2014-es MotoGP-világbajnokság

66. gyorsasági motorverseny szezon
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 16.
2014-es FIM MotoGP világbajnokság
Előző: 2013
Következő: 2015


A 2014-es MotoGP világbajnokság volt a sorozat hatvanhatodik idénye. A szezon március 23-án kezdődött és november 9-én ért véget. A versenynaptár eredetileg tizenkilenc versenyt tartalmazott volna, ám a brazil nagydíj szervezői nem tudták határidőig versenyre alkalmassá tenni pályát így nem sokkal a szezonnyitó előtt törölték a futamot, az előtte levő aragóniai nagydíj időpontját pedig egy héttel eltolták. A királykategória címvédője Marc Márquez, a Repsol Honda versenyzője volt.

A szezon világbajnokai kategóriánként a következő versenyzők voltak:

A szezon összefoglalója

szerkesztés

A királykategóriája címvédője, azaz a 2013-as világbajnok Marc Márquez volt. A Moto2 és a Moto3 akkori bajnoka, Pol Espargaró és Maverick Viñales egy kategóriával feljebb folytatták pályafutásukat, így ők nem tudták megvédeni címüket. Márquez ezzel szemben óriási erődemonstrációt tartott, ugyanis kezdésként megnyerte a szezon első tíz versenyét.[1] Az évet rekordnak számító tizenhárom győzelemmel fejezte be, ennek köszönhetően pedig hatvanhét ponttal előzte meg a másodikként záró Valentino Rossit.[2] Márquez tízfutamos győzelmi szériáját egyébként Dani Pedrosa szakította meg Csehországban. Valentino Rossi 2006-os teljesítményét ismételte meg második helyével, akkor az amerikai Nicky Hayden mögött zárt ebben a pozícióban. Két futamot, a San Marinó-it és az ausztrált tudta megnyerni. Rossi a két győzelemnek és a számos dobogónak köszönhetően megelőzte csapattársát, Jorge Lorenzót, aki a korábbi évekhez képest hihetetlenül gyengén indította 2014-et, ezután pedig csak a felzárkózásra futotta erejéből, a vb-cím ezúttal szóba sem jöhetett. Lorenzo végül harminckét ponttal Rossi mögött fejezte be a 2014-es szezont, és olasz csapattársához hasonlóan két futamgyőzelmet szerzett, Aragóniában és Japánban.[3] Márquezen, Rossin és Lorenzón kívül csak a már említett Pedrosa tudott nyerni Brnóban.

Nagy sikereket értek el az Espargaró testvérek is. A Moto2-ből felkerült Pol a legjobb helyen, hatodikként végzett, a többi újoncot, Scott Reddinget, Broc Parkes-t és Mike di Megliót jócskán megelőzve. Négy kiesésétől eltekintve minden egyes célba érkezése alkalmával a legjobb tíz között zárt, így szerezte meg a hatodik pozíciót.[4] Közvetlenül mögötte végzett testvére, Aleix, aki a legjobb open-kategóriájú motorral induló versenyzőnek mondhatta magát a szezonzáró valenciai futam után.[5] Aleix Espargaró a holland TT-n szerzett egy pole-pozíciót, Aragóniában pedig felállhatott a dobogó második fokára.

A BMW M-díjat, amelyet a legjobb időmérős teljesítménnyel lehetett kiérdemelni, Márquez nyerte, aki tizenhárom alkalommal indulhatott az első rajtkockából.[6]

2014-től a korábban CRT elnevezésű, vagyis valamivel gyengébb teljesítményű motorokat open-, vagyis nyílt kategóriára keresztelték át. A gyengébb teljesítményt nyújtó motorok és csapataik ennek kompenzálásaként különböző előnyöket élvezhettek a gyári csapatokkal szemben, ez a következő táblázatban látható:

2014-es motorspecifikációk
Gyári Open
Üzemanyagtank (liter) 20 24
Elhasználható erőforrás
versenyzőnként
5 12
Motorfejlesztés tilos szabad
Felhasználható
gumikeverékek
közepes, kemény lágy, közepes

A Ducati gyári csapata és a Pramac Racing eredetileg az open kategóriában indultak volna, azonban a szabályok némi átalakulása után végül gyári csapatként neveztek a szezonra.[7][8]

Esteve Rabat a mindenkori középső géposztályban rekordnak számító 346 ponttal szerezte meg a világbajnoki címet.[9] Csapattársa, Mika Kallio ötvenhét pontos hátrányban végzett mögötte a második helyen. Rabat nevéhez fűződik a legtöbb (11) pole-pozíció is, valamint beállította Marc Márquez 2012-es rekordját a legtöbb dobogós helyezést illetően.[10]

A harmadik helyezett az egyben a legjobb újonc címét is elnyerő Maverick Viñales lett, azonban Kallio csak annak köszönhette második helyét, hogy a szezonzárón vele egyetemben Viñales is feladni kényszerült a futamot.[11] Az újonc spanyol egyébként négy győzelmet is magáénak tudhatott. Mögötte a szezonzárót megnyerő Thomas Lüthi végzett. Az első négyesen kívül Dominique Aegerternek és a veterán Anthony Westnek sikerült még futamot nyernie.[12] West az esős holland TT-n tudott diadalmaskodni, ezzel tizenegy év után végzett ismét az első helyen. Előző győzelmét ugyanitt Assenben, a 2003-as versenyen aratta, vagyis két győzelme között tizenegy év telt el.

A Moto3-as világbajnokság egészen az évad utolsó futamáig nyitott volt, ugyanis az első két helyezett Álex Márquez és Jack Miller végig kiélezett küzdelmet vívott egymással. Hiába nyerte meg Miller a valenciai futamot, Márquez is felállhatott a dobogóra, így az ausztrál csak kilenc pontot tudott faragni tizenegy pontos hátrányából. Azzal, hogy a királykategóriában Marc, a Moto3-ban pedig Álex Márquez szerezte meg a világbajnoki címet, a világbajnokság történetében először fordult elő, hogy egy testvérpár szerezze meg két géposztály összetett elsőségét.

