Yera
Ha kérdésed van, keress nyugodtan a vitalapomon! Üdvözlettel: misibacsi*üzenet 2011. december 7., 12:07 (CET)
Válasz: Aranyvessző, aranyeső, aranyfa
szerkesztésSzia, nálam válaszoltam, hogy egy helyen legyen. :) --Sphenodon vita 2013. november 4., 21:18 (CET)
Válasz: Levendula
szerkesztésSzia! Beírtam a magyar neveket Priszter szerint, de csak a listás részbe, mert nem tudtam, hogyan szeretnéd formálni a szócikket. Nem sok fajnevet találtam a szótárban, így a cikkben a többség egyelőre magyar név nélkül maradt. A L. stoechas nevéhez második névként a francia levendula is volt, de ezt szándékosan kihagytam most, mert olvastam a szócikkben, milyen könnyen zavart és félreértést okozhat (egyébként Priszter a L. angustifolia nevéhez írja az angol levendulát, de ez a két név szerintem legyen felejtős a félreértés miatt; gondolkodom, hogy esetleg erre a két magyar névre készítsünk-e egyértelműsítő lapot). A L. × intermedia is csak hibrid levendula néven szerepel a szótárban, a lavandin nincs benne, pedig nekem ez utóbbi szimpatikusabb, mivel láthatóan több hibrid is létezik a nemzetségen belül, azaz nem csak ez az egy; gondolom, ez a hibrid ismertebb Magyarországon. Mondjuk a lavandin meg nem kettős név; no, mindegy. Nagyon örülök a levenduláknak, köszönöm! :) --Sphenodon vita 2013. november 22., 02:12 (CET)
- Szia! Volt még egy név, a valódi levendula a Priszter-szótárban a L. angustifoliára, azt beírtam a növényfajról szóló szócikkbe a felsorolás végére. Az angol levendulát nem írtam be, mert mondtad, hogy még gondolkozol rajta, beírod-e vagy sem. :) --Sphenodon vita 2013. november 23., 15:39 (CET)
Sajtóhiba
szerkesztésNem a te készülékedben van! A monotómia és a nem kellő odafigyelésem okozta hogy egy szil nevét adtam egy tölgynek - elismerem ez hiba volt. Az átirányításokat azért hoztam/hozom létre, mert így lehetőség van arra, hogy latin néven is kereshetünk. A kavarodást az okozta hogy a saját wikimben is hasonló tevékenységet végeztem párhuzamosan. Így nem kellett várnom a lap mentésére, csak átléptem egy másik ablakba és ott folytattam - aztán amíg azt mentette ismét a Wikipédiában. Valahol elkeveredtem - bocs. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2013. november 27., 14:07 (CET)
- Töröltettem a hibás neveket! Köszi hogy szóltál, néha én is elütök egy-egy betűt és nem veszem észre a hibát. Most még megnézem hogy a saját gépemen is a rossz nevek szerepelnek, mert akkor azokat is javítanom kell. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2013. november 28., 04:49 (CET)
- Nincs mit köszönnöd, én szúrtam el és énnekem kell megköszönnöm hogy szóltál! Ráadásul a saját gépemen csak egy nevet kellet javítanom, a többi nem kellet, azok jól szerepelnek, vagyis kapkodtam..., betű lemaradt, meg elírta és én sem tudom hogyan csinálta.m - Üdv. » KeFe « Társalgó 2013. november 28., 16:53 (CET)
ünnepekre
szerkesztésSzia! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet Kívánok! DenesFeri vita 2013. december 21., 12:17 (CET)
Köszönöm szépen! DenesFeri vita 2013. december 23., 09:40 (CET)
Díj
szerkesztésGyapotvirágos csűrcsillag | ||
Yerának növényes szócikkek írásáért, folyamatos javításáért, forrássablonok készítéséért, valamint e díjjal szeretném utólag megköszönni, hogy tisztába tetted a levendula körüli keveredést! :) --Sphenodon vita 2014. január 6., 00:33 (CET) |
Besorolás
szerkesztésYera, nagyon szépen köszönöm, hogy ezt a táblázatot megcsináltad, ez így nekem sokkal jobban tetszik, mint csak a szöveg; azon gondolkodom, hogy ez a táblázat talán jobban is mutatna a műhelylapon, mint a szöveg, amit lehet, hogy le lehetne cserélni? :) --Sphenodon vita 2014. január 30., 22:32 (CET)
Szívesen csináltam, de őszintén szólva puskáztam az egészet. Szétnéztem a többi működő műhelyben és láttam hogy van ilyen kategória is, ahol gyűjtik a meglévő besoroló leírásokat és általában csak allapként kezelik. Furcsa ezt mondani, miután Sanyi bő fél éve frissítette a műhelylapot, de én most szívesen átalakítanám ismét.
