Főmenü megnyitása

Wikipédia β

Brexit

Brexit.png

A Brexit nemzetközileg elterjedt rövidítés az Egyesült Királyság tervezett kilépésére az Európai Unióból.[1] Két angol szó összevonása: British (magyarul 'brit') + exit ('távozás', 'kijárat').

A kilépést elhatározó 2016 júniusi népszavazást követően a brit kormány 2017. március 29-én indította el a kilépési tárgyalásokat, a maastrichti szerződés 50. cikkelye alapján.[2]

Korábban, 2017 januárjában Theresa May brit miniszterelnök 12-pontos tervet jelentett be a brit tárgyalási célokról, és megerősítette, hogy a kormány nem kívánja fenntartani a brit részvételt az Európai Közös Piacban.[3] Ígéretet tett a "nagy visszavonási törvény" kidolgozására, amely az 1972-es Európai Közösségről szóló törvényt semmisítené meg, illetve EU-törvényeket illesztene be az az Egyesült Királyság jogrendszerébe.[4] A kilépés feltételeit még nem tárgyalták meg, és ideiglenesen az Egyesült Királyság egyelőre még az Európai Unió teljes jogú tagja marad.[5]

Az Egyesült Királyság 1973-ban csatlakozott az Európai Közösségekhez, az EU elődjéhez. Tagságát népszavazás erősítette meg 1975-ben. Az 1970-es és 1980-as években főleg a Munkáspárt és szakszervezeti vezetők támogatták a kilépést. Az 1990-es évek óta a kilépés fő támogatója a Függetlenségi Párt (UKIP), és növekvő számban támogatták a konzervatívok is.

Tartalomjegyzék

A „Brexit” szóSzerkesztés

A Brexit (csakúgy, mint korábbi változata, a Brixit)[6] szóösszerántás, a „British” és az „exit” szavakból. A korábbi Grexit szó mintájára készült, amely Görögország (angolul Greece) lehetséges kilépését jelölte az eurózónából, illetve az EU-ból.[7] A Brexit szót a brit EU-kilépésre Peter Wilding használhatta először egy Euractive blog bejegyzésben, 2012. május 15-én.[8][9]

Nem hivatalosan gyakran használják a „kemény Brexit” (angolul hard Brexit), illetve a „puha Brexit” (soft Brexit) kifejezéseket,[10] amelyek arra utalnak, milyen lehet az Egyesült Királyság viszonya az EU-hoz a kilépést követően. „Kemény” lehet a viszony, ha ugyanúgy kereskedne az EU-országokkal, mint bármely más országgal, a Kereskedelmi Világszervezet szabályai alapján, miközben nem kellene elfogadnia a személyek szabad áramlásának szabályait. „Puha” lehet, ha megmarad az EU közös piacában való tagság az áruk és szolgáltatások tekintetében és a személyek szabad mozgásának legalább bizonyos foka, az Európai Gazdasági Térség szabályai szerint.[11]

Történeti háttereSzerkesztés

1977 óta hol a tagság támogatói, hol ellenzői voltak többségben az Egyesült Királyságban, és az arányok jelentősen mozogtak.[12] Az 1975-ös népszavazás során a szavazók kétharmada támogatta a bentmaradást. A tagság elutasítottsága 1980-ban, Margaret Thatcher miniszterelnökségének az első évében érte el a csúcsot, ekkor 65 százalék volt, miközben csak 26 százalék volt a támogatók aránya.[12] Miután 1984-ben Thatcher tárgyalásokkal visszatérítést csikart ki a brit EU-befizetésekből, a tagság támogatói többségbe kerültek. Ez így is maradt, kivéve a 2000-es évet, amikor Tony Blair miniszterelnök szorosabb EU-integrációt sürgetett és az euró bevezetését, illetve 2011 környékét, amikor a bevándorlás a közfigyelem középpontjába került.[12] Még 2015 decemberében is egyértelmű többsége volt a tagságnak, bár akkor már látszott, hogy David Cameron miniszterelnök tárgyalásai az EU reformjáról, különösen a "nem eurózóna tagországoknak nyújtott biztosítékokról" és a bevándorlásról, komolyan befolyásolhatják a szavazókat.[13]