A harmadik pozíció szintén ezen a futamon dőlt el Álex Rins javára, Rins végül tizenöt ponttal előzte meg a kategóriaveterán Efrén Vázquezt. Vázquez pályafutása első győzelmeit aratta ebben az évben.[13] Az ötödik helyen az olasz Romano Fenati végzett, aki hiába tudott négy futamot is megnyerni, rendkívül hektikus eredményeket produkált, így nagy hátrányt szedett össze még Vázquezékhez képest is. A hatodik helyezett francia Alexis Masbou Vázquezhez hasonlóan első győzelmét szerezte 2014-ben.[14] Az év újonca, többek között három dobogós helyezésének köszönhetően az olasz Enea Bastianini lett.[15]

Az előzetes, 19 futamot tartalmazó versenynaptárat 2013. október 2-án tették közzé.[16] December 13-án,[17] majd 2014. február 24-én frissítették, aminek eredményeképp 18 futamos lett a versenynaptár.[18]

# Időpont Nagydíj Pálya
Város
Moto3 győztes Moto2 győztes MotoGP győztes Összefoglaló
1 március 23.   Commercialbank Grand Prix of Qatar[19][20] Losail International Circuit
Doha
  Jack Miller   Esteve Rabat   Marc Márquez Összefoglaló
2 április 13.   Red Bull Grand Prix of the Americas[21] Circuit of the Americas
Austin
  Jack Miller   Maverick Viñales   Marc Márquez Összefoglaló
3 április 27.   Gran Premio Red Bull de la República Argentina[22] Autódromo Termas de Río Hondo
Santiago del Estero
  Romano Fenati   Esteve Rabat   Marc Márquez Összefoglaló
4 május 4.   Gran Premio bwin de España[23] Circuito de Jerez-Ángel Nieto
Jerez
  Romano Fenati   Mika Kallio   Marc Márquez Összefoglaló
5 május 18.   Monster Energy Grand Prix de France[24] Bugatti Circuit
Le Mans
  Jack Miller   Mika Kallio   Marc Márquez Összefoglaló
6 június 1.   Gran Premio d'Italia TIM[25] Autodromo Internazionale di Mugello
Firenze
  Romano Fenati   Esteve Rabat   Marc Márquez Összefoglaló
7 június 15.   Gran Premi Monster Energy de Catalunya[26] Circuit de Barcelona-Catalunya
Barcelona
  Álex Márquez   Esteve Rabat   Marc Márquez Összefoglaló
8 június 28.   Iveco Daily TT Assen[27] TT Circuit Assen
Assen
  Álex Márquez   Anthony West   Marc Márquez Összefoglaló
9 július 13.   eni Motorrad Grand Prix Deutschland[28] Sachsenring
Hohenstein-Ernstthal
  Jack Miller   Dominique Aegerter   Marc Márquez Összefoglaló
10 augusztus 10.   Red Bull Indianapolis Grand Prix[29] Indianapolis Motor Speedway
Indianapolis
  Efrén Vázquez   Mika Kallio   Marc Márquez Összefoglaló
11 augusztus 17.   bwin Grand Prix Ceske Republiky Masaryk Circuit
Brno
  Alexis Masbou   Esteve Rabat   Dani Pedrosa Összefoglaló
12 augusztus 31.   Hertz British Grand Prix[30] Silverstone Circuit
Silverstone
  Álex Rins   Esteve Rabat   Marc Márquez Összefoglaló
13 szeptember 14.   Gran Premio TIM di San Marino e della Riviera di Rimini[31] Misano World Circuit Marco Simoncelli
Rimini
  Álex Rins   Esteve Rabat   Valentino Rossi Összefoglaló
14 szeptember 28.   Gran Premio Movistar de Aragón[32] Ciudad del Motor de Aragón
Alcañiz
  Romano Fenati   Maverick Viñales   Jorge Lorenzo Összefoglaló
15 október 12.   Motul Grand Prix of Japan[33] Twin Ring Motegi
Motegi
  Álex Márquez   Thomas Lüthi   Jorge Lorenzo Összefoglaló
16 október 19.   Tissot Australian Grand Prix[34] Phillip Island Grand Prix Circuit
Phillip Island
  Jack Miller   Maverick Viñales   Valentino Rossi Összefoglaló
17 október 26.   Shell Advance Malaysian Motorcycle Grand Prix[35] Sepang International Circuit
Sepang
  Efrén Vázquez   Maverick Viñales   Marc Márquez Összefoglaló
18 november 9.   Gran Premio Generali de la Comunitat Valenciana[36] Circuit Ricardo Tormo
Valencia
  Jack Miller   Thomas Lüthi   Marc Márquez Összefoglaló

A világbajnokság végeredménye

szerkesztés

A pontozás a következőképpen alakult:

