Főmenü megnyitása

Szahara (sivatag)

(Szahara szócikkből átirányítva)

A Szahara a Föld legnagyobb sivataga. Az Észak-Afrikában elterülő sivatag területe több mint kilencmillió négyzetkilométer, kora mintegy 2,5 millió év. A „szahara” név az arab „sivatag” szóval egyezik meg, némileg eltérő kiejtéssel.

Szahara (الصحراء الكبرى, Aṣ-Ṣaḥrā´)
A Szahara végeláthatatlan homoktengere
A Szahara végeláthatatlan homoktengere
Közigazgatás
Ország(ok)  Algéria
 Csád
 Egyiptom
 Eritrea
 Líbia
 Mali
 Mauritánia
 Marokkó
 Niger
 Nyugat-Szahara
 Szudán
 Tunézia
Népesség
Teljes népesség ismeretlen
Földrajzi adatok
Fekvése Afrika
Hosszúsága4800 km
Szélessége1800 km
Területe9 400 000 km²
Legmagasabb pont Emi Koussi (3415 m)
 Csád
Legalacsonyabban
fekvő pont
Qattara-mélyföld (−132,9 m)
 Egyiptom
Elhelyezkedése
Sahara satellite hires.jpg
é. sz. 23° 04′ 47″, k. h. 12° 36′ 44″Koordináták: é. sz. 23° 04′ 47″, k. h. 12° 36′ 44″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Szahara témájú médiaállományokat.
Természetes sziklaív Délnyugat-Líbiában

A Szahara Algéria, Csád, Egyiptom, Eritrea, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Niger, Nyugat-Szahara, Szudán és Tunézia hatalmas területeit foglalja el.

A Szahara legnagyobb része a közfelfogással ellentétben hamada (kő- és sziklasivatag) és nem erg (homoktenger). A Szahara a helyi mezőgazdasági módszerek miatt kiszáradó szomszédos füves területeket bekebelezve délnek terjeszkedik, egyes becslések szerint akár évi 48 kilométert is halad Afrika belseje felé (elsivatagosodás).[1][2][3]

A Szahara valamikor a mainál sokkal nedvesebb volt; benne legalább a legutolsó jégkorszak óta élnek emberek. A Szaharában vízhez kötött állatok (például krokodilok) több mint harmincezer petroglifáját (kőbe vésett képét) találták meg (több mint felüket a délkelet-algériai Taszilin-Ádzserben). Dinoszauruszok - köztük az Afrovenator, a Jobaria és az Ouranosaurus - fosszíliái is előkerültek.

A mai Szahara azonban vegetációban szegény, kivéve a Nílus völgyét, az oázisokat és az északi fennsíkokat, ahol olyan mediterrán növényeket termesztenek, mint az olajfa. A Szaharában ma is több mint 2,5 millió ember él, a legtöbben Egyiptomban, Mauritániában, Marokkóban és Algériában.

Legfontosabb etnikai csoportjai: az őslakos berberek, mint a tuareg törzsek, olyan elarabosodott berber csoportok, mint a hasszaníja nyelvű mórok (vagy szahravik, „szaharaiak”), illetve különböző fekete népek, mint a tubuk, núbiaiak, zagavák, kanurik, fulbék, hauszák és szongajok. Fontos szaharai városok: Tamanrasset, Kargla, Bésar, Haszi Meszaúd, El Ued és Gardaja (Algéria), Timbuktu (Mali), Agadez (Niger), Gat (Líbia) és Faja (Csád).

Tartalomjegyzék

Elhelyezkedése, tagolásaSzerkesztés

Nyugaton az Atlanti-óceán, északon az Atlasz és a Földközi-tenger határolja, Egyiptom és a Vörös-tenger keleten, és délen Szudán (régió), illetve a Niger folyó völgye. A sivatagot a következő földrajzi egységekre szokták osztani: Nyugat-Szahara, a középső Ahaggar-hegység, a Tibeszti-hegység, az Aïr-hegység (sivatagi hegyek és magas fennsíkok), a Tenere sivatag és a Líbiai-sivatag (ez a legszárazabb régió). A Szahara legmagasabb pontja a 3415 méter magas Emi Koussi pajzsvulkán a Tibeszti-hegységben, Csád északi részén.