A brit csatlakozásSzerkesztés

Az Egyesült Királyság nem volt az EU elődje, a Római Szerződés aláírója. Ez az 1957-ben aláírt szerződés hozta létre az Európai Közösségeket, beleértve az Európai Gazdasági Közösséget (EGK). A brit csatlakozási kérelmeket 1963-ban és 1967-ben megvétózta Charles de Gaulle francia elnök, azzal az indokkal, hogy „a brit gazdaság számos vonása, a munkagyakorlatoktól a mezőgazdaságig” „Britanniát inkompatibilissé teszik Európával”, és hogy a britek „mély ellenségességgel” viseltetnek minden páneurópai projekttel szemben.[14] Ahogy de Gaulle 1969-ben visszavonult az elnökségből, az Egyesült Királyság ismét kérte a tagságot, ezúttal sikerrel. A szuverenitás kérdését az FCO 30/1048-as titkos külügyminisztériumi dokumentum vizsgálta, amelyet csak 2002 januárjában tettek közzé a dokumentumok titkosságát 30 év után feloldó szabály alapján. „A politikai területeket, amelyekben az Európai Közösségekhez való csatlakozás érinti a parlament szabadságát” a következőképpen sorolta fel a dokumentum: »vámok, mezőgazdaság, a munkaerő, szolgáltatások és a tőke szabad mozgása, szállítás és a migráló munkások társadalombiztosítása.« A 26. paragrafus azt a következtetést vonta le, hogy érdemes a befolyási és hatalmi meggondolásokat a formális szuverenitás elé sorolni.[15] Az csatlakozási szerződést 1972 januárjában Edward Heath miniszterelnök, a Konzervatív Párt vezetője írta alá.[16] Az Európai Közösségek törvényt a parlament 1972. október 17-én hozta meg és a következő nappal megtörtént a hivatalos ratifikáció[17] és így a következő év január 1-vel az ország csatlakozhatott az EGK-hoz, vagy Közös Piachoz.[18]

1975-ös népszavazásSzerkesztés

A britek 1975-ben tartottak először népszavazást a tagságról. A Harold Wilson vezette ellenzéki Munkáspárt azzal az igénnyel vett részt az 1974-es választásokban, hogy tárgyalják újra az EGK-tagság feltételeit és aztán tartsanak népszavazást a tagságról.[19] A Munkáspárt megnyerte a választásokat, de 3 mandátum hiányzott a parlamenti többségéhez, és kisebbségi kormány alakult. A fő politikai pártok és a sajtó főárama támogatta a tagságot, de éppen a kormányzó párt volt megosztott. A párt 1974-es egynapos kongresszusa 2:1 arányban a kilépés mellett szavazott, a 23 tagú kabinetből pedig heten ellenezték a tagságot.[20] Harold Wilson erre a vitára felfüggesztette a kollektív kabinetfelelősség alkotmányos konvencióját, megengedve a minisztereknek, hogy a kormány ellen kampányoljanak. 1975 június 5-én a szavazóknak a következő kérdésre kellett igennel, vagy nemmel válaszolniuk: Úgy gondolja, hogy az Egyesült Királyság maradjon az Európai Közösségben (Közös Piacban)? Az ország minden közigazgatási megyéjében és régiójában az igen szavazat kapott többséget, kivéve a Shetland-szigeteket és a Külső-Hebridákat.[21][22]

A thatcheri évekSzerkesztés

 
Az 1975-ös és 2016-os népszavazások eredményeinek összehasonlítása

1979-ben a britek úgy döntöttek, hogy kimaradnak az európai árfolyam-mechanizmusból (European Exchange Rate Mechanism, vagy ERM), amely az euró létrehozásának az előszobája volt.

Az ellenzékben lévő Munkáspárt az 1983-as választásokon azzal kampányolt, hogy az ország lépjen ki az EGK-ból, mégpedig népszavazás nélkül.[23] A Munkáspárt súlyos vereséget szenvedett és Margaret Thatcher kormányát újraválasztották. Ezt követően a Munkáspárt is megváltoztatta politikáját.[23]

1985-ben az Egyesült Királyság népszavazás nélkül ratifikálta az Egységes Európai Okmányt, a Római Szerződés első jelentős módosítását, a Thatcher-kormány teljes támogatása mellett.

1990 októberében az Egyesült Királyság csatlakozott az ERM-hez és a font sterlinget a német márkához rögzítették. Ez Margaret Thatcher mély fenntartásai ellenére történt, akinek azonban engednie kellett miniszterei nyomásának.