Konkrétan: az Alapelvek lapon a főcímeket külön-külön becsukható dobozba tenném, és lenyílva lehetne látni a tartalmát (persze ez nem egy büntető eldugott doboz lenne, hanem mint egy főcím zöld háttérrel pl., ugyanaz mint a fülecskék vízszintesen, csak ez függőlegesen). A Tennivalóknál is kiemelném a lényeget: koncepciót igénylő feladatok, hibák, csonkok, kért cikkek, (cikkértékelés- ezt lehetne külön is), a nemzetség-fajt a hibáknál kéne fölsorolni, mert az csak egy probléma, nem egy külön pont, a Sablonokat már láthatod, mit tettem. Mit gondolsz erről? Yera vita 2014. január 31., 13:59 (CET)
- Azt gondolom, hogy támogatom az ötleteidet! :) Szerintem Sanyi4 akkor főleg „csak” (elég nagy munka volt az is) összébb rendezte a szanaszét levő dolgokat. Annak idején én is csak összeírtam ide-oda ezt-azt, hogy meglegyen valahol, vagy hogy úgy nagyjából egy helyen legyen, de továbbstrukturálni, csoportosítani, a kinézetre törekedni, áttekinthetőséget, átláthatóságot növelni, a témákat jobban körülhatárolni és aszerint rendezni akkoriban nem tettem meg, szerintem akkor még nem is tudtam volna. Nagyon örülök neki, hogy foglalkozol vele! :) Szerintem Fauvirtet kérdezd még meg, mit gondol erről, nehogy meglepődjön azon, hogy hirtelen megváltozik a műhelylap. :)) --Sphenodon vita 2014. január 31., 16:42 (CET)
Kőmagvú, mezei gyöngyköles
szerkesztésSzia! Nálam válaszoltam. --Sphenodon vita 2014. február 3., 22:22 (CET)
Közönséges bakszakáll
szerkesztésSzia, nálam válaszoltam. :) --Sphenodon vita 2014. február 5., 21:23 (CET)
Örvénygyökér → örménygyökér
szerkesztésSzia! Valamit nem értek, de lehet, hogy csak azért, mert valami bibi van a böngészőmmel, ezért szeretnék segítséget kérni tőled! Ha elmegyek az „Örvénygyökér” szócikkre (ami átirányító lap), s rákattintok a „Mi hivatkozik erre” linkre, akkor rengeteg szócikket felsorol. Azt hiszem, ez főleg azért van, mert a felsorolt a szócikkekben benne van a „Sablon:Gyógynövények”, s nem azért mert a szócikkekben külön hivatkozás van még az „örménygyökérre”. Megnéztem a sablont, s azt láttam, hogy ott már az „Örménygyökér” szerepel, tehát elvileg nem kellene jeleznie ezt a rengeteg szócikket, viszont valami miatt jelzi. Ez vagy azért van, mert az én böngészőm csak lassan frissít, vagy azért van, mert a Wikipédia keresőmotorja frissít lassan. Ezért szeretnélek megkérni, hogy nézd meg te is, hogy mit látsz. Köszi! --Sphenodon vita 2014. február 16., 14:27 (CET)
- Szia! Nálam is az van. Biztos a sablon miatt, de technikailag nem tudom, hogyan lehetne segíteni rajta. Szerintem több, mint egy hete átírtam már. Yera vita 2014. február 16., 14:38 (CET)
- Oké, köszönöm! Szerintem megkérdezem a műszaki kocsmafalon, mert így sokáig fog tartani kideríteni, hogy hol van még önállóan a szócikkben a szó, s hol csak a sablonban (amiben pedig már nincs :) ). --Sphenodon vita 2014. február 16., 14:45 (CET)
- Rendben és köszi a segítséget ebben is!--Yera vita 2014. február 16., 14:49 (CET)
- Oké, köszönöm! Szerintem megkérdezem a műszaki kocsmafalon, mert így sokáig fog tartani kideríteni, hogy hol van még önállóan a szócikkben a szó, s hol csak a sablonban (amiben pedig már nincs :) ). --Sphenodon vita 2014. február 16., 14:45 (CET)
Kérdés
szerkesztésSzia!
