Wikipédia

Vajdahunyad

város Romániában, Hunyad megyében
(Hunedoara szócikkből átirányítva)

Vajdahunyad (románul Hunedoara, németül Eisenmarkt vagy Hunnedeng) megyei jogú város (municípium) Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében. Az 1920-as évek óta hozzátartozik Bujtur és Zalasd település.

Vajdahunyad (Hunedoara)
Látkép, jobboldalt a református templommal
Látkép, jobboldalt a református templommal
Vajdahunyad címere
Vajdahunyad címere
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióErdély
Fejlesztési régióNyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeHunyad
Rangmunicípium
KözségközpontVajdahunyad
Beosztott falvak
PolgármesterDan Bobouțanu, 2020
Irányítószám331006–331167
Körzethívószám0x54[1]
SIRUTA-kód86810
Népesség
Népesség57 885 fő (2011. okt. 31.)[3] +/-
Magyar lakosság1777 (4%, 2021)[4]
Község népessége50 457 fő (2021. dec. 1.)[2]
Népsűrűség706 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság278 m
Terület97 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 45° 46′ 11″, k. h. 22° 55′ 13″Koordináták: é. sz. 45° 46′ 11″, k. h. 22° 55′ 13″
Vajdahunyad weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Vajdahunyad témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Fekvése szerkesztés

Dévától 20 km-re délre, a Zalasd Csernába folyásánál, 220–270 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik.

Nevének eredete szerkesztés

Nevének alaptagja vsz. egy -d képzős személynévből származik, előtagja pedig arra utal, hogy az erdélyi vajda birtoka volt. A román név a Hunyadvára alak átvétele, amelyben az ómagyar β (bilabiális zöngés spiráns) vokalizálódott. Az Eisenmarkt név ('vaspiac') vasgyártására utal. Ez Binder Pál szerint mesterséges névalkotás a forrásokban előforduló Hunnedeng helyett.[5] Történeti névalakjai: Hungnod (1265), Huniad (1278), Hwnyadwar (1409), Vayda Hunyadi (1575).

Népessége szerkesztés

Története szerkesztés

Árpád-kori, Hunyad vármegyének nevet adó földvára a mai vártól délre emelkedő Szent Péter- (Sânpetru-) hegyen állt. A település 1307-ben főesperesi székhely volt. 1409. október 18-án kelt oklevelében Luxemburgi Zsigmond Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután építette a mai vár elődjét, birtokközpontul. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. Ez idő tájt átépítették és kibővítették az építményt. A település mezővárosi kiváltságokat kapott és 1448-ban ferences szerzetesek telepedtek le benne. 1453 után az uradalmat Szilágyi Erzsébet örökölte. 1457-ben Hunyadi Mátyás adott engedélyt ortodox vallású jobbágyainak, hogy a városban kőtemplomot építsenek. 1482-ben a várat hatalmas uradalmával együtt Corvin János kapta meg, aki 1494-ben Kinizsi Pálnak zálogosította el. A 15. században már vasat és aranyat bányásztak.

1514–1518-ban 184 házból állt, tehát tekintélyes méretű település volt. Ekkoriban többször is az uradalom birtokosa nevezte ki ortodox papját esperessé.[7] Vajdahunyadról származik az első híradás arról, hogy románok a mindennapokban találkoztak a reformáció tanításaival. A sziléziai Georg Stolz, Brandenburgi György várnagya ugyanis 1526-ban Kaspar Schwenkfeld tanait hirdette a vajdahunyadi románok körében. Az erdélyi püspök vizsgálatot is rendelt el ellene, mivel úgymond „egyszer egy szombaton a román pap házába ment, és ott a hívő keresztények kigúnyolására húst evett a románokkal együtt, és a román szektát dicsérte a keresztény hithez képest”.[8]

1528-ban 124 ház tűzvészben leégett. 1534-ben Czibak Imre ostromolta. 1536-ban Szapolyai János enyingi Török Bálintnak adományozta. 1557-ben Török János a várudvaron fejeztette le hűtlen feleségét, Kendi Annát. 1601-ben Vitéz Mihály eredménytelenül ostromolta. 1618-ban került az iktári Bethlen család tulajdonába. Bethlen Gábor átalakíttatta és külső védművekkel erősíttette meg a várat, majd az uradalommal együtt unokaöccsének, Bethlen Istvánnak adományozta. Annak 1632-es halála után rövid ideig felesége, Széchy Mária lakta. 1648-ban Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin szerezte meg.