Maastricht és utánaSzerkesztés

1990 novemberében Margaret Thatcher lemondott a miniszterelnöki posztról, miután a Konzervatív Párt egyre megosztottabbá vált, részben Thatcher egyre euroszkeptikusabbá váló nézetei miatt. 1992 szeptemberében az Egyesült Királyság az ERM elhagyására kényszerült. miután a font sterling erős spekulációs nyomás alá került (Fekete Szerda). Becslések szerint a spekulációs támadás több, mint 3 milliárd fontjába került a brit adófizetőknek.[24][25]

A maastrichti szerződés eredményeképp 1993. november 1-ével az Európai Közösségekből Európai Unió lett.[26] Az új név azt jelképezte, hogy a tömb gazdasági unióból politikai unióvá fejlődött.[27] Miután 2009. december 1-én életbe lépett a lisszaboni szerződés, a felfrissített maastrichti szerződést, az utóbbit új néven kezdték el emlegetni: ez az Európai Unió Szerződése (2007, angolul Treaty on European Union, vagy röviden TEU). A Római Szerződés aktualizált neve Szerződés az Európai Unió Működéséről (angolul Treaty on the Functioning of the European Union, vagy TFEU).

1994-ben Sir James Goldsmith megalapította a Népszavazás Pártot (angolul Referendum Party), azzal a céllal, hogy az 1997-es választásokon népszavazást követeljen a brit EU-tagságról.[28] A párt 547 választókerületben állított jelöltet és 2,6 százalékos eredményt ért el, 810 860 szavazatot szerezve.[29]

A UKIP szerepeSzerkesztés

Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UK Independence Party, vagy UKIP) 1993-ban alakult. A 2004-es Európai Parlament választásokon a harmadik helyen végzett a brit pártok között, 2009-ben a második helyen, 2014-ben viszont már az első helyen, a szavazatok 27,5 százalékával. Ez volt az első alkalom az 1910-es általános választások óta, hogy nem a Munkáspárt vagy a Konzervatív Pért szerezte meg a legtöbb szavazatot egy országos választáson.[30] A UKIP 2014-es választási sikerének összetétele a választók közt erős korrelációban állt a 2016-os kilépési népszavazás eredményeivel.[31] 2014-ben a UKIP megnyert két időközi választást, amelyekre azért volt szükség, mert a választókerületek konzervatív parlametni képviselői a UKIP-hoz csatlakoztak és utána lemondtak mandátumukról. A 2015-ős általános választásokon a UKIP a szavazatok 12,6 százalékát szerezte meg és a 2014-ben elnyert két mandátum közül az egyiket (Clactont) megőrizte.[32]

EuroszkepticizmusSzerkesztés

Egy 2016 áprilisában publikált elemzésben John Curtice, a Strathclyde Egyetem professzora úgy definiálta az euroszkepticizmust, mint az EU hatalmának csökkentésére irányuló szándékot, az eurofíliát pedig az ellenkezőjeként. E definíció alapján a Brit Társadalmi Attitűdök (British Social Attitudes, BSA) felmérések szerint az euroszkepticizmus az 1993-as 38 százalékról 2015-re 65 százalékra emelkedett. Az euroszkepticizmus azonban nem keverendő össze az EU-kilépés akarásával. A 2015 július-novemberi felmérés például azt mutatta, hogy 60 százalék támogatta a „maradjunk EU-tagok” opciót és csak 30 százalék a kilépést.[33]

A 2016-os népszavazásSzerkesztés

Tárgyalások az EU reformjárólSzerkesztés

2012-ben David Cameron miniszterelnök visszautasította, hogy tartsanak népszavazást az EU-tagságról, de nem zárta ki, hogy a későbbiekben lehetővé válhat egy ilyen szavazás a tagság támogatottságának felmérésére.[34][35] A BBC szerint „A miniszterelnök elismerte, hogy az Egyesült Királyság Európai Unión belüli pozíciójának a biztosításához szükség van a brit nép teljesszívű támogatására”, de azt mondta. hogy „taktikai és stratégiai türelmet” kell mutatniuk.[36]

Saját képviselői és a UKIP erősödésének a nyomása alatt 2013 januárjában Cameron bejelentette, hogy a konzervatív kormány még 2017 vége előtt bent-vagy-ki népszavazást ír ki az EU-tagságról, egy újratárgyalt csomag alapján, ha 2015-ben újraválasztást nyer.[37]

A Konzervatív Párt váratlanul többséget szerezve megnyerte a 2015-os választásokat. Ezt követően hamarosan benyújtották az Európai Uniós népszavazásról szóló törvényt. Cameron bent maradt volna egy megreformált EU-ban, és négy ponton szeretett volna újratárgyalást: az egységes piac védelme a nem eurózóna tagok számára, a bürokrácia csökkentése, felmentés a brtiek számára az unió szorosabbra fonása során és az EU-n belüli migráció korlátozása.[38]

A tárgyalások eredményeit 2016 februárjában jelentették be. Sikerült megegyezni az EU-n belüli migránsoknak járó juttatások valamelyes korlátozásáról, amit azonban csak az Európai Bizottság, majd az Európai Tanács hozzájárulásával vezethet be egy tagállam, beleértve a briteket.[39]

