Szerkesztővita:Gyimhu/2012

Aktív megbeszélések

MegkésveSzerkesztés

Boldog Újévet Kívánok. Most szembesültem azzal, hogy a Cukorbetegség cikknél feltett kérdéseidre csak talán valami sebtében megfogalmazott választ írtam. Az azért továbbra is igaz, hogy a wikipédia átlagos műveltségű embereknek szól, valamint, hogy nem helyettesítheti a szakorvost. A cukorbetegség nagyon is olyan betegség, ahol állandó ellenőrzésre és egyénekre szabott diétákra van szükség. Ez vonatkozik a fehérjebevitelre és mindenféle szénhidrátra (a gyümölcscukorra is!). Függ az egyén testsúlyától, munkakörétől és számos életfolyamatot szabályozó tényezőtől. A fehérjéből valóban képződhet szénhidrát, de ennek mértéke egyénileg a táplálkozási szokásoktól, fizikai és szellemi terheléstől függ. Nagyon leegyszerűsítve talán azt írhatnám, hogy a fő típusokon belül is annyiféle cukorbetegség van, ahány beteg. Irodalomból csak a fő típusokra lehet - nem is egyértelmű - válaszokat találni. Általános tájékozódáshoz ez persze megfelel, de nem helyettesíti a tapasztalt szakorvost, a laboratóriumi hátteret és a beteg saját tapasztalatait. (Milyen más betegségei vannak, milyen a pajzsmirigy működése, stresszes-e a munkaköre, van-e esetleg ételallergiája, milyen ételeket nem kedvel, stb. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2012. január 3., 10:29 (CET)

A Wikipédia átlagos műveltségű ember számára érthető kell legyen, következésképp legalább átlagos műveltségűeknek szól.   A 25. érettségi találkozón ajánlotta nekem a volt osztálytársam. Ő most gyógyszerészként az Akadémia levelező tagja. Talál benne számára is érdekes dolgokat (bár tartok tőle, hogy az angolban).

Az egyénre szabott diétát mindig mindenütt elmondják. Amikor először voltam cukorbetegséggel a körzeti orvosnál (munkahelyi szűrésen „buktam le”), adott két könyvet, hogy olvassam el, abban minden tudnivaló (a diéta is) benne van.

Nem voltam benne a könyvben.   Akkor viszont nem lehetett személyre szabott. Viszont egy csomó önellentmondást találtam bennük. Ezért kezdtem el kutakodni. Kellett ez Neked?  

Azóta körzeti orvost váltottam.

Boldog új évet Neked is.--Gyimhu vita 2012. január 6., 18:37 (CET)

GyógyszerlistákSzerkesztés

Üdvözletem. Felraktam a Véleménykérés lapra a gyógyszerlistákkal kapcsolatos kérdést, inkább a Wikikönyvekben lenne a helye szerintem, bár a gyógyszerek még az időjárásnál is gyorsabban változnak. --karesznincs vita 2012. január 13., 19:27 (CET)

E-mailSzerkesztés

Szia!

Írtam neked egyet. Megkaptad?

Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 5., 11:27 (CET)

Ritkán nézem a postafiókomat. Válaszoltam.

Azért tűntem el, mert kinéztem magamnak a w:en:Talastine-t, hogy szócikket írok róla, de az Istennek nem találtam róla semmit. És mivel makacs vagyok, sokáig próbálkoztam, mire letettem róla.  --Gyimhu vita 2012. február 5., 12:09 (CET)

Most miattam sűrűben kell megnézned, ugyanis válaszoltam.   Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2012. február 5., 12:26 (CET)

valótlanságSzerkesztés

Szia! Ezt olvasom a lapodon: "Hivatalosan még a Fordítás sablonnak sincs helye a szócikkben, azaz nem szabad megadni, hogy a magyar szócikk milyen más nyelvű Wiki fordítása." Ez nem igaz, ugyanis meg lehet adni a fordításban, hogy melyik nyelvből lett fordítva, lásd az én kiemelt szócikkeimet. Én úgy írnám le, hogy jó páran nem adják meg, ha fordítanak más nyelvű wikiből. Üdv   Szajci pošta 2012. március 18., 06:37 (CET)

Értem, viszont itt azt beszéltük, hogy a jegyzetek és a források közé, új szakaszként tesszük be a fordítást, tehát helye is van neki, és kezd elterjedni, úgyhogy szerintem inkább vedd le ezt a szöveget a szerklapodról, és alkalmazd te is így. Eddig nem volt ebből gond :D Baráti üdvözlettel   Szajci pošta 2012. március 18., 10:38 (CET)

Te valamit nagyon félreértettél. A szövegközi iwiki hivatkozást tiltja, a fordítás sablonnak ehhez semmi köze. Úgyhogy nézz még egyszer utána ennek, kérdezz meg mást, de amit te mondasz, az valótlanság!   Szajci pošta 2012. március 19., 09:06 (CET)

  • Gyimhu, a megbeszélések alapján a „Fordítás” szakasz több mint fél éve szerepel az ajánlott cikkszerkezetben: Wikipédia:Szócikkek felépítése, a gyakorlat pedig már több éve szentesítette a {{Fordítás}} használatát.
    Azzal a véleményeddel azonban teljesen egyet értek, hogy ha egyszer szabad a „További információk” szakaszában utalni egy jó idegen nyelvű összefoglalóra valamilyen a cikk témájával szoros kapcsolatban levő fogalom kapcsán, akkor ebből a lehetőségből a wikipédiákat sem szabadna kizárni. Sőt, az angol és a francia Wikipédia példáját követve, a cikkek szövegében is nyugodtan jelezni lehetne a piros linkek mellett az interwikiket. Ennek tiltása kimutathatóan az angol útmutató lefordított szövegének félreértelmezéséből jött eredetileg létre, csak sajnos időközben többen is ragaszkodnak hozzá.
  • Szajci, Gyimhu szerintem is félreértett valamit, de hát az ő szerkesztői lapja arra való, hogy az ő véleményét fejezze ki.
--Karmela posta 2012. március 19., 11:27 (CET)

Cikkek fordításaSzerkesztés

Ehhez a megbeszéléshez én is hozzá szeretnék szólni, mert azt hiszem, hogy vajmi megfontolás után kibogoztam az idegen nyelvű wikire való hívatkozás elvetésének okát. Szerintem érthető, ha ez általában elkerülendő, mégpedig azért, mert egy wiki cikk napokon, még perceken belül is megváltozhat, tehát hogyan ellenőrízhesse az olvasó, hogy a te fordításod megbízható vagy nem? Ezt érthetőnek találhatjuk, mert egy nyomdai eredetű irodalomra való hivatkozás esetén is megadod egy cikk keltét, könyv kiadási dátumát, stb.

Tehát ha megadod, hogy az új cikked az idegennek milyen dátuma alatt szereplő szövegét használtad a magyar szöveg megírására, akkor az olvasó (ha érti a nyelvet) ellenőrízheti a fordításod pontosságát és ha a fordítást hibásnak találja, azt kijavíthatja (a wikipedia alapelvei alapján) tehát ha az idegen cikk szövege, vagy a szakirodalom véleménye a cikked fordítása után valamikor megváltozott a magyar cikket az új nézetek alapján kijavíthatja. Ez nem ellenkezhet a wikipédia általános elvével, sőt ez annak az alapja. Ennek az elvnek alapján minden további megfontolás nélkül én is készítek magyar cikkeket egy meglevő angol, vagy francia cikk alapján, és forrásként megadom, hogy az idegen cikk melyik változatát használtam. Üdv LouisBB vita 2012. április 16., 16:41 (CEST)

Az olvasó nem ellenőrizni akarja a cikket, hanem információhoz jutni. Sajnos ezt a magyar Wiki szabályai nem veszik figyelembe.

Ellenőrizni a Wiki szerkesztői akarják. Ez teljesen rendben van, csak ennek nem lenne szabad zavarnia az olvasót. A forrás fogalmát a szerkesztők szemszögéből definiálták, nem az olvasókéból, ez pedig elvi hiba.

Persze, az enWiki cikket elvileg teljesen át lehet írni, de ez nem életszerű, pláne nem természettudományos szócikkekben.--Gyimhu vita 2012. április 21., 23:49 (CEST)


  • Honnan tudod, hogy az olvasónak mi a szándéka? Ha információra, vagy bármely tudományos adatra van szükséged fontos tudni annak megbízhatóságát. Ebben az információ nem különbözik a kémiai anyagoktól, amit különböző tisztasági fokon vásárolhatsz. Az angol wikit a cikkek megbízhatósága már évek óta zavarja, mert a wiki elv szerint akárki szerkesztheti a cikkeket. Egy frappáns példa erre az, hogy már évekkel ezelőtt voltak középiskolai tanárok akik feladatként adták fel diákjaiknak agy wiki cikk megírását. A wikikpédiát mindezek miatt megbízhatóságáért többször is kritika érte. Így a cikkek megbízhatósága már régóta foglalkoztatja a szerkesztőséget és cikk megbízhatósági színvonalakat is állítottak fel.
  • Értelmezésem szerint a Forrás megadása azért szükséges, hogy az a cikk megbízhatóságát alátámassza. Így ha egy új cikkben megadod, hogy egy wiki cikk másnyelvű változatának melyik kiadására alapoztad a cikkedet, az egyenértékű azzal a meghatározással, hogy egy könyvnek melyik kiadása, vagy egy folyóiratnak pontosan melyik cikke volt a forrásod, mert azt a dátum meghatározza. Üdv LouisBB vita 2012. április 22., 09:57 (CEST)

Onnan tudom, mi az olvasó szándéka, hogy mielőtt először szerkesztettem, öt éven keresztül használtam a Wikit lekérdezésre, a saját adatbázisom építésére. És még emlékszem rá, milyen volt.

Persze fontos a megbízhatóság, és fontos az is, hogy ezt ellenőrizzük. De ez a Wiki belügye. Viszont a magyar Wiki-szerkesztőktől eltérően a kémiai adatbázisok megbíznak benne, és linkelnek rá, tudván, hogy nem szakértők írják, a Google pedig első helyen adja. Ez nem véletlen.

A Wiki – hiszitek vagy nem – összességében pontos és megbízható. A Wiki de facto forrás, még ha de jure nem is az. Persze mindenki tud ellenpéldákat – én is. Olyankor javítok.

A pontosságot viszont a szakértelem garantálja, nem (csak) a forrás. Ha megadok egy könyvet forrásként, annak csak szakember tud utánanézni. Másnak nem lesz meg. Az olvasóknak sem. Az ilyen forrás bizony a szakembereken kívül senkinek nem mond semmit, de megnyugtatja a csak látszatra adó sznobokat. Az olvasók jelentős része nem szakember. Viszont a Wikiben nagyon jól működik a minőségellenőrzés, és ez részben ellensúlyozza a szakértelem hiányát.

A Wiki filozófiája az, hogy minden nyilvános. Legyen a cikk forrása is az a szakértő olvasónak, de ők a törpe minoritás. Vagyis a cikkforrás nem szembeötlő helyre való. A További információk az olvasónak fontosabb, mint a forrás.--Gyimhu vita 2012. április 23., 00:19 (CEST)

  • Azt már tapasztaltam, hogy a forrás megadását a magyar nyelvű Wikipédia nem veszi nagyon komolyan, mert van számos cikk amiből ez hiányzik. Így a {{nincsforrás}} sablon magyar nyelvű lapokon ritkán szerepel. Az angol nyelvű Wikipédián ez sokkal gyakoribb. Még szövegközti hivatkozást is gyakran megkövetelnek. Ez meg is van okolva azzal, hogy állításaid ellenőrízhetőek legyenek, egyébként akármit beleírhatnál egy cikkbe. Ez nem az én privát véleményem, de ha kívánod megkeresem a forrását.
  • Jó, jó, az olvasó célja nem az ellenőrzés, de az, hogy az információ amit keres megbízható legyen. Ezért köti ki a Wikipédia, hogy egyéni véleménynek egy cikkben nincs helye, amit a forrás megadása garantálja.
  • Persze mindannyian tudjuk, hogy milyen remek a Wikipédia, még minden hangoztatás nélkül is, ezért járulunk hozzá, de ha tökéletes lenne akkor nem lenne ránk szüksége. LouisBB vita 2012. április 23., 09:34 (CEST)

E-mailSzerkesztés

Szia!

