Bencések

római katolikus szerzetesrend
(Bencés szócikkből átirányítva)

A bencések (másképp: Szent Benedek-rend, vagy egyszerűen: bencés rend) – teljes latin nevén: Ordo Sancti Benedicti, rövidítve: OSB – a római katolikus egyház és a nyugati kereszténység legrégebbi szerzetesrendje.[1] Szoros értelemben azokat a bencés kongregációkat foglalja magába, amelyek a római apátprímás vezetésével konföderációban egyesültek, tágabb értelemben minden rendi személyt, aki a Benedek regula szerint él.[1]

Szent Benedek-rend
(Ordo Sancti Benedicti)
Medalla San Benito.PNG
Coat of Arms of the Order of Saint Benedict (simple).svg
Rövidítés OSB
Egyéb nevek bencések
Mottó Ora et labora! (Imádkozz és dolgozz!)
Alapító Nursiai Szent Benedek
Alapítva 529 körül

Székhelye Piaza del Cavalieri di Malta, 5 I-00153 Róma
Védőszent Szűz Mária
A Szent Benedek-rend
weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Benedek-rend
témájú médiaállományokat.

A szemlélődő (kontemplatív) szerzetesek nevüket alapítójukról, Szent Benedekről kapták, aki a 6. század elején, Itáliában kezdett szigorúbb szerzetesi életet élni, és írta meg szerzetesi szabályzatát, azaz reguláját. Bár a Bence név a Vince egyik formája, és nem a Benedeké, a Benedek-rendi elnevezést Magyarországon a 17. század után a bencés név váltotta fel.[2]

A bencések hatása óriási Európa tudomány- és kultúrtörténetében, valamint a katolikus szerzetesség kialakulásában, különösen a kora középkor folyamán. A nyugati szerzetesség kialakulása idején tulajdonképpen ez a rend volt hosszú ideig az egyetlen rend, ahogy az ortodox kereszténységen belül ma is csak egységes szerzetességéről beszélhetünk, amely csupán nyelvileg szegmentálódik. A többi, részben ebből kialakult (pl. ciszterciek), részben tőlük függetlenül alapított nyugati szerzetesrendtől mind szervezetileg, mind életvitelükben jelentősen eltérnek.

TörténetükSzerkesztés

A rend születéseSzerkesztés

 
Monte Cassino a nyugati kereszténység egyik legfontosabb kolostora
 
A bencések általában fekete csuhát viseltek (gyakran hívták őket „fekete testvéreknek”)

Szent Benedek, a rend alapítója 480 körül született, Nursiában. Miután kitanulta a hét szabad művészetet, Rómában jogot tanult, majd visszavonulva a városból remeteéletet kezdett Subiaco erdejében, egy barlangban. Három év teljes magány után, mind többen kezdtek hozzá elzarándokolni, hogy lelki ügyekben tanácsát kérjék. Ebben az időben döbbent rá arra, hogy egy szerzetesközösségnek világos, közösen elfogadott életszabályzat alapján kell működnie: ez a szabályzat lett Szent Benedek Regulája. Először a subiacói völgyben alapított kisebb kolostorokat, majd 529-ben megalapította Monte Cassino közösségét, a nyugati kereszténység egyik legfontosabb kolostorát. Követői mind több monostort alapítottak Subiacóban és Monte Cassinón.

Kezdetben a bencések laikus szerzetesek voltak, ahogy maga Benedek is.[1]

VirágzásaSzerkesztés

Kezdetben a rend tagjai imádsággal és kézi munkával foglalkoztak csak („Ora et labora”Imádkozzál és dolgozzál!). Később a tudományokat is elkezdték művelni.[3]

I. Gergely pápa volt az, aki a bencéseket az egyház térítő, tanító hadseregévé léptette elő.[4] Az eddig jobbára csak a kolostorok csendjében élő szerzeteseknek új távlatokat adott a szentatya szava. Az apostolkodás győzött a remeteség magányszeretete felett.[4]

Európa kora középkori keresztény hitre térítésében nagy szerepet vállaltak a bencések. Ők kapták az első nagy feladatot, az angolszászok megtérítését.[4]

A "pogány"-misszió legfontosabb alakjai: Willibrord, a “’frízek apostola”, és Bonifatius (Bonifác), Germánia apostola”, a rendből kerültek ki.