Cameron a képviselőházban 2016 február 22-én mondta el azt a beszédét, amelyben az újratárgyalási megegyezésről számolt be és bejelentette, hogy 2016. június 23-ra írják ki a népszavazást.[40] Elmondta, hogy ha a kilépés nyer, a kormány azonnal megkezdi az 50. cikkely szerinti eljárást és a kétéves periodust a kilépéssel kapcsolatos elvégzendők megtárgyalására.[41]

A kampánycsoportokSzerkesztés

A kilépés melletti kampány hivatalos csoportja a Vote Leave volt („Szavazz a távozásra”)[42] Rivális kampánycsoport volt ugyanazon a cél mellett a Leave.EU is, de a hivatalos csoport titulust a Vote Leave kapta a Választási Bizottságtól.[43][44]

 
„Szavazz a távozásra” plakát Omaghban: „Naponta £50 milliót küldünk az EU-nak. Költsük a saját egészségügyi rendszerünkre.”

Az EU-ban maradás hivatalos kampánya a Stuart Rose vezette Britain Stronger in Europe volt (Britannia Erősebb Európában, vagy informálisan Remain, azaz maradni). Egyéb kampányok a bentmaradásra: Conservatives In (Konzervatívok Bent)[45] Labour in for Britain (A Munkáspárt bent, Britannia számára),[46] #INtogether (Liberal Democrats),[47] Greens for a Better Europe (Zöldek egy Jobb Európáért),[48] Scientists for EU (Tudósok az EU-ért),[49] Environmentalists For Europe (Környezetvédők Európáért),[50] Universities for Europe (Egyetemek Európáért)[51] és Another Europe is Possible (Lehetséges a Más Európa).[52]

A szavazás eredményeSzerkesztés

Az eredményt június 24-e reggelén jelentették be: 51,9 százalék (17,41 millió szavazó) foglalt állást az EU-ból való távozás mellett, és csak 48,1 százalék (16,14 millió ember) választotta a maradást.[53][54][55] Több, mint négymillióan írták alá azt a petíciót, amelyet újabb népszavazás kiírásáért indítottak el,[56][57] de július 9-én a kérést elutasította a kormány.[58]

Politikai hatásaiSzerkesztés

Az eredmény kihirdetése után Cameron bejelentette, hogy októberig lemond.[59] Ezt 2016. július 13-án meg is tette. A Konzervatív Párton belüli verseny eredményeképp Theresa May lett a miniszterelnök. George Osborne helyett Philip Hammond lett a kincstári kancellár (pénzügyminiszter), Boris Johnson korábbi londoni polgármester a külügyminiszter és David Davis az Európai Uniós kilépésért felelős miniszter. A Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn bizalmi szavazást vesztett a pártján belül és pártválasztásokat írtak ki. Július 4-én Nigel Farage, a UKIP feje is lemondott.[60]

Az országon kívül sok euroszkeptikus vezető ünnepelt és azt vetítette előre, hogy a britek példáját mások is követik majd. A jobboldali populista holland Geert Wilders azt mondta, hogy Hollandiának követnie kéne a példát és népszavazáson dönteni az EU-tagságról.[61] A közvéleménykutatások a következő hetekben azonban azt mutatták Európában, hogy Hollandiában és másutt is csökkent az euroszkeptikus mozgalmak támogatottsága.[62]

Egy héttel a népszavazás után Gordon Brown korábbi munkáspárti miniszterelnök, aki a lisszaboni szerződés aláírója volt 2007-ben arra a kockázatra figyelmeztetett, hogy az országnak a következő évtizedben újra kell majd járnia a népszavazási vitát. Azt írta, hogy a maradók tábora úgy érzi, pesszimistáknak kell lenniük, hogy bebizonyítsák, a Brexit nem valósítható meg katasztrófa nélkül, miközben a távozás támogatói eltúlzottnak talélják az emlegetett gazdasági veszélyeket.[63]

A Brown előtti munkáspárti miniszterelnök, Tony Blair 2016 októberében amellett érvelt, hogy legyen új népszavazás a tagságról, vagy döntsön a parlament, vagy egy új választás.[64] John Major korábbi konzervatív miniszterelnök 2016 novemberében azt mondta, hogy a akármilyen lesz is a kilépési megegyezés, a parlamentnek ratifikálnia kell, és utána a megállapodás függvényében nyílhatna lehetőség egy újabb népszavazásra.[65]