Látom, te tudsz csehül. Tudnál abban segíteni, hogy hogyan kell csehül leírni az igrácsek szót? Ezek a 80-as 90-es évek táján voltak népszerű játékfigurák. Némelyiknél kis vakolókanál meg hasonló volt, attól függően, hogy milyen szakmát hivatott mutatni. Köszi előre is. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. március 1., 16:17 (CET)
- Igen, erre gondoltam. Nagyon szépen köszönöm. :-) Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2014. március 1., 18:53 (CET)
Aurinia, Alyssum, Blackstonia
szerkesztésSzia, nálam válaszoltam. :) --Sphenodon vita 2014. március 5., 21:48 (CET)
A bónuszkérdésedre megjött a válasz nálam. :) --Sphenodon vita 2014. március 6., 20:16 (CET)
Megnéztem
szerkesztésés leírtam amit én gondolok a témáról Itt A sablon neve Hagymás virágok kellene legyen, de akkor úgy gondoltam hogy egyéb hagymás, gumós stb. növény is elférne benne. Most úgy gondolom hogy ez rossz ötlet volt. Legfeljebb a hagymás növénycsaládok egyedeit kellene ebben a sablonba felsorolni, így is eléggé nagyra nőhet a sablon. - Üdv. » KeFe « Társalgó 2014. március 17., 01:25 (CET)
Kérlek nézz rá Vita:Kertészeti kártevők lapre, bár én hoztam létre de azzal a szándékkal hogy egy összesítő lap lehet belőle. Azonban minden alcímről kellene cikket írni. Mi a véleményed? - Üdv. » KeFe « Társalgó 2014. március 17., 05:08 (CET)
Hagyma, hagymagumó stb.
szerkesztésSzia! Csak most érkeztem, s köszönöm szépen, hogy megcsináltad! :) --Sphenodon vita 2014. március 18., 21:41 (CET)
Szia! Igazán nincs mit! --Yera vita 2014. március 19., 18:30 (CET)
Szia! Ebbe a sablonba beraktad a {{törlés}}
(?) sablont, ám elfelejtetted <noinclude> és </noinclude> tagek közé tenni. Javítottam, de legközelebb légy szíves, figyelj rá! Köszi! --Tacsipacsi vita 2014. március 22., 12:30 (CET)
Válasz: Citrus, Citroideae
szerkesztésSzia, nálam válaszoltam! :) --Sphenodon vita 2014. március 22., 14:46 (CET)
Szia, kumkvatokkal kapcsolatos fejleményeket vettem észre, röviden leírtam nálam, hogy egyben legyenek. --Sphenodon vita 2014. március 22., 21:14 (CET)
Fainjektálás, illetve ötlet
szerkesztésSzia! Létrejött egy új szócikk a fainjektálásról, s van egy olyan érzésem, hogy te könnyebben meg tudod állapítani, hogy a szócikk minősége milyen, mint én. :) Fauvirtnek is szóltam ezzel kapcsolatban. Megkérhetlek, hogy ránézel, ha időd és energiád engedi? Köszönettel: --Sphenodon vita 2014. március 27., 21:29 (CET)
Illetve arra is gondoltam, hogy mit szólnál ahhoz, ha a Sportműhelyhez hasonlóan létrehoznánk egy olyan allapot, ahol az újonnan létrehozott, műhellyel kapcsolatos szócikkeket gyűjtenénk valamennyi ideig, amíg mindannyiunk rájuk nem néz, hogy rendben van-e. --Sphenodon vita 2014. március 27., 21:29 (CET)
Szia, értesítettem a szerzőt, hogy nem adott meg forrást, illetve kicsit megformáztam a műhelylap elejét, hogy elérhetők lehessenek a műhelyt érintő kiemelt, jó és új szócikkek. Kérlek, hogy szerkeszd bátran, ha valami hibát vagy nemtetsző dolgot találsz benne! :) Köszi! --Sphenodon vita 2014. március 29., 21:04 (CET)
Válasz: Fajnevek, gyűjtőfaj
szerkesztésSzia, nálam válaszoltam! --Sphenodon vita 2014. március 29., 21:20 (CET)
Szia, nálam válaszoltam új információk nyomozása után. :) --Sphenodon vita 2014. március 30., 12:30 (CEST)