Pozíció  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   9.   10.   11.   12.   13.   14.   15. 
Pont 25 20 16 13 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1
Poz. Versenyző Motor QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont
1   Marc Márquez Honda 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 4 1 15 13 2 Ret 1 1 362
2   Valentino Rossi Yamaha 2 8 4 2 2 3 2 5 4 3 3 3 1 Ret 3 1 2 2 295
3   Jorge Lorenzo Yamaha Ret 10 3 4 6 2 4 13 3 2 2 2 2 1 1 2 3 Ret 263
4   Dani Pedrosa Honda 3 2 2 3 5 4 3 3 2 4 1 4 3 14 4 Ret Ret 3 246
5   Andrea Dovizioso Ducati 5 3 9 5 8 6 8 2 8 7 6 5 4 Ret 5 4 8 4 187
6   Pol Espargaró Yamaha Ret 6 8 9 4 5 7 Ret 7 5 Ret 6 6 6 8 Ret 6 6 136
7   Aleix Espargaró Forward Yamaha 4 9 15 7 9 9 6 4 6 Ret 8 9 Ret 2 11 Ret Ret 7 126
8   Bradley Smith Yamaha Ret 5 7 8 10 Ret 10 8 19 6 9 22 7 5 9 3 5 14 121
9   Stefan Bradl Honda Ret 4 5 10 7 Ret 5 10 16 Ret 7 7 Ret 4 7 Ret 4 8 117
10   Andrea Iannone Ducati 10 7 6 Ret Ret 7 9 6 5 Ret 5 8 5 Ret 6 Ret DNS 22 102
11   Álvaro Bautista Honda Ret Ret Ret 6 3 8 Ret 7 9 Ret 10 Ret 8 7 10 6 Ret 16 89
12   Scott Redding Honda 7 Ret 14 13 12 13 13 12 11 9 11 10 13 10 16 7 10 10 81
13   Cal Crutchlow Ducati 6 Ret Ret 11 Ret Ret 9 10 8 Ret 12 9 3 Ret Ret Ret 5 74
14   Aojama Hirosi Honda 11 12 10 12 14 14 15 16 12 10 13 14 12 8 13 8 11 15 68
15   Yonny Hernández Ducati 12 13 12 14 13 10 11 19 17 Ret Ret 11 10 15 Ret 11 7 Ret 53
16   Nicky Hayden Honda 8 11 11 11 Ret DNS 12 17 14 9 14 10 Ret 13 47
17   Karel Abraham Honda 13 14 13 Ret 15 12 Ret 14 13 11 14 13 11 Ret Ret Ret Ret 17 33
18   Héctor Barberá Avintia Ret 15 16 15 Ret Ret 19 18 18 Ret 17 19 19 26
Ducati 19 15 5 9 11
19   Michele Pirro Ducati 17 Ret 11 14 12 9 18
20   Danilo Petrucci ART 14 17 Ret DNS 15 15 Ret Ret 18 Ret 11 Ret 12 Ret 12 17
21   Alex de Angelis Forward Yamaha 16 15 14 12 17 9 Ret 18 14
22   Colin Edwards Forward Yamaha 9 Ret 20 Ret 17 15 18 22 20 13 11
23   Broc Parkes PBM 15 Ret 21 17 18 17 16 11 21 15 19 21 18 18 20 Ret 14 20 9
24   Michael Laverty PBM 16 16 18 16 16 16 17 21 Ret 14 Ret 17 17 16 18 13 12 19 9
25   Mike di Meglio Avintia 17 18 19 Ret 19 18 Ret 20 22 12 18 20 Ret 17 19 14 13 21 9
26   Nakaszuga Kacujuki Yamaha 12 4
27   Leon Camier Honda Ret 15 16 16 1
  Michel Fabrizio ART Ret 20 0
  Randy de Puniet Suzuki Ret 0
Poz. Versenyző Motor QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont
Poz. Versenyző Motor QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont
1   Esteve Rabat Kalex 1 2 1 4 3 1 1 8 4 4 1 1 1 2 3 3 3 2 346
2   Mika Kallio Kalex 2 4 7 1 1 6 4 3 2 1 2 2 2 7 5 4 2 Ret 289
3   Maverick Viñales Kalex 4 1 Ret 5 4 9 2 2 5 2 6 3 4 1 2 1 1 Ret 274
4   Thomas Lüthi Suter 3 6 19 10 8 Ret 5 6 9 Ret 4 5 5 4 1 2 8 1 194
5   Dominique Aegerter Suter Ret 3 4 2 7 5 14 21 1 3 5 21 6 6 18 8 5 6 172
6   Johann Zarco Caterham Suter 23 Ret 18 8 Ret 7 3 4 Ret 10 9 4 3 3 4 Ret 4 3 146
7   Simone Corsi Forward KLX 5 5 5 Ret 100
Kalex 2 4 Ret 13 3 5 12 Ret
8   Luis Salom Kalex 14 Ret 3 6 5 2 Ret 15 14 26 Ret 19 15 13 15 17 11 4 85
9   Sandro Cortese Kalex 7 14 9 9 12 13 Ret Ret Ret 6 3 18 12 12 Ret 6 7 Ret 85
10   Marcel Schrötter Tech 3 Ret 9 11 Ret 11 12 9 12 12 14 10 14 11 10 29 7 10 8 80
11   Franco Morbidelli Kalex 25 17 13 20 10 10 21 24 6 Ret 8 6 7 5 7 13 Ret 21 75
12   Anthony West Speed Up 9 7 12 11 14 18 10 1 17 9 22 22 17 Ret Ret 22 18 9 72
13   Sam Lowes Speed Up 6 16 8 Ret 9 8 Ret Ret 20 24 Ret 7 18 9 Ret 5 Ret 7 69
14   Xavier Siméon Suter 24 Ret 2 7 Ret 14 Ret 25 10 Ret 14 Ret 16 Ret 10 9 19 5 63
15   Jonas Folger Kalex 11 Ret 16 3 6 3 Ret 23 Ret 18 15 Ret 19 23 12 15 9 13 63
16   Jordi Torres Suter 8 26 10 12 17 11 Ret 26 Ret 12 18 11 21 8 11 10 15 11 57
17   Julián Simón Kalex 16 23 17 14 Ret 22 12 7 16 Ret 7 12 8 16 6 20 6 Ret 56
18   Ricard Cardús Tech 3 12 10 Ret 13 26 19 7 16 11 15 20 16 Ret 14 9 16 12 12 45
19   Hafizh Syahrin Kalex 15 15 20 21 15 25 Ret 10 18 7 13 8 20 11 8 Ret Ret 16 42
20   Alex de Angelis Suter Ret 8 6 17 Ret 17 Ret 5 Ret 8 37
21   Mattia Pasini Forward KLX 17 12 Ret 18 35
Kalex Ret Ret 6 17 8 DNS 17 9 13 21 Ret Ret 13 Ret
22   Nakagami Takaaki Kalex DSQ 11 15 Ret 16 16 13 14 21 11 19 15 10 15 13 11 Ret 14 34
23   Axel Pons Kalex Ret 19 26 16 Ret 15 8 Ret 15 16 11 10 9 Ret Ret DNS Ret Ret 28
24   Randy Krummenacher Suter 13 13 27 15 13 26 25 Ret 7 DNS 24 13 14 27 21 19 26 22 24
25   Lorenzo Baldassarri Suter Ret Ret 28 Ret 20 23 11 9 Ret 17 Ret Ret 25 25 17 14 17 10 20
26   Louis Rossi Kalex 10 Ret 25 Ret Ret 20 15 28 13 13 16 17 26 20 16 12 Ret 15 18
27   Gino Rea Suter Ret 25 30 26 19 21 22 11 25 25 26 20 22 17 14 21 Ret 24 7
28   Nicolás Terol Suter Ret Ret 14 DNS 21 24 20 22 19 21 25 Ret 29 22 18 24 18 2
29   Roberto Rolfo Suter 14 20 2