Az EU elhagyásának procedúrájaSzerkesztés

A parlamenti jóváhagyásSzerkesztés

A vélemények megoszlottak, hogy a kormány az 50. cikkely aktiválásához élhet-e a korona külügyi felségjogával a parlament felhatalmazása nélkül is. Végül 2017 január 24-én a Legfelsőbb Bíróság a Miller-ügyet tárgyalva úgy döntött, hogy szükséges a parlamenti hozzájárulás.[66][67] Az ügyre úgy tekintettek, mint amelynek alkotmányos jelentősége van a felségjog külügyi hatáskörének meghatározásában.[68] A Legfelsőbb Bíróság azt a döntést is hozta, hogy Skócia, Wales és Észak-Írország törvényhozásainak nincs jogköre megvétózni a döntést.[69] (Skócia és Észak-Írország régióiban a „maradás” kapott több szavazatot.) A parlament 2017. február 1-én túlnyomó többséggel felhatalmazta a miniszterelnököt, hogy folyamodjon az 50. cikkelyhez, elfogadva az erről szóló törvényjavaslatot.[70]

KövetkezményeiSzerkesztés

Jogi következményeiSzerkesztés

A Brexit jogi következményei csak a Brexit tényleges foganatosítása, az Egyesült Királyságnak az EU-ból való tényleges kilépése után lesznek világosak. Már most megindult azonban különböző jogi szakterületeken a várható következmények elemzése. Így például a védjegyoltalom területén csak annyi világos egyelőre, hogy az Egyesült Királyságra nem fog kiterjedni a továbbiakban az európai uniós védjegyek oltalma. (Addig viszont igen.)[71][72]

Következményei az EU számáraSzerkesztés

A népszavazás után nem sokkal a német parlament elemzést adott közre a Brexit következményeiről az EU-ra és ezen belül is Németország gazdasági és politikai helyzetére.[73] Az elemzés megállapította, hogy az Egyesült Királyság Németország harmadik legfontosabb exportpiaca, az Egyesült Államok és Franciaország után. A német export a britekhez, áruban és szolgáltatásban, évente mintegy 120 milliárd értékű, azaz a teljes német kivitel 8 százaléka. Németország kereskedelmi többlete ebben a relációban 2014-ben 36,3 milliárd euró volt. "Kemény Brexit esetén az exportra a WTO vámjai és tarifái lennének érvényesek. A teljes kivitel átlagos tarifája 2.4 százalék, de például az autókivitelre 9,7 százalék, tehát ezt az iparágat különösen érzékenyen érintené a "kemény Brexit". Összesen 750 ezer németországi munkahely függ a brit exporttól, miközben a brit oldalon hárommillió munkahely függ az EU-ba irányuló exporttól. A tanulmány azonban leszögezi, hogy az előrejelzéseket jelentős bizonytalanságok övezik.

A 2009-es lisszaboni szerződés szerint az EU Tanácsának döntéseit minősített többséggel hozza, ami azt jelenti, hogy legalább négy tagállam kell bármely döntés megvétózásához. A szabályt eredetileg azért alkották, hogy ne a három legnépesebb tagállam - Németország, Franciaország és Nagy-Britannia - domináljon a Tanácsban.[74] A gazdaságilag liberális britek távozása után a németek és a hasonlóan viselkedő észak-európai országok - a hollandok, skandinávok és a baltiak - elveszítenek egy fontos szövetségest és egyúttal potenciálisan a döntéseket blokkolni tudó kisebbséget.[75] Így más EU-tagok felülírhatják a németek és szövetségeseik szándékait az EU-költségvetéssel, vagy a bajban lévő dél-európai bankok betéteire nyújtott német banki garanciákat illetően.[76]

A Brexittel az EU második legnagyobb gazdaságát, harmadik legnépesebb tagját veszíti el, amely egyúttal a világ pénzügyi központja.[77] Ezenfelül, az EU második legnagyobb nettó költségvetési befizetőjét veszíti el. (2015-ben a németek 14,3 milliárd eurót fizettek be, az Egyesült Királyság 11,5 milliárdot és a franciák 5,5 milliárdot.)[78]

A britek kilépésével a többi nettó befizetőre jelentősen nagyobb teher járul, kivéve ha csökkentik a költségvetést. Enélkül a németeknek például 2019-ben és 2020-ban is 4,5 milliárd euróval többet kellene befizetniük. A britek nem maradhatnának az Európai Beruházási Bank részvényesei sem, mert csak EU tagállamok birtokolhatják a bank részvényeit. A jelenlegi brit tulajdoni részesedés 16 százalék (2013-as adat szerint 32,9 milliárd euró), és ezt a britek visszavonják, hacsak nem változik az EU Szerződése.[79]

A Brexittel az EU legerősebb katonai hatalmát veszíti el[80][81], egyikét annak a két tagállamnak, amelyek nukleáris fegyvereket birtokolnak és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai.

