Zsűri díja (cannes-i fesztivál)

a cannes-i fesztiválon átadott elismerés

A Zsűri díja (franciául: Prix du Jury) a Cannes-i fesztiválon átadott elismerés. A fesztivál nagyjátékfilm zsűrije ítéli oda annak a filmnek, amelyet különösen nagyra értékel a hivatalos válogatás versenyfilmjei közül. 1967-ig a második legnagyobb díjnak számított, azonban amikor létrehozták a Zsűri Külön Nagydíját, ez a díj megszűnt. Két évvel később új néven – Zsűri díja – jelent meg, viszont súlya csökkent; azóta a fesztivál másik két nagy elismerése, az Arany Pálma és a Nagydíj mögé sorolják.

Zsűri díja (Prix du Jury)
Szervezet neveCannes-i fesztivál
OrszágFranciaország
SzékhelyCannes
Alapítás éve1946
Díjátadók
Első díjátadó1946. október 5.
Legutóbbi díjátadó2023. május 27.
Következő díjátadó2024. május 26.
Hivatalos weboldal
http://www.festival-cannes.fr/

A díj bátoríthat fiatal filmrendezőt, akiben valódi tehetséget látnak, de megkaphatja filmtechnikai munkatárs, sőt színész is, akinek alakítását kiemelkedőnek találják (ez történt például 2001-ben és 2004-ben). Egy-egy bemutatott filmjük által kivételesen ezzel a szintű díjjal ismerhetik el egy kiemelkedő filmrendező munkásságának egészét is, ötévente, a fesztivál kerek évfordulóin.

A díj elnevezése az évek során az alábbiak szerint változott:

  • 1946-ban Nemzetközi zsűri díja (Prix du Jury Internationale);
  • 19511966: Zsűri különdíja (Prix Spécial du Jury);
  • 19691995: Zsűri díja (Prix du Jury);
  • 1995-ben két filmet díjaztak, egyiket Zsűri különdíja, a másikat Zsűri díja elnevezéssel;
  • 1996-ban Zsűri különdíja;
  • 1997 óta: Zsűri díja.

Díjazottak szerkesztés

Nemzetközi zsűri díja szerkesztés

Év Magyar cím Eredeti cím Díjátvevő Ország Megjegyzés
1946 Harc a sínekért La bataille du rail René Clément   FRA
1947 A díjat nem osztották ki.
1949 A díjat nem osztották ki.

Zsűri különdíja szerkesztés

Év Magyar cím Eredeti cím Díjátvevő Ország Megjegyzés
1951 Mindent Éváról All About Eve Joseph L. Mankiewicz   USA
1952 Mindannyian gyilkosok vagyunk Nous sommes tous des assassins André Cayatte   FRA
1953 A díjat nem osztották ki.
1954 Ripois úr Monsieur Ripois René Clément   FRA
1955    ––– Continente perduto Mario Craveri, Leonardo Bonzi,
Enrico Gras és Giorgio Moser
  ITA
1956 Picasso rejtélye Le mystère Picasso Henri-Georges Clouzot   FRA
1957 Csatorna Kanał Andrzej Wajda   POL (megosztva)
A hetedik pecsét Det sjunde inseglet Ingmar Bergman   SWE
1958 Nagybácsim Mon Oncle Jacques Tati   FRA
1959 Csillagok Sterne Konrad Wolf   GDR
1960 A kaland L'avventura Michelangelo Antonioni   ITA (megosztva)
   ––– Kagi (鍵) Icsikava Kon   JPN
1961 Mater Johanna Matka Joanna od aniolów Jerzy Kawalerowicz   POL
1962 Jeanne d'Arc pere Procès de Jeanne d'Arc Robert Bresson   FRA (megosztva)
Napfogyatkozás L'eclisse Michelangelo Antonioni   ITA
1963 Harakiri Szeppuku (切腹) Kobajasi Maszaki   JPN (megosztva)
Amikor jön a macska Až přijde kocour Vojtech Jasny   TCH
1964 A homok asszonya Szuna no onna (砂の女) Tesigahara Hirosi   JPN
1965 Kwaidan Kaidan (怪談) Kobajasi Maszaki   JPN
1966 Alfie – Szívtelen szívtipró Alfie Lewis Gilbert   GBR
1967 A díjat nem osztották ki.
1968 A félbeszakadt rendezvény miatt nem osztottak ki díjat.