  Florian Marino Kalex 24 28 20 25 16 23 0
  Josh Herrin Caterham Suter Ret Ret 22 Ret 16 18 Ret 28 21 24 0
  Robin Mulhauser Suter 22 24 29 27 25 30 18 27 24 22 30 27 29 26 28 DNS DNS 17 0
  Román Ramos Speed Up 19 21 22 23 23 29 17 19 23 19 27 26 27 18 27 23 22 25 0
  Azlan Shah Kalex 18 18 21 24 24 27 19 Ret 28 20 28 25 32 19 24 DNS 20 27 0
  Lucas Mahias TransFIORmers 18 31 Ret 0
  Ratthapark Wilairot Caterham Suter 19 23 22 19 Ret Ret 19 0
  Nagasima Tecuta TSR 21 20 31 22 Ret 28 23 20 22 23 Ret DNS 0
NTS 26
  Thitipong Warokorn Kalex 20 22 24 28 Ret 31 24 29 26 27 29 28 30 30 25 Ret 21 28 0
  Kojama Tomojosi NTS 23 24 23 0
  Riccardo Russo Suter 23 23 Ret 24 Ret 0
  Sebastián Porto Kalex 23 0
  Decha Kraisart Tech 3 25 0
  Edgar Pons Kalex 25 0
  Aiden Wagner Kalex 26 0
  Takahasi Júki Moriwaki 26 0
  Max Croker Suter 27 0
  Nina Prinz Speed Up 27 0
  Federico Caricasulo TSR 28 0
  Jeremy McWilliams Taylor Made 29 0
  Chalermpol Polamai Tech 3 30 0
  Dakota Mamola Suter 30 0
  Federico Fuligni Suter 31 0
  Miroslav Popov Suter Ret Ret 0
  Kenny Noyes TSR Ret 0
  Mashel Al Naimi Speed Up Ret 0
Poz. Versenyző Motor QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont
Poz. Versenyző Motor QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont
1   Álex Márquez Honda 2 Ret 2 7 5 Ret 1 1 4 6 4 2 2 2 1 2 5 3 278
2   Jack Miller KTM 1 1 3 4 1 Ret 4 Ret 1 3 5 6 3 27 5 1 2 1 276
3   Álex Rins Honda 5 4 5 3 2 3 Ret 2 Ret 5 9 1 1 4 10 3 3 5 237
4   Efrén Vázquez Honda 3 3 6 2 6 12 3 6 6 1 8 Ret 10 13 2 4 1 6 222
5   Romano Fenati KTM 12 2 1 1 Ret 1 5 18 Ret 2 11 16 11 1 7 Ret Ret 14 176
6   Alexis Masbou Honda 7 6 11 12 9 6 11 4 3 4 1 8 7 10 Ret 6 6 12 164
7   Isaac Viñales KTM 8 Ret 7 5 3 2 7 7 8 17 10 13 4 12 11 Ret Ret 2 141
8   Danny Kent Husqvarna 13 8 9 11 13 15 17 8 5 12 3 9 12 3 6 20 4 4 129
9   Enea Bastianini KTM 16 13 10 9 7 Ret 2 Ret 15 11 2 3 5 6 8 Ret 10 11 127
10   Miguel Oliveira Mahindra 4 15 Ret 14 12 4 12 3 Ret 7 7 4 22 7 Ret 7 Ret 8 110
11   Brad Binder Mahindra 15 Ret 14 Ret 14 9 6 9 2 9 6 15 6 8 3 15 Ret 9 109
12   Jakub Kornfeil KTM 6 5 20 6 10 Ret 15 11 11 10 14 5 17 5 Ret 8 8 13 97
13   John McPhee Honda 11 9 Ret 13 8 Ret 9 10 7 Ret Ret 11 13 Ret 4 5 Ret 17 77
14   Niccolò Antonelli KTM 9 Ret 25 Ret Ret Ret Ret 5 Ret 18 13 7 16 9 9 10 7 7 68
15   Niklas Ajo Husqvarna 26 14 8 10 Ret 5 8 Ret Ret 12 10 Ret 25 Ret 9 Ret Ret 52
16   Francesco Bagnaia KTM 10 7 Ret 8 4 Ret 10 DNS DNS Ret 17 21 Ret 24 13 11 Ret 16 50
17   Juan Francisco Guevara Kalex KTM Ret 11 12 16 Ret 8 28 Ret 10 8 16 14 9 Ret Ret 25 11 15 46
18   Karel Hanika KTM 14 10 Ret 19 Ret 10 14 Ret Ret 13 15 12 Ret 23 12 13 9 10 44
19   Alessandro Tonucci Mahindra 21 16 13 18 Ret 7 13 26 16 Ret 21 22 18 Ret 15 14 14 21 20
20   Zulfahmi Khairuddin Honda 18 17 15 20 11 11 16 14 Ret 15 22 18 14 15 14 Ret Ret 19 19
21   Livio Loi Kalex KTM 17 12 4 Ret 20 19 25 25 17
KTM Ret
22   Matteo Ferrari Mahindra Ret Ret Ret 25 21 14 21 13 9 Ret 20 24 Ret Ret 24 24 Ret 25 12
23   Jorge Navarro Kalex KTM 14 Ret 27 15 Ret Ret 12 12 Ret 11
24   Philipp Öttl Kalex KTM 20 20 21 15 15 13 19 15 12 20 24 17 19 Ret 17 21 18 Ret 10
25   Andrea Migno Mahindra Ret 8 Ret Ret 17 Ret 18 8
26   Ono Hiroki Honda 11 5
27   Jasper Iwema FTR KTM 12 23 4
Mahindra 16 20 16 Ret 20
28   Hafiq Azmi KTM Ret 24 16 24 16 Ret Ret 29 18 24 28 20 23 19 18 18 13 23 3
29   Arthur Sissis Mahindra DNS Ret 22 Ret 17 17 18 21 13 21 26 3
30   Jules Danilo Mahindra Ret 22 24 27 Ret 22 27 22 17 16 18 25 26 14 19 22 17 Ret 2
31   Eric Granado KTM Ret 18 19 Ret DNS 23 23 19 14 22 27 26 21 17 16 DNS 2
32   Remy Gardner Kalex KTM 27 1
KTM 26 15
  Luca Grünwald Kalex KTM 22 23 Ret 26 18 16 20 28 19 19 Ret DNS 26 21 19 16 22 0
  Bryan Schouten Mahindra 25 26 18 22 19 21 24 16 Ret 27 23 DNS 20 0
  Andrea Locatelli Mahindra 23 25 Ret 18 29 17 Ret 25 25 19 Ret 18 23 Ret Ret 26 0
  María Herrera Honda 17 Ret 27 0
  Scott Deroue Kalex KTM 19 19 17 Ret 25 Ret 26 20 Ret 23 19 Ret Ret Ret Ret 23 Ret Ret 0
  Gabriel Ramos Kalex KTM Ret Ret 26 28 24 26 31 27 Ret Ret 29 28 28 21 22 27 19 24 0
  Ana Carrasco Kalex KTM 24 21 23 23 22 20 30 24 20 26 Ret 29 24 22 0
  Hafiza Rofa KTM 20 0
  Gabriel Rodrigo KTM Ret 22 Ret Ret 20 Ret 0
Husqvarna 22
  Maximilian Kappler FTR 21 0
  Marcos Ramírez KTM 21 0
  Kevin Hanus Honda 23 0
  Thomas van Leeuwen Kalex KTM 23 0
  Michael Ruben Rinaldi Mahindra 23 0
  Simone Mazzola FTR Honda 24 0
  Lorenzo Petrarca KTM 25 0
  Anthony Groppi FTR Honda 25 0
  Albert Arenas KTM 28 0
  Olly Simpson KTM 28 0
  Ramdan Rosli KTM Ret 0
  Okubo Hikari Honda Ret 0
  Jamada Szena Honda Ret 0
  Joe Irving KTM Ret 0
  Renald Castillon Honda DNQ 0
Poz. Versenyző Motor QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont

Konstruktőri világbajnokság

szerkesztés
Poz. Gyártó QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont
1   Honda 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 3 4 2 6 1 1 409
2   Yamaha 2 5 3 2 2 2 2 5 3 2 2 2 1 1 1 1 2 2 354
3   Ducati 5 3 6 5 8 6 8 2 5 7 5 5 4 3 5 4 7 4 211
4   Forward Yamaha 4 9 15 7 9 9 6 4 6 13 8 9 14 2 11 9 Ret 7 138
5   ART 14 17 Ret DNS Ret 20 15 15 Ret Ret 18 Ret 11 Ret 12 Ret 12 17
6   PBM 15 16 18 16 16 16 16 11 21 14 19 17 17 16 18 13 12 19 15
7   Avintia 17 15 16 15 19 18 19 18 18 12 17 19 19 17 19 14 13 21 11
  Suzuki Ret 0
Poz. Gyártó QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont
Poz. Gyártó QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont
1   Kalex 1 1 1 1 1 1 1 2 2 1 1 1 1 1 2 1 1 2 430
2   Suter 3 3 2 2 7 5 5 5 1 3 4 5 5 4 1 2 5 1 284
3   Caterham Suter 23 Ret 18 8 22 7 3 4 Ret 10 9 4 3 3 4 Ret 4 3 146
4   Speed Up 6 7 8 11 9 8 10 1 17 9 22 7 17 9 27 5 18 7 121
5   Tech 3 12 9 11 13 11 12 7 12 11 14 10 14 11 10 9 7 10 8 97
6   Forward KLX 5 5 5 18 33
  TransFIORmers 18 31 Ret 0
  TSR 21 20 31 22 Ret 28 23 20 22 23 Ret DNS 28 Ret 0
  NTS 23 24 23 26 0
  Moriwaki 26 0
  Taylor Made 29 0
Poz. Gyártó QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont
Poz. Gyártó QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont
1   KTM 1 1 1 1 1 1 2 5 1 2 2 3 3 1 5 1 2 1 384
2   Honda 2 3 2 2 2 3 1 1 3 1 1 1 1 2 1 2 1 3 384
3   Mahindra 4 15 13 14 12 4 6 3 2 7 6 4 6 7 3 7 14 8 168
4   Husqvarna 13 8 8 10 13 5 8 8 5 12 3 9 12 3 6 9 4 4 156
5   Kalex KTM 17 11 4 15 15 8 19 15 10 8 16 14 9 21 17 12 11 15 62
6   FTR KTM 12 23 4
  FTR 21 0
  FTR Honda 24 0
Poz. Gyártó QAT
 