A bencések nagyobb arányú elterjedése a 6. század végén indult meg, majd Nagy Károly idejében már a legjobban elterjedt rendje volt a nyugati kereszténységnek. [5]

A kezdeti Szt. Kolumbán-féle ír-skót szerzetesség fokozatosan egybeolvadt a benedeki formákkal és a bencés rendnek a 8. században olyan fényes virágzást biztosított, hogy körükből rajzott ki a térítők és tanítók népes serege az európai kontinens felé.[4]

Nagy Károly kormányzata a még pogány germán és szláv népek közé hittérítőknek a legalkalmasabbnak a bencéseket látta.[4] Ezért hívták a kultúrpolitika intézőjének a bencés Alcuint is Angliából.

Nagy Károly intézkedései kiszélesítették a bencés kolostorok tevékenységi körét tudományos és szociális téren. Ekkor indult meg az ókori római-görög világ szellemi kincseinek átmentése. A kolostorokban szorgalmasan másolták a kéziratokat, a görög és latin írókat magyarázták, tankönyveket szerkesztettek iskolai használatra.[4] Gondoskodtak a betegekről is és a kolostorok mellett szerzetesi betegházakban ápolták őket.[6]

A bencés kolostorok lettek a szellemi élet központjai:

A skandináv népek apostola a 9. századi Ansgar lett.

Erkölcsi hanyatlásSzerkesztés

A Merovingok uralkodásának végső éveiben lábra kapott erkölcsi süllyedés a bencés kolostorok falai közé is beszivárgott és a szerzetesek szigorát is nagy mértékben meglazította.[7] Ehhez járult, hogy a frank fejedelmek a gazdagabb apátságokat egyes, magasabb beosztású egyháziaknak, vagy, ami még rosszabb volt, világiaknak - rend szerint kiérdemesült katonáknak - adományozták (Abba-comites, világi apátok), kik a családjaikkal együtt a kolostorba vonultak s ott bajtársaikkal hónapokon át mulattak.[7]

A kolostorok gazdagsága számtalan vagyonra és tekintélyre vágyó fiatalt vonzott a szerzetesi életre, ami szintén hozzájárult az erkölcsi hanyatláshoz.[8] A rend tagjainak gyakran botrányos életmódja következtében a bencések tekintélye a tömegek szemében rendkívül megcsappant.[9]

Maga azon körülmény, hogy a nagyobb földbirtokkal ellátott kolostorok apátjai, az akkori idők szokásai szerint, személyes katonai szolgálatokra és katonaállításra köteleztettek, elég magyarázatul szolgálhat azon erkölcsi elfajulásnak, mely a kolostori életet e korban ellepte, s melyről Petrus Venerabilis, valamint az akkori zsinatok szomorú képet nyújtanak.[7]

Reformtörekvések, új rendek, kongregációkSzerkesztés

A középkor derekára a hatalmas birtokokkal rendelkező bencés kolostorok erkölcse mélyre süllyedt.[10] Ezen próbáltak meg segíteni a különféle szerzetesi reformmozgalmak.

Még a 8. század végén, a rend kebeléből támadt reformátor anianei Benedek személyében, aki miután az általa alapított anianei kolostorban (Dél-Franciaország) Szt. Benedek szabályait eredeti szigorban életbe léptette, lankadatlan buzgalommal azon fáradozott, hogy az üdvös reformot valamennyi bencés kolostorra kiterjessze. [11] E reformtörekvések anianei Benedek halálával azonban feledésbe mentek.

A reformra és újjászervezésre irányuló törekvések folytán mind nagyobb számban létesültek kongregációk, melyek által egyes anyakolostorok a körülöttük fekvő kisebb-nagyobb számú kolostorokkal szorosabb viszonyba és összeköttetésbe léptek, velük együtt Szt. Benedek ugyanazon szabályainak engedelmeskedtek és felettük a felügyeletet gyakorolták. Így keletkeztek: Franciaországban a cluny-i kongregáció (910); Itáliában a kamalduli (1012 ?), valombrosai (1036), Németországban a kirschaui (1069) stb.[7] Sőt új szerzetesrendek is támadtak a rendből: a grammontiak (1073), fontevraultiak, guilbertinek, humiliátok, cölesztiniek, feuillantok. [7]

A reformtörekvések közül kiemelkedett a lotharingiai és a clunyi reform.[8] A 11. században az európai méretű megújulás központja a burgundiai Cluny kolostora lett.