megjegyzés Szia, azt írtad, hogy a „A rendszertani kategóriák számozottak”, én meg csak úgy átsiklottam felette, s most nemrég – ahogy' megnéztem és észrevettem – értettem meg, hogy mit jelent a mondatod. :D Szerintem ez nagyon jó ötlet! :) --Sphenodon vita 2014. április 1., 20:44 (CEST)
Növénycsaládok, -alcsaládok és a „félék”
szerkesztésSzia! Egyelőre nem tudok semmi újabb objektív dolgot mondani, de egyre inkább az az érzésem, hogy itt a magyar Wikin a növényalcsaládok „formázása” saját elgondolás szerint történt, nincs forrása, nincs irodalma. (Rákerestem a guglin arra a szóra, hogy „rózsaformák” (idézőjelbe téve!), és meglepően kevés találatot adott rá, s általában valaminek a rózsaformájáról volt szó a találatok között.) Láttam, megcsináltad az almafélék növényalcsaládjáról szóló szócikket. Arra gondoltam, hogy a szócikk címe lehet, hogy lehetne „Almafélék (növényalcsalád)”, csak hogy kövessük az elnevezési szokásokat, viszont az „almafélék alcsaládja” elnevezést meghagynám a szócikkeken belül. Bár bevallom, a szócikk címével kapcsolatban elgondolkodtam, s lehet, hogy inkább így kellene hagyni (mondjuk akkor a családok és alcsaládokról szóló szócikkek címeit is át kellene ilyen formára nevezni); viszont ez a címhasználat akkor kilóg a többi rendszertani szócikkcím közül is: ezért hajlok inkább arra, hogy egyértelműsítő szócskát használjunk a címben. Mit gondolsz? --Sphenodon vita 2014. április 3., 22:36 (CEST)
Bacopa
szerkesztésSzia, ha esetleg lesz időd megírni, akkor néhány adalékot tudok mondani hozzá. Priszternél csak a Bacopa caroliniana = nagylevelű bakopa és a Bacopa monnieri = kislevelű bakopa szerepel (41., 312. o.). A „vízi izsóp” név nem tudom, honnan származhat: Priszternél nincs, illetve ebben a formájában kizárt, hogy helyes lenne, mivel az izsóp (Hyssopus) nemzetséghez semmi köze sincs; legfeljebb egybeírva (víziizsóp) lenne helyes... Ellenben az útifűfélék szócikkben jegyzik a nemzetséget, továbbá a szobanövények szócikkben mocsárnefelejcs néven említik (Priszternél ez utóbbi szintén nem szerepel). --Sphenodon vita 2014. április 18., 14:13 (CEST)
Igen, köszönöm! --Yera vita 2014. április 18., 14:50 (CEST) A szobanövények forrása a Vermeulen könyv (Szobanövények enciklopédiája), mint megtudtam nem jogsértő módon, viszont ezek szerint még csak pontos sem volt a szerkesztő, mert a könyvben Bacopa 'Snowflake', - alighanem valami hibrid, de azt a könyvben sem írja, hogy melyik fajoknak. A vízi izsóp meg angol tükörfordítás.--Yera vita 2014. április 18., 15:16 (CEST)
- Köszi a gyógykezelést! :) --Sphenodon vita 2014. április 18., 23:04 (CEST)
Ez + az :)
szerkesztésSzia! Olvastam az angyalgyökér vitalapján az üzeneted: a fajlistába csak annyit tettem bele, ami Priszternél volt, de bevallom, nem nagyon néztem szét a fajokat illetően. Köszi, hogy megtisztítottad az angyalgyökeret is! :) Az „Angelica (egyértelműsítő lap)”-ot Csigabi bekötötte a többi nyelvű Angelica egyért.laphoz, amivel egyetértek; ezt most azért említem, mert a múltkor azt mondtam, hogy ne kössünk össze más egyért.lapokat egymással a wikidatában, de most belátom, hogy bizonyos esetekben ezt érdemes megtenni. A latin nevek linktelenítésével teljes mértékben én sem értek egyet, bizonyos esetekben szerintem hasznos lehet (mindenhol tényleg nincs rá szükség, de hogy pontosan hol hasznos, azt át kellene gondolnom). Voltam könyvtárban tegnap, de ma is annyira fáradtnak érzem magam, hogy komoly szerkesztéseket nincs hangulatom csinálni ma sem, sajnos. :/ --Sphenodon vita 2014. május 1., 21:58 (CEST)