AME
 
ARG
 
ESP
 
FRA
 
ITA
 
CAT
 
NED
 
GER
 
IND
 
CZE
 
GBR
 
RSM
 
ARA
 
JPN
 
AUS
 
MAL
 
VAL
 
Pont

Versenyzők és csapatok

szerkesztés
Gyári indulók
Csapat Konstruktőr Motor # Versenyző Futamok
  Ducati Team Ducati Ducati Desmosedici GP14 04   Andrea Dovizioso[37] Összes
35   Cal Crutchlow[38] 1–2, 4–18
51   Michele Pirro[39] 3
51   Michele Pirro[40] 4, 6–7, 11, 18
  LCR Honda MotoGP Honda Honda RC213V 6   Stefan Bradl[41] Összes
  Team Suzuki MotoGP Suzuki Suzuki GSX-RR 14   Randy de Puniet[42] 18
  GO&FUN Honda Gresini Honda Honda RC213V 19   Álvaro Bautista[43] Összes
  YAMALUBE Racing Team with YSP Yamaha Yamaha YZR-M1 21   Nakaszuga Kacujuki[44] 15
  Repsol Honda Team Honda Honda RC213V 26   Dani Pedrosa[45] Összes
93   Marc Márquez[45] Összes
  Pramac Racing
  Energy T.I. Pramac Racing
Ducati Ducati Desmosedici GP14 29   Andrea Iannone[46] Összes
Ducati Desmosedici GP13[47] 68   Yonny Hernández[46] Összes
  Monster Yamaha Tech 3 Yamaha Yamaha YZR-M1 38   Bradley Smith[48] Összes
44   Pol Espargaró[49] Összes
  Movistar Yamaha MotoGP Yamaha Yamaha YZR-M1 46   Valentino Rossi[50] Összes
99   Jorge Lorenzo[51] Összes
Open-kategóriás indulók
Csapat Konstruktőr Motor # Versenyző Futamok
  Drive M7 Aspar Honda Honda RCV1000R 2   Leon Camier[52] 10–13
7   Aojama Hirosi[53] 1–17
Honda RC213V-RS[54] 18
Honda RCV1000R 69   Nicky Hayden[55] 1–9, 14–18
  NGM Forward Racing Forward Yamaha[56] Forward-Yamaha 5   Colin Edwards[57] 1–10
15   Alex de Angelis[58] 11–18
41   Aleix Espargaró[57] Összes
  Avintia Racing Ducati[59] Ducati Desmosedici GP14 8   Héctor Barberá[60] 14–18
Avintia[56] Avintia GP14[61] 1–13
63   Mike di Meglio[62] Összes
  IodaRacing Project
  Octo IodaRacing Team
ART[63] ART 9   Danilo Petrucci[62] 1–4, 8–18
84   Michel Fabrizio[64] 6–7
  Cardion AB Motoracing Honda Honda RCV1000R 17   Karel Abraham[65] Összes
  Paul Bird Motorsport PBM[63] PBM 23   Broc Parkes[66] Összes
70   Michael Laverty[62] Összes
  GO&FUN Honda Gresini Honda Honda RCV1000R 45   Scott Redding[67] Összes
Jelmagyarázat
Hivatalos versenyző
Szabadkártyás versenyző
Helyettes versenyző
Csapat Konstruktőr Motor # Versenyző Futamok
  AirAsia Caterham Moto Racing
  AirAsia Caterham
  Caterham Moto Racing
Caterham Suter[63] Suter MMX2 2   Josh Herrin[68] 1–2, 5–12
5   Johann Zarco[69] Összes
14   Rattapark Vilairot[70] 4, 13–18
  NGM Forward Racing Kalex[71] Kalex Moto2 3   Simone Corsi[71] 5–12
20   Florian Marino[72] 13–18
54   Mattia Pasini[71] 5–18
Forward KLX[73] Forward KLX[73] 3   Simone Corsi[57] 1–4
54   Mattia Pasini[57] 1–4
  IodaRacing Project
  Octo IodaRacing Team
Suter Suter MMX2 4   Randy Krummenacher[74] Összes
  Gresini Moto2
  Federal Oil Gresini Moto2
Suter Suter MMX2 7   Lorenzo Baldassarri[75] Összes
19   Xavier Siméon[76] Összes
  AGT Rea Racing Suter[77] Suter MMX2 8   Gino Rea[62] Összes
  Brough Superior Racing Taylor Made TaylorMade Carbon 2 9   Jeremy McWilliams[78] 12
  Teluru Team JiR Webike TSR TSR TSR6 9   Kenny Noyes[79] 14
45   Nagasima Tecuta[80] 1–12
64   Federico Caricasulo[81] 13
NTS[82] NTS NH6 45   Nagasima Tecuta[83] 18
71   Kojama Tomojosi[82] 15–17
  APH PTT The Pizza SAG
  SAG Team
Kalex Kalex Moto2 10   Titipong Varokorn[62] Összes
96   Louis Rossi[84] Összes
  Dynavolt Intact GP Kalex Kalex Moto2 11   Sandro Cortese[85] Összes
  Interwetten Paddock Moto2
  Interwetten Sitag
Suter Suter MMX2 12   Thomas Lüthi[86] Összes
  Tasca Racing Moto2 Suter Suter MMX2 15   Alex de Angelis[87] 1–10
42   Max Croker[88] 16
44   Roberto Rolfo[89] 17–18
84   Riccardo Russo[90] 11–15
  Mapfre Aspar Team Moto2 Suter Suter MMX2 18   Nicolás Terol[91] 1–11, 13–18
80   Dakota Mamola[92] 12
81   Jordi Torres[91] Összes
  Italtrans Racing Team Kalex Kalex Moto2 21   Franco Morbidelli[93] Összes
60   Julián Simón[94] Összes
  Speed Up Speed Up Speed Up SF14 22   Sam Lowes[95] Összes
  Tech 3 Tech 3 Tech 3 Mistral 610 23   Marcel Schrötter[96] Összes
88   Ricard Cardús[97] Összes
92   Álex Mariñelarena[98] [99]
  Idemitsu Honda Team Asia Kalex[100] Kalex Moto2 25   Azlan Shah[101] Összes
30   Nakagami Takaaki[102] Összes
  Ciatti Suter Suter MMX2 32   Federico Fuligni[81] 13
  QMMF Racing Team Speed Up Speed Up SF14 33   Nina Prinz[103] 9
95   Anthony West[62] Összes
97   Román Ramos[63] Összes
98   Mashel Al Naimi[104] 1
  Marc VDS Racing Team Kalex Kalex Moto2 36   Mika Kallio[105] Összes
41   Aiden Wagner[88] 16
53   Esteve Rabat[106] Összes
  Pons HP 40
  Paginas Amarillas HP 40
Kalex[63] Kalex Moto2 39   Luis Salom[107] Összes
40   Maverick Viñales[107] Összes
57   Edgar Pons[108] 4
  Singha Eneos Yamaha Tech 3 Tech 3 Tech 3 Mistral 610 46   Decha Kraisart[89] 17
65   Chalermpol Polamai[82] 15
  AGR Team Kalex Kalex Moto2 49   Axel Pons[109] Összes
94   Jonas Folger[110] Összes
  Petronas Raceline Malaysia Kalex Kalex Moto2 55   Hafizh Syahrin[111] Összes
  Montáže Brož Racing Team Suter Suter MMX2 59   Miroslav Popov[90] 11, 13
  Technomag carXpert Suter Suter MMX2 70   Robin Mulhauser[112] Összes
77   Dominique Aegerter[112] Összes
  Moriwaki Racing Moriwaki Moriwaki MD600 72   Takahasi Júki[82] 15
  Promoto Sport TransFIORmers TBA 90   Lucas Mahias[71] 5, 11, 18
  Argentina TSR Motorsport Kalex Kalex Moto2 99   Sebastián Porto[113] 3
Jelmagyarázat
Hivatalos versenyző
Szabadkártyás versenyző
Helyettes versenyző
Csapat Konstruktőr Motor # Versenyző Futamok
  Kiefer Racing Kalex KTM Kalex KTM Moto3 2   Remy Gardner[114] 13
4   Gabriel Ramos[115] Összes
43   Luca Grünwald[116] 1–12, 14–18
  Calvo Team KTM KTM RC250GP 2   Remy Gardner[117] 17
14   Albert Arenas[118] 18
32   Isaac Viñales[119] Összes
57   Eric Granado[120] 1–16
84   Jakub Kornfeil[62] Összes
  Calvo Team Laglisse
  Team Laglisse Calvo
KTM KTM RC250R 2   Remy Gardner[121] 16
24   Marcos Ramírez[122] 4
  San Carlo Team Italia Mahindra Mahindra MGP3O 3   Matteo Ferrari[62] Összes
34   Michael Ruben Rinaldi[123] 5
55   Andrea Locatelli[124] 1–3, 6–18
  Sky Racing Team by VR46 KTM KTM RC250GP 5   Romano Fenati[125] Összes
21   Francesco Bagnaia[126] Összes
  Junior Team Estrella Galicia 0,0 Honda Honda NSF250RW 6   María Herrera[127] 4, 7, 18
  SaxoPrint–RTG Honda Honda NSF250RW 7   Efrén Vázquez[128] Összes
