Horvátország az Eurovíziós Dalfesztiválokon

Horvátország eddig huszonkilenc alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.

Horvátország
Adatok
Műsorsugárzó
Nemzeti válogatóDora (1993–2011, 2019–)
Belső kiválasztás2012–2013, 2016–2018
Részvételek és eredmények
Részvételek29 (20 döntő)
Első részvétel1993
Legjobb eredmény2. (2024)
Legrosszabb eredmény17. (2018 elődöntő)
Összpontszám a döntőkben 2004 óta1181 (28.)
Külső hivatkozások
HonlapA HRT eurovíziós honlapja
Horvátország profilja a eurovision.tv-n
SablonWikidataSegítség

A horvát műsorsugárzó a Hrvatska radiotelevizija, amely 1993-ban lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1993-ban csatlakozott a versenyhez.

1961 és 1991 között Jugoszlávia tagállamaként vett részt. A tagállamok közül Horvátország volt a legsikeresebb: a 27 jugoszláv indulóból 13 horvát volt, és az ország egyetlen győzelmét is ők érték el 1989-ben.

Története

szerkesztés

Évről évre

szerkesztés

Horvátország 1993-ban debütált független országként. Málta és Svédország mellett az egyetlen ország, amely 1993 és 2003 között, amikor érvényben volt a kieséses szabály, egyszer sem kényszerült kihagyni a versenyt.

A 2004 óta megrendezett elődöntők során nyolcszor, 2007-ben, 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben nem jutottak tovább, a többi alkalommal mindig ott voltak a döntőben. 2005-ben 11.-ek lettek, így a következő évben nem kellett részt venniük az elődöntőben. Abban az évben 12. helyen végeztek, csakúgy, mint 2004-ben. Emellett 2008-ban 21., 2009-ben pedig 18. helyen zárták a versenyt. 2014-ben huszonegy év folyamatos versenyzés után, pénzügyi problémák és az utóbbi évek rossz eredményei miatt nem vett részt a koppenhágai versenyen, azonban 2016-ban bejelentették, hogy visszatérnek.[1][2] Ebben az évben be is jutottak a döntőbe, és a 23. helyen végeztek. 2017-ben is továbbjutottak, és akkor 13.-ok lettek. A következő két évben ismét nem sikerült kvalifikálni magukat a döntőbe.

2020-ban a Damir Kedžo képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. Az énekes végül visszautasította a horvát műsorsugárzó automatikus résztvevői helyére vonatkozó felajánlását a nemzeti döntő mezőnyében a következő évben.[3] 2021-ben az országot képviselő énekesnőnek végül nem sikerült továbbjutnia a döntőbe, összesítésben tizenegyedik helyen végeztek, csupán 5 ponttal lemaradva a továbbjutást jelentő tizedik helytől. 2022-ben ismét tizenegyedikek lettek az elődöntőben. 2023-ban a Let 3 versenyez Horvátország színeiben Liverpoolban, akik megtörték az négy éve tartó sikertelenségi szériát és bejutottak a döntőbe. A döntőben megismételték legutóbbi döntős helyezésüket, tizenharmadikak lettek. 2024-ben Baby Lasagna megszerezte Horvátország legjobb eredményét. Dala, a Rim Tim Tagi Dim a döntőben a nézői szavazás során megszerzett első helyezése után összesítésben a második lett a Svájcot képviselő Nemo mögött.

Sikereiket főleg a kilencvenes évek végén érték el, ekkor kétszer is a negyedik helyen tudtak végezni. Független államként ez a legjobb eredményük, de Jugoszlávia egyetlen győzelmét horvátok szerezték, így az 1990-es Eurovíziós Dalfesztiválnak Zágráb adott otthont.

Nyelvhasználat

szerkesztés

Horvátország 1993-as debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis horvát nyelven kellett énekelniük. Ezt a szabályt 1999-ben törölték el, de ők néhány kivételtől eltekintve ezután is saját nyelvű dalokkal neveztek.

Horvátország eddigi huszonkilenc versenydalából tizenöt horvát nyelvű, hét angol nyelvű, hét kevert nyelvű: hat horvát és angol, egy pedig angol és olasz kevert nyelvű volt.[4]

Nemzeti döntő

szerkesztés

Horvátország nemzeti döntője a Dora nevet viseli, és az ország debütálása óta 2011-ig minden évben megrendezték egy jellegzetes helyszínen, az abbáziai Kvarner hotel kristálytermében. 2019-től újragondolva ismét megrendezték a válogatóműsort.