Zsűri díja szerkesztés

Év Magyar cím Eredeti cím Díjátvevő Ország Megjegyzés
1969 Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája Z Costa-Gavras   GRE
1970 Magasiskola Gaál István   HUN (megosztva)
Eper és vér The Strawberry Statement Stuart Hagmann   USA
1971 Szerelem Makk Károly   HUN (megosztva)
Joe Hill balladája Joe Hill Bo Widerberg   SWE   USA
1972 Az ötös számú vágóhíd Slaughterhouse-Five George Roy Hill   USA
1973    ––– Sanatorium pod klepsydra Wojciech Has   POL (megosztva)
Meghívó szombat délutánra [1] L'Invitation Claude Goretta   SUI
1974 A díjat nem osztották ki.
1975 A díjat nem osztották ki.
1976 A díjat nem osztották ki.
1977 Párbajhősök The Duellists Ridley Scott   GBR [2]
1978 A díjat nem osztották ki.
1979 A díjat nem osztották ki.
1980 Konstans Constans Krzysztof Zanussi   POL
1981 A díjat nem osztották ki.
1982 A díjat nem osztották ki.
1983 Lezárt ügy Kharij Mrinal Sen   IND
1984 A díjat nem osztották ki.
1985 Redl ezredes Szabó István   HUN   AUT   NSZK
1986 Thérese története Thérèse Alain Cavalier   FRA
1987    ––– Sinran: Siroi micsi (親鸞 白い道) Mikuni Rentaró   JPN (megosztva)
   ––– Yeelen Souleymane Cisse   MLI
1988 Rövidfilm a gyilkolásról Krótki film o zabijaniu Krzysztof Kieślowski   POL
1989 Montreáli Jézus Jésus de Montréal Denys Arcand   CAN
1990 Titkos hadsereg Hidden Agenda Ken Loach   GBR
1991 Európa Europa Lars von Trier   DEN (megosztva)
Életen kívül Hors la vie Maroun Bagdadi   LBN
1992 A birsalmafa árnyéka El sol del membrillo Victor Erice   ESP (megosztva)
Szabad élet Szamosztojatelnaja zsizny (Самостоятельная жизнь) Vitalij Kanyevszkij   FRA   RUS   GBR
1993    ––– Hszi ren zsen seng (戲夢人生) Hou Hsziao-hszien   TWN (megosztva)
Kőzápor Raining Stones Ken Loach   GBR
1994 Margó királyné La Reine Margot Patrice Chéreau   FRA
1995 Ne feledd, hogy meghalsz N'oublie pas que tu vas mourir Xavier Beauvois   FRA
A festőnő szerelmei [3] Carrington Christopher Hampton   GBR [4]
1996 Karambol Crash David Cronenberg   CAN   GBR [4]
1997 Western Manuel Poirier   FRA
1998    ––– La classe de neige Claude Miller   FRA (megosztva)
Születésnap Festen Thomas Vinterberg   DEN
1999    ––– La lettre Manoel de Oliveira   FRA   POR   ESP
2000    ––– Takhté Siah (تخته سیاه) Samira Makhmalbaf   IRN   ITA   JPN (megosztva)
Dalok a második emeletről Sånger från andra våningen Roy Andersson   SWE   FRA
2001 Mambó az ezredfordulón Csien hszi man po (千禧曼波) [5] Tu Tu-csö   TWN [6]
És ott hány óra van? Ni na bian ji dian (你那邊幾點)
2002 Deus ex machina Yadon ilaheyya (يد إلهية) Elia Suleiman   PSE   MAR   FRA
2003 Délután öt órakor Panj é asr (پنج عصر) Samira Makhmalbaf   IRN   FRA
2004    ––– Sud pralad Apichatpong Weerasethakul   FRA   THA
Betörő az albérlőm The Ladykillers Irma P. Hall   USA [7]
2005 Shanghaji álmok Csing hung (青红) Vang Hsziaosuaj   CHN
2006 Red Road Andrea Arnold   GBR
2007 Persepolis Persépolis Marjane Satrapi és Vincent Paronnaud   FRA (megosztva)
   ––– Stellet licht Carlos Reygadas   MEX   FRA   NED
2008 Il Divo – A megfoghatatlan Il Divo Paolo Sorrentino   ITA
2009 Szomjúság Bakjwi (Szomjúság) Pak Cshanuk   KOR (megosztva)
Akvárium Fish Tank Andrea Arnold   GBR
2010 Egy néma kiáltás Un homme qui crie Mahamat-Saleh Haroun   FRA   BEL   CHA
2011 Polisse Maïwenn   FRA
2012 Szesztolvajok The Angels’ Share Ken Loach   GBR   FRA   BEL
2013 A fiam családja Szosite csicsi ni naru (そして父になる) [8] Koreeda Hirokazu   JPN
2014 Godard: Búcsú a nyelvtől Adieu au langage Jean-Luc Godard   FRA (megosztva)
Anyu Mommy Xavier Dolan   CAN
2015 A homár The Lobster Jórgosz Lánthimosz   GRE   IRL   GBR   FRA
2016    ––– American Honey Andrea Arnold   GBR   USA
2017 Szeretet nélkül Nyeljubov (Нелюбовь) Andrej Zvjagincev   RUS   FRA   BEL   GER
2018 Kafarnaum – A remény útja Capharnaüm Nadine Labaki   LIB
2019 Bacurau Kleber Mendonça Filho és Juliano Dornelles   BRA (megosztva)[9]
Nyomorultak Les misérables Ladj Ly   FRA
2020 A Covid19-pandémia miatt nem osztottak ki díjat.
2021    ––– Ha'berech (הַבֶּרֶךְ) Nadav Lapid   ISR   FRA   GER (megosztva)[10]
Memoria Apichatpong Weerasethakul   THA   COL   GBR   FRA
2022 EO Jerzy Skolimowski   POL   ITA (megosztva)[11]
Nyolc hegy Le otto montagne Charlotte Vandermeersch és Felix Van Groeningen   ITA   BEL   FRA
2023 Hulló levelek Kuolleet lehdet Aki Kaurismäki   FIN   GER [12]