Írtam neked egy e-mail-t az itteni elérhetőségedre. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. május 19., 23:09 (CEST)

A "wikipedia nem forrás"Szerkesztés

A wikipedia egy számomra megfoghatatlan üzleti modell szerint működik. Egyenlőre a "Wiki nem forrás" korrekt elv, mert, ha a hivatkozott lap forrásolt, annak a forrásait át tudod másolni, ha nem akkor meg indokolt, hogy ne hivatkozz rá.

Valamiért az üzemeltetőknek egyenlőre erős érdeke, hogy a cikkek minősége ellenőrizhetetlen legyen. Amint ez megváltozik, az egész Wiki egy sokkal jobb dologgá válik, illetve lesöpri a piacról a fizetős versenytársakat. Addig csak egy buta káosz.

--88.132.189.181 (vita) 2012. május 27., 14:31 (CEST) (Egykor szerkesztő)

Ezzel az a baj, hogy egy anonym wikipédistának az interneten sokkal kevésbé lehet hinni, mint Dr. X.Y.-nak aki egyetemi jegyzetet ír. Mohácsnál győzni fogunk vita 2012. október 5., 20:13 (CEST)

Nem korrekt elv. A könyv forrásait sem másolhatom át. Továbbá nem tudom ellenőrizni a forrásokat (nincs meg a könyvem, adatbázis jelszavam), tehát a szabályok nem is engedik, hogy átmásoljam.

Amikor a könyvet olvasom, nem ellenőrzöm a forrásait. Megbízom a szerzőben. Az enWikinél is ezt kell tenni. A könyvnek is vannak korrektorai - a Wikinek is.

Sok minden van még a begyemben, de azzal a többieket is boldogítani akarom. :)

Nem hiszem, hogy a rossz minőség a cél. Talán inkább a magyarkodás. Mi jobbak vagyunk. Függetlenek az angol Wikitől. Miközben arra buzdítjuk a szerkesztőket, hogy fordítsanak... Meg enWiki-hivatkozás helyett gyártsunk csonkokat, amit mások meg letörölnek.

Nem hinném, hogy magyarkodnának, ez egy totál ballib csoport. Itt inkább a hatalomról van szó szerintem: minél több minden jön az enwikiből, annál kevésbé van lehetőségük nekik saját szabályok kialakítására, azaz a hatalom élvezetére. Nekem évekig tartott megérteni, hogy hogyan működik az internetes hatalmaskodás. Hát így: ezeket egy elég egyszerű, mélyösztönös hatalomvágy mozgatja, amit soha, de soha, de soha nem ismernek el. De ott van bennük, csak hát annyira jól titkolják, hogy normális ember nem is érti, hogy mitől ilyen ellenségesek. Mohácsnál győzni fogunk vita 2012. október 5., 20:13 (CEST)
Csonk ügyben is teljesen jól látszik a kaka a palacsintában... egy normális enciklopédista közönség vadászná és becsülné a csonkokat, mert azok adják az alapját a későbbi rendes cikknek. Itt ugye megint arról van szó, hogy ahhoz, hogy hatalmasnak és fontosnak érezhessem magam, gyakorolnom kell a hatalmat. Ha pedig alkotni nem tudok, nem akarok vagy lusta vagyok hozzá, akkor rombolnom kell. Igen ám, de mégse törölhetem le az egész wikipédiát. Mit teszek tehát akkor? Hát olyan részeket pusztítok, amikre rá tudok sütni ilyen-olyan bélyegeket. Cikkek ügyében az ilyen bélyeg a csonk. Szerkesztők esetében pedig ilyen bélyeg a troll. Csak rá kell nézni a fogalom definícióját alkotó gumiszabályra: logikusan látható belőle, hogy a mai magyar wikin troll az, aki nem tetszik a klikknek. Mohácsnál győzni fogunk vita 2012. október 5., 20:26 (CEST)

Hogy én is magyarkodjam egy kicsit: mi, magyarok nagyon értünk hozzá, hogy összefogás helyett egymással harcoljunk, a jó dolgokat pedig elrontsuk. A Wiki pedig jó dolog.--Gyimhu vita 2012. május 27., 14:54 (CEST)

Igen... csak el van rontva... legalábbis a magyar. Mohácsnál győzni fogunk vita 2012. október 5., 20:13 (CEST)

U.i. Egy normális világ úgy nézne ki, hogy kémiai tartalomban Dr. X.Y. vegytanprof mondja meg a frankót és nem Kis János klikkadminisztrátor. Na persze, arra várhatsz, hogy Kis János klikkadmin majd lemondjon a hatalma egy részéről csak azért, hogy mindenféle vegytanprofnak adja ;-) Soha. Ilyen itt sose lesz. Mohácsnál győzni fogunk vita 2012. október 5., 20:15 (CEST)

VéleménykérésSzerkesztés

Szia, láttam, hogy csekély az érdeklődés a felvetésedre, valószínűleg azért, mert nem találja meg senki azt a lapot és nem is tudnak róla. Kiraktam a linkjét a friss változtatások lap hasznos hivatkozások dobozába – így jobban szem előtt lesz. Sok sikert, remélem sikerül mindenki számára elfogadható megoldást találni! – Pallerti Rabbit Hole 2012. május 28., 10:46 (CEST)

CsörfölySzerkesztés

Szia! Az nem egy meggondolatlan egyértelműsítő lap, hanem az egyik őswikis, Csörföly Dani allapja, amelyen egy hatalmas ívű, de fájdalmasan korán félbehagyott munka egyik eleme található. Kérdezem, hogy szerinted van-e értelme? --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. július 24., 20:13 (CEST)

Én az éter lapra gondoltam. A világűrt kitöltő állítólagos anyag értelemben ma már alig használjuk. A kémiában éteren vagy vegyületcsoportot értünk, amelyikben C—O—C-csoport van, vagy ennek legjellemzőbb/gyakoribb tagját, a dietil-étert. A vegyületcsoportot viszont többes számban szoktuk használni. Teljesen hasonló a helyzet az alkohol/etilalkohol párhoz.

Nem tudom, Csörföly lapjára ki és miért írta, hogy elavult. Szerintem nem az – ezért is javítottam.

Csörföly nevével már sokszor találkoztam gyógyszerlapok laptörténetében...--Gyimhu vita 2012. július 24., 20:27 (CEST)

XenonSzerkesztés

Egészségemre. :-) Mint a Kémiaműhely aktív tagja, nyugodtan értékelheted a műhely által gondozott szócikkeket. Mint olyan, aki ért hozzá, szerencsésebb is. Vagyis szerencsésebb, ha olyan értékeli, aki ért hozzá. Én meg lassan megtanulok beszélni.   Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 19., 01:02 (CEST)

Próbálgasd, kérlekSzerkesztés

Nem tudom, hogy észrevetted-e, ha egyelőre a cikkekben nem is, de már tesztelhető a magától eltűnő {{linkiw}} sablon. --Karmela posta 2012. augusztus 20., 18:45 (CEST)

re gyimlinkSzerkesztés

A helyszínen reagáltam arra, amit gyimlink témában Ogodej vitalapjára írtál.

--Karmela posta 2012. augusztus 25., 13:29 (CEST)

Re: LinkiwSzerkesztés

Persze. Csak pontosítsd, kérlek, hogy melyik véleményre vagy kíváncsi? Arra, hogy miért nem támogattam, vagy arra, hogy a tartózkodást miért vontam vissza? Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 26., 00:33 (CEST)

Azt az ötletet támogattam, hogy a Kapcsolódó szócikkekben lehessen használni. Lehet, hogy én értettem félre, de úgy értelmeztem, hogy Te is ebben a formátumban akarod használni (és mintha az általad írt szócikkekben is csak ezt a megoldást láttam volna). A mostani szavazás arról szól, hogy a szövegtörzsben (is) lehessen használni. Ezt nem tudom támogatni. Nem elvi okokból Azzal egyenlőre nem foglalkoztam és már nem is fogok a javaslatos és a szavazólapra írtakban foglaltak miatt. Mindössze a szövegtörzsben s minimum négy, de maximum nyolc karakter, a szóközöket nem számítva, széttolják a szavakat. Ettől a szócikkek esztétikailag eltorzulnak. Ez a veszély nem állt volna fent ha csak kizárólagosan a megnevezett szakaszban lett volna alkalmazva. Ezen okokból nem tudom támogatni ezt a javaslatot. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 26., 00:53 (CEST)

Az felső-indexben, nem pedig a kifejezések mellett van (annyira nem nyomja szét a szavakat, mivel kisebbek is, valamint "tapadnak"), és a jegyzeteléshez nélkülözhetetlen. A másodlagos forrásokat nem lehet pótolni, helyettesíteni mással. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 26., 01:12 (CEST)

Nem ellenzem a javaslatot, mindössze nem támogatom. Azt hiszem, van különbség. A kihúzott részben olvasható, hogy nem is fogom ellenezni, még akkor sem, ha jelen formájával nem is értek egyet. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 26., 01:29 (CEST)

Igen. Nem csak a belbecs számít, hanem a külcsín is. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 26., 01:38 (CEST)

A mutatott két példa közül egyiket sem tartom szerencsésnek a szövegtörzsben. A groupos megoldást megjegyzésekhez szoktam használni (Nürnbergi per), valamint ha több állításra is használok egy konkrét forrást (Földes László (Hobo)). Viszont a második variációt a Kapcsolódó szócikkekben igen. Sőt ott még azt a változatot is elfogadhatónak vélem, amit korábban az alábbi módon alkalmaztál (én most egy hozzám közelálló példával mutatom):

== Kapcsolódó szócikkek ==

--Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 26., 07:26 (CEST)

OK. Rossz példát hoztam Hoboval, azonban a Nürnbergi per#Nürnberg kiválasztása helyen group van használva például és ott látszik, hogy mennyire eltolja a következő szót, pedig felső-indexben van, ráadásul „tapad” is az előtte álló taghoz, tehát az -1 karakter. Ez hét karakter. A szó_(en) (de)_szó közötti rész 11 karakter, ha a szóközöket is számoljuk. De ha mondjuk „tapad” és a két zárójel között nincs szóköz, akkor is kilenc karakter. Ha ez tömegével lesz használva (már pedig miért ne lenne, ha egyszer lehetőség nyílik rá), akkor elképzelhető, hogy hogyan fognak kinézni a szócikkek...
A lényeg, hogy ezt a sablonos javaslatot nem tudom támogatni. Az enwikis sablonok lábjegyzetes megoldását sem. Azt igen, ahogy leírtam, hogy a Kapcsolódó szócikkekben szerepel belsőlineklve a kifejezés és melléírva zárójelben, hogy az angol wikire visz. Arról azt hiszem, nem tehetek, hogy Csigabi visszavonta. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 26., 11:44 (CEST)
A group-os forma is széttolja a szöveget, igen. Ott sem találom szépnek, viszont szükségszerű a használata (főleg hosszabb szövegeknél). Bár lehet, hogy elbeszélünk egymás mellett de a group-os forma is kitevőben van.
„A Kapcsolódó szócikkekbe csak ref group=-pal kerülhet a link” – Ezt nem értem, mivel az én példámban például semmilyen lábjegyzet, jegyzet, group, vagy hasonló sincs. Egyszerűen ott van egy szó, ami be van linkelve és mellé van írva, hogy milyen nyelvű Wikipédiára vezet. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 26., 12:36 (CEST)
Úgy érted, hogy a szövegtörzsben szerepel valahol a Maoi kifejezés, és Te ezt egy ref group=-vel szándékozol összekötni, aminek következtében a Kapcsolódó szócikkekben szerepelő, enwiki-re belinkelt kifejezésre ugrana? Igen, azzal egyetértek, hogy az enwikis linkek legyenek a Kapcsolódó szócikkben, de az én gondolatvonulatomban nem merült fel, hogy az ott szereplők össze lesznek kötve a szövegtörzsben szereplő kifejezésekkel. Az én utópisztikus   világomban a Kapcsolódó szócikkekben lévő kifejezés önmagában, köldökzsinór nélkül van feltüntetve. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 26., 13:06 (CEST)

Peyerk vitalapján tettem egy kijelentést, ami felvet bizonyos problémát. Mégpedig azt, hogy tartsam-e magam ahhoz, amit kimondtam és nem szavazok sehogy, avagy lépjek-e át a saját szavamon. Azt hiszem, még kell egy kis idő. amíg döntésre jutok. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. augusztus 28., 08:39 (CEST)


Gyimhu és HuFi! Már fogalmazom a kérést a szavazás résztvevőihez, hogy a linkiw formai kialakításához, a lent vagy fent kérdéshez is szóljanak hozzá, persze nem a szavazás keretében, hanem a sablonvita:linkiw lapon.