- Igazán nincs mit! A latin nevek közül legalább azokat kéne meghagyni, amiknek nincs cikkük, csak az aggófű esete jut eszembe, amikre épp tegnap is csináltam a latin névre átirányítást a magyarról. Egyébként továbbra sem hiszem, hogy ezt így kéne csinálni, de nincs semmi új érvem a mustáron, szilván meg néhány máson kívül, amibe utóbb belebotlottam.--Yera vita 2014. május 2., 20:18 (CEST)
Vita:Szilva
szerkesztésA trópusi esőerdősnél most elolvastam újra a mondatot, s rájöttem, hogy mégsem értem, még az első részt sem! :D No, de elsősorban nem emiatt írtam most: tudnál segíteni nekem abban, hogy a Vita:Szilva lapra ránézel? Jött egy megjegyzés, megpróbáltam átlátni a fennálló helyzetet, de nem ment. Egyelőre ott tartok, hogy van a Prunus nemzetség (erről szól a Prunus szócikk), van ennek egy Prunus alnemzetsége (erről szól a szilva szócikk?), illetve van a Prunus domestica (erről nincs szócikk még). Ezt jól látom? Azt is, hogy itt megint névazonosság áll fenn (azaz a nemzetség és az alnemzetség latin neve ugyanaz)? --Sphenodon vita 2014. május 3., 22:35 (CEST)
- Szia, szerintem így teljesen jó lett, ahogy' megcsináltad, köszönöm szépen! :) Abban vagyok bizonytalan, hogy az alnemzetség szilva-e, vagy legyen az is inkább Prunus, de nem vagyok szaki: szerintem így jó most, ahogy' van. Az egyértelműsítés szerintem is szükséges, s szerintem jó lett így. A helytelen átirányításokból vajon mennyi lehet? Ha nincs sok, akkor talán lehet rendezni, ha sok van, akkor meg sok munka van velük... :/ Jó lenne, ha nem kellene törölni őket, de a megtévesztő szerepük ugyancsak nem jó... A cseresznyével kapcsolatban egyetértek: a piacon nem vadcseresznyét szoktak árulni, hanem cseresznyét, cserkót. :D De gondolom, ezeknél a nemesített növényeknél szokott nagy kavar lenni (mi alfaj, mi fajta, mi változat stb.). Priszternél pl. Prunus avium subsp. avium = vadcseresznye, madárcseresznye; Prunus avium subsp. duracina = cseresznye, kerti cseresznye, ropogós cseresznye, édes cseresznye; Prunus avium subsp. juliana = szívcseresznye; azaz a termesztett cseresznye csak az egyik alfaj, s nem a tőfaj. De ki tudja, mások hogyan értelmezik. Még egyszer köszi a rendberakást! :) --Sphenodon vita 2014. május 4., 21:26 (CEST)
Volna egy kérésem: kérlek, nézz rá a nemes szilva szócikkre: KeFe szerkesztett benne, amit remélhetően valamelyest rendbe tettem (de inkább nézd meg), s nem voltam benne biztos, hogy a Pseudomonas syringae és a baktérium okozta rákosodás és elhalás egyeztethető-e egymással. Előre is köszi! --Sphenodon vita 2014. május 7., 01:17 (CEST)
Kürtvirág
szerkesztésSzia! Vetnél egy pillantást a kürtvirágra? Nem tudom, hogy az Alex71 által írottak megfelelők-e. Köszi. Csigabi itt a házam 2014. május 5., 21:47 (CEST)
Re:Díj
szerkesztésKöszönöm a csillagot! --Hollófernyiges vita 2014. június 3., 14:11 (CEST)
rákollóvirág
szerkesztésSzia Yera!
