Lajosmizse város Bács-Kiskun megyében a Kecskeméti járásban.

Lajosmizse
Lajosmizse madártávlatból
Lajosmizse madártávlatból
Lajosmizse címere
Lajosmizse címere
Lajosmizse zászlaja
Lajosmizse zászlaja
Közigazgatás
Ország Magyarország
RégióDél-Alföld
MegyeBács-Kiskun
JárásKecskeméti
Jogállás város
Irányítószám 6050
Körzethívószám 76
Népesség
Teljes népesség11 334 fő (2018. jan. 1.)[1] +/-
Népsűrűség68,88 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság120 m
Terület164,66 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Lajosmizse (Magyarország)
Lajosmizse
Lajosmizse
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 01′ 35″, k. h. 19° 33′ 28″Koordináták: é. sz. 47° 01′ 35″, k. h. 19° 33′ 28″
Lajosmizse (Bács-Kiskun megye)
Lajosmizse
Lajosmizse
Pozíció Bács-Kiskun megye térképén
Lajosmizse weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Lajosmizse témájú médiaállományokat.

FekvéseSzerkesztés

A város Bács-Kiskun megye északi részén, a Duna–Tisza közi homokhátság északi részén, Kecskeméttől 17 km-re északnyugatra terül el. A város szinte teljes egésze homokra települt. Lajosmizse külterülete részben még homokhátság eredeti felszíni formáit őrzi, számos kisebb homokdűnét és homokhátat láthatunk, amelyek az uralkodó széliránynak megfelelő északnyugat-délkeleti irányba rendeződve szelik át a tájat. A magasabban fekvő dűnesorok között számos apróbb tó, illetve mocsár húzódik meg. A régi térképeken jelölt kis szikes tavak - Fehér-tó, Nyír-tó, Suba-tó -, mára kiszáradtak, többet a talajrendezések során lecsapoltak (Posta-tó).

A város az M5-ös autópályán vagy az 5-ös főúton - a középkori Buda-Kecskemét-Szeged úton - csatlakozik Magyarország fő közlekedési hálózatához. Vonattal a 142-es számú, Budapest–Lajosmizse–Kecskemét-vasútvonalon érhető el, amelynek a kecskeméti, illetve budapesti előváros forgalmat bonyolító szakaszai között Lajosmizse az átszállóállomás.

CímereSzerkesztés

A címerpajzs kék alapszíne az idő- és térbeli végtelenséget hivatott kifejezni. A kék egyben a transzcendencia színe is, jelzi, hogy a középkori Mizse településnek már volt kőtemploma. A zöld szín a hajdani ligetes legelőket, pusztákat idézi. A két harcias oroszlán felidézi, hogy a város a középkorban két településből, majd az újkorban két pusztából állt (Lajos és Mizse). Az oroszlánok által tartott Jászkürt (más néven Lehel kürtje) a lakosság etnikai összetartozásának, a jászok függetlenségének és szabadságvágyának jelképe. A két csillag a katolikus és a református hitközséget emeli ki. A címer tornasisakja az elmúlt ezredév, különösen a két világháború hősi halottaira és áldozataira emlékeztető memento, a korona pedig az önállóság, a helyi autonómia, az önkormányzatiság beszédes érzékeltetője. Az ötágú arany sisakkoronából a címerkép bal oldali, jobbra forduló oroszlánja növekszik, jobb mancsában tartja az említett Jászkürtöt.

 
Egy 19. századi tanya

TörténetSzerkesztés

Régészeti leletek bizonyítják, hogy a térség már a bronzkortól kezdve lakott volt. Nevezetes lelet az M5-öt pálya építésekor előkerült bronzdepot. Szkíta, kelta, szarmata, avar és a honfoglaló magyar régészeti anyag tanúsítja, hogy milyen fontos volt ez a homokos legelőkkel és szikes tavakkal tarkított föld a népvándorlás idején. A település központjában egy Földeák nevezetű, Árpád-kori település volt a név egy 15. századi dokumentumban bukkan fel először. A környéken a tatárjárás után betelepedett kunok létesítettek szállásokat. A 15. századtól írott források is előbukkantak Mizseszék, Kunmizse és Lajosszállás (Lajosülése) nevekkel.[2] Egy 1469-es dokumentumban Mátyás király a mizsei kunok adójának egy részét elengedte. A neves esemény tiszteletére az új Városháza átadásakor 2003-ban egy Mátyás király mellszobrot állítottak (Tischler Ferenc alkotása).  A török uralom fél évszázadon keresztül megkímélte Lajos és Mizse kunjait, és a szomszédos Benét. A halmozottan nehéz kettős adózást és a háborúk zivataros évtizedeit azonban a kis falvak nem bírták átvészelni. Először Bene, majd 1593-ban Lajos és Mizse is elnéptelenedik.