Évfordulós díjak szerkesztés

Év Elnevezés Magyar cím Eredeti cím Díjátvevő Ország Megjegyzés
1971 A Nemzetközi Filmfesztivál
25. évfordulós díja[13]
Halál Velencében Morte a Venezia Luchino Visconti   ITA
1982 A Nemzetközi Filmfesztivál
35. évfordulós díja
Egy nő azonosítása Identificazione di una donna Michelangelo Antonioni   ITA
1987 A Nemzetközi Filmfesztivál
40. évfordulós díja
Interjú Intervista Federico Fellini   ITA
1992 A Nemzetközi Filmfesztivál
45. évfordulós díja
Szellem a házban Howards End James Ivory   USA
1997 A Nemzetközi Filmfesztivál
50. évfordulós díja
Sors Al Massir Youssef Chahine   EGY
2002 A Cannes-i Fesztivál
55. évfordulós díja
Kóla, puska, sültkrumpli Bowling for Columbine Michael Moore   USA
2007 A Cannes-i Fesztivál
60. évfordulós díja
Paranoid Park Paranoid Park Gus Van Sant   USA
2017 A Cannes-i Fesztivál
70. évfordulós díja
   „Életműve elismeréséért.” Nicole Kidman   AUS,   USA
2022 A Cannes-i Fesztivál
75. évfordulós díja
Tori és Lokita Tori et Lokita Jean-Pierre és Luc Dardenne   BEL [11]

Megjegyzés szerkesztés

  1. Előfordul A meghívás címen is.
  2. Zsűri díja elsőfilmesnek elnevezéssel.
  3. Előfordul Carrington – A festőnő szerelmei címmel is.
  4. a b Zsűri különdíja elnevezéssel.
  5. A fesztiválon Millennium Mambo nemzetközi angol címmel szerepelt.
  6. Zsűri díja egy technikusnak elnevezéssel, mivel nem a filmrendezők, hanem Tu Tu-csö hangmérnök munkáját ismerték el.
  7. Irma P. Hall színésznő figyelemreméltó alakítása okán.
  8. A fesztiválon Like Father, Like Son nemzetközi angol címen szerepelt.
  9. Tout le Palmarès du 72e Festival de Cannes (francia nyelven). Festival 2019. Festival de Cannes, 2019. május 25. [2019. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 26.)
  10. Tout le Palmarès du 74e Festival de Cannes (francia nyelven). festival-cannes.com. Festival de Cannes, 2021. július 17. [2021. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 18.)
  11. a b Le Palmarès du 75e Festival de Cannes (francia nyelven). festival-cannes.com. Festival de Cannes, 2022. május 28. [2021. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. május 29.)
  12. Simon Cherner: Cannes 2023: le palmarès complet de la 76e édition du festival (francia nyelven). lefigaro.fr. Le Figaro, 2023. május 27. [2023. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 28.)
  13. 1971-ben még csak a 24. fesztivált tartották, azonban ekkor még úgy számoltak, hogy 25 évvel korábban, 1946-ban rendezték meg az első fesztivált.

Források szerkesztés