--Karmela posta 2012. augusztus 26., 10:01 (CEST)

RE:linkiwSzerkesztés

Ellenkezőleg, pont fordítva vélekedek a dologról. Leginkább azt ellenzem, hogy elvigyük az olvasót egy teljesen más internetes oldalra. Ezt sem 100%-ig, mert van mikor ez hasznos (például jogi problémák miatt az adott tartalom nem ültethető át a WP-be, de plusz információhoz juthat az olvasó). A más nyelvű WP projektekre mutató linkekkel az a problémám, hogy önkényesnek látom azt a rendszert, hogy bizonyos nyelvű projektek előnyben vannak (ugyanígy nem értek azzal egyet, hogy az enwiki van elöl az iwekben – bár alkalmazom, mivel elfogadom a közösség többségének döntését és ugyanígy fogok eljárni a linkiw sablonnal. Ha megszavazásra kerül, akkor alkalmazni fogom – mivel látható az, hogy a többség ezt kívánja.) Egyébként meggyőzhető vagyok – mint mindenben – de eddig nem olvastam olyan érvet, hogy a támogatókhoz csatlakozzak. --Pallerti Rabbit Hole 2012. augusztus 26., 11:09 (CEST)

ÍrásodSzerkesztés

Kérlek, ha nekem írsz, ne használd velem szemben a többes szám első második személyt. Vagy pontosan definiáld nekem, hogy kivel veszel éppen egy kalap alá. Alapvetően mindig vállalom a felelősséget a saját tetteimért, de nagyjából ennyire korlátozódik az ügy, "ezt akarjátok"-ra nem tudok mit lépni, mert egyedül vagyok magam.

Amit írsz, az a megszavazott szabály tudatos félremagyarázása, már ami az interwikiket illeti. Az interwiki semmi mást nem jelent, mint az adott szócikk más nyelvű megfelelőit, amelyek a botok áldásos tevékenységének köszönhetően megtalálhatók a Wikipédia ablak bal oldalán, egymás alatt. A szócikkben jelenlegi szabályaink szerint semmilyen más, a magyar Wikipédiából kifelé vivő wikis link nem lehet. Tehát a szócikk szövegéből nem linkelhetsz egy kifejezést a francia wikire. Te ezt a szabályt veszed semmibe, mondom tudatosan félremagyarázva a megszavazott szöveget.

Csörföly Dani kiutálásáról jó lenne, ha hoznál linkeket. (Mondjuk én akkor jöttem, amikor ő már nagyon elmenőfélben volt, tehát azt nem vállalnám be.) Én ugyanis úgy láttam, hogy olyan nagy fákba vágta a fejszéjét, hogy tulképpp a feladat felsorolása után elment a kedve a végrehajtástól. Senki nem üldözte őt el. De ha hozol forrást, készséggel elfogadom majd. Üdvözlettel, --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. augusztus 27., 08:44 (CEST)

Színes interwikiSzerkesztés

Támogatom az interwikis linkeket, szerintem nagyon hasznos dolog lenne, s nincs kétségem felőle, hogy előbb-utóbb bevezetésre kerül. Egy ellenvetésnek viszont helyt kell, hogy adjak, amit volt grafikusként és a tipográfia egykori professzionális művelőjeként nem hagyhatok figyelmen kívül: valóban rontja a szövegképet és az olvashatóságot. (A fontossága miatt még ezen az áron is támogatom a bevezetését.) Azonban megoldható lenne a probléma, s ezt az ellenérvet végleg ki lehetne küszöbölni, ha színnel oldanánk meg az interwiki jelzését. Az új szín (plusz a buborék) tudósítana róla, hogy interwikis linkről van szó, a szöveg olvashatósága viszont sértetlen maradna. Szívesen kipróbálnék erre különféle variációkat, s a tesztelésével akár a fejlesztésben is részt vennék, mert szerintem irtózatosan fontos dologról van szó. Mint ahogy írtam, már korábban javasolni akartam, de nem bocsátottam vitára a dolgot. Most azonban nagyon megörültem neki. Composer vita 2012. szeptember 2., 01:01 (CEST)

ForrásSzerkesztés

kedves Gyimhu, nem értem, minek a hatoldalnyi rizsa, a szócikknek a Forrás feltüntetésű szakaszában egy darab blog van feltüntetve. WP:MF. ha nem az a forrása az állításoknak, hanem a lábjegyzet, akkor ne tedd források szakaszba. Blogot ugyanis bárki írhat, és az a blog, amit forrásnak belinkeltél nem nevezi meg a forrásait. Blogot kizárólag akkor lehet elfogadni forrásnak, ha a blog valamilyen szinten elismert (például rangos díjakat nyert, Meskó Berci egykori szerktársunk orvosi blogja például ilyen, szakmai körökben is elismert, elődásokra hívják stb.). Másik eset, ha a blogot elismert szakember, például egyetemi tanár írja. Ezen blogon semmiféle feltüntetését nem találtam a szerzőnek. Ha nem a blog az állítások forrása, akkor helyezd át a külső hivatkozások közé mint ajánlott olvasnivaló, de nem forrás. Egyébként pedig semmit sem állítottam rólad, meg se néztem, ki írta a szócikket, egy külföldi újságcikk kapcsán csekkoltam le a magyar szócikket és láttam, hogy forrásnak egy blog van feltüntetve, blog pedig nem minősül megbízható forrásnak, mert senki nem ellenőrzi, hogy a tartalma valós-e. Én is írok blogot, mégse használnám forrásnak sose. Teemeah   poke me 2012. szeptember 3., 09:24 (CEST)

AlifásSzerkesztés

Nem, nem kilóra mérik, egyáltalán nem. De nem hiszem el, hogy ezekről a vegyületekről pusztán azt a két sort lehet tudni, ami abban a cikkben van. De hogy mennyire nem szeretném, hogy fontos dolgok hiányozzanak a wikiből, láthattad, hogy nem is tettem rá sablont (bár a csonksablon bizonyosan helyénvaló volna). A "lásd még" fejezetben szereplő lapok ugyanazok, amik a szövegtörzsben is linkelve vannak, az tehát ebben redundáns volna. Szerintem is szégyen, hogy alapvető fogalmakról nincs szó a wikin, miközben a pornószínészek kategória igen fejlett. Ehhez esetleg lásd Szerkesztő:Burumbátor/kultúrmisszió lapot, amit egy ideje sajnos hanyagoltam már. Üdv, --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. szeptember 7., 08:38 (CEST)

Észrevetted?Szerkesztés

Szeptember 22-én 17:32-kor válaszoltam neked itt: Szerkesztővita:Karmela#Burkolósablon és csőszkunyhó

--Karmela posta 2012. szeptember 25., 23:23 (CEST)

HidantoinSzerkesztés

Szia!

Ebben a szócikkben nem lenne kedved átírni a megszavazott változatra az enwikis sablonokat? Így nagyon csúnya. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 29., 23:15 (CEST)

Nem, nem lenne kedvem. Továbbra sem vagyok hajlandó cikket csonkítani, információt veszíteni mások fóbiái miatt. Ha nem volt jó Nektek a gyimlink sablon átírása linkiw-sre, akkor csináljatok, amit akartok. Most már a saját utamat járom: piros linkek linkiw nélkül, a hozzá tartozó hivatkozás a saját honlapomon.

Kicsit macerás egy cikket négy példányban elkészíteni (még ha programmal történik is), de nincs más választásom. Legfeljebb kevesebb szócikket tudok írni.--Gyimhu vita 2012. szeptember 29., 23:26 (CEST)

Ezt nem egészen értem (azt hiszem lemaradhattam, vagy kimaradhattam valamiből), a linkiw meg lett szavazva. Akkor mi a probléma? Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 29., 23:29 (CEST)

Az, hogy amint megszavazták, és a gyimlink sablont átírtam úgy, hogy a linkiw-t hívja, Karmela és Malatinszky elkezdték irtani. És még azt is elvárták volna, hogy én is beszálljak. Ebből arra következtettem, hogy folyamatos viták lesznek minden linkiw-használatról. Na ebből elegem van. Megszavazták, de mégse.

A hidantoin egyébként teljesen megfelel a Wiki szabályainak, már ha valaki tudja, mit jelent az interwiki szó. Nézd meg a szócikk vitalapját, ha ezt a problémát sem érted.--Gyimhu vita 2012. szeptember 29., 23:37 (CEST)

Hát ehhez nem nagyon tudok hozzászólni. Nincs jóstehetségem, hogy megmondhassam, hogy valóban vita lesz-e a használatából. Mindössze annyit jeleztem, hogy a Hidantoin így nagyon csúnyán néz ki (szabálynak megfeleléstől, vagy nem-megfeleléstől függetlenül), és gondoltam, ha már megvan a sablon és használható is, akkor lehetne használni. Meg mivel Te írtad a szócikket, gondoltam, Te magad vagy a legalkalmasabb az átdolgozására. Sajnálom, hogy elhatárolódsz tőle, és elnézést, hogy zavartalak. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 29., 23:45 (CEST)

Nem én csináltam ezeket az ésszerűtlen szabályokat. Az enWiki group helyett célszerűbb lenne en-t használni, akkor nem lenne olyan csúnya. Csak az zavar, hogy 2011. augusztus 15. óta most jut ez az eszedbe.--Gyimhu vita 2012. szeptember 29., 23:55 (CEST)

Őőő. Talán azért mert most találkoztam ezzel a cikkel. Hungarikusz FirkászIde írkássz! 2012. szeptember 29., 23:59 (CEST)

Pedig maradt még egy pár ilyen szócikk, bár egy páran elkezdték a teljesen szabályos enWiki linkeket irtani, mondván: félreértem a szabályokat. Pedig nem. Úgy tűnik, amikor a szabályokat írták, a magyar Wikipédiában senki nem tudta, mit jelent az interwiki szó Bináris-on kívül, aki viszont csinált egy rossz helyre mutató linket rá, ezzel is erősítve a félreértéseket.

Így jár, aki utána is néz a forrásoknak, nemcsak idézi azokat, akik állítólag olvasták.

Megpróbáltam a gyimlink sablont átírni úgy, hogy a Jegyzetek helyett a Kapcsolódó szócikkekre mutasson. Elsőre nem sikerült, mert a mediawiki nem olyan sorrendben parszol, ahogyan nekem jó lett volna. Meg lehet erőszakolni, de egyelőre nem tudom, hogyan, és utána még egy pár szerkesztővel is meg kellett volna küzdeni az interwiki miatt. Sablon nélkül meg macerás. Ebből lett elegem. Nem technikai dolgokkal akarok foglalkozni (munkaidőben úgyis ezt kell), és nem harcolni.--Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 00:18 (CEST)

Gyimhu, elkezdtem átalakítani linkiw-vé, folytathatod. Egyedül ezt a formát fogadtuk el nyelvközi wikihivatkozásnak. --Pagonyfoxhole 2012. szeptember 30., 00:06 (CEST)

Olvasd el, mit jelent az interwiki, mielőtt ilyet mondasz.--Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 00:20 (CEST)

Teljesen mindegy, mi áll az interwikiben, a magyar Wikipédia útmutatói és irányelvei szerint egyetlen módja van annak, hogy cikkszövegben más Wikipédiák cikkeire utaljunk, ez pedig a linkiw. Ha nem vetted volna észre, ez is nagyrészt a te követelőzésedre született. Mindennek van határa, egyetlen szerkesztő sem forgathatja fel a formai és tartalmi követelményeket. Ezt meg kell értened. --Pagonyfoxhole 2012. szeptember 30., 01:06 (CEST)

A Wikipédia útmutatói nem mérvadóak. Ezt már tisztáztuk, még ha nem is akarod megérteni.

Az elfogadott szabályokban az interwikire vannak korlátozások. De nem arra az interwikire, amit Te értesz rajta, hanem arra, amit a szó jelent. Ezt írja le az interwiki szócikk.--Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 02:30 (CEST)

A gyimlink sablon irtásárólSzerkesztés

Gyimhu: Fentebb említed, hogy én állítólag a gyimlink sablont elkezdtem irtani. Ez azért így egy kicsit elfogult beállítása a tényeknek. A helyzet az, hogy a gyimlink sablonnal több probléma is van.