17   John McPhee[129] Összes
FTR TBA 97   Maximilian Kappler[130] 9
  Red Bull KTM Ajo KTM KTM RC250GP 8   Jack Miller[131] Összes
98   Karel Hanika[132] All
  RW Racing GP Kalex KTM Kalex KTM Moto3 9   Scott Deroue[133] Összes
22   Ana Carrasco[134] 1–14
  Ongetta–Rivacold
  Ongetta–AirAsia
Honda Honda NSF250RW 10   Alexis Masbou[135] Összes
63   Zulfahmi Khairuddin[136] Összes
  Marc VDS Racing Team KTM[137] KTM RC250R[138] 11   Livio Loi[62] 9
Kalex KTM 8
Kalex KTM Moto3 1–7
99   Jorge Navarro[139] 10–18
  Estrella Galicia 0,0 Honda Honda NSF250RW 12   Álex Márquez[140] Összes
42   Álex Rins[140] Összes
  KRP Abbink Racing FTR KTM 13   Jasper Iwema[141] 8, 12
  CIP Mahindra Mahindra MGP3O 13   Jasper Iwema[142] 14–18
19   Alessandro Tonucci[143] Összes
51   Bryan Schouten[143] 1–13
  MT Racing Honda FTR Honda TBA 16   Simone Mazzola[144] 6
  Mahindra Racing Mahindra Mahindra MGP3O 16   Andrea Migno[145] 12–18
44   Miguel Oliveira[146] Összes
61   Arthur Sissis[146] 1–11
  Junior Team GO&FUN Moto3 KTM KTM RC250GP 23   Niccolò Antonelli[147] All
33   Enea Bastianini[148] Összes
  Avant Tecno Husqvarna Ajo
  Red Bull Husqvarna Ajo
Husqvarna[149] Husqvarna FR250GP 31   Niklas Ajo[150] 1–8, 10–18
52   Danny Kent[151] Összes
91   Gabriel Rodrigo[152] 9
  SIC–Ajo KTM KTM RC250GP 38   Hafiq Azmi[136] Összes
KTM RC250R 88   Hafiza Rofa[117] 17
  Ambrogio Racing Mahindra Mahindra MGP3O 41   Brad Binder[153] Összes
95   Jules Danilo[154] Összes
  Olly Simpson Racing KTM KTM RC250R 45   Olly Simpson[121] 16
  Honda Team Asia Honda Honda NSF250R 50   Ono Hiroki[142] 14
  Mapfre Aspar Team Moto3 Kalex KTM Kalex KTM Moto3 58   Juan Francisco Guevara[155] Összes
  Interwetten Paddock Moto3 Kalex KTM Kalex KTM Moto3 65   Philipp Öttl[150] Összes
  Redline Motorcycles/KTM UK KTM KTM RC250R 66   Joe Irving[156] 12
  Pos Corse FTR Honda 69   Anthony Groppi[144] 6
  71Workx.com Racing Team Kalex KTM Kalex KTM Moto3 71   Thomas van Leeuwen[141] 8
  Team RMS Honda Honda NSF250R 73   Renald Castillon[123] 5
  Team Ciatti KTM KTM RC250R 77   Lorenzo Petrarca[157] 13
  Liberto Plusone & Endurance Honda Honda NSF250R 81   Jamada Szena[158] 15
  Hot Racing with I-Factory Honda Honda NSF250R 83   Okubo Hikari[158] 15
  Fai Rent-A-Jet Honda Honda NSF250R 86   Kevin Hanus[130] 9
  RBA Racing Team[159] KTM KTM RC250R 91   Gabriel Rodrigo[159] 4, 7
KTM RC250GP 11, 13–14, 18
  Petronas AHM Malaysia KTM KTM RC250R 93   Ramdan Rosli[117] 17
Jelmagyarázat
Hivatalos versenyző
Szabadkártás versenyző
Helyettes versenyző
  1. Marquez: 'It'll be so difficult to win them all'”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. augusztus 11.. [2016. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.) 
  2. Marquez ends season in style with record 13th victory”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. november 9.. [2015. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.) 
  3. Lorenzo ecstatic after claiming maiden 2014 victory”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. szeptember 28.. [2015. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.) 
  4. Pol Espargaro secures sixth in Rookie campaign”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. november 9.. [2015. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.) 
  5. GP Generali De La Comunitat Valenciana – MotoGP 2014 Rookie of the Year Classification (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. november 9.)
  6. GP Generali De La Comunitat Valenciana – BMW M Award — Best Qualifier MotoGP 2014 (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. november 9.)
  7. Official: Ducati goes Open class for MotoGP 2014”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. február 28. (Hozzáférés: 2014. február 28.) 
  8. Final entry list. (Hozzáférés: 2014. március 21.)
  9. Lewis, Lisa. „Trouble for Rabat gifts Luthi surprise win”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. november 9.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.) 
  10. Rabat secures record 11th pole in a single Moto2 season”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. november 8.. [2015. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.) 
  11. Luthi takes the win at final round as Rabat slows on finish straight”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. november 9.. [2015. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.) 
  12. Aegerter converts first pole to first win”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. július 14.. [2014. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.) 
  13. Vazquez takes first career victory at Indianapolis”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. augusztus 10.. [2014. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.) 
  14. First career victory for Masbou in hard fought Brno contest”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. augusztus 17.. [2015. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.) 
  15. GP Generali De La Comunitat Valenciana – Moto3 2014 Rookie of the Year Classification (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. november 9.)
  16. FIM Road Racing World Championship Grand Prix – 2014 provisional calendar”, fim-live.com, FIM, 2013. október 2.. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 2.) 
  17. FIM Road Racing World Championship Grand Prix – 2014 provisional calendar, updated 13 December”, fim-live.com, FIM, 2013. december 13.. [2013. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. december 13.) 
  18. Updates made to 2014 MotoGP™ calendar. MotoGP.com. Dorna Sports, 2014. február 24. [2014. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 26.)
  19. Qatar to host MotoGP until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2008. március 7.. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.) 
  20. Esti verseny.
  21. MotoGP to race in Texas in 2013 at the Circuit of The Americas”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. október 3.. [2014. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. október 3.) 
  22. Argentina to join MotoGP™ calendar in 2014. MotoGP.com. Dorna Sports. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 8.)