A Szahara Észak-Afrikára és szub-szaharai Afrikára osztja a kontinenst. A Szahara déli határán félszáraz szavannák húzódnak, a Száhil öv, amelytől délre a nedvesebb Szudán és Kongó-medence találhatók.

FöldrajzaSzerkesztés

A Szahara sivatagi formáit a szél (aeoli homokkő) és a ritka esőzések formálták. Ilyen formák a homokdűnék és homokmezők vagy homoktengerek (erg), a köves síkságok (hamada), a kavicssíkságok (reg), a száraz völgyek (vádi) és a sósíkságok (satt vagy sott). Rendhagyó terepformái közé tartozik az űrből is kivehető spirális formájú mauritániai Bikaszem.

A sivatagból számos hegy és hegység emelkedik ki, köztük sok vulkáni, köztük az Aïr-hegység, az Ahaggar-hegység, a Tibeszti-hegység, az Adrar des Iforas és a Vörös-tengeri hegység.

A Szahara folyóvizei többnyire csak szezonálisan létezők. A fő kivétel a Nílus, amely közép-afrikai forrásvidékétől észak felé haladva a Földközi-tengerbe ömlik, folyása mentén hatalmas területeket öntözve. A földalatti vízzáró rétegek néhol elérik a felszínt, oázisokat létrehozva, mint amilyen a Baharijja, a Gardaja, a Timimun, a Kufra és a Szíva.

A Szahara középső része hiperszáraz, alig valami vegetációval. Északi és déli szegélyein és fennsíkjain vannak ritkás fűvel és sivatagi bozóttal fedett területek és a vizet összegyűjtő vádikban fák és magasabb bokrok is előfordulnak.

Határainak meghatározásaiSzerkesztés

Egyiptomban és Líbia egyes vidékein északon a Szahara egészen a tengerpartig nyújtózik, de Kürenaikában és a Magrebben északon mediterrán erdőkkel és bozótosokkal határos. Ez utóbbi területek mediterrán éghajlatúak, téli esőzésekkel. Frank White[4] és Robert Capot-Rey,[5][6] földrajztudós botanikai meghatározása szerint a Szahara északi határa a datolyapálma (Phoenix dactylifera) termesztésének északi határával és a mediterrán eszpartófű elterjedésének déli határával esik egybe. A Szahara északi határa szintén egybeesik a száz milliméter éves csapadékmennyiséget kapó területek szegélyén húzódó vonallal.[7]

A Szahara déli határa mentén húzódó Száhel-övezet esős évszaka már a nyár. A Szahara botanikailag meghatározott déli határa a Cornulaca monacantha libatopféle (Chenopodiaceae) elterjedésének déli határával, illetve a Száhelre jellemző Cenchrus biflorus pázsitfűféle északi határával egyezik meg.[5][6]

Az éghajlati kritériumok alapján a déli határ a 150 milliméteres éves csapadékvonal (amely azonban évről évre sokat változik).[7]

Éghajlatának történeteSzerkesztés

A Szahara éghajlata az elmúlt néhány százezer évben többször is nagyot változott.[8] Az utolsó jégkorszak idején nagyobb volt, mint ma, délen mai határain túl terjeszkedett.[9] A jégkorszak vége után, i. e. 8000 és i. e. 6000 közt éghajlata az élővilág számára kedvezőbbre fordult — talán azért, mert az északon zsugorodó jégmezők alacsony nyomású övezeteket alakítottak ki.[10] A jégmezők eltűnése után északi része kiszáradt.