A döntőt általában húsz előadó részvételével rendezik. 2001-ig regionális zsűrik alakították ki a végeredményt, azóta a nézők is részt vesznek a döntésben, telefonos szavazás segítségével.[5][6] 2003-ban először rendeztek elődöntőket is, illetve a döntő mezőnyét tizenkettőre csökkentették,[7] melyet később tizenhatra emeltek.[8]

Résztvevők

szerkesztés

Az alábbi táblázat tartalmazza azokat a horvát dalokat, melyek Jugoszlávia színeiben vettek részt az Eurovíziós Dalfesztiválokon.

Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám
1963 Vice Vukov Brodovi Hajók 11. 3
1965 Vice Vukov Čežnja Vágyódás 12. 2
1968 Dubrovački trubaduri Jedan dan Egy nap 7. 8
1969 Ivan & 3M Pozdrav svijetu Üdvözlet a világnak 13. 5
1971 Kićo Slabinac Tvoj dječak je tužan A barátod szomorú 14. 68
1972 Tereza Kesovija Muzika i ti A zene és te 9. 87
1986 Doris Dragović Željo moja A vágyam 11. 49
1987 Novi fosili Ja sam za ples Táncolni van kedvem 4. 92
1988 Silver Wings Mangup Gazember 6. 87
1989 Riva Rock Me Rázz fel 1. 137
1990 Tajči Hajde da ludujemo Legyünk őrültek 7. 81

Az alábbi táblázat tartalmazza a független Horvátország indulóit.

Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám
1993 Put Don't Ever Cry Soha ne sírj 15. 31 Nem volt elődöntő
1994 Tony Cetinski Nek' ti bude ljubav sva Tiéd lehet minden szerelem 16. 27
1995 Magazin és Lidija Nostalgija Nosztalgia 6. 91
1996 Maja Blagdan Sveta ljubav Szent szerelem 4. 98
1997 E.N.I. Probudi me Ébressz fel 17. 24
1998 Danijela Neka mi ne svane A hajnal talán sosem jön el 5. 131
1999 Doris Marija Magdalena Mária Magdolna 4. 118
2000 Goran Karan Kad zaspu anđeli Amikor elalszanak az angyalok 9. 70
2001 Vanna Strings of My Heart Szívem húrjai 10. 42
2002 Vesna Pisarović Everything I Want Minden, amit akarok 11. 44
2003 Claudia Beni Više nisam tvoja Többé nem vagyok a tiéd 15. 29
2004 Ivan Mikulić You Are the Only One Te vagy az egyetlen 12. 50 9. 72
2005 Boris Novković & Lado Members Vukovi umiru sami A farkasok magányosan halnak meg 11. 115 4. 169
2006 Severina Moja štikla A magassarkúm 12. 56 Automatikusan döntős
2007 Dragonfly és Dado Topić Vjerujem u ljubav Hiszek a szerelemben Nem jutott be a döntőbe 16. 54
2008 Kraljevi Ulice és 75 cents Romanca Romantika 21. 44 4. 112
2009 Igor Cukrov és Andrea Lijepa Tena Szép Tena 18. 45 13. 33
2010 Feminnem Lako je sve Minden könnyű Nem jutott be a döntőbe 13. 33
2011 Daria Kinzer Celebrate Ünnepelj! Nem jutott be a döntőbe 15. 41
2012 Nina Badrić Nebo Mennyország Nem jutott be a döntőbe 12. 42
2013 Klapa s Mora Mižerja Szenvedés Nem jutott be a döntőbe 13. 38
2016 Nina Kraljić Lighthouse Világítótorony 23. 73 10. 133
2017 Jacques Houdek My Friend Barátom 13. 128 8. 141
2018 Franka Crazy Őrült Nem jutott be a döntőbe 17. 63
2019 Roko The Dream Az álom Nem jutott be a döntőbe 14. 64
2020 Damir Kedžo Divlji vjetre Vad szelek Elmaradt a verseny
2021 Albina Tick-Tock Tik-tak Nem jutott be a döntőbe 11. 110
2022 Mia Dimšić Guilty Pleasure Bűnös élvezet Nem jutott be a döntőbe 11. 75
2023 Let 3 Mama ŠČ! Anya, scs! 13. 123 8. 76
2024 Baby Lasagna Rim Tim Tagi Dim 2. 547 1. 177
2025

Szavazástörténet

szerkesztés

1993–2023

szerkesztés

Horvátország a következő országoknak adta a legtöbb pontot az elődöntőben:

Hely Ország Pont
1.   Észak-Macedónia 84
2.   Szerbia 78
3.   Szlovénia 72
4.   Ukrajna 67
5.   Albánia 65
6.   Magyarország 59
7.   Ciprus 56
8.   Oroszország 56
9.   Azerbajdzsán 55
10.   Málta 50

Horvátország a következő országoktól kapta a legtöbb pontot az elődöntőben:

Hely Ország Pont
1.   Szlovénia 98
2.   Észak-Macedónia 95
3.   Szerbia 84
4.   Ausztria 80
5.   Svájc 64
6.   Bosznia-Hercegovina 61
7.   Németország 51
8.   Ukrajna 49
9.   Hollandia 44
10.   Bulgária 41

Horvátország még sosem adott pontot az elődöntőben a következő országoknak: Monaco, Szlovákia

Horvátország még sosem kapott pontot az elődöntőben a következő országoktól: Andorra, Szlovákia

Horvátország a következő országoknak adta a legtöbb pontot a döntőben:

Hely Ország Pont
1.   Bosznia-Hercegovina 144
2.   Szerbia 142
3.   Olaszország 116
4.   Szlovénia 98
5.   Málta 85
6.   Oroszország 82
7.   Ukrajna 77
8.   Észak-Macedónia 74
9.   Egyesült Királyság 66
10.   Franciaország 62

Horvátország a következő országoktól kapta a legtöbb pontot a döntőben:

Hely Ország Pont
1.   Szlovénia 137
2.   Bosznia-Hercegovina 115
3.   Észak-Macedónia 77
4.   Málta 71
5.   Németország 57
6.   Ausztria 56
7.   Svájc 54
8.   Törökország 50
9.   Izrael 36
10.   Szerbia 35

Horvátország még sosem adott pontot a döntőben a következő országoknak: Luxemburg, Monaco és Montenegró

Horvátország még sosem kapott pontot a döntőben a következő országoktól: Andorra, Dánia és Luxemburg

Év Rendező Kommentátor Rádiós kommentátor Pontbejelentő
1993   Millstreet Aleksandar "Aco" Kostadinov Nem volt Veljko Đuretić
1994   Dublin Helga Vlahović
1995   Dublin Daniela Trbović
1996   Oslo Draginja Balaš
1997   Dublin Davor Meštrović
1998   Birmingham
1999   Jeruzsálem Nem volt Marko Rašica
2000   Stockholm
2001   Koppenhága Ante Batinović Draginja Balaš Daniela Trbović
2002   Tallinn Duško Čurlić
2003   Riga Daniela Trbović Davor Meštrović
2004   Isztambul Aleksandar "Aco" Kostadinov Nem volt Barbara Kolar
2005   Kijev
2006   Athén Duško Čurlić Mila Horvat
2007   Helsinki Barbara Kolar
2008   Belgrád
2009   Moszkva Mila Horvat
2010   Oslo
2011   Düsseldorf Nevena Rendeli
2012   Baku
2013   Malmö Robert Urlić Uršula Tolj
2014   Koppenhága Aleksandar "Aco" Kostadinov Nem vettek részt
2015   Bécs Nem vettek részt és nem közvetítették a versenyt
2016   Stockholm Duško Čurlić Zlatko Turkalj Turki Nevena Rendeli
2017   Kijev Uršula Tolj
2018   Lisszabon Duško Čurlić
2019   Tel-Aviv Monika Lelas Halambek
2021   Rotterdam Zlatko Turkalj Turki és ToMa Ivan Dorian Molnar
2022   Torino Zlatko Turkalj Turki
2023   Liverpool Nem volt Maja Ciglenečki
2024   Malmö Zlatko Turkalj Turki Ivan Dorian Molnar
Kategória Év Előadó Dal Zeneszerző(k)
Szöveg / zene
Eredmény az Eurovízión Helyszín
Helyezés Pontszám
Sajtódíj 2024 Baby Lasagna Rim Tim Tagi Dim Marko Purišić 2. 547   Svédország, Malmö
Kategória Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín
Helyezés Pontszám
OGAE Song Contest Poll 2024 Baby Lasagna Rim Tim Tagi Dim 2. 547   Svédország, Malmö
Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín
Helyezés Pontszám
2016 Nina Kraljić Lighthouse 23. 73   Svédország, Stockholm

Lásd még

szerkesztés

További információk

szerkesztés
  1. Granger, Anthony: Croatia: Withdraws From The 2014 Contest (brit angol nyelven). Eurovoix, 2013. szeptember 19.
  2. ESC'16: Croatia & Bulgaria Return (brit angol nyelven). Eurovoix, 2015. november 26.
  3. Granger, Anthony: Croatia: Damir Kedžo Decides Against Competing in Dora 2021 (brit angol nyelven). Eurovoix, 2020. november 21.
  4. Horvátország indulóinak listája. diggiloo.net. (Hozzáférés: 2009. június 23.)
  5. 1996-os horvát nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 23.)
  6. 2001-es horvát nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 23.)
  7. 2003-os horvát nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 23.)
  8. 2009-es horvát nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. [2009. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. június 23.)