A rákollóvirág a növénynemzetség neve, nem a Heliconiaceae családé. Nem lehet két szócikknek ugyanaz a neve. Üdv. DenesFeri vita 2014. július 28., 10:43 (CEST)
Szia! Elnéztem, bocs. De lehet, csak akkor egyértelműsítő szó kell utána. (Esetünkben persze nem ez a megoldás.) --Yera vita 2014. július 28., 16:16 (CEST)
Baráth Kornél
szerkesztésSzia! Még ellenőrizetlen korában nézegettem ezt a szócikket, szerintem eleve nem is nevezetes, mert akkor minden phd fokozatú tanszéki dolgozót össze lehetne szedni, hiszen mire idáig eljutnak, biztosan tíznél több publikációjuk van. Szerintem törlésire jelölöm, aztán majd ott kiderül, hogy miért menjen, miért maradjon. nyiffi vita 2014. július 28., 10:53 (CEST)
Kedves Yera! Olyan is volt már, hogy annak ellenére se töröltük a lapot, hogy akiről a szócikk készült, az a lap teljes tartalmát is törölte egy ízben (Vadász János esetében, nem is baj, hogy ott nem töröltük), olyan is volt már, hogy töröltük a szócikk alanyának kérésére a szócikket és olyan is volt már, hogy törlés közben öntöttünk lelket a szócikk alanyába, aki törölni szerette volna a szócikkét, mert kiderült, hogy csak a wikin kívüli nagyvilágban rúgtak bele a szócikk alanyának festőművészi lelkébe - és így a szócikk is meg tudott maradni. Mindenesetre Sphenodon érvelése már jobban tudott hatni rám. Apród vita 2014. július 29., 21:10 (CEST)
- Kedves Apród! Értem. --Yera vita 2014. július 29., 21:35 (CEST)
Hibiszkuszok
szerkesztésSzia! Nem nagyon mertem eddig hozzájuk nyúlni, mert ezzel a mocsári vs. óriás hibiszkusszal nagy kavart láttam, de aztán rávettem magam rendezni őket. A törökrózsát hozza Priszter, bár a kerti mályvacserje elnevezést előrébb veszi (gondolom egyértelműbbsége miatt), de arra gondoltam, hogy ez a törökrózsa egy szép név, szerintem maradhat. :) Addig egyébként nem nézek rá a szócikkre, amíg építés alatt van. A másik nagy kérdés még bennem a „szudáni hibiszkusz”: nem tudom, honnan származik a név. Priszter csak „rozella” néven említi. Azt látom, hogy használják a neten is (bár azt nem sikerült kiderítenem, hogy ez a Wikipédia hatása miatt történik-e, vagy van valami más forrása). Úgyhogy ez részemről még lóg a levegőben egyelőre. --Sphenodon vita 2014. szeptember 14., 15:25 (CEST)
Szia! Átneveződött a szudáni hibiszkusz rozellává. :) Láttam, hogy a drogos allapodon is szerepel, úgyhogy ott most zöld lett. :) Van egy olyan lap, hogy hibiszkuszvirág: átirányító lap volt a szudáni hibiszkuszra, de mivel nem tudom, hogy jó-e ez vagy sem, egyelőre a rozellára irányítottam. --Sphenodon vita 2014. szeptember 18., 22:44 (CEST)
- Szia! Köszönöm! A hibiszkuszvirág gondolom a drogra utal, akkor oké. --Yera vita 2014. szeptember 19., 08:38 (CEST)
A kerti ruta drogja
szerkesztésSzia! A drogos allapodon nem találtam a Rutae herba nevű drogot, s emiatt elbizonytalanodtam, hogy a kerti ruta jelenleg is gyógynövény státuszban van-e Magyarországon. Tudsz nekem segíteni ebben információval? Előre is köszi: --Sphenodon vita 2014. szeptember 22., 01:58 (CEST)
Illetve megkérnélek, hogy lektoráld is le a mostani szócikket, mert nem tudom, hogy minden rendben van-e vele (elsősorban az egészségügyi vonatkozások miatt vagyok bizonytalan, hogy mi maradhat és mi nem; nyugodtan szanáld ki, ami már túlzás). Köszi: --Sphenodon vita 2014. szeptember 22., 05:32 (CEST)
