2018-as labdarúgó-világbajnokság-selejtező (AFC – 2. forduló)

21. labdarúgó-világbajnokság selejtezője (ázsiai zóna, 2. forduló)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. szeptember 13.

A 2018-as labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtezőjének 2. fordulójának (és a 2019-es Ázsia-kupa selejtezőjének) mérkőzéseit tartalmazó lapja.

Lebonyolítás

szerkesztés

A második fordulóban 40 csapat vett részt: az 1–34. helyen rangsoroltak és az első forduló 6 továbbjutója. A csapatokat nyolc darab ötcsapatos csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással.

A nyolc csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett továbbjutott a harmadik fordulóba, és egyúttal kijutott a 2019-es Ázsia-kupára. A nyolc harmadik és a négy legjobb negyedik helyezett továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába. A további csapatok az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába kerültek.

A csoportok sorsolását 2015. április 14-én, 17 órától tartották Kuala Lumpurban.[1][2]

A kiemelést a 2015. áprilisi FIFA-világranglista alapján határozták meg.[3] A 40 csapatot 5 kalapba sorsolták be:[4]

  • Az 1. kalapba az 1–8. helyezett csapatok kerültek
  • A 2. kalapba a 9–16. helyezett csapatok kerültek
  • A 3. kalapba a 17–24. helyezett csapatok kerültek
  • A 4. kalapba a 25–32. helyezett csapatok kerültek
  • Az 5. kalapba a 33–40. helyezett csapatok kerültek

Mindegyik csoportba egy-egy csapat került a kalapokból.

A dőlt betűvel jelzett csapatok az első fordulóból jutottak tovább, és jobb helyezésük volt, mint az 5. kalapos csapatoknak.

1. kalap 2. kalap 3. kalap 4. kalap 5. kalap
Sorrend meghatározása

A selejtezők során a csoportokban a következők szerint kellett meghatározni a sorrendet:[5]

  1. több szerzett pont az összes mérkőzésen (egy győzelemért 3 pont, egy döntetlenért 1 pont jár, a vereségért nem jár pont)
  2. jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen
  3. több lőtt gól az összes mérkőzésen
  4. több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken
  5. jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken
  6. több lőtt gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken
  7. több idegenben szerzett gól (ha két csapat áll azonosan)
  8. rájátszás mérkőzés semleges helyszínen, hosszabbítással és büntetőkkel

Az időpontok helyi idő szerint értendők.

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Szaúd-Arábia 8 6 2 0 28 4 +24 20 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 2–1 3–2 2–0 7–0
2.   Egyesült Arab Emírségek 8 5 2 1 25 4 +21 17 1–1 2–0 10–0 8–0
3.   Palesztina 8 3 3 2 22 6 +16 12 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 0–0 0–0 6–0 7–0
4.   Malajzia 8 1 1 6 3 30 −27 4 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–3[m 1] 1–2 0–6 1–1
5.   Kelet-Timor 8 0 2 6 2 36 −34 2 0–1 0–1 1–1 0–1
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. A Malajzia–Szaúd-Arábia mérkőzés 2015. szeptember 8-án, a 87. percben félbeszakadt, mert a nézők tárgyakat dobáltak a pályára. Szaúd-Arábia 2–1-re vezetett. 2015. október 5-én a mérkőzést a FIFA 3–0 arányban Szaúd-Arábia javára írta.[6][7]
2015. június 11.
20:45 (UTC+8)
Malajzia   1–1   Kelet-Timor
Safee   34' (1–0)
Jegyzőkönyv
Saro   90+3'

2015. június 11.[a 1]
21:00 (UTC+3)
Szaúd-Arábia   3–2   Palesztina
Al-Shehri   6'
Al-Sahlawi   46'   90+4'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Tamburrini   51'
Jadue   90+1'


2015. június 16.
16:00 (UTC+8)
Kelet-Timor   0–1   Egyesült Arab Emírségek
(0–0)
Jegyzőkönyv
O. Abdulrahman   80'
Shah Alam Stadium, Shah Alam (Malajzia)[a 2]
Nézőszám: 200
Játékvezető: Ma Ning (kínai)

2015. június 16.
20:45 (UTC+8)
Malajzia   0–6   Palesztina
(0–3)
Jegyzőkönyv
Al-Batat   9'
Maraaba   22'   75'
Seyam   41'   86'
Yousef   63'


2015. szeptember 3.
19:15 (UTC+4)
Egyesült Arab Emírségek   10–0   Malajzia
Salem   16'
Mabkhout   22'   33'   76'
Khalil   24'   29'   70'   78'
Fardan   25'
Ahmed   37'
(7–0)
Jegyzőkönyv

2015. szeptember 3.
20:40 (UTC+3)
Szaúd-Arábia   7–0   Kelet-Timor
Al-Shehri   2'
Al-Sahlawi   23' (11-esből)   26'   71'
Al-Faraj   30'
Al-Jassim   32'
Al-Muwallad   73'
(5–0)
Jegyzőkönyv
King Abdullah Sports City, Dzsidda
Nézőszám: 11 000
Játékvezető: Abdulramán al-Dzsasszím (katari)


2015. szeptember 8.
20:45 (UTC+8)
Malajzia   0–3
megállapított[a 3]
  Szaúd-Arábia
Safiq   70' Jegyzőkönyv
Al-Jassim   73'
Al-Sahlawi   76'
Shah Alam Stadium, Shah Alam
Nézőszám: 7000
Játékvezető: Liu Kwok Man (hongkongi)

2015. szeptember 8.
17:00 (UTC+3)
Palesztina   0–0   Egyesült Arab Emírségek
Jegyzőkönyv


2015. október 8.
16:00 (UTC+9)
Kelet-Timor   1–1   Palesztina
Saro   54' (0–0)
Jegyzőkönyv
Abu Nahyeh   90+2'

2015. október 8.
20:00 (UTC+3)
Szaúd-Arábia   2–1   Egyesült Arab Emírségek
Al-Sahlawi   45'   90' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Khalil   18'


2015. október 13.
Kelet-Timor   0–1   Malajzia
(0–1)
Jegyzőkönyv
Amri   10'

2015. november 9.[a 1]
18:00 (UTC+3)
Palesztina   0–0   Szaúd-Arábia
Jegyzőkönyv


2015. november 12.
16:00 (UTC+2)
Palesztina   6–0   Malajzia
Zorrilla   37'
Nahyeh   38'   45'   58'
Seyam   88'
Ihbeisheh   90+1'
(3–0)
Jegyzőkönyv

2015. november 12.
18:15 (UTC+4)
Egyesült Arab Emírségek   8–0   Kelet-Timor
Ali   15'   19'
Khalil   43'   53' (11-esből)   56'   57'
Al Bloushi   54'
Alhasmi   87'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Mohammad Bin Zayed Stadium, Abu Dzabi
Nézőszám: 7870
Játékvezető: Mohsen Torki (iráni)


2015. november 17.
16:00 (UTC+8)
Kelet-Timor   0–10   Szaúd-Arábia
Oliveira     87′ (0–4)
Jegyzőkönyv
Al-Sahlawi   29' (11-esből)   42'   55' (11-esből)   70'   89'
Hawsawi   34'
Al-Shehri   35'
Al-Jassim   85'
Hazazi   90'
Al-Muwallad   90+2'
Municipal Stadium, Dili
Nézőszám: 2000
Játékvezető: Alan Milliner (ausztrál)

2015. november 17.
20:45 (UTC+8)
Malajzia   1–2   Egyesült Arab Emírségek
Bakhtiar   59' (0–1)
Jegyzőkönyv
Abdulrahman   22'
Khalil   52'
Shah Alam Stadium, Shah Alam
Nézőszám: 100[a 3]
Játékvezető: Tóma Maszaaki (japán)


2016. március 24.
19:00 (UTC+4)
Egyesült Arab Emírségek   2–0   Palesztina
el-Hamádi   32'
Halíl   60' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Darwish    68′
Mohammad Bin Zayed Stadium, Abu-Dzabi
Nézőszám: 15 822
Játékvezető: Ben Williams (ausztrál)

