Formula–1 San Marinó-i nagydíj

autóverseny-sorozat
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2018. március 6.

A Formula–1 San Marinó-i nagydíjat 1981-től 2006-ig rendezték meg megszakítás nélkül a Formula–1-ben az imolai pályán. A versenypálya mindössze 80 kilométerre található Maranellótól, a Ferrari székhelyétől. Emiatt a Ferrari Formula–1-es csapatának "hazai" pályájának is szokás nevezni. A rajta tartott F1-es versenyek 62 körösek voltak, amely összesen 305,609 km-nek felel meg. Hírhedtségét 1994-ben érte el, amikor a szombati időmérő edzésen Roland Ratzenberger a Villeneuve, majd a versenyen a háromszoros világbajnok Ayrton Senna a Tamburello kanyarban halt meg baleset miatt. A verseny után a versenypályát átalakították, amelynek következtében biztonságosabb és lassabb lett. Korábbi neve Autodromo Dino Ferrari volt, Enzo Ferrari korán meghalt fiáról elnevezve. 1988 óta viseli jelenlegi nevét, amikor Enzo Ferrari is meghalt.

Autodromo Enzo e Dino Ferrari
Év Versenyző Konstruktőr Helyszín Riport
2006 Németország Michael Schumacher Ferrari Imola Riport
2005 Spanyolország Fernando Alonso Renault Imola Riport
2004 Németország Michael Schumacher Ferrari Imola Riport
2003 Németország Michael Schumacher Ferrari Imola Riport
2002 Németország Michael Schumacher Ferrari Imola Riport
2001 Németország Ralf Schumacher Williams-BMW Imola Riport
2000 Németország Michael Schumacher Ferrari Imola Riport
1999 Németország Michael Schumacher Ferrari Imola Riport
1998 UK David Coulthard McLaren-Mercedes Imola Riport
1997 Németország Heinz-Harald Frentzen Williams-Renault Imola Riport
1996 UK Damon Hill Williams-Renault Imola Riport
1995 UK Damon Hill Williams-Renault Imola Riport
1994 Németország Michael Schumacher Benetton-Ford Imola Riport
1993 Franciaország Alain Prost Williams-Renault Imola Riport
1992 UK Nigel Mansell Williams-Renault Imola Riport
1991 Brazil Ayrton Senna McLaren-Honda Imola Riport
1990 Olaszország Riccardo Patrese Williams-Renault Imola Riport
1989 Brazil Ayrton Senna McLaren-Honda Imola Riport
1988 Brazil Ayrton Senna McLaren-Honda Imola Riport
1987 UK Nigel Mansell Williams-Honda Imola Riport
1986 Franciaország Alain Prost McLaren-TAG Imola Riport
1985 Olaszország Elio de Angelis Lotus-Renault Imola Riport
1984 Franciaország Alain Prost McLaren-TAG Imola Riport
1983 Franciaország Patrick Tambay Ferrari Imola Riport
1982 Franciaország Didier Pironi Ferrari Imola Riport
1981 Brazil Nelson Piquet Brabham-Ford Imola Riport
A Wikimédia Commons tartalmaz Formula–1 San Marinó-i nagydíj témájú médiaállományokat.