Ezután a monszunzóna (amely ma csak a Száhil öv szélességi köreiig szállít esőt) északabbra húzódott, és megakadályozta a Szahara déli részének kiszáradását. A nyári monszun idején a felforrósodó szárazföld feletti száraz levegő felemelkedik, és helyébe az óceán felől érkező nedvesebb esőt hoz — a Szahara tehát nyáron volt csapadékosabb. Egy időben úgy vélték, hogy a napsugárzás energiája a Föld keringési paramétereinek változása miatt változik (a Milanković-elmélet szerint kilencezer éve a Föld tengelyének dőlése nagyobb volt, mint ma, így a nyári napközeli apszis július végén jött el.)[11]

Kr. e. 3400 környékére a monszunhatár körülbelül mai helyére húzódott vissza,[12] a Szahara területének fokozatos elsivatagosodását okozva[13] amely igen hosszú ideig tartott. A szaharai pumpa elmélet(wd) az ezen éghajlati hullámzások miatti flóra-, fauna- és embervándorlásokat írja le.

A legújabb kutatások alapján a terület mai formáját mintegy 2700 évvel ezelőtt, azaz Kr. e. 700 körül nyerte el.[14]

A Szahara ma a Föld egyik legmostohább éghajlatú területe. Az uralkodó északkeleti szél gyakran okoz homokviharokat és porforgókat.[15] A csapadék ritka, de nem ismeretlen. A Szahara fele kevesebb mint két centiméternyi esőt kap évente, a maradék kevesebb, mint 10 centimétert.[16] Ritkán esik az eső, sok helyen akár többéves szünetet követően, akkor viszont általában felhőszakadásszerű.

A Szahara csapadékmennyiség alapján mért déli határa 1980 és 1990 között előre és visszafelé is mozgott. A száheli szárazság következtében összességében dél felé mozdult el mintegy 130 kilométert.[17] A legutóbbi években az elerdőtlenítés is hozzájárul a Szahara déli irányú terjeszkedéséhez, mivel az itt élők továbbra is tüzelőnek használják a fákat és bokrokat.

TörténelmeSzerkesztés

 
Elefántot ábrázoló kőkori sziklavéset Nyugat-Líbia Akkakusz-hegység nevű sivatagi régiójában

I. e. 7000 és i. e. 2000 közt a Középső-Szahara síkságain dús füvű puszták hullámoztak, gazdag állatvilággal, folyókkal, mocsarakkal. Ez az ember számára is ideális környezet volt, a sivatagot mai nevén a pontozott hullámvonalas kultúra népe lakta, amely a macskahal gerinctüskéivel díszített kerámiáiról kapta a nevét. Pattintott kő nyílhegyeket használtak, strucctojás héjából faragtak gyöngyöket, jellegzetes fegyverük a csontból metszett, szakállal ellátott harpuna volt. A hatalmas területen elterjedt kultúra népei falvakat alkottak és vadászó, gyűjtögető kőkori elődeiktől eltérően szinte kizárólag halászatból éltek, halételeiket az i. e. 7. évezred végén megjelent agyagedényekben készítették el. A fazekasság az északabbra fekvő Alsó-Egyiptomban csak az i. e. 4. évezredben terjedt el. Ez a népesség az i. e. 4. évezred elején tért át a pásztorkodó gazdálkodásra, háziasítva az őstulok helyi, rövid szarvú változatát. Juhot, kecskét már az i. e. 5. évezred elejétől tartottak a kürenaikai barlangok üledékeinek tanúsága szerint a Földközi-tenger partvidékén, és feltételezhetően ezekkel nagyjából egyidejűek a Felső-Nílus lelőhelyein talált maradványok. A szaharai marhacsordák létezéséről sziklafestmények is tanúskodnak. Az ábrázolt emberek nem voltak negroid jellegűek, így lehetséges, hogy az életformaváltást a népesség kicserélődése okozta. A Szahara termékeny vidéke i. e. 3500 körül kezdett kiszáradni, de mai formáját csak i. e. 700 körül nyerte el.[14]

Hatása a Föld globális éghajlatáraSzerkesztés

A Szahara a Föld legnagyobb portermelőjeként évente több mint 1 milliárd tonna port juttat a légkörbe. Ezt a szelek négy fő irányban szállítják:

