Jávorantilop

emlősfaj

A jávorantilop (Taurotragus oryx) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a tulokformák (Bovinae) alcsaládjába tartozó faj.

Infobox info icon.svg
Jávorantilop
Evolúciós időszak: Középső pleisztocén - jelen, 1,6–0 Ma
Jávorantilop bika
Jávorantilop bika
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Scrotifera
Csoport: Ferungulata
Csoport: Patások (Ungulata)
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Csoport: Ruminantiamorpha
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Öregcsalád: Bovoidea
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
Alcsalád: Tulokformák (Bovinae)
Nemzetség: Csavartszarvú antilopok (Tragelaphini)
Nem: Taurotragus
Wagner, 1855
Faj: T. oryx
Tudományos név
Taurotragus oryx
(Pallas, 1776)
Szinonimák
  • Tragelaphus oryx (Pallas, 1766)
  • Taurotragus alces (Oken, 1816)
  • Taurotragus canna (C. H. Smith, 1827)
  • Taurotragus barbatus (Kerr, 1792)
  • Taurotragus oreas (Pallas, 1777)
  • Taurotragus typicus Selous, 1899
  • Taurotragus livingstonei (P. L. Sclater, 1864)
  • Taurotragus billingae Kershaw, 1923
  • Taurotragus kaufmanni (Matschie, 1912)
  • Taurotragus niediecki (Matschie, 1913)
  • Taurotragus selousi Lydekker, 1910
  • Taurotragus triangularis (Günther, 1889)
  • Taurotragus pattersonianus Lydekker, 1906
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Jávorantilop témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Jávorantilop témájú médiaállományokat és Jávorantilop témájú kategóriát.

Nemének a típusfaja.

Afrikai kérődző, a világ egyik legtermetesebb antilopfaja. Neve a búr telepesektől ered, akik annak idején a jávorszarvas jelentésű eland nevet adták neki.

ElőfordulásaSzerkesztés

A jávorantilop a dél- és kelet-afrikai száraz, füves és ritkás fákkal tarkított szavannák lakója. Az alábbi országokban fordul elő: Angola, Botswana, Burundi, Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Kenya, Lesotho, Malawi, Mozambik, Namíbia, Ruanda, Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Szudán, Szváziföld, Tanzánia, Uganda, Zambia és Zimbabwe.

AlfajaiSzerkesztés

A területen három alfaj osztozik:[1][2][3]

MegjelenéseSzerkesztés

A jávorantilop igen impozáns megjelenésű állat. Alapszíne vöröses vagy homokszínű-világosbarna, hátról gyakran néhány vékony fehér csík fut hasa felé. A bikák sötétebb alapszínűek. A has és a lábak világosak, bár a térdrészen sötét, feketés foltok fordulhatnak elő. Az arckoponyát fedő szőrzet is sötétebb színű. A nyak alsó részén vérerekben gazdag toroklebeny csüng, amely az idős bikáknál különösen nagy is lehet. Ennek szerepe a hőleadásban van. A bikákra borzas, sötét, durva szőrű homloksörény is jellemző.

A bikák sokkal nagyobbak a teheneknél: tömegük 400 kilogrammtól kezdve 1 tonnáig terjed, szemben a nőstények 300-600 kilogrammjával, és 3 métert megközelítő testhosszuk is nagyobb a legkevesebb 2 méteres tehenekénél. A fajra jellemző marmagasság 130-180 centiméter, az átlagos farokhossz 60-80 centiméter. Többszörösen csavart, egyenes szarvuk akár 120 centimétert is elérheti, míg a tehenek tülkei majdnem felével rövidebbek.

ÉletmódjaSzerkesztés

A perjefélékkel, levelekkel és adott esetben gyümölcsökkel táplálkozó jávorantilop kisebb, átlagosan 25-60 példányt számláló csordákban legelészik, bár alkalmilag nagyobb csoportok is kialakulhatnak a termékeny, esős időszakban vagy vonuláskor. Egy csordában két ivarérett bika is lehet, de helyzetüket szigorú, szarvcsatákkal szabályozott hierarchia szabja meg. A bikák főleg erdős területeken territoriálisak, de területeik jóval kisebbek a tehenek által bebarangolttól. A víz közelsége nem alapfeltétel a szárazságot igen jól tűrő faj számára, azonban a veszteséget elkerülendő a jávorantilop leginkább a hűvös reggeli is esti órákban aktív.

SzaporodásaSzerkesztés

A jávorantilopok szaporodása csak egyes területeken kötődik évszakhoz. A domináns bikák minél több tehenet igyekeznek megtermékenyíteni. 8,5 – 9 hónapig tartó vemhességet követően egy 21-35 kilogrammos borjú születik, akit – bár már születése napján jól jár – anyja egy rejtekhelyen táplál, és csak később csatlakozik a csordához. Az elválasztás 6 hónap után történik meg. A jávorantilop tehene kb. 1,5-3 éves korára válik ivaréretté, és a csordájánál maradt, míg a fiatal bikáknál az érés 4-5 éves korukig is elhúzódhat, amit követően kisebb „legénycsordákba” tömörülnek.

VédettségeSzerkesztés

A Vörös listát kiadó Természetvédelmi Világszövetség szerint nem fenyegetett. Leginkább élőhelyének pusztulása fenyegeti, emellett trófeája, ízletes húsa és erős bőre miatt a vadászok kedvelt célpontja. Mivel teje is rendkívül tápláló, a 19. századtól kezdve több alkalommal megkísérelték háziasítását. A legnagyobb sikert egy ukrajnai településen, Aszkania Nova mellett érték el, ahol 1892 óta folyik az ez irányú kutatás, és egy jávorantilop-tejgazdaság is működik. Állatkertekben gyakori, jól szaporodik. Magyarországon a Nyíregyházi Állatparkban, a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban, a Debreceni Állatkertben, a győri Xántus János Állatkertben és a balatonedericsi Afrika Múzeum vadasparkjában tartják.

KépekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Pappas, LA (2002. július 5.). „Taurotragus oryx”. Mammalian Species 689, 1–5. o. [2011. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:<0001:TO>2.0.CO;2 10.1644/1545-1410(2002)689<0001:TO>2.0.CO;2. (Hozzáférés ideje: 2021. február 12.)  
  2. Harris, H: Husbandry Guidelines For The Common Eland, 2010. április 30. [2012. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 14.)
  3. Skinner, JD. Ruminantia, The Mammals of the Southern African Subregion, 3rd, Cambridge: Cambridge University Press, 637–9. o. (2005). ISBN 978-0-521-84418-5 

ForrásokSzerkesztés