Bethlen Gábor 1619-ben megerősítette a szűcsök céhének alapszabályát, 1627-ben létrejött a szabók, 1635-ben a bőrösök és csizmadiák, 1676-ban a takácsok céhe.[9] 1634-ben alapították román nyelvű református egyházát. 1687-ben és 1699-ben két prédikátoruk is volt.[10] 1659–1660-ban, Karánsebes eleste után román és szerb menekültek telepedtek le a városban. 1671-ben Thököly Imréé lett az uradalom, aki többször időzött is itt. 1685-ben Apafi elkobozta Thökölytől. A település ekkor 184 házból állt és három malma őrölt.

1710-ben kapták vissza a ferencesek a Rákosdra vezető út mellett állt rendházukat, amely 1725-ben szerzett ismét kolostori rangot. 1720-ban három pap lakta.[11] 1721-ben 36 taksás nemes, 28 polgár és 8 zsellér mellett sok vármegyei nemes család is házat birtokolt a városban. A lakosság nagyobbik része ekkor román nyelvű volt. 1731-ben évi négy országos vásárt tartottak benne: nagyböjt negyedik vasárnapján, áldozócsütörtökön, Péter-Pálkor és Szent Mártonkor.[12]

A tőle északra, a Cserna mellett fekvő Csernabányán 1667-ben már működött egy vasmű, amely 1699-ben 490 mázsa nyersvasat és 66 mázsa ekevasat állított elő. 1714-től Georg Steinhilbert bérelte, aki ugyanazon évben egy második, 1727-ben egy harmadik vasművet is építtetett. 1743-tól közvetlenül a kincstár kezelte.

1724-ben Apafi Katáról az uradalom a fiskusra szállt. A modern vasgyártás kezdetei a 18. század közepére tehetőek, amikor közelében megépült a toplicai olvasztó. A várat utoljára 1784-ben használták katonai célra, amikor a vármegyei nemesség nagy része itt talált védelmet a Horea-felkelés elől. A városka regionális jelentőségű kézművesközpont és Hunyad vármegye egyik kerületének székhelye volt. Az 1760-ban fölállított határőrvidék területére esett ugyan, de lakói nem katonáskodtak. Az 1786-ban 1873 lakosának 55%-a zsellér, 17%-a polgár, 9%-a nemes, 8%-a jobbágy, 2%-a tisztviselő volt és 15 pap lakott benne. 1803-ban 14 német család költözött ide a badeni Hausensteinből. Lakosságának felekezeti megoszlása 1830-ban: kb. 700 ortodox és görögkatolikus, 200 református és 100 római katolikus. 1831-ben Kazinczy Ferenc „falu-forma mezőváros”-nak nevezte.[13] 1832-től működött benne gyógyszertár.[14] Egy 1842-es forrás szerint lakói csergét készítettek.[15] 1848-ban Constantin Papfalvi görögkatolikus plébános, hunyadvidéki esperest választotta képviselőjének a pesti országgyűlésbe.