A török birodalomban a pusztákat Nagykőrös és Kecskemét bérelte, az oszmán hatalom megszűnte után a Habsburg-ház önkényesen használta, adta-vette azokat. A tudatos jászok és kunok elérték, hogy 1745-ben megválthassák pusztáikat, ezt nevezték Redemptio-nak.

Ekkortól kezdve 1876-ig Lajost, Mizsét és Benepuszta felét Jászberény birtokolta (Bene másik felét Jászladány). A jász gazdák először csak nyaralóknak, nyári kerteknek és legeltetésre alkalmas területeknek használták a pusztai birtokokat. Jászberény, mintegy hasznot látva a sok utazásból, három csárdát építtetett. A központi nagy vendégfogadó a fennmaradt archaikus helynévről kapta a Földeáki Csárda nevet.[3] Az épület 2003-ig polgármesteri hivatal épülete volt. A leendő új települések magjait a jászberényi tanyás gazdák, pásztorok, pusztacsőszök, csárdások, pusztabírók és agrármunkások alkották, akik már az 1800-as évek elejétől pusztaiakká váltak az által, hogy egyre több időt töltöttek birtokaikon. Az 1848-49 szabadságharc után a puszták az illegális kereskedelem, orgazdaság és a bűnözés melegágyává váltak. A betyárvilág emlékét mai napig őrzi a szájhagyomány és a zenefolklór. Basky Gyuri a széthullóban lévő hírhedt Bogár-banda tagja volt, amikor beszorították egy benei tanyába. A lehetetlen helyzetből a betyár az öngyilkosságba menekült.[4] A banda másik tagja (Bogár Szabó Mihály) egy szép juhászné miatt látogatta a környéket. A kapcsolat a vesztét okozta: csendbiztosokkal folytatott tűzharcban halálos sebet kapott.

1876-ban a megszüntetett Jászkun Kerületet beolvasztották az új megyerendszerbe. 1877-ben Lajos, Mizse és Fél-Bene pusztából létrejött Lajos-Mizse község Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében.

A községet alapító katolikus jász telepesek mellé Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét környéki (részben református) családok érkeztek. Megtelepedtek még kisebb csoportok Dabasról, Örkényből, valamint távolabbról zsidó kereskedők és cigányok. A lassan kiépülő birtokrendszer (Geréby, Mizsey, Bartal, Kláber, Tarnay, Ricsováry) sok munkást és napszámost igényelt. 1855-ben már mintegy 2000, 1890-ben 7000 fő lakosa volt,. A népesség folyamatosan emelkedett: 1910-ben már 9000 lakosa van. A római katolikus templom 1896-ban, a református 1902-ben épült fel közadakozásból és hitelből. 1899-ben egy kis zsidó templom is épült a Fő-utcán, de ezt közvetlen a második világháború után államosították és értékesítették, az új tulajdonosok pedig lebontották.[5] A Budapest-Lajosmizsei vasutat 1889-ben, a lajosmizsei-kecskeméti vasútvonalat pedig 1905-ben adták át a forgalomnak. 1907-ben Benepuszta önálló településsé vált Ladánybene néven A Szagri József által alapított polgári iskola 1932-ben kezdte meg működését. 1944 májusában több zsidó lakos házát gettóként használták, ide gyűjtötték a helyi és környékbeli deportáltakat. A mintegy 150 emberből álló transzport július első napjaiban indult a monori téglagyárba, onnan pár nap múlva tovább a haláltáborokba. A néhány túlélő nem költözött vissza Lajosmizsére, szétszóródtak a világ minden tájára. 1970-ben Lajosmizse nagyközségi rangot kapott. Az 1970-es évekig egy tucat külterületi iskola működött, többségük a Klebelsberg-iskolareformnak köszönhetően. Az 1976-ban átadott 200 férőhelyes központi kollégiummal együtt a külterületi iskolákat bezárták.

1986-ban az addig Lajosmizséhez tartozó Felsőlajos önálló község lett.
1993 óta város. A lakosság többsége az eredeti jászsági telepesek leszármazottja.