  23. Jerez confirmed until 2015”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. április 16.. [2014. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. december 12.) 
  24. Dorna Sports and Claude Michy agree on French Grand Prix extension until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. május 14.. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 5.) 
  25. Mugello extends MotoGP deal”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. július 3.. [2014. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.) 
  26. Circuit de Catalunya renews MotoGP for further five years”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. június 22.. [2014. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.) 
  27. TT Circuit Assen secures MotoGP for 10 more years”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2005. június 10.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.) 
  28. German Motorcycle GP secured until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. június 29.. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 1.) 
  29. Red Bull Indianapolis Grand Prix to return to IMS in 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. augusztus 17.. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. augusztus 17.) 
  30. British MotoGP moves to Silverstone”, Crash.net, Crash Media Group, 2010. január 13. (Hozzáférés: 2011. szeptember 6.) 
  31. Misano renews MotoGP participation for a further five years”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. szeptember 1.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.) 
  32. Dorna and MotorLand Aragón agree extension until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. március 1.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.) 
  33. Motegi to host MotoGP until at least 2018”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. október 12.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. október 12.) 
  34. Victoria secures MotoGP until 2016”, invest.vic.gov.au, Invest Victoria, 2010. május 30.. [2011. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 6.) 
  35. Sepang renews MotoGP™ deal until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 11.. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 11.) 
  36. Valencia extends MotoGP contract until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2009. november 4.. [2014. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 5.) 
  37. Andrea Dovizioso and Ducati together beginning in 2013”, motogp.com, Dorna Sports, 2012. augusztus 22.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. augusztus 22.) 
  38. MotoGP: Cal Crutchlow leaves Yamaha to sign for Ducati”, bbcsport.co.uk, Azi Farni, 2013. augusztus 1. (Hozzáférés: 2013. augusztus 1.) 
  39. Pirro to substitute for Crutchlow in Argentina”, motogp.com, Dorna Sports, 2014. április 21.. [2014. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. április 22.) 
  40. Surdin, Pavel. „Home race atmosphere greets Ducati Team at Mugello”, Motorsport.com, Motorsport.com, Inc., 2014. május 28. (Hozzáférés: 2014. május 28.) 
  41. LCR Honda sign Bradl on two-year deal”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. november 17.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 13.) 
  42. Suzuki confirm Espargaro, Vinales & Valencia wildcard”, Bennetts, BISL Limited, 2014. szeptember 30.. [2016. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. október 11.) 
  43. Updated 2014 MotoGP rider contracts”, Crash.net, Crash Media Group, 2013. szeptember 6.. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 4.) 
  44. Yamaha (1 August 2014). "Katsuyuki Nakasuga to Make Wildcard Entry: Grand Prix of Japan, Round 15 of the 2014 FIM MotoGP World Championship". Sajtóközlemény. Elérés: 10 October 2014.
  45. a b Dani Pedrosa and Marc Márquez to race together in Repsol Honda Team”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. július 12.. [2014. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 12.) 
  46. a b Valencia MotoGP: Pramac confirms Hernandez, 'Open' class Ducati”, Crash.net, Crash Media Group, 2013. november 11.. [2013. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 11.) 
  47. Italy MotoGP: Hernandez happy with tenth on GP13”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. június 2.. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. július 24.) 
  48. Tech 3 Racing Team signs three-year deal with Bradley Smith”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. szeptember 19.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 17.) 
  49. Pol Espargaro signs for Monster Yamaha Tech3”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. augusztus 2.. [2014. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 28.) 
  50. Valentino Rossi returns to Yamaha for 2013 MotoGP season”, Autosport, 2012. augusztus 10. (Hozzáférés: 2012. augusztus 10.) 
  51. Yamaha confirms Lorenzo for 2013 and 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. június 12.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 12.) 
  52. Camier to sub for Hayden in Indianapolis and Brno”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. július 24.. [2014. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. július 25.) 
  53. Hiroshi Aoyama completes Power Electronics Aspar 2014 line-up”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 10.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 10.) 
  54. Aoyama becomes HRC MotoGP test rider, RC213V-RS debut”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. november 6. (Hozzáférés: 2014. november 10.) 
  55. Aspar Team announces Honda and Hayden”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 17.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 17.) 
  56. a b FIM Road Racing World Championship Grand Prix – 2014 Entry Lists, 28 February. MotoGP.com. Fédération Internationale de Motocyclisme, 2014. február 28. [2014. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 28.)
  57. a b c d NGM Mobile Forward Racing confirm Edwards and Espargaro”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 9.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 9.)