Dakar-rali

évente megrendezett, sivatagi tereprali verseny
(Párizs-Dakar-rali szócikkből átirányítva)

A Dakar-rali (A Dakar, Párizs–Dakar) egy évente megrendezett, sivatagi tereprali verseny. 1979-ben rendezték meg először, Párizs és Dakar között. A viadal alapítója a francia Thierry Sabine, aki haláláig főszervezőként is tevékenykedett.

Dakar-rali
A Dakar-trófea (2006)
A Dakar-trófea (2006)

Kategóriatereprali
HelyszínEurópaAfrika (19792007)
Dél-Amerika (20092019)
Ázsia (2020–)
Első év1979
Versenyzőkváltozó
Csapatokváltozó
A(z) Dakar-rali weboldala

A Dakar-ralin négy kategóriában versenyeznek a résztvevők. Autók és motorok kategóriában már az első versenyen is el lehetett indulni. A második ralin felvették a kamionok kategóriát is a versenybe. 2009-ben bővült újra a rajtlista új gépekkel. Ekkor csatlakozott a quadok kategória.

A Dakar-rali tradicionálisan Párizs és Dakar között zajlik, de a verseny története folyamán többször is adódott olyan alkalom, hogy nem Dakar, hanem másik város volt a célállomás. 2008. január 4-én jelentették be, hogy a tervek szerint január 5-én induló 2008-as rali biztonsági okok miatt elmarad.[1] 2009-től a verseny átkerült Dél-Amerikába, de a Dakar-rali nevet a hagyományok miatt megtartották. A versenyt 2020-ban Ázsiában, Szaúd-Arábiában bonyolították le.[2]

A Dakar-rali legsikeresebb versenyzője a francia Stéphane Peterhansel, aki hatszor motorral és hétszer autóval nyert.[3]

Története szerkesztés

A történet egy milliárdos fiatallal, Thierry Sabine-nel kezdődött, mikor egy autóversenyen eltévedt a sivatagban. A kaland majdnem az életébe került, de végül is haza tudott térni Franciaországba, és elhatározta, hogy másokkal is megosztja az élményt. Az először 1978-ban elindított túra útvonala eredetileg a franciaországi Párizs és a szenegáli Dakar között vezetett, azóta politikai és más tényezők miatt ez többször is változott. A versenyzők kezdetben csak saját szórakoztatásukra indultak, de néhány év alatt megjelentek a rangos gyári csapatok is (Porsche, DAF, japán márkák).

Megszületése óta először töröltek Dakar-ralit, miután 2007. december végén terroristák megöltek négy francia turistát és három katonát Mauritániában. A szervezők a francia kormány kérésére lefújták a 2008-as versenyt.[4]

Útvonalai szerkesztés

 
Országok melyeken már áthaladt történelme alatt a Dakar. Narancssárgával azok az országok, melyeken csak 1992-ben haladt át.

Érintett országok szerkesztés

Ország #
  Szenegál 28
  Mali 22
  Franciaország 21
  Mauritánia 21
  Spanyolország 15
  Marokkó 13
  Niger 13
  Algéria 11
  Burkina Faso 6
  Guinea 6
  Líbia 6
  Argentína 4
  Chile 4
  Portugália 3
Ország #
  Angola 2
  Csád 2
  Egyiptom 2
  Elefántcsontpart 2
  Peru 2
  Tunézia 2
  Dél-afrikai Köztársaság 1
  Gabon 1
  Kamerun 1
  Kongói Köztársaság 1
  Közép-afrikai Köztársaság 1
  Namíbia 1
  Sierra Leone 1

Magyarok a Dakar-ralin szerkesztés

Eddigi győztesek szerkesztés

Az alábbi táblázatban olvashatók a Dakar-rali győzteseinek listája, kategóriánként.