1. Visszatetszést kelt, hogy rólad van elnevezve.

Ez szóba került, amikor megcsináltam a sablont. Megkérdeztem, akarja-e használni rajtam kívül valaki. Ettől elhalt a vita, pedig kész voltam rá, hogy másképp nevezzem. Itt van a vitalapomon feljebb: nézd meg. --Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 02:50 (CEST)

2. Egy olyan megoldást nyújt a testvérwikibe mutató linkelésre, amit a szerkesztői közösség többsége nem támogat.

A közösség nem fogadta el, hogy sablonból lehet sablont hívni? A közösség előírja, hogy kézzel kell leírnom a linkiw szót, sablonba nem tehetem? Esetleg azt is előírja, melyik ujjammal nyomjam a w-t?
Ha az eszköznek vagy egy lehetősége, amit a közösség nem kíván használni, akkor arról szavazni kell. Mint ahogy az interwiki-ről volt is szavazás. Az más kérdés, hogy szerintem senki nem tudta, mi az interwiki. Ezt hívják demokratikus deficitnek.--Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 02:50 (CEST)

3. Nem rendelkezik azokkal az intelligens tulajdonságokkal, amikkel a linkiw sablon például rendelkezik. Például nem tűnik el, ha a hozzá tartozó piros sablon bekékül, és amikor okafogyottá válik, nem tünteti el egy szorgos robot a hozzá tartozó kódot.

A gyimlink sablonnak abban a változatában, amit elkezdtetek irtani, a piros link eltűnt, hiszen a linkiw-t hívta. Az, hogy a sablonhívás nem tűnik el, egyrészt nem az én problémám, hanem a robot írójáé, másrészt nem tudom, miért zavar Téged. Az olvasó nem látja.--Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 02:50 (CEST)

Szerencsére a szerkesztői közösség egy nagyon kiélezett vita végén hajszál híján elfogadta a gyimlink sablon funkciójához nagyon hasonló rendeltetésű linkiw sablont. Kézenfekvő megoldásnak kínálkozik az, hogy ezek után a gyimlink sablonokat (amik, amikor utoljára számoltam, mintegy 70 cikkedben szerepelnek) lecseréljük linkiw sablonokra. Ezt te, ha jól értem, úgy próbáltad elintézni, hogy a gyimlink sablont a linkiw sablon burkolósablonjává alakítottad.

Nem tudok róla, hogy erről lett volna szavazás.--Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 02:50 (CEST)

Ennek a megoldásnak kétségtelen előnye az, hogy sokkal kevésbé munkaigényes, mint manuálisan lecserélni a sablonokat, de hátránya, hogy a fenti problémákat nem oldja meg (a cikkeidben továbbra is a gyimlink néven van a sablon, a megoldás továbbra sem bírja a szerkesztői közösség támogatását, és az intelligens tulajdonságok sincsenek meg.

Én ezért nem látok más megoldást, mint hogy végig kell nézni egyenként a gyimlink sablont használó lapokat, és a sablont valahogy ki kell küszöbölni. Én ennek a munkának egy rövid időre neki is láttam, és célom az, hogy még folytassam is. Remélem, más is lesz, aki részt vesz, mert eléggé babrás feladat.

Ha a magyar Wikipédiának Szerinted az a legnagyobb problémája, hogy az olvasó által nem látott, de a közösséget zavaró szöveg van a szócikkekben, akkor csak csináld. Azt nem szavazta meg a közösség, hogy irtani kell, bár erre minden szerkesztőnek joga van. Olyat is irthat, ami szabályos (lásd a Kapcsolódó szócikkbeli interwikiket). Csak épp a kedvemet veszi el attól, hogy dokumentálja, aminek utánanéztem. De ez magánügy.--Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 02:50 (CEST)

A gyimlink sablonok kiküszöbölésének egyébként többféle módja is van, és a kontextus határozza meg, hogy melyik a célravezető. Az egyik lehetőség az, hogy a gyimlink sablont linkiwre írjuk át, mint például a Doxofillin esetében csináltam. A másik lehetőség, hogy a hiányzó cikket megírjuk, és az így okafogyottá vált gyimlink sablont eltávolítjuk: ezt az utat választottam a METAP2 esetében a Nitroxolin cikk kapcsán. Olyan is előfordul, hogy a cikket megvizsgálva kiderül, hogy a korábban hiányzó cikk időközben elkészült, és így mindenféle sablon fölöslegessé vált. És volt olyan is, hogy megnéztem a Penciklovir szócikket és láttam benne nyolc gyimlink sablont, amire azt mondtam, hogy egy ilyen komoly cikkből ne csináljunk már linkfarmot, és a nyolc gyimlinkből kettőt kivágtam (miután a másik hatot a fenti módszerek valamelyikével átalakítottam).

Mindenesetre ez a tevékenység nem kis türelmet, mérlegelést és utánaolvasást igényel (amit nem bánok, mert közben tanulok, és mellesleg hiszem, hogy a cikkek ettől jobbak lesznek), és őszintén szólva nem veszem jó néven, hogy te ezt azzal intézed el, hogy „Malatinszky irtja a gyimlinkeket”.

Mindjárt megszakad a szívem. Nem lenne okosabb inkább matematikai szócikkeket írni?--Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 02:50 (CEST)

Végezetül annyit mondanék még neked, hogy a gyimlink sablonok idővel mindenképp el fognak tűnni a cikkekből. Vagy úgy, hogy szép lassan végigbogarásszuk az érintett cikkeket, mint ahogy azt fentebb leírtam, vagy úgy, hogy egy másik szerktárs, aki érthető módon unja már a témát, különösebb mérlegelés és lecserélés nélkül kivágja őket. Én, ha neked volnék, az előbbi változatot támogatnám, és magam is részt vennék gyimlinkek linkiwre cserélésében, mert belátnám, hogy ez a legjobb kompromisszum, amit el lehet érni. De ez persze egy önkéntes projekt, és a választás a tied. A munkát, ha kell, elvégezzük nélküled is.

Üdvözlettel,

Malatinszky vita 2012. szeptember 30., 01:46 (CEST)

Nos, más megoldást választottam. A saját honlapomra teszem a linkeket. Ott senki nem tiltja őket, és nem tudjátok leszedni. Persze nem minden olvasó fogja megnézni a cikk forrását: ők nem fogják ezeket megtalálni. Nekem meg macera minden szócikket négy példányban előállítani. Vagyis sikerült megoldani, hogy mindenkinek rossz legyen.

Az olvasóról mellesleg már rég nem esik szó. Érthető: csak zavarná a köreinket.--Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 02:50 (CEST)

Egyedi sablonokSzerkesztés

Szia! Te valamit súlyosan nem értettél meg. Mert ha megértetted, akkor amit csinálsz a {{gyimforrás}} sablonnal, akkor az szándékos demonstráció. Üdv, --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. szeptember 30., 21:23 (CEST)

Azt hiszem, Te nem érted. Ez a sablon egy bizonyos weblapra mutat. Az a célja, hogy ha a weblap máshová kerül, egy helyen kelljen változtatni. A sablon a weblapról kapta a nevét, nem rólam  

Ha ez zavarja a lelkedet, átnevezhetem (még csak egy helyen használom), de akkor most szólj.

Nem szabad sablonokban gondolkodni  .--Gyimhu vita 2012. szeptember 30., 21:37 (CEST)

Válasz nálamSzerkesztés

Ebben az üzenetedben azt írtad, hogy nem értesz. Megpróbálom még egyszer, remélem érthetőbben. --Karmela posta 2012. október 3., 17:45 (CEST)

Olvastam kedves válaszod Karmela vitalapján. Ez arról árulkodik, hogy csökönyösen, tukmó módon nem vagy hajlandó felfogni azt, ami itt történik. A közösség megszavazott egy sablont, amely a Te minden vágyadat kielégíthetné, de Te már arra hivatkozol, hogy továbbléptél, és más módszerrel csinálod. Nagyon helytelen. Nem nehéz botot írni arra, hogy a külső honlapot, amelyet spam-nek értékelünk, kiírtsa a Wikipédiáról. De Te tudod.

Tehát vagy használod a linkiw sablont (amelynek a szavazása a Te nyakasságod miatt indult meg), amely biztosítja a külső Wikipédiák jobb cikkeinek hivatkozását, vagy – amennyiben más kreatív megoldáshoz nyúlsz – a közösséggel szembemenőnek értékeljük a magatartásodat. Rád bízom, hogy kitaláld, mi lehet majd ennek az eredménye. --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. október 6., 23:35 (CEST)

Eddig csökönyösen ellenezted a linkiw sablont. Most kötelezővé akarod tenni a számomra?

Amit csinálok, azt a magyar Wikipédia ajánlásaiból vettem. A Wikipédia nem lehet elsődleges forrás (az ajánlások szerint, bár ez jó nagy marhaság. Nézd meg az interwiki szócikk forrásait. A mediawiki jópár helyen az angol Wikire hivatkozik forrásként. Ezt én ugye nem tehettem, amikor a szócikket írtam. Az angol Wiki lehet forrása a mediawikinek, de a magyar Wikinek nem.)

Azt olvastam az ajánlásokban, hogy ha valaki elsődleges forrást akar közölni, tegye azt másik lapra, és hivatkozzék a Wikiről erre a lapra.

Na én pont ezt csinálom. Az ajánlás közösségellenes lenne? És ezért engem kell majd megbüntetni?

Milyen alapon értékeled SPAM-nek a honlapomat? Tudod egyáltalán, mit jelent a spam szó? Elárulom: kéretlen levél. A korábbi interwikivel ellentétben ez jól van leírva a magyar Wikin.

Hogy lehet egy honlap (kéretlen) levél?

Az interwiki jelentését sem tudtad. Alapfogalmakkal nem vagy tisztában, de izélgetni akarsz?

A honlapomon nincs reklám. Azon az alapon nem lehet kitiltani, hogy azt is én csinálom. Van rajta egy csomó olyan infó, amit (többek között a Te nyakasságod és szűklátókörűséged miatt) a magyar Wikire nem lehet feltenni. Vagy hozol egy szabályt, hogy ami gyim-mel kezdődik, az tilos, legyen az sablon, honlap vagy szerkesztő?

Nem jó nekem, hogy így kell csinálnom. Azért nem jó, mert minden szócikket négy példányban kell előállítanom. Kettőt Wiki, kettőt statikus formában. Azért kettőt, mert amit kiadok a kezemből, nekem is meg kell legyen.--Gyimhu vita 2012. október 7., 00:18 (CEST)

A linkiw-vel az a probléma, hogy csak indokolt esetben lehet használni, és nincs definiálva, mit jelent, hogy indokolt.

Nézd meg az utolsó néhány szócikkemet. Ha találsz olyat a honlapomon, amelyikben a közösség véleménye szerint mindegyik enWiki link lehet linkiw, azokat fel fogom tenni linkiw-vel. De előbb tessék megmondani, hogy lehet. Nem akarok még egyszer úgy járni, hogy utólag kezdik irtani, amit jó sok fáradtsággal összeszedtem.

Mellesleg: ez az ígéretem több órás programozási munkát jelent, ha lesz ilyen szócikk. A saját Wikimből másik programmal kell majd konvertálnom és azt a programot meg kell írnom.--Gyimhu vita 2012. október 7., 00:33 (CEST)

"Eddig csökönyösen ellenezted..." – tudod, meddig? Nem akarok semmit kötelezővé tenni számodra, de tény, hogy a Te "rendszeridegen" tevékenységedre válaszként indult el a magyar Wikipédia egyik legtöbb érzelmet generáló szavazása a linkiw sablonról, és jelenleg Te vagy az, aki nem hajlandó a megszavazott módszert használni. Már megint külön úton jársz, pedig arra semmi szükség.

Használd a linkiw sablont, ahogy azt megszavazta a közösség, és ahogy arra Karmela és Malatinszky már nem egyszer felhívta a figyelmed. Vagy ne használd, de akkor fogadd el, hogy lesznek olyan adminok, akik kiblokkolnak. Nem érdekel itt senkit a Te honlapod, senkit nem érdekel a nyavalygásod. Ideje volna felfognod és megértened, hogy a közösséget olyan lépés megszavazására kényszerítette az általad létrehozott helyzet, ami teljesen új. Legyen! De akkor ne pont Te lógj ki belőle!