1782-től a Nebojsza-torony háta mögött, a Szent Péter-hegy aljában, a Bănie (< bánya) néven ismert helyen kohókból és három hámorból álló vasmanufaktúra működött. 1869-ben kapaverővé alakították át és az 1880-as években számolták fel végleg. 1837 és 1840 közt Debreczeni Márton szervezte újjá vidékén a vasgyártást. A század második felében maga Vajdahunyad is vaskohászati központtá fejlődött. 1882-ben két drótkötélpályát létesítettek Govasdia és Vajdahunyad között és 1884-ben befejezték a Vajdahunyad–Piski vasútvonal építését. Ugyanekkor megépült az első nagyolvasztó, amelyet 1903-ig további négy követett – ezek közül az 1895-ös negyedik húsz méteres magasságával a legnagyobb volt az akkori Magyarországon.

1937 és 1940 között 8500 m²-en felépítették a Siemens–Martin-acélművet. A második világháború után Románia egyik legnagyobb vas- és acélkohászati központja lett. 1980 és 1985 között a kohászat több mint húszezer főt foglalkoztatott.

1892-ben 19 bukovinai székely családot telepítettek le a várostól északra, a vasút mellett létesített Csángótelepen, az 1940-es évek végén pedig a polgárháború kb. 650 görög menekültje talált új otthonra a városban. A bukovinaiak házai salakból épültek. A számukra kijelölt földek gyenge minőségűek voltak, így sokan közülük fuvarozásból próbáltak megélni.[16] Az 1950-es évek végén, a mezőgazdaság kollektivizálása idején ezrével érkeztek új beköltözők Moldvából és Havasalföldről.[17] 1947 és 1949 között a város déli peremén egy földszintes munkásházakból álló kis kertvárosi negyedet hoztak létre. A régi várostól északkeletre tervezett, annak területét sokszorosan meghaladó munkásváros építése 1950-ben kezdődött, de az építkezés az 1950-es években vontatottan haladt, és a munkások többsége a tervezett városrész területén ideiglenes barakkokban, viskókban lakott. A művelődési ház környékén álló szocialista realista lakóépületek 1959-ben készültek el. Ugyanekkor kezdték meg a George Enescu utcától északra az új, díszítetlen tömbházak építését. 1959–1961-ben felépült az 1., 1962–1966-ban a 2., 3. és 4. számú mikrorajon. 1960 és 1966 között évente átlagosan ezer új lakást adtak át.

Futballcsapata, a Corvinul Hunedoara az 1980-as években a román élvonalba tartozott és az 1981–82-es idényben harmadik helyet szerzett a román bajnokságban.

Gazdasága szerkesztés

A kohászati művek az 1990-es években több lépcsőben elbocsátotta munkásait és a korábbi töredékére csökkentette a termelését. 2003 óta a gyár területének északi részét ipari parkként próbálják hasznosítani. A művek most az ArcelorMittal céghez tartoznak és kb. 510 000t acélt gyártanak évente.

Látnivalók szerkesztés

  • A vajdahunyadi vár
  • A Szent Miklós ortodox templom erőd benyomását keltő, faerkélyes tornya 1458-ban épült. 1634-ben a református egyházszervezethez tartozott. 1654 előtt átalakították, ebből az időből való belső festése, Constantin és Stan Caian munkája. 1827-ben kibővítették és az épület stílusától idegen, bizáncias harangtoronnyal látták el. A templom két nagy művészi erejű, 15. századi ikont (Szent Miklós és Útmutató Istenanya – Hodigitria) őriz, amelyek az elpusztult ploszkai kolostorból kerültek ide a 18. század második felében. 1654-ben készült ikonosztáza a legrégibb fennmaradt teljes ikonosztáz Erdélyben.[18]
  • Református temploma a 17. század elején épült. Reneszánsz ajtókeretei 1644-ből valók és a patrónus házaspár, Bethlen Péter és Illésházi Kata családi címerét viselik.
  • Az Urunk színeváltozása ortodox templom a 19. században épült.
  • Ortodox katedrális[19]
  • Műemlék épületek: Str. Bursan Constantin 1. (20. század eleje), 8. (1906), Str. Castelului 22. (erdőhivatal, 19. század), Pța Libertății 28. (1812), Str. Revoluției 5. (1910).
  • Pályaudvar (1951–1953, a román fatemplomokra utaló toronnyal és Paul Miracovici szocialista realista freskójával a váróteremben).
  • Művelődési ház (1956–1957, neoklasszicista–szocreál, a Bukarest Bucureștii Noi negyedében épült Înfrățirea între popoare mozi másolata).