2016. március 24.
20:30 (UTC+3)
Szaúd-Arábia   2–0   Malajzia
Al-Sahlawi   50'
Al-Jassim   74'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2016. március 29.
17:00 (UTC+2)
Palesztina   7–0   Kelet-Timor
Ihbeisheh   2'
Cantillana   18'   66'
Pinto   32'   39'
Awad   77'
Bahdari   90'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Dura Stadium, Hebron
Nézőszám: 6000
Játékvezető: Hettikamkanamge Perera (Srí Lanka-i)

2016. március 29.
19:00 (UTC+3)
Egyesült Arab Emírségek   1–1   Szaúd-Arábia
ar-Rahmán   52' (0–1)
Jegyzőkönyv
Al-Jassim   24'
Mohammad Bin Zayed Stadium, Abu-Dzabi
Nézőszám: 32 325
Játékvezető: Naváf Sukralláh (bahreini)

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Ausztrália 8 7 0 1 29 4 +25 21 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 5–1 3–0 7–0 5–0
2.   Jordánia 8 5 1 2 21 7 +14 16 2–0 0–0 3–0 8–0
3.   Kirgizisztán 8 4 2 2 10 8 +2 14 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 1–2 1–0 2–2 2–0
4.   Tádzsikisztán 8 1 2 5 9 20 −11 5 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–3 1–3 0–1 5–0
5.   Banglades 8 0 1 7 2 32 −30 1 0–4 0–4 1–3 1–1
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2015. június 11.
17:00 (UTC+6)
Banglades   1–3   Kirgizisztán
Kichin   32' (öngól) (1–3)
Jegyzőkönyv
Zemlianukhin   8'   41'
Bernhardt   29' (11-esből)
Bangabandhu National Stadium, Dhaka
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Sukhbir Singh (szingapúri)

2015. június 11.
20:00 (UTC+5)
Tádzsikisztán   1–3   Jordánia
Dzhalilov   66' (0–1)
Jegyzőkönyv
Abdel-Fattah   29'   63'   88'
Pamir Stadium, Dushanbe
Nézőszám: 19 000
Játékvezető: Mohsen Torky (iráni)


2015. június 16.
17:00 (UTC+6)
Banglades   1–1   Tádzsikisztán
Hasan   50' (0–0)
Jegyzőkönyv
Fatkhuloev   88'

2015. június 16.
20:00 (UTC+6)
Kirgizisztán   1–2   Ausztrália
Baymatov   90+2' (0–1)
Jegyzőkönyv
Jedinak   2'
Oar   67'
Spartak Stadium, Bishkek
Nézőszám: 18 000
Játékvezető: Khamis Al-Marri (katari)


2015. szeptember 3.
19:00 (UTC+8)
Ausztrália   5–0   Banglades
Leckie   6'
Rogić   8'
Barman   20' (öngól)
Burns   29'
Mooy   61'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Perth Oval, Perth
Nézőszám: 19 495
Játékvezető: Võ Minh Trí (vietnámi)

2015. szeptember 3.
19:00 (UTC+3)
Jordánia   0–0   Kirgizisztán
Jegyzőkönyv


2015. szeptember 8.
17:00 (UTC+6)
Banglades   0–4   Jordánia
(0–2)
Jegyzőkönyv
Deeb   13' (11-esből)   56'
Abu Amarah   33'
Al-Bakhit   58'
Bangabandhu National Stadium, Dhaka
Nézőszám: 12 000
Játékvezető: Yu Ming-hsun (tajvani)

2015. szeptember 8.
18:00 (UTC+5)
Tádzsikisztán   0–3   Ausztrália
(0–0)
Jegyzőkönyv
Milligan   57'
Cahill   73'   90+1'
Pamir Stadium, Dushanbe
Nézőszám: 19 000
Játékvezető: Jameel Abdulhusin (bahreini)


2015. október 8.
17:00 (UTC+3)
Jordánia   2–0   Ausztrália
Abdel-Fattah   47' (11-esből)
Al-Dardour   84'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Amman International Stadium, Amman
Nézőszám: 11 462
Játékvezető: Masaaki Toma (japán)

2015. október 8.
20:00 (UTC+6)
Kirgizisztán   2–2   Tádzsikisztán
Duyshobekov   7'
Zemlianukhin   90+4' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Jalilov   65'
Vasiev   71' (11-esből)
Spartak Stadium, Bishkek
Nézőszám: 17 600
Játékvezető: Mooud Bonyadifard (iráni)


2015. október 13.
20:00 (UTC+6)
Kirgizisztán   2–0   Banglades
Lux   27'
Amirov   89'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Spartak Stadium, Bishkek
Nézőszám: 12 001
Játékvezető: Jameel Abdulhusin (bahreini)

2015. október 13.
19:00 (UTC+3)
Jordánia   3–0   Tádzsikisztán
Al-Dardour   65'   90+4'
Abdel-Fattah   67'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Amman International Stadium, Amman
Nézőszám: 15 000
Játékvezető: Abdullah Al Hilali (ománi)


2015. november 12.
20:00 (UTC+10)
Ausztrália   3–0   Kirgizisztán
Jedinak   40' (11-esből)
Cahill   50'
Amirov   69' (öngól)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Canberra Stadium, Canberra
Nézőszám: 19 412
Játékvezető: Kim Szangu (Dél-koreai)

2015. november 12.
17:00 (UCT+5)
Tádzsikisztán   5–0   Banglades
Dzhalilov   16'   26'   59'   74'
Nazarov   51' (11-esből)
(2–0)
Jegyzőkönyv
Central Republican Stadium, Dusanbe
Nézőszám: 5500
Játékvezető: Ali Al Qaysi (iraki)


2015. november 17.
17:30 (UTC+6)
Banglades   0–4   Ausztrália
(0–4)
Jegyzőkönyv
Cahill   6'   32'   37'
Jedniak   43'
Bangabandhu National Stadium, Dakka
Nézőszám: 19 730
Játékvezető: Wang Di (kínai)

2015. november 17.
20:00 (UTC+6)
Kirgizisztán   1–0   Jordánia
Zemlianukhin   48' (0–0)
Jegyzőkönyv
Dolen Omurzakov Stadium, Biskek
Nézőszám: 14 000
Játékvezető: Charymurat Kurbanov (türkmén)


2016. március 24.
19:30 (UTC+10:30)
Ausztrália   7–0   Tádzsikisztán
Luongo   3'
Jedinak   13' (11-esből)
Milligan   57' (11-esből)
Burns   67'   87'
Rogic   70'   72'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Adelaide Oval, Adelaide
Nézőszám: 35 439
Játékvezető: Fahad Al-Marri (katari)

2016. március 24.
14:30 (UTC+2)
Jordánia   8–0   Banglades
Al-Dardour   7'   23'   40'
Deeb   29' (11-esből)
Al-Rawashdeh   32'
Faisal   63'
Al-Naber   82'
Samir   90+2' (11-esből)
(5–0)
Jegyzőkönyv


2016. március 29.
20:00 (UTC+10)
Ausztrália   5–1   Jordánia
Cahill   24'   44'
Mooy   39'
Rogic   53'
Luongo   69'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Deeb   90'
Sydney Football Stadium, Sydney
Nézőszám: 24 975
Játékvezető: Kim Dzsonghjok (dél-koreai)

2016. március 29.
18:00 (UTC+4)
Tádzsikisztán   0–1   Kirgizisztán
(0–1)
Jegyzőkönyv
Lux   18'
Central Republican Stadium, Dusanbe
Nézőszám: 7500
Játékvezető: Aziz Asimov (üzbég)