Jól értem? Azért fognak kiblokkolni, mert nem használom a linkiw-t? Mégis milyen közösségi döntés alapján?--Gyimhu vita 2012. október 7., 08:30 (CEST)

Tehát: vagy úgy szerkeszted a magyar Wikipédiát, ahogy az elfogadott irányelvek azt behatárolják, vagy pedig fel is út, le is út. Tényleg nincs szükségünk arra, hogy itt legyen valaki, aki a magatartásával folyamatosan problémát gerjeszt. --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. október 7., 00:42 (CEST)

Légy erős: az elfogadott irányelveknek megfelelően használom a Wikipédiát. Légy szíves, írd meg, ahol nem. Külső lapra szabad hivatkozni, ha azon nincs reklám, és a szócikkhez kapcsolódó információt tartalmaz. Teljesen mindegy, hogy kié. Akár az enyém is lehet, de ez lényegtelen.--Gyimhu vita 2012. október 7., 08:30 (CEST)

Gyimhu:elszomorít az az makacs és arrogáns magatartás, amivel félresöpröd azt a kompromisszumot, amit nagyrészt a te kedvedért gründoltunk össze nem kis munkával és nem kevés veszekedés árán. Csalódtam benned; intelligensebb embernek képzeltelek, mint amilyennek itt most mutatkozol. Az arroganciádnak sajnos az a következménye, hogy elveszíted a szövetségeseidet, ennek alighanem az lesz a következménye, hogy idővel el fogod hagyni a Wikipédiát, az olvasók pedig el fogják veszíteni azokat a cikkeket, amiket potenciálisan megírhattál volna. Hogy ez kinek jó, azt nem tudom. Még egy utolsó tétova próbálkozással kérlek, hogy ne keresd többet a konfrontációt, hanem írd úgy a cikkeidet, hogy azokban a valódi forrásaidra hivatkozol, ha pedig valahol fontosnak tűnik az enwikire való hivatkozás, akkor azt végezd a közösségi kompromisszumként nagy nehezen elfogadott linkiw sablon segítségével. Ne borzold, kérlek, tovább a kedélyeket. Ennek a projektnek igazán nincs szüksége még egy stresszforrásra. Malatinszky vita 2012. október 7., 04:14 (CEST)

Az én kedvemért ne fogadjatok el kompromisszumot. Megint elfelejtkezdtél az olvasóról. És gyanítom, nemcsak Te.

Az olvasók jelenleg a már megírt cikkekből veszítenek el információkat. A valódi forrásra utalást pedig nem értem.

Nem válaszoltál arra, amit a szócikkekről korábban írtam, még mielőtt egy időre elmentél. Megismétlem.

A szócikk egy fogalom definícióját és az arról szóló állításokat tartalmaz. Az állítások matematikai értelemben vett relációk más fogalmakkal. Ehhez szükséges ezen más fogalmak pontos definíciója. Erre hivatott a link, rossz esetben a linkiw.

Egyetértesz ezzel? Találtál olyan linkiw-t/gyimlinket, amelyik nem erre szolgált volna?

Ez az egész lényege, és ez az, ami az olvasónak is érdeke. Valamiért a közösség most úgy véli, hogy nem, de ez egy másik téma. Beszélhetünk erről is :)

Sok helyen írtam: kémiával olyan 7 évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni. A tudásom annyi volt, amennyi a középiskolából megmaradt, pedig az jó régen volt. Emlékszem rá, milyen egyszerű dolgok jelentettek problémát. Például az, hogy az alfa-aminosav miért alfa. Ezt minden vegyész tudja, én meg vagy három hónapig nem találtam meg.

Arra a következtetésre jutottam, hogy minél több linket teszek a szócikkbe, annál több olvasónak segít. Persze minden alfa-vegyülethez nem lehet odaírni, miért alfa, de legalább a kevésbé triviális dolgokat meg kell hivatkozni. Minél többet, annál jobb.

A gyimlinkek irtását ma sem értem. Azt meg pláne nem, miért puccs-szerűen történt. Ezért vonultam át másik lapra. Ez most már lényegtelen. A lényeg: ha a honlapomon levő szócikkeket a benne levő, linkiw-re átírt enwikikkel átviszem a Wikipédiára, fogjá(to)k irtani vagy nem?--Gyimhu vita 2012. október 7., 08:56 (CEST)

Csak pár apróság: Az, hogy ki hogy írja meg a cikkeit, különösen ha magának vagy a site-jára, annak a wp-hez semmi köze. Nem tudom mért kell ezt ennyire kifejteni. Viszont akkor képzeld el, hogy akinek nincs semmilyen technikai hozzáértése, annak milyen munkát jelenthet egy-egy bonyolultabb szócikk összehozása (főleg, ha a sablonok is bonyolultak hozzá). • A wp kétirányú: az olvasóknak írjuk a cikkekket, viszont – jó esetben – egymás meg az új szerkesztők(!) munkájának megkönnyítésére csináljuk a többi melót. • Ha csinálok egy sablont v. bármi technikai megoldást, amit még rajtam kívül 3 ember ért, azzal nem a wikipédiának, csak magamnak használtam (ami, ha tényleg segít a szerkesztésben, önmagában még nem rossz, a baj azzal van, hogy másnak ez nemcsak felesleges lehet (=nem használja és rá se néz), hanem akár zavaró is). • A maradványokat (wp-nyelven: a szemetet) nem szoktuk bennhagyni a cikkekben. Szokás kitakarítani. Ha nem csinálom meg magam után én, akkormás fogja (= plusz munkát adtam valakinek) • Ha csinálok egy site-ot, amit telerakok saját kutatással, majd a wp-ről meghivatkozom és azt adom meg forrásnak, az attól még nem lesz wp-s értelemben elsődleges forrás. Majd akkor lesz, ha rajtam kívül az adott szakma legalább egy (mérvadó) része is idézni fogja (bár még akkor is etikai problémát vet fel, hogy a saját cikkeim én magam hivatkozom). Egyébként sokszor a saját kutatást is teljesen wikikonformmá lehet tenni, amennyiben rendesen megforrásolom (felteszem a kémiában sem igazán lehet a kisujjunkból kiszopni valamit, hanem mindennnek megvan a maga forrása). • A wp nem attól lesz szegényebb, ha linkiw van a gyimlink helyett, hanem attól, ha amit beírhatnál a cikkbe, nem írod, mert "csak". Ez persze szíved joga. (De a wp-tmindenképpen többen olvassák, mint a sajád honlapod, ezt sem szabad elfelejteni.) • Biztos lehet programmal is írni cikkeket a wikire, de az a pár perc, hogy beillessz pár linkiwet, nem értem miben hátráltatna. • Valszeg előbb-utóbb a régi rossz kémiai sablonok is "irtásra", helyesebben javításra, frissítésre fognak kerülni. Amúgy máris fel lehet hívni rájuk a figyelmet a javaslatok KF-en, hátha valaki kedvet kap. (Ilyet amúgy kevesen szeretnek javítani, mert hozzáértés kell, meg hosszadalmas, meg babrás, meg sok háttérmunka kell, meg nem túl látványos; ezt most első kézből mondhatom, mert én majd a nyelvi info- és navboxokat fogom.) Az építés sokszor arról szól, hogy előtte van "irtás". • Elolvastam minden vitát meg levelezést, ami ebben a tárgyban volt. Ennek ellenére sem értem, mért vagy miben jobb a gyimlink, mint a linkiw. Természetesen nem neked, hisz az világos, hogy neked jobb, hanem a közösségnek. Ráadásul jelenleg is több variációja létezik. A gyimlink nem technikailag rossz, hanem senki szerint nem való a wp-re, eredeti funkcióját a linkiw kiváltja. Ez az, amit valamiért nem értesz. • Nem szeretek magamra hivatkozni, de mivel Karmelához szoktál írni, nyilván látod, hogy a ref-sabloncsaládban olyan, egész speciális módosításokat kértem, amikre most csak egy bizonyos cikkcsalád kapcsán jelenleg csak nekem van szükségem, és nagy valószínűséggel nem túl sokszor lesznek később se használva. Ez ennek ellenére sem partizánakció, mert konszenzuálisan működik. Itt a lényeg azon van, hogy a wiki az közösség. --eLVe abcdefg 2012. október 7., 10:38 (CEST)

Többször leírtam: használom a linkiw-t, ha nem kezditek irtani. Mondjuk olyan címen, hogy Szerintetek az a link nem kell. Az olvasónak minden link hasznos lehet.

A szócikkeimre eddig azt mondták, hogy jó színvonalúak. Ha a saját honlapomon vannak, akkor már nem azok? Ha megnézed: amiket az utóbbi időben írtam, jobbak, mint az angol Wikis megfelelőik.--Gyimhu vita 2012. október 7., 13:12 (CEST)

A cikkeid profik, színvonalasak, hasznosak, hiánypótlóak és minden efféle. :) Ez egyértelmű és ebben nincs is vitának helye. Csak arra próbáltam célozni, hogy a wikin sokkal többen láthatják, mint egy saját lapon. --eLVe abcdefg 2012. október 8., 09:23 (CEST)
A privát lapod hivatkozása a Wikipédia-cikkekből kerülőút és nehezítés az olvasó számára ahhoz képest, hogy a linkiw közvetlenül oda tud vinni, mint ami miatt létrehoztad. Forrásként pedig eleve problémás lenne, hiszen egy ilyen privát lap csak kivételes esetben fogadható el forrásként, mégpedig olyankor, amikor egy másutt is sokat hivatkozott, a szakmában általánosan elismert és stabil helyről van szó. Szerintem jelenleg óriási energiákat fektetsz be egy meddő dologba. Ezt igen sajnálom, hiszen te igen értékes és hiánypótló munkát végzel amikor a cikkeket írod, ez pedig egy zsákutca.
Valóban vannak azonban olyan helyek, ahol te szükségesnek látsz egy linkiwet, de nem passzol az ajánlásba, mert az angol megnevezés azonos a magyarral. Ilyenkor tényleg minek?
--Karmela posta 2012. október 7., 13:35 (CEST)

Annak, hogy egy kattintás elég legyen ahelyett, hogy copy, új böngésző nyitás, paste. Azon felül: tudni is kell, hogy azért nincs link, mert angolul ugyanúgy hívják. Ez pedig egyáltalán nem nyilvánvaló. Pláne, ha játszani kell a t/th, i/y, f/ph és szó végi e-vel. Ebben az angol nem következetes. Mellesleg görögül sem tud mindenki.

Szóval ha valami a Wikin van forrásként, akkor rendben, ha ugyanaz kívül, nincs rendben? Ebben van valami ésszerűség? Esetleg forrásolni is tudod?--Gyimhu vita 2012. október 7., 15:08 (CEST)

Ja, és még valami. Amikor az olvasónak a forrás megnézéséhez kattintania kell, rendkívül empatikus vagy vele. Az viszont nem baj, hogy a linkiw leszedése miatt cut&paste, böngészőablak nyitás, belépés enWikire, keresés, ráadásul találgatva vagy előtte szótározva. Ez tényleg arányos így?--Gyimhu vita 2012. október 7., 17:28 (CEST)

  • Gyimhu, ha van rá okom feltételezni, hogy bármi nehézségbe ütközhet az ajánlott cikk megtalálása, akkor nyugodt lélekkel használom a linkiwet, hiszen arra való, azért készítettem, és azért szavaztuk meg.
  • Annyit viszont feltételezek, hogy a google keresőbe igenis be fogja adni az olvasó a keresett kifejezést. Ha ez aztán úgyis az első helyen szerepeltetné amit én is ajánlanék, akkor csak feleslegesen rontanám a cikk olvashatóságát a linkiw mütyürkéivel.
  • Ha viszont eleve tudni lehet, hogy az angol megnevezés jobban eltér annál, mint amit a google maga is felold, vagy ha nem is angolul van az ajánlható cikk, akkor indokolt bedobni a linkiwet.
  • Nem ajánlgatom a cikket, ha az idegenWiki cikk nem jó minőségű, maga sem forrásolt és vitatott tartalmú. Keresek hozzá valami jobb helyet, és megadom a {{ideig}} segítségével.
  • Eleve nem játszik persze a linkiw, ha van egy jó szívvel ajánlható magyar leírás a fogalomhoz, arra az esetre is a {{ideig}} lesz az illetékes, amire ezúton is szeretném felhívni a figyelmedet.
  • Ami pedig a szótározást illeti: nem láttam még tőled olyan linket, ami egy az alapszókészlethez tartozó fogalomhoz próbált volna az olvasóra egy idegennyelvű cikket rátukmálni, ennél jóval több belátás van benned :)
--Karmela posta 2012. október 7., 17:30 (CEST)

És azért kelljen neki a Google kényelmetlenségét vállalnia, hogy kiirthasd a linkiw-t?--Gyimhu vita 2012. október 7., 17:42 (CEST)

Összetévesztesz valakivel? Tudod én a Karmela vagyok, az aki a linkiw sablont írta :) --Karmela posta 2012. október 7., 18:23 (CEST)

Idemásolom azt is, amit az én lapomra írtál, maradjunk egy helyen: (Karmela)

Megnéztem az ideig sablont, és megtaláltam a piroslinket. Ugyanazt csinálja, mint a gyimlink: a jegyzetekbe interwikit tesz.

Na most aztán végképp nem értem. Neked szabad, nekem nem?--Gyimhu vita 2012. október 7., 17:52 (CEST)

A {{piroslink}} a linkiw egy elődje volt, és egy elkeseredett kocsmafali vita után hatástalanította a szerkesztőség, nem szabad használni az utolsó paraméterét. És mivel így túl sok értelme nincsen, meg is fogom szüntetni.

--Karmela posta 2012. október 7., 18:15 (CEST)

Végre értek valamit :) A piroslink ezzel rendben is lenne.

Csináltam egy linkiw-s lapot: dexetimid. Kíváncsi leszek...--Gyimhu vita 2012. október 7., 23:45 (CEST)

A Dexetimid cikk linkiwjeiSzerkesztés

Ha jól értem, arra vagy kíváncsi, hogy kinek mi a véleménye a Dexetimid cikkben használt linkiwek indokoltságáról. Idegyűjtöm őket. --Karmela posta 2012. október 8., 03:59 (CEST)

Gondoltam, megnézem ezen a konkrét példán, hogy a „nem kitalálható név” kritériummal mennyire kevesebb a linkiw, mint az egyszerű „tényleg kéred-e az angol cikk lefordítását” kritériummal (cikk+vitalap és Google magyar források mérlegelése után) – csak a benzhexol esetében láttam különbséget. És az ilyen, sok jól megindokolt linkiwvel tele orvosi cikkben eggyel több már úgy sem tud rontani a cikk kinézetén, úgyhogy a plusz használati ajánlás hatása tkp. minimális. Oliv0 vita 2012. október 8., 17:18 (CEST)

antihisztaminok - en:Histamine antagonistSzerkesztés

antikolinerg - en:AnticholinergicSzerkesztés

  • A lakossági információs egészségügyi portál magyarul hoz erről egy összefoglalást. A minőségét én nem tudom megítélni, de ha te is megfelelőnek tartod az első tájékozódáshoz, akkor szerintem inkább erre mutass rá az {{ideig}} segítségével. Az angol cikkben egy kritikus helyen forráskérő sablon van 2010 óta. --Karmela posta 2012. október 8., 04:25 (CEST)

antimuszkarinok - en:Muscarinic antagonistSzerkesztés

  • Indokoltnak látom a linkiw használatát. --Karmela posta 2012. október 8., 04:28 (CEST)

bélhűdés - en:Ileus#Intestinal_atony_or_paralysisSzerkesztés

  • A lakossági információs portálon van egy összefoglalás a témáról magyar nyelven. Hacsak nincs minőségi kifogásod ellene, inkább ezt ajánlanám a {{ideig}} segítségével, hiszen magyarul van. --Karmela posta 2012. október 8., 04:35 (CEST)

benzhexol - en:TrihexyphenidylSzerkesztés

  • A google a benzhexol keresőkérdés beadására a legelső helyen hozta az általad is ajánlott en:Trihexyphenidyl cikket. A linkiw használatát ebben az esetben olvasói szempontból fölöslegesnek tartom, hacsak nem akarsz olyasmit jelezni a többi szerkesztőnek vagy magadnak, hogy itt egy minél hamarabb magyarra fordítandó, nagyon jó minőségű angol cikkről lenne szó. --Karmela posta 2012. október 8., 04:50 (CEST)
    Ha fordításra ajánljuk a cikket, erre már eleve hasznos a linkiw, de ha csak az olvasói szempontot nézzük, akkor is megspórolja neki a külső Google keresést. Oliv0 vita 2012. október 8., 17:18 (CEST)

cycloplegia - en:cycloplegiaSzerkesztés

  • Az angol cikk címe tökéletesen megegyezik a magyar kifejezéssel, és a google a cycloplegia keresőkérdés beadására valóban a legelső helyen hozta az általad is ajánlott en:cycloplegia cikket. A linkiw használatát ebben az esetben olvasói szempontból fölöslegesnek tartom, hacsak nem akarsz olyasmit jelezni a többieknek vagy magadnak, hogy itt egy minél hamarabb magyarra fordítandó, nagyon jó minőségű angol cikkről lenne szó. --Karmela posta 2012. október 8., 04:56 (CEST)
A baj ezzel a gondolatmenettel az, hogy ezt a dolgot magyarul cikloplégiának mondjuk (mindjárt el is végzem a javítást), arra ráguglizva viszont nem jön elő használható idegen nyelvű irodalom (magyar se). Ennek megfelelően a linkiwes hivatkozás teljesen indokolt. --Malatinszky vita 2012. október 8., 05:24 (CEST)

extrapiramidális szindróma - en:Extrapyramidal syndromeSzerkesztés

  • A lakossági egészségügyi portál egy használhatónak tűnő magyarázatot hoz erről, ezért, hacsak nincs minőségi kifogásod ellene, inkább erre mutatnék rá a {{ideig}} segítségével, hiszen ez magyarul van. --Karmela posta 2012. október 8., 05:04 (CEST)
    Lenne en:Extrapyramidal symptoms a tünetekről és nem az idegrendszerről és forráskérő sablon nélkül, de valóban cikk-kezdetnek ajánlatosabb a Dr.Info az ideig sablonnal. Oliv0 vita 2012. október 8., 17:18 (CEST)

fotofóbia - en:PhotophobiaSzerkesztés

  • A google tücsköt-bogarat hoz a keresőkérdésre, a magyar Fóbiák listájában pedig csak röviden írnak erről. A hasonló név dacára indokoltnak tartom a linkiw használatát, egy kiadósnak és jól forrásoltnak kátszó cikkhez vezet. --Karmela posta 2012. október 8., 05:13 (CEST)

tardive dyskinesia - en:Tardive dyskinesiaSzerkesztés

Ezt a magyaros írásmóddal tardív diszkinéziaként említjük. A javítást el is végeztem a cikkben. A huwikiben persze ilyen címen sincs cikkünk. --Malatinszky vita 2012. október 8., 05:11 (CEST)
  • A google nem segít kellően, ezért indokoltnak látom a linkiw használatát ahhoz, hogy az olvasót jó információkhoz vezessük. --Karmela posta 2012. október 8., 05:22 (CEST)

triciklusos antidepresszánsok - en:Tricyclic antidepressantSzerkesztés

  • Úgy látom, hogy a linkiw egy kiadós és ajánlható cikkhez vezet, míg a google nem. --Karmela posta 2012. október 8., 05:32 (CEST)

ÁtkattintásokSzerkesztés

Én is megnéztem, no, messze nem olyan részletességgel mint Karmela, és azt találtam, hogy a linkiwekkel semmi gond nincs, viszont ha a képernyő baloldalán található "English" feliratra nyomok, úgy az angol nyelvű cikkben szinte mindegyik linket megtalálom, vagy a cikkben vagy a sablonban. De mondom, nem ellenőriztem őket egyesével. (Burumbátor)

Én sem. Olyannyira nem fordítom a szócikkeimet, hogy meg sem nézem, csak a legvégén átfutom. Egyedül a chemboxot/drugboxot szoktam átvenni, de ha megnézitek, rendszerint azt is kiegészítem. Egyszer-kétszer meg az angolban javítom, bár szerencsére ott elég ritka a hiba.--Gyimhu vita 2012. október 9., 00:27 (CEST)

Ezzel együtt én személy szerint linkiwet szócikkből kivenni biztosan nem fogok, mert arra nincs energiám, csak árgus szemekkel követem az eseményeket, ami az indokoltság és a helyes használat kérdését illeti. Én pl. már Kanalasnak is szóltam helytelen angol nyelvű szócikk linkiweléséért, meg Lji1942-nek is...

Nagyobb kialakuló gondnak látom a linkiwek kapcsán azt, hogy egy fogalomhoz, nem a neki megfelelő angol (vagy más) nyelvű cikket társítják szerkesztők. Ez hihetetlen figyelmet igényel, hiszen az ilyen linkelés immár előlép az olvasó közvetlen félrevezetésével. --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. október 8., 08:46 (CEST)

Burumbátor, ami azt az ötletet illeti, hogy átkattinsunk az enWiki-cikkbe, és ott megkeressük az ismeretlen fogalmat, és ott kattintsunk rá: te otthon vagy a Wikipédiában, mint hal a vízben, de a hozzád hasonló Wikipédia-manipulációs készséget aligha feltételezhetjük egy átlagolvasóról.
A másik témához: Gyimhu a fogalmaknak megfelelő cikkeket linkiweli be, következetesen. A nem vele kapcsolatos, de reális probléma kezelését inkább ne nála vendégségben beszéljük meg, lehet például nálam is. De beszéljük meg, mert ez tényleg gond.
--Karmela posta 2012. október 8., 09:27 (CEST)
Ok, bocs. --Burumbátor Zengj nekem ódát! 2012. október 8., 09:49 (CEST)

Linkiw a jegyzetekben?Szerkesztés

Egy elvi kérdés viszont felmerül. A vita során is előkerült. Mi a jobb: elküldeni az olvasót egy külső cikkre, ahonnan valószínűleg nem fog visszatalálni a Wikibe, vagy inkább az interwiki.

Az előbbinek nagy előnye, hogy magyarul van. Az utóbbinak, hogy soknyelvű (két kattintással), és a Wikiben marad. Na és jóval egyszerűbb, mint minden fogalomra rákeresni az interneten, és az abban szereplőkre megint. Aztán ha a hivatkozott cikk által hivatkozott cikk által hivatkozott fogalmat beteszem a kapcsolódó szócikkekbe, senki sem fogja érteni, miért.

Ne felejtsük el, hogy a szócikk forrása angolul van (nálam mindig, pedig egyszer-kétszer jó lenne spanyolul vagy olaszul, esetleg franciául tudni; érdekes módon a német kevésbé hiányzik, pedig arra még vállalkoznék is, ha nagyon muszáj). Vagyis az angol Wiki-szócikk adott a forrásból. (A magyarra fordított cikkben ez már nem nyilvánvaló.)

Bármennyire macerás, legjobb lenne mindkettő (legalább a fontos fogalmaknál), de akkor megint jön a zsákbanfutás. Ezt ugye a jegyzetekben lehetne megcsinálni, de lehet ott linkiw? Emlékeim szerint csak a szócikk törzsben lehet.--Gyimhu vita 2012. október 9., 00:44 (CEST)