Oktatás szerkesztés

A városban működik a Temesvári Műszaki Egyetem Mérnökképző Kara.[20]

Híres emberek szerkesztés

Képek szerkesztés

  •  
    A vasmű
  •  
    Református templom
  •  
    A templom reneszánsz ajtókerete, Bethlen Péter címerével
  •  
    Urunk színeváltozása templom
  •  
    A Szent Miklós-templom
  •  
    A templom ikonosztázának alsó sora
  •  
    Ferences templom
  •  
    Fémmunkás emlékmű
  •  
    A vajdahunyadi vár makettje a szarvasi Mini Magyarország gyűjteményében

Testvérvárosai szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ "x" a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS
  2. ↑ 2021-es romániai népszámlálás
  3. ↑ Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  4. ↑ 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
  5. ↑ Binder Pál: Megjegyzések a középkori erdélyi helynevek szász megfelelőiről. Erdélyi Múzeum 1992/1–4
  6. ↑ Miskolczy Ambrus – Varga E. Árpád: Jozefinizmus Tündérországban. Budapest, 2013, melléklet
  7. ↑ Muntean Miklós: A vajda-hunyadi gör. cath. egyház levéltára. A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat évkönyve 1898, 119–120. o.
  8. ↑ Nagy Levente: A román reformáció. Budapest, 2020, 24. o.
  9. ↑ Ioachim Lazăr: Meșteșuguri și breslele hunedorene, secolele XIV–XIX, in Ioan Sebastian Bara – Denisa Toma – Ioachim Lazăr (Coord.): Județul Hunedoara, vol. 2. Deva, 2012, 160–67. o.
  10. ↑ Uo., 121–122. o.
  11. ↑ Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Cluj-Kolozsvár, 1927, 101–102. és 110. o.
  12. ↑ Binder Pál: Régi kalendáriumok az erdélyi és partiumi vásárokról és sokadalmakról (1572–1676). Néprajzi Látóhatár 1993/1–2. sz. [1] Archiválva 2013. július 29-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF
  13. ↑ K. F.: Erdélyi levelek. Kolozsvár, 1944., II., 27. o.
  14. ↑ Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 44. o.
  15. ↑ Nagy Ferenc: Vásárlaistrom (1842). Ethnographia, 1979, 514. o.
  16. ↑ László János: A Bukovinában élő (élt) magyarság és kirajzásainak története 1762-től 1914-ig az első világháború kitöréséig. Kolozsvár, 2005, 118–19. o.
  17. ↑ [2]
  18. ↑ Marius Porumb: Dicționar de pictură veche românească din Transilvania. București, 1998, 175. o.
  19. ↑ Lista monumentelor istorice: Județul Hunedoara. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)
  20. ↑ www.fih.up.ro

Források szerkesztés

  • Latinák Gyula: A Vajdahunyadi Magyar Királyi Vasgyár és tartozékai. Budapest. 1906
  • Binder Pál: Közös múltunk. Bukarest. 1982
  • Heckenast Gusztáv: A magyarországi vaskohászat története a feudalizmus korában. Budapest. 1991
  • Mara Mărginean: Ferestrele spre furnalul roșu. Iași, 2015
  • Ovidiu Popescu: Municipiul Hunedoara. Deva, 1998

További információk szerkesztés

Képek szerkesztés

  •  
    A város részlete, Rákosd felől
  •  
    A város főtere
  •  
    A vasgyár irodaépülete
  •  
    Csángótelepi ház
  •  
    Vásár a főtéren, 1900 körül
  •  
    Vasútállomás
  •  
    Kultúrház
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Vajdahunyad&oldid=26498631”