A Német Nemzetközi és Biztonsági Ügyek Intézetének dolgozó Tim Oliver jelentésében kibővítette az elemzést arra a kérdésre, mit jelentene a Brexit az EU egésze számára. Szerinte a kilépés "potenciálisan alapvetően megváltoztathatja az EU-t és az európai integrációt. A protekcionizmus felé billentheti az egyensúlyt, kiélezheti a meglévő ellentéteket és az EU széteséséhez vezető centrifugális erőket engedhet szabadjára. Az alternatíva, hogy leglázadóbb tagjátról megszabadulva az EU hatékonyabbá teszi a vezetését."[82] Egyes szerzők kiemelik az EU-tagság természetének minőségimegváltozását a Brexit után: "Az Egyesült Királyság esete megmutatta, hogy az uniónak a fenntarthatóságához folyamatosan karban kell tartania a tagságot, ami az egyes tagok hozzájárulását illeti a közös jóhoz, jogokban és kötelességekben is.[83]

Vita folyt arról is, hogy esetleg más tagok is követhetik-e a britek példáját a kilépésben. Nyomós ellenérv volt, hogy a legtöbb tag erősebben függ az EU-tól, mint a britek, és hogy a kisebb tagállamok gazdasága megszenvedné a kilépést.[83]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Brexit: All you need to know about the UK leaving the EU”, BBC News, 2016. november 3. 
  2. Article 50: Theresa May to trigger Brexit process”, BBC News, 2017. március 20. 
  3. Wilkinson, Michael. „Theresa May confirms Britain will leave Single Market as she sets out 12-point Brexit plan.”, The Daily Telegraph, 2017. január 17. 
  4. Brexit: PM to trigger Article 50 by end of March”, BBC News, 2016. október 2. (en-GB nyelvű) 
  5. Advice for British nationals travelling and living in Europe. The U.K. Government, 2017. január 19.
  6. Britain and the EU: A Brixit looms”, The Economist, 2012. június 21. 
  7. Explainer: The what, when and why of 'Brexit'. USA Today, 2016. február 22.
  8. Stumbling towards the Brexit. BlogActiv.eu, 2012. május 15.
  9. Coining catchy 'Brexit' term helped Brits determine EU vote. NYDailyNews.com, 2016. június 27.
  10. 'Hard' Brexit most likely outcome for UK leaving EU, says S&P”, Reuters, 2016. november 11. (Hozzáférés ideje: 2017. március 18.) 
  11. Brexit: What are the options? Alternative Brexit models. BBC News, 2017. január 15. (Hozzáférés: 2017. február 24.)
  12. ^ a b c Mortimore, Roger. „Polling history: 40 years of British views on 'in or out' of Europe 
  13. New Open Europe/ComRes poll: Failure to win key reforms could swing UK's EU referendum vote openeurope.org, 16 December 2015.
  14. 1967: De Gaulle says 'non' to Britain – again”, BBC News, 1976. november 27. (Hozzáférés ideje: 2016. március 9.) 
  15. FCO 30/1048, Legal and constitutional implications of UK entry into EEC (open from 1 January 2002).[1]
  16. Into Europe. Parliament.uk. (Hozzáférés: 2017. február 25.)
  17. English text of EU Accession Treaty 1972, Cmnd. 7463 (PDF). (Hozzáférés: 2017. február 24.)
  18. 1973: Britain joins the EEC”, BBC News, 1973. január 1. (Hozzáférés ideje: 2016. március 9.) 
  19. Alex May, Britain and Europe since 1945 (1999).
  20. DAvis Butler: The 1975 Referendum (PDF). Eureferendum.com. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
  21. Research Briefings – The 1974–1975 UK Renegotiation of EEC Membership and Referendum. Parliament of the United Kingdom. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
  22. Who Voted for Brexit? A comprehensive district level analysis. Becker, Fetzer, Novy, University of Warwick. (Hozzáférés: 2016. november 22.)
  23. ^ a b Vaidyanathan, Rajini. „Michael Foot: What did the 'longest suicide note' say?”, BBC News Magazine, BBC, 2010. március 4. (Hozzáférés ideje: 2015. október 21.) 
  24. Black Wednesday. (Hozzáférés: 2016. február 24.)
  25. Tempest, Matthew. „Treasury papers reveal cost of Black Wednesday”, The Guardian, 2005. február 9. (Hozzáférés ideje: 2010. április 26.) 
  26. EU treaties. Europa (web portal). (Hozzáférés: 2016. szeptember 15.)
  27. EUROPA The EU in brief. Europa (web portal). (Hozzáférés: 2016. május 19.)
  28. Wood, Nicholas. „Goldsmith forms a Euro referendum party”, 1994. november 28., 1. oldal 
  29. UK Election 1997. Politicsresources.net. [2011. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 16.)