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Katar 8 7 0 1 29 4 +25 21 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 1–0 2–0 4–0 15–
2.   Kína 8 5 2 1 27 1 +26 17 2–0 0–0 4–0 12–
3.   Hongkong 8 4 2 2 13 5 +8 14 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 2–3 0–0 2–0 7–0
4.   Maldív-szigetek 8 2 0 6 8 20 −12 6 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–1 0–3 0–1 4–2
5.   Bhután 8 0 0 8 5 52 −47 0 0–3 0–6 0–1 3–4
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2015. június 11.
20:00 (UTC+8)
Hongkong   7–0   Bhután
McKee   19'   57'
Christian   23'
Lo Kwan Yee   30'
Ju Yingzhi   42'
Lam Ka Wai   49' (11-esből)
Godfred   67'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Mong Kok Stadium, Hongkong
Nézőszám: 6326
Játékvezető: Çarymyrat Gurbanow (türkmén)

2015. június 11.
21:00 (UTC+5)
Maldív-szigetek   0–1   Katar
(0–0)
Jegyzőkönyv
Maqsoud   90+9'
National Football Stadium, Malé
Nézőszám: 9000
Játékvezető: Yudai Yamamoto (japán)


2015. június 16.
18:00 (UTC+6)
Bhután   0–6   Kína
(0–1)
Jegyzőkönyv
Yang Xu   45+2'   60'   76'
Wu Lei   55'
Yu Dabao   67'   83'
Changlimithang Stadium, Thimphu
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Rowan Arumughan (indiai)

2015. június 16.
20:00 (UTC+8)
Hongkong   2–0   Maldív-szigetek
Xu Deshuai   63'
Lam Ka Wai   67'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Mong Kok Stadium, Hongkong
Nézőszám: 6370
Játékvezető: Adham Makhadmeh (jordán)


2015. szeptember 3.
19:35 (UTC+8)
Kína   0–0   Hongkong
Jegyzőkönyv
Bao'an Stadium, Shenzhen
Nézőszám: 26 173
Játékvezető: Strebre Delovski (ausztrál)

2015. szeptember 3.
19:00 (UTC+3)
Katar   15–0   Bhután
Musa   8'   28'
Kasola   18'
Assadalla   21'   45'   63'
Al Haidos   25'   87'
Muntari   37'   41'   48'
Afif   57'
Húhí   62'   70'
Mohamad   75'
(8–0)
Jegyzőkönyv
Jassim Bin Hamad Stadium, Doha
Nézőszám: 2022
Játékvezető: Mohammad Abu Loum (jordán)


2015. szeptember 8.
19:35 (UTC+8)
Maldív-szigetek   0–3   Kína
(0–1)
Jegyzőkönyv
Yu Dabao   8'   57'
Zhang Linpeng   66'

2015. szeptember 8.
20:00 (UTC+8)
Hongkong   2–3   Katar
Bai He   87'
Godfred   89'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Boudiaf   22'
Hassan   62'
Musa   84'


2015. október 8.
18:00 (UTC+6)
Bhután   3–4   Maldív-szigetek
Ts. Dorji   85'
Gyeltshen   88'
Basnet   90+1'
(0–3)
Jegyzőkönyv
Nashid   11'
Ashfaq   23'   33'   57' (11-esből)
Changlimithang Stadium, Thimphu
Nézőszám: 7000
Játékvezető: Tayeb Shamsuzzaman (bangladesi)

2015. október 8.
18:30 (UTC+3)
Katar   1–0   Kína
Boudiaf   22' (1–0)
Jegyzőkönyv


2015. október 13.
18:00 (UTC+6)
Bhután   0–1   Hongkong
(0–0)
Jegyzőkönyv
Chan Siu Ki   89'
Changlimithang Stadium, Thimphu
Nézőszám: 7280
Játékvezető: Aziz Asimov (üzbegisztáni)

2015. október 13.
18:30 (UTC+3)
Katar   4–0   Maldív-szigetek
Húhí   28'   70'
Kasola   69'
Musa   90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Jassim Bin Hamad Stadium, Doha
Nézőszám: 4006
Játékvezető: Ahmed Al-Kaf (ománi)


2015. november 12.
15:50 (UTC+5)
Maldív-szigetek   0–1   Hongkong
(0–1)
Jegyzőkönyv
Paulinho   13' (11-esből)

2015. november 12.
19:35 (UTC+8)
Kína   12–0   Bhután
Mei Fang   10'
Yang Xu   13'   21' (11-esből)   37'   52'
Yu Dabao   16'   39'
Yu Hanchao   34'   72'
Wang Yongpo   66'   81'
Zhang Xizhe   88'
(7–0)
Jegyzőkönyv
Helong Stadium, Csangsa
Nézőszám: 27 358
Játékvezető: Marai Al Awaji (Szaúd-arábiai)


2015. november 17.
18:00 (UTC+6)
Bhután   0–3   Katar
(0–2)
Jegyzőkönyv
Muntari   22'
Al Haidos   36'   90'
Changlimithang Stadium, Thimphu
Nézőszám: 4128
Játékvezető: Ilgiz Tantashev (üzbég)

2015. november 17.
20:00 (UTC+8)
Hongkong   0–0   Kína
Jegyzőkönyv
Mongkok Stadium, Hongkong
Nézőszám: 6071
Játékvezető: Nawaf Shukralla (bahreini)


2016. március 24.
19:35 (UTC+8)
Kína   4–0   Maldív-szigetek
Jiang Ning   3'   84'   90'
Jang Hszü   12'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Wuhan Sports Center Stadium, Vuhan
Nézőszám: 32 618
Játékvezető: Ali Al-Qaysi (iraki)

2016. március 24.
19:00 (UTC+4)
Katar   2–0   Hongkong
Al Haidos   20'
Quintana   87'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Jassim Bin Hamad Stadium, Doha
Nézőszám: 10 170
Játékvezető: Dmitrij Masencev (kirgiz)


2016. március 29.
20:15 (UTC+8)
Kína   2–0   Katar
Huang Bowen   57'
Vu Lej   88'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Shaanxi Province Stadium, Hszian
Nézőszám: 46 718
Játékvezető: Mohd Bin Yaacob (maláj)

2016. március 29.
21:00 (UTC+4)
Maldív-szigetek   4–2   Bhután
Asadhulla   37'
Ashfaq   81' (11-esből)   90+4'
Hassan   87'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Gyeltshen   7'
Dorji   48' (11-esből)
Rasmee Dhandu Stadium, Malé
Nézőszám: 4102
Játékvezető: Kim Szangvoo (dél-koreai)

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Irán 8 6 2 0 26 3 +23 20 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 2–0 3–1 6–0 4–0
2.   Omán 8 4 2 2 11 7 +4 14 1–1 3–1 1–0 3–0
3.   Türkmenisztán 8 4 1 3 10 11 −1 13 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 1–1 2–1 1–0 2–1
4.   Guam 8 2 1 5 3 16 −13 7 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–6 0–0 1–0 2–1
5.   India 8 1 0 7 5 18 −13 3 0–3[m 1] 1–2 1–2 1–0
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. Az India–Irán mérkőzést a FIFA 3–0 arányban Irán javára írta az indiai Eugeneson Lyngdoh jogosulatlan szereplése miatt.[16] A mérkőzést eredetileg Irán nyerte 3–0-ra.
2015. június 11.
16:15 (UTC+10)
Guam   1–0   Türkmenisztán
Annaorazow   14' (öngól) (1–0)
Jegyzőkönyv
Guam F.A. National Training Center, Dededo
Nézőszám: 3000
Játékvezető: Wang Di (kínai)

2015. június 11.
19:00 (UTC+5:30)
India   1–2   Omán
Chhetri   26' (1–2)
Jegyzőkönyv
Said   1'
Al-Hosni   40' (11-esből)


2015. június 16.
16:15 (UTC+10)
Guam   2–1   India
McDonald   37'
Nicklaw   62'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Chhetri   90+3'

2015. június 16.
18:00 (UTC+5)
Türkmenisztán   1–1   Irán
Mingazow   45+1' (1–1)
Jegyzőkönyv
Azmun   4'
Sport Toplumy Stadium, Daşoguz
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Jameel Juma Abdulhusain (bahreini)