  • „szaharai légrétegnek” is nevezett kalima szél nyugatnak, az Atlanti-óceánon át a Kanári- és a Zöldfoki-szigetek felett Észak- és Dél-Amerikáig viszi;
  • a passzáthoz kapcsolódó harmattán szél a Guineai-öbölbe viszi az ásványi szemcséket;
  • északi felé fúvó szelek Európába hordják a port,
  • kelet felé fúvókból pedig a Közel-Keleten és a Vörös-tengerbe hullik ki.[18]

Népei és nyelveikSzerkesztés

A Szahara számos nép és nyelv otthona. A leggyakrabban hallható nyelv a Szaharában az arab, amelyet a Vörös-tengertől az Atlanti-óceánig beszélnek. Nyugat-Egyiptomtól Marokkóig berber népek is élnek, köztük a Közép-Szahara tuareg pásztorai. A Vörös-tengeri-dombságban, Délkelet-Egyiptomban és Kelet-Szudánban élnek a bedzsák. Az arab, berber és bedzsa nyelvek az afroázsiai nyelvcsaládhoz tartoznak.

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Sahara Expanding, accessed on April 20, 2008
  2. Sahara, accessed on April 20, 2008. [2009. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 30.)
  3. http://www.csmonitor.com/2005/0801/p01s02-woaf.html Hunger is spreading in Africa, accessed on April 20, 2008
  4. Wickens, Gerald E. (1998) Ecophysiology of Economic Plants in Arid and Semi-Arid Lands. Springer, Berlin. ISBN 978-3-540-52171-6
  5. a b Grove, A.T., nicole (1958,2007). „The Ancient Erg of Hausaland, and Similar Formations on the South Side of the Sahara”. The Geographical Journal 124 (4), 528–533. o. (Hozzáférés ideje: 2007. május 23.)  
  6. a b Bisson, J.. Mythes et réalités d'un désert convoité: le Sahara. L'Harmattan (2003) (franciául)
  7. a b Walton, K.. The Arid Zones. Aldine (2007) 
  8. Kevin White and David J. Mattingly (2006). „Ancient Lakes of the Sahara” 94, 58–65. o, Kiadó: American Scientist.  
  9. Christopher Ehret. The Civilizations of Africa. University Press of Virginia, 2002.
  10. Fezzan Project – Palaeoclimate and environment Archiválva 2009. június 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hozzáférés ideje: March 15, 2006.
  11. "Geophysical Research Letters" Simulation of an abrupt change in Saharan vegetation in the mid-Holocene Archiválva 2008. december 17-i dátummal a Wayback Machine-ben - July 15th, 1999
  12. Sahara's Abrupt Desertification Started by Changes in Earth's Orbit, Accelerated by Atmospheric and Vegetation Feedbacks.
  13. Kröpelin, Stefan, et al. (2008). „Climate-Driven Ecosystem Succession in the Sahara: The Past 6000 Years”. Science 320 (5877), 765–768. o. DOI:10.1126/science.1154913. PMID 18467583.  
  14. a b http://www.ma.hu/tudomany/13072/A_Szahara_elsivatagosodasa_tobb_ezer_evbe_kerult
  15. Oxfam Cool Planet - the Sahara Archiválva 2013. március 12-i dátummal a Wayback Machine-ben - access February 10, 2008
  16. Tiempo Climate Newswatch: Climate Change and the Sahara. [2008. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 30.)
  17. Expansion and contraction of the Sahara Desert between 1980 and 1990| Science 253: 299-301.
  18. Varga György: [[Fuerteventura]] — löszkutató szemmel. [2019. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 4.)

ForrásokSzerkesztés

IrodalomSzerkesztés

  • Michael Brett and Elizabeth Frentess. The Berbers. Blackwell Publishers, 1996
  • Charles-Andre Julien. History of North Africa: From the Arab Conquest to 1830. Praeger, 1970
  • Abdallah Laroui. The History of the Maghrib: An Interpretive Essay. Princeton, 1977
  • Hugh Kennedy. Muslim Spain and Portugal: A Political History of al-Andalus. Longman, 1996
  • Richard W. Bulliet. The Camel and the Wheel. Harvard University Press, 1975, Republished with a new preface Columbia University Press, 1990

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Szahara (sivatag) témájú médiaállományokat.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sahara című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.