KözéleteSzerkesztés

PolgármestereiSzerkesztés

  • 1990–1994:
  • 1994–1998: Zsigó Viktor (KDNP-MDF-Nyugdíjas Klub-Gazdakör)[6]
  • 1998–2002:
  • 2002–2006:
  • 2006–2010:
  • 2010–2014: Basky András (Fidesz)[7]
  • 2014–2019:
  • 2019-től: Basky András (Fidesz-KDNP)[8]

NépességSzerkesztés

A település népességének változása:

 

2001-ben a város lakosságának 99%-a magyar, 1%-a egyéb (főleg német, svájci, holland, román) nemzetiségűnek vallotta magát. A roma/cigány lakosság száma - a 2010-es évektől beköltöző romániaiakkal együtt - eléri a 10%-ot.

A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,6%-a magyarnak, 3,6% cigánynak, 0,8% németnek, 1,1% románnak mondta magát (7,9% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 59,1%, református 8,9%, evangélikus 0,3%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 10,4% (19,8% nem nyilatkozott).[9]

NevezetességeiSzerkesztés

 
Tanyamúzeum
  • Tanyamúzeum – 1972-ben a 625. számú Német tanyából Dr. Bárth János néprajzkutató felügyeletével, dr. Havasi László tanácselnök, valamint Romány Pál, Gajdócsi István és Für Lajos támogatásával épült. Ez volt az ország első ilyen intézménye.[10] A lakóépületet, istállót, nyári konyhát, pincét, kukoricagórét, kocsiszínt, szerszámoskamrát, ólakat, galambházat, nyári jászolt, gémeskutat és üstházat lehet megtekinteni.[11] Többször felújítva, a Mezőgazdasági Múzeum tulajdonában.
  • Római katolikus templom – 1895–1896 között épült, Szent Lajos francia király tiszteletére szentelték fel . A második világháború alatt károkat szenvedett, azóta mindent helyreállítottak. Négy harangja van a templomnak, a legnagyobb 615 kg, a legkisebb pedig 65 kg. Harangjátéka 24 harangból áll. A templomban megtekinthető a torinói lepel másolata, valamint a Magyar Szent Korona és Lehel kürtje (Jászkürt) másolata.
  • Református templom – 1902-ben épült, ezt az évszámot jóval megelőzi a kis gyülekezet története. A hitközség anyakönyvezése már 1891-ből létezik. Szűcs Kálmán (1866–1927) volt az egyház alapító lelkipásztora, a lajosmizsei református temetőben nyugszik. Az ő munkájának köszönhetően erősödött meg a református közösségi élet.
  • Pusztatemplom (rom)– az egyhajós, gótikus stílusban épült templomot a mizsei kunok építették a 15. században. Nem kizárt, hogy alapja egy Árpád-kori, tatárjáráskor elpusztult templom. A felépített templom képezte egyben a 15–16. századi Mizse falu központját. Anyaga réti mészkő (darázskő). Ünnepekkor szabadtéri misét is tartottak itt az 1990-es években.[12] A felújítására, restaurálására tett lépések nem vezettek eredményre, csupán a támpillérek megerősítése történt meg.
  • Földeáki csárda - az 1740-es évek elejétől dokumentált a működése, a jelenlegi épületet 1827–28-ban építette Jászberény. Postaállomás, községháza, majd polgármesteri hivatal egészen 2003-ig, manapság helytörténeti kiállítóhely.
  • Temető - a község létesítése után került mai helyére, katolikus, református és zsidó részekkel. 19. századi sírkövek és családi kripták, valamint két kápolna (Bartal, Mihálovits) és egy új ravatalozó található. A kis zsidó temetőben ma már mindössze két tucat sírkő áll, néhány 19. századi, többsége magyar és héber nyelvű felirattal.
  • Ricsováry-kúria - Ricsováry Takács József huszárezredes építette 1941-ben, 1945 után iskola, ma magántulajdonban, átépítve.
  • Mizsey-kúria - Mizsey Péter építette az 1890-es években, 1945 után téesz központja, magántulajdonban, romos állapotban.
  • Kláber kastély - a szőlészetéről és borászatáról híres Klábertelep tulajdonosa Kláber Mór építette az 1900 évek elején. Tulajdonosa halála után a cég sorozatos panamák áldozatává vált, majd csődbe ment. 1945 után iskola-óvoda, átépítve, romos állapotban.
  • Geréby-kúria - üdülőközpont, lovasudvar, Geréby Gyula földbirtokos kúriája az 1890-es évek végén épült, nagy parkkal. A család külföldre távozása után a kúria téeszközpont, később szálloda, magántulajdonban, jelentősen átalakítva.
  • Ipartestület - A Dózsa György úton, a rendőrség épülete mellett álló épületet 1928-ban építették fel hitelből. A 2000-es évek elején felújítva, egy helyiségben az ipartestület életét megörökítő kis kiállítás látható, a nagyteremben kínai üzlet működik.
  • Sípos Mihály utca - a város északi határán, azon kevés utcák egyike, amelyet helyi vezetőről neveztek el. Sípos Mihály (1927–1987) az 1954-ben létesített háziipari szövetkezet alapítója, haláláig igazgatója. Az üzem ma is áll, átalakított homlokzatán márványtáblát helyeztek el Sípos Mihály emlékére (Széchenyi út).
  • Tarnai utca - dupla szélességű utca, a község szülöttjéről, dr. Tarnay Lajos (1880-1954), árvaszéki ülnökről, Gazdakör elnökéről elnevezve. Az utcában működött a Buday-malom.
  • Szent Vendel szobor - a katolikus templom előtt áll, Kollár Mihály állíttatta 131 forintnyi alapítvánnyal 1862-ben

Több épületen van emléktábla, hirdetve valamikori tulajdonosát és az épület funkcióját (Popper-bolt, Buday-malom, Lusztig-bolt, Ferenczi-ház stb.). A város bel- és külterületén több tucat, út menti kereszt és szakrális szobor található. Nevezetesebbek: Szent Vendel-szobor, Pintér-kereszt, Bessenyi-kereszt, Páldeák-kereszt, Máriácska-szobor.[13] Az általános iskola bejáratánál emléktábla őrzi három lajosmizsei zsidó gyermek emlékét, akik Auschwitzban pusztultak el.

  • Iskola-tó
  • Horgász-tó

Nevezetes lajosmizseiekSzerkesztés

  • Baranyi Gyula (1925–2009), az Új Írás főszerkesztője, nagykövet (Kanada, Uganda, Fülöp-szigetek, 1988-1994)
  • Benke László (1948–2019), országos hírű mesterszakács
  • Bessenyei Ferenc (1919–2004), a Nemzet Színésze, Lajosmizse díszpolgára
  • Bujdosó Ernő (1944–), Munkácsy-díjas festőművész
  • Czigány Judit (1991– ) színésznő, énekesnő
  • Dobai Tamásné Kugler Zsuzsanna (1946–), zongora- és szolfézstanár, Szekszárd város kitüntetettje
  • Dudás Gyula (1925-2001), gazdaságföldrajz-kutató, egyetemi oktató
  • Gór József (1939-2018, a lajosmizsei Mizsepack Nyomdaipari Kft. ügyvezető igazgatója, az Év Vállalkozója cím tulajdonosa (2011)
  • Jóni György (1949-), prímás, apja zenekarában kezdett el muzsikálni, megyei Príma Primissima díjas (2014)
  • Horváth Ödön, dr. (1901–1956), lapkiadó, Kecskemét főispánja 1944-ben
  • Kéri József, dr. (1924–1985) mérnök, Népi Kollégium szervező, igazgató
  • Kiss Zoltán, (?) Venesz József díjas, Aranykoszorús mestercukrász, hazai és nemzetközi díjak kitüntetettje
  • Kocsis Tibor, (1981) énekes, az X-faktor 2011-es győztese
  • Kollár Csaba, vállalkozó, agrárszakember, a Hirös Tojás és Mizsetáp kft. tulajdonos igazgatója, a Díj a Sikeres Vállalkozásokért kitüntetettje (2015)
  • Kürti László, Prof. dr., kulturális antropológus, doktori diplomáját az USA-ban szerezte, oktatott az ELTE-n, számos külföldi egyetemen, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének professzora
  • Lajossy Sándor (1920–1989), költő, író, lapkiadó Lajosmizsén született, Angliában hunyt el
  • Máthé József (1897–1957), Amerikából költözött Lajosmizsére, a felsőlajosi részen mintagyümölcsöst hozott létre
  • Nagy Tibor, ifj., olimpiai -és világbajnok fogathajtó, magyar derby, magyar kupa győztes
  • Oláh János (1923–1988), Állami-díjas, agrármérnök, Lajosmizsén született
  • Paál Huba, kertészmérnök, agrártudományi szakember
  • Papp László (1933–1988), agrárszakember, Mathiász-díjas gyümölcsnemesítő, szabadalma a kajszibarack Papp-féle ernyőművelése
  • Podmaniczky István, báró (Lajosmizse, 1885- Budapest, 1926), felesége alsólehotai Scultéty Erzsébet (1889-1926)
  • Polyák Imre (1932–2010), birkózó, olimpiai bajnok, világbajnok, Lajosmizse díszpolgára, a helyi sportcsarnok névadója
  • Reszler Ákos (1944–), villamosmérnök, egyetemi doktor, az Év Informatikai Menedzsere díjas
  • Rimóczi László, cukrász, grillázsmester
  • Sápi Vilmos (1924–2000), történész, akadémikus
  • Schuber Koósa Antal (1929–1999), költő, író, neje a helyi születésű Bódi Mária, aki férjével együtt lapszerkesztőként működött, 1956-ban az USA-ba emigráltak, az 1990-es évek elelén Lajosmizsére költöztek
  • Simándi Béla (1899–1969), író, költő, lapszerkesztő, az 1930-as években tanított egy helyi külterületi iskolában (Kulapitye)
  • Skultéti Árpád (1949–), festő, tűzzománc készítő
  • Staar Gyula (1944–), tanár, író, újságíró, a Természet Világa szerkesztője (1974-1989), főszerkesztője (1990-2017)
  • Szalay Károly (1859–1938), tanár, költő, író, műfordító Lajosmizsén hunyt el
  • Szőrös József (1917–1999), gazdálkodó, naiv fafaragó, szobrász
  • Tari Endre, többszörösen kitüntetett nyugdíjas pedagógus
  • Vass Csaba (1950–2017), szobrász, Lajosmizsén kívül Dusnok, Hajós, Ladánybene, Tiszakürt településeken vannak köztéri alkotásai
  • Vass József (1910–1988), Erdélyből Lajosmizsére települt szűcsmester, a Népművészet Mestere (1981)

GazdaságSzerkesztés

Számos vállalkozás nevében szerepel a "mizse" kifejezés, utalásként a városra. A városban és környékén főként mezőgazdasági, illetve idegenforgalmi jellegű vállalkozások működnek. Lajosmizsét homokos talaja és napsütésben gazdag éghajlata elsősorban gyümölcstermesztésre predesztinálja. A városban sok gazdálkodó foglalkozik zöldség- és gyümölcstermesztéssel, kiemelkedő a szamóca- és paprikatermesztés, amelynek elsődleges célpontja a budapesti felvevőpiac.

Külterületén számos, napjainkban is lakott tanya található. A tanyák egy része már nem mezőgazdaságból, hanem legalább részben idegenforgalomból él.

KépgalériaSzerkesztés

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2018. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2018. szeptember 3. (Hozzáférés: 2018. szeptember 4.)
  2. Benedek Gyula - Kürti László, Bene, Lajos és Mizse oklevelei, történeti dokumentumai (1385-1877). Kecskemét, 2004, 5-9.
  3. Kürti László: Jászberény csárdái. Adatok a pusztai csárdák 18. századi történetéhez. Zounuk 18, 2003: 49-50.
  4. Kürti László: Ladánybenei évszázadok. Ladánybene, 2006, 99. 
  5. Kürti László: Történelem és emlékezet. 9. o.
  6. Lajosmizse települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 1994. december 11. (Hozzáférés: 2020. január 6.)
  7. Lajosmizse települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. november 27.)
  8. Polgármesterek megyénk tízezer fő alatti településein (magyar nyelven) (html). Baon.hu., 2019. október 15. (Hozzáférés: 2019. december 6.)
  9. Lajosmizse Helységnévtár
  10. Kürti László, A lajosmizsei Tanyamúzeum, in Határjelek és határhányások. Kothencz Kelemen szerk. Baja: Türr István Múzeum, 2014, 58.
  11. Dr. Beck Tibor muzeológus: Magyar Mezőgazdasági Múzeum - Lajosmizsei Közérdekű Muzeális Kiállítóhely. Magyar Mezőgazdasági Múzeum. (Hozzáférés: 2013. szeptember 30.)
  12. Pusztatemplom romjai (pdf). lajosmizse.hu. (Hozzáférés: 2013. szeptember 30.)
  13. Kürti László - Hajdrik Sándor, Útmenti keresztek és szakrális kisemlékek Lajosmizsén. Kecskemét: Porta Egyesület, 2010.

Külső hivatkozásokSzerkesztés