2015. szeptember 3.
19:00 (UTC+4:30)
Irán   6–0   Guam
Dejagah   10' (11-esből)
Táremi   31'   65'
Azmun   34'   41'
Torabi   89'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Azadi Stadium, Tehran
Nézőszám: 11 232
Játékvezető: Khamis Al-Marri (katari)

2015. szeptember 3.
19:00 (UTC+4)
Omán   3–1   Türkmenisztán
Saleh   7'
Saparow   11' (öngól)
Al-Hosni   59'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Amanow   82'


2015. szeptember 8.
16:00 (UTC+10)
Guam   0–0   Omán
Jegyzőkönyv

2015. szeptember 8.
19:00 (UTC+5:30)
India   0–3
megállapított[a 6]
  Irán
Jegyzőkönyv
Azmun   28'
Teymourian   46'
Táremi   49'


2015. október 8.
18:00 (UTC+5)
Türkmenisztán   2–1   India
Abylow   8'
Amanow   60'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Lalpekhlua   28'
Köpetdag Stadium, Ashgabat
Nézőszám: 20 100
Játékvezető: Masoud Tufaylieh (szíriai)

2015. október 8.
18:30 (UTC+4)
Omán   1–1   Irán
Al-Mukhaini   52' (0–0)
Jegyzőkönyv
Hosseini   70'


2015. október 13.
18:00 (UTC+5)
Türkmenisztán   1–0   Guam
Abylow   16' (1–0)
Jegyzőkönyv
Köpetdag Stadium, Ashgabat
Nézőszám: 20 200
Játékvezető: Turki Al-Khudhayr (Szaúd-arábiai)

2015. október 13.
18:30 (UTC+4)
Omán   3–0   India
Mubarak   55'
Al-Muqbali   67'   84'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Sultan Qaboos Sports Complex, Muscat
Nézőszám: 11 000
Játékvezető: Fahad Al-Marri (katari)


2015. november 12.
15:00 (UTC+3:30)
Irán   3–1   Türkmenisztán
Pouraliganji   6'
Ezatolahi   64'
Dejagh   83' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Saparow   62'
Azadi Stadium, Teherán
Nézőszám: 35 800
Játékvezető: Kim Dongdzsin (Dél-koreai)

2015. november 12.
19:00 (UTC+5:30)
India   1–0   Guam
Singh   10'
Se. Singh   41′
(1–0)
Jegyzőkönyv
Sree Kanteerawa, Bengaluru
Nézőszám: 6277
Játékvezető: Jarred Gillett (ausztrál)


2015. november 17.
15:30 (UTC+10)
Guam   0–6   Irán
Matki   50′ (0–2)
Jegyzőkönyv
Táremi   12'   63'
Kamyabinia   32'
Rezaian   49'
Shojaei   52' (11-esből)
Ansari Fard   53'
Beiranvand   72′
Guam FA Field, Dededo
Nézőszám: 2087
Játékvezető: Ho Wai Sing (hongkongi)

2015. november 17.
18:00 (UTC+5)
Türkmenisztán   2–1   Omán
Gevorkyan   40'
Muhadov   67'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Ghasany   70'
Kopetdag, Aşgabat
Nézőszám: 23 100
Játékvezető: Ma Ning (kínai)


2016. március 24.
19:00 (UTC+4:30)
Irán   4–0   India
Hádzsszafi   33' (11-esből)   66'
Azmun   61'
Dzsahánbahs   78'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Azadi Stadium, Teherán
Nézőszám: 29 160
Játékvezető: Võ Minh Trí (vietnámi)

2016. március 24.
19:00 (UTC+4)
Omán   1–0   Guam
Mubarak   53' (0–0)
Jegyzőkönyv


2016. március 29.
18:00 (UTC+5)
India   1–2   Türkmenisztán
Jhingan   26' (1–0)
Jegyzőkönyv
Amanow   48'
Ataýew   70'
Jawaharla Nehru Stadium, Kocsín
Nézőszám: 3111
Játékvezető: Al-Marri (katari)

2016. március 29.
19:00 (UTC+3)
Irán   2–0   Omán
Azmun   16'   23' (2–0)
Jegyzőkönyv
Azadi Stadium, Teherán
Nézőszám: 33 850
Játékvezető: Tódzsó Minoru (japán)

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Japán 8 7 1 0 27 0 +27 22 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 5–0 0–0 5–0 3–0
2.   Szíria 8 6 0 2 26 11 +15 18 0–3 1–0 5–2 6–0
3.   Szingapúr 8 3 1 4 9 9 0 10 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 0–3 1–2 1–0 2–1
4.   Afganisztán 8 3 0 5 8 24 −16 9 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–6 0–6 2–1 3–0
5.   Kambodzsa 8 0 0 8 1 27 −26 0 0–2 0–6 0–4 0–1
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2015. június 11.
18:30 (UTC+7)
Kambodzsa   0–4   Szingapúr
(0–3)
Jegyzőkönyv
Khairul   9'
Safuwan   21'   35'
Fazrul   55'
Olympic Stadium, Phnom Penh
Nézőszám: 63 000
Játékvezető: Liu Kwok Man (hongkongi)

2015. június 11.
20:00 (UTC+4:30)
Afganisztán   0–6   Szíria
(0–3)
Jegyzőkönyv
Rafe   19'   35'
Ajan   42'
Al Hussain   70'
Malki   75'
Khribin   90+4' (11-esből)
Samen Stadium, Mashhad (Irán)[a 7]
Nézőszám: 7647
Játékvezető: Ilgiz Tantashev (üzbég)


2015. június 16.[a 8]
19:30 (UTC+9)
Japán   0–0   Szingapúr
Jegyzőkönyv
Saitama Stadium 2002, Saitama
Nézőszám: 57 533
Játékvezető: Mohanad Qasim Eesee Sarray (iraki)

2015. június 16.
18:30 (UTC+7)
Kambodzsa   0–1   Afganisztán
(0–0)
Jegyzőkönyv
Zazai   86'
Olimpiai Stadion, Phnom Penh
Nézőszám: 55 000
Játékvezető: Marai Al-Awaji (Szaúd-arábiai)


2015. szeptember 3.
19:26 (UTC+9)
Japán   3–0   Kambodzsa
Honda   28'
Yoshida   50'
Kagawa   61'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Saitama Stadium 2002, Saitama
Nézőszám: 54 716
Játékvezető: Kim Higon (dél-koreai)

2015. szeptember 3.
20:00 (UTC+4)
Szíria   1–0   Szingapúr
Al-Jafal   59' (0–0)
Jegyzőkönyv


2015. szeptember 8.
18:30 (UTC+7)
Kambodzsa   0–6   Szíria
(0–4)
Jegyzőkönyv
Khribin   29'   39'
Malki   31'
Maowas   44'
Midani   50'
Omari   81'
Olympic Stadium, Phnom Penh
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Wang Di (kínai)

2015. szeptember 8.
16:55 (UTC+4:30)
Afganisztán   0–6   Japán
(0–2)
Jegyzőkönyv
Kagawa   10'   50'
Morishige   35'
Okazaki   57'   60'
Honda   74'
Azadi Stadium, Teherán (Irán)[a 7]
Nézőszám: 8650
Játékvezető: Khamis Al-Kuwari (katari)


2015. október 8.
20:00 (UTC+8)
Szingapúr   1–0   Afganisztán
Khairul   72' (0–0)
Jegyzőkönyv
National Stadium, Kallang
Nézőszám: 5400
Játékvezető: Ng Chiu Kok (hongkongi)

2015. október 8.
17:00 (UTC+4)
Szíria   0–3   Japán
(0–0)
Jegyzőkönyv
Honda   55' (11-esből)
Okazaki   70'
Usami   88'
Al-Seeb Stadium, Seeb (Omán)[a 9]
Nézőszám: 680
Játékvezető: Ravshan Irmatov (üzbegisztáni)