A jegyzetekben a baj csak annyi, hogy ott nem működik a bot, tehát ha megkékül a link, addig marad a karbantartó kategóriában, amíg kézzel nem foglalkozik vele valaki. Még a francia wikin is, ahol több ezer a {{lien}}, hetente csak pár esetről van szó. Oliv0 vita 2012. október 9., 07:42 (CEST)
Oliv0, tényleg úgy lenne, hogy ha csőrös refek között alkalmazom a linkiwet, akkor azt nem szedi ki a bot amikor bekékül a magyar cikk? Miért nem? A „subst:”-ról olvasok valamit a belinkelt helyen, de a linkiwhez nem kell subst, a linkiwet egyszerűen csak ki kell szedni, a magyar cikkre mutató link nem része a linkiwnek.
--Karmela posta 2012. október 9., 08:05 (CEST)
Igen, a subst ismert hibája, hogy ref-ben és gallery-ben nem muködik. Jelenleg subst-tal muködik a bot a linkiwre, ideigre és piroslink(*)-re, mert Hercule azt írta nekem a francia vitalapján, ő egyszerűen a Pywikipedia-féle template.py-t használja. A template.py képes ugyan törölni kategória alapján, de akkor minden linkiwet törölne egy cikkben akkor is, ha benne csak egy linkiw kékült be és más linkiw még piros link. Tehát minden egyes linkiwre kell tesztelni, hogy létezik-e a cikk, és ha az nem lehet magában a template.py-ben, akkor lehet sablonban, mert a template.py képes segédsablonra cserélni a linkiwet subst-tel. Subst nélkül már nem egysoros Pywikipedia parancssor lenne, hanem külön kis python-program, amit eddig nem írt se Hercule, se magyar botgazda. Oliv0 vita 2012. október 9., 09:19 (CEST)
Oliv0, ha jól értem, akkor ez nem is akkora baj, mert megoldja az {{ideig}}. Ezt a bot mindenestül kiszedi a szövegből amint elkészült a megfelelő cikk. Ha a {{ideig}}-be írt megjegyzésben kiegészítőül egy linkiw is előfordul, hát akkor azzal együtt tűnik el. Igaz? Kipróbálod?
--Karmela posta 2012. október 9., 11:08 (CEST)
Próbálkozásaim szerint nem lehet linkiw az {{ideig}} 2., refszöveg-paraméterében, mert az egy title="…" buboréksúgóban is szerepel és ha <span> vagy (") idézőjel van ott, az megzavarja a wikirendszert. Ehhez kéne egy bonyolultabb ideig sablon, buboréksúgóban látható refszöveggel + buboréksúgóban nem látható refszöveggel. Oliv0 vita 2012. október 9., 15:15 (CEST)
Oliv0, köszönöm, hogy megpróbáltad. Most kiszedtem az {{ideig}} buboréksúgóját, a sablonkibontóban jól működött, remélem, hogy nálad is megy.
--Karmela posta 2012. október 9., 19:16 (CEST)
Gyimhu, tehát ha minden jól megy, akkor így oldható meg, amit szeretnél:
A brumcsák némi brimbadunium[1] jelenlétében könnyen bomlik, viszont ha megfagyasztjuk szépen csillog. Hat nap után elveszti fényét, és zöldes penész lepi be sárga pöttyökkel tarkítva.
Megjegyzések
Megjegyzem, hogy szerkesztési nézetben elég borzasztó a két egymásba skatulyázott sablon. Van ilyesmire máshol is példa, de ez nem teszi szívderítőbbé.
--Karmela posta 2012. október 9., 20:05 (CEST)
Kipróbálom a linkiwet buboréksúgó nélküli ideigben a ma éjjeli bottal. Oliv0 vita 2012. október 9., 20:40 (CEST) Működik, egyszerű refben viszont tényleg nem veszi ki a bot. Oliv0 vita 2012. október 10., 07:53 (CEST)

Akkor folytatódik: megint nem értek semmit.

Az, hogy a Jegyzetek-ben használható-e a linkiw, teljesen független a robottól. A robot technikai kérdés, a használhatóság viszont szavazás kérdése. És tudtommal nem ezt szavazták meg. A robotnak kell igazodnia a szavazáshoz, és nem fordítva.

Azt sem értem, miért fontos, hogy ott marad a sablon. Hát aztán? Ennél komolyabb tartalmi problémáink vannak. Ha valaki arra jár, és észreveszi, majd jól letörli. Az olvasó - a tartalmi problémákkal ellentétben - a linkiw-t nem látja, és ez a lényeg.--Gyimhu vita 2012. október 9., 22:10 (CEST)

Használható a linkiw a jegyzetekben, mert a cikk szövegének számít. Különben ha nem a cikk szövege a ref, akkor a „szócikk szövegét” említő régi útmutató nem akadályozta volna meg a gyimhu/piroslink-féle interwikit a refben és céltalan lett volna az egész szavazás a linkiwről (ebben talán van valami, bár nem voltam itt akkor, amikor ezekről folyt a vita). Tehát csak részletkérdés a bot nehézségei a subst-tal, és annál inkább, hogy ezek a refben kékülő linkiwek igen ritkák. Oliv0 vita 2012. október 10., 07:53 (CEST)
Gyimhu, ez volt a megszavazott javaslat szövege:
  • Változtassuk meg a Wikipédia:Hivatkozások és a Wikipédia:Nyelvközi hivatkozások című technikai útmutatókat úgy, hogy azok továbbra is tiltsák a szócikkekben az [[:en:Door|door]] és az [[:en:Door|ajtó]] formájú hivatkozásokat más Wikipédiákra, de egészüljenek ki azzal, hogy a {{linkiw}} használata megengedett, de csakis a még hiányzó magyar nyelvű szócikkek szövegközi hivatkozásai (piros linkek) mellett..
Magyarán: ha egy piros belső link mellett dobod be, akkor használható a szócikk egészében. Mindenhol, ahol csak egy piros belső link eddig is előfordulhatott.
Ez továbbra sem engedi meg, hogy egy állítás forrásaként hivatkozzunk egy másik Wikipédia cikkére. Forrásmegadásos lábjegyzet tehát nem fedhet egy linkiwet. Csakhogy egy lábjegyzet nem mindig forrás, a lábjegyzet egy olyan lapon belüli ugrás, aminek a tartalma egy megjegyzés is lehet, a megjegyzés részeként piros belső linkkel és az azt kiegészítő linkiwvel. A lényeg, hogy a linkiw egy piros belső linkhez tartozzon, ne pedig valamilyen szövegbeli állítás alátámasztása legyen. Ezt optikailag is hangsúlyozza azzal, hogy lábtól helyezi el a mütyürkét.
--Karmela posta 2012. október 10., 08:51 (CEST)
Igen, linkiw csakis piros link mellett, másra nem gondolok soha, ti. a francia wikin a sablon együtt csinálja a piros linket és az interwikit. Oliv0 vita 2012. október 10., 09:01 (CEST)
  1. brimbadunium:  Ez a zanzásított összefoglaló írja le a brimbaduniumra(en) vonatkozó legfontosabb tudnivalókat: A brimbadunium haszna és ártalmai öt szóban zombiknak

PerampanelSzerkesztés

Üdv! Az általad beírt szöveg (Perampanel szócikk) a http://members.upclive.hu/gyimesi.laszlo9/anyag/c23noh/perampanel.htm címről származik. Az ilyen másolást a szerzői jogi törvények és a Wikipédia szabályai többnyire nem engedélyezik, ezért kérlek fogalmazd meg a szócikket a saját szavaiddal. Ez alól kivétel:

  1. Ha te vagy a bemásolt szöveg eredeti szerzője, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:OTRS lap Engedélyezés lépései (saját mű esetén) fejezetét, illetve a Wikipédia:Licencelési nyilatkozat lap Hogyan kell nyilatkozni? fejezetét.
  2. Ha az eredeti szerző engedélyezi, ebben az esetben a további tennivalódról olvasd el a Wikipédia:OTRS lap Engedélykérés lépései (nem saját mű esetén) fejezetét.
  3. Ha a szöveget szabad licenc alatt tették közzé.

Kérlek, hogy minden esetben a Wikipédia felhasználási feltételeinek megfelelően járj el. Mielőtt újabb tartalmat töltesz fel, olvasd el a felküldési útmutatót. Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy jogilag tisztázatlan tartalom ismételt bemásolása a szerkesztői jogaid felfüggesztését vonhatja maga után. Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzám vagy írj a jogi kocsmafalra. Köszönöm! Pallerti Rabbit Hole 2012. október 15., 21:30 (CEST)

KiegészítésSzerkesztés

Természetesen tudom, hogy a Te munkád van a fenti lapban, amit nagyon becsülök. Azonban arra szeretnélek kérni, hogy ne menj szembe a forgalommal. Tisztázd le, hogy felhasználható -e a lapod vagy nem, de ne használd fegyvernek egy vitában, amiben sértve érzed magad. --Pallerti Rabbit Hole 2012. október 15., 21:35 (CEST)

PerampanelSzerkesztés

Szia. A szócikk csak akkor állítható vissza, ha tisztázódik a jogi helyzete. Ha tiéd a cikk, akkor engedélyeztetni kell. Wikipédia:Engedélykérés, Wikipédia:OTRS lapokon találsz útmutatót a teendőkről. Ha az engedély megérkezik, akkor az OTRS kezelők visszaállítják majd a cikket. Farkasgergely Üzenet 2012. október 23., 20:24 (CEST)

Küldtem e-mailt. Farkasgergely Üzenet 2012. október 23., 20:46 (CEST)

Re:PerampanelSzerkesztés

Itt kéred számon ELVe-től, hogy átvesz részleteket a lapról, amelynek Te vagy a szerzője. Ha felhasználható a tartalom – mert engedélyezed – akkor természetesen azonnal visszaállítható a lap. Ez azonban így ellentmondásos.

Légy szíves helyezd el a lapodon, hogy
„A lap tartalma CC-BY-SA-3.0 licenc alatt felhasználható”
és azonnal visszaállításra kerül a cikk (viszont azt tudomásul kell venned, hogy más is felhasználhatja az adott licenc keretein belül a lapod tartalmát).

Amiatt pedig elnézésedet kérem, hogy nem reagáltam a kocsmafalas beírásra – nem olvastam, csak az imént. --Pallerti Rabbit Hole 2012. október 23., 21:05 (CEST)

Kémia műhelySzerkesztés

Szia! Aktivizáltam a kémia műhelyet, várunk téged is, mint jó munkásembert.   Dr. Hodgins vita 2012. október 31., 08:47 (CET)

PikotamidSzerkesztés

szia! dolgozol még a cikken, vagy le lehet venni a sablont?   Szajci pošta 2012. november 27., 06:32 (CET)

Értem. Köszi.   Szajci pošta 2012. november 30., 06:12 (CET)

re:Szerkesztési háborúSzerkesztés

Ja, az nagyon más  . Ennél jobbat még nem nagyon hallottam. Akkor hagylak háborúzni magaddal, de nehogy megértsd közben a 3VSZt  . Bocsánat, ha látok egy szerkháborút, akkor általában a megerősített vagy legalábbis bejelentkezett szerktársnak adok igazat (és beszállok mellette néha). Aros Távírda 2012. december 18., 21:34 (CET)

IwSzerkesztés

Szia! Csak rögzítem: egyelőre csak SZERINTED nem azonos, de mindenki más másképp gondolja. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2012. december 18., 23:22 (CET)

A fogalom jelentését nem a mindenki más határozza meg, hanem az, hogy a mediawiki szoftver mit kezd vele. Ez nem szavazás kérdése.

A mindenki mást is kétlem: nézd meg a w:en:Interwiki links lapot. De ezt egyszer már írtam Neked.

A magyar Wikipédia szerkesztői között valóban elterjedt ez a babona, és ez nem is az egyetlen: Wikipédia:Babonák.--Gyimhu vita 2012. december 18., 23:37 (CET)

Rendben van, én csak szóltam. A saját agyszüleményedet nekem többször már ne linkeld be: elsőre is, továbbiakban is csak ugyanaz a véleményem lesz róla. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2012. december 18., 23:40 (CET)

Egyszer és mindenkorra eldöntötted, és a források nem tántorítanak el?--Gyimhu vita 2012. december 18., 23:42 (CET)

Mégis milyen források? Az enwiki szócikke?

Persze, kár, hogy megszólaltam: nem érted a technikai lehetőség és a használat elnevezése közötti különbséget. Reménytelenül nem érted. --Burumbátor Mondd, mit tehetnék érted? 2012. december 18., 23:45 (CET)

Bocs, a wiki fogalmát az találta ki, aki írta a wikit: a mediawikisek. Az interwikit is ők találták ki. Ez a definíció (az elsődleges forrás): http://www.mediawiki.org/wiki/Manual:Interwiki. Persze lehet az angol "dog" szót szöcskének fordítani, de van értelme félreértéseket generálni?

Amikor az interwiki szócikket írtam, senki nem kifogásolta, hogy rosszul értem a fogalmat. Te sem. Ugyan miért nem? Mégis: miért vagy ilyen biztos Magadban?--Gyimhu vita 2012. december 18., 23:55 (CET)

Névtérközi átirányításSzerkesztés

Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy az típusú, úgynevezett névtérközi átirányításokra rendszerint összevont szemöldökkel szoktak tekinteni a szerkesztőtársak, és épp emiatt az ilyesmi nem szokott hosszú életű lenni a Wikipédián. --Malatinszky vita 2012. december 19., 00:01 (CET)

Jó lenne, ha tartalmi szempontokra is figyelnének az összevont szemöldökű szerkesztők. Az interwiki definícióját megírtam Burumbátornak (egy alfejezettel feljebb).--Gyimhu vita 2012. december 19., 00:10 (CET)

Ne haragudj, de nem nagyon érdekel az a hohmecolás. Viszont erre a formai szempontra, azt tanácsolom, figyelj oda legközelebb. Nem érdemes széllel szemben brunyálni, mert a végén nedves lesz a nadrágod. --Malatinszky vita 2012. december 19., 00:21 (CET)

De akkor mi a fene érdekel, ha az nem, hogy mit jelent az interwiki szó? Szerinted ezt erőből kell eldönteni?--Gyimhu vita 2012. december 19., 00:42 (CET)

Gyimhu, légy szíves, hagyd abba a vandálkodást! Köszönöm. --Pagonyfoxhole 2012. december 19., 00:36 (CET)

ÖsszegképletekSzerkesztés

Szia, a fenti linken találod. --Pagonyfoxhole 2012. december 20., 20:37 (CET)

Köszönöm, az első felháborodás után megtaláltam  .

@Gyimhu, mi lesz a feladata az „Összegképletek” lapnak? Cikk lesz belőle? Vagy sablon?

--Karmela posta 2012. december 20., 21:40 (CET)

Úgy gondolom, hogy már most is cikk. Más lapra beilleszteni túl hosszú lenne--Gyimhu vita 2012. december 20., 21:57 (CET).

Félkész? Mert hiányolok egy olyan bevezetőt, ami az olvasónak elmagyarázza, hogy mivel áll szemben, viszont a sablonokról szóló szövegnek a vitalapon lenne a helye.
Nem akarod inkább, hogy az allapoddá tegyem, amíg érett lesz a fő névtérre?
--Karmela posta 2012. december 20., 22:28 (CET)

Köszönöm, én is meg tudnám csinálni. Pagony most tette át a fő névtérbe a Wikipédia:Összegképlet lapot.

Megcsinálom, de most épp azt keresem, hogy miért 747 nitrogénvegyület van az egyik lapon, és 745 a másikon.--Gyimhu vita 2012. december 20., 23:08 (CET)

Kíváncsivá tettél: mire valók ezek a listák? --Malatinszky vita 2012. december 20., 23:13 (CET)

Na megvan a hiba. Ha a chembox sablonban chembox_properties sablon is van, akkor az egyik programom mindkét sablonban megtalálta az összegképletet. Ez ugye két dologra is hajaz: nem írunk két programot ugyanarra, és sablonból mégiscsak hívunk sablont. 

Malatinszkynak: a kémia tudománya erről szól. Ha megnézel egy kémiakönyvet, a kémiai elemek fizikai tulajdonságai után jönnek a vegyületei. Először a binerek, aztán a bonyolultabbak.

Az enWikin is kínlódnak vele, de az enyém jobb. --Gyimhu vita 2012. december 21., 00:10 (CET)

Ne szerkeszd???Szerkesztés

Gyimhu, ezeket mégis hogy gondolod? A Wikipédia szabad enciklopédia, alapelve, hogy mindenki szerkesztheti! Ha ezt lehetetlenné teszed, a Wikipédia szellemiségét sérted meg. Kérlek, alakítsd át ezeket a cikkeidet, különben törölnünk kell őket! --Pagonyfoxhole 2012. december 21., 02:09 (CET)

Kivegyem a kommenteket? Miután bárki szerkesztheti, én is. Majd jól agyoncsapom, amit mások módosítottak. Ehhez ugye nekem is jogom van.

A lap tartalmát közvetve szerkeszheti bárki. Ír egy vegyületlapot, és a következő dump után bele fog kerülni az összegképlet lapokra.

A múltkor úgy jártam, hogy egy robot módosította az általam beállított nyelvközi hivatkozásokat. Nem szólt előre, hogy ezt fogja tenni.

Én szólok. Ezért kerülök bajba. Tényleg büntetni kell, aki együtt akar működni a többiekkel?

Egy komment elég indok, hogy töröljétek a lapot? Elég furcsa elképzeléseid vannak a Wikipédiáról. Tényleg az az első, hogy törölni akarod, amit nem értesz?

Ezeket a lapokat egy robot fogja majd módosítani, mihelyt találok olyat, amelyik linuxból hajlandó automatikusan szerkeszteni egy lapot. A lapok tartalma már most is programmal áll elő.--Gyimhu vita 2012. december 21., 02:26 (CET)

A szócikknévtérben nincsenek csak géppel szerkeszthető lapok. De nem ez a fő probléma, hanem a lapok elnevezése (Összegképletek/káliumvegyületek stb.) Mint nyilván te is tudod, a szócikknévtérben technikailag nincsenek allapok, ezek megtévesztő című független cikkek. A perjel nem jelent allapot, és csak azokban a címekben használjuk, ahol a cím része, mint pl. a Kés/Alatt. Tisztázandó, hogy ezek a lapok tartalmaznak-e szócikknévtérbe való tartalmat, és ha igen, akkor például Káliumvegyületek összegképleteinek listája címen lehet közzétenni őket. Úgy illik, hogy ha valami drasztikus újításba kezdesz, akkor kikérd a közösség véleményét a kocsmafalon (pl. javaslatok), ahol megbeszéljük, hogy milyen jó az ötleted, és hogyan lehet a legcélszerűbb módon megvalósítani. Ez egyébként mindenképpen meg fog történni, de sokkal elegánsabb, ha te magad kezdeményezed. Megsúgom, az ilyesmi sokat segít a közösségi kapcsolatok erősödésében. Ha jó dolgokat találsz ki, még meg is ünnepelhetnek, és mindenki örülni fog.

Arra is felhívom a figyelmedet, hogy a géppel végzett mechanikus munka botmunkának számít, amit alapesetben botazonosítóról, botflaggel lehet végezni, és a korábban még föl nem talált feladatok beindításához közösségi jóváhagyás kell. Az valószínűleg senki számára nem fogadható el, hogy a szócikknévtérben valamit időnként legyaluljon egy bot, és esélyt se hagyjon a szerkesztőknek. Továbbá a jóváhagyás nélküli munka viszont gyengíti a bizalmat és a közösség erejét. Az engedély nélkül vagy hibásan futó botokat az adminisztrátorok minden további nélkül blokkolhatják (a figyelmeztetést most megkaptad), és ha a saját azonosítódról végzel botmunkát, akkor ez sajnálatos módon a saját azonosítód blokkolását fogja jelenteni.

Tehát várunk a kocsmafalon! Mondd el, milyen hiányosságot találtál, amit szeretnél pótolni, mi az elgondolásod, miért akarod géppel kivitelezni, és barátságosan meg fogjuk beszélni, ha mások véleményét is hajlandó vagy elfogadni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2012. december 21., 08:53 (CET)

Megbeszélni valók valóban vannak a bot körül, és az elnevezésen is javítani kell, teljesen egyetértek Binárissal, de nagyon is hasznos dolog rajzolódik ki abból, ami készül, támogatni fogom a kocsmafalon. Feltűnt azonban egy technikai hiányosság: alighanem a táblázat cakkozott mivolta hiúsítja meg egyes oszlopok rendezhetőségét, például a foszforvegyületek táblázatában az oxigén szerintit.

--Karmela posta 2012. december 21., 11:16 (CET)

Karmela, ezek szerint támogatod, hogy mások szerkesztései automatikusan elvesszenek egy Wikipédia-cikkben? --Pagonyfoxhole 2012. december 21., 11:21 (CET)

@Pagony, én azt támogatom, hogy a Wikipédiában könnyen utána lehessen nézni a vegyületek összegképletének, és ehhez wikikonform megoldásnak látom például, ha a cikk két részből áll:
  • egy teljesen kézzel szerkeszthető listából, ahova az olyan vegyületek összegképletét lehet bejegyezni, amik még hiányoznak a huWikiből, – ezt érintetlenül hagynák a botszerkesztések,
  • és egy bottal támogatott rész a wikipédiabeli vegyületekkel. Ennek a táblázatnak a kiegészítésére megkérjük a szerkesztőket, ők gondoskodni tudnak arról, hogy az újonnan létrehozott cikkeknek is megfeleljen a felsorolás. Amikor a táblázatot a botgazda egy újabb botfuttatás segítségével aktuális állapotra hozza, akkor az eredményét tekintve további kiegészítéseket tesz azokhoz, amiket időközben már kézzel beleírtak, pótolja az elfelejtett sorokat, javítja a téveseket.
A botot persze engedélyeztetni kell, és kell a szerkesztőség áldása is, a cikkek címét is a névkonvenciókhoz kell igazítani, de az egészből egy hasznos dolgot látok kibontakozni, csak még nem egészen nyerte el a formáját.
@Gyimhu, annak érdekében, hogy megmaradhassanak ezek a lapok, kiszedtem a bevezetőből a szerkesztés tiltását, a frissítésre vonatkozó információkat pedig a vitalapokra írtam.
A frissítésre vonatkozó központi információt is vitalapra vittem, ide: Vita:Vegyületek összegképlete, mert ez a lap nem volt cikknek nevezhető.
Az elemek szerinti vegyületes listákat, átneveztem úgy, hogy egyrészt kiderüljön róluk, hogy listáról van szó, másrészt, hogy ne tartalmazzanak „/” jelet. Egy vegyületnél csak egy összegképlet szerepel, tehát a többesszámú alak brómvegyületek összegképlete, nem pedig összegképletei. Mindezt figyelembe véve most ilyen név alatt találod meg őket:
Kicsit sután hangzanak ezek a cikkcímek, lehet, hogy sikerül majd a kocsmafali megbeszélésben ügyesebbeket találni.
Mint mondtam, mindez annak érdekében történt, hogy ezeknek az szerintem enciklopédikus és hasznos tartalmaknak jobb esélye legyen a megmaradásra a kocsmafali vitában, tehát remélem nem veszed támadásnak a szerkesztéseimet.
Ha lehet, segíteni kéne azon, hogy a táblázatok között nagyon nagyok is vannak, ami a betöltését megnehezíti.
--Karmela posta 2012. december 21., 20:41 (CET)

ABCSzerkesztés

Szia! Megoldható-e, hogy az ékezetes betűvel kezdődő vegyületek (pl. ólomakármi) ne a lista végén szerepeljenek? --Hkoala   2012. december 21., 20:55 (CET)

A mysql így rendez. Technikailag megoldható a magyar abc szerinti rendezés: egy kis programot kell írni hozzá. Kb. tíznaponként jelenik meg új dump a magyar Wikiről, amiből dolgozom. Ez most a két ünnep között lesz gondolom. A következő frissítésig megpróbálom megoldani.--Gyimhu vita 2012. december 21., 21:17 (CET)

A mysql úgy rendez, ahogy rendeztetsz vele. SELECT foo FROM bar ORDER BY foo COLLATE utf8_hungarian_ci... --Tgrvita 2012. december 23., 23:15 (CET)

Valamint nem tudom, hogy generálod a címeket, de most belepillantottam a foszforosba, és azt látom, hogy a B12-ben a 12 nincs indexben és a szóközök helyén felesleges aláhúzásjelek szerepelnek (ezek az URL-ben ott vannak, de a wikiszövegben feleslegesek és csúnyák). Ezek nem igazán súlyos problémák, de ha szépen akarsz dolgozni, erre is érdemes figyelni. Bináris ideWikidata Kelt: Wikipédia,  2012. december 23., 15:58 (CET)

Nem én generálom: a page.page_title mezőből veszem, ahogy ott van. Az aláhúzásokat egyszerű kicserélni. A {{DISPLAYTITLE}}-t külön kéne figyelni a szövegben. Ez sem tűnik bonyolultnak.

Az abc-rendezés egyszerűbb volt, mint gondoltam: a Unix sort parancsát tudtam használni.--Gyimhu vita 2012. december 23., 18:32 (CET)

BotSzerkesztés

Szia! Látom, megcsináltad a botot. Szüksége lesz egy vitalapra is, ezt a legtöbben átirányítják a saját vitalapjukra, de Samat pl. nem, mert neki az állítja le a botját, ha a vitalapra üzenet érkezik. A botot leíró sablonban pedig a frissítés a szoftverfrissítésre vonatkozik, nem arra, hogy a bot mikor frissíti a termékeit. Bináris ideWikidata Kelt: Wikipédia,  2012. december 24., 08:57 (CET)

És színes SQL-t is lehet csinálni: Wikipédia:SQL-lekérdezések. :-) Bináris ideWikidata Kelt: Wikipédia,  2012. december 24., 09:40 (CET)

Köszönöm, ezt pont jókor írtad. Talán nem véletlenül. --Gyimhu vita 2012. december 24., 09:45 (CET)

KarácsonySzerkesztés

Boldog karácsonyt! Szalakóta vita 2012. december 25., 21:55 (CET)

Visszatérés Gyimhu/2012 felhasználói lapjához.