  30. 10 key lessons from the European election results. The Guardian, 2014. május 26. (Hozzáférés: 2014. május 31.)
  31. Does Migration Cause Extreme Voting?. Becker and Fetzer, University of Warwick, 2016. október 18. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
  32. Matt Osborn: 2015 UK general election results in full. The Guardian, 2015. május 7.
  33. Tarran, Brian (2016. április 8.). „The Economy: a Brexit vote winner?”. Significance 13 (2). DOI:10.1111/j.1740-9713.2016.00891.x/full.  
  34. Nicholas Watt. „Cameron defies Tory right over EU referendum: Prime minister, buoyed by successful negotiations on eurozone banking reform, rejects 'in or out' referendum on EU”, 2012. június 29. (Hozzáférés ideje: 2012. július 2.) „David Cameron placed himself on a collision course with the Tory right when he mounted a passionate defence of Britain's membership of the EU and rejected out of hand an 'in or out' referendum.” 
  35. Sparrow, Andrew. „PM accused of weak stance on Europe referendum”, 2012. július 1. (Hozzáférés ideje: 2012. július 2.) „Cameron said he would continue to work for 'a different, more flexible and less onerous position for Britain within the EU'.” 
  36. David Cameron 'prepared to consider EU referendum'. BBC News, 2012. július 1. (Hozzáférés: 2012. július 2.) „Mr Cameron said ... he would 'continue to work for a different, more flexible and less onerous position for Britain within the EU'.”
  37. David Cameron promises in/out referendum on EU. BBC News, 2013. január 23. (Hozzáférés: 2016. április 23.)
  38. David Cameron sets out EU reform goals. BBC News, 2015. november 11. (Hozzáférés: 2016. január 16.)
  39. Spaventa, Eleanore: Explaining the EU deal: the ‘emergency brake’. (Hozzáférés: 2016. október 25.)
  40. Prime Minister sets out legal framework for EU withdrawal, 2016. február 22. (Hozzáférés: 2016. február 29.)
  41. The process for withdrawing from the European Union. Foreign and Commonwealth Affairs, HM Government
  42. Jon Stone. „Vote Leave designated as official EU referendum Out campaign”, 2016. április 13. 
  43. Leave.eu. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
  44. Other major campaign groups included Grassroots Out, Get Britain Out and Better Off Out.
  45. Conservatives In. Conservatives In. (Hozzáférés: 2016. június 2.)
  46. Alan Johnson MP: Labour in for Britain – The Labour Party. Labour.org.uk. [2016. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
  47. Britain in Europe. Liberal Democrats. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
  48. Greens for a Better Europe. Green Party. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
  49. Home. Scientists for EU. (Hozzáférés: 2016. június 2.)
  50. Environmentalists For Europe homepage. Environmentalists For Europe. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
  51. Universities for Europe. Universities for Europe. (Hozzáférés: 2016. május 19.)
  52. Another Europe is Possible. (Hozzáférés: 2016. június 8.)
  53. EU referendum: BBC forecasts UK votes to leave. BBC News. (Hozzáférés: 2016. június 24.)
  54. EU Referendum Results. Sky (United Kingdom )
  55. A Választási Bizottság Népszavazási eredmények oldala (angolul)
  56. Hooton, Christopher. „Brexit: Petition for second EU referendum so popular the government site's crashing”, Independent Print Limited, 2016. június 24. (Hozzáférés ideje: 2016. június 24.) 
  57. Boult, Adam. „Petition for second EU referendum attracts thousands of signatures”, 2016. június 26. (Hozzáférés ideje: 2016. június 26.) 
  58. Brexit: Petition for second EU referendum rejected. BBC News, 2016. július 9.
  59. Brexit: David Cameron to quit after UK votes to leave EU”, BBC, 2016. június 24. (Hozzáférés ideje: 2016. június 24.) 
  60. UKIP leader Nigel Farage stands down. BBC News, 2016. július 4. (Hozzáférés: 2016. július 5.)
  61. "Exclusive: Britain 'could liberate Europe again' by voting for Brexit and sparking populist revolution". The Daily Telegraph. 22 May 2016.
  62. Brexit causes resurgence in pro-EU leanings across continent, 2016. július 8. (Hozzáférés: 2016. július 12.)