2015. október 13.
20:00 (UTC+8)
Szingapúr   2–1   Kambodzsa
Faris   16'
Fazrul   47'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Suhana   65'
National Stadium, Kallang
Nézőszám: 6650
Játékvezető: Kim Dejong (dél-koreai)

2015. október 13.
20:00 (UTC+4)
Szíria   5–2   Afganisztán
Omari   9'   21'   83'
Maowas   32'   90'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Amiri   44'
Shayesteh   78'
Al-Seeb Stadium, Seeb (Omán)[a 9]
Nézőszám: 200
Játékvezető: Dmitriy Mashentsev (kirgizisztáni)


2015. november 12.[a 8]
19:15 (UTC+8)
Szingapúr   0–3   Japán
(0–2)
Jegyzőkönyv
Kanazaki   20'
Honda   26'
Yoshida   88'

2015. november 12.
15:00 (UTC+4:30)
Afganisztán   3–0   Kambodzsa
Zazai   42'
Amiri   78'
Armani   90+4'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Takhti Stadium, Teherán (Irán)[a 7]
Nézőszám: 2585
Játékvezető: Adham Makhadmed (jordán)


2015. november 17.
20:00 (UTC+8)
Szingapúr   1–2   Szíria
Baharudin   89' (11-esből)
Mohana   55′
(0–1)
Jegyzőkönyv
Khrbin   20'   90+3'

2015. november 17.
19:14 (UTC+7)
Kambodzsa   0–2   Japán
(0–0)
Jegyzőkönyv
Khoun   51' (öngól)
Honda   90'
Olimpiai Stadion, Phnompen
Nézőszám: 29 871
Játékvezető: Fu Ming (kínai)


2016. március 24.
19:34 (UTC+9)
Japán   5–0   Afganisztán
Okazaki   43'
Kijotake   58'
Mukhammad   63' (öngól)
Josida   74'
Kanazaki   78'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Saitama Stadium, Szaitama
Nézőszám: 48 967
Játékvezető: Mohamad Sarray (iraki)

2016. március 24.
20:00 (UTC+4)
Szíria   6–0   Kambodzsa
Kharbin   7'   19'
Kallasi   57'
Leng   70' (öngól)
Al-Hussain   80'
Malki   84'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Seeb Stadium, Szíb (Omán)[a 9]
Nézőszám: 100
Játékvezető: Chris Beath (ausztrál)


2016. március 29.
15:00 (UTC+3)
Afganisztán   2–1   Szingapúr
Amani   39'
Shirdel   79'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Nawaz   89'
Takhti Stadium, Teherán (Irán)[a 7]
Nézőszám: 24 500
Játékvezető: Fu Ming (kínai)

2016. március 29.
19:34 (UTC+9)
Japán   5–0   Szíria
Al-Masri   17' (öngól)
Kagava   66'   90'
Honda   86'
Haragucsi   90+3'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Saitama Stadium, Szaitama
Nézőszám: 57 475
Játékvezető: Alirezá Fagáni (iráni)

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Thaiföld 6 4 2 0 14 6 +8 14 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 2–2 1–0 4–2
2.   Irak 6 3 3 0 13 6 +7 12 2–2 1–0 5–1
3.   Vietnám 6 2 1 3 7 8 −1 7 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 0–3 1–1 4–1
4.   Tajvan 6 0 0 6 5 19 −14 0 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–2 0–2 1–2
5.   Indonézia (D) 0 0 0 0 0 0 0 0 A FIFA kizárta[m 1]
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
(D) Kizárták.
Jegyzetek:
  1. 2015. május 30-án a FIFA bejelentette, hogy Indonéziát kizárta a selejtezőből.[20] 2015. június 3-án az AFC bejelentette, hogy Indonézia mérkőzéseit törölték.[21]
2015. május 24.[a 10]
19:00 (UTC+7)
Thaiföld   1–0   Vietnám
Pokklaw   80' (0–0)
Jegyzőkönyv
Racsamangala Stadion, Bangkok
Nézőszám: 40 500
Játékvezető: Ben Williams (ausztrál)


2015. június 16.
19:30 (UTC+8)
Tajvan   0–2   Thaiföld
(0–2)
Jegyzőkönyv
Teerasil   21'   39'
Taipei Municipal Stadium, Taipei
Nézőszám: 18 168
Játékvezető: Ali Shaban (kuvaiti)


2015. szeptember 3.
17:00 (UTC+4:30)
Irak   5–1   Tajvan
Adnan   37'
Hosni   59'
Yasin   80'
Mahmoud   88'
Meram   90+1' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Wen Chih-hao   86'
PAS Stadium, Teherán (Irán)[a 11]
Nézőszám: 4200
Játékvezető: Yaqoob Abdul Baki (ománi)


2015. szeptember 8.
19:00 (UTC+8)
Tajvan   1–2   Vietnám
Wu Chun-ching   82' (0–0)
Jegyzőkönyv
Đinh Tiến Thành   53'
Trần Phi Sơn   90+2'

2015. szeptember 8.
19:00 (UTC+7)
Thaiföld   2–2   Irak
Theerathon   80' (11-esből)
Mongkol   83'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Meram   34'
Mahmoud   49'
Racsamangala Stadion, Bangkok
Nézőszám: 43 572
Játékvezető: Masaaki Toma (japán)


2015. október 8.
19:00 (UTC+7)
Vietnám   1–1   Irak
Lê Công Vinh   25' (1–0)
Jegyzőkönyv
Mahmoud   90+7' (11-esből)
Mỹ Đình National Stadium, Hanoi
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Chris Beath (ausztrál)


2015. október 13.
19:00 (UTC+7)
Vietnám   0–3   Thaiföld
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kroekrit   29'
Đinh Tiến Thành   56' (öngól)
Theerathon   70'
Mỹ Đình National Stadium, Hanoi
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Nawaf Shukralla (bahreini)


2015. november 12.
19:00 (UTC+7)
Thaiföld   4–2   Tajvan
Dangda   41'
A-Nan   52'
Kraisorn   72'
Chanaboot   74'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Yen Yaki   3'
Huang Kai-chun   65'
Rajmangala National Stadium, Bangkok
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Dmitriy Mashentsev (kirgiz)


2015. november 17.
19:00 (UTC+8)
Tajvan   0–2   Irak
(0–1)
Jegyzőkönyv
Ismail   19'
Mahmúd   85'
National Stadium, Kaohsziung
Nézőszám: 11 960
Játékvezető: Iida Jumpei (japán)


2016. március 24.
19:00 (UTC+7)
Vietnám   4–1   Tajvan
Lê Công Vinh   8'   90+1'
Nguyễn Văn Toàn   29'   42'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Wu Chun-ching   7'
My Dinh National Stadium, Hanoi
Nézőszám: 18 350
Játékvezető: Adham Mokhadmeh (jordán)

2016. március 24.
18:30 (UTC+3)
Irak   2–2   Thaiföld
Mahdi Kámel   67'
Adnan   90+5'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Thosakrai   39'
Kraisorn   86'
PAS Stadium, Teherán (Irán)[a 11]
Nézőszám: 4000
Játékvezető: Abdulramán al-Dzsasszím (katari)


2016. március 29.
18:30 (UTC+2)
Irak   1–0   Vietnám
Abdul-Raheem   45+1' (1–0)
Jegyzőkönyv
PAS Stadium, Teherán (Irán)[a 11]
Nézőszám: 2160
Játékvezető: Peter Green (ausztrál)