- Szia! A "Magyarországon gyógynövény státusz" mi lenne pontosan? Ezen a listán van mint nem javasolt (vagy tiltott) étrend-kiegészítőkben. Gyógyszeralapanyagnak termesztik a rutin miatt. Erre nem tudok forrást, csak Dánosnál (182.) van, hogy herbája 4-5%-ban tartalmaz rutint, ipari kinyerése rentáblilis. A teaként való felhasználásban teljesen bizonytalan vagyok, nem tudom így hol lehet rákeresni. Az OGYI és az OÉTI oldalain kerestem, de nem találtam, esetleg nézd meg te is. Egyes gyógyteákban sem találtam, de nem is tudom, van-e olyan tea amit csak orvos írhat fel. A cikk szerintem teljesen ok, a forrás szerint 1983-ban 1500 éve
alkalmazzák, talán múlt időbe lehetne tenni, de nem fontos.--Yera vita 2014. szeptember 23., 09:14 (CEST)
- Köszi! :) Röviden keresgéltem a neten, de egyelőre forrásként használható helyen én sem találtam információt a teákban való alkalmazására. Azt is értem, amit írsz, hogy „nem is tudom, van-e olyan tea amit csak orvos írhat fel”, ezen elgondolkodtam, s azt hiszem igazad lehet. Jó lenne ezt átlátnom egészben, mert az az érzésem, hogy azzal, hogy töredékinformációkat raktam egymás után (amiket az olvasott irodalmakból „ollóztam össze”), a szöveg nem jól adja át, hogy egészen pontosan milyen formájában mire lehet használni (mivel ez nem is áll birtokomban, hiszen a megadott irodalmak ezt nem fejtegetik). Mindegy, ha találkozom valami felhasználható forrással, akkor majd beleveszem. Még egyszer köszönöm a segítséged! :) --Sphenodon vita 2014. szeptember 23., 14:19 (CEST)
Nagyon szívesen! Tegnap elfelejtettem, de a Bernáth könyvben is benne van (Halászné Zelnik Katalin, 510-511); említi a teát is a felhasználás részben – összesen 3 mondat az egész, ebből az ide vonatkozó idézet:"A rutingyártás alapanyaga. Drogként csak ritkán alkalmazzák, teakeverékekben magas vérnyomás és epebántalmak esetén rendelik." Egyébként a beszáradási arányra itt 5:1-et írnak, ezt beteszem jegyzetbe.
A Villányi úti egyetemi könyvtárban van két régi diplomamunka a rutáról itt a katalógusban, pontosabban a termesztéséről.
Egyébként most már a gyógynövények navbox egyre kevésbé szimpatikus (a fűszernövénynek meg csöppet sem az). Igazságos lenne alárakni épp ilyen növényeknél egy mérgező növények navboxot, de ami még jobb lenne 2 az egyben: Mérgező és gyógynövények. Csak éppen meg kéne állapítani valami mércét, ami oly nehezen megy és jelenleg mindig elmosódik.--Yera vita 2014. szeptember 24., 09:58 (CEST)
- Igen, értem, mit mondasz, én is szívesen változtatnék rajta valamiképpen, csak még nem kerek bennem az egész, ezért nem nyúltam hozzá. Az biztos, hogy ott lehet valami határ, hogy mely növényekből lehet otthon is viszonylag veszélytelenül teát készíteni, s melyekből nem, függetlenül attól, hogy mindkettőt gyógynövénynek nevezik. A kerti ruta egyértelműen a második kategóriába esik, a gyepűrózsa csipkebogyója meg az elsőbe. Vagy abból kellene kiindulni, s aszerint csoportosítani őket, hogy Magyarországon melyik kerülhet kereskedelmi forgalomba, s melyik nem? Attól még lehet gyógynövény a növény, hogy egy leveléből ha teát főzök, meghalok. :) Mert hogy a gyógynövény nem csak az, amiből teát csinálok, és finom, és jól esik, hanem az is, amelyik mérgező számomra, viszont jó szívgyógyszert lehet belőle készíteni (ez utóbbi növények már inkább ipari növénynek, gyógyszeripari növénynek számítanak a szememben, de ez lehet, hogy megint csak bonyolítaná a helyzetet). A fűszereknél valami hasonló a helyzet (a gombák egyébként nem fűszernövények, hanem mondjuk fűszergombák :)): ha egy levelet teszek belőle fűszer, ha hármat, akkor meg mérgező: az ilyenek a veszélyes fűszernövények, pl. a kerti ruta. :) De vannak lájtosabbak is, amit bátran bele lehet burítani a levesbe. A Sablon:Gomba infobox-ban vannak ikonkák, hogy „halálosan mérgező”, „mérgező”, „pszichedelikus”, meg felkiáltójeles szmájli (azaz csak „óvatosan” bánni vele); lehet, hogy ezen a vonalon is érdemes gondolkodni. --Sphenodon vita 2014. szeptember 24., 22:05 (CEST)