Évszám Autók Motorok Kamionok
Versenyző
Navigátor
Típus Versenyző Típus Versenyző Típus
1979   Alain Génestier
  Joseph Terbiaut
Range Rover   Cyril Neveu Yamaha XT500
1980   Freddy Kottulinsky
  Gerd Löffelmann
Volkswagen Iltis   Cyril Neveu Yamaha XT500   Ataquat Sonacome
1981   René Metge
  Bernard Giroux
Range Rover   Hubert Auriol BMW GS800R   Adrien Villette ALM/ACMAT
1982   Claude Marreau
  Bernard Marreau
Renault 20   Cyril Neveu Honda XR550   Georges Groine Mercedes-Benz
1983   Jacky Ickx
  Claude Brasseur
Mercedes 280 G   Hubert Auriol BMW GS800R   Georges Groine Mercedes-Benz
1984   René Metge
  Dominique Lemoyne
Porsche 911   Gaston Rahier BMW GS980R   Pierre Lalleu Mercedes-Benz
1985   Patrick Zaniroli
  Jean Da Silva
Mitsubishi Pajero   Gaston Rahier BMW GS980R   Karl-Friedrich Capito Mercedes-Benz
1986   René Metge
  Dominique Lemoyne
Porsche 959   Cyril Neveu Honda NXR750V   Giacomo Vismara Mercedes-Benz
1987   Ari Vatanen
  Bernard Giroux
Peugeot 205 T16   Cyril Neveu Honda NXR750V   Jan de Rooy DAF
1988   Juha Kankkunen
  Juha Piironen
Peugeot 205 T16   Edi Orioli Honda NXR800V   Karel Loprais Tatra
1989   Ari Vatanen
  Bruno Berglund
Peugeot 405 T16   Gilles Lalay Honda NXR800V
1990   Ari Vatanen
  Bruno Berglund
Peugeot 405 T16   Edi Orioli Cagiva Elefant 900   Villa Perlini
1991   Ari Vatanen
  Bruno Berglund
Citroën ZX   Stéphane Peterhansel Yamaha YZE750T   Jacques Houssat Perlini
1992   Hubert Auriol
  Philippe Monnet
Mitsubishi Pajero   Stéphane Peterhansel Yamaha YZE850T   Francesco Perlini Perlini
1993   Bruno Saby
  Dominique Seriyes
Mitsubishi Pajero   Stéphane Peterhansel Yamaha YZE850T   Francesco Perlini Perlini
1994   Pierre Lartigue
  Michel Perin
Citroën ZX   Edi Orioli Cagiva Elefant 900   Karel Loprais Tatra
1995   Pierre Lartigue
  Michel Perin
Citroën ZX   Stéphane Peterhansel Yamaha YZE850T   Karel Loprais Tatra
1996   Pierre Lartigue
  Michel Perin
Citroën ZX   Edi Orioli Yamaha YZE850T   Viktor Moskovskikh Kamaz
1997   Sinodzuka Kendzsiró
  Henri Magne
Mitsubishi Pajero   Stéphane Peterhansel Yamaha YZE850T   Peter Reif Hino
1998   Jean-Pierre Fontenay
  Gilles Picard
Mitsubishi Pajero   Stéphane Peterhansel Yamaha YZE850T   Karel Loprais Tatra
1999   Jean-Louis Schlesser
  Philippe Monnet
Schlesser-Renault Buggy   Richard Sainct BMW F650RR   Karel Loprais Tatra
2000   Jean-Louis Schlesser
  Henri Magne
Schlesser-Renault Buggy   Richard Sainct BMW F650RR   Vlagyimir Csagin Kamaz
2001   Jutta Kleinschmidt
  Andreas Schulz
Mitsubishi Pajero   Fabrizio Meoni KTM LC4 660R   Karel Loprais Tatra
2002   Maszuoka Hirosi
  Pascal Maimon
Mitsubishi Pajero   Fabrizio Meoni KTM LC8 950R   Vlagyimir Csagin Kamaz
2003   Maszuoka Hirosi
  Andreas Schulz
Mitsubishi Pajero   Richard Sainct KTM LC4 660R   Vlagyimir Csagin Kamaz
2004   Stéphane Peterhansel
  Jean-Paul Cottret
Mitsubishi Pajero   Nani Roma KTM LC4 660R   Vlagyimir Csagin Kamaz
2005   Stéphane Peterhansel
  Jean-Paul Cottret
Mitsubishi Pajero   Cyril Despres KTM LC4 660R   Firdaus Kabirov Kamaz
2006   Luc Alphand
  Gilles Picard
Mitsubishi Pajero   Marc Coma KTM LC4 660R   Vlagyimir Csagin Kamaz
2007   Stéphane Peterhansel
  Jean-Paul Cottret
Mitsubishi Pajero   Cyril Despres KTM 690 Rally   Hans Stacey MAN
2009   Giniel de Villiers
  Dirk Von Zitzewitz
Volkswagen Touareg   Marc Coma KTM 690 Rally   Firdaus Kabirov Kamaz
2010   Carlos Sainz
  Lucas Cruz
Volkswagen Touareg   Cyril Despres KTM 690 Rally   Vlagyimir Csagin Kamaz
2011   Nászer el-Attija
  Timo Gottschalk
Volkswagen Touareg   Marc Coma KTM 450 Rally   Vlagyimir Csagin Kamaz
2012   Stéphane Peterhansel
  Jean-Paul Cottret
MINI   Cyril Despres KTM 450 Rally   Gerard de Rooy Iveco
2013   Stéphane Peterhansel
  Jean-Paul Cottret
MINI   Cyril Despres KTM 450 Rally   Eduard Nyikolajev Kamaz
2014   Nani Roma
  Michel Périn
MINI   Marc Coma KTM 450 Rally   Andrej Karginov Kamaz
2015   Nászer el-Attija
  Matthieu Baumel
MINI   Marc Coma KTM 450 Rally   Ajrat Mardejev Kamaz
2016   Stéphane Peterhansel
  Jean-Paul Cottret
Peugeot 2008 DKR   Toby Price KTM 450 Rally   Gerard de Rooy Iveco PowerStar
2017   Stéphane Peterhansel
  Jean-Paul Cottret
Peugeot 3008 DKR   Sam Sunderland KTM 450 Rally   Eduard Nyikolajev Kamaz
2018   Carlos Sainz
  Lucas Cruz
Team Peugeot Total   Matthias Walkner Red Bull KTM Factory Racing   Eduard Nyikolajev Kamaz
2019   Nászer el-Attija
  Matthieu Baumel
Toyota Hilux Dakar   Toby Price KTM 450 Rally   Eduard Nyikolajev Kamaz
2020   Carlos Sainz
  Lucas Cruz
Bahrain JCW X-Raid Team   Ricky Brabec Honda   Andrej Karginov Kamaz
2021   Stéphane Peterhansel
  Boulanger
Mini John Cooper Buggy   Kevin Benavides Honda   Dmitrij Szotnyikov Kamaz
Évszám Quadok
Versenyző Típus
2009   Josef Macháček Yamaha
2010   Marcos Patronelli Yamaha
2011   Alejandro Patronelli Yamaha
2012   Alejandro Patronelli Yamaha
2013   Marcos Patronelli Yamaha
2014   Ignacio Casale Yamaha
2015   Rafal Sonik Yamaha
2016   Marcos Patronelli Yamaha
2017   Szergej Karjakin Yamaha
2018   Ignacio Casale Yamaha
2019   Nicolas Cavigliasso Yamaha Raptor 700R
2020   Ignacio Casale Yamaha