Nemsokára a rend ismét reformra szorult és a régi szabályok alapján két reformált bencés rend is alakult: ciszterciek és kartauziak. A cisztercieknek Clairvaux-i Bernát volt a büszkeségük, akiről olykor bernardiusok-nak is nevezték magukat.[12]

Az új szerzetesrendeknek, különösen a cisztercieknek elterjedése, nemkülönben a koldulórendek keletkezése folytán a bencés rend mindinkább vesztett régi tekintélyéből s befolyásából és így mindinkább hanyatlani is kezdett.[7] Sikerteleneknek bizonyultak a viennei (1311) és valenciai (1322) zsinatoknak a rend reformálására irányuló határozatai.[7]

A konstanzi és bázeli-firenzei zsinatok is sürgették a rend reformját, a fegyelem helyreállítása mellett, és elhatározták azt is, hogy ama régi szokással, mely szerint a rendbe csakis nemes ifjakat vettek föl, felhagynak.[7] Mindezeknél azonban több eredménnyel működtek a rendnek javításán egyes lelkes férfiak; így Itáliában Ludovico Barbo apát (a 15. század elején) és különösen Rode János (Johannes Rode) és Mindeni János apátok (1433 körül) Németországban. Az ezen utóbbiak által kezdeményezett reformot számos szász, rajnai és vesztfáliai kolostor fogadta el (bursfeldi kongregáció).[7]

Hatalmas lendületet adott e reformtörekvéseknek a tridenti zsinat azon határozata, amely elrendeli, hogy az eddig elszigetelten álló kolostorok egymás közt kongregációkká alakuljanak. Így keletkezett a VIII. Kelemen pápa által 1604-ben megerősített Szt. Vanne és Hidulf-féle kongregáció, melyből nemsokára (1618) a még tekintélyesebb és híresebb Szt. Mór-féle kongregáció (Congragetio S. Mauri) fejlődött ki. Ez új kongregációt XV. Gergely pápa erősítette meg 1621-ben, mire az nemsokára 180 franciaországi apátságot és perjelséget vont körébe, és főnökül (az akkor Párizs melletti) Saint-Germain-des-Prés-apátságban székelő főapátot ismerte el.[7] A maurinusok kongregációja (Congregatio S. Mauri) főleg papnevelő intézetek és nemesi iskolák vezetésében, valamint a magasabb egyházi tudományosság művelésében tűnt ki.[7]

AngliaSzerkesztés

Angliában a számos pestisjárvány, valamint a százéves háború és a rózsák háborúja miatt a 16. század elejére a bencés apátságok elnéptelenedtek, a megmaradt szerzetesek erkölcsi szintje pedig meglehetősen alacsony volt.[13] A bencések azonban továbbra is figyelemre méltó hatást gyakoroltak az angol egyházi és polgári életre: a reformáció idején huszonnégy apát ült a parlamentben, további tizenhat pedig a báró rangját töltötte be; az akkori tizenhat angol egyházmegye közül kilenc püspök székhelye bencés apátság volt, a szerzetesek pedig fontos szerepet játszottak a püspökök megválasztásában.[13]

ÚjkorSzerkesztés

Luther Márton a De votis monasticis iudicium ( 1521 ) című írásában keményen támadta azt a tant, amely szerint a kolostori élet megfelelő formája lenne Krisztus követésének.[14] A protestantizmus elterjedése az európai országokban a bencés szerzetesség eltűnéséhez vezetett Dánia, Svédország és Norvégia királyságaiban, valamint Hollandiában is.[13]

A 16. századi Európában a korábban létező több mint 1500 bencés apátság közül csak 800 maradt fenn.[13] Németországban 200 bencés kolostor tűnt el a 16. század folyamán.[13] A helyi urak kihasználták az új lehetőséget, hogy elkobozzák a gazdag apátságok vagyonát. Az 1525-ös német parasztháborúban is sok kolostort megtámadtak és lemészárolták az ott lakókat.[13]

Az újkorban az egyik legfontosabb bencés felsőoktatási intézmény az 1622-ben alapított Salzburgi Egyetem volt, amely a Habsburg Birodalom egyetlen bencés egyeteme lett.[15]

A 18. század második felében a felvilágosodás eszméinek, valamint az egyházban a gallikán és a febronianista doktrínák terjedésének folytán a társadalomnak és az államoknak a szerzetesrendekhez való hozzáállása ellenségessé vált.[13]

Franciaországban és Belgiumban a bencés kolostorok száma drasztikusan lecsökkent az 1789-es forradalom után, és nemsokára az utolsó rendközösségek felbomlásához vezetett. 1790-ben betiltották a szerzetességet Franciaországban. Nemsokára állami beavatkozás történt Spanyolországban, Olaszországban és Brazíliában is. Spanyolországban a kolostorokat 1809-ben megszüntették.