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Dél-Korea 8 8 0 0 27 0 +27 24 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 1–0 3–0[m 1] 4–0 8–0
2.   Libanon 8 3 2 3 12 6 +6 11 0–3 0–1 1–1 7–0
3.   Kuvait[m 1] 8 3 1 4 12 10 +2 10 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 0–1 0–0 9–0 0–3[m 1]
4.   Mianmar 8 2 2 4 9 21 −12 8 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–2 0–2 3–0[m 1] 3–1
5.   Laosz 8 1 1 6 6 29 −23 4 0–5 0–2 0–2 2–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. a b c d 2015. október 16-án a FIFA bejelentette, hogy a Kuvaiti labdarúgó-szövetség tagságát felfüggesztette.[23] A 2015. november 17-ére kiírt Mianmar–Kuvait mérkőzést nem játszották le a felfüggesztés miatt,[24] 2016. január 13-án a FIFA a mérkőzést 3–0 arányban Mianmar javára írta.[25] A 2016. március 24-ére, és 29-ére kiírt Kuvait–Laosz, valamint a Dél-Korea–Kuvait mérkőzést nem játszották le, 2016. április 6-án a FIFA a mérkőzéseket 3–0 arányban Laosz, illetve Dél-Korea javára írta.[26]
2015. június 11.
19:00 (UTC+7)
Laosz   2–2   Mianmar
Sayavutthi   81' (11-esből)   83' (0–1)
Jegyzőkönyv
Zaw Min Tun   41'
Kyaw Zayar Win   85'
New Laos National Stadium, Vientiane
Nézőszám: 1500
Játékvezető: Tan Hai (kínai)

2015. június 11.
17:00 (UTC+3)
Libanon   0–1   Kuvait
(0–0)
Jegyzőkönyv
Nasser   86'
Saida International Stadium, Sidon
Nézőszám: 15 215
Játékvezető: Valentin Kovalenko (üzbég)


2015. június 16.
19:00 (UTC+7)
Mianmar   0–2   Dél-Korea
(0–1)
Jegyzőkönyv
I Dzseszong   35'
Szong Hungmin   67'
Racsamangala Stadion, Bangkok (Thaiföld)[a 12]
Nézőszám: 1090
Játékvezető: Ahmed Al-Kaf (ománi)

2015. június 16.
19:00 (UTC+7)
Laosz   0–2   Libanon
(0–1)
Jegyzőkönyv
Ghaddar   5'
Shamsin   75'
New Laos National Stadium, Vientiane
Nézőszám: 2500
Játékvezető: Yu Ming-hsun (tajvani)


2015. szeptember 3.
20:00 (UTC+9)
Dél-Korea   8–0   Laosz
Lee Chung-yong   9'
Son Heung-min   12'   74'   89'
Kwon Chang-hoon   30'   75'
Suk Hyun-jun   57'
Lee Jae-sung   90+4'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Hwaseong Stadium, Hvaszong, Kjonggi
Nézőszám: 30 205
Játékvezető: Iida Jumpei (japán)

2015. szeptember 3.
20:00 (UTC+3)
Kuvait   9–0   Mianmar
Nasser   11'   18'
Maqseed   12'
Zayid   46'
Zaw Min Tun   56' (öngól)
Mashaan   61'
Al-Mutawa   69' (11-esből)   88'   90+3'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2015. szeptember 8.
19:00 (UTC+7)
Laosz   0–2   Kuvait
(0–1)
Jegyzőkönyv
Nasser   31'
Al-Mutawa   84' (11-esből)
New Laos National Stadium, Vientiane
Nézőszám: 1300
Játékvezető: Sivakorn Pu-Udom (thaiföldi)

2015. szeptember 8.
17:00 (UTC+3)
Libanon   0–3   Dél-Korea
(0–2)
Jegyzőkönyv
Jang Hyun-soo   22' (11-esből)
Ali Hamam   26' (öngól)
Kwon Chang-hoon   60'
Saida International Stadium, Sidon
Nézőszám: 5500
Játékvezető: Dmitriy Mashentsev (kirgiz)


2015. október 8.
19:00 (UTC+7)
Mianmar   0–2   Libanon
(0–1)
Jegyzőkönyv
Maatoukk   28'
Atwi   90+3'

2015. október 8.
17:55 (UTC+3)
Kuvait   0–1   Dél-Korea
(0–1)
Jegyzőkönyv
Koo Ja-cheol   12'
Al Kuwait Sports Club Stadium, Kuvajtváros
Nézőszám: 12 350
Játékvezető: Alireza Faghani (iráni)


2015. október 13.
19:00 (UTC+7)
Mianmar   3–1   Laosz
Suan Lam Mang   13'
Kyaw Ko Ko   32'
Aung Thu   50'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Sayavutthi   2'
Supachalasai Stadium, Bangkok (Thaiföld)[a 12]
Nézőszám: 6500
Játékvezető: Salah Abbas (bahreini)

2015. október 13.
19:30 (UTC+3)
Kuvait   0–0   Libanon
Jegyzőkönyv


2015. november 12.
20:00 (UTC+9)
Dél-Korea   4–0   Mianmar
Lee Jae-sung   18'
Koo Ja-cheol   30'
Jang Hyunsoo   82'
Nam Taehee   86'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Suwon World Cup Stadium, Szuvon
Nézőszám: 24 270
Játékvezető: Khasim Al Marri (katari)

2015. november 12.
Libanon   7–0   Laosz
Mohamad   27'
Antar   34'
Chaito   36'   90+3'
Hamam   42'
Maatouk   59'
Oumari   90'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Municipal Stadium, Bejrút
Nézőszám: 2000
Játékvezető: Sivakorn Pu-Udom (thai)


2015. november 17.
19:00 (UTC+7)
Laosz   0–5   Dél-Korea
(0–4)
Jegyzőkönyv
Ki Szung Jueng   3' (11-esből)   33'
Szon Hungmin   35'   67'
Suk Hyun-jun   43'

Törölve[a 14]
Mianmar   3–0
megállapított[a 15]
  Kuvait


2016. március 24.
20:00 (UTC+9)
Dél-Korea   1–0   Libanon
I Dzsonghjop   90+3' (0–0)
Jegyzőkönyv
Ansan WA Stadium, Ansan
Nézőszám: 30 532
Játékvezető: Ma Ning (kínai)

Törölve[a 16]
Kuvait   0–3
megállapított[a 17]
  Laosz


2016. március 29.
15:00 (UTC+2)
Libanon   1–1   Mianmar
El-Helwe   88'
Oumari   90+2′
(0–0)
Jegyzőkönyv
Aung Thu   73'
Hein Thiha Zaw     86′
Municipal Stadium of Lebanon, Szidón
Nézőszám: 3470
Játékvezető: Iida Jumpei (japán)

Törölve[a 18]
Dél-Korea   3–0
megállapított[a 19]
  Kuvait

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás          
1.   Üzbegisztán 8 7 0 1 20 7 +13 21 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára 3–1 1–0 1–0 1–0
2.   Észak-Korea 8 5 1 2 14 8 +6 16 4–2 0–0 2–0 1–0
3.   Fülöp-szigetek 8 3 1 4 8 12 −4 10 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába 1–5 3–2 2–1 0–1
4.   Bahrein 8 3 0 5 10 10 0 9 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába 0–4 0–1 2–0 3–0
5.   Jemen 8 1 0 7 2 17 −15 3 1–3 0–3[m 1] 0–2 0–4
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
Jegyzetek:
  1. A Jemen–Észak-Korea mérkőzést a FIFA 3–0-val Észak-Korea javára írta, a jemeni Mudir Al-Radaei jogosulatlan szereplése miatt. A mérkőzést eredetileg Észak-Korea nyerte 1–0-ra.[33]
2015. június 11.
20:00 (UTC+8)
Fülöp-szigetek   2–1   Bahrein
Bahadoran   50'
Patiño   60'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Al-Malood   90+3'
Philippine Sports Stadium, Bocaue
Nézőszám: 6000
Játékvezető: Iida Jumpei (japán)

2015. június 11.
19:00 (UTC+3)
Jemen   0–3
megállapított[a 20]
  Észak-Korea
Jegyzőkönyv
Szo Hjonuk   71'


2015. június 16.
19:00 (UTC+3)
Jemen   0–2   Fülöp-szigetek
(0–0)
Jegyzőkönyv
Bahadoran   52'
Ramsay   74'
Suheim Bin Hamad Stadium, Doha (Katar)[a 21]
Nézőszám: 5200
Játékvezető: Dmitriy Mashentsev (kirgiz)


2015. szeptember 3.
19:00 (UTC+5)
Üzbegisztán   1–0   Jemen
Geynrikh   51' (0–0)
Jegyzőkönyv

2015. szeptember 3.
18:40 (UTC+3)
Bahrein   0–1   Észak-Korea
(0–1)
Jegyzőkönyv
Csong Ilgvan   42'
Bahrain National Stadium, Riffa
Nézőszám: 9500
Játékvezető: Mohsen Torky (iráni)


2015. szeptember 8.
20:00 (UTC+8)
Fülöp-szigetek   1–5   Üzbegisztán
Schröck   68' (0–3)
Jegyzőkönyv
Ahmedov   1'
Rasidov   14'   80'
Sergeev   43'   65'
Philippine Sports Stadium, Bocaue
Nézőszám: 7500
Játékvezető: Peter Green (ausztrál)

2015. szeptember 8.
19:00 (UTC+3)
Jemen   0–4   Bahrein
(0–2)
Jegyzőkönyv
Ali Baba   31' (11-esből)
Al-Husaini   45+1'
Omar   66'
Adnan   77'


2015. október 8.
16:00 (UTC+8:30)
Észak-Korea   0–0   Fülöp-szigetek
Jegyzőkönyv
Kim Ir Szen Stadion, Phenjan
Nézőszám: 41 000
Játékvezető: Ma Ning (kínai)

2015. október 8.
18:00 (UTC+3)
Bahrein   0–4   Üzbegisztán
(0–0)
Jegyzőkönyv
Sergeev   52'
Ahmedov   56'
Rasidov   66'
Shomurodov   90+5'
Bahrain National Stadium, Riffa
Nézőszám: 5000
Játékvezető: Minoru Tojo (japán)


2015. október 13.
18:00 (UTC+8:30)
Észak-Korea   1–0   Jemen
Jong Il-gwan   12' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Kim Ir Szen Stadion, Phenjan
Nézőszám: 41 000
Játékvezető: Liu Kwok Man (hongkongi)

2015. október 13.
18:00 (UTC+3)
Bahrein   2–0   Fülöp-szigetek
Abdullatif   53'
Adnan   61'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Bahrain National Stadium, Riffa
Nézőszám: 3050
Játékvezető: Mohanad Qasim Eesee Sarray (iraki)


2015. november 12.
20:00 (UTC+8)
Fülöp-szigetek   0–1   Jemen
(0–0)
Jegyzőkönyv
Al Sarori   83'

2015. november 12.
18:00 (UTC+5)
Üzbegisztán   3–1   Észak-Korea
Sergeev   23'
Geynrikh   65'
Ahmedov   87'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ri Hjokcshol   2'
Pakhtakor, Taskent
Nézőszám: 27 135
Játékvezető: Alireza Faghani (iráni)


2015. november 17.
15:30 (UTC+8:30)
Észak-Korea   2–0   Bahrein
Pak Kvangnjong   45+1' (11-esből)
Jong I G   90+3'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Kim Ir Szen Stadion, Phenjan
Nézőszám: 45 000
Játékvezető: Muhammad Bin Jahari (szingapúri)

2015. november 17.
18:30 (UTC+3)
Jemen   1–3   Üzbegisztán
Al Sarori   90+2' (0–2)
Jegyzőkönyv
Haydarov   7'
Djeparov   31'
Andreev   50'
Grand Hamad Stadium, (Katar)[a 21]
Nézőszám: 350
Játékvezető: Abdullah Al Hilali (ománi)


2016. március 24.
18:00 (UTC+5)
Üzbegisztán   1–0   Fülöp-szigetek
Ismailov   59' (0–0)
Jegyzőkönyv
Porteria   10′
Bunyodkor Stadium, Taskent
Nézőszám: 34 000
Játékvezető: Szató Rjúdzsi (japán)

2016. március 24.
18:30 (UTC+3)
Bahrein   3–0   Jemen
Abdul-Latif   31' (11-esből)
Al Malood   63'
Alrohmani   90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Bahrain National Stadium, Riffa
Nézőszám: 1000
Játékvezető: Ahmed Al-Kaf (ománi)


2016. március 29.
20:00 (UTC+8)
Fülöp-szigetek   3–2   Észak-Korea
Bahadoran   43'
Ott   84'
Ramsay   90'
(1–1)
Jegyzőkönyv
So Kyong-jin   45+2'
Ri Hyok-chol   48'
Rizal Memorial Stadium, Manila
Nézőszám: 7350
Játékvezető: Fahad Al-Mirdasi (szaúd-arábiai)

2016. március 29.
18:00 (UTC+4)
Üzbegisztán   1–0   Bahrein
Rasidov   50' (0–0)
Jegyzőkönyv

Másodikok sorrendje

szerkesztés

A csoportmásodikok sorrendjét a következők szerint kellett meghatározni:

  1. több szerzett pont (3 pont a győzelem, 1 pont a döntetlen, 0 pont a vereség)
  2. jobb gólkülönbség
  3. több szerzett gól
  4. rájátszás mérkőzés semleges helyszínen

Indonézia kizárása miatt az F csoportban csak négy csapat szerepelt. Emiatt az ötödik helyezett csapat elleni eredményeket nem vették figyelembe a rangsorolásnál.[35]

Hely. Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. F   Irak 6 3 3 0 13 6 +7 12 Továbbjutott a 3. fordulóba és kijutott az Ázsia-kupára
2. E   Szíria 6 4 0 2 14 11 +3 12
3. A   Egyesült Arab Emírségek 6 3 2 1 16 4 +12 11
4. C   Kína 6 3 2 1 9 1 +8 11
5. H   Észak-Korea 6 3 1 2 10 8 +2 10 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába
6. B   Jordánia 6 3 1 2 9 7 +2 10
7. D   Omán 6 2 2 2 6 6 0 8
8. G   Libanon 6 1 2 3 3 6 −3 5
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: 1) Szerzett pont az első öt csapat ellen; 2) Ezeken a mérkőzéseken elért jobb gólkülönbség; 3) Ezeken a mérkőzéseken több szerzett gól. 4) Rájátszás

Negyedikek sorrendje

szerkesztés

A csoportnegyedikek sorrendjét a következők szerint kellett meghatározni:

  1. több szerzett pont (3 pont a győzelem, 1 pont a döntetlen, 0 pont a vereség)
  2. jobb gólkülönbség
  3. több szerzett gól
  4. rájátszás mérkőzés semleges helyszínen

Indonézia kizárása miatt az F csoportban csak négy csapat szerepelt. Emiatt az ötödik helyezett csapat elleni eredményeket nem vették figyelembe a rangsorolásnál.[35]

Hely. Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. D   Guam 6 1 1 4 1 14 −13 4 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, 3. fordulójába
2. G   Mianmar 6 1 1 4 4 18 −14 4
3. H   Bahrein 6 1 0 5 3 10 −7 3
4. E   Afganisztán 6 1 0 5 4 24 −20 3
5. B   Tádzsikisztán 6 0 1 5 3 19 −16 1 Továbbjutott az Ázsia-kupa selejtező, rájátszásába
6. F   Tajvan 6 0 0 6 5 19 −14 0
7. C   Maldív-szigetek 6 0 0 6 0 15 −15 0
8. A   Malajzia 6 0 0 6 1 29 −28 0
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: 1) Szerzett pont az első öt csapat ellen; 2) Ezeken a mérkőzéseken elért jobb gólkülönbség; 3) Ezeken a mérkőzéseken több szerzett gól; 4) Rájátszás

Megjegyzések

szerkesztés
  1. a b A Szaúd-Arábia–Palesztina mérkőzés pályaválasztói jogát felcserélték.[8][9]
  2. Kelet-Timor a hazai mérkőzéseit Malajziában játssza.[10]
  3. a b A Malajzia–Szaúd-Arábia mérkőzés a 87. percben félbeszakadt miután a nézők egy csoportja tárgyakat dobált a pályára. Ekkor Szaúd-Arábia 2–1-re vezetett.[11] 2015. október 5-én a mérkőzést a FIFA 3–0 arányban Szaúd-Arábia javára írta. A Malajzia–Egyesült Arab Emírségek mérkőzést zárt kapuk mögött kellett lejátszani.[12][13]
  4. a b Palesztina a Szaúd-Arábia és Malajzia elleni mérkőzéseit biztonsági okok miatt semleges helyszínen, Jordániában játszotta.[14]
  5. A Maldív-szigetek a Kína elleni mérkőzését Kínában játszotta.[15]
  6. Az India–Irán mérkőzést a FIFA 3–0 arányban Irán javára írta az indiai Eugeneson Lyngdoh jogosulatlan szereplése miatt.[16] A mérkőzést eredetileg Irán nyerte 3–0-ra.
  7. a b c d Afganisztán a hazai mérkőzéseit Iránban játszotta.[17]
  8. a b A Japán–Szingapúr mérkőzések pályaválasztói jogát felcserélték.[18]
  9. a b c d Szíria a hazai mérkőzéseit Ománban játszotta.[19]
  10. A Thaiföld–Vietnám mérkőzést a tervezett 2015. június 11-i időponthoz képest előrébb hozták.[22]
  11. a b c Irak a hazai mérkőzéseit Iránban játszotta.[17]
  12. a b c d Mianmar a hazai mérkőzéseit Thaiföldön játszotta, a 2014-es világbajnokság selejtezőjében kiszabott büntetése miatt.[27]
  13. Kuvait a Mianmar elleni mérkőzését Katarban játszotta.[28]
  14. A Mianmar–Kuvait mérkőzést eredetileg 2015. november 17-én, 19:00-tól (UTC+7) játszották volna, de a mérkőzést törölték a Kuvaiti labdarúgó-szövetség tagságának felfüggesztése miatt.[29]
  15. A le nem játszott Mianmar–Kuvait mérkőzést 2015. január 13-án a FIFA 3–0 arányban Mianmar javára írta.[30][31]
  16. A Kuvait–Laosz mérkőzést eredetileg 2016. március 24-én, 18:35-től (UTC+3) játszották volna, de a mérkőzést törölték a Kuvaiti labdarúgó-szövetség tagságának felfüggesztése miatt.[29]
  17. A le nem játszott Kuvait–Laosz mérkőzést 2016. április 6-án a FIFA 3–0 arányban Laosz javára írta.[31][32]
  18. A Dél-Korea–Kuvait mérkőzést eredetileg 2016. március 29-én, 20:00-tól (UTC+9) játszották volna, de a mérkőzést törölték a Kuvaiti labdarúgó-szövetség tagságának felfüggesztése miatt.[29]
  19. A le nem játszott Dél-Korea–Kuvait mérkőzést 2016. április 6-án a FIFA 3–0 arányban Dél-Korea javára írta.[31][32]
  20. A Jemen–Észak-Korea mérkőzést a FIFA 3–0-val Észak-Korea javára írta, a jemeni Mudir Al-Radaei jogosulatlan szereplése miatt. A mérkőzést eredetileg Észak-Korea nyerte 1–0-ra.[33]
  21. a b c d Jemen a hazai mérkőzéseit Katarban játszotta.[34]
  1. Draw date set for Round 2 of 2018 World Cup, 2019 Asian Cup qualifiers. AFC, 2015. március 26.
  2. Draw: 2018 FIFA World Cup Russia Preliminary Qualification Round 2. AFC, 2015. április 15.
  3. FIFA Men's Ranking – April 2015 (AFC). FIFA.com, 2015. január 8. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 26.)
  4. Draw for Russia 2018, UAE 2019 Round 2 qualifiers looms large. AFC, 2015. április 13.
  5. Regulations – 2018 FIFA World Cup Russia. FIFA.com. [2016. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 26.)
  6. Malaysia-Saudi match abandoned after crowd trouble. The Star, 2015. szeptember 8. (Hozzáférés: 2015. szeptember 8.)
  7. Malaysian FA sanctioned after abandonment of FIFA World Cup qualifier. FIFA.com, 2015. október 5. [2016. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 5.)
  8. Palestine and Saudi Arabia agree to swap venues for World Cup qualifier. The National (UAE), 2015. június 8.
  9. FIFA World Cup Qualifiers: Palestine Ordered To Play Saudi Arabia, Malaysia Matches On Neutral Venue”, Fifa.com, 2015. október 21. (Hozzáférés: 2015. október 24.) (angol nyelvű) 
  10. S. Korea to travel to Southeast Asia for friendly, World Cup qualifier. Yonhap News Agency, 2015. május 26.
  11. Nézőtéri rendbontás miatt félbeszakadt kedden a Malajzia - Szaúd-Arábia világbajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés.. kisalfold.hu, 2015. szeptember 8. [2016. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 8.)
  12. VIDEO: Malaysia vs Saudi Arabia halted indefinitely as crowd gets hostile. Fourth Official, 2015. szeptember 8. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 8.)
  13. Malaysian FA sanctioned after abandonment of FIFA World Cup qualifier. FIFA.com, 2015. október 5. [2015. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 5.)
  14. Amman the venue for Palestine qualifiers. FIFA.com, 2015. november 5. [2015. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)
  15. 足协公布FIFA确认函 敲定国足客战马代易地沈阳 (kínaiul nyelven). sports.sohu.com, 2015. augusztus 20.
  16. a b DISCIPLINARY OVERVIEW – 2018 FIFA WORLD CUP RUSSIA™ QUALIFIERS. FIFA, 2016. február 1. [2016. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 26.)
  17. a b Crisis-Hit Countries Can Play World Cup Qualifiers in Iran. persianfootball.com, 2015. április 29.
  18. Japan, Singapore approve swapping venues for World Cup qualifiers. The Japan Times, 2015. április 24. [2020. november 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 28.)
  19. Neutral venues set for Japan matches. The Japan News, 2015. május 26. [2015. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 12.)
  20. Current allocation of FIFA World Cup™ confederation slots maintained. FIFA.com, 2015. május 30. [2016. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 27.)
  21. Impact of Football Association of Indonesia suspension. AFC, 2015. június 3.
  22. FIFA reschedules Vietnam, Thailand match. Dantri International, 2015. április 28. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 26.)
  23. Suspension of the Kuwait Football Association. FIFA.com, 2015. október 16. [2017. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)
  24. FIFA statement on Myanmar-Kuwait qualifier. FIFA.com, 2015. november 17. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)
  25. Kuwait sanctioned after unplayed FIFA World Cup™ qualifier. FIFA, 2016. január 13. [2018. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 13.)
  26. Kuwait's matches against Laos and Korea Republic forfeited. FIFA.com, 2016. április 6. [2017. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)
  27. FIFA confirms Afghanistan, Myanmar choice of neutral venues for World Cup qualifiers”, Daily Reporter, 2015. május 11.. [2015. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. május 12.) 
  28. Qatar agrees to host joint Asian, World Cup qualifiers”, Kuwait Times, 2015. augusztus 22.. [2019. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.) 
  29. a b c فيفا يؤكد عدم اقامة مباراة مينمار (arabic nyelven). Kuwait Football Association, 2015. november 9. [2015. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 13.)
  30. Kuwait sanctioned after unplayed FIFA World Cup™ qualifier. FIFA, 2016. január 13. [2018. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 13.)
  31. a b c FIFA sanctions several football associations after discriminatory chants by fans. FIFA. [2016. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 13.)
  32. a b Kuwait’s matches against Laos and Korea Republic forfeited. FIFA, 2016. április 6. [2017. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 6.)
  33. a b Yemen sanctioned for fielding ineligible player. FIFA, 2015. július 6. [2017. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 29.)
  34. Yemen football team flees war by boat to make World Cup 2018 qualifier with North Korea. ibtimes.co.uk, 2015. június 4.
  35. a b Criteria to Determine the Rankings of Best-placed Teams among the Groups. AFC. [2015. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 5.)