Győzelmek versenyzők szerint szerkesztés

Az alábbi táblázatban azok a versenyzők szerepelnek, akik legalább kétszer nyerték meg a Dakar-ralit.

Versenyző # Évszám
  Stéphane Peterhansel 14 1991, 1992, 1993, 1995, 1997, 1998, 2004, 2005, 2007, 2012, 2013, 2016, 2017, 2021
  Vlagyimir Csagin 7 2000, 2002, 2003, 2004, 2006, 2010, 2011
  Karel Loprais 6 1988, 1994, 1995, 1998, 1999, 2001
  Cyril Despres 5 2005, 2007, 2010, 2012, 2013
  Cyril Neveu 5 1979, 1980, 1982, 1986, 1987
  Marc Coma 5 2006, 2009, 2011, 2014, 2015
  Edi Orioli 4 1988, 1990, 1994, 1996
  Ari Vatanen 4 1987, 1989, 1990, 1991
  Eduard Nyikolajev 4 2011, 2017, 2018, 2019
  Hubert Auriol 3 1981, 1983, 1992
  Pierre Lartigue 3 1994, 1995, 1996
  René Metge 3 1981, 1984, 1986
  Richard Sainct 3 1999, 2000, 2003
  Nászer el-Attija 3 2011, 2015, 2019
  Carlos Sainz 3 2010, 2018, 2020
  Ignacio Casale 3 2014, 2018, 2020
  Georges Groine 2 1982, 1983
  Firdaus Kabirov 2 2005, 2009
  Maszuoka Hirosi 2 2002, 2003
  Fabrizio Meoni 2 2001, 2002
  Alejandro Patronelli 2 2011, 2012
  Francesco Perlini 2 1992, 1993
  Gaston Rahier 2 1984, 1985
  Jean-Louis Schlesser 2 1999, 2000
  Toby Price 2 2016, 2019

Győzelmek országok szerint szerkesztés

Az alábbi táblázatban azok az országok szerepelnek, melyek versenyzői megnyerték a ralit.

Ország #
  Franciaország 51
  Oroszország 15
  Olaszország 10
  Spanyolország 7
  Csehország 6
  Finnország 5
  Argentína 6
  Hollandia 4
  Chile 4
  Japán 3
  Belgium 3
  Katar 3
  Ausztria 3
  Németország 2
  Dél-afrikai Köztársaság 1
  Svédország 1
  Egyesült Királyság 1
  USA 1

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az ASO a terroristaveszély miatt fújta le a 2008-as Dakar-ralit. nemzetisport.hu, 2008. január 4. (Hozzáférés: 2011. január 1.)
  2. Ázsiában talált új otthonra a Dakar Rali, januárban start!. autonavigator.hu, 2019. május 11.
  3. Dakar 2017: Peterhansel 13. alkalommal győzött a viadalon. nemzetisport.hu, 2017. január 14. (Hozzáférés: 2017. január 14.)
  4. Lefújták a Dakart!. Hirado.hu, 2008. január 3. (Hozzáférés: 2008. január 7.)[halott link]
  5. Az ünnepélyes rajtot Párizsban tartották, de ezután hajóval vitték át a mezőnyt Dakarba, ahol ténylegesen elkezdődött a verseny.

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Dakar-rali témájú médiaállományokat.