- Ja, és köszi a kiegészítést a cikkben! :) --Sphenodon vita 2014. szeptember 24., 22:08 (CEST)
Fűszercserjefélék
szerkesztésYera, beírtam a Priszter-szótárban talált neveket, s mivel még nem ismerkedtem meg a refhelyes hivatkozással, ezért az általam ismert módszerrel hivatkoztam, de nyugodtan alakítsd át a refhelyesre! :) --Sphenodon vita 2014. október 2., 15:00 (CEST)
- Szuper, köszönöm! --Yera vita 2014. október 3., 08:51 (CEST)
re: hemiparazita
szerkesztésSzia! Így forrással azért jobban néz ki, az eredeti alakja volt igazán rémes. Szerintem még most is szubcsonk, mert a témáról bőven lehetne még írni, és bővíteném is, ha lenne időm, kedvem, forrásom. Ennek törlését/bővítését, vagy csak a sablon leszedését most más adminra vagy járőrre bízom. nyiffi üzenj! 2014. október 4., 10:37 (CEST)
Közönséges ördögcérna
szerkesztésSzia! :) Bennem az merült fel, hogy volna kedved és időd egy masszívabb növényes szócikket írni a közönséges ördögcérnáról (Lycium barbarum)? Már összeszedtem róla innen-onnan anyagokat, de nálad van a kulcs, a Tóth Imre-könyv. :) Egyébként Debrecenben van egy idős líciumfa, amiről szintén lehetne egy kapcsolódó szócikket írni. Mit szólsz? Persze kizárólag csak akkor, ha van kedved, időd és energiád. --Sphenodon vita 2014. december 31., 00:08 (CET)
Szia, köszönöm a választ, és hogy elkezdted a szócikket! Szerintem nagyon jó lett! :) Kezdek elhavazódni az életemben (január közepéig csúcsforgalom várható), de szeretném majd kiegészíteni a cikket az összegyűjtött információimmal. :) --Sphenodon vita 2015. január 2., 21:46 (CET)
Kukorica (egyértelműsítő lap)
szerkesztésSzia! A Zea (növénynemzetség) cikk átnevezésével értelmet kapott a Kukorica (egyértelműsítő lap) lap. Újra létre lehetne hozni a Kukorica (növényfaj) és a Kukorica (növénynemzetség) cikkek feltüntetésével. --Sasuke88 vita 2015. január 19., 15:20 (CET)
Hivatkozások
szerkesztésSzia! A Kolozs vármegye cikkhez segítséget kérnék: mire kellene linkelni a lóherét és a takarmányrépát? Előre is köszönöm! --Hkoala 2015. április 10., 18:54 (CEST)
- Yera és @Hkoala, elnézést, hogy hívatlanul válaszolok, de láttam az üzenetet, és közben útjára indítottam a takarmányrépáról szóló szócikk első változatát. A lóherével kapcsolatban talán a réti heréről (Trifolium pratense) lehet szó: annyit tudok csak (Priszter nyomán), hogy a lóhere tágabb értelemben jelentheti az egész here (Trifolium) nemzetséget (így a fajait is), szűkebb értelemben a réti herét (vörös here). Ha bizonytalan vagyok, melyik fajról lehet szó, akkor személy szerint a növénynemzetségre szoktam linkelni. --Sphenodon vita 2015. április 11., 05:16 (CEST)
Köszönöm szépen! --Hkoala 2015. április 11., 07:46 (CEST)
átnevezés
szerkesztésSzia! Elnézésedet kérem, átneveztem és azonnali törlésre jelöltem a Szerkesztő/Yera/Gyógynövényes lapot Szerkesztő:Yera/Gyógynövényesnek. Gondolom, te sem akartad, hogy a szócikk névtérben legyen. --Hkoala 2015. május 1., 15:33 (CEST)
Gyógyteakeverék
szerkesztésTörlési megbeszélésre vittam a Gyógyteakeveréket: Wikipédia:Törlésre javasolt lapok#Gyógyteakeverék. Mivel nemrég szerkesztettél benne, emiatt szóltam neked. Én egyébként a szócikk wikikönyvekbe átemelés híve vagyok. Apród vita 2015. augusztus 16., 02:34 (CEST)