  63. The key lesson of Brexit is that globalisation must work for all of Britain”, The Guardian, 2016. június 29. (Hozzáférés ideje: 2016. november 18.) 
  64. Joe Watts Political Editor. „Brexit: Tony Blair says there must be a second vote on UK's membership of EU”, The Independent, 2016. október 28. (Hozzáférés ideje: 2016. november 9.) 
  65. Tony Blair 'to help the UK's politically homeless', 2016. november 24.
  66. Ram, Vidya. „U.K. govt. must get Parliament nod for Brexit: Supreme Court”, The Hindu (en nyelvű) 
  67. Supreme court rules parliament must have vote to trigger article 50”, The Guardian, 2017. január 24. (Hozzáférés ideje: 2017. február 9.) 
  68. Brexit Article 50 Challenge to Quickly Move to Supreme Court”, Bloomberg, 2016. július 19. (Hozzáférés ideje: 2016. október 18.) 
  69. Brexit: Ministers 'not legally compelled' to consult AMs”, BBC News, 2017. január 24. (en-GB nyelvű) 
  70. Brexit: MPs overwhelmingly back Article 50 bill”, BBC, 2017. február 1. (Hozzáférés ideje: 2017. február 1.) 
  71. Millisits Endre: Védjegyoltalom az Egyesült Királyságban - mi várható a Brexit után? Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle 2016. dec. 19. - 28. old.
  72. http://www.mie.org.hu/eloadasok_2017/tavaszi_konf/Brexit_IP_Jokuti_2017_05_25.pdf
  73. Andreas Koenig: Ökonomische Aspekte eines EU-Austritts des Vereinigten Königreichs (Brexit) (German nyelven). Deutscher Bundestag, 2016. június 27. (Hozzáférés: 2016. október 17.)
  74. M. Chardon: Sperrminorität (German nyelven). Bundeszentrale für politische Bildung, 2016. január 1. (Hozzáférés: 2016. október 9.)
  75. Holger Romann: Nach dem Brexit-Votum: EU-Wirtschaftspolitik – was geht da? (German nyelven). ARD, 2016. augusztus 25. (Hozzáférés: 2016. október 9.)
  76. Dorothea Siems: Sperrminorität (German nyelven). Die Welt, 2016. június 18. (Hozzáférés: 2016. október 9.)
  77. EU-Austritt des UK: Diese Folgen hat der Brexit für Deutschland und die EU (German nyelven). Merkur.de, 2016. augusztus 22. (Hozzáférés: 2016. november 30.) „Die Briten haben sich für einen Abschied entschieden, Europa wird nun anders aussehen. Der Kontinent verliert seine (neben Frankreich) stärkste Militärmacht samt Atomwaffenarsenal, seine zweitgrößte Volkswirtschaft, das Land mit der drittgrößten Bevölkerung, die Finanzhauptstadt der Welt und einen von zwei Plätzen im UN-Sicherheitsrat. [The British have decided to leave. Europe will now look different. The continent will be losing its strongest military power (alongside France), ... its second largest economy, the country with the third largest population, the financial capital of the world, and one of two seats on the UN Security Council.]”
  78. Hendrik Kafsack: EU-Haushalt: Deutschland überweist das meiste Geld an Brüssel (German nyelven). Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2016. augusztus 8. (Hozzáférés: 2016. október 9.)
  79. Reuters/dpa: Brexit wird teuer für Deutschland (German nyelven). Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2016. szeptember 10. (Hozzáférés: 2016. október 9.)
  80. Ataman, Joseph: A British Paradox: the EU’s Most Reluctant Power is its Militarily Strongest. Wall Street Journal, 2016. június 16. (Hozzáférés: 2017. március 19.) „For the EU's military operations there is a central paradox: Britain is both its strongest asset and its principal undoer. The UK possesses one of the largest and most technologically advanced militaries in Europe - and arguably the most experienced.”
  81. Bunkell, Alistair: Would Brexit Harm EU's Most Powerful Military?. Sky News, 2016. június 19. (Hozzáférés: 2017. március 19.) „The UK is part of almost every active European Union operation and exit would deprive it of a major force.”
  82. Oliver, Tim L.: Europe without Britain. Stiftung Wissenschaft und Politik. (Hozzáférés: 2016. június 23.)
  83. ^ a b Torres, Francisco: The Political Economy of Brexit: Why Making It Easier to Leave the Club Could Improve the EU. Intereconomics. (Hozzáférés: 2016. november 30.)

További olvasmánySzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Brexit című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.