássy családfa

További információk

• Hetven év után: újra Andrássy-szobor a Kossuth téren
• Sebestény Sándor: Emlékképek gr. Andrássy Gyula életéből – Polgári Szemle, 2014. október – 10. évfolyam, 3-6. szám – Hozzáférés: 2016. április 10.

Kapcsolódó szócikkek

• Andrássy út
• Andrássy Gyula-díj
• Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
• Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem
• Andrássy Aladár

Elődje: Szemere Bertalan

Magyarország miniszterelnöke 1867–1871

Utódja: Lónyay Menyhért

Elődje: Friedrich Ferdinand von Beust

Az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere 1871. november 14. – 1879. október 2.

Utódja: Heinrich Haymerle

Elődje: Aulich Lajos

Honvédelmi miniszter 1867. február 17. – 1871. november 14.

Utódja: Lónyay Menyhért