A 19. század közepére egész Európában csak mintegy harminc bencés apátság maradt fenn.[13]

Modern korSzerkesztés

Napjainkban a bencés rend 20 kongregációt számlál, szerzetesházaik száma 300 körül van, ezekben mintegy 9000 bencés él.[forrás?]

MagyarországonSzerkesztés

 
A győri bencés perjelség

Az első bencések 996-ban telepedtek le a (pannonhalmi) Szent Márton hegyén. Az 1001-es királyi alapítólevél Monte Cassino jogait adta meg a pannonhalmi apátságnak is. Az Árpád-ház idején a bencések virágzásnak indultak, a 13. században már 90 kolostoruk állt Magyarországon. Ezekben gyakran működött hiteleshely (mai fogalommal közjegyzőség), kolostori iskola, gyakran őriztek ereklyéket, ezért zarándokok is gyakran látogatták őket.

A tatárjáráskor a rend kolostorait is gyászos sors érte; csupán három erősség dacolt sikerrel a tatárok ellen: Esztergom, Fehérvár és Szent-Márton (Pannonhalma).[7] IV. Béla alatt azonban a nemzettel a rend is csakhamar új életre támadt.

A gyakori harcok és a kolostorok növekvő gazdagsága azonban meglazította a szerzetesi fegyelmet a magyar bencéseknél is.[7] Ennek gátlására már a IV. lateráni zsinat (1215) többi között azon határozatot hozta, miszerint a bencések kolostorai a ciszterciták példájára, kongregációkká alakuljanak s apátjaik három évenként káptalant tartsanak, melyre minden kolostor főnöke megjelenni tartozik. Minden ily káptalan alkalmával választottak egy elnököt, kinek más két alárendelt apát kíséretében joga, sőt kötelessége volt az egyes kolostorokat a fegyelem pontos megtartása céljából meglátogatni. A káptalanokon való elnökösködésre, a lateráni zsinat határozata folytán, majd egyik, majd a másik kolostor apátját kérték fel, mely szokás egész a 15. századig tartott.[7]

Veszélyes és jogtalan szokás kezdett elharapózni a rendi apátságok betöltésénél a 15. században, mely abban állott, hogy bencés apátságokra részint világi papokat, részint más szerzeteseket neveztek ki (ún. kommendátor-apátok).[7]

A kommendátori rendszer szétzilálta a hazai bencés szerzetesi életet. Számos leírás szól a 15. században elnéptelenedő kolostorokról, amelyeket sikertelenül próbáltak újra és újra a régi fegyelemre bírni. Az új fellendülés 1506-ban kezdődött, amikor Tolnai Máté a nyolc legjelentősebb királyi bencés apátság összefogásával megteremtette a Magyar Bencés Kongregációt.

A virágzás rövid ideig tartott, a reformáció és a török háborúk hatására néhány évtizedre még a legfontosabb Pannonhalmán is megszűnt a bencés élet. A mohácsi vész következményei a bencésekre is súlyosan nehezedett. A török hadak elől menekülő szerzetesek kolostoraikat elhagyva, részben a védelmi harcban estek el, mások pedig külföldön kerestek biztonságot.[7] Az elhagyott apátságok és kolostorok birtokait pedig vagy egyesek lefoglalták vagy pedig a nemzet vagyonába olvasztották úgy, hogy a szerzet mintegy önmagától szűnt meg; mert tagjai elhunytak vagy eltűntek, új nemzedék pedig nem lépett helyükbe. Amely apátságot pedig, mint pl. a szent-mártonit még le nem foglalták, ez sem bírt többé szerzetesi jelleggel; tulajdonosa többnyire valamely magasabb beosztású egyházi ember volt, ki néhány világi papot tartott a kolostorban.[7] Utolsóként Pannonhalmát 1586-ban hagyták el a bencések.[15]

A 17. század közepétől újra kolostorokat építettek és feltöltötték a régieket, mígnem 1782-ben II. József kettő kivételével minden kolostorukat bezáratta. Húsz év szünet után, 1802-ben alakult újjá a bencés kongregáció Magyarországon, és működik azóta is töretlenül.

1950-ben, amikor mintegy 300 bencés élt Magyarországon, a magyar bencés szerzetesek számát 70-ben maximálták.

Napjainkban öt helyen: Bakonybélben, Budapesten, Győrben, Pannonhalmán és Tihanyban vannak működő bencés rendházak, ezekben 76 szerzetes él (2008-as adat). A magyar kongregációhoz tartozik a São Paulo-i magyar bencés perjelség (1953 óta), illetve a szlovákiai Komáromban a bencés rendház.[16]

Pannonhalmán (és Győrben) napjainkban is magas színvonalú oktatás folyik. Az iskolába csak bentlakásos tanulók járhatnak, akik elfogadják a keresztény és bencés értékrendet.

2003-ban nyitotta meg kapuit Sopronban a Magyar Bencés Kongregáció által fenntartott Idősek Háza is, ahol a dolgozók közel 80 idős lakónak nyújtanak nemcsak testi, de a bencés lelkiségen alapuló lelki, mentális gondozást.

A rend felépítéseSzerkesztés

A Szt. Benedek szabályai szerint élő bencés kolostorok soha nem tettek egymás közt alkotmányosan szervezett és egyeduralmilag kormányzott egységes rendet, mégis a Monte Cassino-i őskolostorban anyaházukat és apátjában legfőbb apátjukat és elnöküket tisztelték mindnyájan.[7]

Tulajdonképpen ma nincs hivatalos „Szent Benedek-rend” a katolikus egyházon belül, hanem több független ház (monostor) van, laza kongregációban. Ezek a kongregációk képviseltetik magukat a római központú Bencés Konföderációban. Ennek prézesapátja a 2010-es években az amerikai származású Gregory Polan.

Szent Benedek tanítását, reguláját nem csupán a katolikus egyházon belül követik, hanem protestánsanglikán, lutheránus – "bencések" is vannak.

Bencés regulaSzerkesztés

Híres bencésekSzerkesztés

A rend alapítója, a bencés regula szerzője és a Monte Cassino alapítója: Nursiai Benedek († 547) és nővére, Skolasztika, a női ág alapítója.

Híres bencések: Canterburyi Ágoston, Canterburyi Anzelm, Szt. Ansgar, Beda Venerabilis, Szent Adalbert, Willibrord, Hrabanus Maurus, Alcuin, Arezzói Guidó, Dom Pérignon.

Magyarországon: Szent Gellért, Boldog Mór, Jedlik Ányos, Czuczor Gergely.

A bencés szentek száma meghaladja az ötezret. Számos bencés szerzetesből lett pápa (pl. VII. Gergely, III. Viktor, II. Szilveszter, II. Orbán, VI. Kelemen, VII. Piusz).

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c J. Lanczkowski: A szerzetesség kislexikona
  2. https://pannonhalmifoapatsag.hu/a-bences-rend/
  3. Vallástörténeti kislexikon: Benedek-rend, 1980.
  4. a b c d e f g Félegyházy József: Az egyház a korai középkorban
  5. Balanyi György: Szerzetesrendek - Kincsestár 72. (1933)
  6. Szerzetesi kórházakban ápolták a középkori betegeket (magyar nyelven). Múlt-kor történelmi magazin, 2007. február 15. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  7. a b c d e f g h i j k l m n o p q r Pallas: Benedek-rendiek
  8. a b Gecse, Gusztáv. Vallástörténet 
  9. Gecse Gusztáv: Vallástörténet, 151-152. o., 1980.
  10. Vallástörténeti kislexikon: Benedek-rend, 1980.
  11. Benedek-rendiek | A Pallas nagy lexikona | Kézikönyvtár. www.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2020. szeptember 6.)
  12. Ottlyk, Ernő. Az egyház története 
  13. a b c d e f g h E. Zaramella, Dizionario degli Istituti di Perfezione (DIP), vol. I. (1974), col. 1321.
  14. Georg Schwaiger, La vita religiosa dalle origini ai nostri giorni, San Paolo, Milano 1997. ISBN 978-88-215-3345-7, p. 85
  15. a b Faa-Lendvai Erzsébet: Bencés diákok egyetemjárása a 17.-18. században
  16. https://pannonhalmifoapatsag.hu/a-bences-rend/

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés